←Vissza

Nagy Attila

Veszélyesebb a világ
versek nélkül

A könyvtárba mentem, gyere utánam!

Világkongresszus az olvasásról
Budapesten

Salamanca, 1987 júliusa: a Nemzetközi Olvasástársaság V. Európai Konferenciája, esténként rendszeresen kimegyek a Fő térre (Plaza Mayor), ahol hátizsákos tizen-, huszonéves turisták csapatai után még a XII. század elején alapított, azóta is folyamatosan működő egyetemmel rendelkező kisváros polgárai rendszeresen találkoznak egy ital, egy kávé, fagylalt mellett, zajlik az asztalok körüli, csevegős, ismerkedős, barátságos társadalmi élet. A tér tarka, látszólag felhőtlen és spontán forgatagában jól szervezett rend uralkodik. Pontosan láthatóak az árak, ennek megfelelően tagozódik a fogyasztói társadalom. Emléktárgyak olcsón a turistáknak, no és drágább ékszerek, egy meghatározott régióban mozog az idős cipőtisztító, a centrumban rendszerint az utcai zenészeket állják körül, ugyancsak jól látható a "füvesek" sarka. Minden este pontosan érkezik kerékpáron, ugyanott telepedik le a 60-70 év közötti, farmernadrágos, galambősz férfi, deszkából készített hátizsákjából könyveket vesz elő és árulja. Julian, friss barátom a Kanári szigetekről kérésemre fordítja a könyvek - a szerző verseskötetei - elé kitett feliratot: " Versek nélkül veszélyesebb lesz a világ".

Akkor is derülten érteni véltem a reklám mélyebb értelmét, de 2001. szeptember 11., illetve legutóbbi vizsgálatok eredményei (PISA 2003, Nagy-Péterfi, 2006) után még gyakrabban, még élesebben merül fel bennem a fenti kép. Igen, azóta egyértelműen veszélyesebb lett a világ, mi pedig egyre kevesebbet olvasunk, s ebben a rohanós, célszerűbbé, haszonelvűbbé lett világban minden bizonnyal általában a szépirodalmat, azon belül is a verseket hagyjuk magunk mögött a leggyorsabban.

Két rövid utalással hadd tegyem tárgyszerűbbé az említett veszélyérzetet. Egyrészt a Kopp Mária vezette SOTE Magatartáskutató Intézet friss adatai szerint három változó mentén (depresszió, ellenségesség, elégedetlenség), jellegzetes U alakú görbe rajzolható az adatokból. Az adatfelvétel három időpontja: 1995, 2002 és 2005. Vagyis a jelzett attitűdök, személyiségjellemzők a két szélső időpontban magas értékeket, míg 2002-ben szignifikánsan alacsonyabbat mutattak.

Másrészt nemzetközi kutatások sorából (Schleicher, 2006) közismert, hogy a rosszul olvasók 75 százaléka munkanélküli. A veszélyforrások nyilvánvalóan összetett, külső és belső alakzatból állnak egybe.

A már említett Nemzetközi Olvasástársaság (International Reading Association) 2006. augusztus 7. és 10. közötti napokban Budapesten, az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központjában (XI. ker. Pázmány Péter sétány 1.) rendezte félszázados fennállásának 21. Világkongresszusát, s ennek házigazdája a Magyar Olvasástársaság volt. Miért Budapest? - adódik az első kérdés. Mert meghívtuk őket, mert érdemesnek és alkalmasnak ítélték szervezetünket az együttműködésre eddigi teljesítményünk alapján. (Az előzményekről bővebben olvasható a Könyv és Nevelés 2006/1. számában.) A meghívást megelőzően, az ötlet megfogalmazásakor azonban a Magyar Olvasástársaság vezető testületében éppen az alapítók egyike, Kádárné Fülöp Judit joggal, nagyon keményen kérdezett: mi hasznunk nekünk ebből? Miért dolgozzunk mi évekig, hogy a világ boldogabbik feléről érkezett, gazdagabb kollégáink itt majd jól érezzék magukat? Több racionális érvet fogalmaztunk meg: nem lehet célunk, hogy egy ilyen rendezvényen csupán az egyébként is gyakran publikáló, szereplő, utazó 6-8, főként egyetemi állásokban lévő kollégáink legyenek kizárólag az előadók, a hallgatók. A lehető legszélesebbre kell nyitni a kaput! Első renden, lehetőleg érvényesüljön az olvasástudományok interdiszciplináris jellege, illetve az egyetemi oktatók, a kutatók mellett a gyakorlat képviselői (tanítók, tanárok, könyvtárosok, gyermekkönyvtári szakemberek, könyvtárostanárok, logopédusok, pszichológusok, szociológusok, szerkesztők, tankönyvírók, a gyermek- és ifjúsági sajtó, valamint irodalom jeles képviselői, a digitalizáció nagymesterei) ugyancsak feltétlenül jussanak szóhoz!

Természetesen elképzelhetetlen volt számunkra a sikeres konferencia a határon túli magyar szakemberek, továbbá az európai volt szocialista országok megfelelő szintű képviselete, valamint a hazai írott és elektronikus sajtó hatékony közreműködése, bevonása nélkül. Bátran jelenthetem, ezekben az ügyekben maradéktalanul elértük céljainkat. (E sorok írása közben 2006. október 26-án is interjúalanyt kér tőlem telefonon a világkongresszussal kapcsolatban az egyik legnagyobb példányszámú napilap szerkesztője. Steklács Jánost javasoltam.)

Beszámolóm elején kell jeleznem, hogy a részletek iránt mélyebben érdeklődők számára a világszervezet és társaságunk honlapjainak használatát ajánlom (http://www.reading.org és www.hunra.hu), amelyeken számos előadás prezentációja, illetve teljes szövegű változata olvasható.

A jó két éven át tartó előkészületek egyik legérzékenyebb kérdéskörének a majdani konferencia tematikus csomópontjainak meghatározása bizonyult. A nézeteltérések részletezése nélkül érzékeltetnünk kell a gondolkodásmódbeli különbözőségeket. Elfogadhatatlannak tartották többek között az írók néhány képviselőjének meghívását. Kizárólag a magyar IBBY elnöke, Békés Pál mint gyermekkönyvek szerzője kaphatott szót. Hasonlóképpen elutasították a könyvtárak, illetve a digitalizáció kérdésköreinek önálló szerepeltetését. Számunkra érthetetlen módon ez utóbbi témát kizárólag a "technology" címszó alá sorolták be.

A választható témák köre ennek ellenére gyakorlatilag határtalan volt, amint az felsorolásunkból is egyértelműen kiderül.

Kulturális sokszínűség (kisebbségek, multikulturális közeg, migránsok)

Kutatási eredmények

Eredménymérés, iskolai minőségbiztosítás, PISA, PIRLS

Olvasás, írás, kritikai gondolkodás

Olvasástanítás (módszertani kérdések, tapasztalatok az óvodától a középiskoláig, családközpontú olvasásra nevelés)

Értékelés az osztályteremben

Gyermekirodalom, könyvtárak

Egyebek

A tartalmi kérdések áttekintése előtt egy nyomtatásban is megjelent félreértést kell eloszlatnom. Egyetlen világkongresszus zajlott a jelzett napokba, egységes elvek, módszerek alkalmazásával, de két hivatalos nyelv volt használható, az angol és a magyar. Ennek világossá tétele elvi és gyakorlati szinten egyaránt jelentős. Nagy hiba lenne az angolul nem elég jól tudókat eleve kizárni egy világméretű diskurzusból. Továbbá miféle alkalomból lehetett volna három nap alatt, egyetlen helyen 96 magyar előadót mikrofon elé állítani, hogy az olvasással kapcsolatos sajátos tudását megoszthassa hallgatóságával?

Már a 417 angol nyelvű előadás szerzőjének, témájának felsorolása is képtelen vállalkozás lenne, ezért inkább csupán néhány szikár tényt és benyomásaink egy részét tesszük nyilvánossá. A 39 országból érkezők valóban a világ minden földrészét, táját képviselték Alaszkától Új-Zélandig, Costa Ricától Kínáig, Ausztráliától Kanadán át Venezueláig, Angliától Horvátországig, Albániától Svédországig, Brazíliától Koreáig, Csehországtól Oroszországig, Észtországtól Romániáig, Bulgáriától Szlovéniáig, Lengyelországtól Macedóniáig, s hogy a határon túli kollégáink se maradhassanak ki, Kárpátaljától Felvidéken át a Vajdaságig.

A konferencia első kötetlen találkozása hétfőn (augusztus 7.) este 6 órakor az OSZK-ban rendezett fogadással kezdődött, ahol sok régi ismerős - a pompás zenét szolgáltató Csík zenekar hangjai és a gazdagon terített asztal mellett - folytathatta az akár évekkel korábban megkezdett beszélgetést, illetve szükségképpen új barátságok alapjai néhány perc múltán ugyancsak megteremtődhettek.

A tényleges munka kedden (augusztus 8.) reggel 9 órakor kezdődött, amikor a rövid, formális elnöki (Timothy Shanahan, Nagy Attila) köszöntők után Sólyom László köztársasági elnök tartalmas üzenetét (megjelent a 3K szeptemberi számában) angolul kellett felolvasnom. A szöveg értékeit jelzi, hogy elhangzását követően többen (amerikaiak, lengyelek, magyarok, svédek stb.) azonnal elkérték a kéziratot. Ezt követően a már ugyancsak a 3K szeptemberi számában olvasható, a magyarországi olvasástörténet fontos elemeit felvillantó Kolostor, olvasás, iskola című előadását tartotta meg Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság perjele.

Azonnal elsöprő sikert aratott Berecz András angol tolmács segítségével elmondott meséje, amelyből megtudhattuk, hogy milyen bajok származnak abból, ha az udvari bolond és a király helyet cserél egymással.

A nyitó plenáris ülés legfajsúlyosabb előadását kétségtelenül Andreas Schleicher, a PISA-vizsgálatok fő szervezője tartotta, őt a hallgatóság szinte lélegzetvisszafojtva figyelte. (Egyébként szavát adta egy angol nyelvű cikk postázását illetően. A sürgető levelet már jó hónapja elküldtem, a választ reménykedve várom.) A bevezető sorokban már idézet összefüggés (rossz szövegértés - munkanélküliség) mellett számos, egész oktatási rendszerünket érintő következtetést is megfogalmazott. Ezért is fontos lenne tőle, közvetlenül idézni mind oktatáspolitikusaink, mind a pedagógusképzésben érintett kollégáink számára. Egy gondolatát mégis megelőlegezzük: a magyarországi tanulók szövegértési eredményei az elmúlt évtizedek alatt semmit nem javultak, az adatok szerint inkább hátrább kerültünk a rangsorban.

Az egy időben, 15 teremben zajló előadások követésének látszatát is kerülve, a programfüzet sokadszori lapozgatása után, illetve a valóban meghallgatottak szubjektív felidézése nyomán teszek kísérletet a legfontosabb benyomások rögzítésére.

Elsőként egy általános megjegyzés: a magyar szekciók előadásai jóval szélesebb skálán rendeződtek el, mint az amerikaiak által válogatott angol nyelvűek, ahol a domináns szólam az "olvasástanítás minden fokon" volt. (Csak az általam ismert visszautasított szerzők között van például régi barátunk Ragnar Audunson, valamint György Péter.) Egyre nagyobb hangsúlyt kap a családközpontú olvasásra nevelés (family literacy), tehát a szülők egyenrangú partneri szerepvállalását szorgalmazó publikációk, előadások sora, amelyet a még mindig módszertani alapozású diskurzus követ, de mindezekkel szinte azonos gyakoriságú a diákok egyéni értelmezéseinek keretet kínáló, a kooperatív tanulási formákat előnyben részesítő prezentációk tömege (írás, olvasás, kritikus gondolkodás). És miután a külföldi résztvevők nagyobb hányada az Egyesült Államokból érkezett, természetes módon a többnyelvűség, a kulturális sokszínűség, valamint az értékelés ugyancsak visszatérő téma volt mindhárom napon. Egy teljes délutánt lefoglalt a gyermekirodalom aktuális kérdéseinek taglalása, ráadásul ebben a szekcióban Békés Pál és Rigó Béla révén közvetlenül is érdekeltek voltunk.

Jómagam két angol nyelvű műhelybeszélgetésről őrzök maradandó emléket. Az első esetben a jelzett cím megtévesztett, hiszen a középiskolások olvasásfejlesztésére vonatkozó módszerekre voltam kíváncsi. De az első öt perc bizonytalanságai után világossá lett, hogy természetesen folyamatosan a tizenévesekre gondolunk, de az amerikai előadó az egyetemi szintű pedagógusképzésben tanítja a szövegértés, értelmezés elemi fogásait: asszociációk a cím kapcsán, az első bekezdés tartalmi összefoglalása, a kulcsszavak kiemelése, jegyzetelés, a vonatkozó saját, előzetes tudás és a frissen olvasott információk összevetése! Kizárólag az ismeretközlő szövegek értelmezését gyakoroltatja huszonéves hallgatóival. Mit tanulnak ezek a diákok 15-18 évesen? Hány év múltán kerül ez a tantárgy a hazai tanárképzés tantervébe? Netán máris késésben vagyunk? Azóta sem tudom a választ.

A második esetben a célzott kíváncsiság vitt a dél-koreai kollégák körébe: mitől kerültek ők a finnekkel csaknem egy szintre az utóbbi években a PISA-adatok alapján? Felkavaró élmény volt hallani a motiváció elsődlegességének hangsúlyozását. A módszerekről jóval kevesebb szó esett. A korábbi, több évszázados japán elnyomást, a saját kultúra felélesztésének, megtartásának fontosságát, mozgósító erejét emlegették, s ennek érdekében sem a szülők, sem a gyerekek nem viszolyognak az olvasási és írásbeli készségek iskolán túli, különórák keretében folyó fejlesztésétől. Szülők, pedagógusok egyetértésben a gyerekekkel! Hol is fejlődik látványosan a gazdaság az utóbbi években? Kizárólag az olvasásvizsgálatokban ugyancsak jól szereplő államokban! Az összefüggés fel nem ismerése több mint bűn, hiba! Olyan kézenfekvő lenne ezt a szövetséget a gyermek és iskolai könyvtárak rendszerével kiegészíteni, országossá tenni például itthon, többek között a jól képzett, motivált versenyképes munkaerő, azaz a gazdasági hatékonyság érdekében. És mi is történik éppen az utóbbi években? Inkább mindezek ellenkezője.

Érdemes másokhoz közelebb hajolni, hogy magunkat is pontosabban értsük, lássuk! Például egy-egy ilyen nemzetközi konferencián. Ahogyan a költő mondja: " Hiába fürösztöd önmagadban / Csak másban moshatod meg arcodat". Ehhez viszont többünknek és jobban kellene - egyebek között - angolul is beszélnünk! Ezen a ponton kell külön hálával kell megemlékeznünk arról a húsz fős magyar csapatról, melynek tagjai angolul tartották előadásaikat. Néhány kiragadott példa: Csépe Valéria az agyműködés és az olvasás összefüggéseiről, Árvay Anett a manipulatív reklámok jellemzőiről, Döbör Ágota az empátia és az olvasás viszonyáról, Bódi Zoltán az internet használata közben megfigyelhető olvasási stratégiákról tartott előadást, Tótfalusi István pedig a kis nyelvek jövőjéről töprengett az angol feltartóztathatatlannak tűnő terjedésének idején.

Kissé részletesebben tallózzunk a saját mezőnkön, a magyar nyelvű szekciókban! (Megjegyzendő: soha nem teljes a névsor.) Kezdjük a könyvtárosokkal: Antal Mária, Bonyhád; Arató Antal, Székesfehérvár; Balogh Mihály, OPKM; Bartos Éva, Könyvtári Intézet; Czupi Gyula és Kardos Ferenc, Nagykanizsa; Fodor Judit, Szolnok; Halász Péter, Kassa; Hajnal Jenő, Zenta; Harangozó Attiláné, Debrecen; Harmat József, Székesfehérvár; Havas Katalin, FSZEK; Hock Zsuzsanna, Fővárosi Pedagógiai Intézet; Juhászné Belle Zsuzsa, Debrecen; Kiss Gábor, Zalaegerszeg; Kovács Marianna, Százhalombatta; Máténé Kaszás Mária, Salgótarján; Moldován István, OSZK; Monostori Imre, Tatabánya; Nemes Erzsébet, KSH - és abba kell hagynom, pedig még hol a vége! Vagyis a magyar előadók csaknem fele a könyvtárosok közül került ki. Igazgatók, gyermek- és iskolai könyvtárosok, kutatók, a digitalizáció élharcosai. Tessék csak Moldován István mellett a Neumann-ház munkatársaira, Bánkeszi Katalinra és Sudár Annamáriára gondolni!

A kutatás, a könyvtárosképzés képviselő közül: Falussy Béla, KSH; Gereben Ferenc, PPKE; Kamarás István, Pécs; Kádárné Fülöp Judit, OM; jómagam és Péterfi Rita, Könyvtári Intézet; Suppné Tarnay Gyöngyi, Debrecen. Mellettük a pedagógusképzés jeles személyiségei: Adamikné Jászó Anna, ELTE; Berszán István, Kolozsvár; Czachesz Erzsébet, ELTE; Hubert Ildikó, ELTE; Győri János, ELTE; Kádár Annamária, Marosvásárhely; Komáromi Gabriella, Kaposvár; Kovács Mária, BDTF; Orbán Gyöngyi, Kolozsvár; Steklács János, Kecskemét; Tódor Erika, Csíkszereda; Tóth Beatrix, ELTE.

Pedagógusok az alsó és felső tagozatból, a középiskolákból: Apáti Mariann, Budapest; Bárdossy Ildikó és kollégái, Pécs; Fenyvessyné Békei Gabriella, Budapest; Kovács Ágnes, Székelyudvarhely; Ligeti Csákné és Lovász Gabriella, Budapest; Tóth Anna, Salgótarján; Tóth Vendelné, Tiszafüred.

Szerkesztők: Koller Lászlóné, Budapest; Punykó Mária, Beregszász; Rigó Béla, Budapest; Szabó Zsolt, Kolozsvár; Szávai Ilona, Budapest.

Pszichológusok: Csépe Valéria, ELTE; Szombathelyi Éva, SOTE; Szőnyi Magdolna, Budapest; Stiblár Erika, Őrbottyán; Veres Júlia, ELTE.

No, és két összetéveszthetetlen csoport, a mese szakértői: Boldizsár Ildikó, Koszecz Sándor, Stiblár Erika, Szőnyi Magdolna, illetve a cigányság iskoláztatási, olvasási, kulturális helyzetével foglalkozók mélyen elkötelezett előadói: Harmat József, Kardos Ferenc, Landauer Attila, Oláh Anna és Vraukóné Lukács Ilona.

Végül éppen csak említem, de szándékoltan zárókő, tehát hangsúlyos jelleggel, az előadók kis csapata éppen végzett egyetemi hallgatókból, illetve a PhD-fokozat megszerzésén fáradozó fiatalokból állt: Bella Katalin, Bódi Zoltán, Menyhárt Krisztina, Péterfi Rita, Veres Júlia.

Magam is érzem a névsorolvasás kínos monotóniáját, de így csoportosítva legalább a tematikus gazdagság és a megközelítő arányok kirajzolódnak. Ha csak előadónként 2-3 mondattal próbálom informálni az olvasót, a lap szerkesztői terjedelmi okokra hivatkozva, akár vissza is adják a kéziratot, de így legalább "nem vész el a nyom". Miközben egyetlen mondatot sem ejtettem az egyébként rendkívül fontos művelődéspolitikai témákat feszegető Tokaji András, valamint Kórodi Márta és Éhmanné Havas Mária határon túli és hazai magyar olvasói szokásokat összevető előadásairól, Schlemmer Éva a nemi szerepek és az olvasási preferenciák összefüggését taglaló munkájáról vagy Werner Ákos fontos könyvesbolti megfigyeléseiről, adatairól. Ráadásul a névsor még így sem teljes!

Vigasztalásként ismételten jelzem, hogy honlapunkon (www.hunra.hu) az előadások jelentős része olvasható.

Amint azt már érintettem, a Nemzetközi Olvasástársaság vezetői a '90-es évek legelején hosszú hónapokig kapacitáltak bennünket egy 1996-os budapesti világkongresszus megszervezésére. (Akkor a tervezett világkiállítás várható konkurenciája miatt kitértünk a feladat elől.) Most utólag két gondolat tűnik fontosnak. Egyrészt tíz évvel korábban bizonyára nagyobb lett volna a "konferencia-turizmus", hiszen az ország vonzereje sokszorosa volt a jelenleginek. Másrészt viszont egyértelműen látható, hogy a Magyar Olvasástársaság 15 éves munkája mára olyan széles kapcsolati hálót hozott létre, amelynek nyomán ismételten állíthatjuk, hogy a nemzetközi mezőnyben egyedül Bartos Éva beszélt a biblioterápiáról, Csépe Valéria az agykutatás legújabb idevágó eredményeiről, a fentiekben név szerint felsorolt magyar előadók a számítógép, a digitalizáció jelentőségéről, a népmesék lélektani, pedagógiai hatásáról, az iskolai könyvtárak híd szerepéről, a cigányság ilyen irányú gondjairól. Volt tehát mit "kirakatba tennünk", miközben azért sokat tanulhattunk egymástól.

A világkongresszus emblémája, a fenséges Lánchíd volt három kulcsszóval: Building Literacy Bridges, azaz szó szerint: építés, műveltség/írásbeliség, hidak, amelyet mi a "Betűhidak - a műveltség összeköt" mondattá magyarítottunk. A szándékot - a kép és a szó remélt interferenciáját - feltehetően nem kell külön magyaráznunk. Hidak bizonyára épültek, hiszen sok eddig ismeretlen ember találkozott, ismerkedett, barátkozott egymással és az eddig ismeretlen tényekkel, gondolatokkal, következtetésekkel. Meg azután 14 határontúli magyar kolléga mellett 13 közép-európai országból érkezett szakembert is meghívhattunk, vendégül láthattunk. Összetartozunk!

De kissé rezignáltan meg kell jegyeznem, ez a híd időnként csupán egyirányú utcaként működött. Bizony, a világszervezet, főként amerikai vezetői több estben abszolút főnökként viselkedtek, és néha a 40-50 éve oly sokat hallott, leírt imperialista szó tolult szinte a nyelvemre. Csak néhány példa. Balatoni Teréz kiváló középiskolai tanár kollégánk ötlete nyomán négy érettségi előtt álló fiatal egy pompás, angol nyelvű előadás összefoglalójával "kopogtatott" a tengeren túli nagy fehér emberek ajtaján: 4 × 20 percben angolul elemeznék Madách Imre 49 nyelvre lefordított remekművének, Az ember tragédiájá nak bizonyos aspektusait (haladás és történelem, a nő szerepe a történelemben stb.). Teljes elutasítás, minden érv lepergett róluk, "erről csak magyarul, csak magyaroknak"! Hiába érveltünk, nem kötelező, nem plenáris ülés, csupán egy szekció, hátha érdekel valakit a magyar kultúra írásbeli változata, és nem csupán a szállodák, az utcakép, esetleg a budapesti és vidéki múzeumok világa? Maradt a piros lámpa!

Nem egyszerűen bántó, de szinte szükségszerű félreértések forrása lett a két külön - az angol és a magyar - nyelvű programfüzet léte. Ennek következtében néhány magyar származású amerikai kolléga véletlenszerűen szerzett tudomást a három napon át, három teremben folyamatosan működő magyar szekciók létéről, munkájának tartalmáról. Nem csupán bennünket bántottak meg, de saját honfitársaik tájékozódását ugyancsak megnehezítették.

Az angol nyelvű programfüzet hagyományosan a világszervezet és a vendéglátók elnökeinek üdvözlő szavaival kezdődik. Megírtam a magamét, hetekkel a határidő előtt elküldtem, semmi reakció, majd röviddel a nyomdába adás előtt kaptam egy radikálisan árírt szöveget. Nem javaslatokat, bizonyos szavak, szókapcsolatok, mondatrészek, netán gondolatok finomítására! Hangsúlyoznom kell, nem nyelvi, hanem tartalmi kérdésekbe nyúltak bele durván. 36 éves publikációs gyakorlatomban először esett meg velem ez a csúfság. Mennyire másként csinálják ezt a Könyvtári Figyelő és a 3K szerkesztői! Ezzel együtt hiszem és vallom: a műveltség összeköt! (A hiánya, no és némi túltengő önbizalom, netán hatalmi gőg már kevésbé.)

Mindent összevetve, a világméretű diskurzus kiemelkedően jelentős és sikeres megszervezéséért mégis hálás köszönettel tartozunk - a programfüzetben részletesen felsorolt intézmények és üzletemberek mellett - a Nemzetközi Olvasástársaság vezérkarának, személy szerint kiemelten Alan Farstrup ügyvezető igazgatónak és Alida Cutts ugyancsak európai gyökerekkel rendelkező régi barátunknak. Továbbá fővédnökünknek, Sólyom László köztársasági elnök úrnak, akinek gondolatait, mondatait stratégiai kérdésekről szólva is gyakran fogjuk még idézni.