stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



PRÓBÁLJAM ÚJRA?
Kapitány Máté
Ezzel itt nehezebb dolgunk van
novella

Az öregnek olyan az arca, mintha kissé megfolytak volna a vonásai, lefelé görbül a lilás szája, táskák lógnak a szürke szeme alatt, de mikor inas karját megfeszíti, jobbnak látom, ha inkább nem mosolygok. Leteszi a súlyos kalapácsot, rám néz, és azt mondja, na, fiam, te következel, elvégre nem azért vagy itt, hogy engem bámulj! Átveszem a kalapácsot, még forró a nyele az öreg szorításától. Izgulok, nem akarom, hogy ügyetlennek tartson, és jól láttam, hogy neki sem sikerült, biztos azért adta most át a feladatot nekem, hogy ne ő csináljon hülyét magából. Az egyik kezemmel a nagy és hideg szöget fogom, a másikkal a meleg kalapácsot, és lendületesen rácsapok a szög fejére. Az öreg vakkant egyet, hátradől, és elégedetten elvigyorodik. Alig van már foga, így még gúnyosabbnak tűnik az a vigyor. Persze, hogy nekem sem sikerült beverni azt az átkozott szöget, ráadásul a kalapács is kiugrott a kezemből. Combomba törlöm izzadt tenyeremet, majd újra kézbe veszem a kalapácsot. Ne kapkodj, morogja az öreg, van időd, ez itten nem fog elszaladni. Krákogva felröhög, vékony nyakán úgy lógnak az inak, mint mikor a vitorla nem kap elég szelet. A többiektől már hallottam, milyen rosszindulatú ez a vén csirkefogó, de most, hogy személyesen is találkoztam vele, még rosszabb volt.


Visszahelyezem a szöget, tartom, hogy véletlenül se mozduljon el, magasba emelem a kalapácsot, és újra lecsapok vele. Iszonyatosat csendül a szög, de tapodtat sem mozdul, nem hajlandó beszaladni a helyére, a tenyerem pedig megfájdul a lepattanó kalapács nyelének hirtelen ugrásától. Ránézek az öregre, látom az arcán, hogy kicsit ő is meglepődött, persze próbálja takargatni, próbál úgy tenni, mintha ő már mindent látott volna az életben, mintha mindez csak nekem volna szokatlan. Megvakarja borostás állát, összevonja ritkás szemöldökét, majd azt dörmögi, hogy ezzel itt nehezebb dolgunk van, ennyi az egész, próbáld csak újra, fiacskám, de most aztán adjál neki rendesen, nehogy már kifogjon rajtad. Bosszant az öreg okoskodása, de nem mondhatom neki, hogy ha ilyen kurvára bölcs, akkor csinálja ő, nem mondhatom, mert ha előléptetést akarok, jóban kell legyek vele, sokakat ismer ez a gazember. Elhalad mellettünk egy csapat, ők készítik majd elő a terepet a hegy csúcsán, elhaladnak mellettünk, és összesúgnak, majd jókat derülnek rajtunk. Megértem őket, legszívesebben én is kacagnék magamon, mert kétségkívül szánalmas látványt nyújthatok ott a földön gubbasztva, a szöggel meg a kalapáccsal szerencsétlenkedve. Na gyerünk, sürget most az öreg, mert őt velem ellentétben szemmel láthatóan zavarja, hogy kiröhögték, gyerünk, csapjál oda megint. Szót fogadok neki, odacsapok újra és újra, a tenyeremen felszakad a bőr, véres lesz a kalapács nyele, de még akkor is csak ütöm és ütöm a szöget. Beborul az ég, pedig eddig szép tavaszi napsütés volt, és lehűl a levegő. Egy ponton aztán elfogy a türelmem, ledobom a kalapácsot, gyorsan felegyenesedem, hátha megnyugszom kicsit, de ettől annyira elszédülök, hogy kis híján a földre esem. Belerúgok az ormótlan keresztbe, a lábujjamba szálka döf. Szitkozódni, ordítozni kezdek, az öreg meg nehézkesen feláll, vállamra teszi nagy tenyerét, és halkan duruzsolja a fülembe, hogy semmi baj, fiam, semmi baj, van ez így, ne izgasd fel magad. A szemébe nézek, készen arra, hogy végre az ő arcába is beleüvöltsek, de most olyan szelíd az a szürke szem, hogy elhallgatok tőle. Megpaskolja a tarkómat, biccent egyet, halványan elmosolyodik, aztán azt mondja, jól csinálod, nagyon is remekül, nem láttam még különb ütéseket. Egyszeriben elönt a hála, kedvem volna megölelgetni az öreget, de azt azért mégse lehet, úgyhogy inkább csak én is biccentek, és visszaguggolok a kereszt mellé. Nyugalom és remény költözik belém. Az öreg járkál kicsit, csípőre vágott kézzel szakiskodik, nézi, mi lehet a baj, miként lehetne megoldani a problémánkat. Próbáljam újra, kérdezem tőle, titkon remélve, hogy azt feleli, nem kell, valljuk be, fölösleges, de ő a távolba mereszti a szemét, figyeli a hegy csúcsán ténykedőket, kettőt már felállítottak, csakis ránk várakoznak, dünnyögi. Próbáld újra! Azt akarom, hogy büszke legyen rám, meg aztán a becsvágy is hajt, minden eddiginél hatalmasabbat sújtok hát a szögre. A sok ütéstől felhevült szög ebben a pillanatban szétpattan, és szétlövelli hegyes szilánkjait.

 

Hátrazuhanok, az öreg felnyög, elered az eső, és fojtogató csend ereszkedik a világra. Ezzel itt tényleg nehezebb dolgunk van. Ez nem olyan, mint a múltkori, az a ványadt, szomorú arcú, az hiába hősieskedett, a végén úgyis megjárta. De ez! Ez csak mosolyog, vakítóan, és olajosan fénylik a fekete haja, hiába próbáltuk levetkőztetni, az a testére feszülő kék öltözék úgy tapad a bőréhez, mintha hozzávarrták volna, és nem értem, mit jelent a mellkasán az a keretbe zárt piros S betű, és nem értem, miként maradhatott olyan tiszta a piros palástja is. És, nyilván hogy ezzel is bennünket bosszantson, még egy furcsa bugyogó is van rajta. Talán vasból gyúrták, ezért nem megy csuklójába a szög? Fekszem a puha földön, és hallom, hogy már-már együttérző hangon szólal meg a kereszten fekvő, hogy gondolom, most visszasírjátok a régit, mi? Derűsen felnevet, de ezzel csak erőt ad nekem. Sosem fogom feladni, döntöm el a hátamon heverve, azért sem fogom feladni. És már keresem is vérző tenyeremmel a kalapácsot.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret