stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Peterdi Nagy László
Tartuffe körül
esszé(részlet)

Már a Lónyay utcai Református Gimnáziumba jártam 1951-ben, s mint minden gimnazista, borzasztóan szerettem volna egészen másutt, más lenni. Valaki lenni. És főként megszabadulni végre a szüzességemtől! Ez aztán megtörtént, egy dohos, redves kapualjban a Rákóczi úton. Ám nemigen hittem, hogy ennyi az egész. Úgy éreztem, az a nehézsúlyú, többnapos izzadság- és testszagot árasztó hölgy, aki havi zsebpénzem jelentős részével együtt magáévá tett, a nagy sietségben eltitkolt előttem valami nagyon fontosat.


„Molière Tartuffe-jét láttam a színházban. Életemben most először, mert falun sohase játszották. Jókat nevettem, s néha a játék magával ragadott, s volt úgy, hogy meghatott” – olvasom most Veres Péter naplófüzetében 1951 teléről. De hiszen én is akkor láttam a Tartuffe-öt! És én is csak a régi Nemzeti kamaraszínházában, a Katonában láthattam. Vagyis a két falusi suttyó, a kis kamasz meg a nagy balek, láthattuk akár együtt is azt a pengeélesen „antiklerikálisnak” hirdetett, de nekem főként rafinált érzékiséget árasztó előadást.


Persze, másként láttuk. Veres Péter például megjegyzi, hogy sok volt neki a mélyen dekoltált Olthy Magda cseppet sem mímelt kacérkodása a Tartuffe-öt játszó, szatír képű, kopasz Major Tamással. S azok a kétértelmű bókok! Major olyan átélten tudta elrecsegni és elsziszegni előbb III. Richárdként, majd három évtized múltán, Spiró György komédiájának címszerepében Imposztorként is, ugyanazon a színpadon! Utóbb már öregen és betegen, szódásüveg vastagságú szemüveggel az orrán, Mesterként megigazulva.


De művészi teljesítményével jóvátehette-e bűneit a komédiás? És hogyan, mitől lett emlékezetes Tartuffe, Lucifer meg Imposztor is? Mindennek ellenére, vagy épp mindennek eredményeképpen?


Bihari Jóska bácsi fia, Botond ágyszomszédom volt a kollégiumban, és villanyoltás után gyakran mesélt – felháborodottan persze – Major kifinomultan szadista dolgairól a Nemzetiben. A szerénytelenség és gátlástalanság azonban nagyon is imponált akkor mindkettőnknek. Talán, mert annyira összhangban volt a disznó viccek logikájával, amelyeket a többi nagyszájú, kis tehetségű kamasz mondott egymásnak ott körülöttünk a hálóteremben. Annyira vágytuk kitanulni a rafinált élet-szex titkos fogásait! Lehet, hogy Major nem tett mást, mint megvalósította ábrándjainkat?


A színházrendezői felvételi vizsgán ő volt a bizottság elnöke. Petőfi egyik szerelmes versét mondtam, Horvai István és Marton Endre jólelkűen bólogatott, Major viszont hosszan faggatott még. No, nem Petőfi vagy a magam szerelmeiről, hanem szexuális életem részleteiről. Látva papírjaimon a klerikális beütés nyomait (apám református pap volt), mindenáron rám akarta bizonyítani, hogy idealista és opportunista, élet- és színházidegen álmodozó vagyok, de elárulta alig leplezett izgalma, amellyel a válaszaimat várta. Valószínű, ezekben a vétkekben ő maga is elmarasztalható volt. A különbség „mindössze” csak annyi, hogy Hevesi Sándor őt felvette, ő engem nem. Továbbá, hogy mindettől függetlenül, ő jelentős művészi tetteket vitt végbe, én pedig nem.


Vagy mégsem ilyen egyszerű? Azt hiszem, a jelentős színházi alkotókat is súlyosan megviselte, hogy nem élhették, nem játszhatták ki, nem valósíthatták meg magukat igazán. Ehhez ugyanis a tehetség nem volt elég, még a gátlástalan önzés és a cinikus számítás sem. Sőt, mindez talán nem is kellett. Elég volt csak eljátszani mindezt. Egy igazi komédiásnál az annyi, hogy megéli. A hatalom megelégszik vele, a közönség pedig kiválóan szórakozik. Mi azonban nem elég tehetséges, naiv, vidéki fiúk voltunk, s csak belelovaltuk magunkat mindabba, amit Major különösebb vívódások nélkül, vagyis jól végzett el. Ráadásul el is tudta emelni kicsit. Ez pedig nem sikerül akárkinek.


Ronald Reagant állítólag az FBI beszervezte a Kommunista Pártba, hogy segítsen eltávolítani Hollywoodból a vörös kollégákat – igaz vagy sem, ettől nem lettek jobbak a filmjei. Brecht meggyőződése ellenére, fogcsikorgatva szolgálta ki moszkvai és kelet-berlini munkaadóit, hogy megmaradhasson a színháza és bemutathassa darabjait, amelyek egy szabad országban talán meg sem születtek volna.


Attól tartok, nem várható el több a művészektől ebben az új évszázadban sem. Ugyancsak a Katona József Színházban, Zsámbéki Gábor Tartuffe előadásában, a király küldötte foncsorozott szemüvegű smasszerek kíséretében érkezik meg. Miután ismertette a rehabilitáló döntést, kezet ráz a megtért Orgonnal, és kezet csókol a nejének. De kifelé menet talpra segíti a földre sújtott Tartuffe-öt is. Egyszer még szükség lesz rá, gondolhatja. És igaza van.

 

Tartuffe szerepében Major „le akarta leplezni” a klerikális reakciót. De Molière is tudta már, hogy a nézők egészen természetesnek veszik Tartuffe, vagy bármely más, jól táplált, de kevés fizikai munkát végző ember pénz- és kéjvágyát. Legfeljebb irigylik. Ezért kellett Olthy Magdának úgy kinyitni a száját. De még a dekoltázsát is! Akár az olyan mutáló gimnazisták előtt is, mint amilyenek mi voltunk. Neki, aki az erkölcsök talán legéberebb őre volt a főiskolán. Hogy addig is, amíg felszívódnak bennünk az új, korszerűbb stimuláló szerek és elvek, legyen kedvünk sóvárogni és áskálódni, gürcölni és szitkozódni, szóval élni tovább.


A széncsatában kivívott győzelmünk ellenére nagyon hideg volt akkor a Katona József Színházban. Nemcsak a kopott és poros nézőtéren, ahol osztályunk feszített, hanem valószínűleg az öltözőkben is. Veres Péter akkoriban még csizmát viselt, a hozzá való nadrággal és alsóneművel, mint egyik unokájától hallottam, de sem nekünk, sem a szereplőknek nem volt ilyen. Milyen egyszerű lett volna előhúzni valamelyik ruha bő ráncai közül egy laposüveget! A fáma szerint Gobbi Hilda öltözőjében meg is esett egyszer. És Major igazgatói diplomáciája oldotta fel a jelenetet. A lelepleződéskor a színészek ugyanis azzal védekeztek, hogy csak szörp van az üvegben, és unszolták a direktort, kóstolja meg. Ő meg átvette az üveget, megszagolta, lehajtotta mind, aztán jóindulatot és konyakszagot lehelve köszönte meg Gobbinak, hogy „betartjátok ti is, Hildám, a közösen hozott határozatokat”.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret