←Vissza

Liget.org   »   2010 / 8   »   G. István László  –  Katona-oltár
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2029
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Ahol rend van és jog nincs, onnan
kivonulnak az álmok. Homokkőszemek,
parancsot váró tiszta fény. Az utasítás
íze, mint a musté, nem csak az érzi,
aki adja. Az anyag közt rendet
tesz a gravitáció. Tettek és akarat,
hegyomlás, erózió. Az ideg-
rendszeredben a térszínformák
lassú alakulása épp olyan (épülés,
rombolás), épp olyan könyörtelen,
ahogy legyek szárnyát törted, ahogy a
meg nem bocsátás fénylett vissza egy vak
szemében, vagy valakinek a szemében,
akire, hogy vak, jó volt mondani. Az önfegyelmezés
nagy bűn is lehet. Tudd, acélos
szellemed, az érzelem folyószabályozása
űrszemét, a léleké, ahonnan
menekülhet, aki lát, vakon.

*

A durva posztó a fogason
akasztott ember. A prém, mint
aszfalton szétkenődő állatszőr,
nedves és melegít. Egy ilyen
ruhát kefélni is, mintha idegen
nőt kefélne az ember, félrecsúsztat,
mint minden harci dísz. Ha
tiszta lett, piszkos lesz attól, hogy
nézed. Zöld színe, mint bizonyos fémek
ízének emléke nem szemben, szájban
képződik, hanem a tartásban. Viseled
vagy nem viseled. Nehezebb,
mint amit elbírsz. A rangjelzés,
ó, a rangjelzés, ha madárszar volna –
az akasztott embert nem kérdezik, levágják,
otthagyják, elviszik.

*


Négyszázhetvenegy férfit és gyereket
állítottak egy sorba. Előbb minden
hetediket lőtték le hátulról, úgy, hogy
kórusban kellett számolniuk. A tizennegyedik
után a huszonegyedik nyüszített, emberláncon
akadt horog. Aztán minden ötödiket
lőtték homlokon, most elölről, mert
minden irányból ők voltak soron. A hullák
mint iránytűk elcsúszott mutatói, észak-délre
estek, úgy állították be őket, jó előre.
Aztán keletről lőtték halántékon
minden negyediket, a golyó sokszor a
következőbe is átjutott. Aki megmaradt,
az nyugatról nézhette, ahogy asszonyaikat
sorra magukévá teszik. Ezek életben
maradtak, de nem ismerték soha többé
az égtájakat.