Legyen tiéd, ha kell,
az imádott szerencse

Az kinek nincs háza
vetett ágyban nem alhat
erdőn hál mezőn jár
vadak közt lel nyugalmat

vánkosa az éhe
lepedője a kétség
be is betakarja
bársonyával a kék ég

zápor mossa orcám
szél szárítja ruhámat
sej aratni hívott
mezejére a bánat

levágtam a búzát
kötve szunnyad a kéve
könny lett a fizetség
mást nem kaptam cserébe

könnyem gyöngy ha volna
kincsem lenne temérdek
laknék palotába’
szolgálnának cselédek

tükreim közt várnám
mit dajkál a jövendő
de a könny csak harmat
felszárítja a kendő

kincsem ha teremne
irigyemre találnék
úgy járna utánam
mint az estvéli árnyék

aranyam ezüstöm
ugyan hová tehetném
vállamon tarisznyám
szívemben van szerencsém