Bulgakov színmûvei közül az élete végén írt Batum jutott el hozzánk utoljára. Ezt az ifjú Sztálinról szóló, 1939 nyarán befejezett munkáját maga a szovjet pártvezér tiltotta be. Hiteles szövege csak fél évszázad múltán láthatott napvilágot, amit két évtizeddel késôbb, 2009 nyarán követett a mû elsô magyar nyelvû kiadása.
Vajon mivel magyarázható a több évtizedes késlekedés? A sztálini Szovjetunióban politikai okokból szokták a mûveket – fôleg a Bulgakov-mûve-ket! – betiltani. Az elsô másfél évtizedben érvényesülô kiadási tilalom ezért mintha nem igényelne különösebb magyarázatot. (Próbálták volna nem betartani!...) De mivel indokolható a diktátor halálát követô évtizedek kiadói önmegtartóztatása? Érdektelen, netán gyenge alkotásról volna szó?
Sztálinnak egykor nem ez volt a véleménye. Ô a darab kvalitásainak hangsúlyozásával állíttatta le a már megkezdett színházi munkálatokat. A bemutatás lehetôségét firtató Nyemirovics–Dancsenkónak, a Moszkvai Mûvész Színház rendezôjének azt mondta, „szerinte a Batum nagyon jó, de nem szabad színre vinni”.
Miért nem? A „fentrôl” közvetített, hivatalos magyarázat nem politikai, hanem „irodalmi” okokat említett: „Sztálinból nem lehet romantikus hôst csinálni, nem lehet ôt kitalált helyzetek hôsévé tenni, nem lehet kitalált mondatokat a szájába adni.”
Ezt a nem túl meggyôzô indoklást nemcsak a hivatalos források alapján írt Batum cselekménye cáfolta, hanem más, akkoriban engedélyezett mûvek „stilisztikája” is. Egy ugyancsak 1939-ben cenzúrázott – de elfogadott – drámai alkotásban például ilyen „nem kitalált mondatokkal” társalgott Lenin és Sztálin egymással:

„SZTÁLIN (bemutatkozik) Én a Kaukázuson túli terület delegátusa vagyok.
LENIN Épp az imént beszélgettünk magáról – ugye maga az, lánglelkû kolchiszi?
SZTÁLIN Igen, így nevezett el engem. Jó napot, kôszáli sas.”
És így tovább... Bulgakov csak szatírában kedvelte az effajta „természetességet”, de azért ô is hôsének „kolchiszi eredetébôl” indult ki a tervezett darabhoz készített címváltozataiban. A görög Kolchisz vagy Kolkhisz az a Kaukázustól délre esô terület, ahol Sztálin is született, s ahol a papi szemináriumból elbocsátott fiatal forradalmár mozgalmi tevékenysége kibontakozott. Hivatalos életrajza szerint itt, a Fekete-tenger partján fekvô Batumban (másképp: Batumiban) szervezte meg azt a halálos áldozatokat követelô munkástüntetést, amiért három évre számûzték Szibériába, de ahonnan három hónap múlva sikerült visszaszöknie a városba. Bulgakov színdarabja a szemináriumi kicsapástól a csodás visszatérésig kíséri figyelemmel a pártban „Lelkipásztorként” is emlegetett forradalmár alakját. (Ez a Lelkipásztor –Pasztir – a késôbbi Batum egyik címváltozata lett.)
A görög mitológia Kolkhisza a Napisten fiának, Aitésznek országa és a sárkány ôrizte aranygyapjúnak a földje volt. Ezért az aranygyapjúért indultak útnak az Argó legendás hôsei, az argonauták, akiknek emlékét ma is ôrzik ezen a tájon. (Legutóbb 2009 júliusában adott hírt az orosz és a grúz sajtó az újra megépített Argó megérkezésérôl a batumi kikötôbe.)
Az argonauták és a kolkhiszi aranygyapjú mítosza azonban már a 20. századi orosz szimbolizmus mûveiben és az 1917 utáni politikai mitológiában is helyet kapott. Az elôbbiben az argonauták lettek a várva várt, eszkatologikus világátalakulás elôhírnökei, az utóbbiban maga a hajót vezetô kormányos testesítette meg e csodás világátalakulást.
Íme, néhány példa a sok közül.
1) A szimbolista Andrej Belij Argonauták címû novellájában (1904) egy Argó nevû ûrhajó repül az arany gyapjúhoz hasonló Nap felé, amelyet sárkány alakú felhô takar el az újabb argonauták elôl.
2) Valerij Brjuszov Orfeusz és az argonauták címû versében a csodás dalnokkal azonosuló költô is az Argó harcosai közé áll, hogy varázsos dalaival segítse a dicsô Iaszónt az aranygyapjú elhozatalában. (Egy nem elhanyagolható apróság: 1919-ben Brjuszov a bolsevik párt tagja lesz...)
3) A 30-as évek irodalmi igényû Sztálin-életrajzának szerzôje, a francia Henri Barbusse ugyancsak az argonautákhoz csatlakozott Héraklész erkölcsi dilemmáiból igyekszik levezetni az ifjú Sztálin elôtt kirajzolódó életcélokat és az ezek közti választást.
Egy évtizeddel korábban Barbusse még Jézus életrajzát írta meg. Mint egy korabeli kritikában olvashatjuk, ez a mûve „nem történet és nem evangélium, hanem önéletrajz. [...] A könyv végén minden ebbe a felkiáltásba torkoll: ’De mikor fognak végre felismerni és mikor fogják mondani rólam: íme, az ember!’” Az 1935-ös életrajz címében ennek az önéletrajzi és jézusi embernek a helyét már egy olyan Sztálin foglalja el, aki az új világ megtestesítôje és kormányosa is egyben. E Bulgakov által gyakran forgatott könyvnek a címe: Sztálin. Egy emberen át szemlélt új világ... Az utolsó fejezeté: Ember a kormánykeréknél.
4) Ez az újfajta ember az általa ihletett és kanonizált Rövid életrajzában egyebek közt „a kolchiszi mocsarak lecsapolásával” példázza azt a szeretô gondoskodást, amellyel ô, „a batumi munkások tanítója” viseltetik minden dolgozó iránt.
És így tovább...
Ilyen elôzmények után nem csoda, hogy elôször Bulgakov is valamilyen, argonautákkal kapcsolatos címet keres a maga Sztálin-opusához. Íme, néhány korai próbálkozása: Az argonauták, Villám, Héraklész, A kormányos (Kormcsij), A kormányos ifjúsága, Vitte a kormányos az argonautákat, A kormányos a csillagok alapján vezetett, A kormányos a csillagok nyomán haladt stb.
Azt szokták mondani, a jó cím az egész mûvet összefoglalja.
Valóban. De mi jó lehet abban, ha egy tisztességes író a hivatalos politikai mitológia elemeit – így a „kormányost” és a „csillagot” is – igyekszik beépíteni mûve „összefoglalásába”? Nem helyesli ezzel a hivatalos mitologémák tartalmát is? És nincs igazuk azoknak, akik már e túlságosan „szépen” hangzó címek alapján is Sztálin elôtti hajbókolásnak minôsítik az utolsó Bulgakov-színdarabot?...
Próbáljunk együtt gondolkodni. Az átvétel még nem helyeslés. Legfeljebb egy „társadalmi megrendelés” láttamozása. Lám, Bulgakov is tudja, hogy Barbusse Sztálin-életrajzának utolsó fejezete az Ember a kormánykeréknél címet viseli. Sôt, azt is tudja, hogy az egyik legismertebb szovjet plakát is az állam hajójának kormányosaként és kapitányaként ábrázolja a lánglelkû kolchiszit...
„Nagyon helyes? Csak így tovább, Bulgakov elvtárs?”
No, azt már nem mindenkinek kell tudnia, hogy miként hasznosítja Bulgakov a korabeli plakátokat. 1924-ben például egész kisregényt ír egy Majakovszkij-plakát alapján, ahol szintén vörös színben pompázó, „Szovjet-Oroszország” feliratú tojáson ámuldoznak a világ kapitalistái. E félrekezelt tojásból és társaiból a Végzetes tojások címû kisregényben iszonyatos óriáshüllôk bújnak elô, s ezeket csupán egy természeti – vagy inkább természet feletti – csoda, az augusztusi orosz fagyhalál képes megállítani.
A felelôsen gondolkodó, szatirikus író tehát nem egyszerûen átveszi, hanem kiélezi és visszájára fordítja a házi feladatul kapott „társadalmi megrendelést”.
Bulgakov is ezt teszi a Batum tervezése során, amikor az antik mítoszokból felújított „csillag” és „kormányos” mitologéma jelentéselemeinek ütköztetésével fokról fokra diszkreditálja ezek újdonságait. Képletesen szólva elôször „vörös óriássá” növeszt egy-egy szupernovát, de csak azért, hogy végül „fekete lyukká” omlassza. A „vörös óriássá” növesztést nem túl nehéz az elkészült darabban észrevenni, de a növekedés utáni folyamat észleléséhez már bizonyos szellemi látás szükséges. Olyasféle, amilyennel a Batum betiltásába belerokkant, ideiglenesen megvakult Bulgakov is rendelkezett.
Az egyik utolsó, fekete szemüveges fényképén ez az ajánlás olvasható:
„Feleségemnek, Jelena Szergejevna Bulgakovának. Neked ajánlom, drága társam, ezt a képet. Ne bánd, hogy feketék a szemek rajta – így is mindig elválasztották az igazságot a hazugságtól. Moszkva. Mihail Bulgakov. 1940. február 11.”
Vajon mit tudott ez a fekete szemüveges – már csupán egy hónapig élô – igazlátó a darabja címeiben emlegetett csillagokról? Például hogy az Argót vezetô Tiphüsznek is köze volt hozzájuk. Ô ugyanis nemcsak kormányos volt, hanem csillagjós is. A derék argonauta életének ezen asztrális vonatkozása azonban örvendetes egyezést mutat a másik – a lánglelkû – kolkhiszi kormányos polgári fedôfoglalkozásával, amely a tifliszi obszervatóriumhoz kapcsolódik!
Nocsak! Sztálin mint csillagász?!... Lehet, hogy csak idôjárás-megfigyelô vagy éjjeliôr volt, de erre a Batumban is említett obszervatóriumi elfoglaltságára nemcsak Bulgakov figyelt fel, hanem Mihail Zoscsenko is. Ô szintén e „csillagászi” ténykedést használta egy szélhámos váratlan felemelkedésérôl írt humoros novellájában, ahol a pártfôtitkárt parodizálta (Milyen foglalkozásaim voltak nékem, 1933).
E „kormányos – csillagász” kapcsolat szó szerint kozmikus összefüggésrendszerbe helyezte a Tiphüsz–Sztálin párhuzamot és Sztálin személyét, ami újabb párhuzamkereséseket és más elemekre is kiterjedô mitologizálást indíthatott el. Ennek késôbbi, 1949-es példáján Sztálin már egyenesen újfajta betlehemi csillagként jelent meg a Vörös téren összegyûlt embertömeg felett (amelyet az 1931-es ünnepi felvonulás kezdetekor – a túl korán bekapcsolt mikrofon és az azt kezelô hangtechnikus tanúsága szerint – egyszerûen „birkák”-nak titulált: „Na, most jönnek a birkák...”
A többféle eredetre visszavezethetô Nagy Kormányos alakja e szerteágazó mitizálódási folyamat során szintén egy modernizált „ikon” – értsd: plakát – hôsévé válhatott, de a régi mitológia és az új mítosz közötti „interferenciák” folyvást megzavarták e hamis „szentesedési” folyamatot:
1) Az antik Argonautikában szereplô Tiphüsz ugyanis nem volt és nem lehetett az Argó kapitánya, mert ez a tisztség csak Iaszónt, vagy az elôtte megválasztott, de a vezérségrôl lemondott Héraklészt illette meg.
2) Ez a foglalkozási összeférhetetlenség már önmagában rossz fényt vetett a „vörös óriássá” nôtt Kormányos kapitánykodására, amit még kínosabbá tehetett a tény, hogy Tiphüsz, az ô derék elôképe, még az argonauták kalandozásai közben meghalt, és a helyébe lépô Ankaiosz is idô elôtt távozott a hádészi árnyékvilágba!...
3) Az argonauták közt játszott szerepe alapján egy Héraklészre utaló cím sem a fékezhetetlen hérosz dicsôségérôl, hanem egy, a vezérségrôl okkal és joggal lemondó feleség- és gyermekgyilkos (utólagos) bölcsességérôl tanúskodott. (Ami a házastársa – Nagyezsda Allilujeva – halálában vétkes Sztálin poszton maradását is eszébe juttathatta a kortársaknak...)
4) Az Andrej Belij-féle feldolgozást akár meg se említsük, hisz annak Argó ûrhajója már 1904-ben sem az újabb és újabb gyôzelmek, hanem a biztos pusztulás felé száguldott utasaival.
5) A legtöbb gondot azonban a keresztény tanítás és annak Kormányosa jelenthette e modern mítosz kiagyalóinak. Mert ott bizony Jézus Krisztust nevezték Kormányosnak. Mint az ókeresztény szerzôk – így Szent Kelemen és Hippolütosz – írták, „Az egyház egész ügye hasonló egy nagy hajóéhoz [...] Ennek a hajónak ura legyen nektek Isten, legyen kormányosa Krisztus”; „A tenger a világ. Az egyház hajóként hányódik a hullámokon, de el nem süllyed. Igen, mert tapasztalt kapitánya van, Krisztus.”
A régi orosz egyházi szövegekben a „Kormcsij” (Kormányos) elnevezés szintén Krisztust illette meg. Az Istenszülô Máriát dicsôítô énekek „Ti rogyila Kormcsevo” (Te szülted a Kormányost)-t emlegettek. A kormányosi és a kapitányi cím effajta egyesítéséhez eredetileg tehát Krisztusnak volt joga. Így e kettôs címet magának igénylô, a papi szemináriumból kicsapott Sztálin könnyen egy trónbitorló ellen-Krisztus hírébe keveredhetett, amit nemcsak a darabjának Kormcsij címet adó Bulgakovnak – egy teológia professzor fiának! – illett tudnia, hanem a vallás- és egyháztörténetbôl ötösre vizsgázott egykori papnövendéknek is... A Batum további címváltozatai – így A hóból felkelt (Vsztavsij iz sznyega), A Mester (Masztyer), a Villám (Molnyija) vagy A keselyû (Kondor) – mind-mind azt mutatják, hogy Bulgakov valóban ilyen antikrisztusi természetnek tekintette tervezett darabjának fôhôsét.
1) A hóból felkelt cím nemcsak a Végzetes tojásokban egykor megfagyott szörnyek váratlan életre kelésére utalhatott, hanem a szimbolista Blok Tizenketten címû poémájára, illetve annak hóból kikelô, „kísértet-Krisztusára” is.
Maga a „hóvihar” motívum az orosz irodalomban közismerten a démonisággal és az ördögiséggel áll kapcsolatban – lásd Puskin Ördögök címû versét, Gogol Karácsony éjszakáját, Bulgakov Fehér gárdáját, no meg a mi Batumunk utolsó felvonását, ahol Porfirij a bulgakovi Végzetes tojásokból már ismert augusztusi hóesésrôl beszél: „Nem tudod te, mi az a Szibéria. [...] Itt néha júliusban is dér borít be mindent, és augusztusban is esik a hó!” A hóviharban jeges folyólékbe esett Sztálin már szintén ilyen bloki, jeges-havas kísértetként áll majd talpra az elkészült darabban, hogy aztán meg sem álljon Batumig.
2) A Mester cím az író leghíresebb regényének egyik korai redakciójában a sátáni Woland megszólítása volt. Honnan vette Bulgakov ezt az ördögök fejedelmére vonatkozó „Mester” titulust? Marietta Csudakova szerint „valószínûleg olyan forrásokból, ahol a sátánt vagy valamilyen ördögi rend fônökét nevezik ’Nagymesternek’ (Velikim Masztyerom).” (Nyilván ezzel függ össze a Batum újabb címváltozata, a „Junoszty komandora”, azaz A flottaparancsnok – vagy A (lovagrendi) nagymester! – ifjúsága is...)
Ez a válasz persze újabb kérdést vet fel: „És az ilyen rendek vezetôi honnan vették e ’Mester’ címet?” Minden bizonnyal az evangéliumok Jézusra vonatkozó „Rabbi” megszólításából, amelyet az Újszövetség görög nyelvû szövege egy mifelénk „Mester”-nek vagy „Tanító”-nak fordítható „Didaszkalosz” szóval ad vissza. Mint például a János-evangélium 1. könyvének 38–39. versében: „rabbei ho legetai herméneuomenon didaszkale”. Az idézett hely Károli-féle fordítása: „Rabbi (ami megmagyarázva azt teszi: Mester)”; a Vulgátában: „rabbi quod dicitur interpretatum magister”; Luther Bibliájában: „Rabbi – das heisst übersetzt: Meister”; az angol King Jamesnél: „Rabbi, (which is to say, being interpreted, Master)”; a francia Louis Segond-nál: „Rabbi (ce que signifie Maître)”; a cseh nyelvû: „Rabbi, (jenz`´ se vykládá: Mistr`´e)”; illetve az orosz szinódusi fordítás: „Ravvi – sto znacsit: ucsityel”. A wolandi „Mester” és „Tanítómester” cím tehát Jézus „Mester”-ségének és „Tanító”-ságának kisajátítása, vagy, hogy az „ördög bibliájából” vett szakkifejezéssel éljünk, Jézus Máté-evangéliumban mondott szavainak „kontrázása”. Hisz Jézus ott arra figyelmezteti híveit: „Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus.” – Oroszul: „A vi nye nazivajtesz ucsityeljami, ibo ogyin u vasz Ucsityel – Hrisztosz.” (Mt 23, 8)