Liget.org »
2008 / 10 » Horgas Béla
– Hatvannyolcas regény
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=68
hatvannyolc tavaszán
egy hatvandolláros turistaút első állomásán
Velencében a Szent Márk téren
leültek egy kávéra
kerül amibe kerül száznyolcvan lírába került
és csak néztek néztek
két kelet-közép-európai szürkéből kikeveredett mohó színszomjazó
két egymásnak született szerető
a férfi harmincegy huszonnégy a nő
néznek most megint és ugyanott
nyár van
az ugráló számok térképzeteket
ráncigálnak elő bűvészketreceket
tehetetlenül hüppögő-hápogó emlékezetükben
arcok süvítenek és rémlenek fel nevek mondatok
tolulnak társak társaságok egy alásüllyedt társadalom mozija pereg
a rendszer lidércnyomásos képregénye
szürrealista tüntetés vaksi lázálom
de a vízre épült város valósága segít
elhitetni
hogy megeshetett ami meg
és úgy ahogyan az egész most egyetlen pillanatban
rájuk szakad köréjük hurkolódik
összeszövődve a véletlen szál az elemi résszel
az ésszel felfoghatatlan élő és a rücskös anyagi a holt
valódi volt a kaland s tart ma is
nekifutások újra meg újra rácsodálkozások
ohó hát ilyen gyönyörű és ennyire hazug fantasztikus
megalázónak mondjam-e hogy mennyi kaparászás
négykézláb mászás
egyensúlyozás a periféria csorba peremén
magán-mese és köz-közlemény már-már prédikáció
a makacsul hajtogatott "nem" és az összeácsolt "igen"
ha kiteregetném s a velencei bazár deszkáin előadnám viccesen
miért ne hinnék el nekem
megvan végre a hely az éppen nekem való
cselvető faló
egy barna-szürke kagyló szépsége
a tengerparton tárgyi bizonyíték
a vihar előtti-utáni felhők futása köröskörül a horizonton
személyre szólóan dramatizál
az időpont egyszeri alkalmat kínál áriázni taszigál tedd meg
egy regény kulminál itt hahó drága turista-társak
megannyi látnok akik nyaranta nyugatra hágtok
a tanulság kipattan itt van a megoldás van
van
hallga csak hallga
de a balga szájtépő bolond szerencsémre némán hujjogat bennem
látja érzi tudja
a téren tolongó tömeg kínja megérinthetetlen
a Sóhajok Hídját fotózók konglomerátuma vakon villog
a bedugult pályákon veszteglő gondolák csupa ezüsttel kivert koporsó
a selyempárnákon bénán elheverő
tetszhalott utasok arckifejezése
a bazári cifraság és a süllyedő paloták pusztuló pompája
a harmincfokos hő áttetsző felhőiben látomásosan
a hangzavar fölcsapó hullámaiban
sárkoloncosan át- meg átdobódik a
minden regényt és várost bekebelező elkendőző
világállapotként delejező erő
irritál és kábít körülhízeleg és lesajnál
érzékeimet összezagyválná nem hagyom átlibben fölöttem
jelzői falra hányt borsószemek közöny-gömböcskék
szétgurulnak csoszogó talpak alatt valaki
mindig hanyattvágódik erre röhögés csap fel köröskörül
tovasodródás csak amit fölviláglónak szeretnél
a kérdés kevés meddő réskeresés volna a létezés
szavak tömkelege huppan
pordurranások
tételezés nélküli csobbanások alant
minha mindenütt ugyanaz szólna
tengerparti fényben zsivajgó testek közé nyomódva
éber álom képeit rakosgatom
magamban írok ez ilyen nem-regény
tapogatózom hang iránt megrögzött fülelő
meghallom-e mai ritmusod idő
hetvenegy a férfi hatvannégy a nő
milyen nyelv és hely volna jó ha Velence sem
milyen dallamra lüktető értelem elmondani
talán a tengeri kagylók szürke-barna csíkjai
mentén
kellene
siklani
megteszem