Somos Béla
NEKEM VIETNAM JUTOTT

Nekem Vietnam jutott, mit csináljak,
nem cserélhetem Ámerikára,
a Long Bien híd alatt
    a Vörös folyó
szürke hullámai maradtak,
    hogy csöppjeiből és izzadságcsöppjeimből
próbáljam megfejteni ifjúságomat
    nagy zöld vadon volt, és tó, sok víz körül,
a hajlongó nők combig benne jártak,
a külföldiek az egzotikumot
    csodálták csak, néhány szavukat
értettem már, de tekintetüket
elkapták rólam, más voltam,
hiába vonzott testet test, csoda
kellett volna, hogy egymáshoz elérjünk
    szerettem ócska kerékpárjaikat,
a fehér blúzt, a kivinget, alatta
mellük kis madárként bújt és röpdösött
    szerettem őket, nem tudom, miért
az ujjuk hegyét, ha egyszer elértem
a levegőből levegőt vehettem
és álmodtam, hogy velük egy vagyok
    testem-időm egy része ottmaradt
két nyíló combjuk közt
    nem egy, nem száz, kimondott
idő és vágy, a fülledt éjszakák
sűrűje, mikor a távoli egekbe
    fekete angyal repül föl a földről,
    szerettem őket, szeretném ma is
bőrük simáját, hajuk éjszakáját

ők volnának az élhető világ
kicsiny, közeli amerikám