A BIZALOM BELÉPŐJE

"Én már túlcsiszolt, átlyukadt papírnak érzem magam, agyonradíroztam magamat, mert elhittem, hogy ami cigány bennem, az nyers és élettelen (vagy legalábbis istenileg illegális), s legfeljebb többségi értékpaloták ornamentikája lehet."
(Egy magányos cigány értelmiségi)

A közelmúltban értesültem valamelyik magyar királyi televízió éjszakai műsorából, hogy a legfrissebb antropológiai és szociológiai kutatások tükrében az amerikai indiánok és a kelet-európai cigányok sorsa között rengeteg hasonlóság van. Kárpát-medence "indiánjai" iránti kíváncsiságom kétségtelenül szerepet játszott, amikor Tenigl-Takács László Szentmárton könnyei című - színes, puha, szívmelengetően szép borítójú - könyvét olvasni kezdtem... és nem tagadom, hosszú időre elszótlanodtam. A szerző - amúgy a buddhista filozófia ismerője - a Dráva közeli Alsószentmártonban működő Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola tanára. Az ezerkétszáz lelket számláló Alsószentmárton "1980-tól etnikailag tiszta, azaz színcigány település" - miképp az a legfrissebb helyrajzi ismertetőből is tudható.
    Nagyon hamar megértettem, hogy Alsószentmárton nem a Marquez által megénekelt, latin-amerikai Macondo... De még annál is előbb szerény kamaszkori olvasmány- és még szerényebb késő kamaszkori élettapasztalataimon kellett felülemelkednem, és szembesülnöm a magyar falvak elcigányosodásával, az úgynevezett "Alsószentmárton-szindrómával" és a honi, dél-baranyai cigány-szocializmus "aranykorával". A gyerekek és a tudás, az alsószentmártoni élet és halál tudásának - Tenigl-Takács tolmácsolta krónikájával. Mi még általános iskolában a történelemórán azt tanultuk, hogy a nyolcvanas évekre már nem lesz forint, nem lesz semmilyen pénz - és megvalósul az "igazi" kommunizmus. Nos, mint a könyvből megtudhatjuk, akadnak hazánkban még az alsószentmártoninál is szegényebb falvak, ahol a jóslat - legalábbis első része - a szó szoros értelmében beteljesült. Pontosabban kialakult a nagyon tapintatos jószomszédi segítségnyújtás mellett a holtig tartó hitelrabszolgaság legmohóbb uzsorakapitalizmust lepipáló adósságcsapdája. "Az előítélet leküzdéséhez sem a meggyőződés, sem a belátás, de még az együtt-létezés sem elégséges. (...) A ?világuralomra törő, ravasz zsidót?, ?tolvaj cigányt?, ?fasiszta svábot? és ?szőröstalpú románt? kirekesztő látszólagos fölénye rettegést leplez, ugyanolyan rettegést, mint amely a kirekesztettek társadalmát összetapasztja..." - olvashatjuk a könyvben, és kiemelten annak fülszövegében. És valljuk be, ez a rettegés, a létbevetettség kozmikus rettenete, bizony valamennyiünk lelkének legmélyén munkál. Nem tudnám megmondani, létezik-e igazi recept e démon megkötésére és feloldására. Talán a másoktól lehetséges tanulás kalandja? A puszta kíváncsiság? Személyes utazási-, kávéházi-, munka- vagy akár honvédségi élményeim arra utalnak, hogy a saját családi tradícióimtól eltérő kultúrákkal találkozva ez a szívből jövő kíváncsiság - a kölcsönös bizalom ébredésének belépője lehet.
    De mit tanulhatunk mi, nem-cigányok roma honfitársainktól? Hiszen a valamilyen pozitív változtatás, a kirekesztés gyakorlatának elutasítása úgy kezdődhet, ha megértjük, hogy már az ismeretszerzés, a tudás átadása sem csak egy irányban történhet.
    Az ország észak-keleti határánál fekvő (az alsószentmártoninál jóval szerényebb lélekszámú) cigányfaluban működő Falufejlesztési Népjóléti Program Egyesület törekvéseiben például indiai agrár szakemberek is részt vállalnak. De saját építészeti praxisomban is tapasztalom, milyen megbecsülésnek örvend néhány régebbi, jellegzetesen cigányok művelte munka - a kemencerakástól a vályogvetésig és kútfúrásig. Ami nyilván nem jelenti, hogy bárkit egyetlen szakma keretei közé lehetne zárni, vagy hogy a mégiscsak eseti szakértelem kellő méltánylása megoldással kecsegtet. Mindenesetre meggondolandó, hogy a cigányok őshazájában, Indiában, olyan gyógynövény-ismereti-, zenei-, matematikai- és számítógépes tudás sűrűsödik napjainkban, amely az európai és amerikai civilizáció legrangosabb egyetemein és a globális piacon is ritkaság.
    Talán még a mi Köztes-Európánk "indiánjai", tehát az ezerarcú magyar cigányság is - kirekesztetten bár, mégis ebbe a civilizációba kívánkozva, és felemásan bele is simulva - nos, talán őriz valami ösztönös, archaikus tudást. Olyasmit, amire mindannyian rászorulunk. Szerencsére Tenigl-Takács László Szentmárton könnyei kötete sem "megmondó könyv". Nem "osztja az észt". Nincs sehol kinyilatkoztatás - mondtam: nem kínál receptet. Annál is inkább tartózkodik az effélétől, mert végig költészetet és prózát, lírát és szociográfiát elegyít. A mesélős humor, a kísértetiesen tündéri képzelőerő pompásan megfér a tragikus feszültséggel. A szó szoros értelmében hátborzongatóan hiteles antroposzociológiai és szépirodalmi terepgyakorlat ez - szörnyűségesen szép, tehát szeretetreméltó.
MÚJDRICZA PÉTER