"MAGYAR VOLT ÉS MAGYAR LESZ..."

A megállapítás, hogy a nacionalizmus alapvető sajátossága a humorérzék katasztrofális hiánya, közhely. Ahogyan az is, hogy a nacionalizmus virtuális vagy tényleges áldozatai a krónikus humortalanság elől rendszerint a humorba menekülnek. A nemzeti vagy szociális pátosz héroszait a gyilkos iróniától még a koncentrációs táborok és a gulágok sem igen képesek megvédelmezni.
    Mindebből, a polaritás elve alapján az következne, hogy a kisebbségek, a megalázottak és kisemmizettek viszont kiváló humorérzékkel rendelkeznek. Sokszor kínjukban, de mégiscsak végigvihogják életüket.
    Az elmélet és a gyakorlat finom azonosságát az európai parlament tagjainak épp most zajló romániai megválasztása illusztrálhatja. Miközben a román politikai elit - minden humort, öniróniát és játékosságot mereven elutasítva - az elnöki és a miniszterelnöki hatalom közt folyó gyilkos és lehangoló csatározásokra összpontosít, a romániai magyar politikai erők képzeletgazdag sziporkákkal szórakoztatják választóikat.
    Tőkés László püspök az Unió, Erdéllyel! szabadságharcos jelszavával kampányol. Elvégre az erdélyi magyar választó pontosan tudja, hogy a negyvennyolcas 12 pont tizenkettedike (melyet aztán mi, erdélyiek az első helyre emelünk) már 1848-ban is siralmasan nevetséges volt. Ennek köszönhettük, hogy a nemzetiségeket a nemzeti egyenjogúság nemes gesztusa kezdetben elnéző mosolyra fakasztotta, majd - mert még tovább is erőltettük a dolgot - humoruk fogytán őket is ellenségeinkké tette. Arról nem is beszélve, hogy ennek a jelszónak a felelevenítése, csakis az erdélyi románok jóval racionálisabb 1919-es Sa ne unim cu tara!, azaz Egyesüljünk az országgal! szövegezésű jelszavát, s annak kisebbségellenes következményeit igazolhatja - egy újabb évszázad távlatából - (mintegy) vissza.
    Foghatjuk a hasunkat a röhögéstől, hiszen Tőkés László szemmel láthatóan úgy tesz, mintha Erdélyt Romániával szeretné egyesíteni, pedig mi tudjuk, hogy dehogy! A másik lehetőség, hogy ugyanis Orbán Viktor Magyarországával egyesülni, szintén jó vicc. Pedig ez az értelmezési lehetőség nagyon is benne van a pakliban, amennyiben Orbán ex(és majdaninak képzelt)miniszterelnök úr Tőkés Lászlóval együtt kampányolja végig az egyesítési törekvések tárgyát képező magyar Erdélyt.
    De huncut, aki "rosszra" gondol, nemzetellenes felületességében azt sem veszi észre, hogy az Unió és Erdély közé a kampányfőnökség vesszőt is tett, így aztán a szlogen csakis úgy értelmezhető, hogy a magyar nyelv jelentésárnyalataiban járatos erdélyi magyar választónak voltaképpen az Erdéllyel kiegészített Uniót (mármint az Európait) kell választania. (A nemzetellenes kifogásokkal tehát jól ki van szúrva, de a - feltehetőleg szintén figyelmetlen - választó továbbra is azt gondol, amit - tud.)
    Ilyen körülmények közt természetesen Markó Béla RMDSZ-e sem adhatja (sokkal) alább. Ő is úgy dönt, hogy belovagol. Jelszava az Új honfoglalás. Ennek hallatán különösen akkor kuncogunk, ha elgondoljuk, hogyan is fogják - az effélében közismerten humortalan - román testvéreink ezt az ötletet értékelni. Azt hiszik majd a balgák, hogy az eredetileg honfoglalt Erdély után ezúttal Moldvát és Havasalföldet, no meg a Pruton túli területeket (esetleg Ázsia egyéb részeit is) visszacsatoljuk Kisbaconhoz. A jó humorú választónak az állítólag Vári Atillától származó (de szellemét tekintve echte hungarista) rigmus is eszébe juthat, miszerint "Dübörög a Horthy-batár, / lesz még japán-magyar határ, / Borneó és Celebesz / magyar volt és magyar lesz." (Megjegyzendő: a Horthy-batár az oroszok rémálma volt: valóságos második világháborús magyar harckocsi.)
    Persze Markó Béláék sem úgy gondolják. Ők is csupán az Európai Unióban szándékoznak hont foglalni. Ha már a kalandozások idején voltunk olyan esztelenek, hogy az Atlanti-óceán homokos partjairól visszatértünk ebbe a sáros-agyagos Kárpát-medencébe. Ideje a múltat végképp eltörülni... A kampányhumor azonban korántsem öncélú: nem csak önmagunkat próbáljuk elszórakoztatni. A műsor elsősorban a románoknak szól. Miközben ők a mi jó vicceinken őrlődnek, no meg azon, hogy mihez fogjanak Rómából kitoloncolt Romulusaikkal (azaz az olaszok nem kevésbé testvéri gesztusaival), mi suttyomban (suba alatt) ismét belovagolhatunk Európába. Továbbra is rajtaütésszerűen. És szép fehér lovon.
    Mondhatni: a fele se tréfa. Inkább egyfajta posztmodern székely furfang az egész, melyen csakis egyedül, plakátmagányban illik röhögcsélni.
BÍRÓ BÉLA