Kókai János
VAN

Nevek a sírköveken:
arcok barázdái.
Szarkák, varjak
a fagyott halmok
és mészkövek között.
Egy márványlap
egy elköltözött
idegrendszerét mintázza.
Hajdan volt vérköreit.
Idősek botorkálnak:
kezükben mécsesek.
Némelyikük lábán
zacskó zörög átázás ellen:
néma szelleműzők.
Az ég összekoszolt festék.
Puhán esik az eső,
mintha ecsetet csavarnának ki.
Mintha halottak...
Mintha tárgyak...
Sunt lacrimae rerum.