BETŰK A JUPITEREN
Beszélgetés Gabriel Egannal
(részlet)

Gabriel Egan Zöld Shakespeare - Az ökopolitikától az ökokritikáig című könyve 2006-ban jelent meg a Routledge gondozásában. A szerzővel készített interjú után a könyv három rövid részletét közöljük.

Hogyan került kapcsolatba az ökokritikával?
    Hét évvel ezelőtt, amikor a kifejezéssel először találkoztam, megütköztem az ismeretlen szón, éppúgy, mint korábban a homoszexualitás szempontjából vizsgálódó "queer elmélet" hallatán. Felületesen szemlélve az "ökokritika" kifejezés jól magyarázza önmagát: olyan kritikát jelöl, amelynek alapvető indíttatása az ökológiai érdeklődés. Közelebbről mégis roppant rejtélyes: hogyan kell az ilyesmit csinálni? 2001-ben egy konferencián hallottam először Simon Estok, a Shakespeare-t vizsgáló ökokritika egyik úttörőjének előadását, és úgy éreztem, a politikai elveket (mert számomra elsősorban ezt jelenti az ökológia) másként is felhasználhatjuk az irodalmi elemzésekben. Olvasni és kutatni kezdtem a témában, és végül megszületett a Zöld Shakespeare.
    Van saját definíciója, amely pontosan meghatározza, az Ön értelmezésében, mi az ökokritika?
    Azt hiszem, a megfogalmazás, hogy "olyan kritikát jelöl, amelynek alapvető indíttatása az ökológiai érdeklődés", kellően tág körülírás. Meggyőződésem, hogy széles körben kell terjeszteni, és ebben nem segít, ha túlságosan leszűkítjük a fogalmat. Az is vitatható, mit nevezünk "ökológiá"-nak, hiszen a szó eredetileg a görög "ház" kifejezésből származik, és ez különböző módon értelmezhető: kitágíthatjuk, hogy a természeti világot, sőt az egész Földet jelentse, vagy leszűkíthetjük, hogy csupán egy bizonyos tó vagy kert kölcsönhatásainak rendszerére vonatkozzon. A könyvben azt próbálom bizonyítani, hogy ma, amikor sokan figyelnek fel a természeti világ emberi pusztítására, a tudomány megkérdőjelezi a szerves élővilág és a Föld többi, szervetlen része közti hagyományos megkülönböztetést: "A 20. században az élet legfontosabb rejtélyei közül sokra fény derült, mert a szexuális úton történő szaporodás gépies folyamatai és az ezekhez kötődő öröklődés a fehérjék közti kölcsönhatással megmagyarázhatóakká váltak. Bár számos részlettel még nem vagyunk tisztában, úgy tűnik, a szerves folyamatok mechanikusan működnek. A szerves/mechanikus ellentét feloldásának következménye, hogy a mechanikus folyamatokat is megmagyarázhatjuk a szerves világ szabályaival: ésszerű például azt állítani, hogy Lovelock egyszeri, mechanikus modellje, a Százszorszépvilág1 ugyanazzal a módszerrel, színe megváltoztatásával hűti le magát, mint az emberiség, amely a lakhelyére jellemző klíma szerint változtatta bőrszínét." Ebből következik, hogy az ökokritika nem kapcsolódhat a világ "természetté" és "kultúrává" felosztott részei közül egyikhez sem, mert maga a felosztás értelmetlen.
    A jelenlegi ökokritika számos iskola módszertanát alkalmazza, legyen az feminista, marxista, dekonstrukcionista, újhistoricista. Ön szerint leírható olyan kritikai módszertan, ami kimondottan ökokritikai?
    Nem, valóban igaz, hogy az ökokritikában különféle módszereket alkalmazhatunk. Ami számomra igazán számít, az a mögöttük rejlő politikai motiváció. Ugyanakkor azt hiszem, a magára adó ökokritikusnak éppen annyira kell figyelnie a jelenlegi tudományos kutatásokra, mint a politikára, mert a legnehezebb kérdésekre, például hogy miként akadályozhatjuk meg a bolygó további felmelegedését, a tudomány adhat választ. Úgy vélem, az irodalomtudományban jelenleg uralkodó francia filozófiaelméletet a tudományos megközelítéssel kell helyettesíteni. Arra biztatnám az irodalommal foglalkozó diákokat, hogy mélyedjenek el a memetikában, az idegrendszer kognitív vizsgálatában és a darwinizmusban, ha olyan gondolatokat keresnek, amelyek megkérdőjelezik a világ működéséről alkotott, s oly biztosnak hitt feltételezéseiket. Ellent kell állnunk az ökopolitika egyik szárnyára jellemző tudományellenességnek. Könyvemben Jonathan Bate munkáit említem, amelyek a modern világ romantikus elutasításának iskolapéldái, s azt az illúziót keltik, hogy visszatérhetünk egy nemes és szelíd életmódhoz, amely helyreállítja állítólagos természeti kötődésünket.
    Az ökokritika egyre nagyobb teret kap az egyetemi, akadémiai életben. Elképzelhető, hogy egyszer még a társadalmat és a politikát komolyan befolyásoló tényezővé válik?
    Az egyetemi oktatók, mint én is, hajlamosak alábecsülni saját befolyásukat. Nálunk például az a kormányzat célja, hogy a fiatalok felét egyetemre küldje, így fel kell tennünk a kérdést, miért olyan fontos az egyetemi oktatás a késő kapitalista rendszerekben. Ha egy szabad vállalkozásokon alapuló társadalom úgy dönt, ennyit fordít az oktatásra, abból az következik, hogy az oktatás nem luxus, hanem nélkülözhetetlen segítség az ilyen életmódhoz szükséges gyakorlatok és elméletek újratermeléséhez. Ezen a ponton léphet közbe az ökokritikus, különösen, ha olyan kanonizált szövegekkel dolgozik, mint Shakespeare darabjai, amelyekről elvileg mindenkinek hallania kell. Ha ökokritikusan oktatunk, formálhatjuk a következő generáció gondolatait, és ez a legfontosabb feladatunk, hiszen a mai fiatalokra vár, hogy vagy megoldják a korábbi generációk okozta ökológiai problémákat, vagy elpusztulnak a lakhatatlanná tett világban. Könyvemben a politikára is hatást gyakorló irodalomkritikát állítom szembe a Bate képviselte elmélettel, amely szerint az érzékeny olvasók szellemét maguk az irodalmi művek változtatják meg; ahogy ő írja: "a költészet a világ megmentésének terepe".
    Az oktatás költségeit jórészt olyan emberek állják, akiknek fogalmuk sincs, mi történik egy irodalomtanszéken. A tudományágamon kívülállókkal folytatott beszélgetésekből arra kellett következtetnem, a közvélemény szerint az irodalomtanszéken arra oktatjuk a diákokat, hogy "megbecsüljék", sőt imádják a költészetet és jobban értsék. Shakespeare esetében általánosan elfogadott nézet, hogy művei jótékony hatást gyakorolnak az emberi lélekre, jobb, emberibb lénnyé változtatják az olvasót vagy színházi nézőt. Ez azt is jelenti, hogy műveire nagy a kereslet, és a műveivel foglalkozó véleményekre sokan kíváncsiak. Így az ökokritikus is nagyobb közönséghez szólhat, és több figyelmet kap a médiától. Ez természetesen nem a személyes hírnév miatt érdekes, hanem mert ennek segítségével hatékonyabban alakíthatjuk a késő kapitalista társadalom szemléletét. Nagyon fontos, hogy az ökokritika nem csupán olyan művekkel foglalkozhat, mint például a Szentivánéji álom, amelyben konkrétan megjelenik a természet, hiszen a gondolkodásmód, amelyet az ökokritikus meg akar változtatni, mindenféle írásban megnyilatkozhat.