Brett Bourbon - Kállay Géza
MI A VERS?
(részlet)

K. G.: Versek kétségtelenül - vannak, de következik-e ebből, hogy költészet is van?
    B. B.: Nem feltétlenül. Természetesen a versek is, bizonyos értelemben, dolognemű lények, mint a székek vagy az asztalok. Van tehát bizonyos fajta dolgoknak "osztálya", amelyre a "vers" címkét ragasztjuk, de nem szükségszerű, hogy a versek osztálya azonos legyen azzal, amit a "költészet" címszó alatt szeretnénk számon tartani. Lehet, hogy pusztán a kényelem vetet velünk egy kalap alá verset és költészetet. A verseknek ugyanis nincs egyetlen elidegeníthetetlen "természete", lényegüket szükségszerűen és mindörökre meghatározó formája, amelyhez a "költészet" szó jelentése minden további nélkül elvezet.
    K. G.: De hogy mi kerül a "versek" osztályába, mégsem lehet teljesen független a költészetről alkotott elképzeléseinktől. Attól a fogalomtól, amelyet ki-ki a költészetről megalkot magának.
    B. B.: Természetesen nem; ez a függőségi viszony alkotja a "vers mint dologfajta" egyik sajátosságát: különösségét, vagy akár idegenségét. Sokszor a dologszerű különösségből vagy idegenségből kiindulva láthatunk a vers értelmezéséhez is. Ezért azt: "milyen fajta dolog a vers", abból olvashatjuk ki leginkább, hogy verseket olvasunk. A cél tehát, hogy a vers fogalmát versek olvasása közben alkossuk meg.
    K. G.: A vers fogalmát versekből olvassuk ki?
    B. B.: Igen. Arról akarlak meggyőzni, hogy amikor verset olvasunk, egyben a vers fogalmát is olvassuk.
    K. G.: Talán könnyebb lenne először azt tisztázni, szerinted mi nem vers.
    B. B.: Felolvasok egy rövid részletet Jackson MacLow 1989-ben született művéből, amelynek Szavak és végződések Eztől [Words and Ends from Ez] a címe. Ez szerintem egyáltalán nem vers.

En nZe fülKarika ság Karok,
Sápadt ajTa neVetett ott ezeTt As
aZúr teR

szét-
nArancs Kkong jÖtt d kI r szárny-
ízület
ragA Et goZza.
forrás-
víz,
ool A P

MacLow a verset Ezra Pound Cantóiból szerkesztette esetleges szabályok segítségével; ezek együttesét "diasztikus véletlenszerű kiválasztási metódus"-nak nevezte el. Nekem nem tetszik ez a vers.
    K. G.: Nekem sem.
    B. B.: Szerintem két ok miatt sem költészet. Először is, a szöveg nem szavak, hanem a szavakhoz csupán némileg hasonlító jelek füzére. Másodszor, én szeretem, ha egy vers szavakból áll. Ha ezek nem szavak, akkor a vers semmi másra nem jó, mint hogy bemutassa, milyen következményekkel jár a technika, jelen esetben a "diasztikus véletlenszerű kiválasztási metódus" alkalmazása.
    K. G.: Nem vagy túlságosan finnyás?
    B. B.: Lehet. Ha egy vers, miközben építményét követem, a költészet egyik fogalmának példájává válik, nem bánom, bármennyire szokványos vagy lapos, szíves-örömest elfogadom versnek. Egy vers természetesen mindig példázza azt a technikát, amelyik létrehozta. De a vers bonyolult gyártási technológiájának feltérképezése, népszerű szóval "dekódolása" pusztán a létrehozó eljárás helyességét igazolhatja. Ez azonban távolról sem egyezik azzal, amit egy vers olvasásán keresztül pillanthatunk meg. Hogy megértsük: "mi a vers"?, nem elég a verseket létrehozó eljárásmódokat ismernünk. Valamit a versről is mondanunk kell.
    K. G.: Úgy gondolod, hogy saját szavainkkal, akár kezdetlegesen, de le kell írnunk, vagy akár újra kell írnunk a verset?
    B. B.: Igen. Felállíthatunk egy elméletet egy versépítő-technika jogosultságának elismertetéséért, de ez nem veheti el a vers helyét, nem veheti át szerepét; a vers nem puszta technikájában létezik, ha létezik egyáltalán. A veszélyt abban látom, hogy a vers-technikát igazoló kijelentéseink, függetlenül attól, valóban sikerült-e velük értelmes igazolást szereznünk a versnek, vagy sem, a technikát nem egyszerűen utasítások sorozatának tünteti fel, hanem valami különleges "dolognak" tekinti, és ez arra csábít, hogy ezt a "dolgot" ruházzuk fel jelentéssel, és ezt tekintsük válasznak arra a kérdésre: mi a vers?
    K. G.: De a példádban szereplő "ál-szavakból" saját verset is írhatunk.
    B. B.: Természetesen. Ha csupán a technikát alkalmaznánk, de ezt sem mint szabálykészletet, hanem mint igazolást igénylő gondolatot. Mindettől függetlenül, ezek a betűfüzérek számomra nem állnak össze verssé. Ha a vers egy ember, és a rossz vers az ember fatuskóba karcolt képmása, akkor ezek a készítmények csupán egy viharvert fatuskóval jelképezhetők. Ha megkülönböztetjük a verselést a költészettől, amelyben a verselés pusztán mechanikus, és a külső formán alapul, akkor a fönti vers: versezet, és nem költemény.
    K. G.: Tudom, mennyire nehéz bármilyen definíciót adni, és hogy mindketten osztjuk kedvenc filozófusunk, Ludwig Wittgenstein véleményét, miszerint lehetetlen olyan meghatározást létrehozni, amely - esetünkben - a vers minden jellegzetességét magába foglalná valamilyen általános formában. Inkább példáról példára, esetről esetre haladva kell megvizsgálnunk: ezt elfogadom versnek, ezt már nem. De ha azt mondod: a vers valamiképpen a költészetről alkotott elképzeléstől függ, nem számít ez máris definíciónak?
    B. B.: A versek éppen azért függnek ettől az elképzeléstől, mert nincs lényegüket szükségszerűen és mindörökre meghatározó formájuk, "esszenciájuk".
    K. G.: És hogy állunk például a mondatokkal vagy a képzelet-alkotta történetekkel? Az úgynevezett fikcióval? Például a mesékkel?
    B. B.: Azt hiszem, a mondatok és fiktív történetek természete inkább meghatározható, mint a verseké. Erre később visszatérhetünk. A versek véletlenszerű kapcsolatban állnak egymással, és olyan jelenségek, amelyeket a költészetről alkotott elképzelésünk alakít ki.
    K. G.: Akkor hogyan függ egy vers a költészet fogalmától? Ha mondjuk egy magnót magnóként akarunk felismerni, kézenfekvő, hogy rendelkezzünk előbb a magnó fogalmával.
    B. B.: Ebben van igazság. A gond azonban nem az, hogy felismerjük: ahá, ez vers, hanem hogy megalkossuk azt a "mi"-t, ami éppen a vers. A vers nem csupán a költészetről alkotott elképzelésünk szemléltető eszköze vagy esetleges példája. Egy vers akkor is megragadhatja az embert, ha később kiderül, csak látszatra volt vers, mert olvasójának még csak halvány és kezdetleges elképzelései vannak a költészetről.
    K. G.: Mondj egy példát!
    B. B.: Inkább analógián alapuló példabeszéd lesz, egy gondolatkísérlet segítségével. Képzeld el, hogy csupán egyetlen úton közelíthetjük meg embertársaink érzéseit: úgy, hogy meghallgatjuk saját beszámolóikat. Képzeld el: nincs más mód, hogy felfedezd, mit érzek irántad, mint az, hogy elmondom neked. Ekkor érzéseimet teljesen a beszédemtől függően fognád fel, csak így lenne bejárásod érzéseimhez. Mit mondanánk például egy Fred nevű fickónak ebben a világban, ha azt állítaná, hogy ő mások érzéseiről a csillagok járásából tájékozódik?
    K. G.: Körülbelül ezt: ?Fred, te csak puszta zajokat képeztél a szájadban?.
    B. B.: Pontosan. Ha a költészet csupán a költészetről alkotott elképzeléseinktől, gondolatainktól függ, pontosan úgy járunk, mint aki azt hiszi, egy másik ember érzéseinek megragadásához elegendő, ha meghallgatja, ez az ember milyen érzéseiről tud beszámolni. Egy ilyen világban hogyan tudnál különbséget tenni aközött, amit valaki tényleg érez, meg ami csupán a szavaiban létezik - amit kimond ugyan, de nem érez a valóságban?
    K. G.: Sehogy.
    B. B.: Így van, mert az elképzelt világban más emberek érzései számodra nem rendelkeznének semmiféle pontosan körülírható sajátsággal: nem lenne fogódzó, amivel mások valódi érzéseit meghatározhatnád.
    K. G.: Persze még ebben az elképzelt világban is kiindulhatnánk abból, hogy mások érzései valószínűleg pontosan olyanok, mint a mi érzéseink, és ebből a feltételezésből vonhatnánk le következtetéseket.
    B. B.: Igen, de a másik számunkra mégis örökre gyanús maradna, hiszen más forrásra nem hagyatkozhatnánk, mint amit ő maga mond. Mindig gyanakodnánk, mert az érzések mindenestül a kifejezés eszközeitől függnének. Ebben az elképzelt világban az igaz és a hamis érzések úgy viszonyulnának egymáshoz, ahogy szerintem a vers viszonyul a nem-vershez: nem tudunk különbséget tenni vers és nem-vers között, ha valaki egyszerűen beszámolót készít akár az egyikről, akár a másikról.
    K. G.: De a példabeszédednél maradva, nem mondhatod, hogy azok a szavak, amelyekkel valaki saját érzéseiről beszámol, mindenestül érdektelenek.
    B. B.: Persze, a másik kimondott szavai nemcsak fontosak, hanem nélkülözhetetlenek is: ha csupán egyetlen közeg, a szó áll az érzések közvetítésének rendelkezésére, szavak nélkül semmiféle érzés nem lesz, ahogy szavak nélkül nincs vers sem. De a szó a maga puszta mivoltában éppúgy nem képes felmutatni, ?önmaga által? különbséget tenni igaz és hamis érzés között, ahogy egy szófüzér sem fogja magától és magából megmutatni, vers-e igazán, vagy sem. Ahogy valójában az érzések sem azonosak a kifejező szavakkal, a vers sem csak azoknak a költészetről alkotott elképzeléseknek és gondolatoknak az együttese, amitől a vers függ. Azaz a vers fogalmát nem egyszerűsíthetjük le azokra a gondolatokra és érzésekre, amelyeket a költészetről alkottunk, és most bennünk kavarognak, még akkor sem, ha egy-egy vers történetesen jól megfelel a kavargó gondolatokban rejlő kritériumoknak.
    K. G.: De ahogy mondtad, a vers mégsem független ezektől a gondolatoktól.
    B. B.: Nehéz ezt a kétarcú viszonyt helyesen és főleg jól érthetően megragadni. Vagy a verset szeretnénk feloldani a költészetről alkotott gondolatban, vagy a költészetről kavargó gondolatainkat olvasztanánk mindenestül a vers fogalmába: a szöveget, a textust a kontextusba, vagy fordítva.
    K. G.: Sokan ezt a kérdés túlbonyolításának tartanák és megelégednének éppen az előbb általad említett kontextussal. Azt mondanák, a költészet fogalmát valójában egy adott kor kulturális értékei, a történelmi meghatározottságok, az emberek ezzel járó általános pszichológiai viszonyulásai, és más kontextuális tényezők alakítják ki. Egyszóval a költészet fogalma: hagyományfüggő.
    B. B.: Senki sem tagadja, hogy a költészet fogalmát, ahogy a fogalmakat általában, valamiféle hagyomány, divatos - és meglehetősen üres - szóval élve "egy kultúra" alakította ki. Ez azonban nem jelentheti, hogy a költészet vizsgálatát a kultúra vizsgálatára szűkítjük. Ekkor a "költészet" szó sem jelent többet, mint "vágyak és kulturális törekvések változékony készletét". Ez a megközelítés egyébként gyakran kötődik a politikai elismerés vágyához és az irodalmi értelmezésekkel, "elemzésekkel" szembeni általános elégedetlenséghez, de a költészetet mégis az előállításához szükséges feltételekre és indítékokra redukálja.
    K. G.: Mik ezek a "feltételek és indítékok"?
    B. B.: A pszichológiai elméletek és az ideológiai vagy kulturális tényezők, okok ötvözetei.
    K. G.: Például a 80-as években induló, főként a Shakespeare-tanulmányairól híres Stephen Greenblatt nevével fémjelzett úgynevezett "újhistorizmus" ragaszkodik az irodalmi szöveg, így a vers értelmezéséhez.
    B. B.: Ez igaz, de az így értelmezett szövegek úgy jelennek meg, mint amelyek közvetlenül és minden további nélkül kötődnek egy-egy kulturális kontextushoz, mintegy abból a kontextusból egyenesen "levezethetőek", vagy mintha a versből közvetlenül következtethetnénk az adott kultúrára.
A vers azonban csak a kultúra egyik mondanivalója. A "kultúra" az újhistorizmusban végső soron könnyen megragadható, leírható, sőt, jól meghatározhatónak tűnik, holott lehet, sokkal inkább olyan "zavarosan" működik, mint az emberi agy, politikai tudatalattival, és más, nehezen meghatározható, nyüzsgő gondolatokkal, érzésekkel, és így tovább.