←Vissza

 
Zsille Gábor
VELIMIR HLEBNYIKOV

Most, hogy e krakkói tejcsárdában
már megrendeltem egy adag
mazsolás-túrós palacsintát,
eperöntet helyett tejszínhabbal, és a pult
előtt álldogálva várnom kell rá egy percet,
eszembe jut az orosz költő, Velimir Hlebnyikov,
aki 1922 nyarán,
a novográdi kormányzóság egyik falujában,
harminchét évesen éhen halt, és eszembe jut,
hogy Cvetajeva csöpp kislánya végelgyengülésben
pusztult egy Moszkva melletti menhelyen, és tífusz
vitte el Harkovban a költő Pavel Bjesszalkót,
harmincévesen kaparták el a frontvonal mögött,
és tífuszban halt huszonöt évesen a költő
Georgij Maszlov, és Fjodor Kalinyint, az esztétát,
Moszkvában agyonverték, és éhség és asztma és
skorbut végzett a pétervári költő Alekszandr
Blokkal, állkapcsa elrohadt, körme lehullt,
Velimir Hlebnyikov, eredetileg Viktor
Vlagyimirovics, éhenhalt, egy évvel azután,
hogy a perzsa fronton harcolt, és ha nem az éhség,
hát Sztálin golyója dönti földre tizenöt éven belül,
ahogy Pilnyakot, Svidzsinszkijt, Vjesolijt és mind
a többi írót, a cella sarkában ott a kübli, a falon
hányáscsík, az aljasság szeme a sötétben felizzik,
Viktor Hlebnyikov magyarul Kenyeres Viktor,
kenyér a családneve és éhen halt, patak
partján szomjasan,teste a nyár közepén kihűlt,
és arra gondoltam, pusztán azáltal, hogy
eszembe jutott, megszentelte e napot,
és megjelölöm a naptárban, évről évre így lesz,
július tizenharmadika, Hlebnyikov napja,
ne hagyj ételt a tányéron, szeresd az eperszószt