←Vissza

 

Zsille Gábor

KRAKKÓI JEGYZETEK
(részlet)

Lépcsőházi affér

Az Ószínház aulájában, a díszlépcső fordulójánál hatalmas festmény fogad: Helena Modrzejewska (1840-1909) életnagyságú, egészalakos portréja. A lengyel színjátszás történetében Modrzejewska a Tragika, a legenda, a minden, egy személyben a Príma és a Donna - egy Laborfalvi Róza-Blaháné-Honthy Hanna összeállítású színészbrigád is csak feleannyi virágcsokrot kapna, mint amennyit az ő lábához hordtak. Modrzejewska valódi nagyaszszony volt, a modern shakespeare-i színház egyik megalkotója, s még ennél is több: a lengyel nemzeti öntudat ébrentartója, amerikai emigrációjában is elkötelezett honleány. Most itt áll velem szemben, fölém magasodik, kissé zavarba is jövök. - Kezét csókolom, nagys'asszony - motyogom félénken. Öltözőjében áll, súlyos bársonyfüggönyök és egy aranyrámás tükör előtt, bokáig hulló fehér nagyestélyit visel, kezében félig nyitott könyv. A vak is láthatja, alig két perce még a színpadon állt és hazafias verseket szavalt, vélhetőleg Mickiewicz költeményeit. A zsöllye felől be-beszűrődik a tüntetésbe hajló ováció, a terem bejáratánál sápadt, gyöngyöző homlokú cári titkosrendőrök figyelnek. Az öltöző ajtaján, épp a művésznő válla fölött, most az öltöztetőnő kukkant be - s mert azonnal észrevesz, jól nevelt sikkantással eliszkol. Pardon, pardon, motyogom, és továbbindulok a bordó szőnyeggel futtatott lépcsőn, a nézőtér irányában. Sietnem kell, az ügyelő már másodszor csengetett.


Az informátor

Hajnali fél négykor, a zsidónegyed egyik éjszakai kávéházának pultjánál egy festőművész - szigorúan bizalmasan - a következőket közli velem: Előző délután Krakkóba érkezett egy negyven év körüli japán gitárművész (a nevét ne is firtassam, európai ember számára megjegyezhetetlen), és a Sl?owacki-színház szomszédságában, a Polonia Szállóban vett ki szobát. Csak négy napig marad, vasárnap ugyanis az ország túlsó végében, Gdan´skban ad koncertet. Ami Krakkót illeti, szombaton este, a Szűcsök utcájának egyik dzsesszklubjában házi koncertet tart - fél kilenc körül ajánlatos odamennem.
     A jelenet bája megbénít. Mintha csak Gogol figuráját hallanám, amint fojtott hangon bejelenti: Uraim, városunkba tegnap revizor érkezett, és a fogadó emeleti szobájában vett szállást. De szerepelhetne mindez Krúdynál is, ilyesformán: Kedves ifjú barátom, van szerencsém elárulhatni önnek, hogy a szállodánkban lakó titokzatos idegen - bizonyos Rezeda Kázmér úr - holnap délelőtt, rendkívül bizalmas üzleti ügyekben, továbbutazik városkánkból...
     Mást már nem is mondott a festő. Kihörpintette sörét, kezet nyújtott, és hazament.


A ház négy arca

Milena Wieczorek Anna Frankról szóló verseit olvasom egy folyóiratban, s mert tetszenek, legott magyarra is fordítom őket. (Munkám során megtudom, hogy a rejtekhelyen Anna nővére, a hallgatag Margot is vezetett naplót, amely azonban sajnálatosan eltűnt. Vagy eltüntették, teszem hozzá, talán ugyanazon cenzori kezek, amelyek Anna naplóját kóserré fésülték.) Végül a szerzőt bemutató életrajzi jegyzetet veszem szemügyre, s megtudom, hogy Milena 1960-ban született, máig négy verseskönyve jelent meg, a nővére pedig Anna Janko, a kitűnő költőnő.
     Az ügy innentől egyre érdekesebb. A nemzedéke egyik legjobbjának tartott Anna Janko édesapja ugyanis az ismert költő, Zbigniew Jankowski. Édesanyja pedig a kiemelkedő költőnő, Teresa Ferenc. (Másfél éve készülök kideríteni, ugyan miként tett szert a vezetéknevére.) Egy szó, mint száz, előttünk áll a család, ahol gyerekek-anyuka-apuka, mindenki avatott költő - naná, hogy tíz évvel ezelőtt kiadtak egy családi antológiát, A négyarcú ház címmel. Bizony, volt egy ház, ahol (még a fiókák kirajzása előtt) négy költő élt egy fedél alatt: folyton és szüntelenül és mindig, a családi asztal alatt összeértek a verslábak, esténként minden szobában verset írt valaki, a konyhában egymást kerülgették a múzsák... Elvarázsolt kastély, kísértetház, tündérek tanyája, rémséges lak.


Az gőg ellen való áfium

Televíziós interjú a kilencvenegyedik évét töltő Czesl?aw Mil?osz-szal. A riporter többek között azt is megkérdi, hogy annak idején, a Nobel-díj átvételekor nem érintette-e meg őt a hiú felfuvalkodás réme.
     - Jaj, nagyon is - sóhajtozik huncutul Mil?osz. - Egyetlen egy módon kergethettem el magamtól.
     - Mégpedig?
     - Ugyebár délután, a Svéd Királyi Akadémián lezajlott a díjátadási ceremónia. Este szerepeltem a tiszteletemre adott ünnepi fogadáson. Másnap viszont nagyon korán keltem, gyorsan asztalhoz ültem, és a stockholmi szállodai szobámban verset írtam.