←Vissza

_________________________________

 

Tudományos Lapok

a rendszerről

 

 

 

Szentendre, 2006.

 

Copyright: Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény

ISSN 1788-0963

 

I. évf. 1. szám

_________________________________

 

p.3

Dr. Szalai Miklós

 

Magyary Zoltán

magyar államberendezkedést, alkotmányosságot érintő

 gondolatrendszere

 

 

 

 

Jelen írásomnak nem célja Magyary Zoltán életművének, jelentőségének a teljes, átfogó bemutatása, mert ezt a feladatot már elvégezték helyettem mások, mindenekelőtt Saád József az általa szerkesztett, a Magyar Panteon sorozatban 2000-ben megjelent Magyary-válogatás elé írt kitűnő bevezető tanulmányában (1.). Én magam Magyary munkásságával a hivatásrendiség magyar eszmetörténetének kutatása, a Múltunk c. folyóirat 2002/1-es számában megjelent tanulmányom elkészítése során találkoztam. A jelen tanulmányomban tehát mindenekelőtt Magyary a magyar államberendezkedést, alkotmányosságot érintő gondolatait vizsgálom. Épp ezért szükségképpen említetlenül maradnak az életmű fontos mozzanatai. Mindazonáltal szükséges legalább nagy vonalakban áttekintenem Magyary munkásságát.

 

x x x

 

Magyary Zoltán 1888. június 10-én született Tatán, katolikus katonatiszti családból. 1906-ban érettségizett a budapesti piarista gimnáziumban, majd 1910-ben államtudományi oklevelet szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen. Ezután került fogalmazó gyakornokként a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumba. 1912-ben egy szemesztert a lipcsei egyetemen töltött, majd miután ugyanebben az évben a jogtudományi diplomát is megszerezte, segédfogalmazóként kezdte meg köztisztviselői pályáját. Ettől kezdve a minisztérium több osztályán teljesített szolgálatot, s mindenütt gyakorlatiasságával, az eredményes ügyvitel iránti kivételes érzékével tűnt ki. Későbbi közigazgatástudományi tételeinek többsége a pályakezdő hivatalnok napi problémáiban gyökerezik, mert ezekkel szembesülve kezdett foglalkozni az államtudományi jogi képzés és a közigazgatási gyakorlat

p.4

összehangolatlanságával, a köztisztviselői professzionalizmus kérdéskörével. A tízes években rendszeres önképzésre fogta magát. Csupa gyakorlati, az ügyvitel eredményességét segítő készségre tett szert: fejlesztette nyelvtudását, gyorsírásból tanári képesítést szerzett. A korabeli magyar minisztériumokban az egyetemi végzettségű fogalmazói kar kiszolgáltatott volt az érettségizett számvevőségi karnak. Magyaryt ez a hatásköri anomália indította arra, hogy pénzügytani ismereteit elmélyítse. Költségvetési joggal kezdett foglalkozni és 1915-ben államszámviteli vizsgát tett. Ismereteit ezen a területen annyira elmélyítette, hogy 1918-ban meghívott előadóként államszámvitelt adott elő a jogi fakultáson.

 

Pályakezdő éveinek fontos állomása volt 1917. tavasza, amikor a miniszterelnökségre rendelték szolgálattételre. Itt került munkakapcsolatba későbbi főnökével és pártfogójával, Klebelsberg Kunóval, aki felfigyelt a kivételesen tehetséges és ambiciózus fiatalemberre.

 

A forradalmak évei nem okoztak törést Magyary hivatali pályáján. Fizetési osztályt váltva továbblépett a hivatali ranglétrán: a Közoktatásügyi Minisztériumban miniszteri titkár lett, majd a Tanácsköztársaság Közoktatásügyi Népbiztosságán az elemi népiskolák ügyosztályán teljesített szolgálatot. A Tanácsköztársaság bukása után - talán a zökkenőmentes előmenetel ellensúlyozására - leleplező tanulmányban számolt be a kommunista közigazgatás alkalmatlanságáról. Az ún. Védelmi Tanfolyam keretében már ekkor tartott egy előadást általános társadalmi kérdésekről is - de ez nem megy túl a korszak hivatalos "keresztény-nemzeti" ideológiájának szokásos gondolatain.

 

A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium helyreállítása után, a tárca élére került Klebelsberg Kúnó Magyaryt 1920. októberében kinevezte a költségvetési osztály élére. A következő évben már az elnöki ügyosztály főnökének helyettese lett, s egyúttal miniszteri tanácsos. Kiváló szervezőkészsége, nyelvismerete, a gyorsírástudása, számviteltani jártassága

p.5

révén a miniszter belső köréhez tartozott. Költségvetési ügyekben közvetlenül Klebelsbergnek alárendelt kulcsemberként 1920-tól fogva mindig vezető posztokon teljesített szolgálatot.

 

A húszas évek elején - a költségvetés kérdéseivel foglalkozva - figyelt fel Magyary a tudományos üzemszervezés (scientific management) és az igazgatástudomány (science of administration) kérdéskörére, amelyek tételei éppen ekkoriban kezdtek beépülni az állammal és a közigazgatással foglalkozó szakmunkákba. A korszakban sokan - így Max Weber, a bürokrácia jelenségkörének, történeti-szociológiai gyökereinek talán legnagyobb elemzője is - szoros analógiát láttak az üzemszervezés és a közigazgatás között.

Ebben a vonatkozásban új lökést adott Magyary szellemi fejlődésének a brüsszeli Közgazdaságtudományok Nemzetközi Intézetének 1923-as, második nemzetközi kongresszusa, ahol Henry Fayol bányamérnök "La Doctrine Administrative dans l'État" címmel tartott - a közigazgatás történetében mérföldkőnek számító - előadást. Fayol eredetisége az állam és az üzem analógiájának gyakorlati megközelítésében és kifejtésében állt. A fayoli igazgatáselméleti doktrínát ugyanaz a századfordulói technokrata szemlélet, és a "gépkorszak"-kultusz hozta divatba, mint a vele sok ponton rokon tudományos üzemvezetést: a vállalatok optimális működtetésének elméleteit (a taylorizmust és a fordizmust). Előadásában Fayol arra keresett választ, hogy kora államának működésében mennyire érvényesülnek a tisztán igazgatáselméleti és -technikai követelmények. Nála az állam óriási méretű politikai vállalkozás, melynek eredményessége attól függ, hogy működése során a szervezettani fő műveleteket: a tervezés-prognosztizálást, a szervezést, a parancsadást, az összhangbiztosítást és az ellenőrzést milyen színvonalon tudja egyesíteni. Fayol a korabeli francia államigazgatás példáján bemutatta, hogy a parlamentáris demokráciák üzemeltetési szempontból kezdetlegesek, állam-üzemként egyszerűen elavultak, s sok mindent tanulhatnának a nagyvállalatok adminisztrációjától.

 

p.6

A fayoli doktrína - amolyan jogtól és politikától idegen diszciplínaként - az államtudományok magyar művelői körében nem keltett nagy visszhangot. Viszont Magyary a jövő lehetőségét vette észre a technokrata racionalitás elvei szerint megújított államgépezet létrehozásában. Fayol államtudományi elveit nem sokkal a konferencia után kis tanulmányban méltatta, külön kitérve arra, hogy az igazgatás öt fayoli elve mennyire kevéssé érvényesül a magyar minisztériumok gyakorlatában.

 

        1924 februárjában Magyary a Budapesti Szemlébe írt egy tanulmányt, "Ludendorff és Rathenau szellemi műhelyéből" címmel. Mai szemmel kicsit különösnek tűnik egy tanulmányban "összehozni" ezt a két politikust, hiszen Ludendorffnak, az első világháborús Németország Hindenburg mellett elsőszámú hadvezérének, a "tőrdöfés"-legenda egyik első elterjesztőjének, és Hitler első politikai próbálkozásai támogatójának nevéhez az agresszív militarizmus fogalmát kapcsoljuk, Rathenau viszont a weimari demokráciának szilárdan elkötelezett politikusa volt, akit a világháború győzteseivel szembeni engedékeny, a békeszerződés teljesítésére irányuló politikája miatt gyilkolt meg egy szélsőjobboldali terrorista. Az érdekes azonban az, hogy Magyary mindkettőjük életművéből ugyanazokat az elemeket emeli ki, és tartja követésre méltóaknak.

 

        Magyary szerint Ludendorffnak igaza volt, amikor közvetlenül a háború után megjelent emlékirataiban a háborús vereség legfőbb okának a defetizmust tartja, amely szerinte lehetetlenné tette a német társadalom erőinek a háborús célokra megfelelő összpontosítását. Ugyanakkor Rathenaunak is igaza volt abban, amikor a weimari köztársaság minisztereként mindenáron teljesíteni akarta a Németországra a győztesek által kiszabott súlyos jóvátételi kötelezettségeket. Ámde munkásságukban nem is ez a lényeges, hanem az, hogy egyikük a politika, másikuk a gazdaság terén a szigorú állami szabályozást, a politikai párt- és osztályérdekeknek, illetve a gazdasági magánérdeknek a nagy közös nemzeti célok nevében való háttérbeszorítását, elfojtását hirdette.      

 

p.7

Elemezve Ludendorff eredménytelen erőfeszítéseit arra, hogy még az amerikai túlerő kibontakozása előtt kicsikarja a nyugati fronton a döntést az antanttal szemben, és osztva a nagy hadvezérnek azon vélekedését, hogy ezt tulajdonképpen az ellenzéki pártok, mindenekelőtt a szociáldemokraták békevágya - és szabotázsa - akadályozta meg, Magyary azt írja: "akinek alkalma volt, mint Ludendorffnak, a történelmi kapcsolatokba mélyen betekinteni és az állami organizmus összefüggését az eddigieknél mélyebben átlátja, az osztani fogja Ludendorff konklúzióját: 'Olyan kormányra van szükségünk, amely a népet vezeti, nem csak uralkodik. Nem a kiszélesítésben, hanem a megszorításban van a kormány ereje, amely erő a döntő pillanatban egyetlen embernek vezérségévé lesz és amely, mint a nagy Hohenzollern fejedelmek és nagy tanácsadóik, az önző módon ellenkező néprétegeket kíméletlenül és ha kell erőszakkal is kötelességük teljesítésére kényszeríti és épp ezáltal szolgálja a nemzet érdekét.'"

 

Rathenau viszont mielőtt a politika csúcsaira került volna, kitűnő műszaki szakember, feltaláló, majd saját vállalatának a vezetője volt, s a gazdaság területén szerzett saját tapasztalatai alapján igyekezett felvázolni a kor fejlődési tendenciáinak megfelelő, korszerű gazdasági rendszer koncepcióját. Rathenau még az első világháború előtt megjelent közgazdasági írásaiból idézve kiemeli Magyary azt a jelentőséget, amelyet Rathenau az ún. "mechanizálódás" folyamatának tulajdonít. A modern időkre, a modern ipari társadalom kialakulására jellemző mechanizálódási folyamat abban áll Rathenau szerint, hogy az egyén belekényszerül egy nagy termelési szervezetbe, a verseny és nem az egyéni szükséglet a munka szabályozója, jellemzővé válik az össztársadalmi munkamegosztás, a tömegmunka, a szervezett áruforgalom és a technika tökéletesedése. Ezek a tendenciák Rathenau szerint a gazdaság fokozott mértékű állami irányítását tették szükségessé, s ennek szükségességét csak kiélezte az első világháború, mikor Rathenau a német hadigépezet nyersanyagellátásának

p.8.

megszervezésével foglalkozott. Utalva Rathenaunak az AEG nevű német nagyvállalatnál kifejtett tevékenységére, Magyary megjegyzi:

"a gazdasági életnek ezen a fejlettségi fokán annak tervszerűvé tételét a termelés azonnali fokozásának elérése mellett biztosítani, megkísérelni többet jelentett, mint az AEG-nek, a világ egyik legnagyobb, de a magántőke uralma alatt lévő vállalat működésének irányítása. Ez valóban kísérlet volt a gazdasági anarchia helyett a Planwirtschaft, a tervszerű gazdálkodás megvalósítására, ami azonban gazdasági diktatúra nélkül nem lehetséges".

 

Rathenau a világháború után a jóvátétel teljesítését is a gazdaság átfogó, szisztematikus szabályozása útján képzelte el. Írásaiban hangsúlyozta, hogy a jövő most kialakuló gazdasági rendjében a fogyasztás közügy, éppígy közügy a pazarlás is, és nem lesz benne helye a gazdagság mai szokásos forrásainak, tehát a monopóliumnak, a spekulációnak és nagy vagyonok öröklésének.

 

A két politikus munkásságát, és kudarcuk okait elemezve ezek után kifejti Magyary, hogy a parlamentáris demokráciában a nem kellően tájékozott és a tömeghangulat váltakozásaihoz alkalmazkodó politikusok és nem a szakemberek kezében van az irányítás. Így az egész életét hivatásos katonaként eltöltött Ludendorff és a hivatásos közgazdász Rathenau sem tudták a maguk elgondolásait érvényesíteni Németországban: olyan karmesterek voltak, akiknek nem volt megfelelő zenekaruk. A végső, a mi viszonyainkra is alkalmazható Magyary-konklúzió pedig a következő:

 

"A liberalizmus és a demokrácia az állampolgárok nagy tömegét juttatta politikai jogokhoz. Ez azonban addig, amíg politikai jogaiknak az állam érdekében való használatát megtanulják, az államhatalomnak kiszélesítését jelentette ugyan, de egyúttal elernyedésére, felhígulására vezetett. Ez nem csak mérhetetlenül megnehezíti, hanem sokszor meg is hiúsítja a hivatottak által helyesnek fölismert cél irányában való vezetést és haladást. A nemzeti energia összefogása helyett annak elforgácsolása következik be. Hozzávéve a parlamentarizmus természetéből folyó fent érintett tökéletlenségeket, ez arra

p.9

vezet, hogy az összes nemzeti erők latba vetése döntő pillanatokban sem sikerül. Ez az, amit Ludendorff és Rathenau a diktatúra útján reméltek kiküszöbölni. Nem tudták elérni. De felvetették a kérdést, amelyet korunknak meg kell oldania. Ettől függ nemzetünk jövője és a következő válságokban való felülkerekedése. "

 

A tanulmányban ugyanakkor Magyary ekkor még azt hangsúlyozza, hogy a parlamentekre a modern államban mégiscsak szükség van (2.), ideálja szemmel láthatóan nem a parlament nélküli diktatúra, hanem olyan állam, amelyben a XIX. századi államhoz képest növekszik a végrehajtó hatalom parlamentarizmustól való önállósága és a gazdasági életbe való beavatkozása.

 

x x x

 

1924-től Magyary - a klebelsbergi kultúrfölény-koncepció részeként, habár Klebelsberggel való viszonya korántsem volt felhőtlen - egyre inkább részt vállalt a korszerű magyar tudománypolitika kidolgozásában is. Úgy látta, hogy a tudományos munkamegosztás rohamosan fejlődik, a specializáció egyre erőteljesebb követelmény, aminek következtében megnőtt a kutatók egymásrautaltsága, gyorsan emelkedett a tudományban tevékenykedők létszáma, s az eszközök költsége. Így arra a következtetésre jutott, hogy a tudomány művelése a "tudományos nagyüzem" keretében zajlik, ami a tudományszervezés új módját kívánja. Úgy látta, hogy az ipar és a gazdaság hasonló jellegű problémával került szembe a XX. században, de annak megoldásához a szükséges elméletet a megfelelő szakembergárda ki tudta fejleszteni. Az állam, amely a tudománypolitika megvalósítására hivatott, szintén ennek az utolsó ötven évnek folyamán lett technikai értelemben nagyüzemmé, közigazgatása fejlődött, de e mögött nem állt kidolgozott, a gyakorlati megoldásokat segítő elmélet. Magyary szerint tehát a magyar tudomány nemzetközi versenyképességének biztosításához nem csupán jól definiált tudománypolitikai célok szükségeltetnek - ezt a politikusok feladatának tekintette - hanem a közigazgatástan kimunkálása is elengedhetetlen.

 

p.10

Magyary számára külön feladatot jelentett az egyetemek beillesztése a klebelsbergi kultúrpolitika céljainak megvalósításába, törekvései azonban nemegyszer beleütköztek az egyetemek ragaszkodásába tradicionális autonómiájukhoz. (3.) Tudománypolitikai munkásságának és koncepcióinak összefoglalása "A magyar tudománypolitika alapvetése" c. nagy műve. (4.)

 

A bethleni konszolidáció rendszerének - a gazdasági világválság nyomása alatt - bekövetkezett megrendülése újult erővel tolta a politika előterébe az átfogó reformok - köztük a közigazgatás reformjának - kérdését. 1929. novemberében miniszterelnöki rendelet jelent meg a közhivatalok és közintézmények új ügyrendjéről, 1930. januárjában Bethlen Darányi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár elnöklete alatt a Takarékossági Bizottság képviselőinek részvételével tárcaközi bizottságot alakított, hogy a közigazgatás racionalizálására készítsen elő további javaslatokat. Ennek a bizottságnak a központi előadója Magyary lett. A bizottság csak kevés ülést tartott és munkásságának megkezdése után megállapítható volt, hogy nincsenek világos elgondolások a közigazgatás racionalizálásának pontos célkitűzését, programját és módszereit illetően. Ezért Magyary 1930. nyarán egy "A magyar közigazgatás racionalizálása" c. javaslatot dolgozott ki és terjesztett Bethlen elé. 1931. januárjában a kormány kiadta újabb rendeletét a közigazgatás egyszerűsítését előkészítő munkálatok tárgyában, s a miniszterelnök Magyaryt - aki közben a Pázmány Péter Egyetemen a közigazgatási és pénzügyi jog tanára lett, s kilépett a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium állományából - kormánybiztossá nevezte ki. Úgy érezhette: eljött az ideje annak, hogy átültesse a gyakorlatba is a maga elgondolásait. Nézzük meg erről a kísérletről saját - röviddel halála előtt írott - összefoglalóját:

 

"... Ez a megbízatás (tudniillik a kormánybiztosi) számomra lehetővé tette az egész magyar közigazgatási gépezetnek a miniszterelnök oldaláról való áttekintését és egységben látását. A diagnózis és a therápia megkezdésére

p.11

vonatkozó javaslataimat a miniszterelnökhöz címzett következő nyomtatott előterjesztéseim tartalmazzák:

1. A magyar közigazgatás racionalizálása;

2. A magyar közigazgatás gazdaságosságának és eredményességének biztosítása;

3. A magyar közigazgatás racionalizálásának programmja.

Egyetlen javaslatom azonban, amely megvalósításra került, a gyakorlati közigazgatási vizsga szabályozása és életbeléptetése volt. Egyébként nem adtak soha más lehetőséget, mint a tanulmányozást, és a diagnózisok gyártását, legfeljebb kinyomatását. Ennek egyik oka az volt, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök, akinek 10 évi kormányzati tapasztalata volt, kormánybiztosi kinevezésem után néhány hónappal lemondott. Utána gr. Károlyi Gyula következett, minden tapasztalat és hozzáértés nélkül, egy évre rá pedig Gömbös Gyula, aki a miniszterelnökséget csak a dinamikájáról való lemondás árán tudta elnyerni, amibe beletartozott a közigazgatás racionalizálásáról való lemondás is. Másik oka annak, hogy kormánybiztosi müködésem körül a blokád falai hamarosan és fenyegetően felemelkedtek, az a diagnózisom volt, hogy a magyar közigazgatás főhibája a vezetés gyarlóságaiban keresendő, tehát a közigazgatás racionalizálását nem a községi közigazgatás vagy a segédhivatal racionalizálásán kell kezdeni, amire a kormány talán még hajlandó lett volna, hanem magán a kormányon, amire nézve részletes és indokolt javaslatot is tettem. Ennek a javaslatomnak az a lényege, hogy a közigazgatási nagyüzem kialakult és ezzel az államunk XX. századi állammá lett, annak vezetése azonban megmaradt az 1848-ban elért fokon. A megoldásnak tehát abból kell állnia, hogy a miniszterelnök vállalja a felelősséget a közigazgatás egészét és egységét érintő kérdésekért és gondoskodjék olyan szervezeti megoldásról, mely őt e feladatának betöltésére képesíti (közigazgatási vezérkar).

�Gömbös Gyula 1932. szeptemberében azzal kezdte miniszterelnöki működését, hogy a közigazgatás racionalizálásának ügyét a miniszterelnök

p.12

helyett átadta a helyettesminiszterelnöknek: Keresztes-Fischer Ferencnek. Figyelmeztettem arra, hogy ezáltal minden eredményt biztosan meghiúsít, mert a miniszterek legfeljebb a miniszterelnöktől hajlandók elfogadni a közigazgatás egészét érintő kérdések irányítását, egyik miniszter társuktól azonban soha. Gömbös azonban teljesen merev volt. Ez mutatta, hogy a hatalom megszerzése érdekében ezt a kérdést is feláldozta. Ez volt a tapasztalatom az első haladónak nevezett magyar miniszterelnökkel. �" (5.)

 

Magyary a maga reformmunkájának kudarcát, akadályoztatását mégsem egyes személyek hibáival, hanem azzal magyarázta, hogy Magyarországon az államhatalmat szerinte egy törpe kisebbség tartotta kézben, amely hatalmát mesteri technikával tudta védelmezni és "ennek a hatalmában fenyegetett oligarchiának éber szimatja hozta magával, hogy működésemnek tisztán tudományos tartalmában is megérezte, hogy a hatalmát fenyegető új eszméket képviselik. Ezért igyekezett megakadályozni, hogy hatásom legyen. " (6.) A valóságban Magyary javaslatai azért sem találhattak meghallgatásra, mert a végrehajtó hatalom olyan egyszemélyi felelős vezetését akarta létrehozni, amely a magyar parlamentarizmussal legfeljebb névleg lett volna összeegyeztethető. (7.)

 

Ha a politikai vezetőkkel nem is boldogult Magyary, azért túlzott, amikor azt állította, hogy az egész magyar politikai elit folyton csak akadályozta őt. Mi több, az egyetemen létrehozhatta saját tudományos intézetét, a Magyar Közigazgatási Intézetet, amely saját folyóiratot is adott ki, a Közigazgatástudományt.

 

x x x

 

1932. novembere és 1933. februárja között Magyary - az ekkor feleségül vett Techert Margit filozófusnővel együtt - az Egyesült Államokban járt tanulmányúton. (8.) Miután saját közigazgatási reformtevékenysége a magyar viszonyok között végül is nem bontakozhatott ki, itt csodálattal szemlélte azt a modern államigazgatást, amely sok - az övéihez hasonló - elképzelést vitt át a gyakorlatba. Az üzemigazgatás államigazgatási lehetőségeinek tanulmányozására aligha volt alkalmasabb helyszín, mint a Hoover-Roosevelt

p.13

elnökváltás Amerikája, a New Deal előkészítésének és bevezetésének hónapjai. Herbert Hoover, a mérnök-elnök, maga is a tudományos üzemvezetés egyik elméletalkotója volt. Elnöksége alatt felfokozott várakozások fűzödtek a laissez-faire gazdaságot felváltó tervezett társadalomhoz, meggyökeresedett az a meggyőződés - nem kis részben Hoover híres Waste in Industry (Pazarlás az iparban) c. jelentése hatására - hogy az árak, a bérek és a külkereskedelem szabályozásán túlmenő, az iparági tervezésre és a központi munkaerőgazdálkodásra is kiterjedő állami beavatkozás fogja kivezetni az országot a válságból. (9.)

 

Magyaryt az USA intézményei közül leginkább az elnöki rendszer, az elnöknek, mint a végrehajtó hatalom fejének egyszemélyes döntéshozatali jogkört, függetlenséget és erőt biztosító alkotmány ragadta meg. De felfogása kiegészült más elemekkel is. A köztisztviselői funkciók - sok visszaélésre is alkalmat adó - választással való betöltését Amerikában ekkoriban már felváltotta az ún. "merit system", a köztisztviselők alkalmassági minősítésének az európainál sokkal kidolgozottabb és sokoldalúbb rendszere, amelyet Magyary követésre méltónak talált. De továbbfejlődtek gondolatai a közigazgatási "vezérkart" illetően is - mindenekelőtt egy Willoughby nevű - ekkoriban nagy hatású - szerző munkásságának megismerése révén. Willoughby szerint a közigazgatásban a nyilvántartás, minősítés, könyvelés szükségleteinek szakonkénti és szintenkénti elkülönülése a hatékonyság ellenében hat. Ezért szükség van egy olyan központi szervezetre, amely a közigazgatás egészének szervezetigazgatási tevékenységeit - a működésének dologi és személyi feltételrendszerét és ennek pénzügyi alapjait magába foglaló általános igazgatási feladatait - a legfelső szinten összefogja és irányítja.

 

Amerikai útja után Magyary - ekkor már nemzetközileg elismert szakemberként - végigutazta Európát, hogy úgy az új európai diktatúrákban, Olasz- s Németországban, valamint a Szovjetunióban, mint pedig a "hagyományos", parlamentáris berendezkedésű államokban tanulmányozza a közigazgatás

p.14

fejlődésének új tendenciáit. Magyaryban a korábbinál is egyértelműbben az a meglátás alakult ki, hogy alapvetően a világ minden modern országában ugyanaz a fejlődési folyamat megy végbe - az államnak a technikai fejlődésből fakadó új működésmódja és a lakosság megsokszorozódásából adódó új feladatai szükségessé teszik a végrehajtó hatalom erősödését a törvényhozói rovására, illetve felszabadulását a törvényhozás valamint a korábbi, egyoldalúan jogi szemlélet a hatékonyságot béklyózó befolyása alól. 1936-ban a Nemzetközi Közigazgatástudományi Intézet által Varsóban tartott nagyszabású előadásán is - a közigazgatás vezérkar fogalma köré szervezve - ezeket a gondolatokat fejtegette: szerinte az amerikai és az európai fejlődés konvergenciában van egymással, s különbözőségüket az eltérő történelmi múlt magyarázza: míg Európában előbb fejlődött ki a közigazgatási jog, s Amerikának ebben a vonatkozásban még utól kell érnie Európát, addig Amerikában fejlődött ki a közigazgatás korszerű és hatékony szervezete, amelyet viszont az "öreg kontinensnek" kell átvennie. Mivel az európai alkotmányok, parlamentáris államszervezetek nem voltak elég rugalmasak ehhez, ezért került sor arra, hogy az államvezetés szükséges korszerűsítését a Szovjetunióban, Olaszországban és Németországban diktatórikus módon valósítsák meg. Itt még a legnagyobb elismeréssel a szovjet államszervezetről szólt. Szavakban Lenin államelméleti munkásságát is elismerte - ámde a valóságban pontosan az imponált neki, hogy a sztálini Szovjetunió véglegesen szakított az "Állam és forradalom" Leninjének közvetlen demokráciát, a dolgozóktól elkülönült hivatali apparátus és hadsereg felszámolását meghirdető tanításával.

 

1939. júniusában megjelent az Egyedül Vagyunk c. folyóiratban Magyary "Államéletünk válsága" c. tanulmánya. A folyóirat címlapján ennél egyértelműbb címmel utalt Magyary írására: "A XIX. századi liberális államrend bukása". (10.)

 

Magyary tanulmányának alapvető mondanivalója az, hogy a XIX. századi magyar államnak át kell alakulnia XX. századi állammá. "A magyar

p.15

állam 1848-as nagy polgári átalakulása óta a világ alapvetően átalakult, s ennek a fejlődésnek a XIX. századból maradt berendezkedés többé nem felehet meg. Magyary öt pontban foglalta össze az új kortendenciákat. Ezek:

1.     A hivatásos közszolgálat elterjedése. Ez érvényesül ott is - az angolszász demokráciákban - ahol eredetileg féltették tőle a demokráciát, s ott is - a Szovjetunióban - ahol eredetileg fel akarták számolni a társadalomtól elkülönült államgépezetet.

2.     A három hatalmi ág egyensúlyának felborulása, a végrehajtó hatalom megerősödése a törvényhozás rovására, mely a modern közigazgatás technikai követelményeinek következménye. Ez persze az egyes politikai rendszerekben sokféle módon érvényesül.

3.     A dolgozó tömegeknek az állami életbe való cselekvő bekapcsolása és ezáltal az osztályharc kiküszöbölése. Az osztályharc, a tőke és a munka ellentéte a XIX. századi liberális államnak egyik legsúlyosabb problémája volt. Most a XX. századi állam ezt az azonos foglalkozású emberek testületekbe, hivatásrendekbe való szervezésével oldja meg. A hivatásrendiségi önkormányzati testületek révén az emberek sokkal jobban képesek azonosulni az állammal, azt magukénak érezni, mint a parlamentáris államban.

4.     A gazdasági élet közüggyé való nyilvánítása és vezetésének az állam által való átvétele. Magyary itt elsősorban a nemzetközi gazdasági érdekek és kapcsolatok erősödését, az imperializmus jelenségkörét emeli ki, mely az államtól hosszú távú gazdasági tervezést és a gazdaságba való, a korábbinál szélesebb körű beavatkozást kíván meg."

5. Az ötödik gondolat megint a közigazgatási vezérkar, amelynek szükségességét ezúttal a magyar közigazgatásból vett számos adattal támasztja alá Magyary. Hangsúlyozza, hogy a változások feltartóztathatatlanok, azokat kárhoztatni, visszacsinálni éppoly hiábavaló lenne, mint a technikai haladással szembeszegülni. Kifejti, hogy az új állam még sehol sincs kész, kialakulása még

p.16

sehol sem fejeződött be. De mindenképpen meg kell születnie nálunk is. Ezután azt írja:

        "Ennek elérése alkotmányunk módosításával jár, de ez nem az első és nem az utolsó módosítás lesz. A magyar alkotmány ezer éves fájának korát gyűrűk jelzik, de itt a gyűrűk nem éveket, hanem évszázadokat jelentenek. A XIX. századi gyűrűt kinőttük, azon túl vagyunk. A világ haladásának, a természetes fejlődésnek követelménye ez a változtatás.� Az alkotmányos átalakulásnak két tényezője van, az egyik a "horizontális": ezen az értendő, hogy átvesszük az emberiség életét meghatározó koreszméket. A vertikális tényező pedig: �a nemzeti asszimilálás és az alkotmányos jogfolytonosság szerepe a koreszmék átvételében és a történeti alkotmányba való beillesztésében. Erről van most is szó. Nem többről, de nem is kevesebbről."

 

x x x

 

Láttuk az előbbiekben, hogy a professzionális közigazgatás, a törvényhozástól független kormány, az állami gazdaságirányítás és a közigazgatási vezérkar létesítése korábban is Magyary alapgondolatai voltak. Most azonban két új elem jelenik meg Magyarynál, amelyekről eddig nemigen írt. Az egyik a hivatásrendiség gondolata. Itt Magyary - legalább látszólag - a korabeli politikai katolicizmus, a Quadragesimo Anno enciklika eszmeiségéhez csatlakozik. A másik új elem pedig a magyar közjogra való fókuszálás, annak a hangsúlyozása, hogy a megvalósítandó reformok szervesen kell, hogy illeszkednek a magyar történeti alkotmányosságba, a "vertikális" fejlődésbe. A tanulmány mondanivalóját akkor érthetjük meg igazán, ha a megjelenés politikai kontextusát is szemügyre vesszük.

 

        Az "Egyedül Vagyunk" Imrédy Bélának és körének folyóirata volt. Imrédy az "úri" - a nyilasmozgalom dilettantizmusát és szociális demagógiáját elkerülő, a történelmi osztályok számára is szalonképes - fasizmus orgánumának, a konzervatív-liberális "Magyar Szemle" szélsőjobboldali megfelelőjének szánta. (11.) Amikor ez a cikk megjelent, Imrédy már a

p.17

miniszterelnöki posztról távozott. Lemondásának közvetlen oka az volt, hogy családjának részben zsidó eredetét bizonyító adatok kerültek napvilágra. Mélyebb oka azonban az, hogy Imrédy - németországi látogatása után - olyan dinamizmussal és egyértelműséggel törekedett a magyar állam fasiszta irányú átalakítására, amelyet a kormánypárt - és a mögötte álló magyar politikai vezetőréteg - jelentős része túlzásnak tartott.

 

Imrédy távozása után az új miniszterelnök gróf Teleki Pál lett, a kormánypártban azonban továbbra is ott ült Imrédy és a kormánypárt a maga egészében hajlott az ő irányvonalának az elfogadására. (12.)        Teleki politikai gondolkodásában is jelen voltak olyan elemek - mindenekelőtt a korporativizmus és az antiszemitizmus - amelyek nemcsak ma, a mi liberális-demokratikus politikai kultúránkban elfogadhatatlanok, hanem eltértek az ellenforradalmi rendszer első - Bethlen neve által fémjelzett - korszakának viszonylag liberális konzervativizmusától is. Teleki azonban - Imrédyvel ellentétben - nem hatalomvágyó, személyes ambícióit gátlástalanul kergető politikai egyéniség volt, hanem olyan politikus, aki a maga meggyőződéseit tudósként és mélyen vallásos emberként komoly stúdiumok nyomán alakította ki, s azokhoz - a realitások figyelembevételével mindig megpróbált hű maradni. Nyitott kérdés volt tehát az, hogy milyen belpolitikai reformokra fog vállalkozni Teleki Pál, milyen mélységben alakítja át az ország politikai struktúráját akkor, amikor egyrészt az ország német függősége erősödött, másrészt pedig a Teleki által kiírt 1939. májusi választásokon nagyon megerősödött a nyilas mozgalom, a liberális és szociáldemokrata baloldali ellenzék pedig csaknem megsemmisült. A választások után a frontok határozottabbá váltak; egyértelműen kialakult a MÉP-ben egy Telekivel és egy Imrédyvel tartó frakció. (13.)

 

        Teleki egész magatartásával világossá tette 1939. nyarán, hogy nem kíván újabb lépéseket tenni a rendszer fasiszta átalakítása irányába. S éppen az

p.18

alkotmányosság kérdése volt az egyik kulcsterület, ahol az álláspontok megütközhettek. (14.)

 

        A történeti alkotmányra, a "jogfolytonosság"-ra való hivatkozásnak már többféle funkciója volt a magyar történelemben: a Habsburg Monarchiában elsősorban a magyar állam függetlenségének és az egy politikai nemzet gondolatának a védelmét jelentette egyfelől a dinasztia "összbirodalmi", centralizációs törekvéseivel, másfelől a nemzetiségiek törekvéseivel szemben. Az ellenforradalom első évtizedében részben az új rendszer önlegitimációját szolgálta, részben az irredentát, de ugyanakkor a rendszer katolikus-konzervatív ellenzéke is hivatkozott rá. Az általunk tárgyalt időszakban azonban, amikor Magyarország egyre erősebben a tengelyhatalmak befolyása alá került, az "alkotmányvédelem" gondolata új jelentést kapott, mindenekelőtt antifasiszta tartalommal telítődött. A magyar történeti alkotmányra való hivatkozás ugyanis lehetővé tette a magyar állam - mégiscsak létező - parlamentáris jellegének védelmezését a fasiszta nagyhatalmak belső berendezkedésének - az adott külpolitikai helyzetben szinte lehetetlen - bírálata nélkül. Azt lehetett mondani: ne azért ne valósítsuk meg a nyilasok által követelt fasiszta diktatúrát Magyarországon, mert az embertelen és káros ott is, ahol megszületett, hanem azért, mert ott talán megfelel a nemzeti szükségleteknek, de a mi specifikus körülményeinknek, történeti alkotmányos fejlődésünknek semmiképpen sem. Befejezett tényként fogadva el, hogy az európai kontinens korábbi politikai létformáját jelentő demokratikus liberalizmus megsemmisült - ilyen módon érvelt a totális állam magyarországi megvalósítása ellen alkotmányreform-tervezetében maga Teleki is.

 

Az antifasizmusnak az "alkotmányvédő" konzervativizmus formájában való megjelenítését azonban nem csak kül-, hanem belpolitikai szempontok is indokolták. Egyedül ez a fajta antifasizmus lehetett ugyanis alkalmas rá, hogy megnyerje a magyar középosztály ama rétegeit, amelyek már a keresztény

p.19

-nemzeti eszmeiség légkörében nőttek fel, s valamilyen következetes liberális-demokratikus eszmeiség elriasztotta volna őket.

 

S mi volt a helyzet a hivatásrendi gondolattal? A hivatásrendiség eszméje a korabeli katolikus társadalmi tanításban, a Quadragesimo Anno encliklikában gyökerezett. Márpedig nemcsak az ellenforradalmi rendszer egésze vallotta magát keresztény-nemzeti rendszernek, hanem ezen belül úgy Imrédy, mint Teleki közismertek voltak arról, hogy elkötelezett katolikus hívők, s a Quadragesimo Anno enciklika eszmeiségének hirdetői voltak a magyar politikai életben. A hivatásrendiség gondolata a jobboldal számára - mivel arra az olasz fasizmus, a Dollfuss-féle osztrák kísérlet, és a Magyarországon sokak - köztük Magyary - által csodált portugáliai Salazar-rendszer is hivatkozott - magában hordozta valamilyen, a parlamentáris demokráciát felszámoló, de a nácizmusnál kevésbé "totális" (és kevésbé brutális) diktatúra, illetve tekintélyuralom ígéretét, lehetőségét.

 

Meg kell azonban jegyeznünk, hogy - függetlenül attól, hogy Magyary mélyen hívő katolikus volt - gondolatmenetében az enciklika voltaképpeni mondanivalója elsikkad, eltorzul. A pápa ugyanis a hivatásrendeket nem a társadalom etatizálása, s nem is a nagy tömegek az állam életébe való bevonása eszközének, hanem éppenséggel olyan szerveknek szánta, amelyek közvetítenek a társadalom és az egyén között, s védelmet nyújtanak a szélsőséges individualizmussal - de az állam mindenhatóságával szemben is. A pápa - természetesen a Vatikán külpolitikai helyzetéből fakadó érthető óvatossággal - az enciklikában bírálta az olasz fasizmus gyakorlatát, amelyben a hivatásrendek kevéssel jelentettek többet a fasiszta állami bürokrácia szerveinél. (15.) A Magyary által meghirdetett hivatásrendi állam és az enciklika állameszménye azért különböznek annyira egymástól, mert más a filozófiai kiindulópontjuk: a pápa a természetjogból, az egyének és az alsóbb szintű társulások Istentől adott, az állam számára sérthetetlen jogaiból, Magyary viszont a modern államfejlődés szükségleteiből indult ki.

 

p.20

Milyen kapcsolatban állt Magyary a kormánypárton belül folyó küzdelem két legfontosabb szereplőjével? Telekivel nagyon rossz viszonyban volt, mert Teleki az előző évben kultuszminiszterként szervezett egy úgynevezett Táj- és Népkutató Központot, amelyet ő, Györffy István és Magyary vezetett. Ennek a Táj- és Népkutató Központnak 1938. októberében volt egy kiállítása, amelyhez a legtöbb anyaggal a Magyary vezette Magyar Közigazgatástudományi Intézet járult hozzá. Az anyag azonban bemutatta a földbirtokmegoszlás aránytalanságait, a nagybirtokrendszer negatívumait, s ezért Teleki - a nagybirtokosokat képviselő OMGE nyomására - váratlanul bezárta, ami rosszízű sajtóvitára adott alkalmat Magyary és ellenfelei között. (16.) És milyen volt kapcsolata Imrédyvel? 1944. őszén írott, egész pályáját önigazoló célzattal áttekintő, már többször idézett visszaemlékezésében, a "Küzdelem a haladásért"-ban - azt állította, hogy ő nem szívelte Imrédyt sem, mert az - jóllehet a gimnázium óta ismeretség fűzte össze őket -miniszterelnöksége alatt egyetlen szóval sem állt ki mellette a Táj- és Népkutató Központ ügyében. (17.) De felmerül a kérdés: ha Magyary valóban nem akarta Imrédy politikai törekvéseit támogatni, akkor miért publikált - kiélezett politikai helyzetben, és fontos politikai kérdésben - Imrédyék szellemi orgánumában?

 

Magyary, amikor tanulmányában a magyar állam antiparlamentáris átalakításának programját egyfelől a korporativista politikai katolicizmussal, másfelől a magyar történeti alkotmányfejlődés folytonosságával iparkodott összeegyeztetni, voltaképpen a magyar politikai elit szélsőjobboldalának, valamint a Teleki által képviselt, az "új koreszmét" a fasizmust gyanakvó konzervativizmussal szemlélő "centrumnak" kompromisszumát kívánta eszmeileg előkészíteni. Annak a történelmi lehetőségét és szükségszerűségét akarta Magyary megmutatni, hogy a magyar államot a történelmi tradíciók, az alkotmányosság illetve jogfolytonosság, a kereszténység és a történelmi magyar vezető réteg érdekeinek tiszteletben tartásával alakítsák át totalitárius rendszerré.

 

p.21

x x x

 

Ugyanebben az évben jelent meg a Magyary tanári működésének tízesztendős évfordulójára tanítványai által szerkesztett évkönyv - amelynek írásai nyilvánvalóan az ő szellemi hatását tükrözik. Az évkönyvben alkotmányjogi kérdésekkel Vitéz István "Hivatásrendek Magyarországon", valamint Lovász János "A nádor mint kormányfő" c. cikke foglalkozott. Az első tanulmány gondolatvezetése a már létező, és a még létrehozandó magyar szakmai szervezeteket illetve hivatásrendeket egy-egy szakma valamennyi ismerőjét tömörítő, szorosan az államnak alávetett érdekképviseleti szervekként mutatja be, amelyek az állam bizonyos funkcióinak átvételével megkönnyítenék az államigazgatás munkáját, de az egész állami élet, a törvényhozás korporativista átszervezésével nem foglalkozik.

 

A második tanulmány viszont határozottan állást foglal a parlamentáris kormányforma ellen, s annak elavultságát hangsúlyozza. Magyary korábbi munkáira hivatkozva Lovász egyértelműen hitet tesz amellett, hogy a modern kor viszonyai olyan kormányfőt igényelnek, aki független a törvényhozástól, s a miniszterek csak neki, s nem az országgyűlésnek felelősek. Így "nyitva áll előtte a hosszú távú tervezés lehetősége, melynek végrehajtására tervezőhivatal áll rendelkezésére és négy vagy ötéves ciklusokra beosztott egységes terv irányítja és fejleszti az állam életét minden vonalon. Biztosítva van számára, hogy az egész közigazgatásnak csak ő parancsolhat, és senki más, így megvan az egységes irányítás, az egységes parancsadás és éppen ezért tudja az összhangot is biztosítani. Az állam hatalmának ő a szellemi központja, az állam szellemi hatalmának megtestesítője. " Lovász azt javasolja, hogy a legegyszerűbb, a magyar jogtörténettel, alkotmányfejlődéssel leginkább összhangban álló megoldás az ilyen kormányfői méltóság létrehozására az, ha visszahozzuk alkotmányunkba a nádori méltóságot, mert a rendi alkotmányban a nádor jogköre csaknem teljesen megfelel az ilyen értelemben vett kormányfő szerepének. Mi több, szerinte a magyarság 1848-ban ezt a nagyértékű nemzeti kincset meggondolatlanul odavetette "a nemzetközi liberális áradatnak", s ha

p.22

1848. után is lett volna erőskezű nádor, az megakadályozhatta volna az 1918-as forradalmat és Trianont is. Aki pedig ma az ő koncepciójával szemben az alkotmányt védi, "az nem a 'magyar alkotmányt', hanem az 1848-as és főleg az 1867-es évek után kialakult 'alkotmányt', a nemzetközi liberális szellemet és velejáróit félti a felzúduló nemzeti áradat tisztító viharától."

 

        A későbbiekben - Magyarország háborúba sodródásának időszakában - Magyary felfogása érdemben már nem változott. A Magyar Szemlében 1940. márciusában így írt - egy, a saját közigazgatási működésével kapcsolatos, a folyóiratban megjelent kritikára válaszolva: �a közigazgatás racionalizálásának tehát eddig még nem volt lélektani pillanata és így nem is volt mit elmulasztanom. Azóta hét év telt el, és a racionalizálás még mindig csak program. Jogosult tehát a kérdés: mikor újul meg végre a magyar közigazgatás? A válasz egyszerű: az időpont tőlünk függ! Ismétlem, az útját nem lehet elzárni! �A végrehajtó hatalom alkotmányjogi helyzete a XX. századtól más szabályozást követel, mint amely megfelelő volt a XIX. században. Ez mindenütt folyamatban van. Az olasz és a német nép forradalommal valósította meg legradikálisabban és leggyorsabban. Mi nem akarunk forradalmat, de a forradalom által elért eredményekre nekünk is szükségünk van.� (Kiemelés tőlem - Sz. M.)

 

"Legérettebb termés"-e, az 1942-ben megjelent, egész munkásságát nagy ívű szintézisben összefoglaló Magyar Közigazgatás utolsó oldalain a könyv végkövetkeztetéseit levonva szinte szóról-szóra megismétli az 1939-es tanulmány állításait, s ugyanezt találjuk a német megszállás után, 1944. április 23-án írt, a magyar államélet reformjával kapcsolatban Emlékiratában is. (18.)

 

        Az Egyedül Vagyunk-ban is találkozunk még Magyary nevével. 1940. májusában a közigazgatás reformjáról a folyóiratban folyt vita lezárására kérték fel. Ez a cikk sem légüres térben született meg, hanem akkor, amikor - Imrédy Bélának a magyar-német viszonyról szóló 1940-es húsvéti cikke, valamint a

p.23

németek nyugat-európai katonai sikerei nyomán  felbomlott - a szélsőjobboldal és a kormány között 1939. őszén létrejött a "treuga Dei", és úgy a nyilasok, mint a kormánypárton belüli szélsőjobboldal ismét erőteljes támadást indított Teleki vonalvezetése ellen.

 

Magyary higgadt hangú cikke azonban ezúttal elsősorban szakkérdésekkel, a főnöki hatáskör pontosabb meghatározásával, a tisztviselők minősítési rendszerének korszerűsítésével foglalkozott, habár most is hangsúlyozta annak a hátrányait, amikor a közigazgatási állásokat - mindenekelőtt a főispáni állást - politikai szempontok alapján töltik be, kritizálta a közigazgatás azon adottságát, hogy egyetlen központi szerv helyett a tisztviselő legalább tíz felsőbbségnek felelős, s a tisztviselői állások választással vagy kinevezéssel való betöltésének vitájában inkább a kinevezési elv felé hajlott. Habár itt is tartózkodott a direkt politizálástól, a cikkből világosan kiérezhető Magyary elégedetlensége a kormány - konkrétan Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter - reformtevékenységének vontatott és felemás jellegével szemben. (19.)

 

Magyary kapcsolata az Egyedül Vagyunk-kal azután sem szakadt meg, hogy Imrédyék kiléptek a kormánypártból, s Magyar Megújulás Pártja néven új pártot alakítottak, amely mintegy a szélsőjobboldali kormányképes ellenzék szerepét töltötte be. Az Egyedül Vagyunk-nak abban az 1941. áprilisi számában, amelyet - a folyóirat "modernségét" hangsúlyozó érdekes ötletként - kizárólag nők írtak, Magyary felesége írt egy cikket arról, hogy a német nők milyen példás módon vesznek részt a náci Németország háborús erőfeszítéseiben, s milyen jól szervezték meg a németek a háború miatt a termelésből kiesett férfimunkaerő női munkaerővel való pótlását. (20.)

 

A későbbiekben, amikor Magyarország háborúba lépése után - 1941. decemberétől - az Egyedül Vagyunk populárisabb köntösben, kéthetente jelent meg, elvileg elméleti folyóiratból a nyílt politikai propaganda eszközévé vált, Magyary már nem publikált benne.

 

p.24

Ha Magyary nem kötötte le magát egyértelműen Imrédy pártja mellé, akkor természetesen a másik, a fennálló kormányzattal szemben radikálisabban ellenzéki fasiszta párttól, a nyilasmozgalomtól még távolabb kellett, hogy álljon, már csak a nyilasság szellemi színvonala miatt is. Éppen ezért fenntartással kell kezelnünk Vágó Pálnak, a nyilasmozgalom társadalmi-gazdasági kérdésekkel foglalkozó szakértőjének azt az - már az emigrációban született - visszaemlékezését, amely szerint Magyary részt vett volna a nyilasmozgalom titkos, az eljövendő hungarista Magyarország berendezkedését kidolgozó "agytrösztjének" a munkájában is, kidolgozva a közigazgatás tervezetét. (21.) De Magyary is elismeri visszaemlékezésében, hogy fegyházból való kiszabadulása után felkereste Szálasi Ferenc, és neki rokonszenves volt a nyilasvezér szociális reformok iránti elköteleződése, habár a külpolitikai helyzetet teljesen másképpen ítélték meg. Tény az is, hogy még 1944. októberében is, amikor Szálasi a németekkel, Veesenmayerrel tárgyalt a nyilas hatalomátvétel előkészítéséről, akkor megemlítette, hogy a hatalom birtokában Államtanácsot szeretne szervezni olyan megbízhatóan jobboldali közéleti személyekből, akik a gyakorlati kormányzási feladatok szempontjából nem jöhetnek szóba ugyan, de tanácsaikkal, tudásukkal segíthetnék őt államfői munkájában - s ezek között megemlítette Magyary nevét is. (22.)

 

A szélsőjobboldal mindenesetre a "magáénak" tekintette Magyaryt. A Magyarságban például maga Jaross Andor, a Sztójay-kormány későbbi belügyminisztere, a szélsőjobboldal egyik vezető figurája írt méltató recenziót a Magyar közigazgatásról.

 

A másik - a liberális-konzervatív - oldalon is észrevették Magyary munkájának autoritariánus tendenciáit, a konzervatív alkotmánytudós Egyed István a Magyar Közigazgatás alkotmányreform-elgondolásaival kapcsolatos kritikájában megállapítja, "a munka sorait különben sem hatja át túlságosan a jogeszme iránti lelkesedés", és fenntartásait ebben a mondatban sommázza: "úgy hisszük, hogy egy politikailag fejlett nemzet sohasem fog tartósan

p.25

belenyugodni abba, hogy a közigazgatásnak csak tárgya, kísérleti anyaga legyen az irányítás és ellenőrzés joga nélkül". (23.)

 

Magyary jó kapcsolatokat tartott fenn német tényezőkkel is. Ez nem pusztán a hatalmi viszonyokhoz való alkalmazkodás volt, Magyary őszintén csodálta a hitleri Németország teljesítményeit. Kitűnik ez abból , hogy még a magát antifasisztának beállítani igyekvő 1944. őszi visszaemlékezésében is kiemeli, hogy bár Németország nyilvánvalóan el fogja veszteni a háborút, de új berendezkedése miatt aránytalanul nagyobb erőkifejtésre volt képes, mint az első világháborúban. (24.) Visszaemlékezése szerint 1936-os varsói előadása azért nem jelenhetett meg német fordításban, mert ott azt állította, hogy a hivatásos közszolgálatnak az európai kontinensen porosz vezetés alatt kialakult rendszere annak preindusztriális, a most kialakulóban lévő angol-amerikai megoldása viszont posztindusztriális, azaz "modernebb" típusát képviseli. Ennek azonban ellentmond az, amit 1944. áprilisában, az ország német megszállása után írott emlékiratában írt: "a gazdasági élet egységes irányításához tehát gazdasági vezérkarra, az állami apparátus vezetésére pedig közigazgatási vezérkarra van szükség. Ezt az utóbbit szintén az Amerikai Egyesült Államok ismerték fel a legvilágosabban, Amerikában sokat foglalkoznak evvel a kérdéssel mind tudományos, mind politikai szempontból, de a gyakorlati megvalósítás terén mégsem az amerikaiak, hanem a németek jutottak el a legmesszebbre �" (25.) Visszaemlékezésében öt előadást sorol fel, melyeket 1937. és 1942. között tartott Németországban, s azt állítja, ezek mind tisztán tudományos jellegűek voltak. 1942. májusában a németek egy Berlinbe összehívott nemzetközi tudományos konferencián, amelyre Magyaryt is meghívták, a háború miatt megszűnt brüsszeli intézet helyett új összeurópai közigazgatási akadémiát akartak felállítani. Magyary azt állította, hogy az új akadémiát a németek puccsszerűen alakították meg, s neki, valamint egy másik szakembernek tiltakozásukkal sikerült elérniük, hogy az olyan új nevet kapjon, amely kifejezésre juttatja, hogy nem jogutóda a korábbi intézetnek. (26.) Ennek ellenére elvállalta az új intézet

p.26

alelnöki címét, s folyóiratában ezután tanulmányt közölt a "nagytér-közigazgatás"-ról. Ez az írás lényegében a Gestapo egyik vezető tisztviselője, Werner Best egy - nyilvánvalóan "magasabb helyről" sugallt - előadásának az ismertetése, amely arról szólt: milyen formában illeszkedhetnek be az egyes országok a hitleri Németország által létrehozott "Új Európai Rend" kereteibe. (27.) Magyary visszaemlékezése szerint 1943. januárjában német kapcsolatai megszakadtak. Lehetséges, hogy ez így volt, azonban tény, hogy a Közigazgatástudomány hasábjain egészen 1944. nyaráig lelkes cikkek ismertették a nemzetiszocialista közigazgatás, mezőgazdaság, jogtudomány, stb. eredményeit. (28.)

 

A Magyary-házaspár, amikor közeledett a front, és világossá vált, hogy a háborút Németország elvesztette, Héreg községben, egy erdész ismerősüknél rejtőzött el, ott kívántak felkészülni a háború után jövő új világra. A községben tartózkodó szovjet katonák azonban 1945. márciusában olyan durván léptek fel a tudósházaspárral szemben, hogy Magyaryék nem láttak más kiutat, mint a közös öngyilkosságot.

 

x x x

 

A Magyary-házaspár a szovjet megszállóknak köszönhető tragikus sorsa miatt Magyary életműve több évtizeden át annak ellenére is tabuvá vált Magyarországon, hogy tanítványai jelentős szerepet játszottak az új, szocialista államapparátus felépítésében, és a háború utáni közigazgatási reformokban is. A Magyary-iskola mesterükhöz hű tagjai természetesen nem kívánták felfedni Magyary szélsőjobboldali kapcsolatait, hanem inkább úgy igyekeztek őt beállítani, mint akinek tudományos munkássága a magyar szocialista állami berendezkedést készítette elő. Az iskola eszmeisége beépült a 60-as, 70-es évek magyar közgondolkodásának abba az áramába, amely az államszocializmus rendszerét nem a kapitalizmus, hanem valamiféle népi-nemzeti harmadik út irányában kívánta volna meghaladni.     

 

Magyary, amikor a közigazgatástudomány szakterületéről a politikai gondolkodás terére lépett, s ott igyekezett levonni a maga szaktudományos

p.27

munkásságának politikai konklúzióit s a kapitalizmus fejlődésének tendenciáit, valamint a szervezett kapitalizmus kialakulását, akkor érzékelte, hogy a korszak baloldali gondolkodói egy államilag erőteljesen szabályozott kapitalizmus vagy szocializmus történelmi szükségszerűségét anticipálták.

 

Magyary azonban ugyanezekből a tendenciákból egészen másfajta következtetést: a parlamentáris demokráciát a bürokratikus etatizmus oldaláról "meghaladó" autoriter forradalom szükségszerűségét vezette le. Ahogyan a szélsőjobboldali értelmiségi elit más tagjai - például Csíkós-Nagy Béla a közgazdaságtan, Orsós orvosprofesszor a biológia - úgy Magyary is a saját tudománya, az államtudomány területéről vett érvekkel igyekezett alátámasztani a magyar politikának a "korszellemhez" - igazában az országra döntő külpolitikai nyomást gyakorló tengelyhatalmak irányvonalához - való igazítását. Ebben nem valamiféle fasiszta meggyőződés vezette Magyaryt - ő egyszerűen lényegtelennek tartotta azt a kérdést, hogy az általa követelt etatista modernizáció demokratikus vagy totalitárius, jobb- vagy baloldali formában megy végbe. Az volt a lényeg számára, hogy a XIX. század liberális jogállamát "az erős exekutíva" kialakításával valamilyen módon meghaladjuk - ezért tudta egyszerre dícsérni a roosevelti Amerikát, a sztálini Szovjetuniót és a náci Németországot. A korszak Magyarországán pedig csak a szélsőjobboldaltól várhatta, hogy túllép az utórendies, megkövesült államstruktúrán és az egyoldalú jogi szemléletbe bezárkózó korabeli magyar államtudományon, s meg fogja valósítani az ő reformeszméit.

 

Az út, amelyet Magyary bejárt, korántsem volt szükségszerű. A magyar jobboldali szellemi elitnek is voltak olyan tagjai - például a parlamentáris államot korábban Magyaryhoz hasonló módon, jóllehet egészen más alapokról bíráló dominikánus Horváth Sándor professzor - akik a fasizmus fenyegetésének árnyékában felismerték: a parlamentáris demokrácia a maga minden tökéletlensége ellenére védelmet jelent a totalitarizmusokkal szemben.

 

p.28

Magyary talán szakemberi egyoldalúságában süket és vak lett volna a huszadik századi diktatúrák embertelenségeivel szemben? Nem hiszem. Inkább arról lehetett szó, hogy - a marxistákhoz hasonlóan - Magyary is a tudományosan felismerni vélt történelmi szükségszerűség oltárán feláldozhatónak vélte az erkölcs és az emberi jogok alapelveit. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy a fasiszta ideológia legembertelenebb elemeivel - tudniillik a fajelmélettel és az antiszemitizmussal - Magyary sohasem azonosult, mi több Intézetében zsidó származású tanítványai voltak, akikért mindig kiállt.

 

Amikor a magyar közigazgatástudomány és tudománypolitika méltán nagyra tartott egyéniségének szélsőjobboldali nézeteit, megnyilatkozásait vizsgáltam ebben az előadásban, akkor természetesen nem a lejáratás volt a célom. Nem Magyary tudományos és emberi nagyságát akartam kisebbíteni, hanem az írástudók felelősségét, a mindenkori "korszellemmel" kötött kompromisszumok veszélyeit kívántam bemutatni.

 

 

 

Jegyzetek:

 

 

1.) Saád József: A racionalizátor. In.: Magyary Zoltán. Új Mandátum Könyvkiadó, Bp. 2000. pp.7-62.

2.) Magyary Zoltán: Ludendorff és Rathenau szellemi műhelyéből. In: Budapesti Szemle, 1924. február p.131.

3.) Saád (2000) p.30.

4.) A magyar tudománypolitika alapvetése. Szerk. Magyary Zoltán. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1927. 628 p.

5.) [Magyary Zoltán]: Küzdelem a haladásért. [Budapest], [1944]. (MTA Kézirattár Ms 5990. 156. Sz. p.6.)

6.) Magyary [1944] p.16.

7.) Saád (2000) p.39.

8.) Magyary Zoltán: Amerikai államélet. A közigazgatás útja az Északamerikai Egyesült Államokban. Budapest, Egyetemi Nyomda, 1934.

9.) Saád (2000) p.44.

10.) Magyary Zoltán: A XIX. századi liberális államrend bukása. In: Egyedül Vagyunk, 1939. június. p.7.

p.29

11.) Sipos Péter: Imrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1970. p.214.

12.) Sipos (1970) p.127.

13.) Sipos (1970) p.128.

14.) Sipos (1970) p.132.

15.) XI. Piusz pápa apostoli körlevele a társadalmi rend megújításáról és az evangéliumi törvényhez alkalmazásáról. Bp. 1931. Szt. István társulat. pp.13-14.

16.) Magyary Zoltán: A Táj- és Népkutató Központ rövid fennállásának története. In: Közigazgatástudomány 1939/1. Pécs, Pécsi Egyetemi Könyvkiadó, 1939.

17.) Magyary [1944] p.17.

18.) Magyary Zoltán: Magyar Közigazgatás. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1942. pp.639-640.

       Magyary Zoltán: Emlékirat államéletünk válságáról, 1944. ápr. 23. (MTA Kézirattár Ms. 10640./2.)

19.) Magyary Zoltán: Elég volt az ötletszerű reformokból! In: Egyedül Vagyunk, 1940/5. p.7.

20.) Magyary Zoltánné Techert Margit: A német nők háborús munkája. In: Egyedül Vagyunk, 1941/4  p.3.

21.) Vágó Pál: Nyílt  levél C. A. Macartney professzor úrhoz. [Beccar], Magánkiadás, [1960]. p.9.

22.) Vö.: "Szálasi Naplója". A nyilasmozgalom a II. világháború idején. Írta és összeállította: Karsai Elek. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1978. p.445.

23.) Egyed István: Alkotmány és közigazgatás. Budapest, Franklin, 1930. 60 p.

24.) Magyary [1944] p.2.

25.) Magyary (1944. ápr. 23.) p.11.

26.) Magyary [1944] pp.8-9.

27.) Magyary Zoltán: A Nagytér közigazgatása. In: Közigazgatástudomány, 1942/9. pp.302-303.

28.) Például: Szilágyi László: Tervszerű munkaerőgazdálkodás a Német Birodalomban. In: Közigazgatástudomány 1943/ 4-5. p.118.

       Magyary Zoltán: Az állampolgárság szabályozása a Német Birodalomhoz csatolt nemzetiségi területeken. In: Közigazgatástudomány 1943/ 4-5. p.140.

       Nagy Károly. A német ipari gazdaság szervezetének egyszerűsítése és egységesítése In: Közigazgatástudomány 1943/6. p.165.

       Szilágyi László: Nemzetiszocialista mezőgazdasági munkaerőgazdálkodás In: Közigazgatástudomány 1944/1-2. p.18.

       A német kameralisztika a nemzetiszocialista tudomány tükrében. In: Közigazgatástudomány 1944/3-4. p.118.

29.) L. erről: Saád (2000) p.12.

       Szaniszló József: A közigazgatástudomány oktatásának és tanszékének története az ELTE Jog és Államtudományi Karán 1777-1977 között. II. köt. Budapest, ELTE, 1977.

 

 

Impresszum:

Tudományos Lapok a rendszerről

(Szerk. Dr. Lea-Katharina STELLER. Szentendre, ISSN 1788-0963)

I/1. (2006) pp.3-29: Dr. SZALAI Miklós: Magyary Zoltán magyar államberendezkedést, alkotmányosságot érintő gondolatrendszere

 

Copyright:

Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény

Sudetendeutsche Wissenschaftliche Sammlung

Collections for Research into Sudeten German Minority