Molnár Krisztina Rita: Bábszövedéket fon; Macskabeszéd; Kószálok a szürkületben; Mi ez? Mákos tészta?

Bábszövedéket fon

Roskó Gábor Odüsszeusz és a szirének című képe alá

 

Hol soha nem járt partról víz locsog egyre fecsegve,

s zöldjéből kagylótajtékot vet föl a tenger,

tudni lehet, hogy bárki hajós jár arrafelé – fél.

Mert amióta a földön dal tör elő a torokból,

már csak féli az ember, a bátor, a hős, mi fölött nincs

semmi hatalma szegénynek. Mert leigázza a lelket,

gúzsba köt és megül, azt tesz, amit csak akar, belekúszik

mélyen az agyba, a húsba. Ha hallja, hiába a szándék,

jól kieszelt terv, bábzsinegén huzigálja a szárnyas

dallam a matrózt és kapitányt. Soha oly horizontot,

ködbevesző kikötőt még nem, bizony egy közülük sem

látott, cserzett bár, s viharedzett, sőt paszományos

fickók, mint mikor inti szirénszárny lágy legyezője

szélmart homlokukat , s zölden, locsogó, puha ének

fonja be őket, hogy begubózza a vágyszövedék. Nos,

így. Ne csodáld, mert nem csoda hát, hogy jól berezelnek.

 

 

Macskabeszéd

Roskó Gábor Ez lopta el a macskát? című festményéhez

 

Nézz a szemembe,

elmesélem,

a hegyre készültem fel éppen

– Hogy mi dolgom volt ott?

Ne kérdezd, macskáknak is van magánügye,

ugye, sőt, mi több, magánélete,

mondhatnám azt is, főleg nekik,

de ez most nem ide tartozik –,

a lényeg tehát, hogy utamba

állt, és elkapott a két seriff,

mint ócska táska lógok itt,

idióta rablóbanda,

én ezt a két fakóbamba,

fakalapos fakabátot

– bár lehetnék tekergő lián! –,

esküszöm, hogy úgy megfojtanám,

mert Tollas Dac, a bánatindián

is makacs képpel áll csak itt kukán,

pedig ha elbődülne végre,

nem csak meredne az ólmos égre,

följutnánk a hegyekbe talán.

 

 

Kószálok a szürkületben

Bukta Imre Vidéki kaleidoszkóp című festményéből

 

Hűvös a párnamező.

Hull csak a kannaeső.

 

Esőszellem járja táncát,

rálépett a bicskaszögre,

megvágta, jaj, meg a lábát –

fekete lett a fű tőle!

 

Anyó, anyó, hol maradtál?

Rám jobban mért nem vigyáztál?

 

Csigapatkót dobj utánam,

találjam már meg a házam!

 

Gyöngytyúktojást süssél nekem,

mert elkerül a szerelem!

 

Madárbúzaillat lebben.

Kószálok a szürkületben.

 

 

Mi ez? Mákos tészta?

Bernáth(y) Sándor azonos című képe előtt vacillálva

 

Mákos? Nem hiszem. Ez nem kaja.

Tán spagettipántos nők haja.

Távoli tájon talált fészek?

Roncsa régvolt tudós eszének?

Talán egy kupac kopasz kukac?

Vagy mégis étel? Búzacsíra?

Útravaló, temetve sírba?

Mondd csak, mondd, te mi után kutatsz?

Kapcsolódó írások:

  1. Molnár Krisztina Rita: Kőház Ha egyszer hirtelen, ha egyszer lenne még, egyszer, ha úgy...
  2. Molnár Krisztina Rita: Készület soknyakú hegyre, égilakókhoz Készület soknyakú hegyre, égilakókhoz Nem lesz párja a Múzsák isteni...
  3. Molnár Krisztina Rita: Sénelej; Párosító; Fűben hempereg; Limerikek A sárkány karma penge, a kékbe bíbor csíkokat hasít, drótszárnya...
  4. Molnár Krisztina Rita: Köd mögött a fény (Míriám és Márta balladája) Ami elmúlt, nem pozdorja. Hiába fúj, nem sodorja, kővé dermedt...
  5. Molnár Krisztina Rita: Dal Molnár Krisztina Rita Dal eloldom magamat szomorú fűzfámtól eloldom...
Cimkék: Molnár Krisztina Rita