Kürti Emese: Ferenczy Károly

A 20. század művészettörténetének kevés olyan folytonosan népszerű életműve van, mint a Ferenczy Károlyé, akinek a megítélése a művészet belső dinamikája és a változó művészetpolitikai körülmények ellenére is egységesen kedvelt a nagyközönség és a szakma körében. Talán épp a népszerűsége leplezte azt a tényt, hogy a nagybányai festészet különböző csoportos kiállításain rendezett belső kamaratárlatokon kívül évtizedek óta nem volt Ferenczynek életmű-kiállítása, amely alkalmat adott volna a vele kapcsolatos, mélyen rögzült közhelyek igazságának fölülvizsgálatára. A Nemzeti Galéria összefoglaló tárlata nem mítoszromboló és nem dönti meg a kedvező képet a modernizmus elegáns festőjéről, de pontosít, árnyal, és lehetővé teszi az egyes korszakok közötti nézői preferenciaválogatást.

Ferenczyvel kapcsolatban az egyetlen furcsaság, hogy viszonylag későn kezdett festeni, mert mezőgazdász oklevelével a családi birtokot kezdte volna igazgatni, csakhogy unokatestvére, Fialka Olga túl jól rajzolt ahhoz, hogy az érdeklődés ne támadt volna föl a fiatal gazdálkodóban. Későbbi feleségének, Valér, Noémi és Béni anyjának a kiállításon bemutatott rajza szerint is könnyebb keze volt Ferenczynél, aki vélhetőleg belső bizonytalansága és maximalizált pontossága miatt háromszor-négyszer is elkészítette ugyanazt a témavariációt. Többféle festésmóddal, az egységesebb felületektől a pöttyözősebb technikákig: a nagybányai kertben álló ház pompejivörös falát, a porcelán törpepapagájokat, Izvorát a dombok fölött gyülekező felhőkkel. A rajzolás kezdetben nehezen ment, ha az akadémiai elvárásnak megfelelően állat volt a téma, de úgy tűnik, a tájhoz való természetes viszony már ekkor könnyebben hozzásegítette a képi megoldáshoz, és vázlatkönyvében nagyon szép korai rajzok maradtak fenn nápolyi túráiról.

Ferenczy nagy korszaka – a konszenzus szerint – a modernség szinonimájának megfelelő nagybányai művésztelepen töltött idővel esik egybe, csakhogy ennyi év távlatából nem könnyű átélni Ferenczy küzdelmét a modern magyar festészet létrehozásáért. A művek mögül eltűnt az a kontextus, amely a Kavicsot hajigáló fiúkat például még a leküzdendő francia naturalizmus körébe utalja vissza, szemben, mondjuk, a „fejlettebb”, „progresszívebb” Festőnővel. Ma a Kavicsot hajigáló fiúk nem a belső fejlődés viszonylatában értelmeződik, hanem inkább azt a tényt illusztrálja, hogy Ferenczy már a korai korszakában is létrehozott finoman erőteljes, empatikus főműveket, amelyeket önálló esztétikai értékükért tartunk sokra, és ez a későbbi időszakokban sem változott. Ebből a perspektívából az a történeti tény is relativizálódik, hogy a nagybányai iskola által elért eredmények igen gyorsan elavultak az eszmeileg és festészetileg jóval radikálisabb második generáció tevékenysége következtében.

A kiállítás tematikus rendezése segíti ezt a megközelítésmódot, és bár néha összemosódnak a periodizációs, illetve témaszempontok, Ferenczy műveinek szakrális vonulata vagy az artistacsoportokról készült művek akár leválaszthatók volnának a „fő”, nagybányás törzsről. Itt, a korszakot megelőlegező, müncheni Madárdalról ismert, reprodukálhatatlanul lángoló vörös ruhás lánytól az égetően eleven napsárga domboldalakon keresztül a melankolikus Októberig érvényesül leginkább Ferenczy titokzatos elve. A „kolorisztikus naturalizmus szintetikus alapon” tömörségével és kompaktságával lenyűgözte a kortársakat és a felvételizőket, és száz évig ismételgették, anélkül, hogy bárki meg merte volna kérdezni, mi lehetett a mondat jelentése. Gosztonyi Ferenc művészettörténész a Galéria jól szerkesztett katalógusában végre megoldotta a rejtélyt: Ferenczy mondata egyszerűen impresszionizmust jelentett. Impresszionista képeket akart festeni, valamilyen sajátos, helyi változatát létrehozni az impresszionista festészetnek, tiszta színekből fölépített intellektuális művészetet. Ha maradt még rejtély az életmű körül, akkor az, hogy ez a szűkszavú, visszafogott művész miért kódokban közölte a szándékait, miért nem merte kimondani az akkori modernizmus kulcsszavát, és írta inkább körül úgy, hogy rajta kívül senki sem érthette, mire gondol. Minden más ott van a Galériában, a falakon.

 

Kapcsolódó írások:

  1. Kürti Emese: Bak Imre műveiről Bak Imre műterme olyan, mint egy laboratórium. Fehérek a falak...
  2. Kürti Emese: Fába csapolt bronz A figurális szobrászat legújabb kori újjáéledésében biztosan szerepet játszott a...
  3. Kürti Emese: Barabás Márton munkáiról Előre elhatároztam, mélyen hallgatok majd Barabás Márton erdélyi gyökereiről mint...
  4. Kürti Emese: Szüts Miklós képeiről Van valami egészen abszurd abban, hogy valaki a huszonegyedik században...
  5. Kürti Emese: Michaël Borremans munkáiról Michaël Borremans negyvennyolc éves belga festő harmincvalahány éves koráig...
Cimkék: Kürti Emese