Horváth László Imre: Lenni vagy nem

Lenni vagy nem

 

 

Megtörtént az átváltozás. Ültem melletted,

és azon gondolkodtam, melyikünk nem létezik.

Ugyanaz voltál. Én is. Zsúfolásig tele a kávézó,

háromnegyed óra múlva indul a vonatod. Egy rövid

kávéra ráérsz. Azt hittem, itt maradsz hétvégére,

ez volt az egyetlen mondat, amit meg tudtam

fogalmazni és kimondani, azt hiszem. Majd a

következőn, válaszoltad csendesen. Beszéltél

a körülményeidről, a dolgokról, amik vannak.

Az első munkahelyed milyen, ott az emberek,

a kutyád ma pisilt először felnőttesen, büszke

vagy és meghatott, mintha először járna egy gyerek,

láttam is, ragyogtál, jó kedved volt.

Összegezve, a körülményeidre bomlottál szét,

és te eltűntél, már nem vagy. A buszon tényleg

azon gondolkodtam, melyikünk nem létezik,

aztán napokkal később rájöttem, olyan volt, mint

abban a filmben (együtt is láttuk), ahol a végén

kiderül, hogy a főszereplő végig halott volt, ezért

hidegült el a feleségétől, mivel kísértetként élt

mellette kábé egy évig. Beszélj hozzá álmában,

tanácsolta a kisfiú, aki látta a halottakat.

Az ember megtette és végre rájött,

mi a probléma. A buszon még azt gondoltam,

valószínűleg én nem létezek, én nem tudok mit

kezdeni mostanában senkivel, aki mellettem van.

Ha kicsit oldalra fordulok. (Akkor álltunk a buszon,

te, sok csomaggal, sokszínű ruhában, kabátban,

alul a kiskutyád, én mellettetek, oldalra fordulva.)

Egyedül vagyok, amint kikerülsz a látóteremből.

Így, most egészen biztos.

Leszálltam és sokat sétáltam, nem bírtam hazamenni

a szobámba, hosszas tanakodás után beültem az egyik

kedvenc helyemre, csapolt barnasört ittam és olvasni

kezdtem a Hamletet, a buszról leszállva vettem meg egy

olcsó könyvesboltban, néhány nap múlva ezt tanítom,

mindenképp el kell olvasni, de jól is fog esni, mert talán

Hamlet is úgy volt, ahogy emlékeztem, hogy mintha

nem létezne (vagy csak halványan, mint a szellem)

körülötte mindenki. Kiderült, valójában jóval inkább

feltalálta magát, mint én, dolga is több akadt,

kevesebbet filozofált az egész mű alatt, mint

ahogy nekem derengett, csalódás volt kicsit, két

sörtől nagyon berúgtam, de ezt már észre se vettem,

annyit ittam az utóbbi két hónapban, mióta szakítottunk,

hazamentem és korán lefeküdtem aludni, pedig péntek

este volt, amikor mindig reggelig cipelem magam

különböző szórakozóhelyeken. Megtörtént az átváltozás,

többé nem bírom ki, ahogy valamilyen számomra

tökéletesen érdektelen részletet mesélsz

a napjaidból, ahogy fáradtan és elviselhetetlen

szépséggel ragyogsz közben. Nem merek többé

találkozni veled, hallgatni a hangod a telefonban,

vagy akárhogyan a jelenlétedben lenni,

miközben nem létezel.

 

 

Kapcsolódó írások:

Horváth László Imre: Hé exó thalassa Arra emlékszem, hogy uszodába jártunk sokat, előtte körbefutottuk néhányszor azt...

Horváth László Imre: A színésznő Talán ő volt az utolsó, akivel még gyerekként találkoztam, vagy...

Rainer M. János: Otthontalanság, emlék, mű (Molnár Imre-Szarka László (szerk.): Otthontalan emlékezet. Emlékkönyv a csehszlovák-magyar lakosságcsere 60. évfordulójára. Komárom, 2007, MTA Kisebbségkutató Intézet-Kecskés László Társaság, 234 oldal, ár nélkül. ) Rainer M. János Otthontalanság, emlék, mű Vannak könyvek, amelyek...

Horváth Ferenc: Őszi szonett Horváth Ferenc Őszi szonett Eső szitál és forr a...

Horváth Ferenc: Egy szonettkedvelő költő műhelytitkaiból Horváth Ferenc Egy szonettkedvelő költő műhelytitkaiból A lenge jambusok...

 

 

Cimkék: Horváth László Imre