A Mozgó Világ internetes változata. 2011 május. Harminchetedik évfolyam, ötödik szám

«Vissza

Kürti Emese: Szabó Eszter munkáiról

Szabó Eszter legújabb sorozatán azt a szociológiai játékot játszotta, hogy megpróbálta elképzelni, hogyan fognak kinézni a fogyasztói társadalom öregjei, mondjuk, 2067-ben. Vagyis a saját generációjának a tagjai ötven évvel később, de még mindig halálfejes izompólóban, manipulált fülcimpával, nyaktetoválással, fülhallgatóval és palesztin kendőben. A játék rendkívül mulatságos, ugyanis a karakterek nem, csak a jelmezek változtak: az arcok és a gesztusok a mai magyarországi alsó-középosztály rosszkedvűségükben ellenállhatatlan típusaihoz tartoznak. Súlyproblémáikba beletörődött, legalább középkorú, zsémbelődő férfiak és nők, akik réges-rég föladták.

Ez a fajta rosszkedv, nemzetünk szexepilje erőteljesen kiemeli és megkülönbözteti a hazai kispolgárságot minden más nemzet kispolgárságától, valószínűleg a történelmi bája miatt. Senki sem tudja úgy maga után vonszolni a teszkós zacskót, mint mi, pedig a kulturális rutin nem edzette piaci körülmények között a Kádár-korszakban felnövekedett generációkat. A Szabó Eszter által készített fényképeken, amelyek a festmények alapját képezik, egy eltűnőben lévő világ szereplői jelennek meg. A gazdaság a kultúránál erőteljesebben alakítja át az emberi arcot, a jobbfajta élet ugyanúgy átalakítja a vonásokat, a faktúrát és a viselkedést, mint a nyomor. A kapitalizmus szegényei is másképp néznek ki, mint a Kádár-korszak szegényei, de ez ugyanígy érvényes a középosztályra. Ezeken a festményeken Kádár kispolgárságát látjuk a neoliberális gazdaság jelmezében, egy generáció portréját tehát egy generáció paródiájának álcázva.

Ettől a csavartól válnak izgalmassá Szabó Eszter képei. Nem attól a – saját nemzedékén túlmutató – evidensnek tűnő feltételezéstől, hogy ha ma valamilyen világrendben élünk, akkor ötven év múlva még mindig ugyanabban fogunk majd. Vagyis hogy eszébe sem jut megkérdőjelezni egy gazdasági és kulturális hegemónia örökérvényűségét. Éppenséggel attól jók a képei, hogy olyan empátiát rejtenek, amivel az igazán jó festők közelítik meg a tárgyukat. Még kritikainak is alig nevezhetném őket, mert egyszerre hiányzik belőle a teoretikus hajlam és a kíméletlen szarkazmus, ami pontossá és kegyetlenné tenné a (festészeti) beszédmódját. Nem titkolja viszont a személyiségben lévő abszurd komikum iránti vonzódását, a szórakoztató sokféleség és az arc vagy a test univerzális nyelvének kánonoktól eltérő jellegzetességei iránti fogékonyságát. Türelemmel és derűvel vannak tele ezek a derűtlen alakok, azért, mert – nem tudok más szót – szeretettel vannak megfestve.

Mulatságosak persze az apró figurák, ahogy mozgólépcsőznek föl, le a kis ilyen-olyan, a néző természetes beavatottságára építő logójelekkel. Önkéntes reklámhordozók és szorgalmas hangyafogyasztói a plázahangároknak. Megfigyelhetők, mint a futballpálya, ha odamerészkedik az ember. Erős fölülnézetből fényképezte a jeleneteket, mert itt már nem a személyiség a fontos, az valahol elmaradt, hanem a közösségi létforma átmeneti szerveződései. Milyen a csoportok dinamikája a nemzeti vágtán vagy péntek délelőtt, kevéssel nyitás után a bevásárlóközpontban. Milyen a hangyaemberek viszonya egymáshoz a karakter nélküli, majdnem absztrahált térben, ahol valahogy mégis eligazodnak. Az akvarell vagy az akvarellhatású olaj egyetlen rétege finom, fátyolos felületet eredményez a selyemre emlékeztető, olykor csak tenyérméretű latexen.

Az akvarelltechnika erősen meghatározta Szabó Eszter munkáit, de tenyérben hordozható kis képei után a nagyobb formátumú egyalakos portrék, majd a videók következtek. A férjét maga után vonszoló Tigris valóban megmozdult, a szemüvegét a homlokára tetováltató Ádám szónokolni kezdett, Roland pedig annyit pislog, mintha tikkelne. Ebből a filmes elmozdulásból a festészet veszített valamennyit, de nehéz volna megmondani, hogy a 15. századi, A citernai fösvény lelkének elkárhozása című Sassetta-festmény parafrázisa, a Sassetta Speedcore digitális vagy festészeti paródiája-e egy olyan generációnak, amely az öregek otthonában majd technikai függőségben múlatja az időt.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Kürti Emese: Michaël Borremans munkáiról Michaël Borremans negyvennyolc éves belga festő harmincvalahány éves koráig...

Kürti Emese: Szabó Dezső képeiről A magyarországi fotóművészet intézményi és finanszírozási háttere kicsit sincs összhangban...

Kürti Emese: Cseh Lili munkáiról Amikor először láttam Cseh Lili szobrait, azon tűnődtem, honnan...

Kürti Emese: Borsos Lőrinc munkáiról Néhány nappal ezelőtt az Országház kupoladobja egészen beomlott a lanterna...

Kürti Emese: Barabás Márton munkáiról Előre elhatároztam, mélyen hallgatok majd Barabás Márton erdélyi gyökereiről mint...

 

 

Cimkék: Kürti Emese

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK