„Egyszerűbb rendőrt hívni, mint húszéves programot kitalálni” – Hack Péterrel beszélget Rádai Eszter

– Félreértem a helyzetet, ha az Esztergomban az önkormányzati választások – a fideszes polgármester veresége – óta zajló eseményeket nem látom egyedi jelenségnek, valamiféle, a központi akaratnak ellentmondó devianciának? Amelynek megoldását – mint valami jó királytól – a miniszterelnöktől lehet remélni, aki „biztosan nem is sejti, mi történik ebben a távoli városban”, vagy ha sejti is, valamiért foglya a helyzetnek? Ellenkezőleg, ez az orbáni politikából következik, annak egyik szükségszerű megnyilvánulása, afféle modell.

– Magam is így gondolom, Esztergom is, mint cseppben a tenger, azt a nagyon mélyen gyökerező jobboldali világlátást mutatja meg, amely szerint az ország irányítása a jobboldal hivatása, a jobboldal küldetése. A mindent megmagyarázó és értelmező központi fogalom most is, itt is a centrális erőtér, gyakorlatilag erről szól minden üzenet itt is: ha az emberek elfogadják, igazodnak hozzá, hajlandók beleilleszkedni ebbe a világba, akkor jó soruk lesz, ha nem, pláne, ha szembemennek vele, akkor semmi jóra ne számítsanak.

– Mert ez a „természet rendje” vagy valami isteni elrendelés?

– Igen, mert a haza mindig ott van, ahol a jobboldal van, és a „haza – mint tudjuk – nem lehet ellenzékben”. És mivel ők a haza, mindenki más hazaáruló, mert kívül van a centrális erőtéren. De már az alkotmány parlamenti vitájában láthattuk, hogy a jobboldal kénytelen learatni, amit a baloldal „lehazaárulózásával” elvetett, most a Jobbik hazaárulózza a Fideszt.

– Ezek szerint ami most Esztergomban zajlik, az önt is emlékezteti arra, ami 2002, még inkább 2006 után zajlott a magyar politikában, az első Orbán-kormány bukása után. Van egy legitim polgármester, aki a fideszes többségű testület ellenállása miatt képtelen az őt kétharmados többséggel megválasztó várost működtetni, mert ezt a testület nem engedi neki.

– Minden további nélkül tudná, ha a központi hatalom ellátná a feladatát. Ha az állam ebben a tekintetben működne, akkor világossá kellene tennie például az eladósodásért a felelősséget. De amit másutt mindenütt nagy hangon követel a Fidesz, hogy tudniillik az ország nyolcéves eladósodásáért állapítsuk meg a felelősséget, azt Esztergom és a többi Fidesz-többség által irányított önkormányzat esetében – és ne felejtsük el, 2006 óta az önkormányzatok döntő többségét a Fidesz birtokolja –valamiért nem tartja fontosnak. Pedig tudomásom szerint, bár erről nem nagyon vannak nyilvános adatok, egy csomó város adóssága nagyobb mértékben nőtt ez alatt az idő alatt, mint amilyen mértékben az államadósságot növelték a szocialisták. Esztergomban, ahol, ha jól értem az ÁSZ-jelentést, minden törvényi keretet átlépve vett fel hiteleket és adósította el a várost a fideszes polgármester és a mögötte álló jobboldali többség – amiért állami szinten börtönbe akarnak juttatni embereket –, ezt büntetlenül meg lehet úszni. Miközben – ismétlem – néhány tízmilliós elszámolási probléma esetén korábban szocialista többségű önkormányzatok ellen eljárás indul, Esztergomban ezt a várost eladósító politikát a központ maximális és feltétlen támogatásával lehet tovább folytatni. Ami nem jelenti azt, hogy felmenteném a baloldalt a saját felelőssége alól, ahol egyébként szintén megvan ez az elhivatottságtudat, hogy „csak mi tudjuk igazán, mi jó az országnak, és lehetőleg úgy visszük keresztül, hogy mielőtt észrevennék, már le is nyomjuk a torkukon a tablettát, mert attól fognak meggyógyulni”. És a baloldal önvizsgálatot tarthat abban a kérdésben is, hogy miközben az elmúlt húsz évből tizenkét éven át kormányzott, négy évig kétharmados többséggel, miért nem tudott többet tenni a demokrácia elterjedéséért, belsővé válásáért. Nyilván azért nem, mert a szocialisták minden változásuk ellenére sem voltak képesek saját pártjukon belül sem demokratikusan működni, és a liberálisok is nagyon hamar odahagyták a demokratikus elveket. Illetve még a legjobb szándékú emberek is azt gondolták, hogy a demokrácia magától működik, abba csak bele kell születni, és ez sajnos nem igaz. A fejlett demokráciákban pici gyerekkortól fogva tanítják az embereket arra, hogy mitől működik a demokrácia. Mélyen megdöbbentett az a napokban az egyik vidéki honlapon megjelent nyílt levél, amit egy bíró tett fel oda iszonyú nagy terjedelemben, és amelyben azt üzeni, hogy azért nem vált be szerinte a 97-es bírósági reform, mert a bírók rossz vezetőket választottak maguknak, és ezért sokkal jobb lesz, ha majd kívülről adnak nekik rossz vezetőket. Vagyis azt mondja, hogy minimum huszonegy év tanulás után értelmes, képzett emberek, akik sorsokról, élethalálkérdésekről döntenek egy-egy jogvitában, nem tudják saját érdekeiket megfelelően az önigazgatásban működtetni. Miért nem tudják? Mert soha nem tanulták meg. Én az elmúlt években több mint ezer bíróval találkoztam, és ezekben a beszélgetésekben rendszeresen felmerült, miért nem mennek el a vezetőválasztásra, miért nem képviselik az érdekeiket. Mert ez senkit nem érdekel, és ez történik országos szinten is, minden területen.

De hogy visszatérjek az esztergomi történethez, illetve a baloldal felelősségéhez, miközben minden szimpátiám az esztergomi polgármester asszonyé, ilyen helyzeteket egyébként az a konstrukció, amit 94-ben az MSZP–SZDSZ-koalíció megalkotott, amely szerint a polgármesterek legitimációja elválhat a testületétől, bármikor produkálhat a jövőben is. Kicsi az esélye, de előállhat minden olyan esetben, amikor a polgármester és a testület nem ugyanahhoz a többséghez tartozik.

– Tétényi Éva legutóbbi próbálkozása a helyzet megoldására a nevezetes „zarándoklat” volt Esztergomból a Parlamentig, illetve szándéka szerint Orbán Viktorig, azzal a kéréssel, hogy a miniszterelnök tegye lehetővé új választás kiírását. De vajon nem a különböző állami szerveknek lenne kötelessége, hogy hivatalból kezdeményezzék a képviselő-testület feloszlatását?

– De igen. Van egy törvényességi felügyelet, van Állami Számvevőszék, van ügyészség, amely más esetekben nagyon buzgón lép fel hasonló ügyekben, akár hivatalból, akár feljelentésre. Az ÁSZ korábban mindig feljelentést tett, ha azt tapasztalta, hogy törvénysértő módon történt a hitelfelvétel. Itt most valamilyen oknál fogva nem tesz feljelentést.

– Lehet-e az esztergomi modellből a jövőre, a Fidesz alkotta új alaptörvény által meghatározott világra következtetni? Mit mond ez nekünk a várható jövőről?

– Hogy mennyire modellértékűek az esztergomi események? Az nyilvánvaló, hogy az alkotmányos berendezkedés úgy épül fel, hogy bármelyik pozícióban van is a jobboldal, ha elvesztette is a választást, akkor is a kezében tudja tartani az ország kormányzását. A dolog azzal kezdődik, hogy úgy választanak meg egyes közjogi tisztségviselőket, hogy kilenc év múlva nem kell kétharmad, még csak többség sem, elég, ha egyharmadnál egy kicsivel többen vannak, és akkor is pozícióban maradhat például a most megválasztott legfőbb ügyész. Az új alkotmány hatályba lépése és a sarkalatos törvények elfogadása után pedig nem lesz a kormánynak, a kormányzati hatalomnak érdemi kontrollja az Alkotmánybíróság jogköreinek radikális megnyirbálása miatt. De ha mégis valamilyen oknál fogva, mondjuk, nemzetközi nyomásra vissza kellene adni a jogköreit, arra is be vannak biztosítva, mert a tizenöt alkotmánybíróból tízet a jelenlegi kormánytöbbség fog megválasztani a ciklus végéig. És az is biztos, hogy az Állami Számvevőszék elnökének széke tizenkét évig, tehát 2022-ig egy volt fideszes képviselőé. Minden bizonnyal lecserélik a Legfelsőbb Bíróság elnökét is – bár annak idején hat évre választották meg –, de mivel ez a pozíció december 31-én megszűnik, és január 1-jétől Kúria lesz, tehát vagy őt kell újraválasztani kilenc évre, vagy valaki mást választani, ugyancsak kilenc évre.

– De mivel közben a nyugdíjkorhatárt a bírák esetében is 62 évre vitték le, nem is lehetséges őt újraválasztani kilenc évre.

– A korhatárt a Kúria elnöke és a legfőbb ügyész esetén nem szállította le az alaptörvény. A Kúria elnökének – legyen az teljesen új ember vagy az újraválasztóknak már lekötelezett régi – a kezébe kerül minden személyi vezető kinevezése, ráadásul a nyugdíjkorhatár elérése miatt január elsejétől több mint kétszáz vezető bírót nyugdíjba küldenek, és nem tudni, a bírói pozíciókba milyen módon fognak új emberek kerülni. Nézzük a többi névleg független intézményt: a Költségvetési Tanács teljes mértékben a mostani kormányhoz lojális emberekből fog állni. Ami az ombudsmanokat illeti, közülük az adatvédelmi, a kisebbségi jogok és a jövő nemzedékek biztosának hivatala megszűnik, az állampolgári jogok biztosáról pedig úgy tudni, maga is részt vett a Fidesz–KDNP alkotmánytervezetének kidolgozásában. A köztársasági elnök szintén ehhez a kormányzathoz tartozik…

– Viszont még mindig áll a Nemzeti Bank elnöke, igaz, az MNB felügyelőbizottságának elnöke maga Járai Zsigmond, és a Monetáris Tanács többségét is a Fidesz által delegált személyek adják…

– És 2013-ban lejár Simor András mandátuma is. Kijelenthetjük tehát, hogy ebben a ciklusban a kormányzatnak érdemben nem lesz az országon belül fékje. Nemzetközi szinten igen, de az országon belül a kormányzati hatalomnak nincs korlátja.

Mi a helyzet utána? Ha esetleg 2014-ben, 2018-ban vagy 2020-ig bármikor változna a kormány, akkor lép életbe az esztergomi modell. Ha, mondjuk, 2014-ben a Fidesz ellenzékbe kerül, már néhány hónapon belül, az első költségvetés elfogadása után meg tudja buktatni a kormányt a következőképpen: a Költségvetési Tanács megvétózza a költségvetést, és ezzel megteremti a feltételét annak, hogy a köztársasági elnök már 2015. március 30-án feloszlassa a parlamentet. A második lépésben az Alkotmánybíróság az új országgyűlés bármely határozatát meg tudja semmisíteni. A harmadik lépésben az ügyészség azt tesz, amit akar, olyan eljárásokat indít, amilyeneket akar, senkinek sehol nem felelős, ráadásul a döntéseivel szemben bírósághoz sem lehet fordulni.

– Miért nem?

– Mert az ügyészség bizonyos döntései nem támadhatók meg bíróságon, például ha nincs személyes sértett, vagy – egy korábbi alkotmánybírósági határozat szerint – ha az állam a sértett, és az ügyészség nem indít eljárást. Ez történt az első Orbán-kormány bukása után, amikor az akkori szocialista–liberális kormányzat – ugyanúgy, mint most az Orbán-kormány – egy csomó büntetőeljárást indított az elődökkel szemben. Az a különbség, hogy most az ügyészség elindítja az eljárást, akkor meg gyakorlatilag érdemi indokok nélkül megtagadta a nyomozást.

– És a legfőbb ügyész akkor is, most is Polt Péter.

– Így van. Ez a modell tehát így már egyszer működött.

– És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az új alkotmány és az új sarkalatos törvények egy sor olyan ügyet is szabályoznak, amelyek a kormányzat felelősségi körébe tartoznak, ezzel korlátozva minden leendő kormány mozgásterét, akár programja megvalósítását is lehetetlenné tehetik.

– Így van, az adórendszer, a családtámogatási rendszer, a nyugdíjrendszer alapvető szabályait kétharmados törvényekbe öntik bele, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak az általuk meghatározott keretek között működhet a következő kormányzat is. Ha nem azt teszi, amit a jelenlegi kormányzat jónak tart, akkor falakba ütközik. Természetesen ez így egy nagyon horrorisztikus jövőkép…

Csak egy dologgal nem számolnak a mostani kormányzók: hogy azokat a csatornákat zárják el, amelyek az elmúlt húsz év során alkalmat nyitottak a kormánnyal egyet nem értő érdekcsoportoknak – amelyek nem mindig estek egybe a parlamenti ellenzékkel –, hogy a kormány életét megnehezítsék. Amikor konfliktus alakult ki bizonyos területeken, akkor az emberek elmentek a bíróságokra, és ott próbáltak érvényt szerezni az érdekeiknek és a jogaiknak, főleg az Alkotmánybíróságnál. Egy normális demokráciában az Alkotmánybíróság és általában a bíróságok a társadalmi feszültségek levezetésének a feladatát látják el, civilizált, formális keretet adnak a konfliktusok rendezésének „hallgattassék meg a másik fél is” alapon, „a fegyverek egyenlősége” alapján. Ezek mind klasszikus jogelvek, amelyek alapján a szemben álló, törvény előtt egyenlő felek egy pártatlan, semleges fórum előtt egymásnak ellentmondó érveiket előadva rendezhetik a konfliktusukat.

– Mert az igazságszolgáltatás tulajdonképpen társadalmi mediációként is felfogható?

– Pontosan, erről szól a bíróság, erről szól az igazságszolgáltatás, erről szól az Alkotmánybíróság. Negyven éven keresztül, a kommunizmus idején Magyarországon úgy nőttek fel generációk, hogy a hatalommal szemben semmilyen formában nem tudták megjeleníteni a konfliktusaikat, csak és kizárólag fegyveres felkelés révén. Ennek más tere nem volt, a hatalommal szemben sehova nem mehettek az igazuk, a jogaik védelmében. Most ha ugyanezt a rendszert helyreállítják, és most egyre több jel mutat erre – a 49-es címert lecserélik, de a 49-es alkotmány tartalmát lényegében visszahozzák –, akkor az emberek megint fognak keresni területeket, ahol a konfliktusaikat meg tudják jeleníteni.

– Hát olyan sűrűn 48 után nem keresték ezeket a területeket…

– 1948 után nem volt rá lehetőség, de 56-ban azért megpróbálták. És korántsem biztos, hogy ez mindig így lesz, hogy minden generáció ugyanolyan, mint az előzőek voltak. Illúziókat táplálnak, akik azt hiszik, hogy ha lezárják ezeket az utakat, akkor a kormányzatéval ellentétes érdekek is megszűnnek. Ez hiú ábránd. Akkor ezek az érdekkonfliktusok más területen fognak megjelenni, részint nemzetközi színtereken, részint sokkal kiterjedtebb és intenzívebb utcai tüntetésekben. Mert amíg az emberek bízhatnak abban, hogy más úton is lehet rendezni a konfliktusokat, addig nem fognak kimenni az utcára. Ha azonban látják, hogy nincs más út, akkor kimennek, és minden más területen is konfrontálódni fognak. És azzal is hiába áltatja magát a kormányzat, hogy amikor bizonyos érdekcsoportokat preferál, akkor jót tesz velük. Szerintem ez épp fordítva van: ez már középtávon is az indulatot fogja generálni ezen intézményekkel szemben. Mindenekelőtt azokban, akik emiatt hátrányba kerülnek. Vagy akik nem úgy gondolkodnak nemzetről meg társadalomról, ahogy a többség, és megnyílik a lehetőség az ő hátrányos megkülönböztetésükre. Ezért előbb vagy utóbb az inga vissza fog lendülni.

– Vegyük kicsit közelebbről szemügyre az új alaptörvényt, amely az „egységes magyar nemzeti közösség” nevében és annak számára készült. Ön mit gondol erről?

– Teljesen egyetértek Kis Jánossal és a koncepció más kritikusaival, mindenkivel, aki a nemzetközi szakirodalomban alkotmánnyal foglalkozik: az alkotmánynak nem az a feladata, hogy egy politikai csoport értékrendjét monopolhelyzetbe hozza, ellenkezőleg, hogy lehetővé tegye a különböző kultúrájú, különböző nyelvű, különböző értékrendű, hitű, ideológiai meggyőződésű, életkorú stb. polgárok normális együttélését.

– Ami ezek szerint nem a nemzet.

– Ami az állam és polgárai. Ugyanis azt, hogy az ember melyik államnak a polgára, törvények döntik el, ez nem választás kérdése. Ezzel szemben az, hogy én bizonyos hitelveket elfogadok-e, személyes döntés kérdése. Magyar állampolgárrá születésem folytán leszek, ami nem választás kérdése, viszont a többség hitelveit sem kell vallanom hozzá. Mindössze azt kell elfogadnom, hogy az állam alapvető törvényeit megtartom, amelyeknek azonban meg kell védeniük a többséggel szemben is a kisebbséget. Ne felejtsük el, hogy az európai alkotmányok progresszív irányzata a második világháború után abból a felismerésből fakadt, hogy a többségi demokrácia kizárólagossága egyet jelent a hitleri fasizmus legitimitásával, hiszen a többség mögötte állt. De az, hogy – ez történelmi tény – a németek többsége, kétharmadnál is nagyobb többsége állt a hitleri fasizmus mögött, még nem legitimálta, amit tett.

Tehát egy alkotmánynak egy olyan berendezkedés számára kell keretet biztosítania – amiről például a német alaptörvény is szól, nyilvánvalóan az amerikai, a francia és a brit alkotmányatyák intenciói szerint is –, amelyben a kisebbséget feltétlen védelem illeti meg a többséggel szemben, amelyben a többség nem kérdőjelezheti meg a kisebbség bizonyos jogait, amelyben az államhatalom, a kancellár, a kormány beleütközik ezekbe a falakba. Erre hozták létre az alkotmánybíróság intézményét, és ezt szolgálják a független bíróságok. De nem lehet célja az alkotmánynak egy nemzetvízió létrehozása, nem lehet funkciója, hogy ideológiai vagy filozófiai alapon kényszerítse rá a nézeteit a lakosság többségére. Én például személy szerint nagyon sok mindennel egyetértek a Fidesz alaptörvény-koncepciójának megfogalmazásaiból, a család fontosságával és megtartó erejével és a kereszténységgel is abszolút egyetértek, és a saját felekezetemben nem fogadom el, ha valaki ezt tagadja. De mint állampolgár normális együttélést akarok azokkal is, akik ezeket az értékeket nem osztják, akik nem hisznek Istenben, akik nem hisznek a család megtartó erejében és így tovább.

– Illetve nem vonja kétségbe az ő nemzethez tartozásukat…

– Sem a nemzethez való tartozásukat nem vonom kétségbe, sem azt nem mondom, hogy ők értéktelenebb állampolgárai a hazának, mint azok, akik ezeket az értékeket vallják. Tehát az alkotmány funkciója, hogy kerete legyen az állampolgárok együttélésének. Ez az új szöveg azonban nem erről szól, ez épp azokat az elemeket hangsúlyozza a hitvallásban is és utána a rendelkezésekben is, amelyek az emberek közé válaszfalakat húznak.

– Annak milyen következményei lesznek, hogy az új alaptörvény az egységes magyar nemzeti közösségről szól? Miért baj az, ha az országhatáron túl lévő milliók is a hatálya alá tartoznak?

– Magyarországnak lassan száz éve tartó nemzeti tragédiája a trianoni békediktátum, aminek a következményeit biztos, hogy enyhíteni kell, és valamit ezzel hosszú távon is biztos, hogy kezdeni kell. De a trianoni megállapodásnak van egy társadalom-lélektani és van egy állami-jogi eleme. Az elsőt, a megbomlott nemzeti összetartozást lélektani eszközökkel, gesztusokkal lehet és kell megpróbálni orvosolni, illetve egy egységes Európán belül a határok megszüntetésével a nemzeti összetartozásban megszűnik a korlátok jelentős része. Ez az egyik vonal. A másik vonal az, ugye, amit a jobboldal képvisel nagy-magyarországos autómatricákban testet öltően, hogy ezt a körülményt jogi eszközökkel is orvosolni kell.

– És ez az alaptörvény képes, alkalmas erre?

– Nem képes, de ebbe az irányba tesz egy lépést.

– És milyen konzekvenciákkal jár, ha az alaptörvény alanyának tekinti mind a tizenötmillió magyart?

– Amikor az állampolgárságot mindenkinek megadja, megteremti annak a feltételeit, hogy ők a magyar állam joghatósága alá tartozzanak, és mindazokat a jogokat, amelyek az állampolgárokat megilletik, ők is megkaphassák, függetlenül attól, hogy egyidejűleg más államnak is polgárai, egyúttal nagy valószínűséggel szavazati jogot is kapjanak. Tehát ők a magyar államnak ugyanolyan értékű polgárai lesznek, mint azok, akik itt születtek, csak épp a magyar állam törvényeinek egy jelentős része nem vonatkozik rájuk.

– Hogyan befolyásolhatja ez a választásokat, a választási rendszert?

– Attól függ. Azért itt folyamatos az átverés. Az állampolgárságról szóló népszavazás előtt a jobboldal azt mondta, hogy csak állampolgárságról és nem szavazati jogról van szó, most, hogy már nem lesz erről népszavazás, szavazati jogról is szó van. Ma még nem tudni, hányan fogják kérni a magyar állampolgárságot, ráadásul ez sosem lesz lezárt folyamat, hiszen akik eddig nem kérték, később még kérhetik. Mindenesetre ha igaz az, hogy a határokon túl négymillió magyar ember él, akik 70-80 százaléka választójogosult, akkor több mint hárommillió ember élhet a választójogával, ami alapvetően átrajzolja a politikai térképet.

– Ha mindenki vagy a túlnyomó többség egyfelé szavaz. Ami nem biztos.

– Nem, a befolyásolás mindenképpen bekövetkezik, ehhez önmagában az is elég, hogy a politikai küzdelemben megjelenik jelenleg még ismeretlen számú, de akár hárommillióig terjedő számú szavazat, ráadásul egy olyan közegben, ahol eddig visszafogottan politizáltak a pártok. Eddig, ha jelen voltak is, de nem folyt kampány Erdélyben a pártok között, nem folyt kampány a Vajdaságban. Ezután a Fidesz arra győzködi majd az erdélyi magyarokat, hogy őrá szavazzanak, és a Jobbik és az MSZP is, tehát a politikai küzdelem át fogja lépni a határokat, és megjelenik a szomszédos országokban. Kampánygyűléseket fognak tartani, ajánlószelvényeket fognak gyűjteni. És mindez majd ott is kapcsolatokat fog szétrombolni, embereket és közösségeket fog egymással szembeállítani, szétrobbantani…

És mindez miért? Amikor még napirenden volt a gyermekek után járó plusz szavazati jog, Kósa Lajos ezt azzal indokolta, hogy végre ne az idősek döntsék el az ország sorsát, mert ez arra kényszeríti a politikát, hogy erőn felül, a költségvetés teherbíró képességén felül nyújtson támogatást az időseknek, hiszen így tud szavazatokat megtartani. De ha hárommillió határon túli szavazó jóindulatát akarja valamelyik politikai erő megszerezni, ahhoz vajon nem fogja az ő kedvüket is keresni más érdekcsoportokkal szemben? Például úgy, hogy alaposan megemeli a külföldi oktatási intézmények magyar állami pénzből való támogatását, mondjuk, a nyugdíjasoknak adott támogatás rovására? Mert óriási hazugság, még ha húsz éve élnek is vele Magyarországon, hogy úgy is lehet adni, hogy közben nem veszünk el valaki mástól, hogy lehet egy adott öszszeget úgy elosztani, hogy mindenki jól járjon. Óriási hazugság! Minden elosztás értékválasztással jár.

– Az előbb együtt, egy mondatban emlegette a jogokat és a kötelezettségeket. Ezt a készülő alaptörvény is megteszi, az alapvető emberi és állampolgári jogokat együtt említi – mintha egyik a másik feltétele lenne – a kötelezettségekkel. Erről mit gondol?

– Egyfelől nyilvánvalónak gondolom, hogy az alkotmány szabályozza az emberek alkotmányos kötelezettségeit. Ilyen a honvédelmi kötelezettség, ami nem hadkötelezettség, ahogy néhány fideszes képviselő gondolja, ez azt jelenti, hogy hadiállapot esetén mindenki köteles honvédelmi munkát végezni erejéhez képest, köteles terményeket beszolgáltatni. Az viszont elfogadhatatlan, ha az alkotmány az alapjogok gyakorlásának feltételéül szabja a kötelezettségek teljesítését, ha csak olyan mértékben illet meg valakit az alapjog, amilyen mértékben ő a közösségért hasznos munkát végez. A szövegben ez úgy jelenik meg, hogy a közösség céljainak az előmozdítására lehet használni a jogokat. Ez ellentétes azzal a civilizált világban uralkodó felfogással, hogy a jogok velünk születnek. Akár – deista alapon – Istentől kapott jogoknak nevezzük őket, akár – materialista alapon – velünk született jogoknak, ezeket nem az állam adja érdemeink szerint. Fejlett demokráciákban a jogok attól függetlenül illetnek meg mindenkit, hogy bármiféle állampolgári kötelezettségét teljesítené. Elmehet remetének is, annak nincs különösebb közösségi haszna, de ettől őt még megilleti mindaz a jog, mint bárki mást.

– Lehetnek-e ennek az „árukapcsolásnak” kézzelfogható következményei is az állampolgárok életére, vagy ezt csak ügyetlen, bárdolatlan fogalmazásnak kell tekintenünk?

– Nemrégiben olvastam egy fideszes képviselő nyilatkozatát, aki szerint azért is kell új alkotmány, mert az előzőt állandóan magyaráznia kellett az Alkotmánybíróságnak, és az újat majd nem kell magyarázni. Ez jól mutatja azt a tökéletes tudatlanságot, amely sokakat irányít a jobboldalon, hiszen ezt az alkotmányt is magyarázni fogják, és ezek a megfogalmazások bizony lehetőséget nyújtanak olyan magyarázatokra is, hogy valaki azért nem kap majd meg bizonyos neki járó dolgokat, mert az állam úgy ítéli meg, hogy nem eléggé hasznos tagja a közösségnek, vagy nem tesz eleget a kötelezettségeinek. A támogatásokra például esetleg méltóvá kell válni. Ezek a megfogalmazások nyilvánvalóan a mélyszegénységben élő, leszakadt, adott esetben a társadalomba beilleszkedni nem tudó emberekkel szembeni hátrányos megkülönböztetés jogi alapjait teremtik meg.

– Ami egyébként találkozik a társadalom többségének elvárásaival.

– Abszolút találkozik, mint ahogy annak idején a németek többségének elvárásaival is találkozott bizonyos népcsoportok kiirtása. De a civilizált világot az választja el a civilizálatlantól, hogy nem a tömeg indulatai és hangulatai szerint tartjuk az emberek és csoportjaik életét értékesnek vagy értéktelennek. A magyar társadalomban valóban egyre erőteljesebb uszítás folyik bizonyos népcsoportokkal szemben, ám önvizsgálatra, annak felmérésére alig mutatkozik hajlandóság, mekkora az esély arra, hogy valaki képes legyen integrálódni ebbe a társadalomba. Egy roma gyerek például, aki olyan családba született, ahol húsz éve nincs munkája egyik családtagnak sem – és a rendszerváltás óta szép számmal vannak ilyen családok –, és egy olyan országban, ahol tíz százalék a munkanélküliség… Ilyen körülmények között szemérmetlenül hazudik, aki azt állítja, hogy aki akar, az tud dolgozni. Milyen esélyei vannak annak a gyereknek az iskolában, aki soha életében nem látja azt, hogy valaki könyvet olvas vagy számítógépet használ? Milyen esélyei vannak ebből a társadalmi státusból való kitörésre?

Ám velük az új alaptörvény nem törődik, ellenkezőleg, azt sugallja, amit egyébként a többség is mond: hogy megérdemlik a sorsukat, miért lopnak és miért olyanok, amilyenek. Kísérletet sem tesz arra, hogy meghaladja azt a helyzetet, amit még a nyolcvanas évek végén, itt az ELTE-n Tauber István úgy írt le, hogy aki hátrányos helyzetbe születik, annak a hátránya az idő múlásával egyre fokozódik, rosszabb iskolába jár, ha egyáltalán, onnan piacképtelen tudással, gyakran funkcionális analfabétaként kerül ki, nem csoda, hogy nem talál munkát, vagy ha igen, az is többnyire alkalmi és feketemunka. Ha közben összeütközésbe kerül a törvénnyel, akkor börtönbe zárjuk őt, minden korábbinál rosszabb körülmények közé taszítjuk, és ezután azt várjuk tőle, hogy úrrá legyen a hátrányos helyzetén. Ez durva, kegyetlen, irgalmatlan és pusztító ideológia. Ráadásul szörnyű következményekkel jár a társadalomra is, de politikailag egyszerűbb rendőrt hívni, mint húszéves programot kitalálni.

– És ez ma már egész régiókra jellemző helyzet. Lakner Zoltán néhány hete az ÉS-ben A három részre szakadó Magyarország című cikkében az államról és a társadalom többi részéről leszakadó országrészekről ír, ahol már nem érvényesül az állam erőszak-monopóliuma – lásd Gyöngyöspata és Hajdúhadház –, és ahol az egyetlen politikai erő, amely jelen van, a Jobbik. Miközben a kormányzó erő minden jel szerint „végleg és teljes mértékben felmondta a középosztály és a szegények társadalmi koalícióját”, és társadalompolitika helyett büntetőpolitikát folytat.

– Itt két folyamat zajlik párhuzamosan, és szerintem ez a jövő igazi nagy kihívása. Az egyik, hogy Európa kelet–nyugati irányú kettészakadását egy észak–déli irányú kettészakadás váltja fel. Látható, hogy a balti államok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és nyilván Ausztria képesek az északi térfélen megkapaszkodni, viszont bajban van a teljes Balkán, beleértve Görögországot is, bajban van Olaszország, Portugália, és könnyen lehet, hogy Spanyolország is, és ebben a térségben mi nagyobb eséllyel fogunk a problémákkal küzdő déli régióhoz tartozni, mint a fejlődő és dinamikus északihoz. Ráadásul nálunk országon belül is hatalmas a szakadék, alapvető életminőségbeli különbségek vannak Észak-Nyugat-Magyarország és az északkeleti, keleti országrészek, tehát Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár, Hajdú, Békés, esetleg Csongrád között. És ezekre a kihívásokra a készülő új alaptörvény semmilyen választ nem ad, sőt rögzíti a kialakult helyzetet, a szörnyű különbségeket.

– Hogyan? Ezt az állítását meg kellene magyaráznia.

– Ez az új alkotmány két elemében jelenik meg. Az egyik, hogy az új, gazdagok számára kedvező, őket tovább gazdagító, szegények számára kedvezőtlen, őket tovább nyomorító adó- és családtámogatási rendszert, amely a kedvezményeket a jövedelemhez köti, kétharmadossá, vagyis a következő kormányok által megváltoztathatatlanná teszi, beláthatatlan időre bebetonozza. Most minél nagyobb a jövedelem, annál nagyobb a kedvezmény, tehát nem annak adja a segítséget, aki rászorul, hanem annak, aki nem. Akinek elég magas a jövedelme – megfelelő gyerekszám esetén –, az gyakorlatilag nem fizet adót. Ő ennek a rendszernek abszolút nyertese, egészen addig, amíg a megtakarított pénzéből nem kell majd szögesdrótkerítést építenie a háza köré, hogy megóvja magát a dél-amerikai típusú bandáktól.

– Vagy amíg egy újabb válság során nem dobják ki őt számos társával együtt a munkahelyéről…

– …és nem vetnek ki rá sok évre viszszamenőleg 80 százalékos adót, vagy nem kobozzák el az összes vagyonát erre hivatkozva, vagy nem kényszerítik utólagos adófizetésre olyasmiért, amit most még nem is tud. Mert ennek az alapjai megtalálhatók ebben az alkotmányszövegben. És az is, hogy a szegénységre a munkahelyteremtés a megoldás, miközben eltelt már egy év a választás óta, és a munkanélküliséget nem, csak a segélyezés idejét csökkentették egyharmadára.

A másik eleme a Fidesz politikájának – egyúttal az új alaptörvénynek is, amely nemhogy csökkentené, inkább növeli és rögzíti a magyar társadalom kettészakadását – a büntetőjogi eszközök abszolút favorizálása. Ez egyfelől a tényleges életfogytiglan alkotmányba emelésében jelenik meg, másfelől az igazságszolgáltatási monopólium, a bírói hatalom zárójelbe tételében.

– Ez mit jelent?

– Hogy a bíróságok mellett mások is gyakorolhatnak majd igazságszolgáltatási feladatokat, és erre abból lehet következtetni, hogy a korábbi megfogalmazással ellentétben az új szövegből kimaradt annak kimondása, hogy az igazságszolgáltatást csak ők gyakorolhatják.

– És kik lennének azok a mások, akik szintén elláthatnak igazságszolgáltatási feladatokat?

– Ezt homályban hagyja a koncepció.

– Mit mond az alaptörvény a többségi akarat belső korlátairól, a parlamenti ellenzékről?

– Itt megint felmerül az európai normák kérdése. A Velencei Bizottság legfontosabb kritériumai között ugyan rendszeresen szerepel bizonyos hatalmi tényezők politikai befolyástól mentessége, csakhogy Magyarországon az új alkotmány hatályba lépése után nem lesz olyan tisztség, amely esetében ennek teljesülését az alkotmány garantálná. Mert vannak ugyan szabályok, amelyek célja épp ez volna – például az, hogy „a köztársasági elnök jelöli” vagy „a parlamenti bizottság jelöli és a parlament kétharmaddal választja meg” –, de ehhez a parlamenti bizottságokban paritással kellene a döntéseket meghozni, a köztársasági elnöknek nem ugyanahhoz a politikai táborhoz kellene tartoznia, mint a parlamenti többség, és nem annak értékeit kellene képviselnie, és a parlament kétharmados többségének is valódi kétharmadnak kellene lennie, nem 53 százaléknak, felbruttósítva a választási rendszer aránytalansága miatt. Ráadásul a politikai befolyásmentesség kritériuma nemcsak addig nem teljesül, amíg ez a parlamenti konstelláció fennáll, hanem azt követően sem, hogy felcserélődnek a szerepek, csak akkor a befolyásolás lehetősége az akkori ellenzék oldalán jelenik meg. Ez a centrális erőtér: amikor minden akarat egy forrásból táplálkozik, és ha kifejthetik is mások a véleményüket, semmiféle hatást nem gyakorolhatnak a történésekre. Ez volt tetten érhető az alkotmányt állítólag előkészítő 12 pontos kérdéssor esetében is, amikor csak a lényeges kérdéseket felejtették el feltenni. Például, hogy akarnak-e az emberek új alkotmányt, akarják-e, hogy a határon túliak választójogot kapjanak, akarják-e az Alkotmánybíróság jogkörének a korlátozását. Kelet-Európában egyébként az elmúlt húsz évben tizenkilenc alkotmány született, de ez lesz az első, amelyet kizárólag kormánypárti támogatással fogadnak el.

– És ettől kezdve kormánypárti támogatás kell ahhoz is – hacsak a három ellenzéki párt nem fog össze, aminek elenyésző a valószínűsége –, hogy parlamenti képviselők az Alkotmánybírósághoz fordulhassanak a többség által elfogadott törvények alkotmányossági kontrollja céljából.

– Igen, ehhez a jelenlegi és a következő parlamentben is legalább húszszázalékos támogatás kell. Utólagos normakontrollt pedig csak az kezdeményezhet, aki bizonyítani tudja, hogy személyesen szenved el jogsértést.

Nagy vívmányként állítják most be, hogy az új alkotmány szerint az Alkotmánybíróság fog kontrollt gyakorolni a bíróságok fölött, amit korábban liberális alkotmányjogászok is javasoltak, persze feltételezve, hogy az Alkotmánybíróság pártatlan, független testület. Azok után azonban, hogy ezt a testületet – ha úgy adódik, hiszen most semmi nem tiltja – a miniszterelnök akár tizenöt politológus barátjával is feltöltheti, én nem tartom megnyugtatónak ezt a bírói kar fölött gyakorolható szuperrevíziós jogkört.

– Ön mivel magyarázza ezt a hihetetlen precizitást, ezt a mindenre kiterjedő figyelmet, a hatalomnak ezt a sokszoros, szinte pazarló túlbiztosítását? Kicsinyességgel? Küldetéstudattal? Félelemmel?

– Nyilván mindhárom szerepet játszik benne. Ők nyilván őszintén hiszik, hogy jót akarnak, és mivel jót akarnak, nem is értik, hogy miért kellene a jó hatalomnak fék vagy ellensúly. „Motor kell” – ahogy a köztársasági elnöktől hallottuk. Ha ilyen jól fut az autó, miért is kell bele fék, hiszen az csak pluszteher? Ami lehet, hogy az első kanyarig rendben is van, csakhogy ott biztosan kiderül, azért nem árt, ha van fék is. Egy csomó posztot és funkciót személyekre, bizalmi emberekre szabnak, csak az a probléma, hogy ha ezek az emberek valami oknál fogva elszabadulnak, például mert megőrülnek vagy bármi történik velük, akkor a rájuk ruházott szinte korlátlan hatalom birtokában bármit megtehetnek, és ez iszonyú nagy veszélyekkel jár.

A történelmi tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem lehet személyek jó szándékában vagy személyes hozzáértésében bízni. Garanciákra van szükség az állam és a többség önkényével szemben is. Az egész mostani folyamat azért abszurd, mert a Fidesz a hívei előtt azzal igazolja az alkotmányozást, hogy az elmúlt évtizedek hibáit akarja orvosolni. Márpedig azt biztosan állíthatjuk, hogy az elmúlt nyolc évben nem az volt a baj, hogy a kormánynak túl kicsi volt a hatalma, és a független intézmények túlzottan nagy korlátot jelentettek.

– Mi ebben a beszélgetésben mindvégig evidenciakánt, a jogállam és a liberális demokrácia elemi feltételeként beszéltünk a fékek és ellensúlyok rendszeréről, a független intézmények szükségességéről. Szeretném, ha most mint egy „vadembernek”, egy ide érkező marslakónak elmagyarázná, milyen következményekkel jár az, ha ezek az intézmények valami oknál fogva nem tudják betölteni hivatásukat, vagyis, mi a baj a többségi demokrácia abszolutizálásával.

– Ezek a szervezetek akkor működnek jól, ha más érdekek, más szempontok vezetik őket, mint a kormányzati többséget, mert csak akkor tudják a fék és az ellensúly szerepét betölteni. Ha ugyanazok az érdekek vezérlik, ugyanaz az értékrendjük, mint az aktuális többségnek, akkor védtelen marad a kisebbség, ami pedig a modern polgári demokráciák értékrendjével összeférhetetlen.

– Milyen kisebbségről beszél most?

– Mindenfajta kisebbségről, tehát most nem csak politikai értelemben beszélek kisebbségről. Például védtelenek maradnak a cigányok, ha épp őket tekintik elítélendőnek, védtelenek maradnak az egyedülállók, ha az aktuális többség által kívánatosnak tartott és forszírozott családmodell, mondjuk, háromgyermekes.

– Vagy a nyugdíjasok, általában az öregek és betegek, a rokkantak, ha „túl sokat költ rájuk az állam”, általában az úgynevezett potyautasok, az inaktívak, a sokgyermekes szegények, ha épp ellenük fordul a közhangulat…

– Így van, bárki és bármelyik csoport, akit és amelyet épp kineveznek az ország ellenségének, vagy bűnbakká tesznek azért, hogy az országban nehezen mennek a dolgok. Ez a jelenség minduntalan felbukkant a történelemben, a hitleri birodalom az abszurditásig fokozta, de a kommunizmus is sűrűn élt ezzel az „eszközzel”. Az emberi társadalmak történelme során a hatalom gyakorlói a saját kudarcaikat újra és újra védtelen csoportok bűnbakká tételével próbálták elleplezni, a középkorban például a pestis okaként rendre a zsidókat vagy a cigányokat nevezték meg. Ahogy az újkorban a gazdasági válság okaként a kommunistákat, tehát mindig volt valaki, akit prédául lehetett dobni a társadalmi indulatok elé… De védtelenek maradhatnak például a többség nézeteitől eltérő értékrendet valló, életmódot folytató emberek, egyszóval bárki, akivel szemben a többség indulata felgerjed. És ez az a tény, amit a jelenlegi jobboldali többség egyszerűen nem tekint veszélynek, amíg komolyra nem fordul a dolog. Szerintük a többség mindent igazol. Csakhogy a polgári demokrácia éppen a többség diktatúrája ellen született meg.

– Reális esélyét látja, hogy a dolog komolyra is fordulhat?

– Miért ne? Hiszen szemlátomást hazardírozás folyik, abban a reményben, hogy – ki tudja, mitől – lendületet vesz a gazdaság, és a növekedés elegendő pénzt termel. Jelen pillanatban a magyar gazdaság 500–700 milliárddal többet költ, mint amennyit költhetne. Ez most azért nem okoz problémát, mert a nyugdíjalapokból megszerezték rá a pénzt.

– Ebben az évben.

– Ebben az évben. De a következő és az azt követő évben ez nagyon nagy gondokat jelenthet. És itt térek vissza ahhoz az állításomhoz, hogy húsz év alatt nem sikerült a demokrácia alapértékeit megértetni az emberekkel, nem sikerült megértetni, hogyan működik az állam, nem sikerült megértetni, mit jelent az eladósodás és így tovább és így tovább. És ezeket a most létrehozott kereteket, ha elfajulnak a dolgok, a mostani Fidesznél sokkal rosszabb minőségű emberek sokkal rosszabb minőségű ideológia alapján is használni tudják, ha valamikor többségbe kerülnek. Ettől jelenleg úgy tűnik, hogy a NATO és az Európai Unió megvédi az országokat.

– Csakhogy a politikai szélsőségek, a negatív tendenciák ma már az Európai Unió legdemokratikusabbnak számító, legnyitottabb, legtoleránsabb országaiban sem ismeretlenek, sőt terjednek és erősödnek.

– Így van, és aki a rosszat legyőzi, az nem mindig jó. Van, amikor a rosszat a még rosszabb győzi le.

– Nemcsak azért, hogy az interjú ne fulladjon feneketlen pesszimizmusba, de mégis, afféle vörös farokként beszéljünk végül arról, mennyire látja reményteljesnek a „Facebook-technológia” politikai jövőjét. Látja-e esélyét például annak, hogy ez alapja lehet valamiféle gyorsított ellenzékszerveződésnek? Ezt most öntől mint egy leendő párt alapítójától is kérdezem.

– Én most épp olyan civil projektekben veszek részt, amelyekkel nem öszszeegyeztethető a pártalapítás. De az alapkérdésére a válaszom: igen. És nem vagyok pesszimista, hiszen rosszabb helyzetben lévő országokban is el tudtak érni pozitív változásokat jó szándékú emberek. Abban például most nagyon más a helyzet, mint korábban bármikor, hogy az embereknek sokkal szélesebb a perspektívájuk. Van a társadalomnak – ahogy már beszéltünk róla – egy leszakadt, funkcionálisan analfabéta rétege, amely ezért és számos más ok miatt is, az internet területén is kirekesztett helyzetben van. De van egy nagyon nagy réteg, amelyik tud összehasonlításokat tenni. Ha a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején – amikor a televízió és a rádió még monopolhelyzetben volt – csinálnak olyan műsort, mint most Cohn-Benditről a közszolgálatinak nevezett Magyar Televízióban, akkor senki nem értesül a tények meghamisításáról, és arról sem, mi az igazság valójában. Most ez azonnal kiderült, hiszen az Indexet naponta pár tízezren látogatják, és nagyon gyorsan terjednek az információk. De hogy az internet szervező erejére vonatkozó kérdésére is válaszoljak: az az igazi nagy gond ezzel, hogy jelen pillanatban valami ellen szerveződik ez a közösség, azt azonban senki, ők maguk sem tudják, mit szeretnének.

– Kicsit még a Cohn-Benditről szóló botrányos tudósításnál maradva: az Indexet pár tízezren olvassák, a köztévé híradóját viszont – feltételezem – sok százezren látják, és ennek alapján, de egyébként is, még sokkal többen hallanak Cohn-Benditről harangozni valamit, arról a „gyanús, deviáns figuráról”, aki az Európai Parlamentben „a magyarokat támadta”.

– Én azt gondolom, hogy azért a modern demokráciában a Fidesz nem attól lett erős, hogy nagyon sok egyszerű ember szavazott rá, hanem attól, hogy mellé állt egy nagyon erőteljes, dinamikus fiatal középosztály. A választást ugyanis csak középről lehet megnyerni, és ezt a középréteget, ezt a nyugatos, nyelveket beszélő, tájékozott réteget, amelynek a reprezentánsai ott vannak a Fidesz körül, az ilyen hírek iszonyú erővel erodálják.

– Ezt honnan tudja, mire alapozza?

– Nézze meg azokat a kifejezetten jobboldali honlapokat, például a Véleményvezért, a Konzervatóriumot és ezek blogjait, amelyek hosszú időn át feltétlen hívei voltak a Fidesznek. Ma ezek elképesztően kritikusak médiatörvény-ügyben, alkotmánybíróság-ügyben, magánnyugdíjpénztár-ügyben.

Iszonyú pusztító ereje van ezeknek a botrányos történeteknek. Ezek a fiatal emberek még egzisztenciálisan nem lépnek, de egyre rosszabbul érzik magukat a Fidesz közelségében, egyre csalódottabbak, és egyre inkább azt gondolják, hogy Orbán nem azt képviseli, amiért rá szavaztak. Ez az a réteg, amely őszintén hitte, hogy Gyurcsányék nem eurokonformok, ellentétben Orbánnal, Matolcsyval és Szapáryval, akik nagyon is azok. Hogy ezek sokkal jobb arcok, sokkal jobb figurák. Őszintén remélték, hogy az európai uniós elnökség óriási lehetőség lesz, hogy Magyarország, „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”, és hogy „mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot”. És végre bekerülünk az európai rivaldafénybe, és észreveszik, hogy ez egy klassz, vagány, trendi, civilizált ország. Mert miért is haragudtak ők elsősorban és legfőképp a baloldalra? Mert nyolc év alatt, amíg kormányon voltak, Magyarország Kelet-Európa vezető pozíciójából sereghajtó pozícióba került. Ha 90-ben azt mondják nekünk, hogy a szlovákok 2011-ben sokkal jobb helyzetben lesznek, mint mi, és a románoknak is nagyobb esélyük van a kitörésre, akkor nem hisszük el, azt mondjuk, hogy ez lehetetlen. És most ezt át kellett élnünk, és van egy nagyon erős réteg, amelyik ezt látja, és szenved tőle. És szeretne otthonosan mozogni Európában, és szeretné elkerülni az olyan élményeket, amilyenek egyikéről az ÉS-ben írt valaki a futball kapcsán, hogy Hollandiában azt mondja nekik a szállodás: „Maguk magyarok? Akkor sajnálom magukat.” Szeretne büszke magyarként közlekedni a világban, de ami az országban és körülötte most zajlik, az ezt lehetetlenné teszi.

– De ugyanezek a fiatalemberek most élvezik, hogy ha elég magas a jövedelmük, és ha vannak gyerekeik, akkor alig kell adót fizetniük.

– Így van. Az a kérdés, hogy ez elég-e nekik ahhoz, hogy legközelebb is a Fideszre szavazzanak.

– És mi a helyzet a már emlegetett, az államról leszakadó, távoli területeken élőkkel, a társadalomból már rég kizuhant szegényekkel? A hírek szerint az Északkelet-Magyarországon meg Délnyugat-Magyarországon tömbökben élő romák túlnyomó többsége tavaly a Fideszre szavazott.

– A győztesre szavaztak. Minél kevésbé tudatos egy választó, annál inkább ez a kulcs…

– De ők sem az internetről szerzik az információikat…

– De azt nagyon is megértik, hogy kinek van esélye nyerni, tehát kibe helyezhetik a bizalmukat.

– És azt is megértik, hogy továbbra is különféle husángokkal és egyebekkel felfegyverkezett bandák masíroznak körülöttük fenyegetően, jóllehet nemcsak jobb életet ígért nekik a Fidesz, hanem azt is, hogy ettől majd megvédi őket.

– És azt is megértik, ahogy kezelik őket. A múlt hét végén nagy hír volt, hogy a Fidesz időközi választásokon 39 százalékkal nyert Zuglóban, de az utána következő szocialista jelölt is 30 százalékot kapott. Kétségtelen, hogy az új, egyfordulós, egyéni választási rendszerben csak akkor lehet legyőzni a Fideszt – és itt térünk vissza Esztergomhoz –, ha mindenki összefog vele szemben. De azt gondolom, ha ilyen irányban politizálnak, ezt ki fogják kényszeríteni. A gond az, hogy ami utána jön, az nagyon nehéz lesz. Hacsak nem alakul ki a centrális erőtérrel szemben egy másik centrális erőtér, amely azonban meggyőződésem szerint nem tud az eddigi politikai elitre építeni.

Visszatérve a Facebook-technikával történő politikai szerveződésre, szerintem ez csak akkor lesz működőképes, ha a rendszerben feltűnnek, kitermelődnek majd a saját politikai vezetők. Gondoljon bele, mekkora sikerélmény volt látni azoknak, akik március 15-én elmentek a Szabadsajtó útra a sajtószabadságért demonstrálni, hogy „milyen sokan vagyunk”. De akik ott voltak, most nem tudják, hogy mi történt ott, azon kívül, hogy sokan voltak.

– És hogy nagyon jó érzés volt.

– Helyes, de közben mi történt? És akkor most mit csináljunk? Mert a politikában a meggyőző beszédnek döntésre kell sarkallnia az embereket. Amikor összegyűlik tíz-, húsz- vagy harmincezer ember, és a szónok azt mondja, hogy „mi vagyunk azok, akikkel ki van szúrva”, akkor azt is várná a hallgatóság, hogy elmondják neki, mit kell tennie azért, hogy ezután másképp legyen. Csakhogy amíg arról szól minden, hogy lehetőség szerint ne legyenek ott vezetők, addig erre nincs esély. A Fidesz ezt pontosan tudja, és gondosan vigyáz is rá, hogy ne nőhessenek ki sehol politikai vezetők. De a vezetők meg fognak születni. A nyolcvanas években is azt hitték a hatalomban ülők, hogy nincsenek az ellenzéknek vezetői, és most is azt hiszik. Rosszul hiszik, mert a vezetők meg fognak születni, a helyzet mindig kitermeli a hiteles embereket.

 

 

Kapcsolódó írások:

„Szabadságharcos üzemmód” Oszkó Péterrel beszélget Rádai Eszter – Drukkolok nekik, hogy sikerüljön – ezt mondta az egyik...

„Nincs bizalom az igazságszolgáltatásban és egyáltalán semmiben” – Bárándy Péterrel beszélget Rádai Eszter – Kezdjük egy most már kilencéves idézettel: „ég az arcom,...

?”A köztársaság helyzete alapjában változott meg” – Hack Péterrel beszélget Mihancsik Zsófia ?”A köztársaság helyzete alapjában változott meg” Hack Péterrel beszélget Mihancsik...

„Minden megtörténhet” Radnóti Sándorral beszélget Rádai Eszter – 2003 januárjában a Mozgó Világban arra a kérdésre, mit...

„Ha a populizmus bele nem piszkál” – Bajnai Gordonnal beszélget Rádai Eszter – Számolja-e már, mennyi van hátra a miniszterelnökségéből? – Ha...

 

 

Cimkék: Esztergom, Hack Péter, Rádai Eszter