A Mozgó Világ internetes változata. 2011 március. Harminchetedik évfolyam, harmadik szám

«Vissza

Parászka Boróka: Dolmányosok, katonák

 

 

Nem tudom pontosan, mitől elviselhetetlen a télvég. Hogy mi a rosszabb, az időnként felbukkanó nap, ami aztán elbukik, reménytelenül, vagy a szürke nehéz hetek, az egyre türelmetlenebb közös érzés, hogy legyen már valami más. Saját gyengeségünk érzete, vagy a borzasztó vágy a másra. Nem csak az utcákon, az irodákban, nem csak az áruházi kasszák előtt sorban állók arcán látható és érezhető az elviselhetetlenség. A legyen már valami más ott volt ebben a hónapban főműsoridőben, a rádióreklámokban, az odavetett mondatokban, a díszbeszédekben és a dísztelen káromkodásokban. Fáradt nyűg elnehezült karokkal, eldugult orrlyukakkal, sáros cipősarkakkal, elkoszlott kabátokkal.

Néhány hét múlva már mindenki úgy fog sürgölődni a flekken és miccs sütőalkalmatosságai körül, mintha az idő végre megállna valamely nyugalmas, élvezhető pillanatánál. Mindent betölt majd a „sose halunk meg”, a „csak rosszabb ne legyen” román nemzeti érzés (tényleg van egy ilyen derűvel ismételgetett teli hasú, hátvakarós sóhaja a románoknak). De ez az idő, amikor ilyen könnyen elmórikálják majd magukat az emberek, hanyag mozdulatokkal félreseperve minden problémát, gondot, az az idő még messze van. Most a február ólmos, csikorgó, metsző mostja van. Van, aki túléli ezt, és van, aki nem. Ez a nagy tisztogatások, a nagy elbukások ideje.

„A tévében ott kiabál a sok hagymaszemű, kirúzsozott újságírónő” – panaszolta nemrég Traian Băsescu, ez az erős ember, akin kifogott a télvég, vagy az elmúlt néhány év tántoríthatatlan kormányzás, a mesterséges fényben úszó tévéstúdiók, az állandó izgalmi állapot, amelyben folyamatosan hörög, kiabál, zakatol a román nyilvánosság. Megfáradt ő is. Elege lett a hangoskodásból, a mások – a sajtó – erejéből, vagy csak türelmetlen lett, taktikája fogyott. Egyszer el fog menni, eltűnik ő is, ez most vált bizonyossá. Nem a kormányzati kapkodással, a februárban napvilágot látott miniszterelnök-csere ötletével. Hanem ezzel a fáradt, hagymaszemű nőket káromoló sóhajtással. Így van ez, elfogynak az energiák, elillannak az erőlátszatok. Arra a sorsra jutnak a vezérek is, mint az elnyűtt plüssmedvék: elfeslenek. Kegyetlen folyamat ez, érdemes odafigyelni. Már nem is tudom, milyen apropóból fordult Băsescu – a nagy, legyőzhetetlennek hitt manipulátor – szembe ezekkel a nőkkel, akik vérszínű szájjal harapják, tépik a mindennapokat. Egyszer csak elbukott. Nem a férfiak okozták a vesztét, az öltönyegyenruhában támadó ellenzék, a nyakkendős koalíció. Hanem ez a gyilkos csacsogás, a demokrácia, aminek be nem áll a szája. A nagy, vörös, rúzsozott szája.

Szórakozva figyelem (mi mást tehetnék, szórakozom), ami a magyar televíziókban történik, és elképzelem, milyen lenne, ha egy jól irányzott mozdulattal szabadon engednénk Magyarországon egy csapatnyi agyarát villogtató román stúdiólakót, feltűnő sminkjével, tupírozott frizurájával, tépett szemöldökével és kamerákba meredező melleivel együtt. Hogy csörtetnének végig a tévécsatornák folyosóin ringó csípővel, hogy söpörnének félre forgatókönyveket, kínos egyensúllyal kialkudott engedményeket, szegnének meg minden megszeghetetlennek hitt szabályt. Botrányos fegyelemsértők egy önmagát fegyelmező világban. Zajkeltők a csend diktatúrájában.

Istenem, vezetőcsere az MTV-ben. (Néhány héten belül kinevezés, átnevezés, leváltás stb.) Jönnek ezek a korán pocakosodó, kopaszodó, énekelve suttogó fiúk, akik eldöcögnek a futószalagon gyártott, előre csomagolt kérdések között, és lerí róluk, hogy túlélésre játszanak. Egyik műsortól a másikig nyüszítenek. Csak azon jár az eszük, hogyan lehet túlélni, hazasunnyogni a kertek alatt kirúgás, letolás, végzetes presztízsveszteség nélkül.

Nem, nem csak a köztévékben folyik a szisztematikus idomítás, önfegyelmezés. A kereskedelmi adók is tudják, hol van a helyük. A hírblokkokból eltűntek a hírek, főműsoridőben sincs politika, információ, faluvégi pletykák és tragédiák váltják ki a tartalmat: nehogy begorombuljon a hatóság. Bármi jöhet, csak ne legyen közügy. Karanténba kerültek a tények, száműzettek a vélemények, hát riasztó így messziről Magyarország. Mi történne, ha farkasszemet néznének egymással a főállású ricsajozók és a kinevezett elhallgatók?

Nézem Băsescu hetéráit, akik megállás, pihenés nélkül vezetik a hírműsorokat, a vitaműsorokat, kifent mikrofonokkal hadakozva futnak a történések után, gyakorta előtt. Tematikus csatornák élnek meg a közügyek folyamatos csócsálásából, az egymást váltó stúdióba citált vendégekből, akik a bizonyítványukat magyarázzák, folyamatosan védekeznek, riadtan várják, hogy legyen már vége, legyen már más. Mindig rájár valakire a rúd. Megvan a rítusa a tetemrehívásnak.

Ez a hónap (már megint) a Cseke Attila hónapja volt, az egészségügyi miniszter újra kihúzta a gyufát. (Utoljára tavaly augusztusban volt ennyire indexen, akkor a giulesti kórházban tűzhalált halt csecsemők miatt vegzálták. Megmakacsolta magát, nem mondott le.) Most a tavaly elkezdett „kórházreform” második fejezetével állt elő: mégiscsak lesznek intézmény-összevonások – jelentette be az RMDSZ strapabíró, kemény minisztere. Az ország elöregedett, ezért ahol nincs elég fedezete az önkormányzatoknak a kórházak működtetésére (merthogy tetszik, nem tetszik, tavaly óta ez önkormányzati feladat), ott idősotthonokat hoznak létre.

Hetekig ez volt a téma, hogy tényleg öreg-e Románia, és mit tegyenek azok a külföldre távozott fiatalok, középkorúak, akiknek idős szülei hátramaradtak, akiket nem sodort el a legújabbkori kivándorlási láz. Pellengérre kerültek azok a politikusok, akiknek szülei otthonban élnek, és azok is, akiké nem. A fiatalok is, meg az öregek is. Családi történetekbe vájkáltak, teregették a szennyest. A magántitkok szellőztetésével tisztul a román köz. Frivol logika.

Tüntetéssorozat indult a felszámolásra vagy átszervezésre ítélt kórházakért, amelyekről mind kiderült, hogy tökéletesen működtek. Fehér köpenyes orvosok demonstráltak, páciensek rázták az öklüket, kórházigazgatók, polgármesterek üzengettek. És mindent vitt előre a tél végi nehézkedési erő. Csak rosszabb ne legyen – mondhatta volna akár Cseke Attila is (Kseke Otilo – így hangzik a neve a román híradókban, ismétlik naponta többször) –, aki aztán előre is lépett meg hátra is, engedett is meg nem is. Néhány kórházat átszerveznek, néhány megússza. Romániai magyar egészségügy-minisztert nehezebb kicsinálni, mint magyarországi magyart. Előbbi valamit ugyanis sokkal jobban tud, mint az utóbbi.

Romániában túlélésre játszik mindenki, és az április eleji miccssütésre. Ez a jó az RMDSZ-es politikusokkal, hogy képesek kivárni, állják a hagymaszemű nők rohamát, nem nyafognak, mint Băsescu. Járják a tévéstúdiókat, mondják a magukét, rezzenéstelen arccal válaszolják a különböző kérdésekre mindig ugyanazt félhivatalosan, féludvariasan, félig simulékonyan és félig keménykedve. Megtanulták a szóismétlős trükköket, átvették egymástól a párton belül bevált, szürkén perregő intonációt. Dolmányos vámszedői a román politikának, minden csonton találnak még valami lecsíphetőt, megemészthetőt. Ez az ő nagy titkuk, a takarékos, visszafogott, virulens élni akarás.

Az elmúlt hónapokban több egykor rettegett román politikus is eltűnt a sülylyesztőben. Riasztó véget ért a nagy-romániás Vadim Tudor pályája, akit egyszerűen kiakolbólítottak tönk szélére jutott pártja székházából. Hisztériás rohamot kapott, dühöngött, élő adásban omlott össze a hatalmasra hízott ember, kegyetlen operett groteszk szereplője. Elszegényedve, mellőzve, panaszkodva halt meg a Ceausescu-korszak udvari költője, a rendszerváltás utáni román nacionalizmus bárdja is, Adrian Păunescu. (Utóbb díszes temetést kapott, de az már csak annyit ért). Ilyen méltatlan sors egészen biztosan nem jut majd az RMDSZ politikusainak: mert ők, a károgó szürke dolmányosok, nem repülnek sem túl fent, sem túl alant. Csőrük éles, karmuk erős, csapatban szállnak, összezárnak. Csak az igazán férgese hull. Az, aki nem találja, nem érti a helyét. Félik őket a románok.

– Tudod, kiből lesz RMDSZ-elnök? – Tette fel nekem a kérdést február közepén egy dolmányos, és saját kérdésére adott szikár válasza meglepett. Abból, aki nem zsarolható, abból lesz RMDSZ-elnök. Aki nem túl gazdag, és nem túl szegény, aki eléggé beépült a román politikai elitbe, de nem szolgáltatta ki magát. Nem vezért keresnek. És nem gyalogost. Minél szürkébb, annál jobb. Ők a február emberei, tarthat bármeddig a tél meg a zimankó.

Én eltévedt, akit a magyar közélet ringatott tévhitekbe! Elhittem, hogy a sikerhez kell a kiválóság, pontosabban a kiválóság látszata. A nélkülözhetetlenség érzete. Kell a karizma. Milyen nevetséges szó! Kell az első – és egyetlen – ember mítosza. Ideje megtanulni, hogy nem. Az újkori magyar diktátorok divatja múlékony, erőtlen és felszínes.

Mindegy, hogy ki lesz az RMDSZ elnöke, nem a személy a fontos. Bárki lesz, a saját arcukra formálják. Menthetetlenül életképes véd- és dacszövetség. Jól megtanulták, hogy nem lesz semmi más, nincs más, csak ez van, „mi vagyunk egymásnak”, ez a fegyelmezett összezártság, ennyi a nemzetközösség. Egymás elviselése, ez a létfontosságú tudás. A tulipános, piros-fehér-zöldes reklámanyagok színes fényében kampányol minden elnökjelölt, tudván tudva, hogy az egyetlen kívánt és elfogadott cél a szürkeség.

Itt nem fontos kitavaszodás, és nincs tél végi kétségbeesés. Az pedig, hogy elviselhetetlennek érzem, az a saját ügyem. Az én gondom. Aki túlél, velük tart.

Naiv Tőkés, aki elhitte önmagát. Aki importálja a magyar vezérmodellt. Vajon meddig maradhat talpon? Mit gondolt, mit építhet itt fel? Lejár majd a legújabb illúziók kora is, véget ér az elfáradás is, a tavaszi felpezsdülés is, és nem maradnak mások, csak azok, akik elég dolmányosok és elég katonák.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Parászka Boróka: Miért loptak Koszovóban a románok magyar kabátot? Parászka Boróka Miért loptak Koszovóban a románok magyar kabátot?...

Parászka Boróka: 0-0 Parászka Boróka 0-0 Europarlamenti választás előtt áll Románia, és...

Parászka Boróka: Kis erdélyi Őszöd Parászka Boróka Kis erdélyi Őszöd Arról szólt az elmúlt...

Parászka Boróka: Egy másik ház Parászka Boróka Egy másik ház Egy másik ilyen ház, ami...

Parászka Boróka: Lefölözési verseny Januárban mutatkozott meg igazán, hogyan fog lezajlani Erdély elsivatagosodása. A...

 

 

Cimkék: Parászka Boróka

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK