A Mozgó Világ internetes változata. 2008 december. Harmincnegyedik évfolyam, tizenkettedik szám

«Vissza

Dobrev Klára: Anyák a munkaerőpiacon

 

Magyarországon kevés kisgyermekes anya dolgozik. Amikor ezt az ember szóvá teszi, gyorsan megkapja az önző kékharisnya jelzőt, mondván, „ez a probléma csak a családjukat, szeretteiket elhanyagoló karrierista nők problémája”. A nőnek – és csak a nőnek – a családja, a gyerekei mellett a helye, minden más másodlagos, sőt zavaró tényező. Egy „rendes országban” a társadalom és a kormányzat egyik alapfeladata, hogy ezt a bensőséges, háborítatlan – s hozzáteszem: költséges – viszonyt minél tovább és anyagilag minél jobban támogatva fenntartsa.

Az alábbiakban szeretném megmutatni, hogy a nők munkavállalásának segítése nemcsak egy-egy nőnek kedvez, sőt nem csak a nőknek kedvez. Végső soron az ország gazdagodik, ráadásul nemcsak anyagiakban, hanem várhatóan gyerekszámban is.

A kisgyermekes anyák foglalkoztatási rátája Magyarországon nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony, ráadásul az elmúlt 15 évben mind abszolút szintjében, mind a gyermektelen nőkhöz viszonyítva jelentősen csökkent.1

Közhelynek számít, hogy egy ország versenyképessége polgárai tudásától és aktivitásától függ. Minél magasabban képzettek (piaci tudással), minél többen (többet) dolgoznak, annál gyorsabban gazdagodik az ország. Magyarország számára kulcskérdés, hogyan tudja mozgósítani Európa egyik leginaktívabb lakosságát. Sokszor a munkahely hiányzik, különösen az ország keleti felén. Arról kevesebbet beszélünk, hogy számos beruházás, fejlesztés elmaradásának egyik oka a képzett munkaerő hiánya. Az esztergomi Suzuki gyár munkásainak 42 százaléka szlovák (6300 dolgozóból ez 2700 „betöltetlen” álláshely).2

Magyarországon ma három területen rendelkezünk munkaerő-tartalékokkal:

1) Aki ma Magyarországon nyolc általánost vagy annál kevesebb osztályt végez el, olyan tudást kap, amivel rendkívül kevés lehetőséghez jut a munkaerőpiacon. Az európai átlaghoz képest a legfeljebb 8 osztályt végzettek egyharmada dolgozik.

2) Második munkaerő-tartalékunk a rendkívül alacsony tényleges nyugdíjazási korhatár. 55 évesen megy nyugdíjba ma az „átlagmagyar”. A születéskor várható élettartam 1970 óta 2006-ra a nőknél 5,3 évvel, a férfiaknál 2,7 évvel növekedett,3 ma is az egyik legóhajtottabb pillanat az emberek sokasága számára, hogy végre nyugdíjasok lehessenek.

3) A harmadik tartalék a nők népes csoportja. Ez a dolgozat az első két problémával nem foglalkozik; a nők munkaerő-piaci helyzetére koncentrál.

 

Kellenek a nők? Hiszen annyi okos férfi is van

 

A természet közel azonos képességekkel áldotta meg a nőket és a férfiakat. Van, amiben az átlag szerint mi vagyunk a jobbak, és van, amiben a férfiak. Azt azonban nem nehéz belátni, hogy száz emberből kiválasztani a legjobb tízet mégiscsak könnyebb, mint ötvenből.

Képzeljük el, hogy két kutatóintézet versenyez egymással. Mindketten vásárolnak 100 nagy teljesítményű számítógépet. Az egyik cég a gépek felét a pincében tartja, hogy a munkatársak tetriszt játszhassanak rajta, és csak a gépek felével veszi fel a versenyt. Az ilyen vállalkozás valószínűleg kudarcra van ítélve. Ezt mutatják ki az üzleti életben, vállalatok sikerében az amerikai Catalyst intézet kutatásai.4 (1. ábra)

Az intézet a világ 500 legnagyobb vállalatát vizsgálta. Négy csoportra bontották az 500-as listát aszerint, hogy hány nő dolgozott a felső vezetésben. Kiderült, hogy azoknak a cégeknek, amelyeknek több női elnökségi tagjuk volt, 53 százalékkal nagyobb tőkearányos megtérülést értek el, 42 százalékkal jobb volt az eladásból származó megtérülésük, és 66 százalékkal nagyobb volt a befektetett tőke utáni megtérülésük is. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a főbb gazdálkodási mutatóban kb. 50 százalékkal jobban teljesítettek, mint ott, ahol kevés vagy egyáltalán nem volt nő a vezetésben.

Ha ez igaz a vállalatokra, vagyis hogy az a vállalat eredményesebb, ahol jobban tudják hasznosítani a női „szürke agysejteket”, akkor ez a tétel igaz lehet nagyobb dimenzióban, például az országokra is. Azok az országok eredményesebbek, amelyekben aktívabbak a nők, ahol magas a női foglalkoztatottság.

Mi Magyarországon a drága számítógépeinket az elmúlt években megvásároltuk. Azt a befektetést, amely ahhoz szükséges, hogy rendelkezésre álljon a szükséges emberi erőforrás, megtettük. A felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok nagy része nő. Ma már nem csak a hagyományosan rosszul fizető, női szakmákban kerültek többségbe. (Lásd 2. ábra!) A jogász hallgatók 63,1 százaléka, a közgazdász hallgatók 59,2 százaléka ma már nő. A jogi területen dolgozók 49 százaléka nő.5 Az olyan hagyományosan „férfias” szakmákban, mint a mérnöki, katonai, rendőri, az elmúlt tíz évben megkétszereződőtt a nők száma.

Velünk élő dilemma: dolgozzon a nő vagy ne dolgozzon?

 

A 3. ábra azt mutatja, hogy 30 évvel ezelőtt ott született több gyerek, ahol a nők nem dolgoztak. Azokban az európai országokban, ahol a hagyományos konzervatív családmodell érvényesült, ahol a papa dolgozott, a mama pedig otthon nevelte a gyerekeket, biztosította a családi tűzhely melegét, ott magasabb volt a termékenység. Spanyolország, Görögország élen járt. Azokban az országokban, ahol a nők gazdasági vagy egyéb okból dolgoztak, kevés gyerek született.

A mai konzervatív családpolitika mintha megrekedt volna ezen a 30 évvel ezelőtti állapoton. Az elmúlt közel 30 évben ugyanis gyökeresen megváltozott a világ. Nézzük ugyanezt az ábrát napjainkban! (4. ábra)

A trend megfordult: ma már az országok többségében fordított tendenciát tapasztalunk. Ott születik több gyerek, ahol a nők aktívabbak. A hagyományos, konzervatív, a nőket otthon tartó attitűdöt erősítő országokban alig születik gyerek. Azt mondták az olasz népesedéskutatók, hogy „az olasz MAMMA sztrájkol”. És tegyük hozzá, sajnos a magyar nők is.

Lehet sírni, bánkódni. Lehet átkozni a globalizációt és az emancipációt. Attól még a tény tény marad: ott születik több gyerek, ahol mind a családban, mind a társadalomban, a munkaerőpiacon a nők a férfiak egyenrangú partnerei. Az önálló egzisztencia, a függetlenség, a kiegyensúlyozott partneri viszony vezet a második, harmadik vagy esetleg a negyedik gyerek megszületéséhez. Az anyagilag kiszolgáltatott, családjától, férjétől függő asszony, akire a gyereknevelés és a háztartás feladatainak túlnyomó része egyedül hárul, a tapasztalat szerint általában csak egy gyereket mer vállalni.

Azokban az országokban ahol a nők már kisgyerek mellett is vissza tudnak menni dolgozni 4, 6 vagy 8 órában, egyéni választás és lehetőség szerint több gyereket vállalnak. Azok a nők, akiket a közvélekedés, a tradíciók, a családtámogatási rendszerek otthon akarnak tartani, akiknek nincsen választási lehetőségük, nem szülnek több gyereket.

Hasonlóan szoros az összefüggés a családon belüli munkamegosztás és a gyermekvállalás között: ahol a gyereknevelés és a család terhei megoszlanak férfi és nő között, ott bátrabban merik vállalni az új gyerekkel járó fokozottabb terheket is. (Lásd 5. ábra!)

 

Ezt mutatják az európai példák

 

A világ megváltozott; kérdés, hogy kik tudnak ehhez jobban alkalmazkodni. Olyan egyszerűnek látszik a megoldás: a női foglalkoztatottság növelésével egyre gazdagabb lesz az ország, és egyre több gyerek fog születni. A helyzet azonban Magyarországon ebből a szempontból tragikus: az elmúlt 15 évben nemhogy követtük volna a változó világon működő jó példákat, hanem inkább távolodtunk a megoldástól:

„Az OECD családi adattára szerint valamennyi tagország közül Magyarország költ a legtöbbet a kisgyermekes szülők otthonlétét támogató segélyekre, egy-egy megszületett gyermekre vetítve, a kiadást az egy főre jutó GDP százalékában mérve. A magyar kiadási szint az OECD átlag háromszorosa, az osztrák érték közel duplája, a svéd szint másfélszerese. Magyarországon a legmagasabb a fizetett szülői távollétre fizetett teljes segélyösszeg is: szülői távollét hetekben szorozva a kifizetés/átlagkereset aránnyal.”7

Bőkezűek vagyunk az anyákkal, amíg otthon maradnak, és mostohán bánunk velük, amint vissza szeretnének térni a munkahelyekre.

A magyar nők foglalkoztatottsága magas, az európai átlag felett van, egészen addig, amíg meg nem születik az első gyerek. Az első gyerek születését követően hirtelen Európa sereghajtója leszünk, utánunk egyedül Málta áll. (Lásd 6. ábra!)

Ma Magyarországon az első gyermek megszületése után a nők többségének sorsa megpecsételődött. Sok szó esik ugyan a szabad választás lehetőségéről, otthon maradni vagy dolgozni, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy nincs ma szabad választás. Egy nőnek otthon kell maradnia – átlagosan 4,7 évig egy gyerekkel – ha tetszik, ha nem. A támogatási rendszer is ezt szolgálja. A munka sokak számára elképzelhetetlen.

A társadalom képtelen kezelni azt a helyzetet, hogy az anyák más szerepre is vágynak, mint anyáink, dédanyáink. Nem tudja ezt a konfliktust megoldani a munkaadó, a kollégák, a szomszédok, a város vagy falu, ahol lakunk, sőt a felmérések szerint a férfiak és a nők sem.

Melyek a fő konfliktusok?

 

A szakértők egyetértenek abban, hogy amíg a kisgyerekek napközbeni ellátása nincs megfelelően megoldva, azaz nincs elég bölcsőde és családi napközi, addig nem érdemes tovább gondolkodni. Ez az alapvető feltétele annak, hogy a nők valós és működő választási lehetőséget kapjanak.

A kilencvenes években az egyébként magas színvonalon működő magyar bölcsődei rendszert szétverték. Azért e kemény kifejezés, mert nem pusztán az összedőlt gazdaság temette maga alá az amúgy működő intézményeket, hanem ideológiai okokból tudatosan is ellehetetlenítették ezeket. Sokan emlékezhetnek még a „janicsárképző” jelzőre, amellyel ezt a „szocialista vívmánynak” tartott intézményt megbélyegezték. A rendszerváltástól 2004-ig, közel 15 éven át nem volt bölcsődeépítési program. Egy-egy önkormányzat saját erőből néha próbálkozott bölcsődét építeni, de ezek az elszórt kísérletek nem jártak sikerrel. 2004-ben indult az első 4,5 milliárdos bölcsődeépítési program. De valójában kinek kellene bölcsődéket építeni? Csak a kormányoknak?

A bölcsődék létesítése jellemzően fontos helyi kérdés. Ugyanakkor ha megnézzük az önkormányzati választások kampányát, azt látjuk, hogy a jelöltek a szokásos és szükséges infrastrukturális beruházások mellett kampányolnak uszodaépítéssel, művelődésiház-felújítással, a főtér díszkövezésével és felújításával, sétálóutcával és szökőkúttal, de bölcsődeépítéssel még alig kampányolt polgármesterjelölt.

Kevés a pénz, sajnos mindig kevés volt, és a dolog természetéből adódóan kevés is lesz. De azt, hogy a rendelkezésre álló pénzt mire költjük, hangsúlyok és fontossági sorrendek kérdése. Uszodára, szökőkútra vagy legalább egy bölcsődére.

A mai önkormányzati képviselők, polgármesterek legfontosabb tennivalói között a legritkábban szerepelnek a bölcsődék. Hiába a sok próbálkozás, eddig még süket fülekre talált a bölcsődénél olcsóbb családi napközik önkormányzati támogatása is.

Az ok nem pusztán a pénz hiánya. Nehéz egy helyi politikustól számon kérni, hogy olyasmit támogasson, amit a lakosok többsége is elutasít.

A Szonda Ipsos felmérése szerint8 a magyar lakosság 90 százaléka rossz megoldásnak és csak végső, szükségmegoldásnak tartja a bölcsődéket. A megkérdezettek kétharmada ért egyet azzal, hogy csak minden más megoldás hiányában jöhet szóba a gyermek elhelyezésére, ha az anya dolgozik. Még ha az anya állása forog kockán, akkor is vonakodnak a válaszadók a bölcsőde igénybevételétől. A magyarok (és ebben a vélekedésünkben is Európa legkonzervatívabb nemzete vagyunk) alapvetően úgy gondolják, hogy a gyereknek hároméves koráig az anyjára és csak az anyjára van szüksége.

Ezzel a közgondolkodással nem véletlen, hogy nemcsak önkormányzati, de állami szinten is Európa egyik legbőkezűbb család- és gyerektámogatásához Európa legkisebb bölcsődei rendszere tartozik. Ugyanebből a felmérésből derül ki, hogy a magyarok a gyerekkel kapcsolatos feladatok jelentős részét is az anya vállára helyezik. „A férj dolga, hogy keresetével biztosítsa a család megélhetését, a feleség feladata, hogy ellássa az otthoni feladatokat”, hangzik a legkonzervatívabb, hagyományos családi munkamegosztás szlogenje. Ezt a véleményt támogatta a nők 70 és a férfiak 76 százaléka 2000-ben.9

A helyzet a gyerekek növekedésével sem javul. A családi munkamegosztás évtizedek, századok óta változatlan, csak a gépek, eszközök lettek modernebbek.

Függetlenül attól, hogy egy nő dolgozik vagy sem, hogy jobban keres, mint a férje vagy sem, ő végzi a házimunka 80 százalékát. (Lásd 8. ábra!)10

Mielőtt az a bírálat érhetne, hogy a főzés, porszívózás ellen szólalunk fel, fontos felhívni a figyelmet egy tényre: a gyerekes és különösen a kisgyerekes családoknál a házimunka nagyobb részét a gyerek körüli tennivalók teszik ki. Ki viszi reggel bölcsődébe vagy óvodába, ki megy érte, ki megy a szülői értekezletre, ki ellenőrzi, megcsinálta-e a leckéjét, bepakolta-e az iskolatáskáját, vacsorázott-e, és mi lesz az uzsonnája, ki marad otthon vele, ha beteg. A gyerek jövője, a fontos és stratégiai kérdések megoldása a családok nagy részénél közös feladat, miközben a mindennapok menedzselése 80 százalékban a nőkre hárul.

Azokban az országokban születik sok gyerek (5. ábra), ahol nem „Kismama Magazin” vagy „Anyák Lapja” képviseli kizárólag a kisgyerekeseknek szóló sajtót, hanem a „Szülők Magazinja”. Ott születik meg a testvér, ahol a játszótéren, a szülői értekezleten apákkal is lehet találkozni, és ahol „ciki” legalább 3 hónapot férfiként nem rászánni a csecsemő gyerekedre, és nem vagy „jó szülő”, ha néha nem te maradsz otthon apaként a kis beteggel.

Nálunk ez, ahogy az ábra mutatta, női munka. Akkor is, ha otthon vagyunk, akkor is, ha dolgozunk. Ez a családi, ez a társadalmi elvárás. Megszólják a munkahelyen azt a férfit, aki otthon marad.

A munkaadók is reagálnak a családon belüli munkamegosztásra. Először fel sem akarják venni a kisgyerekes anyukákat. Hiába tiltja a törvény, mégis szinte minden alkalommal elhangzik a kérdés: van gyereke? Ha nincs, mikor szeretne? És a kérdést véletlenül sem férfiaknak címzik.

Meg lehet talán kockáztatni azt az állítást, hogy ma a gyesről és gyedről viszszatérő kismama a legolcsóbb munkaerő. Ha a gyerek egyéves kora után visszamegy dolgozni, akkor is megkapja a gyes összegét, ami így támogatássá alakul. A START programmal pedig első évben csak 15 százalék járulékot, a második évben 25 százalék járulékot kell utána fizetni. Pusztán pénzügyi, gazdasági meggondolásokból a munkaadók tulajdonképpen tárt karokkal kell hogy várják a munkába álló kismamákat. Hogy ez mégsem így történik, az a családi munkamegosztásból következik. Ma a munkaadók megbízhatatlan munkaerőnek tartják, és nem tolerálják az anyák speciális igényeit: rugalmas munkaidő, részmunka stb. Az apáknak ugyanis – mint láttuk – nincsenek speciális igényei. Ők a gyerek megszületése után továbbra is „megbízható férfi munkaerők” maradnak.

Azoknak az asszonyoknak a helyzete sem kedvező, akiknek sikerül munkába állniuk. Az elmúlt évek statisztikái közül az alábbi talán az egyik legfelháborítóbb.

A Bérbarométer adatai szerint a nők és férfiak azonos munkában azonos végzettséggel végzett munkája közötti bérkülönbség az első gyerek megszületéséig az Európai Unió 11 százalékos bérrése alatt marad.11 Az első gyerek megszületésével ez majdnem a duplája, kettő és három gyerek esetén pedig már egészen szembetűnő.

 

Miért keresnek kevesebbet a nők – az ördögi kör

 

A munkaadók szerint a nők azért keresnek kevesebbet, mert megbízhatatlan munkaerők. Miért gondolják azt a munkaadók, hogy egy gyerekes nő megbízhatatlan munkaerő? A válasz úgy hangzik, hogy azért megbízhatatlan munkaerő a nő, mert a családi munkamegosztás alapján a házimunka 80 százalékát ő végzi. Ha bármilyen gond van a gyerekkel, a nő megy érte, ő marad otthon, kockáztatva ezzel állását.

Miért mindig a nők kockáztatják a családjuk érdekében az állásukat is? Mert ők kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Miért keresnek kevesebbet a nők?

Az ördögi körből ki kell törni.

1. ábra: Női elnökségi tagok és vállalati teljesítmény

Tőkearányos

megtérülés

Befektetett tőke

megtérülése

Eladásból

megtérülés

2. ábra: Egyetemi, főiskolai hallgatók nemek szerinti megoszlása képzési terület szerint (KSH 2006)6

3. ábra: Termékenység és női foglalkoztatás (Eurostat: 1980)

4. ábra: Termékenység és női munkavállalás (2005)

5. ábra: Családon belüli munkamegosztás és termékenység

6. ábra: Női foglalkoztatottság az EU-ban

7. ábra: Egy kisgyereket csak akkor szabad bölcsődébe adni, ha semmiképpen nem oldható meg, hogy az anyja otthon maradjon vele (Szonda Ipsos, 2008)

8. ábra: Családi munkamegosztás

9. ábra: Nők és férfiak fizetése közti bérrés

Jegyzetek

1 Bálint Mónika-Köllő János: A gyermeknevelési támogatások munkaerő-piaci hatásai. in MTA Munkaerőpiaci Tükör 2007.

2 A Suzuki gyár vezérigazgató-helyettesével készített interjú a Pozsonyi Pravdában, 2007. november.

3 KSH: Nők és férfiak Magyarországon 2006. Szociális és Munkaügyi Minisztérium, 2007.

4 www.catalyst.org

5 International Labor Organization, Geneva. LABORSTA Labour Statistic Database 1998-2008.

6 Eurostat News. 29/2006 – 6 March 2006. 8 March 2006: International Women’s Day. A statistical view of the life of women and men in the EU25.

7 Bálint-Köllő: i. m.

8 Szonda Ipsos-MEH: 2008. május. Anyák a munkaerőpiacon.

9 Pongrácz Tiborné: A család és a munka szerepe a nők életében. in Nagy Ildikó-Pongrácz Tiborné-Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nők és férfiak helyzetéről. Budapest, 2005, TÁRKI – Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium.

10 Bukodi Erzsébet: Női munkavállalás és munkaidő-felhasználás. in Nagy-Pongrácz-Tóth: i. m.

11 Dr. Vanicsek Mária-dr. Borbély Szilvia: A nők és férfiak bére közötti különbségek. Helyzetkép és javaslatok – a BérBarométer 10 000-es mintája alapján. Budapest, 2008, MSZOSZ/SZGTI Alapítvány EQUAL-H005 „Egyenlő munkáért egyenlő bért! E-BérBarométer létrehozása fejlesztési partnerség keretében”.

Szerzőink könyvei

 

Kapcsolódó írások:

Szocialisták és szabad demokraták – Csepeli György, Gál J. Zoltán, Kovács Kálmán, Molnár György, Pető Iván, Vitányi Iván vitája a Fapados Szalonban – Moderátor Pikó András, hozzászólók Dobrev Klára, Horn Miklós, Szász István - Az első, nagyon obligát kérdés most, április 16-án: mi...

 

© Mozgó Világ 2008 | Tervezte a PEJK