A Mozgó Világ internetes változata. 2008 november. Harmincnegyedik évfolyam, tizenegyedik szám

«Vissza

Békés Pál: Holger, a dán

 

Ha a Koppenhága közelében álló Helsingörbe vetődik az utazó, természetesnek tartja, hogy a hely szelleme nem más, mint Hamlet atyjának szelleme. Hogy pontosak legyünk: az utazó elsősorban ezért vetődik oda. A hívószó Shakespeare, és a komor helsingöri palotaerőd – hivatalos nevén Kronborg kastély – sztárja vitán felül „Hamlet, a dán”. Így tudjuk mi, külföldiek.

A dánok számára azonban Helsingör mitikus vonzerejét egy másik legenda jelenti, az igazi sztár nem a gondolat, a kétely, a habozás, hanem a kard, a harc, a tett hőse: „Holger, a dán”. Ő ráadásul meg is tekinthető a helyszínen: ott üldögél a helsingöri Kronborg föld alatti kazamatájában, oldalán pajzsa, kezében híres kardja, annak széles pengéjére támaszkodva szunyókál, és várja az ébredést. Ha Dániát baj fenyegeti, akkor Holger, kinek fehér márványszakálla álmában is nő, s már a földig ér, felriad, talpra szökken, és kurta kardja, a Curtana nem ismer kíméletet.

Holger a kora középkor legendái közé tartozik, kezdetben Nagy Károly ellen küzdött, hogy megtorolja rajta fiának halálát, később szolgálatába szegődött, és oldalán küzdött a szaracénok ellen, egyesek szerint futó látogatást tett kortársa, a brit Artúr király udvarában, a mesés Avalonban, majd ismét visszament a franciákhoz szaracént aprítani, onnan azután hazagyalogolt dán földre, ám a hosszú úton úgy elfáradt, hogy leült kicsinyég pihenni, és elszunyókált. Azóta is pihen, és várja, mikor lesz reá szüksége a hazának. A legenda és a való metaforikus találkozásának kitüntetett pillanata volt, hogy a második világháborús megszállás idején a németek ellen legkeményebben küzdő ellenállási csoportot, melynek több tucatnyi tagját fogta el és végezte ki a Gestapo, úgy hívták: Holger Danske, vagyis „Holger, a dán”.

Holger egyébként a dán gyerekek kedvence, iskolai csoportok sokasága ricsajozza körül a szobrot a kazamatában, észak legendás hősének tetteit komoly és ironikus képregényekben és rajzfilmeken „fogyasztja” a dán ifjúság. Marcona alakja reflektorfénybe került a koppenhágai nemzetközi gyerekirodalmi konferencián is.

Dánia igazi mesenagyhatalom, egy ilyen konferencia természetes helyszíne. A város emblémája a kikötőből a nyílt tenger távolába merengő Kis hableány (a halfarkú bakfis olvatag pillantása merő giccs, ám ez csak fokozza népszerűségét), alkotója, Hans Christian Andersen bronzba öntve (szemben Holgerrel kifejezetten éberen) üldögél a Hans Christian Andersen sugárút sarkán, onnan szemléli, amikor a szomszédos kongresszusi központban átadják a Hans Christian Andersen-díjakat, a gyerekirodalom kis Nobel-díjként emlegetett csúcselismerését.

Az IBBY, a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa kétévenként megrendezett kongresszusa mindig egy-egy központi téma köré szerveződik, ennek ágbogairól szólnak a plenáris ülések előadásai, ezeket vitatják kisebb szekcióüléseken. Az idei téma: Történelem a történetekben, történetek a történelemben. Jó cím. És nem csupán hangzatos.

Majd tucatnyi előadást hallgattam végig a téma szűkebben vett irodalmi-esztétikai, tágabb mitológiakutatási, még tágabb pedagógiai aspektusairól. Meghallgattam, hogy India déli államaiban miként formálódik sikeres képregény a legendás héroszok és királyok tragikus sorsából, s miként opponálják és írják át a klasszikus történeteket a modern irányzatokat követő pedagógiai szerzők, nehogy a megrendítő ősi hőseposz azt a tudatot táplálja a legfogékonyabb korosztályokba, hogy a harcban elesett férj halotti máglyáján önmagát elégető asszony önfeláldozása mindmáig követendő példa – a szokás ugyanis nem merült a feledés homályába, bizonyos vidékeken ma is eleven.

Meghallgattam, hogy a kanadai gyerekirodalom miként formálja át koncepciózusan az indiánokról korábban alkotott képet a PC-gondolkodás jegyében, tudatosan vállalva, hogy a gyerekeknek szóló művek mindig is a művészet és pedagógia keresztútján helyezkedtek el.

Végigkövettem, ahogy egy portugál könyvkiadó prezentálja a háromkötetes, fikciós elemekkel dúsított fotóképregényt, mely arról mesél a tíz-tizenkét éveseknek, milyen volt az ötvenes-hatvanas évek Salazar nevével fémjelzett fasisztoid diktatúrája, miként következtek ebből a gyarmatokon, Angolában és Mozambikban vívott véres háborúk, s a megcsömörlött katonák hogyan robbantották ki az 1974-es szegfűs forradalmat valamennyi baloldali erő közös részvételével.

És meghallgattam egy kivételesen hosszú dán előadást, mely ugyan nem Holgerről szólt, kapcsolódott hozzá mégis. Az előadó a dán gyerek- és ifjúsági irodalom azon bőséges szeletét elemezte, mely a második világháborúval foglalkozik. 1945 óta 150 olyan gyerekkönyv jelent meg, mely ebbe a kategóriába sorolható. Jelentős részük úgynevezett szabotázsregény, ezek az ellenállás különféle epizódjairól mesélnek. Külön témakör a dán zsidók szervezett kimentésének, a semleges Svédországba történő áthajóztatásának története, és egy harmadik, viszonylag új keletű témakör a nemzeti önfényezést felváltó szembenézés és önelemzés: a kollaboráció históriája. Mindez kisebbeknek és nagyobbaknak, képeskönyv és kamaszregény, képregény és valóságos vagy fiktív gyereknaplók formájában, természetesen korántsem egyenletes esztétikai minőségben.

A dánok tudják és teszik azt, amire minden gondolkodó fő körülbelül három perc morfondírozás után rájön: a gyerekekben kialakított kép egy ország múltjáról vagy egy eseményről a későbbi felnőtt gondolkodás alapja. Üvöltő evidencia. Nálunk sem vitatják. Csak ebből (sem) következik semmi.

Megpróbáltam összeszámolni, hány hasonló tematikájú magyar kötetről tudok. Öt cím jutott eszembe, valamennyi hosszú évekkel a rendszerváltás előtt jelent meg, magán hordozva az akkoriban érvényes történelemtorzítás és az ideológiai kényszer valamennyi jegyét.

Nyilvánvaló, hogy egy olyan ország, mint Dánia, viszonylag egységes álláspontot képvisel saját háborús múltját illetően. Így azután a gyerekekbe táplált kép legföljebb részleteiben árnyalja az összképet – volt ugyan kollaboráns, nem is kevés, a dánok többsége azonban vitathatatlanul ellenállt.

Portugália talán már nem ilyen egyszerű eset, a korhadt autokrata rendszert elsöprő 1974-es szegfűs forradalom megítélése mégis magától értetődően pozitív: konszenzus, hogy ez az esemény vezette vissza az országot a modernitás világába, villantotta fel a demokrácia új esélyét. Nyilvánvaló tehát, hogy a gyerekekben is ezt a gondolatot alapozzák a nekik szóló kötetek.

Mondhatjuk tehát, hogy könnyű nekik. Dánnak vagy portugálnak lenni egy folyamatos, élethosszig tartó fáklyásmenet. (Nem azért, mert több és még több eurót keresnek nálunk – noha a többség persze ezt tekinti az egyedül üdvözítő mércének.) Hanem mert némely dolgokban egyetértenek.

Magyarországon semmiben sincs konszenzus. Értetlenül bámulja egymást a múlt és a jelen: mindkettő zavaros. Ugyan mit lehetne így mondani a kisebbeknek? És ki meri vállalni? És pontosan micsodát is? Az ország második világháborús történéseiről gyerekeknek szóló könyv a rendszerváltás óta nem jelent meg. Az egész dolog „nem gyereknek való”. Elvben nem tabu, a gyakorlatban mégis az. Hiszen amíg a felnőtt világ nem jut egyezségre, ugyan mit is lehetne mondani az utódoknak? Meg azután kit érdekelnek a gyerekek, hát nincs nekünk gondunk így is épp elég? Felnőnek így is, oszt jó napot.

Valóban felnőnek. Már egy egész generáció nőtt föl anélkül, hogy akárcsak közelítőleges alapfogalmai lennének arról, mi minden történt nálunk 1939 és 45 között. És az elmékben tántorgó űrbe könnyedén nyomul be minden bornírt hőzöngés, minden torz hazugság – hiszen ez burjánzik, nem az értelmes szó, és nincs egy könyv, egy képregény, egy gyerekfilm, amit a tíz-tizenkét évesek kezébe lehetne nyomni; nézd, olvasd. A tudatlanság a hamis tudat természetes táptalaja.

A dánok nem csupán Holger ezernél is több éves legendáját mesélik el könyvben és filmben gyerekeiknek, hanem a Holger Danske ellenállási csoport történetét is.

Mi inkább semmit. Majd ha egyszer közmegegyezés lesz. Körülbelül akkor, amikor a szunyókáló Holger felébred, nyilván visszatér majd hozzánk Csaba királyfi is. Majd ő megmondja a tutit.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Békés Pál: Még nyílnak a völgyben a kerti virágok Békés Pál Még nyílnak a völgyben a kerti virágok...

Békés Pál: Mi kell még? Békés Pál Mi kell még? Annakelőtte a nyár vége,...

Békés Pál: Két út Békés Pál Két út Volt ebben az útban némi...

Békés Pál: Münk Békés Pál Münk Münk nem vagyunk koldusok, és aki...

Békés Pál: Népnap Békés Pál Népnap A mi falunk már régóta a...

 

© Mozgó Világ 2008 | Tervezte a PEJK