←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

rol röl Takács Ferenc

Diákcsíny

Nyolcvanadik születésnapján Ruttkay Kálmánt, az ELTE Angol Tanszéke legendás tanárát úgynevezett festschrifttel lepték meg pályatársai, tanítványai és barátai: a szaktanulmányokat, esszéket, verseket, visszaemlékezéseket és interjúkat tartalmazó vaskos ünnepi kötet Míves semmiségek címmel jelent meg 2002-ben. A gyűjtemény szerzői között szerepelt Bán Zsófia, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének a docense is, Ut scriptura hortus: A kertépítés mint narratíva a Vonzások és választásokban címmel írt tisztelgő tanulmányt az alkalomra. Elmélyült, filozofikus munka volt az értekezés, komoly és alapos számvetés a Goethe-regény mögöttes tartalmaival, gondolati mélyszerkezetével.

Bán Zsófia most megjelent kötetében, az Esti iskolában (mely alcíme szerint „olvasókönyv felnőtteknek") szintén szerepel egy írás, amely ugyanehhez a Goethe-regényhez kapcsolódik. Miből lesz a cserebomlás? (választó vonzások) a címe, és egy páros pingpongmérkőzésről szól. A játék résztvevői Charlotte, Eduárd, Ottília és Ottó, azaz a Vonzások és választások szereplői (a regény eredeti címe Die Wahlverwandschaften, kémiai szakkifejezés, amelynek magyarul a „cserebomlás" terminus a bevett szaknyelvi megfelelője - innen a „cserebomlás" a „cserebogár" helyén az írás címében). Igaz, a regény szereplői itt társasági becenevükön szerepelnek: Saci, Dudi, Oti és Kapitány. Az emberi viszonylatok át- és újrarendeződését, testi, lelki és szellemi vegyértékek játékát, vegyületek bomlását és alkotórészeik újravegyülését, a férfi-női viszonyok pszichokémiáját pedig ez alkalommal a „szerva itt, csere ott", a „6:4 ide", a „18:15 oda" van hivatva megtestesíteni, illetve láthatóvá tenni számunkra.

Travesztiát olvasunk, legalábbis elvont formai-műfaji tekintetben: magasztos, nagyra tartott, kultusszal övezett klasszikus irodalmi alkotás „lekonvertálását" köznapian kisszerű nyelvezetre, tőle idegen, hozzá mérve képtelenül inadekvát közegbe. De - és ez érdekesen bonyolítja a dolgot - öntravesztiát is: az írás nem csupán a Vonzások és választások tárgyában adja az abszurdan és komikusan értetlent, hanem gombostűt szúr a tisztelgő tanulmány luftballonjába is. Kétszeres értelemben is játékos pukkasztás a „Miből lesz a cserebomlás?", hiszen Goethe mellett a Goethéről való kötelezően komoly és emelkedett tónusú szólásnak is a frivol fonákja. Vagy szubverziója, ahogy az ilyesmit szakmai körökben nevezni szokás az utóbbi néhány évtized során. Mely ezúttal önszubverzióval egészül ki: a szépíró Bán Zsófia kaján tekintettel méregeti az írásban a tanulmányíró Bán Zsófiát, s közben kéjesen kuncog saját mindkét magán.

Más írásokat is találunk a kötetben, amelyekben a szerző a maga komoly, egyetemi, tudósi és tanári Énjéhez fűz frivol lábjegyzeteket. 2000-ben jelent meg Amerikáner című tanulmánykötete (írtam róla a jelen hasábokon a 2001. júniusi számban), benne egy esszével Frida Kahlóról, a festőről, Diego Rivera feleségéről FRIDA KAHLO - A másik, aki ugyanaz címmel. A mostani kötetben A két Frida (iskola a határon túl) címmel folytatódik - immár szépirodalmi önszubverzió formájában - a hat évvel ezelőtt kötetbe gyűjtött tanulmány. A „másikból, aki ugyanaz", itt szó szerint kettő lesz, két Frida, akik fizikailag is - önmagukon végrehajtott ér- és szívműtét segítségével - összekapcsolják egymással magukat. Mindez a hatvanas évek úttörőnyakkendős, osztályfényképes általános iskolai világában történik - a két kislány messziről érkezett ide, nehezen szokják az itteni világot. Leginkább Diego nevű osztálytársuk hiányzik otthoni életükből, ővele volt a világon a legjobb vegyülni, bár Lakatos Sanyi valamennyire helyettesíteni tudja.

Ez a két darab egyébként az Esti iskolában leggyakoribb írástípusra példa: Bán Zsófia kiválaszt valamely magas irodalmi vagy magas kulturális figurát vagy narratívát, többnyire olyat, amely viszonylagos közismertséggel rendelkezik, a közműveltségben hivatkozási pont, sőt mitikus státussal bír, majd a szubverzió eszközeivel - az eredeti körvonalait a szükséges mértékben sejtetni engedő paródia, travesztia, pastiche vagy pentimento révén - végrehajtja ennek lebontását (vagy inkább: felszabadítását), hol csalafinta csavarokkal, hol bizarran szeszélyes játékossággal. Leoldozza például Gustave Flaubert történetét arról, amit a kulturális emlékezet és az irodalmi kegyelet e történet tartóvázaként tisztel, a Gustave és Maxime Egyiptomban (avagy a történés metafizikája) és - részben - az Henri Mohout megkísértése című írásban. Beethoven operáját Fidelio (blogopera) címmel forgatja ki önmagából, és forgatja bele a kortársi magyar diszkurzusba. Csavarint egyet a művészettörténeten, hogy megmagyarázhassa: miért mezítelen a nőalak, és miért van kínosan felöltözve a két férfi Manet Reggeli a szabadban című képén. (Itt megjegyezném, hogy - Bán Zsófia írásának feltételezésével ellentétben - a kép nem a szabadban, hanem műteremben készült; legalábbis én így tanultam Supka Magdolnától, a felejthetetlen művészettörténész asszonytól. Természetesen ez mit sem változtat az írás erényein.) Közreadja a Veszedelmes viszonyok, e klasszikus levélregény főszereplőinek elektronikus levelezését, amiből az derül ki, hogy - Cécile Volanges Valmont márkinak címzett utolsó, 2001. szeptember 10-i keltezésű e-mailje szerint - másnap, azaz szeptember 11-én az egész társaság New Yorkban találkozik: akik már ott vannak, a World Trade Center kilátójában várják majd, hogy a többiek integessenek nekik a United Airlines 157-es járatának ablakából, amikor a gép elhalad a felhőkarcoló mellett („Madame de Merteuil megrázza magát").

Vannak persze másféle írások is a kötetben: primerebben elbeszélésszerűek, amelyeknek nem - vagy nem elsősorban - az intertextuális függés a stilizációs programjuk; ilyen a Concerto (feliratozással) például, vagy még inkább A kobold, s ilyen a nyilvánvalóan személyes-vallomásos-emlékező Kiűzetés a Paradicsomba. De ezeket is a kísérleti művesség formálja-deformálja másra: a stiláris közvetettség, a legkülönbözőbb elidegenítő effektusok, a szokatlan szemszög, a kép gondosan kiszámított túl- vagy alulexponáltsága.

Azaz elegyes jellegű írások gyűjteménye az Esti iskola. Mint ahogy szépirodalmi státusuk is meglehetősen sokféle: hierarchizálatlan rendetlenségben kerül egymás mellé a remek humoreszk és a tökélyre vitt kísérleti kispróza; ez utóbbit legjobb színvonalon talán a Film (24/1) című technikai bravúrdarab képviseli. Ez egyébként „komoly" írás. Az ilyenből van kevesebb, ugyanis a kötet legtöbb darabját, ennél fogva az alaphangot is az irónia és a komikum jellemzi - amint ez, gondolom, az eddigiekből már kiderült.

Azaz Bán Zsófia legfőképp a humorban utazik. Részben annak manapság igen kurrens formájában: kiforgatott idézetek, nevetséges helyzetekre ráhúzott magas kulturális utalások, (flaszter)folklorisztikus ki- és beszólások adják meg a szöveg alapszövetét. Részben viszont a humornak egy sajátosan „önveszejtő" formáját is szívesen alkalmazza. Szemben Karinthyval, aki a humorban nem ismert tréfát, ő ismer: a poén akkor működik igazán, ha még időben lelövi magát, a vicc mennél rosszabb, annál jobb. Valamiféle „posztmodern" antihumor ez. A Mrs. Longfellow leég (egy életrajz) című írás - remek lebontása egy magas kulturális narratívának - kínos szóviccen, a „leég" kettős értelmén alapuló poénnal zárul: Mrs. Longfellow-nak a történet végén elfogy minden pénze, s felgyújtja magát. Bán Zsófia persze nem ügyetlenkedik, ő nagyon is tudja, mit csinál: ravaszul kieszközli, hogy szubverzív játékai önmagukat is szubvertálják.

Mindez - jelleg, tartalom és stratégia terén - persze nem társtalan a mai irodalomban. A paródia és a pastiche, az utalgatás és idézgetés, az önmegkérdőjelező önreflexivitás és az ironikusan tudatos másodlagosság, az intertextualitás eszméjével magát elméletileg megindokló irodalmi parazitizmus - kérem ezeket a szavakat értékmentesen, leíróilag érteni! - jó negyedszázada futja köreit, változó sikerrel és színvonalon, a magyar prózában, olyannyira, hogy ma már szinte köznyelvet és korstílust alkot mindez. Azaz különösebb hűhó nélkül igénybe lehet venni és saját célokra kisajátítani ezt a rég köztulajdonban levő eszköztárat. Bán Zsófia is így tesz. Neki persze - amerikanista révén - külön szerencséje, hogy igen jól ismeri ennek a korstílusnak az egyik fontos forrását, a hatvanas évek amerikai kísérleti prózáját, az Amerikában már akkor „posztmodernnek" elkeresztelt nemzedék munkáit, s mintegy első kézből veheti a példát és ihletést arra, ami azután egyedül és összetéveszthetetlenül az övé. Ahogy például a közkézen forgó narratívakkal, magas irodalmi és közkulturális mítoszokkal játszadozik, ahhoz Donald Barthelme-től kaphatott biztatást; önreflexiós szövegalkotási kísérleteiben Robert Coover írásai szolgálhattak iránymutatással - de olvasói szemmel nézve ezek inkább csak analógiák, a befogadás segédletei.

Érdekesebb és fontosabb ennél, ami ezeket az elegyes és sokfelé húzó írásokat mégiscsak egybetartja, sőt, horribile dictu, valamiféle egységet képez belőlük - miközben persze ironizálja és szubvertálja magának ennek az egységnek a lehetőségét és szükségességét. A könyv az Esti iskola címet kapta, s fénykép-illusztrációi és az egyes „olvasmányokat" követő kérdések, illetve az otthoni feldolgozást segítő iránymutatások is annak a játéknak a részei, amelynek keretében a munka - mint az alcím is jelzi - „olvasókönyvnek", tanulmányozásra készült szöveggyűjteménynek álcázza magát. Esti iskolába persze az iratkozik be, akinek nem volt módja, hogy a „rendes" nappali iskolát annak idején elvégezze, vagy ha megpróbálta, beletört a bicskája. Az Esti iskola ezek szerint túlkoros, bukott diákként kezel bennünket, pótvizsgára készít elő - de kellemesen csalódunk, mert komoly tanulás helyett a karneváli komolytalanság világába visz bennünket, a nagy-nagy antiiskolába, ahol nincs semmi dolgunk, csupán hogy jól érezzük magunkat. Röhög az osztály a könyvön, ezen a kétszázharminckét oldalas diákcsínyen, amely annál is viccesebb, mivel tanár követte el; Bán tanárnő, aki evvel a míves semmiséggel most szépíróként debütált, mégpedig érett, hibátlan stílusú, máris jelentős íróként.

 

 

 


Bán Zsófia: Esti iskola (olvasókönyv felnőtteknek). Bratislava/Pozsony-Budapest, Kalligram, 2700 Ft - 300 Sk.

© Mozgó Világ 2007 | Tervezte a pejk