Rapai Ágnes
Ha majd nem leszek kinn a folyosón
nyüszítve kinyílna az öreg lift ajtaja
és járókeretével végigkopogna ablakom
előtt a 7-ben lakó szépasszony aki
egyik napról a másikra a saját anyjává lett
már nem bírja festeni a haját mert
kihunyt belőle a szépség utáni vágy
már én sem félek a sötétségtől
összesűrűsödöm ha majd nem leszek
de azt nem mondhatom hogy fekete
lyukként magamba rántom a hétfőimet
a keddjeimet és műszerekkel alig
kimutatható pontként keringek
addig ameddig röppályámon megtart
az emlékezet és azt sem mondhatom
hogy
azt mondtam hogy jó lenne ha elmennél
ráadásul hozzátettem azt hogy kedvesem
miközben a képes újságot lapozgattam ami
meglehetősen felháborító lett volna ha nem
ismersz provokálni akartalak pedig reménytelen
vállalkozásnak tűnt és az is volt elvetélt kaland
érdekes mondtam itt mindenki varázsló de erre
sem reagáltál hát folytattam ebben az újságban
egyik csodálatos vacsorát varázsol az asztalra
másik sziklakertet csobogóval én ki nem állhatom
a sziklakertet mondtam századszor mit gondolsz
arról hogy de nem fejeztem be a mondatot
hanem lekapcsoltam a villanyt és búcsúzóul
csak annyit mondtam aludj
Tükrözésre felkészülni
Tévén látni önmagunkat
Legmélyünkben elmerülni
Akkor is ha semmi kedvünk
Mintha Marson nézelődni
Doktor úrral kéz a kézben
Két szerelmes űrhajós kel
Nagy kalandra szűzi tájon
Hazatérve eltűnődni
Rózsaszínbe zöldet rakni
Éhes gyomrunkba spenótot
És a múlton elmerengni