←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
rol röl Győrffy Iván

A történelem hiábavalóságáról

„Az inkvizíció, mint ismeretes, csodálatos és ízig-vérig keresztényi találmány, amely azt szolgálja, hogy tovább növekedjék a pápa meg a szerzetesek hatalma, s egy egész birodalom álszentté váljon." Nem hangzik el, de akár el is hangozhatna ez a Voltaire-től származó, maró gúnnyal fogalmazott idézet Milos Forman cseh-amerikai filmrendező legújabb filmjében, a Goya kísérteteiben, amely a fenti mondathoz hasonlóan szellemes és ötletes, de korántsem mélyenszántó. Annál is inkább, mivel a filmben bemutatott inkvizítorképző gyorstalpalón éppen a breviáriumba bújtatott Voltaire-könyvecskével illusztrálják az ördög alattomos mesterkedését. Forman elmondása szerint már Csehszlovákia 1968-os inváziója óta foglalkozik az inkvizíciós film ötletével (állítólag éppen a spanyol inkvizícióról olvasott, amikor a forradalom eltiprásáról értesült a rádióból), de csak jó negyven évvel később, számos, a szabadság és kényszer konfrontációját boncolgató alkotás, művészportré és persze tucatnyi Oscar-díj után jutott el a Goya kísérteteihez: a kommunizmus - kosztümös tablófilmnek ható - parabolájához.
Nehéz fogást találni a Goya kísértetein: kerek egész, ügyesen felépített, árnyaltan komponált darab, de mégsem szól semmiről. A plasztikus sorsfüzér talán egyetlen kibogozható csomópontja az a gondolat, amely Goya A háború borzalmai című rézkarc-sorozatának mögöttes tartalma is: a háború ember formájú szörnyeket szül a világra, függetlenül az eszmétől, amelyért harcolnak, s a mundértól (vagy csuhától), amely rajtuk feszül. Persze Goya e közhelyesnek ható sablonnál kimunkáltabb ecsetvonásokkal dolgozik, a felvilágosodás eszményeit a földi pokol látványába oltva az Isten nevében teremtett ördögi kultúra belső meghasonlottságát is magáévá teszi, mint a Caprichos vagy a Bolondságok grafikáin, vagy a fekete festményeken (pinturas negras), köztük „szellemi önarcképével", a szóban forgó film végén is kiemelt Szaturnuszszal a „süket ember házában" (l. bővebben Földényi F. László Goya-esszéit). Forman darabja ezzel szemben ciklikus sorstragédia: a spanyol honfiak és Napóleon francia hódítói egyaránt gyilkolnak, rabolnak, erőszakolnak (Wellington angol serege konszolidáltabb: a kurvákat szabadítja ki elsőként), a kiugrott inkvizítor, Lorenzo a hatalom csúcsait, a börtönök és a megalázottság lejtőit járja meg többször az elkerülhetetlen végig, a kihasznált, testben és lélekben agyongyötört Inés (Goya modellje) újrakezdi életét hasonmása/leánya, (a szintén Natalie Portman által alakított) Alicia révén, s monomániás őrültként egy talált csecsemőt szorongatva, Goya a spanyol egyházállam, a francia újarisztokrácia, a restauráció, az angol katonai elit érzékeny lelkű kiszolgálójaként éli (újra) életét, Gregorio atya Lorenzo elöljárójaként, áldozataként majd elítélőjeként szintén mókuskereket jár - akár karmikus tételfilmként is tekinthetünk Forman darabjára, itt minden tettnek következménye van, a sorsok szükségszerűen s szinte a végtelenségig reinkarnálódnak.
Önmagával felesel a film, a történelemmel, logikával és didaktikával ugyanis felemás a viszonya. Goya életének és alkotói korszakainak töredékét fogja át, s mintha az nem lenne elég anekdotikus (körmeneti duhajkodástól apácaszöktetésen át a királyság legmagasabb művészi titulusáig, 19 korán meghalt gyerektől a rejtélyes betegségekig, Alba hercegnőtől a süket ember házáig és a bordeaux-i végnapokig), és széles spektrumú, fiktív sztorikkal igyekszik feldobni (Inést lefogja az inkvizíció - mintha a Meztelen Maya miatti, jóval későbbi összezördülést látnánk; Goya cinkosan összekacsint Mária Lujzával, és elszenvedi Károly király szörnyű hegedűszólóját, akik nem fogékonyak az őket erős realizmussal ábrázoló festményekre; az udvari festő a megszökött és kiközösített Lorenzót ábrázoló képe nyilvános elégetésekor szembesül először a süketség rémével stb.). Rendezője megelégszik azzal, hogy a film elején és végén hosszú installációt rendez Goya műveiből, a rémítő-nyomasztó metszetektől a nagy példányszámú nyomatokig, a rendelésre készített olajfestményektől a gipszkarton falakról időben a Pradóba menekített, al secco technikájú „fekete festményekig", időnként munka közben mutatja a mestert, valamint hosszan kitartott képekkel beavat egy rézkarc-akvatinta készítésének korabeli rejtelmeibe. (Ez utóbbi egyébként szimbolikusnak is tekinthető, és példa Forman már-már észrevehetetlenül visszafogott utalásaira: a Caprichos 52. - Mire képes egy szabó! elnevezésű darabján, amelynek születését látjuk, esdeklő figurák és azonosíthatatlan démonok előtt egy fiatal lányt rémít halálra egy szerzetescsuhás óriásfigura - valójában ágas-bogas fából készített madárijesztő.) Persze már ez is hozzáadott érték a filmművészetben, amely eddig csak néhány óvatoskodó művészportréval (pl. Goya, 1999), dokumentumfilmmel, vagy túlzottan is az irodalmi adaptációnak alárendelt mozidarabbal szolgált Goya kapcsán (Goya, vagy a megismerés rögös útja, mindjárt kettő, spanyol és keletnémet koprodukciós változatban Feuchtwanger nyomán, 1971) - hogy ne említsük a leginkább korhű krimiként aposztrofálható A meztelen Mayát (1999).
Forman a történelembe is belegázol: egy kaptafa alá veszi az inkvizíció eltérő időszakait és válfajait, így az episzkopális, a pápai, a római stb. és az azoktól lényeges vonásokban különböző spanyol inkvizíciót, utóbbiból „kifelejti" az erkölcsi-logisztikai-anyagi szempontból is erősen kompromittált monarchiát, egy ambiciózus szerzetes rögtönzött elmeszüleményének tünteti fel az 1478-től egészen 1834-ig elnyúló spanyol inkvizíció újbóli fellángolását, s bár igyekszik hitelesen szemléltetni az inkvizíció eszközeit és módszereit, egybemossa az egyházi kiközösítést a világi kivégzéssel, a csak a bűneiket megbánóknak járó kegyes, nyaktöréses halált a Lorenzóhoz hasonló megátalkodott istentagadóknak járó eleven elégettetéssel az autodafén, s a film (valószínűleg Goya megsüketülésének datálása miatt választott) 1792-es kezdőpontjától további tagolás nélkül zsúfolja össze a történeti eseményeket, fiktív vagy életrajzi adalékokat. A hibákat és tévképzeteket tragikomikusan koronázza meg az angol szöveget értelmező magyar felirat, amelyben az izgatott hírnök bejelenti: Párizsban éppen most végezték ki XIV. Lajost - vagyis dédunokájának, XV. Lajosnak az unokája, XVI. Lajos helyett magát a legendásan hosszú életű Napkirályt...
Alig hihető, hogy a számottevő spanyol közreműködéssel készített, ám hollywoodi szemszögből is fogyasztható alkotás amerikai közönsége célzott nyilatkozatok nélkül felismerné az államvédelmi hatóságok eljárásrendjét és a pártállami diktatúra kísérteteit is megidéző jelenetek visszafogott szatíráját, ahogy az sem biztos, hogy a rendező új hazájában mindenki átlátja, hogy Forman szerint a katonáit a leigázott/felszabadított lakosság ovációjával kecsegtető Napóleon igencsak hasonlít az iraki háborúba induló csapatokat buzdító George Bushra.
Bármit is akart burkoltan közzétenni Forman, rossz lóra tett: akadt már a volt szocialista blokkból származó sokkal jobb megformálója az inkvizícióba oltott kommunizmusnak; Jerzy Andrzejewski a Sötétség borítja a földet című kisregényben az erőszakos eretneküldözés spanyol eredeténél, Tomás de Torquemada főinkvizítoron és környezetén szemléltette a fanatikus igazságkeresés, a lelki és fizikai terror, a meghasonlott istenemberség kálváriáját. „Az embereket akaratuk ellenére is az üdvösség útjára kell terelni." „Mi vagyunk azok, akiket Isten az ő hadainak élére állított. Mi vagyunk az igazság agya és kardja, mert a gondolatnak és a tettnek eggyé kell válnia." „De kicsoda meri azt állítani, hogy Isten országát szenvedés, igazságtalanság és áldozat nélkül fel lehet építeni?" „Ha egy napon elfogynának a vétkesek, nekünk kéne előteremtenünk őket, szükségünk van rájuk, hogy a bűnt szakadatlanul, minden órában nyilvánosan kipellengérezhessük és megbüntessük." „A vádlottnak nem kell félnie. A Szent Ítélőszék azért van, hogy a tévelygőket visszavezesse a helyes útra. Sajnos a Szent Ítélőszék nem mentheti meg a vádlottat, ha a vádlott maga nem akarja megmenteni önmagát. Ismerje be a vádlott a teljes igazságot." „A mi hatalmunk szükségszerűsége mindenekelőtt azon múlik, hogy a félelem maroknyi önként engedelmeskedő kivételével annyira átfogja-e az élet minden területét, a legrejtettebb hasadékaiba is behatolva, hogy az emberek elgondolni se tudják többé az életet félelem nélkül" - ezeknek a mondatoknak a mélyén (valamint az igenléstől a tagadásig eljutó főinkvizítor és éppen ellenkező utat bejáró utódja/tanítványa katartikus történetében) sokkal több rejlik rendszerekről és módszerekről, mint Forman ibériai képsoraiban.
Mindezek elhomályosítják a Goya kísértetei érdemeit, komolyan persze nem képesek megzavarni a film élvezeti értékét. A színészi alakítások annak ellenére átütők, hogy a forgatókönyv tudatosan lemond a jellemábrázolásról, sorsforgácsokból építkezik. Javier Bardem az igazi főszereplő, Lorenzo bőrében kiválóan hozza az élveteg és narcisztikus eszmeharcost - mindez a Sonka, sonka (1992) vagy a Szájból szájba (1995) perverz vígjátékainak ismeretében is jól áll neki. A Goyát megformáló svéd színész változatos repertoárjából meggyőzően rántja elő a megrokkant művész figuráját, bár arra nem kap lehetőséget, hogy a protokolláris mosolyok és görcsös grimaszok mögött rejtőző ádáz forrongást („a lélek szakadékát") megsejtesse. A legjobb mindőjük közül mégis Natalie Portman, aki a kultikus Besson-film, a Leon, a profi (1994) kislányaként debütált, később többek között az új Star Wars-epizódok galaktikus trónszékéről juthatott ehhez a doppelgänger-szerephez: a csillogás és a nyomor, az eksztázis és a pszichózis minden állomását hihetővé képes tenni. A színészi játékhoz - egyebek mellett Almodóvaron edződött - látványos operatőri munka társul, a forgatókönyv hiányosságait a sikerpáros producer-rendező jó arányérzékkel hegeszti össze.
A Goya kísértetei tehát nagyon egyben van - talán ezért jut az elvárhatónál kisebb figyelem és gondosság a (Gonosz intrikáival megbolondított) részletekre.
 
 
 

Goya kísértetei. Színes, feliratos spanyol filmdráma, 114 perc, 2006. Rendező Milos Forman; forgatókönyvíró Milos Forman, Jean-Claude Carriere; operatőr Javier Aguirresarobe; zeneszerző José Nieto; producer Saul Zaentz; vágó Adam Boome; szereplők Stellan Skarsgard, Javier Bardem, Natalie Portman, Randy Quaid, Blanca Portillo; Michael Lonsdale.
© Mozgó Világ 2005 | Tervezte a pejk