←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
rol röl Molnár Gál Péter

Monori meg a telefonkönyv

Monori Lili múlt időben beszél. Körülményes múltból megszólalni, mivel a színház első számú szabálya - ennek fejbekalapálós ismételgetésétől sokat röhincséltünk főiskolai osztályfőnökünkön - a hic et nunc. Minden színpadon lezajló itt és most történik. Amikor a török hódoltság idején bonyolódó sperhakni-drámák kerültek színre (vö. Álkulcsdrámák az 1970-1980-es évadokban című színháztudományi szakdolgozattal), a legbutább cenzor is tudta, kiknek a fedőszerve török a színdarabban. Monori kisoroszi remetelakukban házilag előállított kanavászaikban befejezett múlt emléklomjai közt babrál. Szűk családtörténelmét, személyes koloncként hozzátapadó emlékeit vizsgáztatja. Beiktat irodalmi hordóanyagot az alanyi elbeszélésbe. Évente egy fejezettel bővül a családi emlékalbum. Hol egy régi fényképfelvétel lóg ki belőle, levél, elvetélt forgatókönyv, magánbeszélgetés, kézhez sodródó alkalmi olvasmányból idézet.
Hiszékeny néző betéved Monoriékhoz. Hirdetményükön olvassa: Aiszkhüloszt adnak elő. Aiszkhüloszt? Lássuk! Sehol kasírozott görög oszlop. Gyanús plédek alól félszemmel kilesve, ágybetéten heverve mondja halkan a színésznő Devecseri Gábor fordítását. Góth Sándor, a Víg vezető színésze, otthonról elhozatott Chippendale bútorai közt Moličre-ről tartott előadást a Zeneakadémián (1943). Monoriék előadásaik helyszínére hordják kisoroszi házuk körülményeit. Állataikat és rendetlenségüket.
Nem félálomból révült hangon vizionálja költőivé pipiskedett emlékeit. Jelenben fekszik a priccsen, mégis múlt időből szólal meg. Közkincsszerű bevett színészi technikája van annak, miként illusztrálandó a múltban történt esemény megidézése: kissé kifordult szeme fehérjével kell a múltba pillantani, esetleg lágy hátraívelő csuklómozdulattal jelezni süketnéma-beszéddel, hogy a hátam mögötti ügyek számbavétele folyik. A mutogatós játékban legalább jobb kézzel a hátunk mögé intünk, jelezve: azelőtt, régen, a múltban. Mindenképp vonszoltan hangzik színpadon a múlt. Látomás műrévültséggel. A jövőt vizionáló elmélkedésekként. (Nézz csak oda... A mi jó édesanyánk is itt jár még a kertben... fehér ruhában...) Semmiképp ne természetes hangon! Színpadon kicsit föltartott fejjel, az erkély első sorának vonalára tekintve látomásosan. A színházi jövő mindig az erkély első vonalánál található. A vallásos jövő, a túlvilág feljebb: a karzaton vagy eksztatikusan a nézőtér kupolájában keresendő a túlvilág. Mennyezeten a mennyország.
Monori úgy beszél, mintha minden régen történt volna. Legapróbb részleteket is megőrző emlékezete a tanú. Nem magyarázkodik. Nézőit nem avatja be a történtekbe. Amennyit elmond: annyi a tény. Szegény alulinformáltak igyekszünk összerakni az emlékmorzsákat, hogy követhessük őket a boszorkány mézeskalácsházáig. Nem helyszíni közvetítés a lezárt múltról. Az eltelt idő tárgyilagossá tette az elbeszélőt. Most Aiszkhülosz szövegei és a Pasolini-gyilkosság anyaga előadása tárgya. Irodalmi síkon mozog a belső hordalékanyag. Magánmitológia. Homályos előgyónása a fojtogató emlékeknek. Legalul lávaként a személyes indulat. Pszichojáték-elemzése egy tartós, példás házasságban fölhalmozódott gyűlöletnek.
Az ünnepélyes szárnyalást átveszi a morfondírozás. Színpadi szavalatot az utcai beszéd. Operai dallást a dokumentarista próza.
Monori látszólagos kedvetlenséggel nyitja szóra száját. Mintha nem szívesen osztaná meg másokkal legbensőbb tapasztalatait. A szöveg nem vízfolyásszerűen ömlik szájából, mint azoknak, akik betanult szöveget szavalnak el egy szuszra, a biztonság öröme tölti el őket, hogy a bebiflázott anyagot sikerül hibátlanul fölmondaniuk. Monori úgy beszél, mint megfontoltan közlő társ: nem tudni hova kunkorul a megkezdett mondat. Előre talán a következő szó sem kiszámítható. Nem tudja kívülről a szöveget. Előttünk gondolkodja elő magából. A megfelelő szavakat keresi a feltörő emlékek érthetővé tételére. Fölidéz.
(Aiszkhülosszal szólva: nem mások szavát/hallottam én, magam nagy kínját mondom el.) Közben ugyanazon a hangszínnel és nyomaték nélküliséggel, belemosva az elbeszélésbe, rendezői instrukciókat ad, vagy az előadás folytatásához szükséges ügyelői utasításokkal látja el játszótársait. Székely B.-vel közli, vegye le a megrendelt kínai maszkot, mert nem kap alatta levegőt. A Madonna-álarcot viselő (szerzetesi alázatú) Francia Gyulát utasítja: halkítsa vagy zárja el a magnetofont. Az instrukciók nem válnak el a narratív szövegtől. Az előadás és az utasítások hangja egyforma. Bizonytalanságban marad a néző: meddig tart a szerep, mikortól válik játszóvá a megjelenítő. Amivel megerősíti, hogy játék és valóság azonos. (Nem mese ez, gyermek, így fedi az anyja.)
A távoli kevésbé fáj. Elmondható higgadtan az esemény. Monori tárgyilagosnak ható előadásmódja semmiképp nem szenvtelen. Mondat csúcsán jobbjával kisimítja szemébe lógó hajtincsét. Mozdulata feszült. Semmi se zavarja őt, miközben a lényegről beszél. Leghűvösebben elemző verssorai közt (mivel verset mond, de dikciójából nem, csak olvasmányainkból tudjuk, hogy Aiszkhülosz versben írta drámáit). Monori nem verset kántál. Megfogalmazza gondolatait, és megérteti leírásait és azok mögöttesét. Nem tépi haját. Fájdalmában nem kiált az égre. Fektében felemeli ugyan karját, ujjait, nyitja-zárja tenyerét, gyermekien jelzi, hogy bévül szörnyűségek zajlanak.
Monori nem dalolja a szöveget, szövegmondásának mégis erős a dallama. A metrumok helyett a gondolatokat hangsúlyozza, mi több: nyomatékosítja, milyen nehéz előfogalmazni a valóságot. Akár mondat közepén elakad, késlelteti a dallamot. A megszakításoktól növekszik a dikció feszültsége. Folytatja-e? Zátonyra tévedt? Másba kezd bele? De szól az emberi zene. Nem zengetve a hangszalagokat. Artikuláltan, hajszállal mégis az érthetőség határán innen. Hangászati versdanászás helyett az emberi dallam hat. Mert inkább a színezetlen, természetes köznapi közlést élvezzük, semmint a mondatok értelmét.
Az elmúlt század elejéről muzeális hangfelvétel Beregi Oszkár dómmá emelkedő légzési mutatványa Ady Sírni, sírni, sírni-jének égbe szálló gyönyörű imája vagy Alessandro Moissi felvétele Verharen: Novemberi szél versének elénekléséről. A színészet hangászati csúcsának egyik magaslata. Az ünnepi. A szertartásos. A légzési bravúr. Monori az ellenkező csúcs. A fölfokozott természetesség. A beszédbravúr. A klasszikus szöveg, ami az ott születettség fülcsalásával bír. Major Tamás társasági produkciójaként megismételte, hogy Karinthy Frigyes a körülmények elmeséléséből milyen észrevehetetlenül ment át Petőfi: Megy a juhász a szamáron elmondásába, bizonyítva, hogy a verset sem kell idegen hangon mondani. Verset mondani a közlésnek csak metrikus formája.
Minden színésznemzedék bejárja a törzsfejlődés útját. Lázadó egyszerűséggel kezd neki a pályának. Új, életszerű, igazat mondó hang forradalmát hozza. Amint beletanulva beleöregszik a mesterségébe, hangvétele visszatér az elődök ledönteni vágyott recitálásába. Mind több a színészetipari tapasztalat, egyre kevesebb a lüktető elsődleges élmény. A színház nemzedékenként feltalálja a realizmust, vagy amit annak érez.
Az arcjáték realizmusa összefügg az elektromosság fejlődésével. Antoine naturalizmusát a villanykörtének köszönhette. Amikor felcserélődött a nyílt láng vagy gázvilágítás az elektromosságra: a mimika közelebb került a nézőhöz, kivehetőbben olvashatták változásait. A film közelképe nevetségessé tette a felnagyítottan széles mimikát és gesztusokat. A televízió egyik legérdekesebb mutatványa a gondolkodás nyomon követhetése a képernyőn. Amennyit árt a televízió a megnyomorított tömegízlésnek, annyit használ is a gondolkodás mimikai jeleinek leleplező és föltáró visszahatásával a színjátszásra.
Brutális férjgyilkossága így esik meg: Monori lecsavarja az ásványvizes műanyag palack kupakját. Iszik. A maradék vizet szárazon tárgyiasan ráönti a faragott parasztteknőben heverő kínai maszkra. Obszcén a gonddal célzott mozdulat. A víz csurgása, mintha barbár levizelése volna az álarc jelképezte férjnek. Könnyed, erőfeszítés nélküli mozdulata erőteljes. Megrendítőbb, mint a színházakban ilyenkor alkalmazott kulisszarázás, hajtépés, megemelt hang, kiugrani készülő szempár erőlködése. Nem is az elrejtett indulat működik, hanem a színész tökéletes belső koncentrációja. Erejének belső összpontosításának köze sincs az úgynevezett átéléshez. Bármelyik pillanatban hűvösen képes kilépni az ábrázolásból. Ellentétes vagy civil széljegyzettel ellátni a gyilkosság elvontan megmutatott folyamatát.
Undok színház. Semmi könnyítés a nézőnek. Semmi kedvezés. Semmi hízelkedés. Kihízelgő színház. Nehéz nézni. Finnyásak kerüljék, mivel olyan, mintha arcon löttyintenének egy lábos cseppfolyós valósággal.
Legutóbb a Kilimandzsáró hava című estjükön Monori nézőnyaggató ripacsszemtelenséggel beült a közönség első sorába, a Fővárosi Levéltár kiadásában megjelenő Budapesti Negyed folyóirat 1999-es őszi számából hangcifrázástól, nyomatékosítástól mentes tárgyiassággal olvasta a Kerepesi temető sírkőfeliratait. Háttal a nézőtérnek ült, orra nyergén pápaszem, ölében ványadt retikül, kezében gépelt papírlap, és sorolta a sírkert leltárát. Cselekmény semmi. Nagy szünetek két funerábilis adat között. Magyarázó segítség nincs. Nem érteni, mi köze a Kerepesi temetőnek a Kilimandzsáróhoz, Róheim Gézához, és mi köze a közönségnek hozzá. A fegyelmezetten színtelen hangú, de tökéletesen artikulált felolvasás színpadi feszültséget kelt. Növekszik a nézők értetlensége. Ugyanakkor harapható már a teremben a feszültség. Mitől? Senkit nem érint idegen elholtak sírfölirata. És mégis magasfeszültség van közöttünk.
Gúnyos színházi pestike, miszerint olyan jó színész valaki, hogy akár a telefonkönyvet is eljátssza.
Monori Lili megfelel tehát a szállóige megszabta színészetnek. El tudja játszani a telefonkönyvet is. A mutatványnak egyetlen föltétele: ugyanaz, mint minden színészi szerep életre keltésének: a telefonkönyv szövege alá a színésznek oda kell lopnia élettapasztalatait, gondolatait a világról, emberekről. Érzelmi viszonylatot kell teremtenie önmaga és a postaszolgálati adatok között.
 
 

Szentkirályi Színházi Műhely: Argosz Földje, én hazám (Jegyzetek Aiszkhülosz és Pasolini írásai alapján) - MU Színház balett-termében, 2007. június 3.
Szereplők Monori Lili, Székely B. Miklós, Székely Rozi, Francia Gyula, Antal András, Ujlaki Béla. Grusenykát, a kutyát nem láttam (előttem egy dramaturgnő toronylott), hanem ott volt Totyi kacsa, sok régi szerep alakítója, láttuk, mint Mikes Lillát Úttörő színházas korában, pionír nyakkendőben. Totyi lába elfagyott kicsi korában. Fél lábon sántikál fél téglához spárgázottan. Megnőtt. Deli kacsaként kevély, mintha hattyú volna. 17 éves. Benéz a cselekménybe, majd bebú a dikó alá. Szemlátomást utálja a színházat.
© Mozgó Világ 2005 | Tervezte a pejk