Győrffy Iván
Számháború
2006 a választások éve, s mint ilyen, a számháborúké is. Se szeri, se száma az írott és elektronikus sajtókban a számgenerálási kísérleteknek, a számleolvasási botrányoknak, a csalásoknak és leleplezéseknek, a játékszabályok képlékeny értelmezésének. Minden résztvevőnek naponta többször akad egy-egy száma, amely nagyobb vagy kisebb, mint az ellenfeléé, attól függően, hogy pozitív vagy negatív kampányt folytat, védekezik-e vagy éppenséggel támad. A terep mindenki számára tökéletesen ismeretlen, s hiába zajlik a licitálás a semleges nézők bőrére, a fogcsikorgatva küzdő játékosokkal együtt ők sem ismerhetnek minden hegyet és völgyet, valamennyi fát és bokrot, ahogy fogalmuk sem lehet, a következő pillanatban milyen titkos csodafegyver kerül elő az arzenálból.
A számháború azért tökéletesen értelmetlen, mert az elfogulatlan" néző vagy a közvetítésért felelő közeg maga sem mentes a torzításoktól; vagy azért, mert komoly prekoncepciói vannak a játékosokkal és a változékony játékszabályokkal kapcsolatban, vagy pedig mert egész egyszerűen hatása alá kerül valamely alig áttetsző manipulációnak. De az is lehet, hogy egyszerűn csak követhetetlennek találja az eseményeket, és lusta ahhoz, hogy utánanézzen, ki milyen számokkal handabandázott a játék előző szakaszában, s azok egyáltalán valós adatok-e. Hiába lenne ez evidens kötelessége az újságíróknak, szerkesztőknek, a politikai adok-kapokban - ha éppen nem tartalék hadtesteket szerelnek föl a nekik szimpatikus küzdő felek számára - úgy igyekeznek megmaradni, hogy mélyre húzzák le a fejüket a röpködő és súlyos sérüléseket okozó számok elől, s így nagyobb károsodás nélkül megúszhatják a kampányidőszakot. Kár, hogy éppen foglalkozásuk egyik legfőbb ismérve szenved csorbát, s többé már nincs mód kiköszörülni.
Vannak persze olyan számok is, amelyek jobb, ha megmaradnak a feledés homályában, hiszen tökéletesen használhatatlanok, csak alibiként húzzák elő őket arra az esetre, ha kevés munkával akarnák megúszni a közvetítés és értelmezés kínkeserves processzusát. A Tv2 Mutató című, hetente egyszer jelentkező közéleti vitaműsora ilyen. A minap két témával rukkoltak elő - a környezetvédelem kontra autópálya-építés, valamint a híres politikai merényletek témáival -, s bár ezeknek a világon semmi köze nem volt egymáshoz, a számokkal való olcsó trükközés mégis összekötötte őket. Megbíztak egy közvélemény-kutatót, 700 fős mintán ugyan térképezze már fel, milyen a magyar társadalom" hozzáállása egyes kérdésekhez, a válaszokból ügyes kis ábrákat szerkesztettek, melyeket a műsor során egyre-másra előhúztak, pár másodpercig kitartották, ízlelgették, kommentálták őket, s máris rengeteg időt megspóroltak a vitából, a háttérmunkából. Nem mintha bizonyos ügyekben nem orientálná az embert, mit gondol a (szűk) közvélemény egyes kérdésekről (például döntéshozóként kb. 70 százalékuk az egészségügyet dotálná, 11 százalék újabb autópályákat építene stb.), s így mellesleg munícióhoz is jutnak a számháborúzók (hol kell még újabb számokat generálniuk), de közben nem tudhatjuk meg, egy ország infrastrukturális, gazdasági fejlődésében ténylegesen van-e alternatívája az autópálya-építésnek, mi kerül hosszú távon többe az adófizetőknek, lehet-e mérni vagy elkerülni a környezeti károkat, és így tovább. A két meghívott vendég, a környezetvédő civil szervezet vezetője és az autópálya-építők környezetvédelmi szakértője nem tudott tiszta képet adni az ügyben, már csak azért sem, mert nem nekik voltak egymásnak szegülő érveik, azaz a tévés szerkesztők rosszul választották meg a vitapartnereket. És azért sem, mert Azurák Csaba, a műsorvezető értelmetlen, generálhatatlan számokat kért tőlük, és más országok vonatkozó adataira is úgy csodálkozott rá, mintha nem állna mögötte stáb, hogy feldolgozza, ellenőrizze, értelmezze a tárgykörben hozzáférhető ismereteket. A másik, bizonyára nézőcsalogató felében a műsornak egy történész és egy detektív beszélgethetett az ókortól napjainkig feljegyzett politikai merényletekről (Azurák itt is számokat követelt, mintha bármilyen jelentősége lenne a mennyiségi jellemzőknek az eltérő korokban, indítékkal, módszerrel elkövetett gyilkossági kísérleteknél), és olyan kérdésekről szondáztatták meg a nézőket, mint: Oswald gyilkolta-e meg Kennedy elnököt?" vagy: használt-e az emberiségnek valamilyen politikai gyilkosság?" Bárhogy alakultak volna a számsorok, inkább szegényítették, mintsem gazdagították a műsor feltételezett célját, hogy (szórakoztatva) igazítsanak el egy adott kérdésben. Kizárólag a valódi kérdések megtakarítására és a figyelem elterelésére voltak alkalmasak.
Ahogy nem csodaszer a közvélemény-kutatás, adatai pedig gyakran mindent és annak ellenkezőjét is alá tudják támasztani gyakorlott számháborús felek kezében, úgy a független kutatók analízise is könnyen bumeráng lehet, ha nincs egy vakmerő ítész, aki nem hasal le a porba az első számsorok felröppenésekor. Nincs sok veleje annak a szabálynak, amelyet a Kedd 21 elnevezésű szórakoztató politikai show" készített, mely szerint minden megszólaló csak három-három táblát, grafikont hozhat magával, az illető szája íze szerint generált adatokkal. A köztévé friss politikai műsora egyebekben is avítt gondolkodásmóddal rukkolt elő (pedig saját bevallása szerint sziporkázóan szellemes, szórakoztató és provokatív"): a politikusoknak mindent lehet, nem érdemes szembesíteni őket titkaikkal és hazugságaikkal, fölösleges felkészülni, hiszen az ő kezükben vannak a fegyverek, amelyek a legnagyobbat szólnak. Miközben Baló György kifejezetten ügyes azokban a szituációkban, amikor szemtől szembe kell megmérkőznie egy interjúalannyal retorikában, olvasottságban, meggyőzőerőben, ráadásul általában hagyja is érvényesülni a másikat, itt önmaga halovány mását nyújtja. Nem tudjuk meg, valóban ugyanolyan üres-e, mint a tétovaságát agresszivitással ellensúlyozó Rábai Balázs, az Este másik műsorvezetője (csak gyanítjuk, hogy nem), tudna-e informatívabb lenni, ha merne, hiszen az esetlenül hosszúra nyúló, de tartalma szerint tíz percre elégséges műsorban alakja gyakorlatilag elveszik. Méricskéli a megszólalási időket, adatokra kérdez rá, de szó nélkül elfogadja ezt is, azt is, hadarásra ösztökéli alanyait, ám nem piszkál bele a kényes ügyekbe, nem igazít helyre, ha valaki összevissza tévelyeg a számok között, tőmondatos összefoglalói is hiányoznak. Baló György sajnos ugyanúgy díszletelem a hetvenes évek sci-fijeit idéző stúdióban, mint Vogyerák Anikó és a többi internetes kisasszony, akik nézői megnyilatkozásokat közvetítenek, vagy a tucatnyi plazmaképernyő a falon és a padlón, amelyiken mind ugyanaz látható, vagy az udvariasan tapsolgató, de a közelképekben zavartan egymásra vigyorgó statiszta-nézők. Közben Veres János szocialista pénzügyminiszter és Varga Mihály fideszes alelnök, miként a legelső műsorban Lendvai Ildikó és Rogán Antal, gondtalanul kampányolnak (aránytalanul több időhöz jutva, mint a többi párt), és a köztévé úgy tesz, mintha nem tudná, eszköz a kezükben, méghozzá nem is különösebben értékes médiafelület.
Vajon mikor jön el az az időszak, amikor a nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak nem kell terjengős, zavaros produktumokat végigböngészniük ahhoz, hogy racionális döntést tudjanak hozni? Amikor a szerkesztők mernek saját tapasztalatukra és szakértőkre hagyatkozni, nem dőlnek be minden politikusi, politológusi zsonglőrködésnek? Amikor ők tűzik ki az időpontokat, a helyszínt és a játékszabályokat, s nem hagyják, hogy palira vegyék őket? Egyszóval amikor a nagybetűs néző (szavazópolgár) véleménye és ítélete kezdi érdekelni az érintetteket, nem pedig a politikai elit fejbiccentése vagy szemöldökráncolása?
Akit leolvasnak, habozás nélkül adja meg magát!" - olvasható a számháború helyes lefolyását taglaló egyik szabályzatban. Amíg se a közmédia, se a kereskedelmi nincs rászorítva, hogy irányadónak tekintse a cserkészbecsületet, álmosító és idegesítő kampányoknak, zsákutcába futó közéleti vitafórumoknak nézünk elébe.
Mutató, 2006. március 2., csütörtök Tv2 22.55. Műsorvezető Azurák Csaba.
Kedd 21 - Könnyeden a politikáról, 2006. március 7., kedd m1 21.05. Házigazda Baló György.