Kiss Judit Ágnes
Áldás
Legyen erős, mint erős a folyó,
Irgalmas, mintha lágy az agyag,
Sebét víz ne érje,
Kezét magasan tartsa,
Lelke vért ne zabáljon.
Tudja a harcot, mint vadlúd az útját,
Tudja a repülést, mint falevél,
Sebét víz ne érje,
Kezét magasan tartsa,
Lába port ne tapodjon.
Nézzen messzire, mint a kelő nap,
Melegét őrizze, mint a homok,
Sebét víz ne érje,
Kezét magasan tartsa,
Szeme füstöt ne lásson.
A fájás legyen legjobb barátja,
Vértestvére legyen az öröm,
Sebét víz ne érje,
Kezét magasan tartsa,
Szíve halált ne higgyen.
Solveig
Meddig keresem még a téren
a csonkig metszett akácfákat,
a kocsmát, ahová betértem
fröccsözni, a lebontott házat
a sarkon, a szobrot a kertben,
az elveszített kulcscsomómat,
nagyi kendőjét a fotelben,
a villanykapcsolót baloldalt,
a tányért, mi déditől maradt,
a rég elrozsdált evőeszközt,
a szilánkokra tört poharat
s a kezem a két tenyered közt?
ikon
alszik a család egyedül ébren
szuszogásukban egyedül ébren
az éjszakába merített arccal
saját csöndjétől barázdált arccal
az álom-tortából ezüst késsel
magának nem vág egyedül ébren
bukás és üdv közt megrekedt angyal
saját álmokat álmodik régen
kinyújtott karja senkit nem ér el
alszik a család egyedül ébren
elcsigázottan álmához bújna
kinyújtott karral lecsüggedt szárnnyal
ringatásából felriad újra
szuszogás-zajban egyedül ébren
tágra nyílt szemmel felszik az ágyban
fekszik plafonig érő magányban