←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Tandori Dezső

„Az elemi szellem"

E. T. A. Hoffmann-mesék
 
I. Lassan jött
 
...és ösztönösen valami erő
az erdő ama helyére vezérelt,
hol szegény unokafivérem
életét vesztette csaknem. Sürgető
vágyat kezdtem érezni, nekivágnék
a bozótnak, keresve bűvtevő
rontónkat, mert épp ennek vágya hajtott,
ismét megélni azt a szétvetést, mely
lassan jött, nem jelezte semmi útját,
így csapva széjjel,
iszonyatok, mik életed lerontják,
s a vörös napkorong, hogy átderengett
a fák ritkuló lombozatain,
megláttam ím, bizony rontónk közelgett,
lassínján (csínján), engem észre sem vett,
és baljós igék s más szavak
kezdték bizsergetni már lábamat,
talpam már a földben, avar alatt;
és akkor...
Csoda, hogy elmesélhetem.
 
 
II. Ó, ennyiek halála után
 
Minden: kapaszkodó. Megkapaszkodnak bennünk,
cibálnak lefele, másfele,
nekik mindenünkből csak a fele
megfelelő, s bizony, a kifogás
kéznek-lábnak jó fogás, lábhely, markolandó,
felróják neked: romantikába hajló
a mód, ahogy (mindent agyon) beszélsz,
s amiket firkálsz, nem nagyon
eredeti, és mondataid furcsák,
s ezt gyúrják és gyúrják, s egy idő múltán
e gyurmolódó (gúnyolódó) halhatatlan
gyurmák olyanok, mint a legendás kő-
szobrok, ki pottyantotta oda őket
a híres szigetre, ki-ki turista nekik fővel-seggel
dőlhet,
de nem tudni, egyszer, annyiak halála után
az Elemi Szellem hátha kicsap mégis,
porral borítja őket s hamuval,
s mint ottfelejtett sült krumpli a serpenyőben,
mire kimégy, nagy lánggal ég,
eltúloztad a munkát, lenézted az elemek dolgát,
így, talán hamu és por marad csak egyszer
belőled és belőlem. (No, úgyis, ezt
mondani sem kell.)
 
 
III. És mind, amibe kezdesz
 
És mind, amibe kezdesz, elfelejted,
mázli, ha visszatérsz, nagy kacskaringók
után, és akkor vigyorogva lejtesz
 
egy tangót, arcoddal, egy kacsafingót
(tűzföldi táncféleség), mind, kiejtesz
egy modorosnak ítélt szótagot,
 
vagy halottaidról beszélsz csak egyre,
mondod megkifogásolt mondatod,
nem ügyelsz más s más rövid életekre,
túl hosszú vagy, most is, hogy bár tudod,
de könnyű-e, kérded magad is erre,
ennyi halál után tkp., td-képp,
 
és elhagyod Dantét, el Hoffmann mestert,
Musilt, hol a testvérek a kertben sziromesőn
emlegették a misztikusokat, buta szavaikat,
igen, meghalt Flóri, Szpéró, Samu, Csucsu, Böbe,
Alíz, Tóni, Totyi, Tutu, Berci, Csutora és Hertie,
Rudi és Nyuszika, és kutyátok, Szuszika, Tili,
és a Vak Pipi Néni, és Icsi, némelyikük
súlyos halállal, mások szenderülve, és Gida, Tódor, Poszi,
Pepi, elmentek örökre, tkp. könnyű-e így, hogy
egyszer (és Mokka! kérek egy kávé, nix cukor) te magad?
 
 
IV. Gondoltam, írok egy vidámat
 
Gondoltam, írok egy vidámat, s tessék, ez lett belőle,
gondoltam nem iszom eztán, de az I. borozó leve nem lőre,
hát még egyszer belekóstolok, ez az Elemi Szellem
rám fér, meg ki is érdemeltem
 
E. T. A. Hoffmann „Az Elemi Szellem" fordításával,
meg kíváncsi is vagyok, mit kezd áldozatával
a Rongáló, a Rontó, vagy a Szellem, maga, ahogy nap alkonya
vöröslik át, mondtam a ritkás lombokon.
Egy nagy kő madártojás van; Szüszifoszom
(leírni se tudom jól a nevét) toszigálja; hát meglát engem.
Szüszifosz madár alakú, a kő felszíne
hérakleitoszian hullámzik. Ez az, hogy kétszer
 
nem lehet ugyanígy rúgni semmibe és senkibe, kőbe
hágni se, mondom a madár alakú hősnek, barátom,
rosszul látsz, ezt a követ görgeted? Ez egy labirintus,
a szívem labirintusa, bentről jövök, csak nem tudom, tényleg,
 
hogy is, vagy hát jó, ott hagytam halottaim benn, éltem vesztém
vannak 44-en, 55-en, kevesebben, és nem tudok visszamenni.
Ez, mondta Szüszifosz Madár, ennyi, ez kő is, nagy tojás is,
de bejárata rád többé nem ásít, ez Dante azon Kőpokla,
 
melyen lelkeddel kotolhatsz, hím madár, ki nem kelted,
de nekem segíthetnél toszigálni, mindamellett.
Szüszi, mondom, ne húzz, órámon hat húsz, látom,
de nem a hat-huszassal jöttem, ha ismerős ez még itten.
 
 
© Mozgó Világ 2006 | Tervezte a pejk