←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Domány András

Új szövetség Lengyelországban

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság 2006. február 2-án megállapodott két kisebb parlamenti párttal, hogy azok meghatározott fontos kérdésekben egy évig kívülről - tehát koalícióra nem lépve - támogatják a kormányt. Az érdeklődő újságolvasók emlékezhetnek rá: a 2005. szeptemberi parlamenti választás győztese nem érte el az abszolút többséget, a korábban tervezett koalíciót pedig nem sikerült létrehoznia. A jobbközép konzervatív-liberális Polgári Platformmal nemcsak felfogásbeli különbségek akadályozzák az együttműködést, a személyes viszony is nagyon megromlott a két csoport között. Ebben az is szerepet játszott, hogy egy hónapon belül tartottak parlamenti és elnökválasztást. Az előbbi egyfordulós, tehát 2005. szeptember 25-én rendkívül alacsony, 40 százalék alatti részvétel mellett rögtön kialakult a végeredmény (a továbbiakban többnyire a pártok lengyel rövidítését fogom használni):
A kisebb jelentőségű, de kellemetlenkedni azért képes 100 fős szenátusban a PiS 49, a PO 34 helyet szerzett, mindenki más tehát csak statiszta ott. De az 50-nél több szavazathoz a 49 PiS-szenátornak az LPR 7 és az SO 3 embere is elég.
Ezután az október 9-i elnökválasztáson Donald Tusk, a PO elnöke (36,3 százalék) és Lech Kaczynski, a PiS jelöltje, a pártelnök Jaroslaw Kaczynski ikertestvére (33,1 százalék) végzett az élen, köztük zajlott a rendkívül éles további csata, amelynek végén, október 23-án megfordult a sorrend: Lech Kaczynski nyerte el az államfői széket 54 százalékkal Tusk elől. Ezzel a Jog és Igazságosság olyan fölénybe került minden vonalon, hogy csak rendkívüli nagyvonalúsággal köthetett volna kormánykoalíciót. Ez azonban esze ágában sem volt.
Mindezek után, ha a táblázatot megnézzük, a legalább 231 fős parlamenti abszolút többséghez nem maradt más lehetőség, mint a Lengyel Családok Ligája és az Önvédelem támogatását megszerezni. Az ugyanis világnézetileg, politikailag és érzelmileg egyaránt lehetetlen, hogy a Baloldali Demokratikus Szövetséggel a PiS szóba álljon. Győzött a politikai ráció, csak hát az új szövetségesek egy kicsit szégyellni valók.
 
Önvédelem: országúti csatatérről a parlamentbe
 
Az Önvédelem (Samoobrona) egyetlen ember műve. A most 52 éves pomerániai gazdálkodó, a középiskolát végzett Andrzej Lepper 1991-ben parasztszakszervezetként alakította meg, majd 1992-ben azonos néven pártként is. Tíz éven át szerveztek tüntetéseket, útelzárásokat és más erőszakos akciókat a hazai termelők állítólagos védelmében. Például ők törték fel a magyar gabonát szállító vonatokat, és szórták ki a terményt a földre. Lepper 1994-ben három hónapig előzetes letartóztatásban volt, mert egy állami gazdaság ügyvezetőjét megkorbácsolták és kopaszra nyírták. (Tehát nem hirtelen felindulásból bekövetkezett önbíráskodás történt, ami persze szintén megengedhetetlen, hanem tudatosan megrendezett durva és megalázó színjáték.) Ebben az ügyben a pártelnököt 1997-ben jogerősen 18 hónap szabadságvesztésre ítélték felfüggesztve. Azóta mintegy száz bírósági ügye van, jórészt még lezáratlanul, amelyek önmagukat is szaporítják, ugyanis rendszeresen megsérti a bíróságot, nem jár el a tárgyalásokra, és képviselői mandátumokkal megajándékozott ügyvédei segítségével a végtelenségig próbál minden eljárást elnyújtani, ha pedig megjelenik, akkor botrányt csap. Most éppen egy ki nem fizetett rendbírság miatt küldik rá a bírósági végrehajtót. Lepper közben a nagy alkuk részeként a szejm alelnöke lett (noha az előző ciklusban ugyanebből a tisztségből egy hónap után leváltották, mert ott is botrányokat okozott), és így a lengyel jogállam nagyobb dicsőségére a képviselőház helyettes vezetőjének tiszteletdíjából vonják le a bíróság által törvénysértés miatt tőle követelt összeget. Leszek Miller volt szociáldemokrata pártelnök, 2001-2004-ben miniszterelnök (1989-ben pedig a LEMP Politikai Bizottságának és KB-titkárságának tagja) súlyos felelőssége, hogy segített szalonképessé tenni Leppert, mert felhasználta más ellenzéki pártokkal szemben.
Az Önvédelem jó néhány frakciótagja sem különb a vezérénél. A jellemző SO-képviselő nem érti a törvények zömét, de hangerővel vagy a szónoki emelvény megszállásával és így a parlament megbénításával véli szolgálni a parasztság érdekeit. Köztük is szép számmal vannak elítélt vagy büntetőeljárás alatt álló emberek, például pénzügyi visszaélés miatt, de olyan is akad, akit éppenséggel választási csalásban marasztaltak el. (A 2001-es választásokra sok ezer hamis ajánló aláírást nyújtott be. De azért tavaly is megválasztotta a nép.) Egyébként nem az önellátáson alig túllépő, szegény parasztok közül kerülnek ki a frakció tagjai: 30 és néhány száz hektár közötti birtokokon gazdálkodnak. (Leppernek 42 hektárja van, de a fiának 250 hektárja, a lányának pedig tenyészménese.) Politikai elképzeléseiről annyit tudni, hogy erős elnöki rendszert szeretne, önmagával az államfői székben (elnökjelöltként 1995-ben egy százalékot kapott, 2000-ben hármat, 2005-ben pedig már tizenötöt), továbbá minden polgárnak garantálná a munkahelyet és a szociális ellátást. A jegybankot megfosztaná függetlenségétől, és elvenné tőle a valutatartalékot. Emellett hangoztatja, hogy „közérdekből" korlátozni lehet az oktatás, a tudományos kutatás és a művészi alkotás szabadságát.
Lepper 1990 előtti élettörténete szinte ismeretlen. Az biztos, hogy tagja volt az uralkodó pártnak (Lengyel Egyesült Munkáspárt, LEMP), de egyes állítások szerint párttitkár is volt egy állami gazdaságban. Hivatalos életrajzában az áll, hogy 1980-ig dolgozott állami gazdaságban, azóta egyéni gazda. Az azonban biztos, hogy teljes elvtelenség jellemzi. Gátlástalanul dicséri a hetvenes éveket, Edward Gierek első titkári korszakát (amely a megalapozatlan beruházásokkal és a fogyasztás növelésére fordított nyugati hitelekkel 1980-ra csődbe vitte a gazdaságot), és a választások előtt kijelentette: ők képviselik az igazi baloldalt, elég volt a szélsőjobbal való paktálásból. (Hamarosan rátérek arra, mi az az LPR, amellyel most összekapaszkodott.) Buzgó katolikusként nyilatkozgat a (szintén alább tárgyalandó) Mária Rádióban, de habozás nélkül felvett a jelöltlistájukra néhány menekültet a szétesett baloldali kormánypártból (nem jutottak mandátumhoz, de ez már a szavazókon múlott), és néha megjelennek körülötte az 1989 előtti rendszer kemény vonalas, obskúrus pártapparatcsikjai és titkosszolgálati emberei. Ha az egykori kormányszóvivő Jerzy Urban baloldali szatirikus-leleplező hetilapjának, a Nie-nek nyilatkozik, heves szavakkal ítéli el az antiszemitizmust, de ha arra volt szüksége, felhasznált kisebb szkinhedcsoportokat is. Pártjának egyik képviselője, a 27 éves Mateusz Piskorski néhány éve még egy újpogány csoport lapjában hirdette (és azóta sem vonta vissza), hogy „a kereszténység, a liberalizmus és a marxizmus egyaránt fajunktól idegen ideológiák", az antiszemitizmussal foglalkozókat arra figyelmezteti, hogy ennél sokkal veszélyesebb és elterjedtebb jelenség a lengyelellenesség, az orosz szélsőjobbal való barátkozást pedig azzal indokolja, hogy „a Nyugat rothadása és faji sokszínűsége miatt az egyesült szlávság a fehér faj egyetlen reménye". Ez a kedves fiatalember tehát szintén Lepper jóvoltából ül a parlamentben, bár arról már nem az Önvédelem elnöke tehet, hogy az illető egyúttal tanársegéd a Szczecini Egyetem politológia tanszékén. Szép lehet Nyugat-Pomerániában politikatudományt tanulni.
 
Lengyel Családok Ligája:
a harmincas évek fuvallata
 
Valamiért itt is Szczecin jön elő: az LPR volt városi titkárát nemrég azért ítélte el egy bíróság, mert egy vonaton részegen randalírozva „Heil Hitler"-t üvöltött, meg azt, hogy Hitlernek igaza volt, amikor a gázba küldte a zsidókat. Természetesen leváltották, kizárták és elhatárolódtak tőle addigi pártjában. Amikor a párt néhány fiatal hívéről olyan fotók jelentek meg egy lapban, amelyeken náci karlendítéssel pózolnak boldogan mosolyogva, akkor először bagatellizálni próbálták a dolgot („tulajdonképpen csak a pincért hívták, mert sört akartak rendelni, meg aztán egyszer a pápa is hasonlóan emelte fel a karját egy fotón"), de aztán belátva, hogy ők most már komoly parlamenti (és az Európai Parlamentben is képviselt) párt, ezeket a fiúkat szintén fenéken billentették. Ha kedvem lenne gúnyolódni, azt mondhatnám, hogy a mai lengyel fasiszták a lengyel fasizmus egyetlen tiszteletre méltó hagyományát is felrúgták. A lengyel szélsőjobb (nemzeti radikalizmus) ugyanis, amely a 19. század végén az orosz megszállási övezetben, tehát az ilyen gondolkodásnak gazdag táptalajt nyújtó cári birodalomban jött létre, mindig (bizonyos fokig még a szovjet korszakban is) oroszbarát és németgyűlölő volt. Ezért bár az olasz, a portugál és más fasiszta vagy autoriter rendszerekkel szimpatizált, a nácikat elutasította, és legfeljebb egyes ötleteikből és módszereikből volt hajlandó tanulni. Ez vezetett ahhoz a magyar szemmel nézve paradox helyzethez, hogy a lengyel szélsőjobboldal 1939 után része volt a náciellenes földalatti mozgalomnak, és hívei közül sokan lettek az ellenállás hősei és mártírjai. Ez akkor is tény, ha közben a zsidók elpusztítását azért helyeselték, azon örvendezve, hogy ezzel már nem nekik kell majd foglalkozniuk.
A Lengyel Családok Ligája csak 2001-ben alakult, és 2004 óta vezeti a 35 éves Roman Giertych jogász. A történet azonban régre nyúlik vissza. A Nemzeti Párt (a név időszakonként némileg változott) Roman Dmowski szellemi vezetésével a két világháború közti időszak jobboldali ellenzéke volt. Élesen szemben állt a Pilsudski marsall vezette kormányzó táborral (bár a lengyel állam újraalapítójának 1935-ben bekövetkezett halála után közeledtek egymáshoz), és rasszista, soviniszta nézeteket képviselt. Ez az irányzat szervezte a zsidóveréseket és üzletbojkottokat, az egyetemi gettópadokat, és uszított az ukrán kisebbség ellen is. Nos, a Nemzeti Párt 1989-ben rögtön újjáalakult, de észrevétlen maradt a politikában. Többszörös átszerveződés után, némi egyházi segítséggel lett belőle az LPR, amely 2001-ben már bejutott a parlamentbe, bár a sok belső konfliktus miatt az eredeti 36 főből 19 maradt a ciklus végére. (A bomlás most is elkezdődött, ketten máris kiléptek tavaly ősz óta.)
A „fasiszta" megjelölés ellen az LPR politikusai nyilván tiltakoznának, de nem tagadhatják, hogy hozzájuk kötődő vagy legalábbis velük szimpatizáló emberek bukkannak fel az ismert Vér és Becsület szervezet körül, és ők ordítják a melegfelvonulás részvevőinek, hogy „Gázba a buzikkal, azt kell csinálni velük, amit Hitler a zsidókkal!" A frakció egyik tagja, Wojciech Wierzejski filozófus (ezeknél nincs hiány képzett értelmiségiekből, itt nem bunkók grasszálnak, mint Leppernél, hanem lengyel úriemberek) „teljes társadalmi intoleranciát" hirdet a melegek ellen (ajtajára mellesleg azt írta, hogy „pederasztáknak és a Gazeta Wyborcza újságíróinak tilos a belépés", az utóbbi az ország legnagyobb példányszámú, liberális szellemű politikai napilapja), és azt is kifejtette: „Normális ember nem szavaz a baloldalra, csak aki beteges, deviáns és erkölcsileg primitív."
Az LPR szintén igyekszik kihasználni az egyházat, és néha pápább a pápánál. A már most is embertelenül szigorú abortusztörvényből még az erőszak és vérfertőzés következtében létrejött terhesség megszakíthatóságát is törölné, pedig a püspöki kar kimondta: a törvény elfogadható kompromisszum az egyház számára.
Giertych pártelnök valóságos politikus dinasztia sarja. Nagyapja, Jedrzej Giertych a harmincas évek szélsőjobboldalának egyik fő ideológusa volt, számos könyvet írt, némelyiket Pilsudskiék idején betiltották. A háború után sikerült Nyugatra jutnia, és matuzsálemi kort megérve az emigráció „nemzeti" szárnyának volt fontos személyisége. Nemrég derült ki, a hetvenes évek elején, nem sokkal a „fajvédő kommunizmus" 1968-as bizarr és gyalázatos eseményei után a titkosszolgálat megkereste a fiát - Roman apját -, Maciej Giertychet, aki 1962-ben, 26 éves korában oxfordi diplomával és kanadai doktorátussal hazatért, és békés tudományos karriert futott be a szocializmust építő Lengyelországban, eljutva az egyetemi professzorságig. (Igaz, politikamentes tudományágban: a botanika, azon belül a dendrológia művelője.) Megkérték, juttasson el apjához Londonba egy olyan írást, amellyel az ellenzék egyik legismertebb alakját, Adam Michniket járatnák le az emigráció köreiben. (Mondanom sem kell, hogy a legöregebb Giertych hivatalosan olyan ellenség volt otthon, akinek a nevét sem volt szabad kimondani.) Nos, a tudós fakutató vállalta a megbízatást, az agg londoni ideológus pedig készséggel közölte lapjában a cikket a zsidó származású, egykori kommunista apától származó, tehát számára utálatos, bár rendszeresen a kommunisták börtönében ülő Michnik ellen. Maciej Giertych professzor 1986-tól hajlandó volt részt venni Jaruzelski tábornok, államfő úgynevezett konzultatív tanácsában, amelyet az ellenzék bojkottált, és annak ülésein a már akkor nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek szerint lelkesen hirdette a Szovjetunióval fenntartott szövetség fontosságát, illetve dicsérte a szükségállapot 1981. decemberi bevezetését. Az ifjú pártelnök ezt az apát juttatta be az Európai Parlamentbe, és indította el pártja köztársaságielnök-jelöltjeként, bár ő aztán egyházi felszólításra, Kaczynski javára visszalépett.
 
*
 
Itt elkerülhetetlen, hogy egy személyes megjegyzést tegyek. Az én szememben - magam is érintett lévén - nem bűn, ha valaki az egykori uralkodó pártban dolgozott, illetve híve volt (elvi elkötelezettségből vagy geopolitikai realitásérzékből) a lengyel-szovjet vagy magyar-szovjet szövetségnek. Továbbá Jaruzelski tábornokról és 1981 decemberéről is meglehetősen árnyalt a véleményem, amelyet nem lehet egy-egy szóval, jelzővel kifejezni. Tehát amikor az idősebb Giertych korábbi állásfoglalásait vagy Lepper bizonyítatlan egykori párttitkárságát említem, nem azt akarom mondani, hogy ezek önmagukban elítélendő dolgok. Csak azért érdemesek említésre, mert ezek az emberek most hirtelen az egykori földalatti ellenzék üldözött, bebörtönzött, internált - és meggyőződéses antikommunista - tagjainak lettek szövetségesei.
A PiS felől nézve: vezetői nem a hasonló múltú, jelenleg a PO-ban ülő egykori harcostársakkal kötöttek szövetséget, hanem olyan figurákkal, akik az ő harcaik és üldöztetésük idején a környékén sem jártak az illegális ellenzéknek, sőt még az elvi szimpatizánsok igen széles körébe sem tartoztak.
Márpedig a Kaczynski fivérek vitathatatlanul önfeláldozó harccal töltötték szinte egész felnőtt életüket. Lech teljes joggal utasította vissza a túlzó német sajtóvéleményeket azzal, hogy ő nem nacionalista, hanem hazafi, az eszmei hagyományok közül pedig a Pilsudski-táborhoz áll közel, és semmiképp sem a „nemzeti demokratákhoz". Az egypetéjű ikrek 1949-ben születtek, jogot végeztek, és előbb a KOR, majd a Szolidaritás szakszervezet munkájában vettek részt, megszenvedve az illegalitás öszszes következményét. Kettejük közül Jaroslawot tartják az igazi észnek, a nagy stratégának - állítólag testvére is ekként tiszteli. A rendszerváltozás után Jaroslaw elsősorban a parlamentben dolgozott, és bár 1989-ben ő tárgyalt a Szolidaritás megbízottjaként a Mazowiecki-kormány létrehozásáról, nem került kormánytisztségbe. 1990-92-ben Lech Walesa köztársasági elnöki hivatalát vezette, de az államfővel összekülönbözve távozott onnan. Szembekerült a jobboldal egy részével is, az 1997-2001 közti Szolidaritás-kormánnyal szemben ellenzékbe vonult. A PiS alapítója volt, de a párt vezetését csak 2003-ban vette át fivérétől. Most is csak a háttérből irányít, aminek az az egyetlen oka, hogy ikertestvére lett 2005. decembertől a köztársasági elnök, és nem lett volna szerencsés, ha a két legfőbb közjogi méltóságot egy ikerpár tölti be. Így viszont fennáll az a veszély, hogy a Jaroslaw által kitalált Marcinkiewicz miniszterelnök minden személyes igyekezete ellenére báb marad.
Lech Kaczynski pályafutása sok tekintetben hasonló volt testvérééhez. 1989-ben részt vett a kerekasztal-tárgyalásokon, majd a Szolidaritás szakszervezetben Walesa helyettese lett, később az államfői hivatalban munkatársa. Aztán ő is összeveszett vele. 1992-95-ben a mi Állami Számvevőszékünkhöz hasonló Legfelső Ellenőrző Kamara élén állt. 2000-ben ő vette át a koalíció felbomlása miatt távozott Hanna Suchocka korábbi (1992-93) miniszterelnök helyét az igazságügyi miniszteri poszton, de 2001-ben, nem sokkal a számukra vesztes választás előtt hatásköri összeütközésbe került Buzek kormányfővel, aki ezért leváltotta. 2002-ben Lech Varsó főpolgármestere lett, és e székből ült át az államfőibe 2005 végén. Nos, ezekre az életrajzokra utaltam, szembeállítva őket az LPR és az SO politikusaiéval. A helyzet furcsaságát nyilván az érintettek is érzik. Jaroslaw Kaczynski egyre ingerültebben válaszolgatja a makacs újságírói kérdésekre, hogy nem örömében találta ki a stabilizációs paktumot a két kisebb párttal, hanem a parlamenti erőviszonyok kényszerítették erre, hiszen a PO-val lehetetlennek látszik a megegyezés. Amikor pedig azt vetik fel némi gúnynyal, hogy hogyan akar Lepperrel és társaival erkölcsi megújulást elérni, csak azt tudja mondani, hogy reménykedik új partnereinek megjavulásában.
Ez a partnerség persze ezzel együtt is csak azért működhet, ameddig működik, mert vannak közös pontok is. Ezekről még szólok, de előbb be kell mutatnom az új szövetség további, nem hivatalos, de igen látványos tagját, helyesebben tagjait, a Mária Rádiót és a Trwam (Kitartok) Televíziót.
 
Rydzyk atya és a püspöki kar: ilyen és olyan katolikus hangok
 
A redemptorista szerzetesrendet Liguori Szent Alfonz alapította 1732-ben, s a világban több mint 700 rendházban mintegy 6000 tagja él. Lengyelországban egy Tadeusz Rydzyk nevű szerzetes 1991-ben megalapította a Mária Rádiót. Az erősen eltérő felmérések szerint egy- és ötmillió között mozog a rendszeres hallgatók száma, akik nemcsak vallási műsorokat, egyházi zenét, liturgikus szertartásokat hallgathatnak nagy mennyiségben, hanem politikai nyilatkozatokat és vitákat is, továbbá órákon át élő adásban mondhatják el maguk is a véleményüket bármiről telefonon. Rydzyk atya aktívan részt vett a választási kampányban - a rádió mellett a nemrég létrehozott televízióval is -, még pártalapítással is próbálkozott 2005 elején. Csak a neki megfelelő politikusokat hívja be a műsorba, és a jelek szerint képes egyeseket felemelni, másokat megbuktatni. A PO elleni durva hadjárata (Rydzyk szerint a liberalizmus emberellenes bűn) bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy az elnökválasztás első fordulójában még vezető liberális jelölt, Donald Tusk helyett Kaczynski győzött.
A helyzet egyre kellemetlenebb a lengyel katolikus egyház hivatalos vezetőségének. Egyrészt a II. vatikáni zsinat óta szigorú szabály, hogy az egyház nem kötelezheti el magát egyetlen politikai erő és személy mellett sem, egyházi ember nem foglalkozhat pártpolitikával. Másrészt igencsak zavaró, hogy egy egyszerű pap fittyet hány az egész hierarchiának. Rydzyk szinte a semmiből bukkant fel, csak azt tudni, hogy 1990 előtt egy ideig Németországban élt. Kétségtelenül kiváló szervező, zaklatott, de magával ragadó szónok, és szinte hipnotikus hatást tud gyakorolni híveire. A műsort érő bírálatokra rendszerint azt feleli, hogy a különböző embercsoportokat vagy egyes közéleti személyeket sértő, durva, rasszista uszító megnyilvánulások a hallgatók szájából hangzanak el élő adásban, erről ők nem tehetnek. Csakhogy a műsorvezetők (mind papok) meg sem kísérelnek vitatkozni a szélsőséges megnyilvánulásokkal, nem figyelmeztetik a hallgatókat, hanem a legsúlyosabb kijelentések után is csak elbúcsúznak egy közömbös „Isten áldjá"-val, és bekapcsoltatják a következő hívót. Másrészt azért sem igaz a védekezés, mert a műsorok vendégei, szakértői, kommentátorai többnyire nem maradnak el a névtelen hallgatóktól.
Nézzünk néhány példát. Ezek ugyan nem közvetlenül a rádióból származnak, hanem a hozzá szorosan kapcsolódó és jórészt ugyanazon publicistákkal dolgozó Nasz Dziennik (A Mi Lapunk) című napilapból, de ez nem lényeges. Egy Jerzy Bajda nevű katolikus pap és egyetemi tanár az újság 2005. május 7-8-i számában: „Lengyelország, kelj fel, rázd le bilincseidet! ...Nem lehet tovább tűrni azt az állapotot, amelyben azok, akik csak cinikus manipulációkkal maradhattak meg a politikai színtéren a népköztársaság utáni időszakban, mindent saját tulajdonuknak tekintve szabadon osztogatnak, lopnak, politikailag és gazdaságilag idegen erőknek eladnak, egyre mélyebb nyomorba, munkanélküliségbe és jogi-társadalmi káoszba, főleg pedig erkölcsi mocsárba döntve a nemzetet..." Majd az augusztus 13-15-i számban: „A lengyelek egy aljas manipuláció következtében népszavazáson döntöttek arról, hogy belépjünk az istentelen Európai Unióba... Ideje, hogy a következő választásokon az egyesült lengyelség szakítson a posztkommunista, nyilvánvalóan nem lengyel, sőt lengyelellenes kormányok gyalázatos hagyományával. Ideje megmondani ezeknek az uraknak, hogy elmehettek. Köszönjük nektek a megaláztatást és rabságot, a gazdasági kizsákmányolást, az erkölcsi és kulturális rombolást, a lengyel név megalázását a világ előtt, azt, hogy a lengyel állam Moszkva és Izrael vazallusává alacsonyodott, a lengyel nemzeti vagyont totálisan kiárusították, tervszerűen demoralizáltak a lengyel állam minden szintjén, lerombolták lelkiismeretünket, és profanizáltak mindent, ami szent, a tengernyi hazugságot és az összes rádióból-televízióból áradó rágalmazó propagandát, II. János Pál jóságának és szentségének saját ideológiai céljaikra való kihasználását és azt, hogy Lengyelországot az Európai Unió megszállása alá helyezték. Elég a tolvajok, ügynökök és árulók kormányából. Kezdjék végre a lengyelek maguk kormányozni országukat!"
Maga az igazgató atya, ahogy nevezik, 2005. február 25-én éjjel szokása szerint betelefonált a beszélgetőműsorba, és ezt mondta: „Jönnek a kutyák, és lepisilnek mindent, ami egy kicsit is kiemelkedik a földből. ...Az egyházba is bejönnek azok, akik szét akarják bomlasztani. A szabadkőművesség azért hozta létre a kommunizmust, hogy tönkretegye az egyházat. De nem sikerült neki. Azt hiszitek, letett róla? Még cselesebben fogja csinálni."
Érdekes lenne tudni, kik azok a lábukat Rydzykre emelő kutyák és kommunista szabadkőművesek. Vajon hány püspök van köztük a jámbor szerzetes szerint? Az a helyzet ugyanis, hogy a püspöki kar egy része egyre felháborodottabban figyeli ezt az ámokfutást, amelyet ráadásul homályos pénzügyek kísérnek. A redemptoristák ismeretlen eredetű zlotymilliókból (forintban: milliárdokból) szerelték fel az 500 négyzetméteres stúdióval büszkélkedő új televíziót és a szintén Torunban alapított média-főiskolát, miközben nem hajlandók elszámolni a gdanski hajógyár megmentésére adakozóktól összegyűjtött - de arra a célra biztosan fel nem használt - hatalmas pénzekkel. Rendszeresen felrúgják az állami törvényeket, például megtagadják a beszámolást a médiahatóságnak, nem vagy csak hoszszas cirkuszok után fizetik a felhasznált zene és más művek után járó szerzői jogdíjat. Saját szűk körükön kívül mindenféle nyilvánosságtól elzárkóznak. A főpapok egy része, köztük a liberálisnak igazán nem nevezhető Józef Glemp bíboros-prímás évek óta tiltakozik a Rydzyk-féle média durva hangja és nyílt politikai elkötelezettsége miatt, mondván: ez ellentétes a katolikus egyház tanításával és belső szabályaival. A papok az evangéliumot hirdessék, ne egyoldalú politikai műsorokat vezessenek - hangzott el többször. A püspöki kar hivatalosan követelte, hogy a Mária Rádió működési szabályzatát nyújtsák be neki, de ezt a szerzetesek jó néhány éve halogatják, nyilván azért, mert a püspökök igényt tartanának egy igazgatósági helyre, hogy ellenőrizhessék, mi folyik. A redemptoristák általános szabályzata egyébként a www.cssr.com honlap tanúsága szerint kimondja: bár a rend, mint minden szerzetesrend, szervezeti önállóságot élvez és nem tartozik a püspöki kar közvetlen joghatósága alá, „ténylegesen és törvény szerint a helyi egyház része... Felelős azért, hogy tiszta szívvel együttműködjön a helyi egyházzal". (04. pont) Valamint: „Ha a rend adminisztrációját alá kell vetni az állami törvény ellenőrzésének, minden bevételt és kiadást ezen törvény előírása szerint hitelesen számon kell tartani és a megjelölt időszakra be kell mutatni. Továbbá akkor is ajánlott ilyen rendszert alkalmazni, ha ezt az állami törvény nem követeli meg." (0204. pont) Rydzykék mellesleg arra sem kértek engedélyt, hogy a „katolikus" jelzőt használhassák, amire csak a püspöki kar hozzájárulásával lenne joguk. Tehát bármily paradox, a papok által birtokolt és irányított orgánumok hivatalos nevében nem szerepel ez a jelző, miközben a reklámszlogenjük, amibe már nem szólhatnak bele a főpapok, úgy hangzik, hogy „egy katolikus hang minden otthonban". A Trwam TV a püspökök szerint állami működési engedélyt sem kaphatott volna, mert tulajdonosát, a Lux Veritatis (az igazság fénye) Alapítványt Rydzyk és két rendtársa magánszemélyként alapította, holott az egyház szabályai szerint ilyesmit csak testületek, egyházon belüli jogi személyek tehetnek.
A püspöki kar azért nem tudja se lenyelni, se kiköpni a Mária Rádiót és körét, mert maga is mélységesen megosztott. A varsói, a gdanski, a wroclawi, a lublini érsek elutasítja a toruni adások hangvételét, a sandomierzi, a lowiczi, a lomzai püspök viszont nyilvánosan mellé áll. A bíboros-prímás azt mondja, hogy „a Mária Rádió megosztja a lengyeleket", Zdzislaw Klafka redemptorista tartományfőnök, Rydzyk egyházi elöljárója pedig azt: „a Mária Rádió elleni támadás merénylet a lengyel demokrácia ellen". Amikor Tadeusz Goclowski gdanski érsek felszólította a kormányt, hogy ne rohangáljanak a miniszterek állandóan Rydzyk stúdióiba, hanem a polgárok összességét tájékoztassák a fontos dolgokról, továbbá kijelentette, hogy „történelemhamisítás az 1989-es kerekasztal-megállapodást összeesküvésnek nevezni", a szerzetes „mohersapkásoknak" csúfolt agresszív öregasszonycsapata egy másik, a műsorokban kitárgyalt konfliktusos ügy kapcsán - nem tévedés - „vatikáni spicli!" kiáltásokkal fogadta a főpapot saját székesegyháza előtt. Vérig sértették a Mária Rádióban Lech Walesát is, akinek mély vallásossága igazán nem vitás: felmelegítették a rég megcáfolt besúgóvádat, amely éppen a kommunista titkosrendőrség tudatosan hamisított anyagaira épült. Az elkeseredett exállamfő és volt Szolidaritás-elnök azt írta: „Hamisan használják a szeretet és a hit jelszavát, gyűlöletre álhazafiságot építenek." Józef Zycinski lublini érsek, a főpapság liberális szárnyának, ha van olyan, egyik vezéralakja ugyanerről ezt írta: „Egy pap, egy szerzetes az egész ország szeme láttára halálos bűnt követ el, amikor hamis iratok segítségével megpróbálja tönkretenni egy másik ember becsületét. És ezt Mária nevében teszi, ami szentségtörés."
Érdekes, hogy a szülőhazája egyházi ügyeiben igen pontosan tájékozott
II. János Pál pápa hagyta idáig fajulni a dolgokat. Bár gondosan ügyelt rá, hogy külön ne fogadja Rydzyket, és megnevezve ne dicsérje meg, azt például szó nélkül tűrte, hogy a pap különleges apostoli áldássá hazudjon fel egy általános audiencia több ezer részvevője között neki és csoportjának is odavetett kézmozdulatot. 2005 végén úgy látszott, hogy valami történik: a lengyel püspökök ad limina (beszámoló) látogatásán XVI. Benedek pápa nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy a katolikus médiának az egyház szabályait megtartva, a püspökökkel egységben kell működnie, majd a varsói apostoli nuncius adott ki szigorú körlevelet arról, hogy a papok csak elöljárójuk engedélyével végezhetnek bármiféle közéleti tevékenységet. Miután mindez hatástalan maradt, sőt február 2-án csak Rydzyk rádiója és televíziója lehetett jelen a PiS és két új szövetségese megállapodásának aláírásán, példátlan fellépésre került sor. A püspöki kar elnöksége 2006. február 7-én hivatalos levelet írt a redemptorista tartományfőnöknek: „A Lengyel Püspöki Kar kötelességének érzi figyelmeztetni Tartományfőnök Atyát, aki felelős az említett médiát irányító atyák tevékenységéért és elkötelezettségéért, hogy az egyházat egy bizonyos politikai párt egyértelmű támogatójaként értékelik [ti. az adások egyoldalúsága miatt]. ...Elvárjuk Tartományfőnök Atyától, hogy a Mária Rádió és a Trwam Televízió a jövőben teljes mértékben tiszteletben tartsa a katolikus társadalmi tanítást." E megdöbbentően éles hangú levelet a püspöki kar elnöke, az erősen konzervatívnak tartott Józef Michalik przemysli érsek is aláírta. És mi történt? E sorok írásáig (március 10-éig) semmi. Illetve valami mégis: Antoni Dydycz drohiczyni püspök nyilvánosan, újságcikkben kért bocsánatot a szerzetesrendi elöljárótól a püspöki kar elnökségének levele miatt.
Dominik Ciolek jezsuita szerzetes, a rend folyóirata egyik szerkesztője ezt írta: „Rydzyk korlátlanul támogatta Lech Walesát, de 1995 után elkezdte a kommunista titkosszolgálat ügynökének nevezni. Jaroslaw Kaczynski korábban könyörtelenül támadta a Mária Rádiót, és azzal vádolta, hogy az orosz hírszerzéssel áll kapcsolatban, de most már az egyetlen szabad lengyel médiumnak mondja. E nyaktörő bukfenceknek egyszerű a magyarázata: eszközként használják egymást."
 
PiS+SO+LPR: találkozási pontok
 
De minek az eszközeként? Most térek vissza oda, hogy mi lehet az alapja az együttműködésnek az egymástól erősen eltérő három párt között. Például a PiS vezetőinek az a meggyőződése, hogy számos tisztogatás és igazoló eljárás után, több kommunistaellenes kormány működése ellenére még mindig jórészt az egykori kommunisták gyakorolják a politikai és gazdasági hatalmat, és az elmúlt 17 évben szinte mindenre egy összefonódás nyomta rá bélyegét: a politikusok, az üzleti lobbik, a titkosszolgálatok (1990 előttiek és utániak egyaránt) és időnként a bűnözők együttműködése. Jaroslaw Kaczynski ki is mondta: az 1992-ben fél év alatt megbukott Olszewski-kabineten kívül a rendszerváltozás utáni összes kormányra jellemző ez. (Tehát arra is - a Mazowieckiére -, amelyet ő segített megszervezni? És arra is, amelyben egy évig a testvére volt az igazságügyi miniszter?) Ezzel a politikus, aki minden kacskaringó ellenére a rendszerváltozás részese és az 1989 utáni évek aktív közszereplője volt, csatlakozott a két új szövetséges retorikájához, amelyek a korábbi rendszerrel szinte nem is foglalkoznak, hanem az új demokratikus Lengyelország szabadon választott vezetőit akarják felelősségre vonni, elszámoltatni, pontosan azt hirdetve, hogy valójában itt valamiféle titkos és ártalmas maffia működött csupán. Lepper szerint például „nem lehet olyanokkal építeni a IV. Köztársaságot, akik 1989 után részt vettek a kormányzásban"! Ebben pedig a Kaczynskiak is benne vannak...
A kormány első száznapi teljesítményéről folytatott parlamenti vitában február 17-én a kormánypárt elnöke részletesen kifejtette: a mai Lengyelország független és demokratikus ugyan, de rengeteg a baj. Nő a bűnözés, bizonytalan az energiaellátás, 18 százalékos a munkanélküliség, súlyos gondokkal küzd az egészségügy, nincs elég lakás, ráadásul hatalmas a korrupció, a gazdasági döntések mögött torz lobbiérdekek bújnak meg. Mindezt le kell leplezni, hogy „a lengyel állam a lengyelek, a lengyel állampolgárok állama legyen". (A lengyelség hangsúlyozásával függ össze a külföldi tőkével, a privatizálással szembeni bizalmatlanság, a bevásárlóközpontok ellen tervezett intézkedés és az az elképzelés, hogy néhány külföldi tulajdonban lévő lapot visszaszerezzenek „nemzeti" kézbe.) Erkölcsi megújulásra van szükség, folytatta a pártelnök, valódi radikális változtatásra, mégpedig éppen a demokrácia és a jogállam érdekében. „Meg akarjuk semmisíteni az összefonódásokat. Jogállamban megengedhető módszerekkel tesszük ezt, és mindenekelőtt morálisan." Miután a bírósági ítéletek szigorítása érdekében javasolt büntetőtörvény-módosításokat szinte az egész jogászi szakma ellenállása fogadta (érvük: már ma is túlzsúfoltak a börtönök, látványos, de felszínes megoldásokkal nem lehet csökkenteni a bűnözést, amely nem is nőtt annyira, mint a kormány állítja), és az igazságügyi miniszter sorra éles konfliktusba keveredett a bírói és az ügyvédi karral, valamint az egyetemek jogi karaival, a pártelnök mindezeket a vitatkozókat, köztük az Országos Bírósági Tanácsot a bűnözők szövetségeseként állította be. „Nem engedjük, hogy a bűnözők védelmezőinek frontja győzzön. Nem lesz Lengyelországban diktatúra, és csak nagyon buta ember hihet ennek a veszélyében. ...De rend lesz. [Itt a parlamenti jegyzőkönyv szerint egy képviselő bekiabált: Bravó! Majd viharos taps következett.] Rend lesz, mert ez az egyszerű lengyel emberek érdeke. (Taps.) A PiS pedig az egyszerű lengyel emberek pártja, és erre büszkék vagyunk."
Ez a hang, ez az érvelés bizonyára tetszik az LPR és az SO képviselőinek is. Sőt az is, hogy az állampolgári jogok megbízatása lejártával távozó biztosát, Andrzej Zollt, aki korábban az alkotmánybíróság elnöke volt, és szellemileg közelebb áll a jobb-, mint a baloldalhoz (Stanislaw Dziwisz krakkói bíboros-érsek, az elhunyt pápa volt személyi titkára épp most bízta meg a II. János Pál hagyatékát gondozó központ vezetésével), Kaczynski államellenesnek nevezte, amiért hivatalánál fogva gyakran állt ki éppen „egyszerű lengyel emberek" mellett az államhatalommal szemben. És meg is választottak a helyére egy olyan jogászt, aki eddigi pályafutása során inkább kétségbe vonta az alapvető emberi jogokat. (Más kérdés, hogy első lépései az új poszton némi reményt adnak: talán átértékelt egyet s mást.) Az is bizonyára megfelel Giertych és Lepper jogállam-felfogásának - de nem hittem volna, hogy Kaczynskiénak is -, ami az alkotmánybírósággal kapcsolatban elhangzott. Az alaptörvény őrei nemrég kimondták: alkotmányellenesen járt el Varsó és Lódz főpolgármestere, amikor a közrend veszélyeztetésére hivatkozva betiltotta a melegek felvonulását. Ugyanis a közrendet nem ez a békés megmozdulás veszélyeztette, hanem a durva és erőszakos ellentüntetés, amelytől éppen a városi hatóságoknak kellett volna megóvniuk az alkotmányos gyülekezési jogukkal szabályosan élő polgárokat. A dolgot kínossá tette, hogy a főváros vezetőjeként a közben államfővé előlépett Lech Kaczynski hozta az egyik alkotmánysértő döntést. Nos, ezután mondta Jaroslaw: sebaj, idén hat alkotmánybíró megbízatása jár le, és olyanokat választunk majd a helyükbe, hogy ilyen határozat többet ne szülessen. A köztársasági elnök pedig maga értelmezte az alkotmányt: az, hogy ő az alkotmányosság őre, azt jelenti, hogy neki a választók többsége által támogatott program, vagyis a kormánypárt programjának megvalósítása fölött is őrködnie kell.
A fentiek jegyében került előkelő helyre a három párt stabilizációs paktumában az új korrupcióellenes hivatal létrehozása, amely igen széles hatáskört kapna. Az ellenfelek ellenőrizhetetlen hatalmú, főleg a kormánypártot szolgáló intézménytől tartanak, és azt mondják: amit a rendőrség, a titkosszolgálat, a vámőrség, az ügyészség, az ellenőrző kamara nem tud feltárni, azt miért tudná jobban kideríteni egy újabb, sok pénzbe kerülő hivatal? Állandó parlamenti vizsgálóbizottságot is akarna az új többség a visszaélések leleplezésére - mivel ezekből szerinte annyi van, hogy az egész ciklusra elég munkát adnak -, majd miután kiderült, hogy ez az alkotmányba ütközne, mert az csak konkrét ügyekre enged ilyen testületet alakítani, felvetették az alkotmánymódosítást. Ez azonban egyelőre nem megy, a kétharmados többség (legalább 307 szavazat) nincs meg.
Nem tudni pontosan, mi lesz a Lengyel Nemzeti Bank sorsa. A PiS és a kormány tudja, hogy a partnerek drasztikus követeléseit nem lehet teljesíteni: nem lehet egy uniós tagállamban a jegybank függetlenségét megszüntetni. De az megtörténhet, hogy kötelességei közé beillesztik a termelés és a foglalkoztatás növekedéséről való gondoskodást is, továbbá megszüntetik vagy kisebb létszámúvá teszik a Monetáris Tanácsot, és megváltoztatják megválasztásának módját - mindez pedig végül is a függetlenség korlátozásával járhat. Felbukkan a paktumban egy furcsa új állami intézmény terve is: „nemzeti sajtófigyelő központ" alakulna, amely foglalkozna a „hamis információkat" közlő orgánumokkal, valamint feltárná az újságírók élettörténetét és a lapkiadó, rádiós és televíziós cégek pénzügyi hátterét. Az indok: a közvélemény befolyásolói sem működhetnek ellenőrizetlenül. Értsd: állami ellenőrzés nélkül! Hát ebben is bizonyára boldogan partner az SO és az LPR, amely gyűlöli az egész demokratikus és szabad sajtót. Kaczynski pedig név szerint támadta meg néhány médiavállalkozás tulajdonosait, és az általuk megszabott irányvonal elleni lázadásra biztatta a náluk dolgozó újságírókat.
Tehát megvannak azok a találkozási pontok a PiS, az SO és az LPR között, amelyek a megállapodást lehetővé tették. Megvalósítani persze főleg azt lehet, ami nem kerül pénzbe. Máris konfliktus van a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának visszatérítése körül: az SO 100 százalékot követel, ami ellentétes az uniós szabályokkal, ott csak kedvezmény lehetséges, de elengedés nem. Egy sor szociális juttatás (gyermekes családok, öregek, munkanélküliek) jelentős megemelése be sem került a paktumba, mert megoldhatatlan, és a kormányon lévők nem olyan könnyedén írják le a számokat, mint a külső támogatók. A PiS által ígért lakásoknak - most már bevallják - csak a fele fog megépülni, és egyelőre jegelni kell a választási kampányban hangsúlyosan emlegetett adócsökkentést is, mert a pénzügyminiszter szerint nincs nélkülözhető 10 milliárd zloty (700 milliárd forint) a költségvetésben. A személyi jövedelemadó évek óta befagyasztott sávhatárait emelik ugyan, ami csökkenti az adózók terheit, de a 19, 30 és 40 százalékos kulcsokból a jelek szerint még 2007-ben sem lesz 18 és 32 százalék.
A gazdaság egyébként, amely mindenki szerencséjére egyre kevésbé függ a politikától és a politikusoktól, elég szépen nő. 2005-ben 3,2 százalékkal lett nagyobb a GDP. Ez a 2004-ben elért 5,3 százaléknál kisebb ugyan, de a IV. negyedév 4,2 százalékot mutatott, tehát a görbe felfelé tart. A beruházások ugyancsak az utolsó negyedévben 10 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának adatát. Az infláció már csak 1-2 százalék között ingadozik. A munkanélküliség azonban változatlanul 17-18 százalék, az államadósság pedig kétszer olyan gyorsan nő, mint a GDP. A költségvetési hiányt és az államadósságot az euró bevezetése érdekében mindenképp csökkenteni kell - csakhogy Lengyelországnak nincs is konvergenciaprogramja. Ezt Brüszszelben erősen felrótták február végén. Ráadásul, bár a PiS csak euroszkeptikus volt, és nem ellenezte az EU-tagságot, az SO és az LPR viszont nagyon is, a közös pénz ügyében mintha közelednének. Noha a népszavazáson nagy többséggel jóváhagyott belépésnek szerves része, hogy előbb vagy utóbb be kell vezetni az eurót, kormánykörökben egyelőre lebegtetik az egészet, Lech Kaczynski államfő pedig azt vetette fel többször is, hogy erről külön népszavazást kellene tartani.
Február 2-án mindenesetre minden szereplő elégedettnek látszott. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke azt mondta: elkezdődik az állam megtisztulása, vége a nemzeti érdekek semmibevételének, most a rendszerváltás áldozataival is törődni fognak. Andrzej Lepper SO-elnök azt hangsúlyozta, hogy el kell számoltatni a gazdagokat, de a becsületes emberek biztonságban érezhetik magukat. Roman Giertych, az LPR vezetője úgy fogalmazott: most kezdődik az 1989-es kerekasztal-megállapodás kétségbevonása, és ez azért szükséges, mert az elitek azóta csak élősködtek a társadalmon. Február 2-án tehát nagy volt az egyetértés, azóta azonban volt néhány ütközés. Lepper és Giertych folyamatosan fenyegetőzik és követelőzik, és bár új választáshoz szemlátomást senkinek sincs kedve, a PiS vezetői is meg-megpendítik a parlament feloszlatását. Ma mindenesetre nincs elemző, aki meg merné jósolni, meddig tart a három párt együttműködése, és végig tudja-e csinálni a PiS kisebbségi kormánya a négy évet.
PÁRT MANDÁTUM
 
Jog és Igazságosság (PiS) 155 (27,0%)
Polgári Platform (PO) 133 (24,2%)
Önvédelem (Samoobrona, SO) 56 (11,4%)
Baloldali Dem. Szöv. (SLD) 55 (11,3%)
Lengyel Családok Ligája (LPR) 34 (8,0%)
Lengyel Néppárt (Parasztpárt, PSL) 25 (87,0%)
458 fő; plusz ketten a német kisebbség képviselői.

Szerzőink új könyve [KÉP HIÁNY!] MGP neve i

[KÉP HIÁNY!] Kun konyv ff [KÉP HIÁNY!] MGP konyv ff
© Mozgó Világ 2006 | Tervezte a pejk