←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

NESÖNEL GALERI

Nagy József

Lágy támasz

Schmitt Pál bocskaiban
Szögezzük le: Schmitt Pál - bármit bolondozott is az elmúlt két-három évben - alapvetően kedves, barátságos, simulékony ember. Olyan szimpatikus. Ám újabban nagyon nem neki való terepre tévedt. Ezért fogjuk most tizenvalahány oldalon ekézni. Amitől persze lelkiismeret-furdalásunk van. Hisz, mondjuk, Rogánt vagy Pokornit ütni, esetleg Kövért, hogy maradjunk a Fidesznél, az kunszt, mert erő van bennük, hatalom a kezükben, ész a fejükben. Ráadásul ütnek-vágnak ők is állandóan - jogos hát a viszontgyomros.
Ám Schmitt egy nagy mosoly. Sztárnak, tévétornásznak, sport- és sima diplomatának ideális, pláne ha hozzáveszszük, hogy iksz nyelven beszél, és még asztal mellett is remek. A politikában viszont mindez kevés. Ott, ha csak stílus van, hatvan felett is irigylésre méltó kondi, harminckét fehér fog, "mind saját", ápolt ujjak, frissen vasalt ing, drága nyakkendő, szóval, ha csak ez, akkor bizony egykettőre összekuszálódnak az addig fogadásokon, pohárköszöntőkön könnyedén sikló, szellemes mondatok.
"Schmitt?... Politikai giccs." E címkét nem mi varrjuk rá, tényleg, hanem egy őt közelről ismerő Fidesz-politikustól hallottuk.
Persze ettől még eladható a népnek. Végül is imázsnak vette őt maga mellé Orbán. Csak vigyázni kell, mit bíznak rá. Március 15-i beszédet, például, nem érdemes. Vagy ha igen, a szónoki emelvény tövében még át kell nézni valakinek a kéziratot, kihúzni néhány jelzőt, nemzetárulózást, tál lencsét, ilyeneket.
De erről majd később. Szegény Schmitt már így is hangozatja úton-útfélen, hogy támadási felületet keresnek rajta ellenfelei. "De nem bánom, mert az erdőben a magas fát fújja a legjobban a szél. Ám annak vannak a legerősebb gyökerei is."
Hát akkor nézzük a gyökereket.
Életrajzi forrás szerencsére akad bőven. Néhány hete a Korona Kiadó jelentetett meg Schmitt Pál címmel exkluzív, 250 oldalas kötetet (szöveg Kő András, Népsport, Magyar Nemzet; fotó Gárdi Balázs, Népszabadság, szabadúszó; ajánljuk gyűjtőknek és megszállottaknak; ára 5900 forint, polgári körös netvörkön bizonyára olcsóbb). Három éve pedig, a főpolgármester-választási kampányban, szerényebb formában Schmitt Pál - A csapatember címmel készült különös könyv, amely három szakaszra tagolódik. Az első fejezetben a nemzetes Csontos János beszélget Schmitt-tel, majd Sch. újságírót játszik, és sorra interjúzza Albert Flóriánt, Bodrogi Gyulát, Inke Lászlónét, Kokót, valamint Thulassay Tivadart. A kiadványt a Schmitt Pál intelmei a gyermekekhez (értsd: unokáihoz) szakasz zárja. Idézünk majd mindből, finom. Ízelítőül most két kérdés Schmitt Pál alkalmi újságíró tollából, mert ehhez is ért: "A fűtéssel hogy állsz?" (Inke Lászlónétól), "Neked vannak kutyasétáltatási gondjaid?" (Albert Flóriántól).
 
"Gyakran túloz" - ezt Kő András írja róla a minapi repikönyvben. Ne feledjük e minősítést.
És most már tényleg jöjjön a család.
A Schmittek száz éve telepedtek le Magyarországon, Budafokon; Ettlingenből érkeztek. Azt nem tudjuk biztosan, hogy hősünk szülei eleinte hol laktak. Azért nem, mert Sch. az egyik róla szóló könyvben úgy emlékszik, hogy a Bérkocsis utcában, a másikban meg úgy, hogy a Gyorskocsiban. (Nem mindegy.)
Gyakran megcsalja emlékezete az amúgy 1942. május 13-án született alelnököt. A 2002-es kötet (nevezzük mostantól Portré 1-nek: P1) szerint az ötvenes években kitelepítették őket, egy évig Fülén éltek. "Egy udvar szélén, egy kis kuckóban laktunk, igencsak szorosan." Az idei album (mostantól P2) viszont azt írja: "S ha a gyerekkori emlékeimben kutatok, kiderül, hogy a villanásokból, a hallomásokból olyan események csúsznak össze, amik vagy bekövetkeztek, vagy nem. Vagy jól emlékszem, vagy rosszul. Így eshetett meg, hogy sokáig azt hittem, az államosítás következtében kipakoltak minket is Fülére, és ott töltöttünk egy évet. A valóság ezzel szemben az, hogy közvetlenül a háború után, valami ismeretség révén, amikor Pesten nem volt ennivaló, egy vagy két nyáron át a Fejér megyei falu adott otthont nekünk." (Mint a partizánveterán-viccben: igen, vannak emlékeim az ellenállás idejéből, s ha isten segít, lesznek is még.)
Természetesen nehéz gyerekkora volt. "Olyan családba születtem, ahol mindennapjainkat a polgári értékek határozták meg. A vallásos nevelés, a tanulás mindenekelőtt... szüleim a nevelésünkben igyekeztek érvényesíteni a klasszikus polgári elveket... egyfajta drillben éltem: zongoraóráról rohantam franciaórára, franciaóráról ministrálni, este még megtanulni másnapra a memoritert - gyerekszemmel nézve tehát túl sok okom nem volt a vidámságra." (P1) "Sokszor azt érzem, hogy nekem egyáltalán nem volt gyermekkorom. Vagy ha volt is, úgy tovatűnt a feladatok teljesítése közben, mint a szivárvány." (P2) Aztán "miután a kitelepítésből visszatértünk, már a Németvölgyi útra költöztünk. Szerettem budai gyerek lenni. Nem voltam verekedős fiú, de azért jó érzéssel töltött el, hogy az osztályban én vagyok a legerősebb."
Apácákhoz jár oviba, a Sas-hegy tetejére, a Németvölgyi útra általánosba, a gimnáziumot 56-ban kezdi a Petőfiben, ott éri a forradalom is. "Suhancként minden »kalandos dolog« érdekelt bennünket: elmentünk az üresen hagyott rendőrségre, fegyvert nem mertem elhozni, mert ahhoz azért kicsi voltam." (P1) A P2 Schmitt 56-ban íródott naplójából idéz: "Tegnap délután mentünk a rendőrségi fegyverraktárba. Rengeteg lőszert hoztunk haza, Tamás és Gábor egy-egy kispuskát is szereztek. Tamás a nagybátyjától kapott egy komoly puskát, és az ő fegyvere így az enyém lett. Itthon nem engedték tartani, ezért hátul a kertben eldugtam. Sok golyóm is van hozzá... Ma újból bent voltam a rendőrségen; futócipőt, atlétatrikót, iránytűt hoztam haza. A harc még áll." Hogy is van ez?
 
A középiskolában "jó rendű" tanuló. Orvosira felvételizik, "de a származásom miatt nem vettek fel". És talán azért sem, mert oda a kitűnők közül válogathatnak. Erre aztán "fizikai munkát vállal a Herbária gyógynövény-raktárban."
A versenyszerű sportot 1956 nyarán kezdi, háromtusázik (úszás, futás, lövészet), az iskolában atletizál, a következő évben öttusára vált, s maradt is annál 1960-ig. Ám "190 centiméteremmel a lovagláshoz túl magas, az úszáshoz pedig túl nehéz voltam. Ráadásul nem futottam különösebben jól... Kiválasztottam... belőle azt a számot, ami egyedül jól ment - az volt a vívás." Ekkorra - a Vörös Meteor színeiben - már kétszeres felnőtt párbajtőr-csapatbajnok, 59-ben ifjúságiban is első, 60-ban, 18 évesen egyéni ifjúsági magyar bajnok. Kiválóan teljesít, a felnőtt válogatottságra 66-ig mégis várnia kell - abban az évben nyeri három felnőtt magyar bajnoki címe egyikét, olyan mágusokat előzve meg, mint Nemere, Fenyvesi, B. Nagy és Balczó. Utóbb nyer Világ Kupát, részt vesz 11 világbajnokságon, amiből három olimpia. Két olimpiai és további három világbajnoki aranyat szerez, mindet csapatban.
A P2 Kulcsár Győzőt idézi. "Hogy miben rejlett a csapat sikerének titka? Az iszonyatosan sok munkában. Valamennyien egyetemi diplomát szereztünk. Ez sem volt mindegy! Meglátszik a sportban is, ha valaki tanul. A másik erőlködik, szétszakad az igyekezettől. Mert nincs más az életében, csak a sport... Schmitt mindent tudott, amit kellett. Bombabiztos "bekkelő", nem hibázó típus volt. Félelmetes gondolatgazdagság jellemezte a páston."
Meg a vámon. "Szemet hunytak a vámosok, ha ezt-azt hazahoztunk, amiből aztán egy kis zsebpénzt lehetett csinálni - összességében tehát egy árnyalattal magasabb életszínvonalat érhettünk el, mint az átlag." (P1) Árnyalattal. "Nyakkendőanyagban »utazott«." De óvatos volt. Az élet minden területén óvatosabb, mint a társai. Ha egy nyakkendőanyagból tíz méter már rizikót jelentett, mert csak öt méter volt a megengedett, akkor ő hét méterrel beérte... - Ma is így vezetek autót - mondja. - Így politizálok, így étkezem, semmiben sem vagyok szélsőséges." (P2)
A 61-es duisburgi ifi vívó-vébén Sch. egy társával úgy dönt, disszidál, mondván, hogy nem vették fel az orvosira. Ellógnak a csapattól. A mainzi pályaudvaron rendőrök igazoltatják a két magyar tinit, beviszik, majd elengedik őket. A fiúknak "eszükbe jut az édesanyjuk, a családjuk, hirtelen rájuk tör, hogy bajuk is eshet". És a válogatott után sietnek. Megússzák fél éves eltiltással. A csapatvezető Bay Béla hónapokkal később együtt vadászik Kádárral és Aczéllal. "És az adomák közben megemlíti - írja a P2 -, hogy képzeljék el, két »gyereke« disszidált, mert nem vették fel őket az egyetemre... »Kádár elvtárs - fordul Bay a párttitkárhoz -, nem lehetne ezzel a két gyerekkel valamit kezdeni?« Aczél György is hallja a beszédet, hümmög, aztán rágyújtanak két bagóra."
Schmitt Páltól pár nap múlva az Aczél-titkárságon kérdik: "Schmitt elvtárs, melyik egyetemre akar menni?" Még egy bukott disszidálásból is jól jön ki.
"Apuka azt akarta, hogy orvos legyek, de hat év hosszú idő - villan át rajta. Anyuka egyedül nevel három gyereket. Egy négyéves egyetemi időszak a család számára kevésbé megterhelő" - így emlékszik vissza a P2-ben.
A közgázra kerül, nemzetközi szakra kéri magát, de "csak" a belker jut neki.
A P1-ben nem esik szó disszidálásról, aczéli protekcióról pláne nem, ott még "Úgy képzeltem: tekintettel arra, hogy több nyelvet beszélek, kamatoztatni kellene a képességemet - ezért nemzetközi szakra jelentkeztem. Ez akkor igen divatos szak volt, s remek állásokhoz lehetett jutni az itt szerzett diplomával - nem is vettek fel rá. De felvettek a belkereskedelmi szakra, ami nem éppen az elitcsapata volt a Közgáznak; le is néztek bennünket." Szóval üldözték.
Évekkel később, friss diplomával a zsebében kerül az Astoria Szállóba. Az étterem üzletvezető-helyetteseként kezdi, s a hotelben töltött 16 év végére igazgatóhelyetteségig viszi. A bár is hozzátartozik, megkedveli az ott gyakran fellépő Máté Pétert. Máig ő a kedvence, meg a jelenleg polgári körös Balázs Fecó. "Ha megengedhetem magamnak a luxust, hogy ne komolyzenét hallgassak, akkor ők a kivételek vagy valamelyik spanyol."
A délután a sporté, ezért Schmitt reggel kezd az Astoriában. Nem könnyű az élete. "A hetvenes években megjelentek az arab »honfoglalók«, s a régi vendégkör el-elmaradozott. Mentő ötletnek szánták, hogy délelőtt tíz órakor már valamennyi asztalra kitették a »foglalt« táblát, de az inváziót még sokáig nem tudták megfékezni" - olvasható a P2-ben, reméljük, nem haragítja ezzel magára "az egész arab világot".
A frissen átadott Fórum Szálló élére 1980-ban nevezik ki. Fényes karrier ez a szocializmusban, ráadásul Schmitt ekkor mindössze 38 éves. Nem párttag, az ő esetében ez valamiért nem követelmény, persze Duna-parti ötcsillagosban, ahová főleg nyugatiak járnak, megbízhatatlan aligha lehet vezér. Ma már kicsit másképp látja azt a korszakot, napjainkra lassan hőstetté retusálódik minden egyes harapás a kaviáros szendvicsekbe.
Nem sok szendvicset eszik meg a Fórumban, mert a következő év már az 1300 főt foglalkoztató Népstadion és Intézményeinél éri. "Hozzátartozik a Népstadion, a Kisstadion, a Jégszínház, az öreg sportcsarnok, a tatai, a dunavarsányi és a mátraházi edzőtábor, a városligeti Műjégpálya, egyszóval egész birodalom." (P1) Valamint "a sísánc, és még egy kertészet". (P2) Majd 1982-től, átadásától a Budapest Sportcsarnok is. A BS-be, olvassuk a P2-ben, egyszer Kádár is ellátogat, Schmitt vezeti körbe. A pártvezér a liftben épp egy dohányozni tilos tábla mellett gyújt rá. "A magas ember kinyúlik, megemeli a jobb vállát, mint egy kígyó, tekeredik összevissza, hihetnők, hogy viszketés kínozza, pedig csak a tiltó táblát takarja el a pártfőtitkár szeme elől... Nincs az az írott örvény, amely erősebb lenne abban az időben egy pártfőtitkár természetesnek tartott szokásánál." Héroszi tett, valóban. Schmitt megvédte Kádárt Kádártól. A kígyó jobb vállát pedig ne bolygassuk.
 
Három éve stadionozott Sch., amikor meghalt Csanádi Árpád, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a Magyar Olimpia Bizottság főtitkára, az OTSH alelnöke. Schmitt lett az utód - mindhárom székben.
A P1-ben állítja, hogy "Buda István sportvezető engem javasolt e posztra. Samaranch (a NOB elnöke) emlékezett rám, mert itt volt a Budapest Sportcsarnok felavatásán, ahol spanyolul beszélgettünk". A P2-re színesedik a sztori: "A díszpáholyban Sch. P.... angolul, lelkes szavakkal ecseteli a BS megépítésének történetét... Sch. P. váratlanul (de tudatosan) spanyolra vált... Samaranch »veszi a lapot«, és szemrebbenés nélkül franciául teszi fel kérdéseit. És Sch. P. szép franciasággal elmondja, hogy... a NOB elnöke... oroszul szólal meg... és Sch. P... orosz nyelven feleli, hogy..."
Jó sztori, akár négynyelves, akár csupán egy. Schmitt 84-ben, Szarajevóban teszi le a NOB-esküt. Idézzük ismét a P2-t: "Fel akarja hívni magára a figyelmet. (Nem először és nem utoljára.) Nála ez éltető erő. Úgy gondolja, kivágja a rezet, hogy legyen miről beszélni... és a tizenöt soros eskü szövegét bevágja fejből... Rövidzárlat? Nála? Szinte hihetetlen! Áll a mikrofon előtt sötét öltönyben, és elsötétül előtte a világ... Képzelhetni, mit érez. Amikor a mikrofonhoz lépett, elegánsan, jó messzire eltolta magától a papírt... improvizál... azt mondja hát a saját szavaival, ami tartalmában odaillő. A hallgatóság mozgolódik. Szerencsére a protokollfőnök a helyén van, és szépen visszacsúsztatja Sch. P. elé a papírt, aki az utolsó mondatokat már onnan skandálja."
A Los Angeles-i olimpia bojkottja, pechjére, már az ő MOB-időszakára esik. Megint kétféle az emlék. "Egy áprilisi napon valamilyen okból későig bennmaradtam az OTSH épületében, így a vezetők közül csak engem értek el telefonon, hogy menjek azonnal a Fehér Házba. Ez volt a rendkívül ritka alkalmak egyike, amikor a pártközpontban jártam... Ott Czinege, Varga és Kovács »elvtársak« vártak engem." (P1) "1984 áprilisának egyik estéjén hívatták be az MSZMP Központi Bizottságának székházába, mivel a sporthivatalban csak őt érték utol. Korom Mihály, a KB titkára - ő felügyelte akkor a sportot - azzal kezdte..." (P2-es verzió) Bárki is fogadja Schmittet, arra kéri, hogy a MOB halassza el az olimpikonok eskütételét. "Sch. P. úgy jött ki az MSZMP székházából, mint akit fejbe vertek. Eszébe jutott egy orosz film, amelyben a főhős így summázza a véleményét: »A politika mocskos dolog. Olvasson inkább Dosztojevszkijt.«" Kár, hogy később elfelejtette.
A MOB néhány hét múlva egyetlen tartózkodással szavazza meg: a magyarok "szolidaritást vállalnak a szovjet sportolókkal". Hogy, hogy nem, Schmitt a határozathozatal időpontjában, 1984 májusában, Szófiában "kétoldalú egyeztetést folytatott a bolgár sport vezetőivel". Míg idehaza az évtized legfontosabb sportdöntésén ügyködik a MOB.
"Ezt az utat már korábban lekötöttük - igazolja magát haloványan a P1-ben. - Tény tehát, hogy a bojkottot (egyes állításokkal ellentétben) hál' istennek nem szavaztam meg; de ellenállónak sem lehet mondani ebben a fontos ügyben." Spongyát rá, van úgy, hogy gyáva az ember. Csakhogy ő folytatja: "Ott ültek az olimpiai bajnokok, a magyar sport reprezentánsai, kollégáim, ott ültek az újságírók, a sportvezetők, a szövetségi képviselők. És nem akadt egyetlenegy sem a régi menők közül, aki azt mondta volna: gyerekek, hát mi nem azért ülünk itt, hogy megszavazzuk a részvételünket?... Úgyhogy végül is örülnöm kellett, hogy azon az ülésen nem voltam jelen, mert én mint NOB-tag lelkiismeretem és esküm szerint nem szavazhattam volna arra, hogy távol maradjunk a küzdelmektől. Mondhatják persze, hogy könnyű ezt most állítani, de még egy tartózkodással is kifejezhettem volna: nem értek egyet a döntéssel." Ki.
Egyébként Jacsó István, a kézilabda-szövetség elnökségi tagja volt a tartózkodó, retorzió nélkül megúszta. Miként valószínűleg megúszta volna Schmitt is. Ha ott mer lenni. (És ha ott van, akár lehazaárulózhatta volna a MOB-ot, Kádárt meg Brezsnyevet. Mert hát mégiscsak egy olimpiát raboltak el az országtól. Ha már a "mindennapjainkat a polgári értékek határozták meg".)
Amúgy a szocialista táborból Románia, Jugoszlávia és Kína részt vesz a Los Angeles-i olimpián. És persze Schmitt is, mint NOB-tag. Mázli, hogy akkor nincs dolga Szófiában.
Az 1986-os focivébé (6:0) kudarcát követő "csinálni kell valamit" hangulatban a párt átszervezi a sporthivatalt, "Buda Istvánt Deák Gábor váltotta a most már Állami Ifjúsági- és Sporthivatal elnevezést viselő intézmény élén". (P2) "S ennek a markánsabb baloldali vezetésnek én már nem kellettem, s fel is mentettek az alelnökségből." (P1) Ha jól értjük, Buda István a mérsékelt, Deák Gábor az ultra. Úgy lehet. Vagy úgy, hogy Budának teniszpartnere Sch., a karrierpolitikus Deáknak meg nem. Ebbe tán nem kéne ideológiát keverni.
Schmittet Deák 1987-ben a hivatal épületéből is kitessékeli. "Így aztán két éven át a Magyar Olimpiai Bizottság irodája a Stadion Szálló ötödik emeletén működött... mivel én »osztályidegen« voltam, a nemzeti olimpiai bizottság meg »testidegen«, ez az áldatlan állapot egészen a rendszerváltás küszöbéig fennmaradt." Sch. nehezen viseli a viszonylagos parkolópályát, s "hogy finoman érzékeltesse és kifejezze elkülönülését a politika gézengúzaitól, a nyakkendős emberektől, három-négy évig csokornyakkendőt kötött". Kemény. "Egyfajta belső tiltakozás volt kezdetben, hogy mégis megmutatom, valami módon más vagyok, mint azok, akik kiközösítettek." Egyfajta. "Úgy viselte a csokornyakkendőt, mint egy hasonlatot." Egyfajta hasonlatot.
A Magyar Olimpiai Bizottság 1989. júniusi közgyűlésén "heves szóváltás lángolt fel akörül, hogy a mindenkori állami vezető automatikusan MOB-elnök legyen vagy sem". A "sem" győz: a küldöttek Schmittet emelik a szervezet élére.
93-ban úgy alakul, hogy Schmitt a sportdiplomácia mellé a sima diplomáciát is beírhatja gazdag önéletrajzába. "Antall József miniszterelnök úr kért fel nagykövetnek" - emlékszik vissza a P2-ben. Schmitt szívósan, több potentátnál is lobbizott, hogy kimehessen - állítják segítőink. De mindegyik hozzáteszi: ideális választás volt a több nyelven beszélő, kiválóan kommunikáló férfi.
Londont, Ottawát és Madridot ajánlja fel a miniszterelnök, Sch. a spanyol fővárost választja. Egy fogadáson szóba elegyedik vele János Károly. Pontosabban: "a közelébe férkőzhettem és szót válthattam vele". A protokollduma helyett - a P2 tanúsága szerint - azzal kezdi Schmitt, hogy "Őfelsége, úgy látom, fáj a dereka... Sőt hallom is, hogy fáj!" Majd közli a királlyal, milyen ágyban kell feküdni, milyen cipőt kell hordani, aztán közös hobbijukra, a motorozásra tereli a szót. "Így beszélgettünk kettesben, félrehúzódva, senkitől sem zavartatva, egy csendes sarokban. A többi nagykövet pedig féltékenységében rágta a körmét, és azon tanakodott, hogy a kis Magyarország háromnegyed éve ott lévő nagykövete mi a csudát tud smúzolni, tö-tö-tö, tö-tö-tö, ilyen soká János Károllyal. Kérdezték is tőlem, hogy miről cseverészünk. Megnemtámadási szerződéseket kötöttünk - válaszoltam. Nevettek, nevettem, de ma is fúrja az oldalukat, hogy vajon mi lehetett a téma." Ez szintén jópofa történet. Schmittnek való munka a nagyköveti.
Így gondolhatja ezt Horn Gyula is, aki a kormányváltás után helyén hagyja a kádert. "Csak a stratégiailag elsőrendű nagyköveti posztokon szokott ilyenkor váltás történni" - mentegetőzik Schmitt a P1-ben. Nem elegáns. (A következőt meg a Bem téri apparátusból mesélte róla valaki: "Mondjuk úgy, hogy anyagias. Kispályás. Még a kutyájának vett konzervet is elszámoltatta, ami nem szokás ebben a körben. Megvannak a számlák.")
A diplomáciai mandátum 97-ben jár le, hazaköltözik a család. Tetszhetett a munka, mert a következő év tavaszán, az újraválasztását remélő Horn-kormány végnapjaiban kopogtat Sch.a külügynél, és a svájci nagyköveti posztot kéri Kovács Lászlótól. Ám a miniszter elégedett az akkori nagykövettel, s viszszautasítja az ajánlkozását. Schmitt úgy emlékszik, Kovács azzal búcsúzott tőle: "Te nem leszel soha svájci nagykövet". Kovács László másként emlékszik.
Aztán győz a Fidesz, Martonyi Jánosé a külügyminiszteri, Schmitté pedig a berni állás.
 
A sportdiplomáciában is aktív: nemzetközi versenyek sorát szerzi meg Magyarországnak, szponzort hajt fel pénztelen szövetségnek, ösztöndíjat fiatal tehetségnek. Hasznos, szeretik, tisztelik.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságban is döccenés nélkül fut a Schmitt-szekér. Ugye, 1983 óta tag, 1985-től a nyári és a téli játékok előkészületeit tanulmányozó bizottságban kap szerepet, 91-ben bekerül a végrehajtó bizottságba, 95-ben pedig alelnök lesz, Samaranch elnök liblingje. Egyre többen vélik úgy: ő lesz az utód.
Csakhogy 1998-ban vesztegetési botrány robban ki a 2002-ben Salt Lake Cityben rendezendő téli olimpia kapcsán. Ma sem sokan vitatják: az amerikaiak jó néhány NOB-tagot igyekeztek "megvenni" (gyereknek ösztöndíjjal, USA-zöldkártyával satöbbi), hogy megkapják a rendezés jogát. Samaranchra is árnyék vetül, s vizsgálóbizottságot hoz létre, amelyben négy alelnökéből három tag lesz. Csak Schmitt nem. Sportberkekben felemlegetik, hogy Salt Lake Cityt egy 1995-ös budapesti tanácskozásán nevezte meg a NOB. Ami tény: Schmitt egyik lánya tagja volt a testületnek, amely szervezte a hajókirándulásos, fogadásos eseményt. A végszámlán nem túl nagy összeg szerepel - mi úgy tudjuk, 20 ezer dollár -, ráadásul volt mögötte munka. Ezzel aligha lehet baj.
Schmitt, amint hírét veszi, hogy kimaradt a vizsgálóbizottságból, bejelentkezik Samaranchhoz. A P2 szerint a következőképpen zajlik a beszélgetés.
"Mindjárt kérdőre is vonja Samaranchot:
- Elnök úr, engem miért hagyott ki? - kérdezi.
Samaranch nem válaszol mindjárt, keresi a szavakat.
- Hát, valójában nem tudom, menynyire vagy érintve... A három gyereked miatt is, meg minden... Mondd el nekem, mi van körülötted és veled."
Eszerint a NOB első embere először nyilvánosságra hozza a bizottság névsorát, gyanúba keverve ezzel Schmittet, s csak aztán kérdez.
"- Garantálom önnek, elnök úr - válaszolja -, hogy egyetlen dollár, egy fagylalt ára nem tapad a kezemhez. Erre mindig nagy súlyt fektettem...
Samaranch arca kisimul, és jellegzetes spanyol öleléssel, az abrazóval - amikor a testek nem találkoznak, csupán lágy támaszt nyújtanak - adja tudtára, hogy boldog, mert nem csalódott... Ezek után Sch. P. is a vizsgálóbizottság tagja lesz."
Hónapokkal később kilenc tagját kizárja a NOB, négyen figyelmeztetést kapnak. Schmitt nincs köztük. "Meggyőződésem, hogy ez volt az egyetlen járható út, a megtisztulás" - nyilatkozza.
Lejár alelnöki mandátuma, ha nincs a botrány, akkor sem lenne az meghoszszabbítható. Ami nagyobb baj: már nem ő Samaranch jobbkeze, már nem ő az utódjelölt. A protokollfőnökséget kapja. Igazgatóhelyettesből főpincér. Mi lett volna, ha még sáros is Salt Lake City ügyében? Abrazó sem.
"Protokollfőnökként pedig nem az volt a dolgom, amit általában az emberek protokollon értenek, hogy például egy asztalnál ki hová üljön. Maga az olimpiai játékok is protokolláris esemény: nyitó- és záróünnepséggel, zászlófelvonásokkal, himnuszokkal, eredményhirdetésekkel... Ezt a szerteágazó tevékenységet fogja össze a protokollfőnök" - teszi helyre tevékenységét a P2-ben. (Ami jó hír: továbbra is elnökli a NOB egyre erősödő környezetvédelmi bizottságát.)
Pedig de jó is lett volna mindannyiunknak, ha nem csúszik el azon a téli banánhéjon! Lenne egy népszerű, Orbántól, Gyurcsánytól független sport-csúcsdiplomatánk, aki havonta mondaná el nekünk, hogy a politika fölött áll, a pártok fölött pláne, ha százszor születne se lépne bele egyikbe sem; nem az agg Tony Curtisszel országimázsolnánk magunkat, hanem vele, a Malév-gépekre nem Laky Zsuzsi báj, hanem schmitti derű kerülne; a bocskairól továbbra is Csurka jutna eszünkbe - nekünk is, Pali bácsinak is. Merthogy most ő lenne az ország Pali bácsija, az zicher.
De volt banánhéj, s nem lett NOB-elnökünk.
Pedig Schmitt megpróbálja. Moszkvában tartják a választást, 2001. július 16-án. "A NOB éléről távozó Juan Antonio Samaranch egyfajta atya és tanító volt számunkra, ám utódjára csapatjátékosi szerepkör vár: első lesz az egyenlők között" - véli Schmitt a Die Weltben. A magyar lapokból pedig azt mosolyogja: "vetélytársaim pályázata sem jobb".
Csakhogy Samaranch nem rá, hanem a későbbi győztes Jacques Rogge-ra tesz.
Rutinos sportdiplomaták dicsérik Schmittet az indulásért, mondják, jót tesz az az ismertségének. Javasolják, csinálja végig a kampányt, ám ha látszik, hogy nincs esély, lépjen vissza a belga favorit javára, az "európai egység nevében" - Rogge azt se tudná, hogyan legyen hálás neki. "Képtelen volt megtenni - meséli nekünk egy ismerője. - Fő jellemzője a határtalan önbizalom." Valaki más meg azt mondja: "Egy igazán okos diplomata jobban vigyázott volna a presztízsére, de Pali ezt nem érte fel ésszel ... Nem az a kaliber, aki meghekkeli a NASA-t." Barátai az első körre maximum 15 szavazatot jósolnak neki; lesz belőle 11 - a 120-ból. "Aki ezt nem tekinti eredménynek, tagadja, hogy az élet kis dolgokból áll össze" - írja Kő. A második körben 6 voks jut a rendíthetetlenül harcoló Schmittnek. A világ még kisebb dolgokból áll össze.
"Elgondolkodtató, hogy a vesztesek hogyan viselkedtek. Anita De Frantz megsértődött, Kim Un Dzsong kígyót-békát kiabált mindenkire, és meg sem jelent az eredményhirdetésen, Richard Pound azonnal leköszönt a NOB marketingbizottságának vezetéséről, Schmitt Pál pedig - gratulált." Ez viszont rendben van.
 
Hogy 2001 nyarán nem lett meg a NOB-elnökség, Schmitt előkotorja a több éve jegelt béverziót, a főpolgármesterséget.
Már egy 96-os, a Nemzeti Képes Sportnak adott nyilatkozatában a "legtitkosabb álmai" között említi, hogy egyszer Budapest első embere lesz. A cikkben elárulja, "mindkét oldalról érdeklődtek" iránta. Utóbb többször hangoztatja, hogy 94-ben győzködték a szocialisták: legyen a főpolgármester-jelöltjük Demszky ellenében. A Magyar Nemzet 2002. június 8-i számában meg is nevezi a "csábítókat": Lendvai Ildikó, az MSZP akkori budapesti elnöke, Bakonyi Tibor alelnök és Páva Zoltán.
Érdeklődtünk Lendvai Ildikónál, miért pont Schmittet kérték. "Kérte a hóhér! - így a képviselő asszony. - Hallottuk, hogy főpolgármester akar lenni, leültünk vele. Jelezte, függetlenként indul, s reméli, felsorakoznak mögé a pártok, jobbról is, balról is. Mi gondolkodási időt sem kérve tájékoztattuk, hogy az élet nem úgy megy, függetlent nem támogatunk. Egyébként akkor is nemet mondunk, ha felkínálja, hogy az MSZP-jelöltjeként próbálkozna, de erre nem került sor. Megjegyzem, nem mintha jelentőséggel bírna, hogy Schmittnél tett látogatásunkon nem volt jelen Páva Zoltán."
Elhal hát az ügy, legalábbis 94-ben. Hogy aztán "2002 nyarán tizennégy közéleti személyiség írja alá azt a fogalmazványt, amellyel a bizalmat sugallják: vegye kezébe a zászlót a jobboldali összefogás élén." (P2) De előtte még a Fidesz áprilisban elveszíti az országgyűlési választásokat. Schmitt berni nagyköveti mandátumából van még egy kevés, nem is bolygatná senki, ám bejelenti: indul a főpolgármesterségért. Függetlenként. Fidesz-támogatással. Ekkor már ismét Kovács László a külügyminiszter, aki júniusban hazahívja könnyelműen belpolitizáló beosztottját. "A köztisztviselői jogállásról szóló törvényre hivatkozott, és a pártatlan diplomácia nevében ágaskodott, de mindenki tudja: a visszavágás fűtötte, az indulat vezérelte" - írja Kő. Schmitt nem érti, mi baj, ő úgy tervezte, szeptemberben kéri felmentését. Bántja, hogy csupán két hete marad csomagolásra, búcsúzkodásra. "A svájci államfő például már nem fogadhatott. Liechtensteinbe sem jutottam el."
"Polgári körös rendezvényeken lépett fel, ami összeférhetetlen a diplomatastátusszal. Állandóan itthon volt, s nyilatkozta, napi hat-nyolc órát foglalkozik a kampányával. Na de akkor mikor jutott ideje nagykövetnek lenni? Javasoltam neki, kampányoljon kedvére, de ne a nagyköveti fizetésből" - mondja nekünk Kovács László.
Úgy is lesz. "Kandidálásában" (ez szavajárása) az sem zavarja Schmittet, hogy az előző évtizedet szinte végig külföldön töltötte. "Sokan mondják, hogy nem ismerem a várost... Nos, úgy látom, hogy 1993 óta nem sok minden változott Budapesten."
Naftalinban még a bocskai, de lassan-lassan mélymagyarosodik a világjáró lelke. "Budapest az ország szíve; történelmi küldetése van - eredetileg nagyobb ország fővárosának készült. Ezt az országot finoman szólva kihúzták alóla, ám előbb-utóbb valószínűleg mégiscsak el kell foglalnia ezt a vezető szerepet a Kárpát-Pannon régióban, ha a Magyarországgal szomszédos országok úgyszintén uniós tagok lesznek, és a mai határok légiesülnek." Hisz benne, hogy 2020-ra Budapest "betöltve történelmi küldetését a Pannon-Kárpát Régió legfénylőbb gyöngyszemévé", központjává válik, és "az sem elképzelhetetlen", hogy "akár Brüsszel keleti ellenpontja is legyen". (P1) Úgy véli, fővárosunk, "ha más miatt nem is, 1956 okán" fönn van a világtérképen. "Nem beszélve arról az érzésről, ami a budapestiek többségének arcáról sugárzik: szenvedélyük, sorsuk ez a város." Próbáljuk elképzelni.
A Margitszigeten, a polgári körök első országos szeánszán azt találja mondani, hogy "a polgári körökre eddig is szükség volt, nem is értem, eddig miért nem jöttek létre". Közben azért ügyel, hogy függetlennek lássék. "Csupán egy elképzelt pártnak vihetem a zászlaját, amit úgy hívnak: Pro Budapest." (Magyar Nemzet, 2002. június 8.) És szelíd is. A szocialista jelölt Gy. Németh Erzsébetnek bonsait ajándékoz, cserébe egy doboz sportszeletet kap. Kovács Lászlónak megbocsát, elvégre jórészt balos közönséghez szól: "Senki ellenében nem ásom ki a csatabárdot. Ha megválasztanak, szinte napi kapcsolatom lesz a külügyminiszter úrral. Azon vagyok, hogy hidacskákat építsek a két oldal között" - mondja a 168 Órában.
Hidacskákat. Meg metrócskákat. Az ötöst Szentendrétől Csepelig képzeli, és akar hatost is. Közben csak a fővárosi Fidesz-frakció vezetőit nem kérdezi, akik, úgy tudjuk, metró helyett inkább a vasútvonalakat vinnék föld alá. Schmitt a Duna alá is utakat álmodik, hiszen "máshol Európában a tenger alatt épültek... némelyik hossza az 50 kilométert is eléri... jó példa erre a párizsi és a szöuli modell". (Magyar Nemzet, 2002. június 8.) Nem közli, miből.
Ha győz, "elsőként a két legnagyobb párt jelöltjét kérném fel helyettesemmé... Ott is lenne vita, kemény érdekütköztetés, de az én személyem - miután nincs pártkötődésem - lehetne egyfajta integráló, kohéziós erő." (P1)
Évenkénti nagytakarítást ígér: "Olyan lehetne, ahogyan otthon szoktuk, amikor szinte illata van a tisztaságnak a takarítás után."
A 168 Órás interjúra Harley Davidsonnal érkezik. "Modern ember vagyok. Azért jöttem motorral, mert szeretném még jobban megismerni a város utcáit." Kérdezzük, mit szól az Orbán-féle bűnös város titulushoz. "Ilyet nem lehet mondani egyetlen városra sem. Egyik sem bűnös."
A pestlőrinci Lakatoson 2002 októberében végignézzük - úgy századmagunkkal - 17 állomásból álló lakótelepi haknija utolsó show-ját. Avia platója a színpad, rajta "Itt egy Schmitt kell!" és "Schmitt és most" jelmondatok. Énekel Kiki ("szép jó napot, mindenki köszörülje ki a torkát" - véres kép), Gergely Robi ("Schmitt remélsz, Schmitt remélsz, Schmitt remééélsz"), Sasvári Sándor ("Jöjj el napfény, jöjj el napfény... ezt a napfényt Schmitt Pál elhozhatja Budapestnek") és a Dolly Roll ("Áb, rán, dos, szép napok...").
Schmittnek láthatóan idegen a szerep, nem tudjuk eldönteni, képzavarai kínosabbak vagy az, hogy maga sem tudja, mit akar mondani, s talán azt sem, hol van éppen. Olyanok "szökkennek ki foga kerítésén" (copyright Áder et al), mint hogy "nagy fába vágtam a fejszémet" és "új dinamizmust akarok szabni a város fejlődésének". Figyelemre méltó a következő mondat: "Rendkívül sok zajártalom, ez ide is vonatkozik, ide közel önökhöz, akár mondom Wekerle-lakótelepet, vagy az itt bekötő út, az ötös út jön és semmiféle zajfék nincsen." Szerencsére "mához egy hétre eldől, kinek adják a budapestiek a változást... bízzanak bennem, énnekem is nagyon jóleső tűzként érzem az önbizalmat".
Lakótelepi fesztivált vizionál virágosítással, kulturális és sportrendezvényekkel. Mindenkinek jó lesz. "Majd megtalálják a nők is a főzőversenyt vagy valamit."
A sajtó egyre keményebben támadja. "Olvasom az interneten, hogy voltam már besúgó, korrupt, pedofil, börtönlakó. Hihetetlen vagyonom van, és így tovább... A gyerekeim és a feleségem kérdezik is, amikor gép elé ülök: mi van, Sapa - ez a becenevem -, mazochista vagy? Mindig is csodáltam a politikusokat, hogy bírják ezt a mocskolódást! Most rájöttem, el lehet viselni. Erkölcsi tartásom szilárd, mondhatnak bármit." (168 Óra, 2002. 29.) Megérte a jelöltség a sok kellemetlenséget? - kérdi tőle Kő a P2-ben. "Úgy gondolom, hogy igen, mert egy olyan prioritás, egy olyan kihívás jelentkezett ezáltal az életemben, amivel szembe akartam nézni."
Mi említjük neki: sokáig úgy volt, hogy Pokorni lesz a Fidesz főpolgármester-jelöltje, csakhogy miután a jobb csúnyán elbukta a fővárost (az országgyűlési választásokon csupán 4 budapesti választókerületben nyert jelöltjük), Orbán saját ember helyett "külsőst" küld a vágóhídra. "Ne vegye el a kedvem a dologtól, kérem. Én ezt gyönyörű szép megméretésként élem meg, s nem úgy, hogy vágóhídra készülnék."
Azt gondolja, nagyobb sansszal indul, mint Pokorni indult volna. "Mert közte és az ügy között ott lett volna a Fidesz üzenete, kérése, elvárása, programja. Én közöttem és a fővárosiak között nem lesz semmi. Mert én nem politikus vagyok, hanem budapesti."
Ha Túró Rudit vagy Dörmögő Dömötört indítják Orbán-ajánlással, az is hoz 30 százalékot. Schmitt 35-öt hoz, de még úgy is nagyon kikap Demszkytől (47 százalék), hogy Gy. Németh Erzsébet (17) megosztja a kormánypárti szavazókat.
Érdeklődünk, tart-e attól, hogy meg kell szolgálnia a Fidesz-támogatást. "Ha valaki azt hiszi, hogy nekem be lehet nyújtani a számlát, téved. A munkám minősít, s láthatják majd a budapestiek: középen maradok." Nem veszi észre, a számlát már akkor benyújtották neki, amikor a neve mögé rajzolták a pártlogót. Persze az is lehet, hogy észreveszi, de jó üzletnek tartja. Mert ő is benyújtja a számlát. Európai parlamenti képviselő akar lenni, lesz is. De előbb még van egy stáció.
 
A főpolgármesteri buktát egészen 2003 májusáig emészti. "Arról álmodtam, hogy Budapest főpolgármestere leszek, a baj csak az volt, hogy Budapest nem álmodott velem" - mondja utóbb, valljuk be, remek humorral. Pár nap múlva viszont már nem viccel, amikor kijelenti, "fölajánlom függetlenségemet a Fidesznek". A nászt pártkongresszuson hálják el, s rögtön gyümölcse is terem: Schmitt a Fidesz-MPP alelnöke lesz.
Orbán hívja a posztra, ki más. "Biztos vagyok abban, hogy mint csapatember, könnyen beilleszkedem majd" - Sch. a Dunántúli Napló 2003. május 17-i számában. Még akkor is, ha a Fidesz vezetése legendásan zárt társaság: "Nem annyira zárt, hogy ne férjen oda egy csapatember. Részt vettem pár elnökségi ülésen, és azt tapasztaltam, hogy befogadtak. Úgy érzem, mintha mindig is közöttük lettem volna."
Hősünket arra találja ki Orbán, amikor a választási vereségért büntetésből leváltja fél pártját, hogy középre szóljon, civilségével olyanokat szólítson meg, akiknek elegük van a "mocskos politikából". A pártelnök valószínűleg belátja, a régiek képtelenek tágítani a Fidesz szavazótáborát, legföljebb arra jók, hogy fanatizálják a rajongókat. Új választók megnyeréséhez viszont új, megnyerő arcok kellenek. Mint Schmitt. Sikeres, mérsékelt, sosem volt párttag, kora és múltja alapján a néppártosodás jelképe lehet.
Az alelnöki poszt várományosának heteken át Martonyi Jánost tekintik. Azt a Martonyit, aki külügyi szakpolitikusként nem hajlandó végigmondani az orbáni "igen, de" minősítést az EU-ra. Nála nincs de. Orbán az EU-népszavazás előtt néhány nappal kapja elő helyette a kalapból Schmitt Pált.
Igen eseménydús a Fidesz májusi, szám szerint XVII. kongresszusa. Nemcsak a két új alelnök (Schmitt és Pokorni) megválasztása miatt, hanem azért is, mert ekkor kereszteli magát szövetséggé a gárda. "Most kialakult egy szervezet, amely más, mint egy párt, így az emberek esetleg félrerakják a pártokkal szembeni fenntartásaikat, és csatlakoznak a szövetséghez" - szónokolja Schmitt.
Azokban a napokban nyilatkozik a HVG-nek és a Népszavának. Főleg utóbbi meglepő, hiszen a Fidesz vezetői évek óta válogatnak a médiumok között, és a Népszava - néhány más orgánum társaságában - "nem szerepel a Fidesz kommunikációs tervében". Schmitt, tisztelet ezért neki, asztalhoz ül az "ellenséggel". Provokálják is az újságírók. "Újdonsült párttársai nem kérdezik meg, hogy miért állsz ezekkel szóba?" "De, már szóba hozták." "És mit mondtak?" "De jó neked, hogy te még itt tartasz."
Vannak más "pártidegen" gondolatai is, gyanítjuk, ma már nem vetemedne rájuk. "Nem szeretem, ha az egyik vagy másik oldal magának akar kisajátítani értékeket, legyen szó például nemzeti érzésről vagy szociális érzékenységről... A példamutatás erejében bízom... nem kell rögtön a legerősebb kifejezéseket használni. Sajnálom, ha sértő, másokat emberi méltóságukban megalázó kijelentések hangoztak el... Ha van magammal hozott többletem, akkor az a stílusom lesz."
Kihívás neki a politika, de vállalja. "Az élet napos oldalán állok, ennélfogva felkészületlen vagyok a támadásokra. Én, aki 90 kilós tiszta izom voltam, s azon fáradoztam, hogy »megsemmisítsem« a páston az ellenfeleimet, a sértést, az ármánykodást, a rosszindulatú pletykát, az igaztalan vádaskodást nehezen viselem. Szinte fizikailag fáj. Ezért aztán soha nem sértek meg senkit, mert úgy vélem, nekik is fájna, ha tudatosan megbántanám vagy megaláznám őket... A politika sohasem volt az erkölcs küzdőtere. Mindig is az érdekek küzdőfövenye maradt, amely bénítólag hat a jellemre. Amikor két pont között a legrövidebb út a kerülő. Én ebből kimaradok, és azon veszem észre, hogy szinte egyedül, Don Quijote módjára új filozófiát képviselek, egy új stílust... De ez meggyőződésem, hogy kifizetődőbb, mint az örökös sárdobálás... S ha mégis nekem ugranak, ellépek előlük, ha a lábamra lépnek, megnézem, nem sérült-e meg, aki rám lépett." (P2) Félreálltam, letöröltem.
Rímel erre kongresszusi beszéde: "Ne becsüld alá az ellenfeledet, ne gondold, hogy ellenség. Ő is keményen dolgozik, remélhetőleg ő is a fair play szabályai szerint... és nyerni szeretne." Vagy nem gondolta komolyan, vagy nem értjük.
És hogy mire jó neki ez az egész? "Az elmúlt hónapokban lelki változáson mentem keresztül... Sokat hangoztatott függetlenségem inogni látszik. Amit megkönnyített, hogy míg egyik oldalról csak a mocsok és a szenny áradt felém, a másik oldalról szeretetet és bizalmat kaptam." (HVG) "Amikor úgy döntöttem, hogy aktivizálom magam, kihasználom életem hátralévő alkotóidőszakát, nem a hatalomért jelentkeztem, hanem feladatért." Hatalomért hiába is jelentkezett volna. "Ahogy eddig sem voltam, most sem szeretnék egyfajta Bólogató János lenni... Nekem nagyon megtisztelő, hogy rám esett a választás, és úgy érzem, az élettől kaptam egy esélyt, hogy talán beírhatom a nevem a történelemkönyvekbe." (Népszava)
 
Schmitt nem kér fizetést a párttól. "Társadalmi munkában kívánok dolgozni. Soha nem érdekelt a pénz, a korrupciós ügyek - hála istennek - elkerültek."
Ahogy dukál, ő lesz a Fidesz EP-listavezetője. A kampányt különösebb hiba nélkül abszolválja, kivétel talán a címeres melegítős óriásplakát - ami egyébként illeszkedik a Fidesz "miénk a kokárda is, stip-stop" vonulatába. A felháborodott, hörgő kormánypárti vezéreknek egy-egy piros-fehér-zöld dzsoggingot ajándékoz.
Végigkísérjük kampányfellépéseit, de beszédeiből - a Műegyetemtől a Festetics-palotáig - csak azt tudjuk kihüvelyezni, hogy "mindannyiunknak viselnie kellene a sokat emlegetett mackófelsőt".
Néhány nappal a népszavazás előtt minimum 55 százalékos részvételt jósol; 38,5 a vége.
A Fidesz tarol, Strasbourgban Schmitté a 65-ös szék, a kulturális bizottság első alelnöke lesz, a kultúrán kívül foglalkozhat médiával, oktatással és sporttal. Az EP-ben ő az egyetlen NOB-tag. Jacques Rogge hívja a NOB nemzetközi bizottságába, "amelyben az olimpiai mozgalom sikeréért neves politikusok munkálkodnak".
Idehaza szuttyongatják: ha már hivatásos pártpolitikus lett, talán le kéne mondania a MOB-elnökségről. Az ellenérv legalábbis megfontolandó: számos ország nemzeti olimpiai bizottságát vezette, vezeti pártpolitikus. "Kwasniewski lengyel államfő például a megválasztásáig, a szocialista párt vezetőjeként, a Lengyel Olimpiai Bizottság elnöke volt." (P2) Összeül a MOB-elnökség, s 1 nem, 6 tartózkodás, valamint 6 igen mellett "elfogadják a kialakult helyzetet". Közel 2006, megértjük őket.
Odakint viszont barátkoznak egymással a magyar képviselők. Nincs tét - pontosabban: nem úgy van tét -, miért ne. "Az első egy hónap harmonikus együttműködésben zajlott a 24 magyar képviselő között, ez fontos, mert nem így engedtek minket utunkra, mindenki úgy gondolta, hogy az itt uralkodó stílus és hangnem exportálódik Brüszszelbe és Strasbourgba, nos, ez nem így történt" - nyilatkozza Schmitt július végén a Hír Tévének.
Schmitt EP-zik hát, végre megint neki való szerepben mozog. Mutatja magát, barátkozik, fogadásokra jár, öröm nézni, ahogy fel-feltűnik néha az éjszakai híradókban. Belpolitikába nem szól bele, nem is vágyik rá. Ráadásul nyakunkon az athéni olimpia, ott aztán villoghat, időben beírta magát a "magyar számok" eredményhirdetésére, csókol majd kajakos lányt, szorongatja pólós fiúk kezét, köszönheti a sporthősök emberfeletti teljesítményét, fotózkodhat doszt. Olimpia alatt amúgy is minden magyar imád minden magyart, olyankor még a balliberálist sem zavarja a tenyérnyi kisajátított kokárda a visszapillantó tükrökön. Jönnek is az aranyak, szeretet van, összefogás meg erő. Palit is szeretjük.
Közben valami miniszterelnök-válság bontakozódik... És?
És bukik egy magyar a doppingteszten. Fáj. Meg egy másik. És egy harmadik sem oké. Rozsdáll az arany. Sejteni, a NOB példát akar statuálni, s azt is sejteni, nagy nemzetek, nagy befizetők sportolóihoz nem nyúlnak. Nekünk viszont pisikomédia jut, fazekasi herenyomorgatással, néhány hervadt, Annusos szóviccel.
De az se túl szép, amit Schmitt és a félig sportminiszter, félig miniszterelnök Gyurcsány ad elő egymásra mutogatásban. Meg az se, ahogy sportdiplomatáink elbénázzák Annus aranyát. (Mert azt az érmet az összevissza vizelések ellenére meg lehetett volna menteni - hogy miként, az nem e dolgozat témája.)
Gyurcsány szerint "ezért nyilvánvalóan van, aki felel; nem tud más felelni, mint az, aki felelős az olimpiai felkészülésért". Schmitt másnap a Nemzeti Sportban: "a sporttörvény és egy márciusi kormányrendelet a sporttárca felelősségi körébe utalja a doppinggal kapcsolatos összes kérdést, a MOB-nak így nincs ráhatása az ügyre". Mire a GYISM: "a doppingellenes küzdelemben a kormányzatnak csak finanszírozási felelőssége van".
"Úgy érzem magam, mint egy valamikori NDK-s sportvezető" - mondja Schmitt újságírók között. Joggal érzi úgy. De aztán, amolyan stresszoldásként, hazatérő sportolóink Syma-csarnokbéli fogadásán Gyurcsányt kifütyüli, Schmittet megéljenzi a polgári körös keménymag. Értsd: bénázhatsz, ha velünk vagy, ne félj.
Előkerült egy 1997. novemberi Magyar Hírlap, benne Sch.-interjú (szerző Szekeres István). "Már megválasztásom után, pedig az nem tegnap volt, egyértelműen kimondtam, hogy azonnal lemondok, ha egy olimpián magyar doppingügy lesz, ha az általam felügyelt területen súlyos gazdasági visszaélésre derül fény - akkor is, ha bizonyíthatóan nem vagyok cinkos, mert hát elnökként akkor is felelős vagyok a történtekért."
Schmittnek, ha tartja a szavát, távoznia kell a MOB éléről. Inkább válaszol: "Az én erkölcsi mércém szerint a doppingolás valóban bűn. A lemondást azonban arra az esetre helyeztem kilátásba, ha a MOB nem tenne meg mindent a dopping ellen, hiszen minden egyes sportolóért nem tudok felelősséget vállalni." Tessék újraolvasni azt az interjút. Persze Sch. nyilván nem foghatta mind a 215 athéni olimpikonunk kezét, de ezt tudhatta volna négy éve is, amikor belenyilatkozott a világba.
És még mindig van egy kör. Hónapokig tartó méltatlan huzavona, zsarolósdi után Schmitt megszerzi, majd Lausanne-ba viszi Annus aranyát. Nem irigyeljük. "Többször fölmerült bennem, hogy folytassam, vagy bedobjam a törülközőt. Van elég dolgom az életben. Végül aztán úgy döntöttem: a süllyedő hajóról nem lépek le, nem adom fel, inkább zászlóvivője leszek egy kibontakozó szövetkezésnek, amely azt a célt szolgálja, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak többé elő."
Ja, ha zászló! Azt Schmitt-től csak örökölni lehet.
 
"Palival a »nagy tatai kerítőtáborban« ismerkedtünk meg... Én 17 éves voltam, Pali 20, így nekem ő lett az első és egyben utolsó udvarlóm" - nyilatkozza Schmitt Pál felesége, a tornász, olimpiai ezüstérmes, utóbb a magyar aerobic-mozgalmat megalapító Makray Katalin a Demokratában (2004. 47.) Két év ismeretség után, 1965-ben házasodnak össze. "Nagyon korán nősültem, s igen nagy szerencsém volt, hogy egy ilyen sokfelé érdeklődő, már-már szétszórt fiatalembernek a rendet, tisztaságot szerető felesége lett, aki a maga viktoriánus tornászfegyelmével hozzásegített ahhoz, hogy szerteágazó feladataimat ilyen színvonalon megvalósíthassam, s egyúttal magamat is egyben tartsam" - szól kedveset párjáról Schmitt.
Három lányuk születik: Alexa, Petra és Gréta (1967, 1971, 1973). "Stabil értékrendet adtunk nekik, vallásos nevelésben részesültek, felhívtuk a figyelmüket a nyelvtanulás szükségességére... ha nem is bigottak, de számomra tetszően hívő emberek" - állítja Sch. a P1-ben. A HVG-ben, 92 júliusában viszont még azt mondja "Otthon hívőnek neveltek, rendszeresen jártam templomba. Ezt én már nem tudtam továbbörökíteni gyermekeimre." A legkisebb lány 92-ben 19 éves, meglehet, utána erősítettek rá a vallásos nevelésre. Nyilván ez a megoldás, hiszen Schmittnek a vallás "egyfajta kapaszkodó a mai napig... bár egyre inkább megerősödik bennem, hogy az ember végső soron csak önmagára számíthat." (P2) Így jön össze az, hogy mára "nálunk a családban a vallásos rituálé mindennek az alapja. A keresztelő, a bérmálás, az esküvő, az ima... Olyan zaklatott életet élek, hogy a templomba járás alábbhagyott. De a hit megmaradt. A lakásban látható helyen ott van a kereszt. Egy kis szimbólum, de azt hiszem, fontos. A gyerekek is keresik a tekintetükkel, ha hazajönnek. Az ágyunk felett egy modern Krisztus-kép van."
A művészettel apjuk ismerteti meg a lányaikat. "Én arra vagyok a büszke, hogy én szerettettem meg a gyerekekkel a múzeumokat: sikerült felkeltenem bennük a szép iránti igényt." Az eredmény: "a Nemzeti Galériában minden festményt ismertek; húsz méter távolságból már kívülről harsogták, hogy ki festette őket és mi a címük." Ezt is elképzeljük. "Elsősorban a magyar festményekre koncentráltunk - ezzel is sikerült az egészséges patriotizmusra rávezetni őket." Sőt "volt még egy különlegesség, amit megpróbáltam átadni nekik: amikor vittem edzésre őket, mindig latin közmondásokat memorizáltunk. Mindennap egyet." Több ezerig juthattak az évek során.
Schmitt nemcsak a képzőművészetnek, az irodalomnak is apostola. "A könyv... örök szenvedély... A verseken nevelkedtem." (P2) Kő tanúja volt, hogy Schmitt az irodájában könyvet vett a kezébe, "amelyről majd kiderül, hogy verseskötet. Az irodai asztalán hevert." (Lásd még: Schmitt a búzában.)
"A legnagyobb ajándék, amit az Istentől kaptam, a feleségem, a családom és az a tény, hogy magyarul beszélek. A nyelv gyönyörű árnyalatai a gyökereimben élnek - vallja a P1-ben. - Van egy humorkedvelő, mosolygó Schmitt Pál is, aki mindenféle játékra, összekacsintásra, ugratásra kapható. A kedvteléseim jórészt a humán szféra irányába visznek - a legkedvesebb időtöltésem, mint már említettem, a festészet élvezete. Negyven éve igyekszem mindent megvenni és áttanulmányozni, amit a festészetről írnak és kinyomtatnak... Amíg a sport el nem vitte a maradék erőmet, addig éjjel-nappal olvastam. De emellett napi két és fél órát zongoráztam... Ha valaki úgy gondolja, hogy szépen beszélek, hatással vagyok rájuk, ha temetek, valami mellett vagy valaki érdekében lándzsát török, felszólalásaimban a szavaknak új értelmet adok, egy-egy új szóösszetételt használok, annak az a magyarázata, hogy korán beleszerettem a szavakba... A szókincs a könyvekből jött, nem az utcasarkon vásároltam őket. De bevallom neked, hogy ezzel együtt nagyon sokat készülök a beszédeimre. Már-már szégyellem is. És nem mások írják ezeket a beszédeket."
Na, most álljunk meg azokra a beígért bocskais bekezdésekre.
 
Ha, mondjuk, Csurka áll ki sujtásokkal mellkasán nemzetárulózni, azon nem lepődünk; mondott ő durvábbakat még ünnepelt működőszocialista íróként is, olyankor megfogták a karját, hogy Pistám, ne igyál annyit, és kész. Amíg Pista Szigligeten józanodott, Schmitt végigtőrözte, diplomatálkodta a világot. Hol melegítőben, hol öltönyben.
Az idei március tizenötödikén viszont Sch. is bocskaiba bújik, és mond olyanokat a Várban, a polgári körök rendezvényén, mint egy Bencsik-jegyzet. Nemzetárulózza kormányt, Gyurcsányról pedig állítja: "Ő egy tál lencse miatt képes volt elárulni a 15 milliós magyar nemzetet." (Helyesen: tál lencséért.) "Ő az anyagiasság hitvány álarca mögé bújva érvelt és állított szembe közösségeket. Feleségek lecserélésére biztatott. Móresre tanította a pápát és az egyházakat. Magunkra haragítja ormótlan viccével az egész arab világot."
Schmitt felbuzdulása már csak azért is meglepő, mert a többi fideszes úgy beszélt, ahogy beszélni illik nemzeti ünnepen.
Vajon úgy esett a dolog, hogy a Fidesz píárosa kitalálta, "Pali, most te iszol vért"? Vagy tán szalagavatón járt pár héttel korábban, nézte a kölcsönzős ruhákon a sok sujtást, s gondolta, a betyárját, valami ilyesmi rajtam is jól állna? Tényleg azt hiszi, hogy hiteles, ha egyik percben marhabőrben feszít Harley Davidsonján, a következőben meg skanzenszerkóban nemzetárulózik? És amikor visszanézi magát a videón, mert visszanézi, az biztos, vajon eltakarja a szemét, vagy kihúzza magát a kanapén?
Hiheti, hogy számít pártjában, amit mond, hogy beleszólhat a nagyfiúk nagypolitikájába? Lehet, hogy úgy képzeli, ő most már komoly politikus? Lehet, hogy nem látja: betanított munkásnak használják? Persze betanított munkásnak lenni se olyan rossz, amennyiben alelnök a titulus. Na de ha előtte ország kedvence volt az ember! Bajnok, olimpikon, nemzeti ikon.
A beszédet követő köz- vagy legalábbis sajtófelháborodás után Orbán Viktor azt mondja a Blikknek: "Érteni vélem, hogy Schmitt Pál a kettős állampolgárság kapcsán miért beszélt a kormány nemzetáruló politikájáról. Bízzuk rá, hogy akarja-e korrigálni." Schmitt akarja, elnézést kér. "Abban biztos vagyok, hogy ma már más szavakat használnék" - nyilatkozza egy lapban. "Ma sem tudnék más szót használni" - nyilatkozza a rádióban.
Állítólag magával ragadta, hogy 30 ezer ember előtt beszélt.
A bocskai amúgy nem idén márciusban "csípődik be" neki először. A P2-ből tudjuk, hogy 1995-ben, a MOB százéves jubileumi kongresszusán "azzal demonstrálta a hitvallását, a magyarságát, hogy az Operaházban Bocskai-ruhában állt mikrofon elé". Sőt: "2000-ben, a millecentenárium évében keresztülvitte, hogy a sydneyi olimpia megnyitó ünnepségén a magyar versenyzők ruháján két sujtás emlékeztessen a bocskaira.".
Most a MOB-tagok is kikelnek ellene. Többek között Gallov Rezső, aki javasolja, "Schmitt legyen erős és meghatározó embere a Fidesznek, akkor viszont ne ő legyen a MOB elnöke."
Végül Gallov mond le MOB-tagságáról, követi őt Baráth Etele. Mások "csak" nyilatkoznak. Farkas Zoltán kajakmesteredző, aki 1999-ben még köztársasági elnöknek ajánlotta Schmittet mint "művelt sportvezetőt", március végén azt írja nyílt levelében, hogy Sch. "ezzel a kifejezéssel átkormányozta magát a sport területéről a politika síkos terepére. Március 16-tól a MOB elnöke elsődlegesen politikus és csak mellékesen sportvezető... pártpolitikussá alakult át, aki megoszt és sebeket ejt."
Egy MOB-os segítőnk szerint Schmitt egyetlen főnökének sem mutatta be a szöveget, Orbánnal is csak abban egyezett meg, hogy kitér a kettős állampolgárságra. A hivatalban másnap, állítólag, sírt, de legalábbis könnyezett, bánta a beszédet.
Rettentően meg akar felelni. Még a 2002-es főpolgármesteri kampányban egy polgári körös nőszervezetnél tesz látogatást, ahol "a lelkemre kötötték, hogy mindenáron tiltakozzam a bordélyházak ellen". Schmitt tiltakozik is - ha már az asszonyoknak megígérte. Egy későbbi Napkeltében viszont már úgy látja, kell a kupi a magyarnak. Mondván, "egyfajta biztonság szükséges azon nők számára, akik ezt a bizonyára számukra is tragikus foglalkozást űzik". Aztán, gyanítjuk, kerülte a nőszervezetet.
Mindig, mindenütt megfelel. Tudja, meddig nyújtózkodhat, tudja, kinek kell puncsolni, kit nem szabad, kit kötelező sarazni. "Nagyvonalú, figyelmes - egy-egy ügy érdekében. Tud viselkedni. Szólista, igazi barátja nincs, viszonyait karriertervei határozzák meg. Azzal barátkozik, azt szórakoztatja, akitől remél valamit. Tehetséges. Mert aki így tud érvényesülni, az tehetséges" - mondja róla ismerője.
Talán a megfelelés miatt születnek az olyan érzelemtől fűtött mondatai, mint az alábbi március tizenötödikei: "a nemzeti egység dátuma mögött leselkedik a szétszakítottság fekete magyar ádventje, a rideg valóság..."
Vegyünk ide néhány sort a P1 harmadik, Schmitt Pál intelmei a gyerekekhez (unokáihoz) című fejezetből: "Örömkönnyeik húznak vékony hártyát az eléjük táruló mindenséglátványra, ami attól szivárványosan lebeg, s nagyon-nagyon szépnek tűnik. Az egész olyan meseszerű, hogy súrolja a valóságot."
Gyanítjuk, egy tőről fakad az Intelmek és a március tizenötödikei beszéd. Mindkettő olyan, mintha egy számítógépes versíróprogram készletét a Claire Kenneth-összes és az Így írtok ti szókincsével töltötték volna föl, s abból generálnának sorokat.
Schmitt, higgyük el, nem galád. Csak, mondjuk úgy, felszínesen érzékeny. "Nem tagadom, vannak pillanatok, amikor elbőgöm magam - vallja. - Egy újszülött unokával a karjaimban, vagy magányosan, verseskötetet lapozgatva, a Himnuszt hallgatva... Vállalom, hogy érzékeny vagyok." (P1) Elképzeljük, ahogy ül tölgyfa íróasztalánál; odakünn setét éjszaka, a kerti műanyag lámpák fénye játszik a tuják tetején, felhők fodrán csücsül a jóllakott telihold, a távolban macska miákol, a János-hegy felől mintha vadkan, a nappaliban duruzsol a kandalló, fénye a fehér zongorán.... Bort bont az alelnök, szárazat, vöröset, na jó, fehéret, tölt, avatottan locsázza a pohárban, szagolja, beleszürcsöl, érzi, jön a gondolat, kortyol, tölt, megint, egyre közelebb a gondolat, résre szűkíti a szemét, látja magát kívülről, félprofil, férfias, keze méregeti a Parkert, töltő, és megérkezik a gondolat, elérzékenyül, és ír. Sok-sok jelzőt. Mer' abban sok az érzelem. És tudja, hiszi: ez most nagyon sikerült. Másnap a család megtapsolja, aztán a könyvkiadó is, meg a sajtósa, aki a beszédért felel. És egy se mondja neki, hogy Pali, ez szar. Mert Pali úgysem értené, hogy nem az érzések, az unokák imádata, a család, a hazaszeretet lett itten leszarozva, hanem az, ahogy ő hozzányúlt. És Pali azt hinné, hiszi is, hogy aki szarozza őt, annak se istene, se családja, se hazája.
Citáljunk még az intelmekből, melynek kapcsán Petra lánya azt mondja apjáról a P2-ben: "Amikor rá gondolok, az jut eszembe, hogy mindig meleg a keze. Ez annyira jellemző rá. A melegség, ami áthatja kívül-belül. A nagyvonalúság, a segítőkészség az élet minden területén. Megható, ahogy a családban a legkisebbekkel bánik... intelmei szép gondolatokkal vannak teli."
Hat intelmet írt összesen a nagypapa. Olvassuk az első elejét: "Szeptember 10-én tíz órakor Budapesten, New Yorkban, Washingtonban, Londonban, Bernben, Debrecenben, Pécsett, Lupa-szigeten és a mennyországban hirtelen felgyorsultak a pulzusok. Gyöngy gondolatok emelték kezeinket, hogy legalább képzeletben megérinthessük egymást (vagy hatvanan), s egy törékeny pillanat erejéig eggyé válhassunk, amikor egy semmivel össze nem hasonlítható csodaáhítatban különválik az addig egynek látott Gréta mama és fia, Vendel, kínálva kedves és fontos újabb oldalágacskát a szerteágazó családfának, az Attila-Gréta-Vanda fénykiszögellésnél." Értsd: unoka született.
És az utolsó intelem utolja: "Körös-körül vagyok véve cirógatásingerekkel, akaratingerekkel, igeningerekkel! Jól döntöttek. A világon semmi nem lehet szebb és fontosabb, mint hogy annyira bízzunk a jövőben és egymásban, hogy sejtjeinkből készek vagyunk formát varázsolni, bele lelket plántálni, köré családpajzsot emelni. E pillanatban a meghatottság könnyszivárvány zárlata miatt látni már nem tudok sokat, csak egy igazi veszélyt érzek. Évek óta nem irtják a szúnyogokat Lupán, és a gyerekpopsi oly érzékeny."
Tegyük föl a netre.
 
Vajon hol a schmitti karrier vége?
Az ember - a körülményekhez képest - állandóan törekedjen a többre, a jobbra, a csinosabbra. Amíg lehet... "Nem beszélsz elég jól angolul, nem ugrasz elég magasra, nem vívsz elég jól, nem vagy elég erős, elég csinos, nem vagy elég jó szagú, nem elég szép a nyakkendőd... És így tovább" - így a P2-ben.
"Úgy tervezem, hogy 77 éves koromban leállok mindennel... Reagant 73 éves korában választották ismét az USA elnökévé." A 77-ig van még 14 év, az sok mindenre elég. A Magyar Hírlapban 1997 novemberében arról beszélt, "megfordult a fejemben, hogy valamiféle pártot kellene alapítani". A Mai Napban tavaly decemberben - miután kijelenti, hogy 25 éve volt utoljára szabadságon, hihetetlen pasas - elárulja, ha 2006-ban nyer a Fidesz, "három területre lennék jó, az egyik a sport és az ifjúság, a másik a környezetvédelem, de a kultúra és a nevelés is közel áll hozzám".
Vagyis miniszter. Aztán köztársasági elnök - teszi hozzá már idézett barátja.
"Hatvanéves koromban három dolgot megfogadtam. Mostantól kezdve csak és kizárólag jó bort fogok inni, kerül, amibe kerül; csak és kizárólag egyetlen főnököm lesz az életben: Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét elismerem vezetőnek, de elnökhelyettesi munkámat is fizetség nélkül végzem; igyekszem magam, amennyire lehet, függetleníteni mindenkitől, tehát nem lesz fölöttem senki, csak a jóisten; és lehetőleg mindig igazat fogok mondani."
Bort, Viktort, Jóistent.
Igazat, lehetőleg.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk