←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Simon Márton

teendők

búcsúzóul

 
 
Dobj ki mindent.
Csak azt a képet ne, amin tudom, hogy alig látszom, de
mikor csináltuk voltunk utoljára boldogok,
Csak azt a huszonéves kávéfőzőt ne, bár tényleg ócska és
most már mindennap marad benne
- szívben szerelem - egy kevés,
Se azt az ibolya illatú szappant, a "spring" feliratost,
hiába törtem ketté,
És az ágy, ágyneműhuzatot
ne cserélj már soha, legalább
(ha semmi más) szagom megmarad utánam,
és ne hagyd a falat, az égszínkéket, se a linóleumot,
az apró mintás, semmilyen linóleumot, mennyit néztem,
minden részletéről te jutsz eszembe
 
Csak azt a túlmagasra tett tükröt ne dobd ki, kérlek,
Bár vakul, tied volt másfél évig, figyelt,
Tudom sosem láttál belé, túl magas, homályos,
Ne dobd ki, semmi se volt benne, jaj, soha csak te
 
 

Ez egy

Nincs merre indulnom hozzád.
Még mindig. Szeretlek. Emlékszem,
már annyi hús se volt rajtad, amiből
egy tízéves fiú jóllakhat. Vagy csak én nem.
Ruháidba képzellek, mint a teát, játék-
csészébe a gyerek. Ez maradt.
Darabig dajkálom magam. Aztán
csak rágyújtanék, de előtted szégyellek.
- csak így képzelhetlek el, hogy van arcod,
bár elé mindig más maszkot tartok,
lehetnél bárki, csak az nem, ami vagy.
 
fáztam. tépkedtem a gazt, egy síron ültem, össze-
gereblyézték a nyarat, és "zárásvan" - rám szóltak.
Te azóta is ott dideregsz, csontjaid mint a fűben,
a hideg szélben remegő csirketollak

Ez kettő

"Megtörtént, holott nem követtem el"
- tűnődöm kábán, mintha reggel
ébredés közben; és számolom hányszor
fogom még leírni, hogy hiányzol,
pedig nem tudom mihez kezdhetnék veled;
ami átfestette az időt, az eget
fakul, lassan már csak ez a vers leszel,
összetartozunk, mi hárman, a semmivel;
vonásaid hordom és nézd, már magamnak
is mesélnem kell rólad, végre fogadj fiadnak
ha már sugárzol belőlem
mint felborigatott hangfalak-
 
ból előadás után a csend
 
 
 
 
 
 
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk