←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
Agárdi Péter

Vaklárma harangszóval

Esettanulmány a rádiós Déli harangszó körüli műbalhéról
és egy valódi konfliktussorozatról
„Veszélyben a déli harangszó" főcímmel és „Agárdi Péter indítványa országszerte megrökönyödést váltott ki" alcímmel első oldalas tudósítást tett közzé a Magyar Nemzet 2002. szeptember 2-i száma (Jezsó Ákos nevével jegyezve). A cikk arról szólt, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese (e tanulmány szerzője) - akit e tisztségbe a Magyar Szocialista Párt jelölése alapján választott meg az Országgyűlés - az augusztus 30-i elnökségi ülésen azt kezdeményezte volna, hogy „a jelenlegi formában szűnjön meg a déli harangszó". A cikk szerint „az indítvány a jelenlévők körében nagy megrökönyödést keltett, ráadásul a médiatörvény szerint a kuratórium tagjainak nincs joga beleszólni a Magyar Rádió műsoraiba".
Még ugyanebben a szeptember 2-i lapszámban a Magyar Nemzet felvonultatta Veres András püspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkárának, Gyulay Endre Szeged-csanádi katolikus megyés püspöknek, Kálmán Attilának, a Magyarországi Református Egyház zsinata világi elnökének és Hafenscher Károlynak, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatójának a tiltakozását. A legutóbb említett személyiség már egyenesen - úgymond - „az egyházakat érintő döntés"-ként értesült az ügyről a laptól, s a harangok sok évszázados integráló és közösségteremtő erejére hivatkozva a nevezett kurátor „javaslatát a jó érzés, a közösségépítés és az emberség elleni fellépésnek tartja". A Magyar Nemzet második lapján az áthúzódó tudósítás új és még egyértelműbb címet kap: „Szocialista támadás a déli harangszó ellen".
Két héten át tele voltak a fővárosi napi- és hetilapok a harangüggyel, sőt kettővel is. Ugyanazon a napon ugyanis, amikor az állítólagos indítvány elhangzott, az úgynevezett polgári körök Szabadság téri rendezvényén Orbán Viktor „két közszolgálati televíziót" követelő beszédét megzavarta az egyik közeli (egyszersmind MIÉP közeli) templom feltűnően hosszú harangozása.1 S ez a két harangzúgatás azután részben egybe is kongatva adott témát a sajtónak s persze mindazoknak az állampolgároknak és közösségeknek, akik így vagy úgy hallottak valamit harangozni a harangokról.
Hogy mi is történt valójában a Rádióban, az alig érdekelt valakit, s legkevésbé a botrányt kirobbantó újságot. A konfliktus tárgya pedig legkevésbé sem a Déli harangszó, s végképp nem az európai középkor eme szép magyar tradíciója, a déli harangszó volt. Az önmagát erős nemzeti elkötelezettséggel hevített polgári napilapként hirdető Magyar Nemzet szerzői és olvasószerkesztői azt a finom különbséget sem érzékelték, amit a magyar helyesírás az évszázados örökséget megtestesítő déli harangszó, illetve a Magyar Rádió állandó műsorszáma, a Déli harangszó között tesz. De aligha a helyesírási vétség itt a fő probléma. Hogy miről is van szó: ezt kísérli meg föltárni az alábbi dokumentatív (bőséges mellékletekkel szolgáló) írás.
 
*
Vegyük sorra a nyers tényeket! A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége augusztus 30-án - ezúttal Kondor Katalin szóbeli előterjesztése nyomán - újra megtárgyalta a részvénytársaság 2002. tavaszi választási műsorairól, műsorpolitikájáról szóló elnöki beszámolót, amely a nyáron egyszer már napirendre került. A választási műsorok megítélése, illetve a Rádiónak a választási kampány alatti műsorpolitikája szükségképpen felszínre hozta azokat a nézetkülönbségeket, amelyek megosztják a rádiós kuratóriumi elnökség eltérő médiapolitikai szemléletű tagjait. Idézzük fel, mi is vezetett idáig!
2002. május végén - az új kormány előterjesztése nyomán, az Országgyűlés döntése által - új tagokkal egészült ki az addig csonka kuratóriumi elnökség; hárman az MSZP jelöltjei, egy az SZDSZ-é, és a törvény sajátosságából adódóan a kisgazda kurátor „semlegessé" átminősítése okán még egy fideszes is érkezett. Az elnökség így kilencfős lett. (A háromtagú ellenőrző testület is teljessé vált az eddigi egyfős jelenlét után.) Mindennek nyomán a korábban 4 fős, csak akkori kormánypárti kuratóriumi elnökség helyett az új kormány hivatalba lépését követően lényegében 5:4 arányú jobboldali ellenzéki többség alakult ki, ha a politikai jelölést tekintjük fő szempontnak. Igaz: a médiatörvény és a józan ész szerint nem feltétlenül kellene, hogy ez a megoszlás determinálja a tulajdonosi testület működését és döntéseit - különösen nem minden kérdésben. Mindazonáltal 2002. június elejétől, a kiegészült elnökség működésétől kezdve szükségképpen kiéleződtek a belső - szakmai és/vagy médiapolitikai - viták. Ezeket a konfliktusokat a volt csonka kuratórium (immár ellenzéki) elnökségi tagjai átpolitizálódásként, „elszakmátlanodásként", a négy új (kormánypárti) kurátor viszont az alkotmányosság és a törvényesség helyreállítási kísérleteként élték meg és értékeltek.2 Ez utóbbiak (magam is közöttük) folyamatosan kezdték is szóvá tenni a Magyar Rádió egyes műsoraiban, a már korábban elfogadott stratégiájában, működésében tapasztalt anomáliákat, a szerintük törvénysértő, illetve a rádiós szabályzatoknak ellentmondó tendenciákat, különös tekintettel a Vasárnapi újság című műsorra.
A négy baloldali-liberális kötődésű kurátor kezdeményezése nyomán tűzte napirendjére az elnökség július 8-án a választási műsorok értékelését. Akkor Hollós János alelnök képviselte az elnököt, s az új tagok alapos szakmai elemzésekre támaszkodva tették szóvá a választási periódus műsorainak számos problémáját, miközben elismerték és méltatták az értékes, illetve a közszolgálati szellemiséggel összhangban álló teljesítményeket. Akkor Szadai Károly, a kuratórium elnöke végül is érvényes döntés híján, határozathozatal nélkül elnapolta a téma lezárását, s így került sor a folytatásra - valójában a megismétlésre - augusztus 30-án.
Történt ez anélkül, hogy a Rádió menedzsmentje a korábbi, lényegében „üzemszervezési" és nem tartalmi jellegű írásos anyaghoz új, kvalitatív elemzést hozott volna, s legalább minimálisan (akár udvarias elhárítással) reagált volna a közel két hónappal azelőtti kritikai észrevételekre. Ez a feltűnő készületlenség magyarázza, hogy Kondor Katalintól - szóbeli bevezetője után - Ambrus György kurátor mindenekelőtt azt kérdezte meg: a korábbi, 2002. július 8-i elnökségi ülésen elhangzottakról kapott-e részletes tájékoztatást Hollós János alelnöktől. Tekintettel arra, hogy e kérdésre Kondor Katalin igennel válaszolt, Ambrus György - némileg jogos sértettséggel - nem tartotta érdemesnek megismételni azokat a részletes észrevételeit, amelyeket ott és akkor egyszer már elmondott. Ezek után mintha senki nem akart volna véleményt nyilvánítani (a mi „oldalunk" azért, mert korábbi véleményünk semmibevételeként éltük meg az elnök asszony előterjesztését); s nem lévén hozzászólásra jelentkező, Szadai Károly már le akarta zárni a napirendi pont vitáját. Ekkor kértem végül mégis szót, röviden megismételve a korábban többünk által részletezett véleményt, amelyet akkor - s most újfent - határozattervezetben is benyújtottunk.
Szabadkoznom illene e miatt a körülményeskedően részletes előtörténet miatt, csakhogy enélkül alig érthető a jegyzőkönyv, illetve mindaz, ami a tanácskozáson kommunikáció és metakommunikáció gyanánt történt. Felszólalásom teljes szövege egy-két ponton sérült magnós leiratának ide vonatkozó szakasza - a részben a feszült helyzetből, részben az élőbeszéd pongyolaságaiból adódó (s így leírva olykor bizony restellhető) nyelvi hibáival együtt - a „2. sz. dokumentum" jelzés alatt olvasható. Az ülés az ügyrendnek megfelelően zárt volt, de a hangfelvétel - miként ezt az alábbiakban be is mutatom - „valahogy" mégis kijutott a négy fal közül, s azok használták-idézték önkényesen és „ellenem", akiknek a rémhír terjesztése volt az érdeke. Ezek után engem már semmilyen aggály nem tarthat vissza attól, hogy nyilvánosságra hozzam. Egyértelműen kiderül belőle ugyanis, hogy fő mondanivalóként az eredeti választási periódus műsorainak értékelésén túl a választási kampány és némely szabálytalanság törvénysértő folytatását (mindenekelőtt a jobboldali politikai rendezvények helyszínének és időpontjának előre való bejelentését, a rájuk való félreérthetetlen mozgósítást) tettem szóvá. Az ottani kontextusban erre vonatkozott elsősorban a „be kell tudni fejezni a dolgokat" formulája; s a nyomaték kedvéért analógiás utalásként is ezt toldottam meg a - Déli harangszó utáni és a Déli krónika című műsor előtti (kezdeményezésében, jellegében pozitívan értékelt) - harang- és helytörténeti sorozat végtelenített folytatásának ironikus kritikájával. Ez volt a hívószó, ezt kellett úgy félreérteni, hogy - úgymond - Agárdi s mögötte a szocialisták támadást intéztek, sőt már döntést hoztak a Déli harangszó és az egyházak ellen.
Azoknak a tisztelt olvasóimnak a kedvéért írom, akiknek nincs módjuk delente a Kossuth rádiót hallgatni: 2000 óta minden héten más hazai és határon túli magyar település harangja szólal meg (ami jó és üdvözlendő ötlet), s ezt a harangszót követően egy héten keresztül mindennap ennek a harangnak és a neki otthont adó településnek a rövid, főleg hely- és egyháztörténeti szempontú ismertetője hangzik fel. A szöveg minden héten az RTV Részletes című műsorújság hasábjain nyomtatásban is megjelenik. Felszólalásom rövid analógiás utalása az „abbahagyni tudás" gyengéden ironikus igényével kizárólag erre az egy héten át mindennap lejátszott ismertetőre s nem a harangszóra (azok változó helyszíneire) célzott. Érveimet, indokaimat ott és akkor nem fejtettem ki (nem ez volt mondanivalóm lényege), de így sem lehetett félreérteni, ha valakik nem akarták tudatosan eltorzítani és „corpus delicti"-vé formázni. De éppen hogy ezt akarták...
Az elnökségi ülésen és a szünetben senki sem vitatta analógiás utalásomat, pedig nem szoktuk egymást „kímélni". Ehhez képest a Magyar Nemzet - idézett szeptember 2-i cikkében - már azzal verte félre a harangot, hogy „az indítvány a jelenlévők körében nagy megrökönyödést keltett". A mellékelt jegyzőkönyvvel is bizonyítható: semmilyen harangügyi indítvány nem volt (a választási műsorokról beterjesztett s kisebbségi álláspontként nyilvánosságra hozott vélemény viszont annál kínosabb volt a Rádió vezetésének). S a „polgári napilap" botránykeltő cikkének ama kopfja is durván torzít, amelyik már egy picit „árnyal" a fő- és alcímhez képest: mintha azt indítványoztam volna, hogy a Rádió „jelenlegi formájában ne sugározza tovább a déli harangszót". A cikk belsejéből azután persze óvatosan kiderül, hogy a település- és harangtörténeti ismertetőről volt szó, amely nem része a harangszónak, tehát a „jelenlegi forma" szókapcsolat sem érthető rá.
De mit számít mindez, ha már testté lőn az ige, a koncepciós rágalom? S a lapban - hátrébb - ott olvasható a vaklárma „igazi oka" is: Tóth Gy. László Kis magyar médiakörképének VI. része már egy egész bűnlajstromba és vádlottnévsorba illeszt, mondván, Kondor Katalin rádióelnököt vettük célba. Hozzáteszi: „a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) szerint a kormányerők a legvadabb kommunista időket megszégyenítő cenzúrát alkalmazzák a nekik nem tetsző személyekkel és műsorokkal szemben". Igen, a kommünikét kiadó szervezetnek a vezetői között történetesen Hollós János és Kondor Katalin a meghatározó rádiós személyek.
Nagyjából sejthető, hogy miként s kik által került át az álhír a pénteki elnökségi ülésről még aznap a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, majd az egyházi vezetők „telefonkagylójába" s a „véleményekkel" együtt a hétfő reggeli lapszámba, hogy azután hétfőn délelőtt a Magyar Rádió Rt. vezetése, a napilapra hivatkozva, már magabiztos közleményt hozzon nyilvánosságra az MTI útján. S ezt be is mondassa a rádiós hírekben: „A Magyar Rádió Elnöksége nem kívánja megváltoztatni a Déli harangszót. A testület így foglalt állást délelőtti ülésén, miután több történelmi egyház vezetője tiltakozott az elképzelés ellen. A Magyar Rádió Elnöksége hangsúlyozza, hogy a Déli harangszó megváltoztatását kizárólag Agárdi Péter, az MSZP által delegált kuratóriumi elnökhelyettes kezdeményezte, annak ellenére, hogy a kuratórium tagjai a médiatörvény értelmében nem szólhatnak bele a Magyar Rádió műsoraiba."
A Rádió ritkán foglalkozik önmagával. Ezúttal viszont többször ismétli a hírekben az álhírt, miközben az érintettet 8 órán át meg sem keresik, holott a szerkesztőknek ilyen esetben szakmai ábécébe illő kötelezettsége megkérdezni és idézni „a másik felet" (audiatur et altera pars). Egyébként más valótlanságok is vannak az idézett kommünikében: például az, hogy a „Magyar Rádió Elnökségéről" beszél. Ilyenje ugyanis 1996, a médiatörvény óta nincs a Rádiónak, a vezetés egyszemélyi (igazgatósági jogosítványokkal is rendelkező) elnöki hatalomban realizálódik; legföljebb vezetői értekezlete van az intézménynek döntési illetékesség nélkül.
A Fidesz kulturális és sajtókabinetje azonnal közleményben tudatta: felháborodással értesült Agárdi álláspontjáról. Felszólította az MSZP-t, hogy határolódjon el delegáltja véleményétől, s kezdeményezze az Országgyűlés elnökénél visszahívását.
A Magyar Távirati Iroda munkatársaiban viszont működött a szakmai korrektség, engem is fölhívtak: így az ennek nyomán kiadott MTI-közlemény a Rádió fals közleményének ismertetése után már tartalmazta az én reagálásomat is. Kénytelen vagyok teljes terjedelmében idézni, hiszen többnyire ez a forrása a további sajtómunkának: „Agárdi Péter az MTI érdeklődésére hétfőn úgy nyilatkozott, »hazugság, rágalom«, ami a Magyar Nemzetben megjelent, mivel ő nem felhívásként, hanem kérdés formájában vetette fel a kuratórium pénteki ülésén, hogy meddig sugározza a Magyar Rádió a Déli harangszót követő történeti bevezetőt. Emlékeztetett rá, hogy három évvel ezelőtt a millenniumi események időszakára hozta létre a rádió vezetése ezt a produkciót, amelyet maga is nagyra becsül és fontos kultúrtörténeti sorozatnak tart, hozzátéve, hogy sem válasz, sem ellenvélemény nem hangzott el felvetésével kapcsolatban. - A történet kitalálói fantomok ellen hadakoznak, az egyházi vezetők aggályaival magam is egyetértenék, ha a Déli harangszó megváltoztatásával kapcsolatos javaslat hangzott volna el - fogalmazott a Magyar Rádió kuratóriumának alelnöke, jelezve egyben, hogy az ülésen elhangzottakról hangfelvétel készült. Megjegyezte azt is: visszautasítja a Magyar Rádió hétfői Déli krónikájában az esettel kapcsolatban elhangzott, álláspontja szerint tendenciózus összeállítást, amelynek készítői őt meg sem kérdezték."
A Rádió későbbi híradásai ezek után egy mondatnyit már kénytelenek voltak közölni az MTI-nek mondott reflexióimból. Kora este Bánkúti Gábor kért gyors telefoninterjút a 18 órakor kezdődő Esti krónika számára. Ebben a több perces felvételben már pontosabban és alaposabban mondtam el a történteket, de az interjú mégsem hangzott el, bizonyára az aznapi felelős szerkesztő, Vas István Zoltán hagyta ki a műsorból. Tehát kicenzúráztak. Csak másnap reggel hangzott el egy agyoncsonkolt kétmondatos töredék a felvett interjúból.
A Magyar Nemzetnek még aznap elküldött helyesbítési kérésre a lap szerkesztősége nem reagált, sőt napokon át tovább folytatta a valótlanságok terjesztését és a hisztériakeltést. A rágalom - ismerjük „áriás" értelmezését is - hírértékké vált és stigmatizált. Szociálpszichológiai törvényszerűség, hogy még a legdemokratikusabb nyilvánosság esetén is jóval kisebb a korrekció esélye és főleg hatása; most is ez történt.
 
*
 
Képtelenség minden részletre kiterjedve tovább követni az - immár önjáróvá vált rágalomhadjárat - egyes ütközeteit, ezért már csak tömören idézem a folytatást. A szeptember 3-i fővárosi napilapok az MTI és a Magyar Nemzet előző napi közleményeiből dolgoztak; közölték ugyan az én cáfolatomat, de a címadásban (még) a rágalom, illetve a farizeus rádiós közlemény vezette a szerkesztők tollát: „Tovább szól a harang" (Népszabadság), „Marad a déli harangszó" (Magyar Hírlap), „Nem változik a harangszó" (Népszava). Tárgyszerű és méltányos reagálásra csak a Napkelte (ATV) műsorában, a Mélykuti Ilona által készített kora reggeli élő interjúban volt lehetőségem.
A szeptember 3-i Magyar Nemzet viszont, bőven ismertetve a hivatalos rádiós önmegnyugtatást, azzal próbálta cáfolni az én reagálásomat, hogy - illegálisan megszerezve az elnökségi ülés hangfelvételét3 - néhány összevágott, a kontextust nem érzékeltető mondatot idézett felszólalásomból. Ezek kétségtelenül cáfolni látszanak azt, amivel az előző nap védekeztem, hogy tudniillik én - grammatikai értelemben - kérdésként fogalmaztam volna meg a harangtörténeti sorozat folytatásával kapcsolatos analógiát. Ebben tévedtem: valóban nincs akusztikai és írásképi kérdőjel a mondat végén; tehát máris magyar nemzetes alcímként lehetett kikiáltani: „Agárdi Péter, a rádió kuratóriumának szocialista alelnöke nem mondott igazat". Hogy azután a szerkesztőség írásában elhallgattassék mindaz, ami nem illett bele az előző napi konstrukcióba: pedig még a kinyomtatott idézetekből is kiderül, hogy sem indítványról, sem magáról a harangszóról egyetlen szó sem esett augusztus 30-i véleményemben. De hogy még ez se legyen elég, a lap az eredeti rágalomhoz továbbra is tartva magát két másik cikkben szintén ítélkezik felettem: Pilhál György „Tollhegyen" című vitriolos sorozatában (Harangstop); Hanthy Kinga pedig szokásos rádiókritikája ürügyén egyenesen azt veti szememre: „Agárdi Péter MSZP-s kurátor szerint vissza kell állítani a régi rendet, tehát az Egyetemi templom harangjának zúgását a Kossuth és a Petőfi adón".
A lap egyik újságírója - látszatkiegyensúlyozásként - közben telefonon interjút kért tőlem, ezt azonban csak abban az esetben vállaltam volna, ha előtte vagy egyidejűleg közlik sajtó-helyreigazítási kérésemet. Ez „természetesen" nem történt meg, így interjúmra sem került sor (amúgy sem biztos, hogy...). A Magyar Nemzetnek ugyanakkor továbbra is szüksége volt a piacképes rémhírre és a szocialista bűnbakra, a nemzetet és az egyházakat veszélyeztető fantomra és a kultúrharcos pszichózisra (össze is kapcsolta őket más ügyekkel); legalább egy héten át futott a pénze után. Még ha olykor csendesen igyekezett is átsasszézni a harangszóról a harangtörténetre, tovább dagasztotta a fölháborodás keresztényi és nemzetpolitikai dimenzióit (pl. Bayer Zsolt: „Úgy magyar, hogy mindenkinek jólesik szeretni." Magyar Nemzet, 2002. szeptember 4.; Pilhál György: Himnusz, uo. 2002. szeptember 7.).
Hogy azután Jezsó Ákos a Mayer Mihály pécsi püspökkel készített interjúban minderre rátegyen még egy lapáttal. A kérdező - újfent - „a Magyar Rádióban sugárzott déli harangszó elleni szocialista fellépés"-ről beszél, s ki is mondja a koncepciós vádindítvány lényegét: „Úgy tűnik, az MSZP elitjének a »magyar« és az »egyház« szavakról inkább a »nacionalista« és a »klerikális« kifejezések jutnak az eszükbe." A becsapott püspök ezek után „érthetően" reagál ekként: „Ha mi most lemondunk a déli harangszóról, azzal történelmünket szegényítjük és a múltunkat silányítjuk. Ezért nagyon helytelennek tartom a javaslatot." (A vallásszabadság nem pártjuttatás. Magyar Nemzet, 2002. szeptember 5., 1. és 5. o.) Tekintettel arra, hogy a napilap a törvényben előírt határidőig nem közölte jogi úton elküldött helyreigazítási kérelmemet, kénytelen voltam bíróságon kezdeményezni az igazság kimondatását, a Magyar Nemzet önkorrekcióját. A kereset (amelyet dr. Sarkady Ildikó ügyvéd adott be) szövege a 4. sz. dokumentum.
Hogy mennyire szüksége volt a rágalmazóknak az egyházpolitikai hisztériakeltésre, azt jól példázza - egyebek mellett - a Reformátusok Lapja 2002. szeptember 8-i számának első oldalas vezércikke is. Ablonczy László - az 1980-as évekbeli közéleti szerepemet is (torzítva) pertraktálva - szintén nem zavartatja magát a tényektől, amikor így intonálja nagy ívű verdiktjét: „A hír pedig így szól: Agárdi Péter, a Magyar Rádió Kuratóriumának alelnöke a testület ülésén azt javasolta, hogy a déli harangszó műsora töröltessék el. Felekezetre s talán politikai hovatartozásra való tekintet és határok nélkül megdöbbenés fogadta a javaslatot. A jelek szerint Agárdi Pétert zavarja a kondulás, mely a Nándorfehérvári diadal, modern hangzatossággal: »Európa« védelmének, örök időkre messze hangzó jele. De még inkább zavarja az alelnök urat, hogy egy kis település, egy templom története is elhangzik a déli harangszó kíséretében. Egy falu, gyülekezet históriája adja persze az egészet, vagyis a nemzet múltját. Agárdi úr ezt nem akarja hallani."
Voltak természetesen más, tárgyilagosabb és szolidárisabb - mégoly többfelé vágó iróniájú - hangok is, amelyek megkísérelték a tényleges igazság kiderítését és a koncepciós tűz lehűtését,4 de ezeket ízlésokokból nem szeretném az alábbiakban részletezni. Miként a névtelen és aláírt leveleket sem, amelyek hol a legútszélibb hangon erősítették föl a „polgári napilap" és a Magyar Rádió vezetésének rágalmait, hol viszont szolidaritásukról biztosítottak. Volt még néhány más természetű reflexió és olvasói levél is ez ügyben; például a gyakori közérdekű hozzászólásairól is ismert dr. Csákány Györgyé, aki a téma valóban megvitatható dimenziója, a Déli harangszó immár kortörténeti és műsorpolitikai mélységei felé nyitott.5 Azután a téma fokozatosan lekerült a vezető lapok hasábjairól, támadtak új ügyek. Bár vélelmezhetően még nincs vége a dolognak, sőt folyhat a hangolás az újabb rágalomáriákra is.
Azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Magyar Rádió elnök asszonya a saját egyéves tevékenységéről tartott (érdekes módon éppen a beszámolóját megtárgyalandó kuratóriumi elnökségi ülés elé időzítve), 2002. szeptember 13-án kiosztottak egy egyoldalnyi „sajtóanyagot" is. A szöveg még egy csípősnek szánt utóvágást tesz harangügyben. Az öndicsérettől, sikerpropagandától duzzadó szöveg utolsó mondata így puffan: „És a Déli harangszó továbbra is az ország más-más településének történelmi harangján szólal meg." Mintha bárki (jómagam) ennek az ellenkezőjét indítványoztam volna.
2002. október 14-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletet hozott: ebben helyreigazítás közzétételére kötelezi a Magyar Nemzetet, miszerint a lap szeptember 2-i és 3-i cikkeiben valótlanságokat állított a Déli harangszóval „kapcsolatos" állítólagos indítványomról.
*
Ideje azonban most már - mégoly röviden - arról is írnom: ha nem a harangokkal, akkor mivel van ténylegesen „bajom". A hozzászólás jegyzőkönyvi szövegéből nemcsak az derül ki, hogy nem a harangszót, hanem az azt követő harangtörténeti sorozat végtelenségét bíráltam, hanem az is: a kezdeményezést magát rádiós, millenniumi és kultúrtörténeti szempontból pozitív kezdeményezésnek tartottam s tartom. Még a Magyar Nemzet szeptember 3-i csonkolt, pontatlan idézetei közé is bekerült: „Mint művelődéstörténész üdvözöltem, sőt még [pécsi egyetemi] hallgatóimnak beszéltem is arról, hogy elemezzék a rádióban elhangzottakat, és vessék össze a magyar harangok történetével."
Tudomásom szerint 1928. április 1-je óta szól a Kossuthon a Déli harangszó, általában az Egyetemi templomé; időnként, ünnepi alkalmakkor más bel-, sőt külföldi templomoké is. 1931 karácsonyán a római Szent Péter-bazilikáé szólalt meg, 1933-ban pedig Betlehemből közvetítették a harangozást; Liszt Ferenc halálának 50. évfordulóján, 1936 nyarán a Belvárosban éjfélkor is harangoztak, s ezt szintén közvetítette a Rádió. A háborús évek borzalmai, a légvédelmi készültség miatt el-elmaradt olykor, de 1945 után újra megszólalt a Déli harangszó, és csak a legsötétebb Rákosi-korszakban vált „problematikussá". Nem folytatom tovább a rádiós harangtörténetet (vannak nálam avatottabb kutatói),6 csak jelzem: a Kádár-korszakban újra zavartalanul szólt. 1994-től pedig, Szirányi János elnöksége alatt a Petőfi rádión is elkezdődött a déli harangozás; méghozzá olyan megosztásban, hogy a Kossuthon „katolikus", a Petőfin „protestáns" harang kondult meg.
A millenniumi ünnepségsorozat alkalmából Juhász Judit akkori rádióalelnök kezdeményezte a Déli harangszó kínálatának változatosabbá tételét. Először a Rádió rendelkezésére álló kb. 50 felvételt nézték át, azaz hallgatták meg s értékelték, egy részüket rendszeresítették. Majd - ha jól tudom - 2000 tavaszán indult el az a sorozat, hogy délben minden héten más magyarországi vagy határon túli magyar település harangja csendül fel, amit - leggyakrabban Bőzsöny Ferenc érces hangján - a település és a harang történetét ismertető szöveg követ; azonos a hét minden napján. A vállalkozás kezdeményezői a beharangozó interjúkban, cikkekben is eleve csak a millenniumi időszakra tervezték, s ez tudomásom szerint 2002 őszén mintha már véget ért volna.
De őszintétlen lennék, ha csak az ígéret meg nem tartása zavarna. Igenis úgy vélem - bármilyen kényes és félreérthető is szóvá tenni -, hogy ennek a sok település és helyi közösség önérzetét, büszkeségét joggal edző, művelődéstörténetileg is hasznos s ekként a Rádió közszolgálati feladatai közé számítható sorozatnak a mértéktelen elhúzása és túldimenzionálása már az eredeti szép ötletet is a visszájára fordíthatja. Voltak, vannak köztük gyengén megírt, olykor történeti tévedésekkel terhelt szövegek (nyomon követhetők az RTV Részletesben). Az országgyűlési választási kampány idején pedig ezek az ártatlannak látszó ismertetők - mégoly közvetetten - esetenként indirekt „értékpropagandát" is folytattak. Egy olyan nyilvános térben hangzottak föl a pártatlan és kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra kötelezett Déli krónika előtt, amely térnek a keretei között a keresztény egyházak egyik-másik intézménye, illetve vezető személyisége bizony direkt módon is beszállt a politikai küzdelmekbe. Ez utóbbit nem elsősorban én állítom, hanem a választási időszakot elemző politológiai elemzések sora7 és százezrek személyes tapasztalata, amelyekből a Mozgó Világ több idei írása is bőségesen merített. A leginkább azonban „rádiódramaturgiai" fenntartásom van a végtelenített ismeretterjesztés helyével és időpontjával kapcsolatban: vajon helyes-e, hogy éveken át (örökké?) „lelassító" egyház- és településtörténeti percek hangolják rá a hallgatókat a Kossuth rádió leghallgatottabb, 10-12 százalékos „elért közönségű" (szakszóval: Reach) politikai információs műsorára, a Déli krónikára?
Tehát nem azt bírálom, hogy minden héten más harang szól (ha a Rádió bírja energiával és pénzzel, akár sűrűbben is válthatja a helyszíneket). Az ismertetők is célszerűek - olykor szívet melengetőek - lehetnek, ha nem is monotonul a hét minden napján és a Krónika előtt. Amikor kuratóriumi felszólalásomban azt találtam mondani, hogy „be kell tudni fejezni a dolgokat" vagy hogy „kell tudni abbahagyni dolgokat": az országgyűlési választási kampány és egyes törvény-, illetve szabálysértő rádiós tendenciák befejezésének a kötelezettségére hívtam fel a figyelmet, s mintegy analógiaként, a millenniumi periódus elmúltán utaltam rá, hogy esetenként még a jó dolgokat is abba kell tudni hagyni.
Nem én vagyok az egyetlen, aki rádióhallgatóként, netalán médiaszakértőként így vélekedik. Elegendő csak egyetlen elemzésből, Bajomi-Lázár Péter tanulmányából idéznem: „A médiaháború tétje az, hogy ki definiálja a bennünket körülvevő valóságot. E küzdelemben a kormány [ti. az Orbán Viktor vezette kormány] a hozzá lojális médiát egy olyan nyilvános diskurzus megteremtésében támogatja, amelyben a jobboldali és konzervatív politikai pártok értékrendje természetessé, mintegy magától értetődővé válik. Ezt példázza az a szokatlan eljárás is, amelyet a csonka kuratórium által megválasztott elnök, Kondor Katalin irányította Kossuth rádió Déli krónikája alkalmaz. Az ország leghallgatottabb hírműsorát a bemondó azzal kezdi, hogy a nemzeti és a keresztény hagyományokra apellálva ismerteti az adott héten a déli harangszót nyújtó templom történetét, sajátos értelmezési keretbe helyezve a közvetlenül ezután következő politikai híreket."8
Lehet, hogy téved a médiakutató, lehet, hogy - ha más megközelítésből érveltem is - én szintén rosszul ítélem meg. (Egyébként a médiatörvény és a rádiós jogi dokumentumok csak a műsorokba való előzetes beavatkozást tiltják, s nem az egyéni vagy akár testületi véleményalkotást, állásfoglalást!) Tanult és szolidáris barátaim némelyike is megjegyezte: bár igazam van, nem kellett volna fölvetnem ezt a problémát, „darázsfészekbe nyúlok", s „úgyis félre akarják érteni". (Így is lett.) Könnyelmű őszinteségemnek - ezek szerint - a téma tabusítása, minden kényesnek látszó kérdés, minden az egyházakat, a vallásokat, netalán „a nemzetet" érintő műsorpolitikai vélemény elhallgatása lenne az alternatívája? Bele lehet, bele kell-e ebbe törődni a rendszerváltozás utáni 12. évben? Hogyan gyakoroljak önkritikát, miként kérjek bocsánatot (többen - hihetőleg jóindulatúan - ezt tanácsolták) azoktól az állampolgároktól, akiket a vaklárma egy állítólagos vallásellenes szocialista kurzus veszélyével riasztott meg?
Visszautalva a Reformátusok Lapja idézett cikkére: ha engem valami zavar, akkor elsősorban az, hogy a mai nyilvánosságban az egyházakhoz, a valláshoz kapcsolható minden, akár mégoly szelíd fölvetés, netalán kritika - politikai érdekekből fakadóan - azonnal nemzet- és keresztényellenessé bélyegzésre számíthat.
Hogy mi végre kellett ezt az egész rágalomhadjáratot útnak indítani, az eddigiekből is nagyrészt kiderülhetett. Az álhírek, a torz kiszivárogtatások, a rágalmak és a vaklármák mediatizált változataival más téren szintén bőségesen élt s él a jobboldal 2002-ben is; aligha kell példákat sorolni. Paranoid konstrukciók, összeesküvés-elméletek gyártása nélkül is látszik (ezek egyébként is inkább a magukat kizárólagos illetékességű „nemzeti oldalként" deklarálók önszuggesztiós eszközei): mintha a Magyar Rádió Rt. vezetőinek egyre inkább szükségük lenne rá, hogy álhírekkel, fantomok kergetésével és fóbiákkal tereljék el a nyilvánosság figyelmét az objektív problémákról, a modernizációs folyamat lassúságáról, a törvény- és szabálysértő tünetek rendszeres kritikájáról. Ez utóbbiban mi, „új" kurátorok szóban és írásban kétségtelenül erősen részt veszünk.9
A jobboldal híveit szemlátomást egy percig sem zavarja, hogy azok kiáltanak sajtószabadságért s védik a Rádiót, akik négy éven át lényegében kormányszolgálatos médiummá züllesztették a köztelevíziót, és - ha nem olyan durván is, de egyértelműen - Fidesz és MIÉP közeli kézbe vették a Rádió több meghatározó politikai műsorát. S akiknek akkor persze eszükbe sem jutott a közszolgálati médiumok megkettőzése. Orbán Viktor volt miniszterelnök „polgári televíziót" követelő, népszavazással zsaroló „médiapolitikájának" háttérmuzsikáját 2002 nyarán és őszén az ellenzék médiaveszélyeztetettségi vészharangkongatása szolgáltatja - a Déli harangszó ügye mellett például a kormány állítólagos pénzügyi zsarolása az üzemben tartási díj megszüntetése kapcsán, illetve az APEH rádiós vizsgálata.10
A - már említett - nemzet- és egyházféltő „nagypolitikai" demagógia, továbbá a médiapolitikai és rádiós ügyek elfogult, közszolgálatiság-ellenes kezelése mellett van ugyanakkor még egy közvetlenebb, mondhatni „humánpolitikai" funkciója is a harangszó-ügybe csomagolt vaklármának és stigmatizálásnak: az ijesztgetés, a bosszú és a megfélemlítés. Nemcsak, nem is elsősorban kurátortársaimnak és nekem szól ez, hanem a Magyar Rádió munkatársainak, akik kétségtelenül minden korábbinál kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. A megfélemlítés nem új keletű, szóltam már róla e hasábokon 2000 elején.11 A fenyegetés azóta még reálisabbá vált (sorolhatnám a 2000 óta a Rádióból eltávozni kényszerültek fájdalmasan impozáns névsorát!), miközben olykor önleleplezően komikus formát is ölt, például Szadai Károly kuratóriumi elnök - Kondor Katalin sugallta - konzultációs tilalmáét, amely a 3. sz. dokumentumban olvasható. De erre vall számos vita szakmai, illetve médiapolitikai érvek helyett görcsösen jogi útra terelése, például többrendbeli beperlésünk. S ezt a megfélemlítést szolgálja a Rádión belüli kritikai hangok szisztematikus megtorlása is, például az Üzemi Tanács tagjainak leszalámizása: a már „eltávoztatott" Bolgár György után most Borenich Péter, a dolgozói szervezet választott elnöke és Győri László, e testület tagja, az egyik rádiós szakszervezet elnöke van a célkeresztben.
„Az egykor legendás rádiós szellemet felváltotta a féltékenykedés, az önzés és egymás feljelentgetésének gyakorlata. [...] A legfontosabb helyekről a szakemberek sorra mentek és mennek el, veszélyeztetve az alapvető működést.[...] A mostani rendszer nem erősíti az alkotó szellemet, a szolidaritást, hanem sokkal inkább egymás ellen fordítja az embereket, a morális ellehetetlenülés felé tereli az intézményt..." Az idézet másfél évvel ezelőttről, Kondor Katalin nyilvánosságra hozott elnöki pályázatából való. Hogy a helyzet azóta éppen hogy tovább romlott, azért nem kis mértékben őt és vezetőtársait terheli felelősség.
A rádiós történet pillanatnyi végpontján, szeptember végén Kondor Katalinnak és az őt támogató kuratóriumi elnökségi tagoknak nem sikerült elnökségi egyetértést (azaz többséget) szerezniük ahhoz, hogy az egyéves elnöki beszámolót a teljes kuratórium elé lehessen terjeszteni. A patthelyzetet mutató szavazás során a szocialista és szabad demokrata jelölésű kurátorok kisebbségi álláspontként hozták nyilvánosságra véleményüket a Magyar Rádió elnökének egyéves tevékenységéről - ezt az 5. sz. dokumentum tartalmazza.
 
 
 

1 Lásd erről: Tüntetés a tévé székháza előtt. Orbán Viktor ideológiailag kettéosztaná a televíziót. Népszabadság, 2002. augusztus 31. 1. és 4. o.; Nem akarunk többet, mint ami nekünk jár. Orbán Viktor péntek esti, Szabadság téri beszéde; Furcsa harangzúgás. Magyar Nemzet, 2002. szeptember 2. 5. o.; M. Nagy Péter: Téves tüntetés és Eötvös Pál: Harangszó. Népszabadság 2002. szeptember 2. 3. o.; Veress Jenő: A hara(n)g napjai. Népszava, 2002. szeptember 5. 7. o.
 
 
 

2 Lásd erről az 1. sz. dokumentumot.
 
 

3 Szadai Károly kuratóriumi elnök mind ez ideig többszöri kérésre sem vizsgáltatta ki, hogy miként került a felvétel a Kossuth rádió Krónikájának és a Magyar Nemzetnek a „kezébe", illetve tagadta a kikerülés tényét, amit pedig az említett műsor és napilap több idézete is bizonyít. 2002. október közepéig nem élt Szadai azzal a szóbeli ajánlatával sem, hogy szükség esetén a nyilvánosság előtt ő is kész tanúsítani: mit vetettem fel, s mit nem mondtam a kuratóriumi elnökség ülésén.
 
 
 

4 Például: Rab László: Akiért a harangszó. Népszabadság, 2002. szeptember 4.; Veress Jenő: A hara(n)g napjai. Népszava, 2002. szeptember 5.
5 Dr. Csákány György: Fohász a harangozókhoz. Népszava, 2002. szeptember 11.
 
 

6 Köszönöm a témával kapcsolatban Vámos György segítségét és adatszerű információit.
 
 

7 Legutóbb: Sükösd Miklós-Vásárhelyi Mária (szerk.): Hol a határ? Kampánystratégiák és kampányetika, 2002. Budapest, 2002, Élet és Irodalom.
 
 
 

8 Bajomi-Lázár Péter: Az Orbán-kormány és a média autonómiája. Népszabadság, 2002. március 13.
 

9 Például: Agárdi Péter: Kultúra és média az ezredfordulón. Tanulmányok. Pécsi Tudományegyetem, 2002.; Agárdi Péter: „24 óra alatt repültek"? Népszabadság, 2002. júl. 29.; Szente Péter: Közszolgálati kútmérgezés. Népszava, 2002. aug. 9.; Gellért Kis Gábor: A szóértés esélytelensége. Élet és Irodalom, 2002. aug. 9.; Szente Péter: A függetlenség hosszú útja. Népszabadság, 2002. szept. 4. stb.
 
 

10 Lásd erről a 2002. szeptember 24-i napilapokat, elsősorban Szadai Károly kuratóriumi elnök nyilatkozatait.
11 „A megfélemlítés légkörét mindennap tapasztalom". Győrffy Iván interjúja Agárdi Péterrel. Mozgó Világ, 2000/3.
1. sz. dokumentum
 
Hat új rádiós tisztségviselő nyilatkozata
Nyilvánosságra hozva 2002. június 14-én, a Magyar Rádió Kuratóriumának ülésén
 
Alulírottak, akiket a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2002. május 21-én megválasztott a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe, illetve ellenőrző testületébe, ezúton tesszük egyértelművé és nyilvánossá, hogy nem vállalunk felelősséget az ez idáig törvénysértő helyzetben működött csonka kuratóriumnak és elnökségének, illetve ellenőrző testületi tagjának 2000. február vége és 2002. május 22-e között hozott döntéseiért, határozataiért, állásfoglalásaiért, valamint ezek esetleges elmulasztásáért.
Megtisztelő megbízatásunkból adódóan elsősorban a Magyar Rádió Rt. függetlenségének, a tájékoztatás pártatlanságának és a közszolgálatiság érvényesülésének a helyreállításáért, a nemzeti és egyetemes kultúra rádiós jelenlétének gazdagításáért, az intézmény gazdasági stabilitásának megteremtéséért, az adófizetők pénzének takarékos, átlátható kezeléséért és a nagy hagyományú tömegkommunikációs műhely átfogó modernizálásáért kívánunk dolgozni - a médiatörvény jegyében, felelősen együttműködve a kuratórium többi tagjával.
Budapest, 2002. június 3.
a kuratóriumi elnökségből:
Agárdi Péter (elnökhelyettes), Ambrus György, Gellért Kis Gábor és Szente Péter
a Kuratórium ellenőrző testületéből:
Kirschner Péter és Marosi György (elnök)
2. sz. dokumentum
 
Agárdi Péter felszólalása a Magyar Rádió választási műsorpolitikájáról szóló 2002. augusztus 30-i kuratóriumi elnökségi ülésen (részlet a hangfelvétel nyomán készült jegyzőkönyvből)
 
[...] Alapvető problémának érzem, hogy néhány műsorban máig nem ért véget a választási kampány. Tehát, ha nem pusztán metaforikusan, hanem valóságosan is úgy értelmezzük ezt a mai napirendi pontot, hogy „a választási kampány és a Magyar Rádió", akkor azt kell mondjam, miközben már elkezdődött az önkormányzati választások - hogy mondjam - szignállal elkülönített folyama (eddig, amennyire követtem, rendben is van), néhány műsorban máig nem ért véget a választási kampány,12 megsértve a médiatörvényt, a közszolgálati szabályzatot és elnöki utasításokat. Rendezvényekre mozgósít előre a Magyar Rádió egyik-másik műsora, ez ma is folyamatosan sérti az alapvető követelményeket, és egyik-másik műsorban olyan egyoldalúan fogalmazódik meg a lezajlott választások megítélése; és nem egy vélemény megjelenése a probléma, hanem az egyoldalúság, hogy azt kell mondjam: nem fejeződött be a választási kampány.
...ha én ezt most elmondom, nagyon könnyű lesz félreértelmezni, de nem lennék őszinte, ha nem mondanám el. Be kell tudni fejezni dolgokat. Amikor két és fél évvel ezelőtt a millenniumi ünnepségek kapcsán, nagyon helyesen és üdvözlendő módon elindult az a kezdeményezés, hogy a Déli krónika13 után bemutatják Magyarország harangjainak történetét, akkor mint művelődéstörténész is nemcsak hogy üdvözöltem, hanem dolgozatot írattam a hallgatóimmal arról, hogy figyeljék, elemezzék, és próbálják ebből, a rádió műsoraiból rekonstruálni a magyar harangok művelődéstörténetét. A Déli krónika előtt, a harangszó után. Bocsánat. Igen, és hogy mondtam? Bocsánat: a harangszó után. Na most, akkor nyilatkozott nem tudom már melyikőtök,14 hogy ez a millenniumi időszakra zajlik. Én úgy tudom, hogy ez már véget ért. Valaki nyilatkozott, visszakereshető a Részletesben.15 Tehát ez nem közvetlenül választási program, de azt kell mondjam, egy picit tünete annak, ami zajlik. Kell tudni abbahagyni dolgokat. Na most mindezek alapján azt kell mondjam, hogy nem a választási műsorok egészét tekintem a közszolgálatiságot sértőnek, hanem néhány hangsúlyos műsort.
És amennyire tisztességesen, sőt színvonalasan oldotta meg a rádió, és ezért köszönet illeti a rádió munkatársait, szerkesztőit és vezetőit, tisztességesen oldották meg az árvízi - hogy mondjam - helyzet rádiós kezelését, és ezt én a nyilvánosság előtt is elmondtam és elmondom, mert ez a közszolgálatiságnak egyik nagyon kényes oldala, és ezt a rádió nagyon színvonalasan és korrektül oldotta meg (amennyire követni tudtam), úgy súlyos hibákkal terheltnek tartom a választási műsorokat. Na most mindezek alapján én most újra előterjesztek egy határozattervezetet, ami legtöbb pontján hasonlít a múltkori szövegre. Én úgy csináltam pár példányt, nem tudtam mindenkinek; az elnök asszonynak, kérem, hogy adjatok egyet, Károlynak is még egyet, de tulajdonképpen az lenne korrekt, ha fölolvashatnám, vagy lemásoljuk. Jó?
 
 
A Magyar Rádió Rt. 2002-es tavaszi választási műsorairól
 
Javaslat állásfoglalásra, illetve leszavazás esetén kisebbségi álláspont
az Elnökség 2002. augusztus 30-i ülésén
 
A Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége a 2002. július 8-i első tárgyalást követően, augusztus 30-i ülésén újra tárgyalt a 2002-es országgyűlési választásokkal kapcsolatos rádiós műsorok értékeléséről. Az elnökség nem fogadja el az Rt. elnökének beszámolóját.
Miként az előző, ez a beszámoló sem tartalmazott elemző, értékelő - s főleg nem önkritikus - részeket; nem a Rádió egész műsorfolyamát tekintette kiindulási alapnak, nem vette továbbá figyelembe az ORTT monitoringszolgálatának jelentéseit sem. Elmaradt a beígért alapos külső tartalomelemzés is.
A 2002-es országgyűlési választási kampány során voltak színvonalas és kiegyensúlyozott műsorok (pl. egyes Kossuth-krónikák és tematikus választási vitaműsorok, a vidéki stúdiók nagyobbik részének műsorfolyama, a két éjszakai élő választási műsor stb.), de a Rádió „alaphangját" az akkori kormánypártok iránti elfogultság, azok direkt támogatása jellemezte. Sok műsorban jellemző volt a kiegyensúlyozatlanság, a válaszadás lehetőségének, a „másik oldal" megszólaltatásának elmulasztása, némely riporter elfogult hangvétele és a szerkesztői manipuláció. Számos példa volt rá, hogy a rádió helyszín és időpont megnevezésével, nem választási hirdetésként, előzetesen politikai rendezvényekre mozgósított - ami eleve törvény- és szabálysértő, mindazonáltal ezekben a beharangozó „ajánlásokban" kizárólag a kormánypártok, illetve a jobboldal programjait hirdették meg. Külön is szóvá kell tenni a Vasárnapi újság immár „hagyományosan" jellemző (az ORTT által már 2001. június 13-án is bírált) gyűlöletkeltő és elfogult hangvételét, továbbá a nem direkt politikai műsorokban is kimutatható egyoldalú politikusi szerepeltetéseket és kódolt üzeneteket (pl. A mi időnkben, kulturális műsorokban stb.).
Az említett jelenségek korántsem csupán a szűkebben vett választási periódusban voltak tapasztalhatók, hanem a már 2001 őszétől kibontakozott előkampány-időszakban is, amelyet még a Részvénytársaság elnökének politikai felhangú közszereplései is megterheltek. Mindezzel a Magyar Rádió Rt. műsorai, illetve felelős vezetői megsértették a médiatörvényt és a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzatot.
A 2002. téli-tavaszi időszaknak ezek az említett, a médiatörvényt, a közszolgálati előírásokat (és Kondor Katalin elnöki pályázatának vállalásait) súlyosan sértő tendenciái egyes műsorokban - mintha még nem is értek volna véget a parlamenti választások - azóta is folytatódnak. Az ORTT 2002. június 13-i határozata és a Panaszbizottság 2002. augusztus 26-án nyilvánosságra hozott döntése is egyértelműen a folyamatos törvénysértések korrekciójára szólította fel a Magyar Rádió elnökét - egyelőre eredmény nélkül.
A kuratórium elnöksége nyomatékosan kéri az MR Rt. vezetését, hogy az elkövetkező időszakban - az önkormányzati választások szakszerű rádiós „lebonyolítása" érdekében is - alaposan fontolja meg a fenti kritikát, és haladéktalanul korrigálja a törvénysértő, illetve a KMSZ-szel16 nem összeegyeztethető tüneteket.
Budapest, 2002. augusztus 30.
 
 
3. sz. dokumentum: Szadai Károly és Agárdi Péter-Gellért Kis Gábor levélváltása17
 
Szadai Károly kuratóriumi elnök levele Agárdi Péter és Gellért Kis Gábor elnökségi tagoknak
 
Tisztelt Agárdi Péter, Gellért Kis Gábor!
Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke szóban tájékoztatott arról, hogy a Magyar Rádió munkatársai közül többen jelezték elnök asszonynak, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma elnökségének néhány tagja folyamatosan felkeresi a rádiósokat munkahelyükön, és információszerzés céljával beszélgetést kezdeményeznek munkaidőben. Ezt a magatartást - azt gondolom, teljes joggal - többen is nehezményezték, ezért is fordultak az intézmény vezetőjéhez. Az elnök asszony a tájékoztatást követően a segítségemet kérte abban, hogy a kuratórium elnökségének tagjai a jövőben ne akadályozzák a mindennapi munkát, ne hozzák kellemetlen helyzetbe a rádió munkatársait azzal, hogy különböző kérdésekkel zaklatják őket.
A fentiekre figyelemmel az alábbiakat szeretném kérni Önöktől.
Amennyiben bármilyen kérdésük lenne a Magyar Rádióval kapcsolatosan, úgy azt hivatalos úton, írásban jelezzék a számomra, hogy azt hasonló módon hivatalosan és írásban továbbítani tudjam a Magyar Rádió Rt. elnökének, jelezve egyúttal válaszadási kötelezettségét is.
Ellenben ha úgy ítélik meg, hogy a felvetődő probléma megoldása csak szóbeli tájékozódás útján lehetséges, úgy az elnökség ügyrendjében foglaltaknak megfelelően kezdeményezzenek rendkívüli elnökségi ülést, amelyre természetesen meghívást kap a Magyar Rádió elnöke, akinek azonban szíve joga eldönteni, hogy az adott kérdésben személyesen kíván-e eljárni, vagy a rádió valamely kijelölt munkatársát jelöli ki erre a feladatra.
Végezetül szeretném újólag felhívni a figyelmüket a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvényre, mely szerint a Közalapítványok csak az adott közmédium elnökével - ennek hiányában megbízott vezetőjével - állnak hivatalosan kapcsolatban.
Továbbra is fontosnak tartom, hogy a kuratóriumi elnökség újonnan delegált tagjai minél rövidebb idő alatt a lehető legátfogóbb képet kapják a Magyar Rádió Rt. helyzetéről, de ennek során sem tekinthetünk el a jogszerűségtől.
Tájékoztatásul közlöm, hogy a jelen levelet megküldtem a kuratórium tagjainak, a Magyar Rádió Rt. elnökének, a Felügyelőbizottság és az Ellenőrző Testület tagjainak.
Kérem a fentiek tudomásul vételét.
 
Budapest, 2002. július 29.
Tisztelettel:
Szadai Károly elnök
 
 
Agárdi Péter és Gellért Kis Gábor válasza Szadai Károlynak
 
Tisztelt Elnök Úr!
Július 29-én írott levelét megkaptuk, és az abban foglaltakra az alábbiakban kívánunk reflektálni.
Miközben örömünket fejezzük ki afelett, hogy Kondor Katalin elnök asszony figyelemmel kíséri tevékenységünket, enyhén szólva megütközést keltő, hogy „többek jelzése" alapján neheztel, amiért néhányadmagunk beszélgetést kezdeményeztünk a Rádió több munkatársával, köztük vezetőkkel. Nota bene ezek a beszélgetések jórészt az intézmény nyilvános helyiségeiben zajlottak.
Komolytalan az az állítás, hogy kérdésekkel „zaklatnánk" bárkit is, hiszen e beszélgetések zöme nem a mi kezdeményezésünkre jött létre, amikor meg igen, a munkatárs egy pillanatig sem érzékelhetett kényszert, hiszen mindannyiszor udvariasan és barátságosan kértük a találkozót. Bármelyikük kitérhetett előle. Ezek után az a határozott véleményünk, hogy az elnök asszony állítása minden alapot nélkülöz; természetesen az is, hogy mi bárkit is akadályoztunk volna munkája elvégzésében. Ellenkezőleg: nem utolsósorban az Ön kérése s az abból visszakövetkeztethető rt-elnöki szándék fogható fel a személyes szabadság korlátozására tett kísérletnek. Kár volna ezt tovább erőltetni.
Emlékeztetjük Önt és persze Kondor Katalint is arra, hogy a kuratórium elnökségének minden tagját és tisztségviselőjét egyénenként választotta meg az Országgyűlés; felelősségünk nem csupán kollektív, hanem meghatározó mértékben személyes. Ez pedig kizárólag olyképp gyakorolható, hogy az ember maga teszi a dolgát, nem bízván mindent másokra.
Ami pedig az Ön által kívánatosnak tartott kapcsolattartási formát illeti: egy korábbi levelünkben már elég világosan közöltük, hogy sem most, sem a jövőben nem áll szándékunkban az Ön személyétől vagy a kuratóriumtól függővé tenni, kivel, mikor és milyen körülmények között találkozunk, miről akarunk tájékozódni stb. Ideértve azt is, hogy magunk helyett talán mégsem kérhetjük fel Önt beszélgetni. Ilyesmire egyébiránt az Ön által is hivatkozott médiatörvény sem kötelez bennünket. Őszintén várjuk az alkalmat, midőn megismertet bennünket a törvény azon előírásaival, amelyek a kuratóriumi elnök Ön által leírt, kitüntetett szerepét kijelölik.
Ha valóban fontosnak tartja - amint írja -, hogy „a lehető legátfogóbb képet" kapjuk az Rt. helyzetéről, akkor kérjük, magyarázza meg - nemcsak nekünk, hanem a kuratórium valamennyi tagjának -, miként fordulhatott elő, hogy Kondor Katalin mind a mai napig nem adott hivatalos tájékoztatást - nyilatkozata szerint Önnek sem - az ORTT Vasárnapi újságot elmarasztaló határozatáról.
Önnek mint a kuratórium elnökének mégiscsak az volna az elsődleges feladata, hogy a kuratórium kötelezettségeit és jogait gyakorolja. A pletykák ráérnek az után is.
Levelünket tájékoztatásul megküldjük a Magyar Rádió Rt. elnökének, a Felügyelőbizottság, az Ellenőrző Testület és a kuratórium minden tagjának. Továbbá fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy levélváltásunkat - miután éppen a nyilvánosságot érintő közügyek intézésének módjáról volna szó - nyilvánosságra hozzuk.
Budapest, 2002. augusztus 5.
Tisztelettel:
Agárdi Péter Gellért Kis Gábor
elnökhelyettes elnökségi tag
 
 
4. sz. dokumentum
 
Keresetlevél a Magyar Nemzet elleni sajtó-helyreigazítási perben
Tisztelt Pesti Központi Kerületi Bíróság!
 
Dr. Agárdi Péter mint a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese (1800 Budapest, Bródy Sándor u. 5-7.) felperes a Magyar Nemzet Szerkesztősége (1091 Budapest, Üllői u. 51.) alperes ellen sajtó-helyreigazítás céljából - a kívül jegyzett és F/1. szám alatt csatolt meghatalmazással igazolt jogi képviselője útján - az alábbi
 
k e r e s e t e t
terjeszti elő:
 
I. Tényállás
 
A Magyar Nemzet című napilap 2002. szeptember 2-i, LXV. évfolyam 204. számában „Veszélyben a déli harangszó" címmel Jezsó Ákos által írt, valamint a Magyar Nemzet című napilap 2002. szeptember 3-i, LXV. évfolyam 205. számában „Honnan szóljon délben a harang?" Hanthy Kinga által jegyzett, valótlan tényállításokat tartalmazó cikkek jelentek meg a déli harangszó megszüntetése érdekében felperes által indított állítólagos támadásokról.
A fenti cikkekkel kapcsolatban 2002. év szeptember hó 05. napján a felperes jogi képviselője útján a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 342. § (1) bekezdése alapján Liszkay Gábor igazgató-főszerkesztőhöz címzett levélben kérte a Magyar Nemzet Szerkesztőségét, hogy a Legfelsőbb Bíróság 15. számú PK. állásfoglalása alapján válaszlevél megjelentetésével tegyen eleget helyreigazítási kötelezettségének a felperes személyhez fűződő jogainak cikkekben közöltek által történő megsértése miatt. E levelet a tértivevény szerint 2002. szeptember 09-én vette át az alperes. Megállapítható, hogy az alperes a helyreigazításnak nem tett eleget.
Bizonyíték:
F/2. alatt az alpereshez intézett sajtóhelyreigazítást kérő levél
F/3. alatt a fenti levél átvételét igazoló postai tértivevény másolata
F/4. alatt a Magyar Nemzet 2002. szeptember 2-i számában Jezsó Ákos által írt cikk
F/5. alatt a Magyar Nemzet 2002. szeptember 3-i számában Hanthy Kinga által jegyzett cikk
 
 
II. A Magyar Nemzet Szerkesztősége a fenti cikkekben a következő valótlan állításokat jelentette meg, illetve tüntetett fel való tényeket hamis színben:
 
A/ A Magyar Nemzet című napilap 2002. szeptember 2-i, LXV. évfolyam 204. számában Jezsó Ákos által jegyzett „Veszélyben a déli harangszó" című cikkben:
1. A cím: „Veszélyben a déli harangszó"
2. Az alcím: „Agárdi Péter indítványa országszerte nagy megrökönyödést váltott ki"
3. A kopf: „Agárdi Péter, a Magyar Rádió kuratóriumának az MSZP által delegált elnökhelyettese indítványozta, hogy a közszolgálati médium a jelenlegi formájában ne sugározza tovább a déli harangszót."
4. Az első bekezdés első mondata: „Információink szerint Agárdi Péter, a Magyar Rádió kuratóriumába az MSZP által delegált elnökhelyettes a pénteki elnökségi ülésen azt kezdeményezte, hogy jelenlegi formájában szűnjön meg a déli harangszó."
5. Az első bekezdés második mondata: „Az indítvány a jelenlévők körében nagy megrökönyödést keltett, ráadásul a médiatörvény szerint a kuratórium tagjainak nincs joga beleszólni a Magyar Rádió műsoraiba."
6. A második oldalon a cikk folytatásának címe: Szocialista támadás a déli harangszó ellen"
7. Az utolsó bekezdés: „Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos irodaigazgatója nehezményezte, hogy az egyházakat érintő döntésről lapunktól értesült."
 
B/ A Magyar Nemzet című napilap 2002. szeptember 3-i, LXV. évfolyam 205. számában a Hanthy Kinga által jegyzett Honnan szóljon délben a harang?" című cikkben:
1. A második bekezdés harmadik mondata: „Agárdi Péter MSZP-s kurátor szerint viszsza kell állítani a régi rendet, tehát az egyetemi templom harangjának zúgását a Kossuth és a Petőfi adón."
 
Kérjük a t. Bíróságot, hogy a Legfelsőbb Bíróság 14. számú PK állásfoglalása alapján a fenti valótlan tényállítások valóságának bizonyítására az alperest kötelezni szíveskedjék.
Ezzel egyidejűleg bejelentjük, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának a 2002. augusztus hó 30. napján lezajlott elnökségi üléséről készült hangfelvétellel, valamint jegyzőkönyvvel a fentiekben megjelölt állítások valótlansága kétséget kizáróan és egyértelműen igazolható.
 
III. Kereseti kérelem
 
1. A fenti tényállás alapján kérjük a t. Bíróságot, hogy az alperest a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának 15. számú PK állásfoglalása alapján az alábbi válaszlevél mint helyreigazító közlemény közzétételére kötelezni szíveskedjék:
„Dr. Agárdi Péter a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese kérésére az alábbi válaszlevelet tesszük közzé lapunkban megjelent alábbi cikkekkel kapcsolatban:
 
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
 
A Magyar Nemzet című napilap 2002. szeptember 2-i, LXV. évfolyam 204. számában Jezsó Ákos által jegyzett „Veszélyben a déli harangszó" című, valamint 2002. szeptember 3-i, LXV. évfolyam 205. számában a Hanthy Kinga által jegyzett „Honnan szóljon délben a harang?" című cikkeiben valótlanul állította, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyetteseként indítványoztam vagy kezdeményeztem a déli harangszó megszüntetését.
A Magyar Nemzet azzal, hogy elnökhelyettesi tisztségemben tett indítványként állította, miszerint „a közszolgálati médium a jelenlegi formájában ne sugározza tovább a déli harangszót", valamint azzal, hogy szocialista támadás indult volna a déli harangszó ellen, továbbá azáltal, hogy az egyházakat érintő döntésként jelölte meg a műsorszám megszüntetését, megtévesztette és félrevezette az olvasókat.
A megjelölt cikkek tévesen sugallták, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriuma, illetőleg tagjai beleszólnak a Magyar Rádió műsoraiba.
Kérem válaszlevelem szíves közzétételét az olvasók hiteles, pontos és gyors tájékoztatása érdekében.
 
Budapest, 2002. év szeptember hó 5. napján
 
Köszönettel:
Agárdi Péter
a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese"
 
 
2. Kérjük a t. Bíróságot, hogy az alperest a perköltségek viselésére kötelezni szíveskedjék.
3. Bejelentjük, hogy a felperest mint a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettesét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdésének d) pontja alapján illetékmentesség illeti meg. Különös tekintettel arra, hogy a felperest a perbeli újságcikk állításai nem magánszemély minőségében, hanem a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyetteseként sértik.
4. A t. Bíróság illetékessége a Pp. 1953. évi III. törvény 344. § (1) bekezdésén alapul.
5. Kérjük a t. Bíróságot, hogy kereseti kérelmünket alperes részére eljuttatni szíveskedjék.
 
Budapest, 2002. október 01.
Tisztelettel:
Dr. Agárdi Péter
felperes
 
 
5. sz. dokumentum
 
Kuratóriumi elnökségi határozattervezet, illetve elutasítás esetén kisebbségi állásfoglalás Kondor Katalin egyéves rádióelnöki beszámolójáról
 
A Magyar Rádió Rt. elnökének írásos beszámolója a 2001 augusztusa óta eltelt egy éves időszakról formailag nem felel meg a törvényi előírásoknak; színvonalában, illetve műfajában pedig méltatlan és alkalmatlan arra, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának teljes ülése elé kerüljön.
A terjengős szöveg - ellentétben a médiatörvény és az alapító okirat előírásaival - nem az elnöki pályázatban foglalt célkitűzések megvalósításának folyamatáról szól, hanem a Részvénytársaság egyes részlegei belső „termelési beszámolóinak" szervetlen összefűzése.
A beszámolóban nincs szó a legfontosabb törvényi előírások, a közszolgálati, a tájékoztatási feladatok, továbbá a nemzeti kulturális küldetés teljesítésének mértékéről és ellentmondásairól. A dokumentum hallgat a széles körben is vitatott műsorokról, a súlyos szakmai hibákról és törvénysértésekről. Nem ad választ arra sem, hogy az elnök asszony egyéves rádióvezetői gyakorlata miért tért el számos lényeges ponton a csonka kuratórium által 2001-ben elfogadott rádióelnöki pályázat vállalásaitól, szándékaitól. Annál inkább feltűnő és visszás ugyanakkor, hogy a beszámoló legterjedelmesebb fejezete az Rt. Kommunikációs Irodájának - elsődlegesen az elnöki tevékenység sikerpropagandáját szolgáló - kommunikációs, marketing- és reklámtevékenységéről szól.
 
Budapest, 2002. szeptember 23.
 
 

12 Ti. az országgyűlési.
13 Tévesztés, miként egy beszólásból alább ki is derül: a Déli harangszó utánról van szó.
 
 

14 Emlékeim szerint 2000 tavaszán mások mellett az akkori egyik alelnök is.
15 Az MTV Részletes c. műsorújságról van szó.
 
 

16 Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat - a Rádió talán legfontosabb belső szakmai normakódexe.
17 A pletykák ráérnek azután is. Kondor Katalin szerint a kuratórium tagjai „akadályozzák" a munkát. Megjelent: Népszabadság 2002. augusztus 12. 7. p.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk