←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
Térey János

A Nibelung-lakópark

(Brünnhilde hálószobája. A gránátvörös brokátfüggönyök színe határozza meg az összképet. Zsúfoltság a falakon és a padlón. Olyan ez a szoba, mint egy kőből, fából és acélból épített, élénk színű selymekkel és vásznakkal kibélelt alagút, amelynek mélyén a könyvek gerince az egyetlen barna folt. Mint egy szeszélyesen görbülő falfelületekkel határolt, mesterséges barlang: egy szokatlan formájú bútorokkal berendezett grotta... A jobbra nyíló, becsukott ajtóhoz támasztva Ortewein egyik festménye, A hétívű szivárvány. Odakint beesteledett és a Park lámpái is kigyúltak.)
BRÜNNHILDE
(Az ablak előtt áll)
Árnyék-sétány, vaksötét folt
Két ívlámpa térközén!
Vörhenyesre válik égbolt,
Loge fon gyűrűt körém.
Allék alján mécsek égnek:
Lángész gyújt lángkoszorút,
Izzó őrfényem kigyúlt!
Ragyogjatok, halogének!
Oltalmat nyújtó parázs
Képe: közvilágitás!
Futófények hangsúlyozzák
A legfőbb látványokat,
Füzérbe kapcsolt sziporkák
Víz tükrén csillámlanak...
Szemfényvesztő kandeláber
Szellemmása mérges láng, mely
Jól ácsolt ereszbe kap,
Pattog, szinte égre csap.
(Váltakozó erősséggel, egyre kísértetiesebben izzanak a lámpák)
Részeg talán? Fene se érti.
Fényűző Logénk nem a régi.
Világít, aztán takarékra
Állítja - - Pezsgőízü tréfa,
Kamasz játék az italosnak:
Nagyfeszültséget ingadoztat...
Ünnep illuminációját
 
Így tenni tönkre - nem piszokság?
...Na és ez? A golfpálya szélén
Ikerfény gyúl... A kert alatt
Két bolygó fényszóró: lidércfény,
A part lankáinál halad -
 
(Közeledő motorhang)
Remélem, Siegfried. Éppen ideje.
Hogy három sort ír négy betűhibával,
Ahelyett, hogy fölhívna ugyanazzal
A lendülettel, új szokás. Az is, hogy
Az irodában alszik. „Behavaztak."
Hívom, ki van kapcsolva, mondom, új
Jelenség. „Hatkor nálad." És nem éhes.
 
(Csöngetnek. Ajtóhoz lép, aztán ijedten hátrál visszafelé. Az ajtóban
Siegfried áll, Gunther bőrkabátja van rajta)
Kicsit sok lesz a jóból... Hát te meg ki vagy?
 
SIEGFRIED
(Elváltoztatott hang)
Kérőd, ki nem pirul az etikett miatt,
Habár nincs kardvirág a kezében, nem szabódik,
Örömszülők híján az udvarlás buktatóit
- Egy-kettő - átugorja... Eressz be, drágaság.
 
BRÜNNHILDE
Ismerkedj tíz körömmel: csak úgy lehetsz arádé.
Ég szerelmére, Siegfried: mi ez a maskarádé?
 
SIEGFRIED
Nagyon tévedsz, ha kérőd eszményi állagát
Siegfriednek csúfolod. Ha jószomszédaid közt,
Potentátok között szétnézel, éteribb hőst
Találsz a Gibichung-csapatban.
BRÜNNHILDE
Más menyecske
Illik hozzájuk.
 
SIEGFRIED
(Kezét nyújtja)
Engedd...
 
BRÜNNHILDE
(Ellöki)
Részemről a szerencse.
Tökös kis üstökös a Ringindex egén
A G & N... Tebenned kit tiszteljek, barátom?
SIEGFRIED
A nevem Gunther, és a cég részben sajátom.
 
BRÜNNHILDE
Szabad-e honlapodra kattintanom?
 
SIEGFRIED
Enyém
A megtiszteltetés. Mozgékony milliók
Fölött ki diszponálhat: örökös opciót
Ígérjen asszonyának.
 
BRÜNNHILDE
Táncoló adatoknál
Többet mond, hogyha közlöd: házamba hogy jutottál?
 
SIEGFRIED
Markomban a belépőkártyával.
 
BRÜNNHILDE
Szörnyeteg.
Hereszorító gúzsba kellene kösselek:
Kampóra fölakasztva hálószobám falán lógj.
 
SIEGFRIED
Ad egy, szakállas módszer. Ad kettő, nincs esély
Urad legyűrni. Hogyha pompás melledhez ér,
Lecsupaszít, s keményen meghódoltat, ne bánkódj:
Jogos jussát akarja.
 
BRÜNNHILDE
Vak vércse hangja ez...
Vérnősző vijjogásnak ha foganatja lesz,
Magam is meglepődöm.
 
(Ujját, amelyiken a gyűrűt viseli, fenyegetően kinyújtja)
Reszkess ettől a jeltől!
 
SIEGFRIED
(Magában)
Azt hiszi, hogy kitartó ellenkezése megtör.
(Fölemeli a hangját)
A karcsú karika még ott az ujjadon,
Csakhogy érinthetetlen így sem vagy, angyalom.
 
BRÜNNHILDE
(Szelíden pofon vágja Siegfriedet)
Fogadd baráti jobbom!... Hogy rangomban megingass,
Szorongatsz, tiszta agyrém!... Mindkét szabad kezem
Bizonyos Siegfriedé lett, és végérvényesen.
 
SIEGFRIED
(Ledarálja)
Gunther, bővérü vendég, új törvényre taníthat:
A gyűrű zálogunk lesz, vagy sárarany marad.
Minket fűz egybe mától, kiválasztottakat -
 
BRÜNNHILDE
Enyves kéz, összemázolsz. - Az ördög delegálta
Megbízottját mihozzánk, arany varangya jött;
Ellopja, s bepakolja irdatlan telezsákba
A gyanú gyűrűjét is... - Üdvözlégy, Ragnaröck!
 
(Egészen más hang)
De most komolyan, te fasz. Állj már meg egy pillanatra. Elmondanád végre, hogy mi van? Most akkor gyűrűset játszunk? Nem nagyon tudok kiigazodni rajtad.
 
SIEGFRIED
Sok a beszéd, aranyszáj.
 
(Puszta kézzel esnek egymásnak. Brünnhilde az ajtó felé szalad, Siegfried utánafut, eléri és rövid dulakodás után letépi az ujjáról a gyűrűt. Brünnhilde fölsikolt. Meglepetéséből fölocsúdva szembeköpi Siegfriedet. A padlóra roskad, és akaratlanul megint Siegfried szemébe néz.)
BRÜNNHILDE
Hogy most száradna le
A kezed, kapitális állat!... A lépfene
Törjön zsigereidre, ha te házamba törsz be!
Mit nézel, agyament! Néztél ma már: tükörbe?!
 
(Fölegyenesedik)
Kereszteljen akárhány nevével az utálat,
S ügyésze hadd legyek, hogy csóvaként csak a vádat
Lobbanthassam szemedre - - Mindkettő nyitva. Kár.
Nálad beszédesebb a kitágult szembogár - -
Te nem vagy tiszta, Siegfried. Bár fegyelmezed arcod,
Kis koboldjaidat kordában mégse tartod.
 
SIEGFRIED
(Mereven bámul maga elé. Sötét. A sötétben Brünnhilde hangja)
BRÜNNHILDE
Egyik ujjról másik ujjra:
Most váratlan állomást
Érint gyűrűnk vándorútja...
Lássuk azt a gyászbaszást!
 
Jobbik magad megemberelnéd,
Tüzes tejecskét lefetyelnék...
Hogy meglepni annyi, mint
Új húson győzni, tudva tudtad.
Altatgassad hát a kínt
Hazárd ágyakon, hogyha úr vagy!
Ocsmányság megy végbe itt,
Lidércnyomásból lesz előleg:
Kövér foltok pettyezik
A makulátlan lepedőket.
 
Apámtól bordélyba eresztve -
Hadd rejtsem arcom tenyerembe!
Mit forgat fejében ő,
Ha kedvenc vérével csalat meg?
Ragnaröcki jégmező,
Ha fölkaristolják, a parkett.
Hogy bűnöm lesz: nem hibám,
De Istenem hidege átjár;
Megfordított pelikán,
Jó-e, ha lányod vére táplál?
 
Aki tudja, meg ne mondja,
Mire ivott áldomást,
Merre van a gyűrű útja,
Hol talál végállomást - - -
 
(Siegfriedhez szól)
Nézd: szégyenszemre, számkivetve
Szentestékből, Wotan lelence!
Egyszervolt hálószobám
Felejtve, bordélyig jutottam:
Volnék még a mostohám
Méhében is puhább burokban - -
Tűrni, unni: egyremegy.
A leglágyabb részekbe markolsz,
Megpörgetsz Gunther helyett,
S akkortól szabad ez a balsors.
 
Függöny
 
 
 

Báthori Csaba

Önlélekrajz

Abból a kertből, a félelem
előtti időből, a gyermekkori
harmóniák gyűrött halmazatából
megmaradtak ezek a száraz levelek.
 
Fák és emberek írják a sorsot.
Az avar pergamenje hályogos
hieroglifákkal hömpölyög, és
önként segít az időt kibetűzni.
 
Engem csak őszi grafittal este ír
meg a föld. Nem, nem az őseim
csiszolnak hozzá a világ érdes
felületéhez, a meztelen férfikorhoz.
 
Az a pár, aki vér szerint szeretett,
egypár embernek született rokon
kihull a lazuló emlékszövevényből:
szabadon szeret néhány ismeretlen.
 
Nyugodt, mélyre kapaszkodó asszonyi
fauna nélkül megsemmisül az ember.
Nők ágyaznak meg forró bukásunk előtt
a lakható fájdalom valódi házaiban.
 
Nincs boldog szeretet. Amikor a tél
jön s hó van fehér a köveken, a hajban,
s ki-ki önmagában él, akkor lelassul,
irgalommá lassul a félelem.
 
 

Ablak

Hullámlik, hajlik, elpihen
a kert túlzöldje, kékje:
feszül az ablakkereten
képek nyers szövedéke.
A cserje künn reked,
bent megbillen a mérleg:
ami eddig kint pihegett,
most lélegzik. Megérett.
Szemére lel az ablak.
A fák, házak sietten
szilárd képpé szakadnak
a négyzetes keretben.
Felszúrva, mint piros bogár,
egyre valódibb, több a táj:
szeszélyes örvények vizéből
az állókép szememre rádől.
 
Vaskos várakozásom
fehér mértéke, ablak:
világ-zsilip. És látomásom
küszöbe. Szögletes hasonlat.
 
Önmagán túl és önmagában
tapasztal létet, ki kiláthat.
Üveged eleven világgá
röntgenezi vak figuránkat

 

Don Juan reggelire

Megfigyelted-e már, barátom,
milyen a nők illata ébredéskor?
Jártattad-e már orrcimpád a bársony
érintések utáni vészkor-
szakban, a petyhüdt reggeli
múmiacsendben, mikor jobbra tőled
szíved csücskének gőzei
nyíltan orrlikadba lövellnek?
 
Illatot vall a fölösleges test.
Válogatsz, mintha vadalmát szemelnél
a pihék között, s keresed a legszebb
selymecskét a szájszögletek, az arcél
süppedékeny gödreiben,
a tölcséres, szűkülő pórusokban,
hol este még a szerelem
csiklandó hangyái hordták valótlan
 
ajzószereiket. A kulcslyuk
alakú ajkak most fanyar, kesernyés
szellővonatokat fuvallnak,
a dióbélfül, az orrlyuk s a hangrés
felől nedves harasztok intenek,
viaszillatgolyócskák gomolyodnak,
s gyufagyújtásnyi pici kénkövek
ütődnek szemérmetlen szimatomnak.
Halpiacok, megpörkölődött
hajszálak, megperzselt szerelmes-
levelek, hosszan állt befőttek,
régi tapéták illatai kelnek
az alvó arc szétsurranó
füstjeiben - hormonok hancuroznak
a bőr emelkedő és apadó
dunyhájában, gurulnak és kocódnak.
 
Gömbölyű a szívnek, szögletes az észnek
a női testek éji erjedése.
S csak most, hogy begyűjtöm a szenvedélyek
resztlijét, csak most veszem észre,
hogy hajnalpárás kedvesem
húsos állgödrében épp egy filigrán
kis szúnyogocska ül, és hirtelen
bőrébe mártja hajszálcső fullánkját.
 
 
 
 
 
 
 
 
Tandori Dezső

És mit te

És mit tehessen, és épp ő.
Se kora, se késő
a nagy kérdésekben.
Például akaratlan
egészség-őrző,
 
de ez benne volt az anyagban.
A kukoricagórék közében,
vagy a pásztor-elődeiben éppen,
vagy anyja lába-közében,
vagy apja megfelelő szervében
 
jött át, ami a nagytatókát
oly hosszan hagyta dúdolni a nótát,
a rohadt val...óját
az életnek, míg az ürü-ülepeknek
botja megadta a módját.
Lett pásztorkutyája. Lesz összezuhanása
a kutya halálára.
Összezuhantunk és széthulltunk,
összehulltunk és szertezuhantunk,
ez a nyíltság homokórája.
 
Tesz reája.
Mert mit tehessen.
Nem szökik, nem rablódik. Csak hessen.
 
 
 

Csak a hat-het, a táv-tév

Csak a tehetnék,
csak a jaj-de-nem-nagy tehetnékje
szorult épp beléje,
meghúzza magát az ülepén,
nem is érzi, hogy a szék kemény.
 
Csak a tehetne.
Nem kell már tehenekre
ügyelnie, birkákra, ürükre,
mások vannak körötte,
idegen városrészek szokatlan időkbe
 
nyílnak és fúlnak.
Elmúltak
más napszakaik,
csak mint amit kiszakít
- tűt, horgosat, magából,
 
egy gallyat, kis ál-gyökérrel egy fából,
s minek?
Nem érti meg,
nem is akarta,
hogy megy arra,
 
minden zavarja,
még ez se akarja.
 
De csak egy bizonyos kis kertes út,
az Avenue Amélie platánlevelei hulltak,
és beborította a messzibb múlt
a közelebbi már-már múltat.
.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk