←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Mező Ferenc

 

 

 

 

“Szabó elvtársnak ne feledd a létrát említeni”

 

Kádár János és Kádár Jánosné levelei 1954–1964

 

Kádár János levelezése Huszár Tibor gondozásában 2002 áprilisában jelenik meg az Osiris Kiadónál.

 

 

 

Kádár János 1954 júliusának utolsó napjaiban, több mint három év után szabadult Rákosi börtönéből. A teljes politikai rehabilitáció helyett a második vonalba helyezték. 1954. szeptember 9-től a XIII. kerületi, 1955. szeptember 6-tól a Pest megyei pártbizottság első titkára volt. A párt vezető testületeiben tagságát csak 1956 júliusában állították helyre.

Kádár Jánosné Tamáska Mária elmagyarosodott szlovák agrárproletár család gyermekeként 1912. április 8-án született Budapesten. Polgári iskolát végzett, s már kamaszként irodai segédalkalmazottként, később adminisztrátorként dolgozott. Fiatalon belép a szociáldemokrata párt józsefvárosi szervezetébe, első fontosabb pártmegbízatása: szakszervezeti könyvtáros. 1940 körül találkozott az akkor még Csermanek János nevet viselő Kádár Jánossal, de e kapcsolat kérészéletű. Két évvel később Tamáska Mária feleségül ment mozgalmi társához, Róna Ottóhoz. A házasság nem volt sikeres: háromévi különélés után 1948-ban elváltak. Ekkor újult fel s lett életre szóló a kapcsolata Kádár Jánossal. 1949. július 19-én keltek egybe. Mária ekkor az ÁVH Magyar Postára telepített levélfelbontó részlegén dolgozott kiértékelőként.

Az első levél kelte 1954. november 2. A börtönben eltöltött három év nemcsak Kádárt, hanem az állásából elbocsátott, lakásából kiköltöztetett feleségét is megviselte. A betegeskedő Mária szanatóriumi kezelése miatt gyakran van távol, s ilyenkor a levelezés helyettesíti az annyira igényelt együttlétet, de legalábbis oldja a betegsége miatt felhalmozódó feszültségeket. Kádár válaszlevelei, külföldi útjairól írt tudósításai egyéniségének rejtett oldalait segítenek megismerni. Vannak vallomásos szavai; kisebb csínytevéseiről keresetlenül, csibészes humorral szól.

Krízisek jó házasságokban is akadnak. A Kádár házaspár életében is volt ilyen pillanat. A Minisztertanács Elnökének címzett és titkárságára eljuttatott – ennyiben hivatalos –, sorsával és férjével perelő levél kelte 1958. október 31. A politikai rendszer normalizációja – a felszínen – előrehaladt, de a megtorlás időszakán nem jutott túl az ország. Kádár e történések feszültségében élt, változatlanul 12–14 órákat dolgozva, érdemben – saját hibájából is – magára hagyatkozva. Ismereteink szerint Kádár a lehetőségei szerint több időt töltött otthon, s mert Mária új munkahelye a Parlamentben volt – a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának osztályvezetője lett –, a közös ebéd és vacsora természetes lehetősége elvben adva volt.

A harminchat levélből álló hagyatékban 1958 után e konfliktusnak nincs nyoma.

Huszár Tibor

 

 

 

Kékes, 954. XI. 2-án

 

Jánoskám!

 

Szerencsésen megérkeztem, persze szörnyű éhesen. Az első félórában azt hittem, valami büntetőszázadba kerültem. Ugyanis egy nagydarab nő felolvasta a házirendet (olyan hangsúllyal, mintha vádbeszédet mondana), melyben tizennégyszer szerepel a “tilos” és “nem szabad”, továbbá nyolcszor “kötelesség”. Ez a sok tilos és hasonló persze a betegekre vonatkozik. Körülnéztem, és több nő szemében könnyet láttam, a férfiak csak megkövülten figyeltek. Jómagam meg nagyokat káromkodtam magamban. Könyörgöm, mégiscsak 54-et írunk, és ide többé-kevésbé beteg emberek jönnek!

A levegő, idő stb. nagyszerű. Az élelmezés, hát az bizony gyenge, legalábbis a mai napig. Vettem valami húsfélét, de nagyon foghagymás. A főorvos megígérte, hogy figyelembe veszik a kalória fokozását. Mindenféle vizsgálatot elölről kezdenek. Ma volt vérvétel, holnap gyomorröntgen stb. Jó lóvá tettek engem, ez nem szanatórium, nem üdülő, ez szabályos kórház. Mi a nyavalyának kellett engem egyik kórházból a másikba küldeni? No, majd ha hazamegyek, úgyis tiszteletem teszem a Kútvölgyibe. Itt nem gyomorbetegre vannak berendezkedve.

Egyébként jól vagyok. Rosszul nem voltam, igaz, hogy én csak akkor vagyok rosszul, ha eszem. Még ez ideig csak eszegettem, így semmi baj.

Kis Fiam, csak egyszer kerüljek haza és tudjak rendes kerékvágásba kerülni, megnézhetik az orvosok, mikor megyek feléjük. Tegnap olyan dühös voltam, azért is nem írtam. Minek érintkezzem veled (még ha csak írásban is) olyan állapotban, amikor a düh fojtogat. Tudod, olyan igazi pofozkodó kedvem volt. Dühös voltam a Kútvölgyire és az itteni ápolónő őrmesteri modorára. Az orvosok rendeseknek látszanak.

Hát Fiacskám, most elolvastam az első oldalon leírtakat. Látom, még mindig kissé dühös vagyok. Azzal vigasztalom magam, nem vagyok idekötve. Legfeljebb, ha nagyon unom, hazamegyek és főzök rengeteg jó ételt.

Te Gyerekem, most jövök rá, én éhes vagyok, ettől ez a pipás hangulat. Tudod, ilyenkor még a gyönyörű táj is kutyagumi nekem.

Kisfiam, okvetlen gyere vasárnap, nagyon várlak. Előzőleg be kell jelenteni, hogy látogató jön, és akkor nem kell napközben feküdni. Azért írjál addig is, ne menjek mindig hiába a portára, mint Galyatetőn. Emlékszel? Olyan rossz hangulatban voltam, mikor elindult a busz. Legszívesebben leszálltam volna, de féltem, hogy magamra haragítalak. Ugye milyen kis hülyegyerek vagyok? De nem is megyek többé sehová egyedül, persze ha csak nem zavarsz, mondván, hogy az egészség a fontos. Önálló élet?… Te pipamocsok.

Jánoskám, a cipőket Pista1 tudja, hová lehet vinni. Ha hozzá eljuttatod, ő elintézi. Federenkónének2 küldd el a damasztot, mellékelek néhány sort. Szabó3 elvtársnak ne feledd a létrát említeni, mert azt én nehezen tudok szerezni, és az fontos.

Hogy oldod meg a vacsorakérdést? Félek, nem fog jót tenni a hidegétel. Viszont a több gulyás sem kutya.

Kis Kölök, hozzál nekem egy kis rúd szalámit, meg egy bicskát és kiskanalat. Lehet, hogy nem lesz rá szükség, de azért hozzál, mert jobb, ha van, nem akarok fogyni. Kis Fiam, ne szidjál, ha valamid nincsen rendben, tudod, majd ha hazamegyek, én rendbeigazítom a háztartást, most remélem, hosszú évekre munkaképes leszek.

 

Szervusz. Sokszor és szeretettel csókol: Mária

 

MOL P 2065. 1. doboz 18. tétel – Kézzel írt tisztázat

 

 

 

 

1 Tamáska István, Mária testvére.

2 Varrónő.

3 Szabó József, a KV Pártgazdasági és Ügykezelési Osztály munkatársa.

 

 

 

Budapest, 1954. november 9-én

 

Kedves Mária!

 

Remélem, levelem javuló egészségben talál, s azóta a hízás útjára léptél ismét.

Tegnap este kirúgtam a hámból. Körülbelül fél 8-kor befejeztem a munkát, és a Marx térnél elengedve a kocsit, a Nagykörúton gyalog elmentem a Híradó moziba. Egy félórai ácsorgás után bejutottam, fél 11-re lett vége a műsornak – egész jó volt – akkor mentem haza villamoson.

Ma délután nagy örömben és egy ritka szép élményben volt részem: a Dej­Hajógyárban vízre engedtünk egy tengerjáró hajót. Örülni azért örültem, mert ez sok munka árán született meg, látványnak pedig páratlan. Képzelj el egy 1,100 tonnás hatalmas hajótestet, amint egy körülbelül 40-50 méteres lejtős Dunapart szakaszon fagerendás csúsztatópályán, oldalt megindul és mind gyorsabban csúszva hatalmas csobbanással a Dunába zuhan.

Onnan visszamentem a kerületbe, majd fél 8-kor elmentem a Feriékhez vacsorázni.

Végre erről is írhatok valami jót. Csak a Juci volt otthon, aki örömmel elújságolta, hogy a Ferit1 tegnap délelőtt 11-re behívták, és már holnap – szerda – reggel a régi helyén, a Szabadság-hegyi iskolában kezd ismét dolgozni.

Mutatta a Juci azt az írást is, melyben értesítik a Ferit, hogy a gyermekére vonatkozó kérését teljesítik, és az Istenhegyi úti óvodában kell majd a gyerekkel jelentkeznie.

Közben Feri is hazajött a Julikával.2 A Pistáéknál voltak. A Feri – miközben mutatta századosi igazolványát – elmesélte, hogy tegnap körülbelül abban az időben, amikor őt, a Pistát is hívatták. A Pista dolga is elintéződött. Ha jól emlékszem a Feri szavaira, akkor őrmesteri fokozattal végre állományba vették őt is.3

Úgy emlékszem, reggeli telefonbeszélgetésünk során említettem neked, hogy tegnap reggel 9 óra körül felhívott engem Piros László,4 és közölte velem (válaszként arra a bizonyos levélre), hogy rokonaimmal kapcsolatos kérdést rendezték. Gondolom, mivel én Pirosnak minden teketória nélkül megmondtam, hogy ez nem egészen felel meg a valóságnak, ezért volt azután, hogy kb. 2 órával később Pistát is, Ferit is hívatták, és rendezték dolgukat. Ebből gondolom, hogy a Juci munkája is rövidesen meg lesz oldva.5

Ebben a pillanatban, hogy írok, ötlik az eszembe, hogy nem innen ered-e az is, hogy a Minisztertanács titkársága is olyan sürgősen kéri a te életrajzodat. Bár lehet az is, hogy ettől a hétfő reggeli telefontól ez teljesen független.6

Mindegy is az; a fő, hogy rendeződjenek ezek a dolgok is.

Magam is örülök, de még jobban örültem volna – és nem magam, hanem a B. M. miatt –, ha mindez az én ominózus levelem nélkül jött volna rendbe.

Feriéknek egyébként megmondtam a Piros telefonálását, anélkül, hogy egyéb előzményről bármit is szóltam volna.

A lakásügyben egyébként a szombati helyzethez képest semmi változás nincs. Remélem, hogy végre ezen a héten a Szabó elvtárssal mégis sikerül végre lezárni ezt a berendezkedési dolgot.

A hétre egyébként a következő terveim vannak:

Csütörtök reggel munka előtt elmegyek a szabóhoz próbálni és az Irénhez is. Ami kész lesz, azt hazaviszem. (Talán meglesz a sportnadrág és az a külön barna nadrág, az Irénnél pedig a cipők tágítása.)

Csütörtök este a Pongrácz7 elvtársékhoz vagyok meghívva vacsorára. A Fe­riék­hez csak szombat délután megyek ismét, és ott vacsorázok.

A vasárnapot úgy képzelem el, hogy délelőtt 10-12 között meglesz a gyűlés, utána a Feriéknél gyorsan megebédelek, azután 2 órára kimegyek az osztrák–magyar meccsre, este pedig be akarok ugrani a Pistáékhoz.

Téged pedig kérlek, hogy pénteken vagy szombaton mondd fel azt a kórházat, és hétfőn, ahogy mondtad, feltétlen gyere haza.

Nagyon várlak.

Igazán mondom, hogy nyugodt lelkiismerettel ajánlom ezt neked. Én elhiszem, hogy jó ott a Kékestetőn a levegő, mégis az a gyanúm, hogy ez az egész odaküldésed egy félreértés, vagy hibás elgondolás a Kútvölgyi kórház orvosai részéről. Meggyőződésem az, hogy jobb lett volna, ha ehelyett itthon, vagy akár a Kútvölgyi kórházban lettél volna két hétig.

De ezen kár most már elmélkedni. Ha így van, valóban a legjobb kihasználnod azt, amit Kékestető adhat neked. Sétálj sokat, és ha lehet, próbálj hízni is.

Még most is dühös vagyok, hogy az a vasárnapi látogatásom nálad ilyen kellemetlen bosszankodással megzavarodott. Bánt, hogy ki hagytam hozni magam a sodromból. De Te tudod e azt, hogyha én néha jobban el is vesztem a béketűrésemet, mint azt szabadna, ez mindig csak akkor történik velem, hogyha tényleg alávalóságba ütközöm. Ezekben tapasztalom, hogy sajnos ma már kevésbé tudom türtőztetni magam, mikor disznóságot látok, mint ahogy arra régebben képes voltam. De az is lehet, hogy az a jó. Miért az én gyomrom lyukadjon ki, inkább törje a nyavalya a csirkefogókat. Nem igaz?

 

Gyógyulj, siess haza!

Szeretettel csókollak a viszontlátásig: János

 

MOL P 2065. 5. doboz 8. tétel – Kézzel írt tisztázat

 

 

1 Tamáska Ferenc, Kádár János sógora. 1951-ben elbocsátották munkahelyéről (a tiszti iskolán volt hadtápparancsnok századosi rangban). 1954 novemberében rehabilitálták, visszavették a régi munkahelyére, és rangját is visszakapta.

2 Julika: Mária unokahúga.

3 Tamáska István is BM-alkalmazott lett.

4 Piros László 1953-tól az ÁVH parancsnoka, 1954-től 1956. október 27-ig belügyminiszter.

5 Jucit, Tamáska Ferencnét – Kádár János sógornőjét – 1952-ben bocsátották el (ő BM-alkalmazottként telefonkezelő volt, törzsőrmesteri rangban). 1954 novemberében őt is rehabilitálták, visszavették a régi beosztásába.

6 A Rehabilitációs Bizottság anyagai közt egy feljegyzés található 1954. szeptember 7-i dátummal, amely arról szól, hogy Kádár Jánosné munkahelyét már nem kell intézni, elhelyezést nyer az MTI Dokumentációs Archívumában.

7 Pongrácz Kálmán 1949 és 1958 között Budapest polgármestere.

 

 

 

MINISZTERTANÁCS ELNÖKÉNEK TITKÁRSÁGA

Budapest, 1958. okt. 31.

Kedves János!

 

Mint elvtárshoz fordulok Hozzád. E sorokat sok álmatlan éjszaka előzte meg. Hiába, nehezen beszélek a saját dolgaimról. Gondolom, jobb papírra vetni. Így tárgyilagosabb – amennyiben az ember tárgyilagos lehet egyáltalán önmagával szemben –, nincs hangszínezés, elmaradnak a gesztusok, no meg így egyedül vagyok, kisebb a gátlás.

Születtem 1912-ben – nem véletlenül húztam alá –, éltem, mint millió más ember. Életem: sok hiba, kevés erény.

Problémáim a “Reichstag” per idején kezdődtek. Itt igazságtalanságot éreztem, tehát nem osztályöntudat, az érzelmeim vittek. Ettől agyamnak egy része másféle gondolatokat is termelt, mint az eddigiek. Cselekedeteim, magatartásom csak kis mértékben változott, ugyanis nem tartozom azon “ügyes” és “okos” emberek közé, akik egyik hónapról a másikra, jobbik esetben egyik évről a másikra kemény “bolsik”-ká válnak. Még ma is komoly hibákkal küszködöm, úgy jellemezhetném önmagam: hiányzik a kellő céltudatosság, az érzelmeim is gyakran eluralkodnak rajtam. – Utóbbit bármennyire is gyűlölöm, ritkán sikerül legyőznöm. –

Később a szakszervezet könyvtárosa lettem, több olyan könyvet találtam, melyek gondolkozásomat a dolgozó emberek problémái felé irányították. E munkám jutalmaként – részben – a Szakszervezeti Főiskolára delegáltak. Az ott ismertetett anyagot már sokkal kritikusabban hallgattam, mint az átlag hallgatók. Függetlenül az előadók ideológiai beállítottságától, az előadások látogatásaiból profitáltam. Egyrészt hálás hallgató vagyok, figyeltem, jegyeztem, és hol kérdeztem, hol vitatkoztam. Másrészt a hallgatók a legkülönbözőbb munkaterületekről verődtek össze, és a velük való beszélgetések hasznosnak bizonyultak. Nem lebecsülendő az a segítség, amit ilyen téren tőled kaptam – ezt tényként írom.

Eljött a háború vége: gondolkozásban, lélekben lényegesen edzettebb, de fizikailag ennek arányában gyengébb, rosszabb állapotban ért a felszabadulás – 45 kg plusz gyomorvérzés és hasonlók. Talán még emlékszel, igen rossz körülmények között éltem abban az időben, mindenféle értelemben. Az éhezés és a hideg már gyerekkori ismerőseim voltak, és a fizikai fájdalmak elviselésében is volt némi gyakorlatom, a lábműtétem idején gyakoroltam. De az igazi nyomothagyó rossz a magamramaradottságom volt. Valahogy beteljesedett rajtam az a megállapítás, “nagy tömegben lehet igazán magános az ember”. – Ugye fura vagyok ennyi év után mondani el olyan dolgokat, ami abban az időben millióknál volt többé-kevésbé azonos, sőt nehezebb is.

A magánosság érzése gyerekkorom óta lebegett körülöttem, de ebben az időben döbbentem rá! Továbbá az önbizalmam elpárolgott, mint a köd a sok “okos” és “harcos” ember láttára.

45-ben minden polgár párttag lehetett a mi elvtelen udvarlásunk révén. Nekem egyénileg jót tett ez az elvtelen politika, mert kicsordult a pohár, és megmondtam; minden munkára kész vagyok, de elvtelen udvarlásra nem! Lásd, talán ettől lettem cenzor. Abban az időben ezért is hálás voltam, mert nem adtak választási lehetőséget, egyszerűen bedobtak a hideg vízbe, később kialakult bennem, hogy fontos terület, nem csinálhatja akárki – én szegény naiv. Nézd, én becsületesen bevallom, ebben az időben nem azért lettem jól minősített munkaerő, mert a hivatástudat túlbuzgott bennem, fenét. Amíg az anyagot olvastam és értékeltem, nem kellett a magam dolgaival törődnöm, ez volt a menedék. Viszont ezen keresztül önbecsülésem megnőtt – különösen, mikor láttam, hogy nálamnál lényegesen sekélyebb emberek – szellemileg, jellemileg – hová tornázták közben fel magukat. No, nálam ez nem utánzásban jelentkezett. Tudod, én sosem voltam jó tornász. Csendes, befelé mosolygó, kissé szégyenkező, többé-kevésbé zárkózott ember lettem. Most már nemcsak a magam dolgai miatt kellett szégyenkeznem, hanem olyanok miatt is, akikre hivatalból is illő felnézni. Megint magam voltam. Ugyanis volt egy idő a kettőnk életében, amikor Te, akár elismered, akár nem – sok tekintetben merev voltál. Jómagam meg bután respektáltam elfoglaltságodat, és nem feszegettem sok olyan dolgot, ami bántott. – Az 1950-es év őszén beállított helyzetet nem számolom ide, mert akkori magatartásod nagyon értem. Voltak pillanatok, amikor azt kérdeztem magamtól, “mi a fenének szentesítette, törvényesítette a köztünk lévő kapcsolatot ez az ember, hisz a közömbössége még egy kutyának is sok lenne”.

Pimasz idők: napi 12-13 óra munka ellenséges légkörben, számomra ismeretlen okból. Tehát hallgatni otthon, hallgatni munkahelyen. “A pofát fogni és tovább szolgálni” kb. ez volt az Élet, a gyönyörök gyönyöre. Mindezek a gyönyörök 51-től fokozódnak és variálódnak, de erről egyikünk sem tehet.

54 végétől 56 október 23-ig minden fizikai bajjal együtt, kiegyensúlyozott ember voltam, sokat mérgelődtem a munkahelyemen, de ez nem kísért haza. Dolgoztam, de nem elvtársak segítségével, hanem a pártonkívüli Barcs karolt fel. Mindegy, hogy milyen meggondolások vezették, lényeg, hogy segített. – Jött a november, minden nyavalyával kombinálva, többek között létszámcsökkenéssel. Nekem illik lemondani, ez érthető. A miniszterelnök neje ne vegye el rászorultak elől a kenyeret. Mások nem voltak ilyen kényesek, bár a jövedelmük nem volt kevesebb. Következik: a passzivitás, a tökéletes csend. Időnként felszólítás, hogy balfenéken tűnjek el… Minden maradék önbecsülésem foszlóban, de mielőtt teljesen eltűnne, engedd meg, hogy velem szembeni magatartásodat nem mint feleség bíráljam

1. Túlzott pártosságod és önérzeted a nullával egyenlővé degradált emberileg. Pl. mi történt volna, ha Rákosinak azt mondod, na és a feleségem?

2. Tanácsodat, hogy vállaljak társadalmi munkát, nem fogadom meg. Indoklásom a következő: engem a Pártban dolgozó elvtársak három ízben köptek szemen.

Először a KEB, amikor elvetette a tagsági könyvem magyarázat nélkül, gyávák módjára.

Másodszor, a tagsági könyvem visszaadása szintén gyávák módjára történt.

Harmadszor, amikor az Apró elvtárs beosztottja és Kelemen1 elvtárs azt ajánlották, hogy menjek bölcsődébe dolgozni. (Úgy látszik, az éjjeli edények között lettem volna a legkevésbé veszélyes, uram bocsáss.)

A szemenköpéseket letöröltem, de nem felejtettem!!!

Ugyanis az én számomra a Párt emberekből áll, akik egy közös célért harcolnak és nem valami földöntúli nagy hatalom.

Engem még nem rehabilitáltak!! Nekem még annyit sem mondtak: pardon! Fáj, de kénytelen vagyok megírni. Ezt Te így tudomásul vetted, pártszerűségből és kimondom: büszkeségből, talán kényelemszeretetből. Nem azt mondom ezzel, hogy Te ezt mind helyesled, de passzivitásoddal azonosítod magad a leköpőkkel.

Neked elveid vannak, nos engedd meg, hogy nekem is legyenek. Amennyiben ez az álláspontod továbbra is, úgy a következő kérésem, szerezzen nekem a Belügy leánynévre szóló papírokat, természetesen a tagsági könyvem is cseréljék ki. A többit majd én már kézbe veszem – nem leszek pártszerűtlen. Ha ez sem megy, úgy kérlek, intézd a lakás-kérdést olyformán, hogy egy 2 szobás lakásba menjünk, bérházba. Akkor egyedül otthon maradok háztartást vezetni. Most már érted, hogy nem a hiúságom kerget? Nekem nincsenek nagy allürjeim, de némi önérzetem még van és ezt a maradékot úgy gondoltam, Neked lett volna kötelességed óvni, sőt ápolni. Hisz én, mint belügyi beosztott, nem abból éltem, hogy Kádárné vagyok. Többet dolgoztam, mint a hozzám beosztott elvtársak bármelyike. Reád való tekintettel is, úgy éreztem a plusz is a kötelesség.

Ha az én személyi ügyem nem rendeződik oly formában, hogy rehabilitálva tudjam magam, úgy írok a Politikai Bizottságnak. És ebben a levélben Téged sem kímélve mondom el szerény, de kemény véleményemet a pártszerűségről, kommunista humanizmusról és egyébről. Évek óta azért hallgatok illedelmesen, mert a férjem vagy. Könyörgöm, meddig mehet ez? És miért vagyok én mindég csak árnyék? A pártszerűség is bizonyos határon túl ésszerűtlen, mint minden, amit túlhajtunk. – Lelki füleimmel hallom, amint azt magyarázod, vannak emberek, akiket többet megaláztak, mint engem és mégis, stb… De könyörgöm mindenre, erre ne hivatkozz. Most csak rólam és kizárólag csak rólam van szó. Mi veszekedhetünk, kiabálhatunk egymással ebben a kérdésben, de az igehirdetés tilos, ez nem oldja meg a csomót, azonkívül falsul hangzik. Tehát ne kerülgessük a dolgot, soha értem a kisujjadat nem mozdítottad. Pártszerűségből és nagyvonalúságból. Hogy nekem fáj? No, majd elmúlik. Megbékélek a saját kenyeremen – gondolod.

Feleletet lehet írásban is, de kimerítőt és éleset kérek. Nem kell engem kímélni. A család hülye-gyereke nem én vagyok. A gorombaságot inkább bírom, mint az igehirdetést, azaz a “szempontok figyelembe vételét”. Igaztalan lennék hozzád, ha sillabus szöveggel gyanúsítanálak, viszont az igaz: nem egy ízben belém fojtottad a szót tisztességes felelet helyett…, amit még az ilyen magam fajta képességű ember is megért.

Egy ilyen levél végén nem tudom, hogy illik elköszönni. Talán így: emberi feleletet kér:

Mária

 

MOL P 2065. 1. doboz 18. tétel – Géppel írt tisztázat

 

 

1 Kelemen Lajos 1948–1956-ig az MDP KV PTO instruktora, 1954–1956 között a törvénysértő perekben elítéltek rehabilitációjával foglalkozó bizottság titkára.

 

 

 

Budapest, 1959. január 23-án

 

Kedves Mária!

 

Ma – pénteken – délben kaptam kézhez vasárnapi leveledet. Örülök, hogy jól utaztál, ismerősökre is akadtál a szanatóriumban, és úgy látszik, belezökkensz az ottani életbe, a gyógykezelésbe – egészséged javára.

Elmondom, hogyan élek, mit csináltam, mióta elutaztál! A munkámat illetően elég jól állok. Holnap déli 2-kor indulunk, de ma délután 3-kor hazajöhettem azzal, hogy hátralékos ügyem, ügydarabom nincsen. Ez igen jó érzés. Mint említettem, velünk utazik Gromov1 elvtárs, megtudtam, hogy fogadásunkat a határon Ivanov szervezi. Kiderült, hogy Kazakov is küldött. (Ő is holnap utazik, de repülőgépen.) A határig elkísér bennünket Biszkú2 elvtárs, és valószínűleg Sándor3 is. Csomagolni holnap reggel, délelőtt fogok, utána bemegyek a központba, és valószínűleg onnan indulok egyenest. Egyébként ma beszéltem két hazatért világjáróval, Kossával4 (arab országokban volt) és a Kínából hazaérkezett Nemes Dezsővel.5 Sok érdekes dolgot tapasztaltak mindketten.

A munkámon túlmenően is mozgalmas hetem volt. Szombaton délután, este kint voltam vaddisznólesen, itt a közeli helyen, de nem a Stofflicz, hanem egy beosztottja területén. Szép derült, holdfényes idő volt, de cudar hideg, és nemcsak nem lőttem, de nem is láttam semmit. Ez azért volt, mert erős és éles szél támadt, ami miatt nem mozgott semmi. Két magaslesen ültem – a fák teteje magasságában – körülbelül két és fél órát. A hideg széltől egész elzsibbadtam, ennek – és a sikertelenség – ellenére jól éreztem magam. Élveztem a régen nélkülözött szabad levegőt.

Ugyanaznap délelőtt meghívott Marosánné, estére “pacal”-ra. Hazajövet átöltöztem gyorsan, és 8 óra után pár perccel ott is voltam. (Nyolcra szólt a meghívás.) Elsőnek érkeztem. Még a Marosán6 sem volt otthon. Mindjárt utánam kezdtek szivárogni a vendégek. A Sándor, Szirmai,7 Aczél8 házaspár, majd Biszkúék. El is kezdtünk beszélgetni, majd enni. Kiderült, hogy Aczélnénak születésnapja volt, erre ittunk egyet. Kilenc óra körül beállított a Major9 házaspár, majd Marosán és Tömpe10 is. Utóbbi két őrült vagy hat órát ült a moziban egyfolytában. (A “Csendes Don” film mindhárom részét nézték egyhuzamban.) A vacsorának diplomáciai célja is volt. A társaság két-három tagja között némi szóváltás volt előzőleg, ezt Sándortól megtudta Marosánné is. Gondolom, ez volt a kiindulópont. Helyesen tette Marosánné, hogy megrendezte ezt a vacsorát. Bár a társaság nagysága miatt kissé részekre bomlott, a hangulat jó volt. A társaságból (az állandó klubtagok) néhányan végül kártyáztunk, a Major kibicelt. (Én nyertem.) Úgy fél egy körül hazamentünk. Részemről ideje is volt.

Vasárnap ugyanis reggel fél nyolcas találkozóval az Erdészeti Főigazgatóság meghívására ismét vadászni mentem. Budapesttől körülbelül 35 km-re voltunk, majd annál távolabb, 4-órakor egy ebéddel fejeződött be a dolog egy olyan helyen, ahol még nem jártam, Lovasberényben. Nagy, vegyes, érdekes társaság volt. Kebelbeliek, az Erdészeti Főigazgatóságával kapcsolatban álló, más állami tisztviselők és olyasfajta kívülállók, mint Várkonyi Zoltán11 (akiről ott tudtam meg, hogy az egyetlen színész, aki régi vadász), a Szabó doktor12 és jómagam. Utóbbi kettővel összetársultam, én hoztam haza is őket. (A többiek autóbusszal utaztak.) (A 27 puskásból a Szabó doktor és én lettünk az elsők holtversenyben, 20-20 nyúllal. Haza nem hoztam.) (Szabó doktor üdvözöl. Elkérte tőlem a címedet.)

Igen kellemes vadászat volt. Csodálatosan szép idő. Hómező, ragyogó napsütés, mínusz 5 fok hideg, de szélcsendes idő. Egész nap mentünk, délben izzadtunk és nekivetkőztünk, lesültünk. A lovasberényi vadászházat rendkívül könnyű leírni, ami a gyarmatpusztai vadászház szögletes ebédlővel, ugyanaz a lovasberényi kerek ebédlővel. Százéves, méteres fal, most télen ennek megfelelően barátságtalan és befűthetetlen, nyáron valószínűleg csodálatosan szép környezet.

Még két vendégeskedésről kell beszámolnom. Kedd este héttől éjjel fél egyig Gromovéknál voltam vacsorázni a Marosán, Kiss Károly13 házaspárral és Erdélyi Károllyal.14 Részükről: Gromovék, az új tanácsos (Sztarcev?) és egy fordító. Elég istenes volt az este. Mert vacsora, pingpong-játék (részvevők: Gromovné, Kissné, tanácsos és én), film, éjfél körül még egy tea. Nem túl sok, de több szesz, mint amennyi jólesik, és egész este szakadatlan harc az itatás ellen.

(Erről jut eszembe: Bajkov felhívta Sándort. Üdvözletét küldi. Igen hálálkodott. Az ügyét úgy látszik kézbe vették, és rendeződni fog. Gyermeke egészséges, a Bajkov-féle nagymama gondozza. Az idős papa is nagyon beteg. Az orvosok azzal biztatják, hogy felesége gyógyítható.)

Tegnap pedig én ejtettem rémületbe a Vilmát, mondtam, vendégek jönnek. Nálunk volt Aczél, Biszkú, Sándor. Gulyást főzött és pogácsát sütött nekünk a Vilma. Bevallom: héttől éjjel kettőig beszélgettünk és kártyáztunk. Ne gondold, hogy nagy baj volt, mert nem aludtam eleget. Itt beszámolok magamról:

Aznap, mikor elutaztál, este nyolckor lefeküdtem, és aludtam reggel nyolcig. Később pedig hiába feküdtem le korán, például vasárnap, hétfőn és szerdán, éjjel 2-3-nál előbb nem tudtam elaludni, vagy ha elaludtam, akkor felébredtem reggel 4-kor vagy 5-kor. Ez először adódik abból, hogy nem voltál itthon. Mégiscsak üres nélküled számomra a ház. Másodszor adódott egészségi állapotomból. Lelkiismeretesen végeztem az összes kezelést, kamillaöblögetéstől kezdve a bőrgomba elleni kezelésig, vasárnap és ma este fürdés, fejmosás, körömvágás stb. Fogorvosnál is voltam pénteken, hétfőn, szerdán. A régebbi fájdalmak fokozatosan elcsitultak, már csak kis mértékben vannak meg. Szerdán megkaptam azt az egyedülálló koronát, amely az utoljára leköszörült korona helyére lett csappal odaerősítve. Úgyhogy balközépen most ismét tudok kicsit rágni. Azonban szerdán jelentkezett (ismét utazás előtt vagyunk) egy erős torokfájás. Csütörtökön megnézettem magam, elég erős, teljesen szabályos torokgyulladásom volt. Ezt nyilván Gromovnál szereztem, de nem az ő hibájából, hanem saját hibámból. A pingpongnál megizzadtam, utána egy órát ültem abban a hideg moziteremben, és kész is voltam. A torokgyulladás ellen kaptam: penicillint, kalmopirint és azt az édes, barna kanalas orvosságot. A gyulladás nagyjából már el is csitult, azonban a szájam íze, a gyomrom, a fejem már úgy meg van kavarodva ettől a sok mindenféle fájdalomtól, injekciótól, orvosságtól, amiben az utóbbi két hónapban részem volt, hogy már magam is unom. Hát így vagyok. Mindezek ellenére fizikailag jó erőben érzem magam, és az általános közérzetem, hangulatom jó, ami valószínűleg onnan van, hogy az az átok fogfájás kicsit tágít végre tőlem.

Ma telefonon beszéltem hivatalodból Koltainéval. Üdvözölnek. Azt mondják, ők jól vannak, egyik-másik betegük meggyógyult, te legyél egész nyugodt, és gyógyítsd magad.

Vilma rólam a tőle megszokott módon gondoskodott. Húslevest, borjúpörköltöt, gulyást és hasonlókat főzött. Ma este 8-kor úri ételt (gomba tojással) ettem. Tízkor ismét lejött, és adott egy tányér igen jóízű, nem zsíros kocsonyát teával. Megkért, adjam át üdvözletét.

Az ismerősök üdvözölnek, minden jót, főleg jó egészséget kívánok neked. Orvosaidat, kezelőidet tiszteltetem.

Sok szeretettel csókollak: János

 

MOL P 2065. 5. doboz 8. tétel – Kézzel írt tisztázat

 

 

1 J. I. Gromov 1957–1959-ben a SZU budapesti nagykövete.

2 Biszku Béla lett Kádár János után 1955-ben a XIII. kerületi pártbizottság első titkára, 1957. február 28-tól 1961-ig belügyminiszter.

3 Sándor József 1957 februártól 1963-ig a KB PTO vezetője.

4 Kossa István 1957. május 9-től 1963-ig közlekedés- és postaügyi miniszter.

5 Nemes Dezső 1957 és 1961 között a Népszabadság főszerkesztője.

6 Marosán György 1957. február 26-tól 1962-ig a KB titkára, egyidejűleg 1956. november 7-től 1960-ig államminiszter.

7 Szirmai István 1957 júliusától 1959 végéig a KB Agit. Prop. Osztályának vezetője.

8 Aczél György 1958 és 1967 között a művelődésügyi miniszter első helyettese.

9 Major Tamás 1945–1962-ig a Nemzeti Színház igazgatója.

10 Tömpe István 1958-tól 1962-ig a földművelésügyi miniszter első helyettese.

11 Várkonyi Zoltán színész, színházi és filmrendező; 1949-től 1962-ig a Nemzeti Színházban színész és rendező.

12 Szabó Zoltán a Budapesti Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikájának főorvosa, 1952 és 1963 között az Országos Egészségügyi Dolgozók szakszervezetének főtitkára.

13 Kiss Károly 1956 novemberétől 1961-ig a KB titkára.

14 Erdélyi Károly 1956. november 4-től a kormány titkárságán, 1958 és 1962 között a KB apparátusában Kádár János referense.

 

 

 

Budapest, azaz K. V. V. 2.

 

Jánoskám, látod fent, gondolatban már otthon vagyok. Szófogadó gyerek viszont ott marad, ahová küldik, igaz?

Remélem jól vagy és hasznosítod estéidet, úgy értem, lefekszel időben. Nem kell minden meghívást elfogadni. Hivatkozz rám, nyugodtan. Levelet, maceszt köszönöm szépen, utóbbit szorgalmasan rágcsálom. Közben szereztek itt is Prágából, azt átadtam Klárinak és egy másik elvtársnőnek. Kiderült, hogy ezt többen is szeretik, és jól elbajmolódik vele az ember. Tudod ez olyan, mint a tökmagevés, azt sem lehet abbahagyni.

A tegnapi ünnepségre többen kaptunk tribün-meghívót, 8-kor indultunk. Először gyűlés volt, majd a rezesbanda után az itteni vezetőség és a meghívott külföldi vendégek. A város másik felében ismét egy tribünön találtuk magunkat, és akkor felvonult az utánunk jövő embertömeg, kb. 30-35 ezer ember. Itt is a gyerekeknek és sportolóknak volt a legnagyobb sikerük. Közben néhányszor esett az eső. Mikor hazaértem, rögtön meleg lábvizet vettem, ami gondolom, valamit segített, de azért berekedtem, egy kissé fáj a fülem is. Okulva a múltkori házi őrizeten, most bölcsen hallgatok. – Tó­ni­val1 beszéltünk az este, mondta, nagyon szép volt otthon a felvonulás és sok ember volt. Mi néztük egy ideig a televízióban több székhely ünnepségeit. Ismersz, hamar ráuntam. Hiába, úgy látszik, mi majd csak úgy 5-10 év múlva tudjuk élvezni e technikai csodát. Őszinte legyek, ezt már csak néhány ember előtt merem bevallani, mert úgy néznek rám, mintha valami őskori lelet lennék. Valahogy mégsem szeretem, ha már vén máminak néznek.

Klári remekül eszik, kb. megeszi azt a mennyiséget, amit én, ez tényleg szép eredmény.

Szombaton a városban voltunk, moziban, és megnéztük a Háború és béke c. film II. részét. Most értettem meg, hogy a Szovjetunióban is nagy sikere volt. Az első résztől nem voltam annyira elragadtatva, ez viszont gazdagon mutatta be a tömegjeleneteket és a könyv belső levegőjét is érzékeltette. Remélem, szovjet változatban is viszontlátom.

Itt minden a szokott mederben folyik. Az ünnepségen összetalálkoztam két orvossal, akiknek a keze alatt már régebben voltam. Megállapították, hogy jobban nézek ki, mint első alkalommal. Súlyom gyönyörű, már elértem a műtét előttit. Képem kerekedik, mint egy dinnye, igaz, a legkisebb zavar jelentkezik, megnyúlik. Hiába, ez még nem állandósult, talán idővel.

Kis Fiam, azt a bizonyos házi cipőt nem találom, már több üzletben kerestem, sőt puplinba is csak csíkos meg kék van. Még próbálkozom másutt is, talán több szerencsém lesz. A héten már nincs értelme indulni, mert itt is minden az ünnep előkészítésének jegyében folyik. T.i. ha pénteken indulnék, úgy szombaton már nem tudnék a Szemészeti Klinikán végezni. Közben vasárnap-hétfő ünnep. Marad a kedd du. vagy a szerda de. Azt hiszem, utóbbi lesz a jobb, mert akkor korán indulnék, és még de. eljutok a Klinikára és aznap utazhatnék tovább. A du. indulásnak nincs sok értelme, mert este már semmit nem végezhetek Prágában. Most már számolom a napokat, órákat, hisz már 3 hete hogy indultam, s ez nálam mindig a kritikus idő, mert elfogy a türelmem lassan. Remélem a Vidám Színházba nem mentél nélkülem, mert együtt nevetni mégiscsak jobb. Na nem? Vigyázz magadra, aludj sokat és jól, igyekezz levegőn is tartózkodni, lehetőség szerint Sándor ne adjon sok munkát. – Mellékelek néhány sort Vilmának. Szervusz, szeretettel ölel:

Mária

 

MOL P 2065. 1. doboz 18. tétel – Kézzel írt tisztázat

 

 

1 Apró Antal.

 

 

 

New-York, 1960. okt. 1-én

 

Kedves Máriám!

 

Egészséges vagyok, és kívánom levelem Téged is jó egészségben találjon. Futár megy haza, élek az alkalommal, hogy írhatok neked. Egy levelezőlapot már küldtem, nem tudom, megkaptad-e már?

Mindenekelőtt köszönöm a levelet és süteményt, amit Kolozs Mártával küldtél. Mire megérkeztem,1 már itt volt és ezzel fogadtak. Mondhatom, hogy különösen jól­esett figyelmességed és kedvességed.

Mit írjak az itteni életről? Furcsa élet ez itt, és nekem különösen cifrán alakult. Mint tudod, Hruscsovot, Fidel Castrót,2 Mehmed Shehut3 és engem hangsúlyozottan barátságtalanul kezelnek az itteni hatóságok. Ez az ismert területi korlátozáson kívül azt jelenti, hogy elképesztő rendőri kísérettel közlekedek, bárhová is megyek. Bár eddig ez a kíséret a maga módján korrekt, mégis olyan, hogy gyakorlatilag lehetetlen számomra, akár a várost megnézni, akár az itteni élettel közelebbről megismerkedni. Egy múlt vasárnapi sétán (gépkocsizáson) kívül a városban, azonkívül, hogy az ENSZ-ülésekre és fogadásokra járok, még nem voltam. (Nincs is szándékomban menni.) A többit elképzelheted. Olyan, mintha a 15-év előtti múltba rándultam volna ki. (vagy 56 – novemberébe!)

Az ENSZ üléseken a helyzet fordított. Bár ez is egy polgári többséggel rendelkező parlamentre emlékeztet leginkább, ott mégis olyan a helyzet, hogy úgy Hruscsov elvtársat, mint engem (és nyilván a többieket is) naponta néhányszor megkérdeznek, meddig szándékozunk maradni? Nyilván nem bánnák, ha már a hátunkat látnák. Itt éles politikai harc folyik, annak minden kísérőjelenségével, amelyben az igazság a mi oldalunkon van és ők védekeznek. Mi mindnyájan jó harci hangulatban vagyunk, és képviseljük ügyünk igazát.

A magyar ENSZ-misszió dolgozói, a velük jött kíséret emberei mindent megtesznek, hogy küldöttségünk számára a munkafeltételeket és az életkörülményeket biztosítsák. Odaadók, figyelmesek, kedvesek. Igen jó magyar konyhán élünk. Semmire nincs szükségem.

A klubtagokat, kollégáidat, Vilmát üdvözlöm. Pistáéknak és a kis Julikának éppen ma írtam egy-egy lapot.

Meddig leszünk? Ez még nem látható. Őket azzal fenyegetjük, hogy újévig.

Vigyázz az egészségedre.

Nagy szeretettel és sokszor csókollak: János

 

MOL P 2065. 5. doboz 8. tétel – Kézzel írt tisztázat

 

 

1 Szeptember 19-én érkezett New Yorkba.

2 Fidel Castro kubai politikus, 1959-től miniszterelnök; a Kubai KP első titkára.

3 Shehu Mehmet 1954-től Albánia miniszterelnöke.

 

 

 

Moszkva, 1960. november 28-án

 

Kedves Mária!

 

Élek az alkalommal, hogy Kállai1 elvtársék utaznak, Szabó2 elvtárssal küldöm a levelet.

Egészséges vagyok, s kívánom, hogy levelem Téged is jó egészségben találjon. Itt rostokolunk.3 Úgy néz ki, néhány napon belül végzünk, de még mindig nem tudja senki megmondani, mikor? Mi magunk két beszédet készítettünk, és végighallgattunk egyszer 77, egyszer 24 beszédet. (Időkorlátozás nélkül beszéltek a szónokok.) A többit el tudod képzelni. Sajnos az álláspontok Bukaresthez képest nem változtak. Ezért rendkívül hosszantartó és szívós a vita, és még mindig nem lehet jósolni.

Ma nem a plénum, hanem egy bizottság dolgozik. Utána kezdjük megint együtt. Mivel az otthoni országgyűlés kissé nyugtalanít, ajánlottam menjen haza Kállai elvtárs és kíséretünk, Erdélyi4 kivételével. (A munka már nem kívánja meg itt-tartásukat.)

A tárgyalásokon kívül szovjet elvtársakkal főleg az első három nap ünnepségeken találkoztam. Ugyancsak láttam Nina Petrovnát,5 Arisztovnát6 és más ismerős családtagokat is. Sokan érdeklődtek utánad, üdvözletet küldtek és dorgáltak engem, miért nem hoztalak magammal? Főleg Nina Petrovna szidott. Én mondtam, hogyha csak az ünnepről lett volna szó, eljöttél volna, de egy ilyen se vége, se hossza tárgyalás kilátásaival nem hozhattalak ki.

Az Erdélyivel ma megvetettem a létrát, én megszereztem magamnak – részben vettem – színes ceruzákat és blokkot. A blokk majd otthon kell nekem. Mindezt viszi magával Szabó elvtárs.

Marosánnal ma beszéltem telefonon, mondta, szombaton együtt voltatok színházban. Hogy vannak a klubtagok? Volt kártyaparti közben? Üdvözlöm Sándor, Aczél, Szirmai elvtársakat.

Üdvözletem küldöm Egrinének, többi kollégádnak és kolleginádnak. Ugyancsak üdvözletem küldöm Vilmának és Eszternek is. Remélem a gondnokkérdés a háznál jól megoldódott. Vagy nem?

A paprika segít valamit, egyébként az otthoni klímát, kosztot lassan elfelejteném.

 

Sokszor csókollak: János

 

MOL P 2065. 5. doboz 8. tétel – Kézzel írt tisztázat

 

1 Kállai Gyula akkor miniszterelnök-helyettes volt és a HNF OT elnöke.

2 Szabó József a KB Gazdasági és Ügykezelési Osztályának munkatársa, a delegáció kíséretéhez tartozott.

3 Kádár János 1960. november 3-án indult a párt- és kormányküldöttség élén Moszkvába, részt vett a NOSZF évfordulójának ünnepségein és november 10-től december 1-ig a kommunista és munkáspártok értekezletén, december 4-én érkezett haza.

4 Erdélyi Károly Kádár János referense, egyben az orosz tolmács is.

5 Nina Petrovna, Hruscsov felesége.

6 Arisztovna, A. B. Arisztovnak, az SZKP KB titkárának a felesége.

 

 

 

Karlovy Vary 964. V. 28.

 

Fiacskám, mindkét levelet és a csomagot megkaptam tegnap. Köszönöm szépen.

Vadászszerencséd elgondolkoztat. Ugyanis a régi megállapítás, hogy a kondíció, a koncentráló készség megmutatkozik a vadászatnál, ez esetben is igazolódott. Fáradt vagy és túlterhelt. Ez a rezsim soká nem megy büntetlenül. Valahogy másként, legalább is némiként másként kell élned, sőt élnünk.

Itt különösebb újság nincs. Mára várjuk Nógrádi1 elvtársat. Talán sikerül ezt a levelet a visszamenő kocsival Prágába juttatni. – Vasárnap hivatalosan megnyitották az 1964-es szezont. Fenn álltam az emelvényen, onnan néztem a gyermeknapi felvonulást. A kettőt egybekötötték. Itt zajlik a nemzetközi bábjátékosok fesztiválja. Két este elmentem megnézni a műsort és nagyon büszke voltam a mieinkre. Mind a két műsorban a legjobbak voltunk. Többen nekem gratuláltak. Mintha nekem valami érdemem lenne ebben. A gyerekek nagyon örültek, hogy mind a pécsi, mind a békéscsabai játékot megnéztem. Sok izgalom és lelkesedés buzogott bennük. Az egész gárda pimaszul fiatalból áll.

Jövő héten megyek haza, lehet, hogy csütörtökön. Én jobb szeretnék szombaton menni, mert akkor vasárnap az érkezésnél vársz. Még nem tudom, lehetséges-e, ugyanis a dokinő kérdezte, hogy 4-én utazom-e? Hát, fiacskám az ilyen udvarias érdeklődést én jól értem. Különösen, ha telt ház van. Mindenesetre jövő hét elején okvetlen hívjál fel, mert én a holnapi viziten tisztázom a dolgot.

A cipőt mindenesetre megvettem, bár leveledben erre nem utalsz. Gondolom, elkerülte figyelmedet. Az én lábam sajnos annyira romlik, hogy magamnak nem tudok venni. A térdem is külön szórakoztat. Igaz, szokatlan a sok lépcső és föl-lejárás. A beleim viszont nagyon tisztességesen viselkednek, ami nagy szó. Egyszer öntött el csúnyán a sár, valami ömlesztett sajttól. Fejfájás, gyomornyomás szünetel. Időnként a májam jelentkezik, de az sem különös. Más kisebb problémák akadnak, de kicsire nem néz az ember gyereke.

Ebben a percben hívott Zubkáné. Nagyon megsértődött, hogy nem jeleztem érkezésem.

Remélem, a soron kívüli programot sikerült szerencsésen letudni, és munkában az éjszakázást mellőznöd. Ha nem is írsz, úgy okvetlen hívjál fel.

 

Szeretettel csókol: Mária

 

MOL P 2065. 7. doboz 18. tétel – Kézzel írt tisztázat

 

 

1 Nógrádi Sándor 1959-től 1966-ig a KEB elnöke.

 

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk