←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Tóth Judit

A jelképes jogállam

 

A kormányzat az utóbbi években igencsak magasztos, költséges és nagyszabású rendezvényekkel kényezteti a lakosságot. Pedig az ünnepléseknek hovatovább olyan jelentős igazgatási és jogi rendje teremtődik, amely a jogászt is zavarba ejti: vajon a jogról eddig tételezett fogalmat nem kellene-e felülvizsgálnia? Talán a jog átértelmezéséről van szó vagy csak arról, hogy a jognak egy új rétege születik (újjá) a jogállamiság hajnalán?

 

A nem jogállam egyik rétegéről

A rendi és az ellentmondásokban bővelkedő polgári jogfejlődés egyik rétegét az ünneplés és megemlékezés eszközzé válása jelentette, amely gyakran elszakadt az általánosan kötelező magatartási szabályoktól. A Corpus Juris Hungarici böngészése közben bőven találunk példát rá, hogy a törvényhozás bizonyos eseményeket, évfordulókat, személyiségeket az uralkodó elit, a kollektív (állami, hatósági) emlékezet részévé avatott.

 

(1) Emlék- és emlékműtörvények

Törvényben örökítették meg a magyar nyelv művelését, ápolását segítő tudós társaság tagjainak és az e célból adományokat tevők áldott emlékét, de különösen az uralkodásban, kormányzásban, közéletben kiemelkedő személyiségek előtt igyekeztek tisztelegni. Ezt József nádor ernyedetlen buzgalmával érdemelte ki, Széchenyi István “közéleti munkásságával, melyet alkotásainak nagy sora hirdet”, Deák Ferenc pedig hosszú évek során szerzett érdemeivel.1 Ma olvasva különös, hogy évszázadok, divatok és korok váltakozása ellenére milyen emelkedett, pátoszteli a hangnem, bár a szöveget a jogi forma kedvéért paragrafusokra tagolták. “1.§ A nemzet örök hálával őrzi nagy királyunk, Első Ferencz József dicső uralkodásának áldott emlékét, s azt kegyeletének maradandó jeléül a jövő nemzedékek számára törvénybe iktatja.”2 Akadt persze kivétel, amikor az egész törvény egyetlen bekezdésből állt: “Amikor az ország a magyar törvényhozás háza előtt közlelkesedéssel márványban örökíti meg Kossuth Lajos történelmi alakját, ugyanakkor a magyar országgyűlés is le akarja róni régóta tartozó háláját az alkotmányos szabadság, a jogegyenlőség és a magyar igazság lánglelkű, törhetetlen hitű apostola iránt. A törvényhozás ezért Kossuth Lajosnak a magyar nemzet újjászületése, egysége, függetlensége, alkotmányos fejlődése, szabadsága és nemzeti jövőjének a nemzet erejéből biztosítása körül szerzett elévülhetetlen érdemeit, valamint a nemzet lelkében kitörölhetetlenül élő és soha el nem múlható emlékezetét törvénybe iktatja.”3

A személyek emlékének törvénybe iktatása nemcsak ismert, hanem ismeretlen emberekre is vonatkozhatott. Jellemző példája ennek a háborús hősökről, elesett katonákról való megemlékezés, amely nem az állami szervek, hanem az egész nemzet nevében fogalmazódik meg. “Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadra kelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében.”4 Az eltérés nemcsak az ismertségben keresendő, hanem abban is, hogy az ilyen halottra emlékezés nem függhet politikai kurzusoktól, ellentétben az uralkodók és politikusok minősítésével. Következésképpen aligha helyezte bárki is hatályon kívül ezeket a törvényeket. De mi a helyzet a nem magyar katonákkal? A mondás szerint a halott katona nem ellenség, így a sírhely és a halott emlékének tisztelete egyforma. Ezt a megfogalmazás emelkedettsége is bizonyítja, legfeljebb az ellenségből baráttá vált katonák kiemelése a többi idegen katonához képest jelzi a politikai értékítéletet: “A magyar nemzet felismerve a Vörös Hadsereg sorsszerű küldetését, a Budapest székesfőváros felszabadításánál elesett szovjet hősök emlékét hálája és kegyelete jeléül törvénybe iktatja.”5

Végül az emléktörvények önálló csoportját alkotják azok, amelyek egy jelentős történelmi eseményt örökítenek meg. Az országalapítás, az 1848-as törvények megszületése, az 1848–49-es szabadságharc, a soproni népszavazás ebbe a sorba illik, gyakran kerek évforduló alkalmából. A megörökítés azt is jelenthette, hogy az országgyűlés kihelyezett ülést tartott. Például “a székesfehérvári ünnepélyes együttes ülés egyetlen tárgya ama törvény megalkotása, amelyben a nemzet a keresztény magyar államot megalapító Szent István király emlékét megörökíti. Ezen az ünnepélyes együttes ülésen a m. kir. miniszterelnök benyújtja, és nyomban ismerteti a Szent István király emlékét megörökítő törvényjavaslatot, amelyet az együttes ülés azonnal letárgyal. A letárgyalt és elfogadott törvényt a miniszterelnök kihirdetési záradékkal és aláírással ellátás végett az együttes ülés keretében azonnal az ország Kormányzója elé terjeszti. A tárgyalás és a határozathozatal módját egyébként az országgyűlés két Háza állapítja meg.”6 A megbocsátás szellemében az ünneplés része lehetett az amnesztia meghirdetése. “A magyar köztársaság megalapításának második évfordulója alkalmából, a demokratikus államrend immár bekövetkezett megszilárdulásának ezen a kiemelkedő állomásán, amikor a magyar nép örömteljes büszkeséggel tekint vissza az 1848/49-es szabadságharc és forradalom dicsőséges eseményeire és vívmányaira is, a törvényhozás elérkezettnek látja az időt arra, hogy a megbocsátás szellemében járjon el azokkal szemben, akik menthető okból vagy enyhébb fokban vétettek a jogrend ellen. Evégből közkegyelemben rendeli részesíteni azokat, akiktől méltán remélhető, hogy a reájuk nehezedő bűnvádi eljárás vagy az őket ért büntetés súlyától mentesülve teljes odaadással fogják szolgálni Magyarország újjáépítésének és demokratikus felemelkedésének ügyét.”7 E törvények nyelvezete még akkor is irracionálisan magasztos, allegóriákkal teli, ha a modernitás közepette egy racionális eseménysorról van szó a törvényben. “A soproni népszavazási terület lakossága, amidőn válságos időkben az állami hovatartozás iránti hajlandóság próbára tétetett, a megtartott népszavazáson nyelvi és faji különbség nélkül az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségről tett bizonyságot. A hűséges ragaszkodás e megnyilatkozása a magyar haza minden fiában megerősítette a boldogabb jövő bekövetkezésébe és az isteni igazság örök diadalába vetett reménységet. Midőn a törvényhozás a soproni népszavazási terület lakosainak államhűségét, melyről mindenkor meg volt győződve, szeretetével viszonozza.”8 Vajon az állam hogyan szeretheti viszont a soproniakat? Nyilvánvalóan fa­ji és nyelvi különbség nélkül, bár a faji törvények vagy a németek kitelepítéséről szóló rendelkezések nem biztosítottak kivételes elbánást később a soproniaknak. E törvények nyelvezete persze az ideologikus társadalom- és történelemszemlélettel is magyarázható, nemcsak az ünnepléssel. “A magyar szent korona országainak törvényhozása vallásos áhítattal ad hálát az isteni gondviselésnek, hogy az Árpád és vitéz hadai által megalapított hazát oltalmába fogadta, fejedelmeit bölcsességgel, népét erővel és önfeláldozó hazaszeretettel megáldotta, és az országot jó és balsorsban segítve, annak életét ezer éven át sok viszontagság között is fenntartotta…”9

Ha a méltatás mellett magatartási szabály is került a törvénybe, az azt jelentette, hogy az “az isteni gondviselés változhatatlan végzete által az élők sorából elszólíttatott” személy számára (gyűjtésből vagy államköltségen) emlékmű állíttatott. Deáknak csak országos gyűjtést rendeztek, de például gróf Andrássy Gyulának állami költségen jutott emlékállítás.10 Akadt vegyes megoldás is: “A hőn szeretett dicsőült Erzsébet királynénknak, a haza jótevő Nemtőjének, a nemzet hálájával és kegyeletével őrzött, áldott emlékét”11 megörökítendő a spontán megindult gyűjtést állami hozzájárulás pótolta ki. A megemlékezésre, ünnepségre, emlékműre való költségvetési hozzájárulás nagyságáról szégyenlősen nem rendelkeztek, de gyakran előírták, hogy a felhasználásról a törvényhozás (valamely háza) előtt jelentést kell tenni. Rendelkeztek viszont az emlékezés intézményes formájáról, azaz egyszeres vagy többszörös használatra ünneppé nyilvánítottak valamely napot. Például, “a nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a »Hősök emlékünnepét« – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”12 Szinte mindegyik “emléktörvény” végén szerepelt a rutinszerű mondat: “E törvény kihirdetése után azonnal életbe lép, s végrehajtásával a … ministerium bízatik meg.” Ez a mondat akkor is ott állt, ha a közigazgatás számára semmiféle számonkérhető tennivaló nem akadt.

 

(2) Projekttörvények

Projekttörvénynek azt nevezem, ha az évforduló, ünneplési alkalom különböző művek létrehozására szólított fel, mintegy tartósan manifesztálva a paternalista megközelítés szerint a nemzet, ország, város, a honfiak és honleányok háláját. Például Ferenc József megkoronázásának negyvenedik évfordulóján13 a törvényhozás elrendelte, “hogy:

a) Budapesten alkalmas helyen munkáskórházat létesít,

b) az »Erzsébet« népakadémiának népkönyvtárral egybekötött munkásotthon létesítésére a székesfőváros VIII. kerületében Szentkirályi-utcza 7. sz. alatt levő női-ipariskolai épületet átengedi, és ezenkívül több vidéki központon a közművelődés minden ágának a helyi viszonyokhoz alkalmazott teljesítésére kultúrházak létesítését segíti elő,

c) újból felépíti azt a templomot, amelyet Szent István király az óbudai határban Árpád fejedelem emlékére ennek temetési helye fölé emelt volt,

d) a zágrábi kereskedelmi múzeumot megnagyobbítja.”

A törvényben valódi magatartási szabályok is szerepeltek, mert rendelkeztek a költségvetési hitelezésről és a szükséges kisajátításról. Milyen kár, hogy éppen e meglehetősen vitatható uralkodó emlékére…

 

(3) Emlékéremszabályok

A megemlékezés igazán széles körben ható formájává vált, ha törvényben rendelkeztek emlékérmek kiadásáról. Így állítottak emléket Rákóczinak, Liszt Ferencnek és persze István királynak.14 Vajon miért ért kevesebbet a fejedelem vagy a komponista a királynál? És mennyivel kevesebbet? Hiszen nekik csak kétpengős jutott, a királynak viszont ötpengős ezüstérme.

 

(4) A magyarázó törvények

A magyarázó törvényekben még részlegesen sincs szó normatív tartalomról, a jelentőségük tisztán politikai, amelyet az utókor csak töredékesen tud rekonstruálni. Egyfajta politikai kommunikációt biztosítottak az elit és az uralkodó között, illetve a korabeli “lobbizást” szolgálták. Miért nem adóznak megfelelően? A magyarázat szerint a rendek és karok “úgy látják, miszerint Ő felségének nemcsak a mostani kívánságai, hanem még azok a megajánlások is, amelyeket a közelebb múlt években tettek, az Ő hűséges magyar alattvalóinak az erejét túlhaladják, és azoknak a teljesítése éppen teljességgel lehetetlen. Mert az országnak igen nagy és már több év óta tartó szánalomra méltó pusztulása Ő szent felsége előtt nyilvánvaló. Amihez hozzájárulnak a szegény, még megmaradt népnek az a számos és oly nagy nyomorúsága és sanyargatása, amelyekkel részint a törökök és a lázadók naponként súlyosan nyomják, részint az Ő felsége hadai, meg a hazai és az idegen nemzetiségi tisztviselői (az előadottak szerint) keservesen gyötrik, és már-már szinte semmivé tették.”15 Miért nem vesznek részt a haza védelmében? “Készséggel és örömmel teljesítenének mindent, és tennének eleget minden ember várakozásának, mennél inkább régi erejüknek és tehetségüknek a birtokában volnának. De mivel a háborúknak annyi, akkora és csaknem folytonos viszontagságai miatt (a melyek már annyi századon át tartanak) akkora nyomorúságra és minden dolgaikban olyan szorongatott helyzetbe jutottak, hogy ha a jelenlevő veszedelemnek a nagyságára gondolnak, a bajok elhárítására úgy maguk részéről, önmaguk is, nagyon csekély segítséget és mentőszert ígérhetnek, amiképpen hogy császári felsége is kevés segélyt várhat tőlük.”16

 

A jogállami forradalom

1989-ben, a köztársaság kikiáltása és az Alkotmány reformja azt az ígéretet hordozta, hogy a deklaráció nyomán megvalósítjuk a jog uralmát, a jogbiztonságot, azaz “a független, demokratikus jogállamot” (Alkotmány 2. § (1) bekezdés). Az Alkotmánybíróság két kulcsfogalma, a legalitás és a jogállamiság egyszerre való érvényesülése jelentette a rendszerváltás általánosan használt fogalmát tartalmi szempontból. Mivel a rendszerváltás a legalitás talaján zajlott, az Alkotmánybíróság a “jogállami forradalom” paradoxont alkalmazta e jelenségre, amely az átmenet stabilitását szolgálta, amelyben – ellentétben a korábbi évszázadokkal – a rendi, felemás polgári fejlődést, majd a különböző győztes ideológiákat közvetítő nem jogállam helyébe az egyenjogúság, a jogbiztonság, az ideológiailag semleges és formális joguralom lép. Noha az átmenetinek szánt Alkotmány pre­ambulumában felbukkan a távlatos cél és értékmérő, a szociális piacgazdaság, ez a tételes alaptörvény jogállamiságra vonatkozó maximáját nem csökkentheti.

A jogbiztonság velejárója a norma világossága, a jog és az intézmények működésének kiszámíthatósága és a jogrendszer belső koherenciája. Ehhez a jogalkotási hibákat minimalizálni kellene, követve a meglehetősen absztrakt jogalkotási törvény előírásait (1987. évi XI. törvény). Ez magában foglalja, hogy a

(1) Jogszabályt akkor kell alkotni, ha a társadalmi-gazdasági viszonyok változása, az állampolgári jogok és kötelességek rendezése, az érdek­összeütközések feloldása azt szükségessé teszi.

(2) A jogszabály megalkotása előtt – a tudomány eredményeire támaszkodva – elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az ér­dek-összeütközések feloldásának a lehetőségét.

(3) Meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit.

(4) A jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni.

(5) A norma életbe lépésének idejét úgy kell meghatározni, hogy a hatóságok fel tudjanak készülni a jogalkalmazásra, míg a gazdasági szereplő, polgárok kellően alkalmazkodni tudjanak az új követelményekhez.

(6) A jogszabály álljon összhangban más jogszabályokkal, ne legyen indokolatlanul többszintű vagy párhuzamos, illeszkedjen be az egységes jogrendszerbe, és feleljen meg a jogalkotás szakmai követelményeinek.

 

A szimbolikus jogállam

A jogtermelést egy új jelenség is befolyásolta: a szimbolikus jogi aktusok felbukkanása. Ezek az utóbbi években szaporodtak el, és igazából próbára teszik az embert, ha a jogot akár empirikus, akár teoretikus fogalmi megközelítéssel akarja meghatározni a jogállamban. Sajátosságaikat a következőkben foglalhatjuk össze.

(1) Jogforrástani szempontból vegyesek, lehetnek köztük törvények és kormányrendeletek, de zömük a kormány határozataként, néhány pedig az Országgyűlés határozataként lát napvilágot. Csak részben vádolható tehát a kormány azzal, hogy kizárólag magának tartja fenn e műformát. Az ötlet persze általában tőle ered.

(2) Az életbe lépésük időpontja általában “azonnal”, tehát a kihirdetés, a közzététel napja. Ha ettől eltér, akkor is legfeljebb néhány nap marad az alkalmazhatóságuk előtt, noha esetleg egy teljesen új testületet kell felállítani, önkormányzatokat értesíteni stb. Akad példa eleve lehetetlen határidejű feladatra is. Egyébként is hadilábon állnak az idővel, például a “millenniumi év” a szimbolikus jog szerint 20 hónapot jelent (2000. januárjától 2001. augusztus 20-ig), sőt egyes vonatkozásban még 2002 is ide számít, noha a méltó megemlékezésről szóló kormányhatározat már 2001. augusztus 16-án hatályát veszti!17

(3) Az alkalmazásukkal járó költségvetési kiadások igen tetemesek. Ezekről persze csak utólag lehet képet alkotni, például a zárszámadásban, az Országgyűlésnek előre nem kötik az orrára. A kormány pedig bőkezű, minek kukacoskodjon a kiadások becslésével, közbeszerzéssel, elszámoltatással.

(4) A szimbolikus aktusok ide­o­lo­gi­ku­s­ak, távolról sem neutrálisak, igenis vállalják a keresztény, isteni, polgári, áldott, nemzeti, történelmi jelzőket, továbbá alapvető célkitűzésük közé tartozik a pozitív országkép létrehozása belföldön és szerte a nagyvilágban. Például “A Kormány – a kormányprogramban foglaltakkal összhangban – kiemelt feladatnak tekinti államiságunk, valamint kereszténységünk ezredik évfordulója és a harmadik évezred nyitányának méltó megünneplését. […] a Millennium során kiemelten kell törekedni a történelmi egyházakkal való együttműködésre, értékeik bemutatására és megóvására; a Millennium rendezvénysorozatával olyan új kulturális paradigmaváltást kell megvalósítani, amelynek eredményeként Magyarország polgárai – önmagukba és az országba vetett bizalmukban megerősödve – képessé válhatnak arra, hogy a világ globális kihívásaival szembenézzenek, és olyan új kulturális javakat alkossanak, amelyek gazdagítják a világ és Európa kultúráját. […] Magyarország történeti, gazdasági és kulturális értékeit úgy kell bemutatni, mint amelyek nemcsak alkalmasak, de méltóak is arra, hogy azokról az ország határain túl kedvező képet alkossanak.”18 Ez gyakran szakmai kérdésekben való állásfoglalással, például nyelvészeti, etimológiai értékeléssel is társul. “A magyar nyelv – a magyarság befogadó gondolkodásmódjának megfelelően – mindmáig képes volt a külső nyelvi hatások nyelvi rendszerünkbe építésére. Nyelvünk hű tükre a magyar nemzet történelmi útjának…” Az állandósult és megsokasodott idegen nyelvi hatásokkal a magyar nyelv nehezen képes megbirkózni. A nemkívánatos nyelvi hatások ellensúlyozása azonban törvényhozási lépéseket is szükségessé tehet. Ugyanis “a magyar nyelv megóvása közérdek”.19 Bátran szakítanak továbbá a kommunista, baloldali, átkos múlttal és azok reprezentánsaival. Ezek kifejtésének fő terepe a jogi aktusok pream­bu­lu­ma, amely fő szabályként hosszabb, ha van, mint maga az utána következő “rendelkező rész”. A jogi szimbolizmus fő terepe tehát a törvények ünnepélyes bevezetője, amely “álomszerű” képekben, allegóriákban, hasonlatokban tobzódva álmodik a múltról és a jövőről, a jelen kicsinyes gondjait (és a nyelvhelyességet) feledve. Például a reklámmá vált “Álmok álmodói” egy veretes törvényszövegből szállt le az utcai plakát szintjére. Mert az álom tárgya maga az ország szuverenitása. “Szabadságunk visszaszerzésével valóra vált a Zrínyiek és Thököly, a Rákócziak és Kossuth, forradalmaink és szabadságharcaink hőseinek és velük a magyar nép egészének álma.”20

(5) Új szerveket hoznak létre, sőt gyakran azok működési rendjét gyakran módosítják. Így alakul(t) meg az idegen nyelvű kifejezések meghonosodottsága tekintetében állást foglaló Bizottság, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság, a Szent Korona Testület, a Kossuth Emlékbizottság, a Civil Koordinációs Tárcaközi Bizottság vagy éppen az Olimpiai Pályázatot Előkészítő Bizottság.21 A végrehajtást végző szervek másik része nem új, hanem meglévő hivatal, hatóság, amelyet például összevonnak (a múzeumi, műemlékvédelmi és a régészeti hatáskörök új elegyét Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak hívják, amely a bányatavak hasznosításától kezdve a villamosvezetékek létesítését érintő eljárással is foglalkozik).22 Ugyanakkor más szerv a hosszas szabályok ellenére sem kap semmiféle hatáskört, legfeljebb feladatot. Így a kormányszóvivő “közreműködik a miniszterelnök nyilvánosság előtti szerepléseinek előkészítésében”, “kidolgozza a Kormány kommunikációs stratégiáját”, sőt “felelős Magyarország külföldi or­szágképének formálásáért”, de ettől az még nem nevezhető hatáskörnek. Ha az lenne, “az igénybe vehető külső szakértői közreműködést”23 esetleg szakhatóságnak neveznék, bár ezt egy Ezüsthajó vagy Happy End nevű hivataltól nehéz elvárni. Közös elemük, hogy e szervezeteket senki sem ellenőrzi, fennállásuk és működésük ideje nem látható előre, mulasztásukért nem felelnek, társadalmi ellenőrzésük és nyilvánosságuk nincs, de általában jelentős díjazás ellenében végzik fáradságos munkájukat.

(6) Funkcióját tekintve a szimbolikus jog lehet leíró, deklaráló vagy részben normatív. Tartalmi szempontból pedig azonos módon csoportosíthatók, mint a “nem jogállami” időkben.

 

(1) Az emlék és emlékmű típusú szabályoknak köszönhetően bekerült a jogtárba az emléknap, emlékmű, emlékév, emlékzászló, emlékhely, emlékkő, emlékérem, emléklap, valamint a “millennium”, amelyből lehet év, park, sőt a kettő kombinációjából millenniumi emlékliget is! Emléknapot szentelnek, de csak a középfokú oktatási intézményekben a kommunista diktatúrák áldozatainak (február 25.), a Hűségnek (december 14.), amely emléket állít a soproniaknak, ráadásul még emlékszökőkutat is adományozott Sopronnak a kormány; a köztisztviselők emlékezetének javítására szolgál a munka alóli fakultatív mentesítés a millennium alkalmából (augusztus 15.), megtartják továbbá az állam megalapítása óta a nemzet védelmében harcolt és elhalt Magyar Hősök Emlékünnepét (május utolsó vasárnapja, még akkor is, ha az pünkösd), amelynek nyomán a “Millenniumi Emlékművet és a Hősök Emlékkövét nemzeti emlékhellyé nyilvánította” az Országgyűlés.24 Június 19-e lett az utolsó idegen megszálló katona hazánkból való eltávozásának emléknapja, június utolsó szombatja a magyar szabadság napja, amelyen nem a nyári szabadságolást ünnepeljük, hanem az ország szuverenitását, végül szeptember 30-a a Helyi Önkormányzatok Napja.25 Az ünneplés része az új díjak alapítása, így a Millenniumi Emlékérem, amelyből a “Kormány a keresztény magyar állam alapításának ezredik évfordulójára” csak tízet adományozott, és soha többet senki sem kaphat, mert maga a rendelet is a Millenniumi Év (egyik) végén hatályát vesztette, továbbá elfogyott a Kormány tartalékkeretéből a fedezet. A Szabad Magyarországért Emléklapot mindenki megkaphatja, aki a független és demokratikus Magyarországért tevékenykedett, ezért halált szenvedett, kivéve azt, aki “a Magyar Kommunista Párt vagy a Magyar Dolgozók Pártja belső harcai során szenvedett jogsérelmet”.26 Ennek biztosítéka, hogy az Emléklap adományozására a Szabadságharcosokért Alapítvány tagszervezetei tesznek javaslatot, bár az adományozásnak nem feltétele a tagsági viszony.

(2) A projekt típusú szabályok sem hiányoznak. “A Millenniumnak egyszerre és egyidejűleg kulturális és gazdasági eseménnyé kell válnia, legalábbis abban az értelemben, hogy az állam és a helyi önkormányzatok beruházásainak koncentrálása során az értékteremtő emlékállítás olyan szándéka jusson kifejezésre, amely nem külön-külön, hanem csak szerves egységben tudja elképzelni a kultúra, a környezet és a gazdaság fejlesztését.”27 Nem csoda, ha ezért irányelveket kell kibocsátani az ünneplésről, annak holisztikus jellegéről. Az átfogó emlékünnepség-sorozatból sarjadzott ki például az általános és a középiskolá­sok ingyenes vasúti utazása, ha eljönnek meglátogatni a Szent Koronát és a budai Millennáris Parkot 2001–2002-ben.28 Bár ez utóbbiban a hazai árakhoz képest szokatlanul magas belépőjegyet mindenkinek meg kell fizetnie, míg a MÁV bevételeinek elmaradását a termelési támogatás keretében fogják elszámolni.29 Ez is a szerves egység része. Akárcsak az olimpia, amelynek megrendezése rendkívül kedvező hatást gyakorol “a társadalmi, gazdasági fejlődésre, az or­szág­kép­re és a magyar sportéletre”.30 Éppen az átfogó és ideologikus megközelítés igényli a projektek központi szervezését, irányítását, amelyben “leosztják” a feladatokat az önkormányzatoknak és civil szervezeteknek, formálisan felkérve őket, hogy egy-egy bizottságba delegáljanak tagokat (pl. Kossuth Emlékbizottság), esetleg kapcsolódjanak be a kormány által kitalált projektbe. Például vegyenek részt a “Virágos Magyarországért 2001” versenyen, amelynek célja “a kulturált, környezetbarát, vendégváró országkép kialakításának elősegítése”. Ennek érdekében létesítsenek például “millenniumi emlékligetet”, a lakosságra enyhe nyomást gyakorolva alakítsanak ki “magán- és utcakerteket”, és végső esetben fásítsanak, takarítsák ki a települést, és végezzék el a gyommentesítést. A teljesen “alulról jövő kezdeményezés” nyomán nem is marad el a jutalom. “A verseny fődíja: a 2002. évi nemzetközi vi­rá­gosítási és környezetszépítési versenyben való részvétel”, sőt “Márk Gergely rózsanemesítő a 2001. évben győztes faluról rózsafajtát nevez el és adományoz a győztesnek”!31 A Kossuth-emlékév színvonalas bel- és külföldi rendezvénysorozatot ígér, továbbá “értékes alkotásokat”, amelyek hozzájárulnak a 200. születési évforduló megünnepléséhez, és amelyeket a tárcák saját költségvetési fejezetükből fognak “méltó módon” kifizetni.32 Nem is szólva a 2012-es olimpiáról, amelynek a költségei sem ismertek ugyan, de a “szükséges erőforrások előteremtésére” az OPEB majd javaslatot dolgoz ki, mindenekelőtt saját tagjai díjazására, mégpedig ügyrendjében.33 (Ez ellentétesnek tűnik ugyan a költségvetési és államháztartási szabályokkal, de hát nincs minden évben olimpia!)

(3) Az emlékérmék kiadásáról szóló jogi aktusok közt felbukkan a Kossuth­százforint, az “Államalapító Szent István” 100 ezer forintos címletű arany emlékpénzérme éppúgy, mint “Fazekas Mihály: Lúdas Matyi” rézötvözetű emlékpénze. Ebből persze nem tudjuk, Lúdas Matyi nemzeti hőssé vált-e, aki erőt adhat a kormányzatnak E-csatlakozási tárgyalásaihoz, vagy csupán Fazekas-évforduló van.

(4) A magyarázó, deklaratív jellegű szabályok közül csak kettőt emelek ki. “Etikai vétséget követ el a köztisztviselői etikai szabályokat vétkesen megszegő köztisztviselő.” Az etikai normákat majd az Etikai Kódex tartalmazza, amelyet a belügyminiszter ajánlásként közzétesz, előzetesen egyeztetve az országos köztisztviselői fórummal.34 Ez tehát olyan rendelkezés, amely hiteltelen, tartalmatlan, és biankó felhatalmazást ad, egyszóval alkotmányosan is vitatható. “A társadalom egészét, illetve annak jelentős részét érintő – a nemzet érdekében végzett munkássága, közéleti tevékenysége okán kiemelkedő személy halála miatt, vagy a társadalmat mélyen megrázó katasztrófában elhunytak iránt érzett – megrendülés és az ezt kifejező kegyeleti megemlékezés.” Ez a nemzeti gyász jogi fogalma, amely lehet többnapos, “eseti vagy visszatérő jellegű”, de október 6-án mindenképpen fellép, mert a kormány ezt a napot nemzeti gyásznappá nyilvánítja, egyéb bizonytalan esetekben pedig külön rendeletben hirdeti ki. Csak előveszi a fogalom leírását, és megállapítja, itt van-e az ideje a nemzeti lobogó ünnepélyes felhúzásának, illetve félárbocra eresztésének.35

A nem normatív vagy jogon kívüli elemekkel tarkított, nem objektív, nem szabályozható kérdésekkel foglalkozó jog kiemelkedő alkotása a Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról szóló szabályozás. A mindössze hat paragrafusból álló törvény féloldalas pre­ambuluma önmagában is műalkotás, szerepelhetne akár a kormányprogramban is. “A magyar állam és a magyar nemzet Szent István látnoki személyisége, isteni gondviselésben bízó küldetéstudata és vasakarata révén vált alkalmassá arra a történelmi szerepre, amelyet ezer éven keresztül betöltött. A keresztény hit felvétele és a keresztény állam kiépítése tette lehetővé, hogy a magyarság visszaverje a létére törő támadásokat, hogy ne csak győzelmeiben, de a hódoltságok, megszállások, feldarabolások és diktátumok idején is megőrizze erkölcsi tartását, és túléljen öröknek hitt, hódító birodalmakat.”36 A (keresztény) esztétikán túl ismét törvényben örökíti meg az államalapítás, hátha valaki ezt a már egy éve megindult millenniumi sorozatban nem vette észre vagy a legutóbbi ilyen tárgyú törvény óta (1938) kétségbe vonná. Továbbá a Szent Korona nem múzeumi tárgy, hanem olyasmi, amit az “Országgyűlés oltalma alá” kell helyezni, a Parlamentben kell őrizni, noha az “ereklyeként él a nemzet tudatában és a magyar közjogi hagyományban”. Nyilvánvalóan mindezt magában foglalja az ünnepélyes átszállítás és a Nemzeti Múzeum vagyonkezelői jogának ingyenes átadása az Országgyűlés számára,37 amelyről furcsa módon két hónappal korábban rendelkezett a kormány, mint a törvény. A törvény létrehozta a Szent Korona Testületet, élén a köztársasági elnökkel. A testület évente egyszer legalább ülésezik, amelyen döntenek az őrzés helyéről, az állag megóvásáról, másolatok készítéséről. E felelősségteljes munkáért díjazás nem jár a Testületben tag miniszterelnöknek, házelnöknek, az MTA és az Alkotmánybíróság elnökének.

A törvény már benyújtásakor is vitát váltott ki, és elfogadását követően többen indítványozták annak alkotmányossági vizsgálatát. Egyesek szerint csak minősített többséggel lehetett volna elfogadni a nemzeti jelképeket is érintő törvényt, hiszen az Alkotmány 76. § (2) és (3) bekezdése értelmében a Szent Korona a címer része, a címer pedig nemzeti jelkép. Mások azzal érveltek, hogy a köztársasági elnökének a Szent Korona Testületben viselendő elnöki posztja új, általános, nem pedig eseti hatáskör, és ezzel burkolt alkotmánymódosítást tartalmaz a törvény. Végül kifogásolták, hogy a törvény a Testület felállításával megváltoztatja a magas közjogi méltóságoknak az alkotmányos rendszerben meglévő viszonyát, eddigi rendszerét. Az Alkotmánybíróság azonban rezdületlenül állta a rohamot: mint alaptalant elutasította az összes beadványt, a következők szerint:38

(1) Az Alkotmányban szereplő, a címer részét alkotó “Szent Koronától” mint heraldikai ábrázolástól megkülönböztetendő a koronatörvényben szereplő “Szent Korona” mint tárgy. Fentiekből következően a Szent Korona mint tárgy közjogi funkcióval nem bír, a tulajdonos állam pedig – a törvények szabta keretek között – rendelkezhet vele. A Szent Korona az állam tulajdonát képezi, a kincstári vagyonhoz és a kulturálisan védett javakhoz tartozik. Nincs tehát összefüggés a nemzeti jelképről szóló szabályokkal.

(2) Az állam mint tulajdonos a tulajdonában álló vagyontárgyakkal – a törvények szabta keretek között – rendelkezhet. Nincs alkotmányjogi akadálya annak, hogy a tulajdonos a tulajdon részjogosítványainak gyakorlását bármilyen szervre, testületre ruházza. Következésképpen a Szent Korona Testületnek a Szent Korona és a hozzá tartozó jelvények védelmére és megóvására, valamint a velük kapcsolatos intézkedések megtételére történő létrehozása alkotmányossági szempontból nem kifogásolható.

(3) A Magyar Köztársaság alkotmányos közjogi berendezkedését, a közjogi szereplők egymáshoz való viszonyát, a hatalmi ágak elválasztását semmilyen formában nem érinti. Ugyanis a Testület és tagjainak döntési jogköre igen szűk és behatárolt, figyelemmel az államháztartás, vagyonkezelői és múzeumi szabályokra.

Ereklye ide és közjogi hagyomány oda, az Alkotmánybíróság a meglévő, pozitív szabályok alapján járt el, és azt, hogy mi az egész szabályozás célja, szükség van-e rá, nem vizsgálta. Hiszen új jogként már megfogalmazódott a kormány gazdasági tanácsadójának kedvenc regulája: mindenkinek alanyi joga van a hülyeséghez. Megtudhattuk továbbá, hogy a nemzeti jelkép nem szükségképpen tárgyiasul. Kivétel ez alól a nemzeti lobogó, amelyet így alkotmányossági gondok nélkül szabványosítottak (a kormány rendeletben szabályozhatja “a zászló [lobogó], illetve a lobogó felvonására szolgáló árboc lehetséges méreteit és más jellemzőit”). A szélesedő joggyakorlatban (gyakori lobogóhasználat) felhalmozódott tapasztalatok nyomán ki kellett egészíteni a korábbi hiányos, felületes szabályozást, mégpedig valódi magatartási szabályokkal. “A lobogót állandó jelleggel el kell helyezni az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke rezidenciáján vagy rezidenciája előtt. Az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság épületére, illetve épülete előtt, továbbá a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épületére, illetve épülete előtt, valamint az Országgyűlés elnöke, a köztársasági elnök és a miniszterelnök rezidenciáján vagy rezidenciája előtt elhelyezett zászlót (lobogót) napnyugtától napkeltéig meg kell világítani. Szélsőséges időjárási viszonyok között – annak időtartamára – a szerv vezetője elrendelheti a zászló bevonását, illetőleg a lobogó levonását. Ez a rendelkezés az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság épületére, valamint a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épületére, továbbá nemzeti ünnepek idején nem alkalmazható.”39 Sőt az önkormányzatok rendeletben szabályozzák a településen elhelyezendő Országzászlóra vonatkozó feltételeket, hiszen mindegyik kaphatott ilyet a millenniumi ünnepségfolyam keretében.

 

Tanulságképpen

Elemzésünk végén vissza kell térni a feltett kérdésre. Vajon a jog fogalmával van-e baj, vagy az utóbbi években megszületett szabályok egy részével? A nemzeti jelképekről szóló szabályok önmagukban, a szabályozás tárgya miatt nem válnak a jogállamiság szempontjából vitathatókká. Bár lehet, hogy a társadalmi megegyezés hiányzik megszületésükhöz, de kötelező magatartási szabályokat tartalmaznak. Ugyanakkor az utóbbi években egyre szaporodnak a formailag törvényben, rendeletben megjelenő szabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei, amelyek felületesen rögzített magatartási szabályokat vagy azt is alig, és inkább deklarációkat, jelmondatokat tartalmaznak, továbbá nem tesznek eleget a jogalkotás általános követelményeinek. A semleges joguralom fogalmával nem egyeztethetők össze a leplezetlenül ideologikus, másrészt az új, a demokratikus ellenőrzés és valóságosan szá­mon­kér­he­tő hatáskör nélkül létrehozott szervezeteket létesítő, de hatalmas költségvetési pénzeket felélő “szimbolikus jog” aktusai. Ha igaz, hogy nem a társadalmat megosztó kormányzati politikai szimbolizmus, hanem “az objektiválódás magas foka az, amely a jog jellemző logikai feszültségét megadja”, akkor “valószínűleg itt találjuk magyarázatát annak, hogy a jog az egyetlen társadalmi szabály- és magatartásrendszer, amelynek sajátos, kifejlett logikája van” – írja Moór Gyulára hivatkozva Bibó. Ne tévesszük persze szem elől, hogy a hatalomnak is van logikája, s mintha ez hatolna be a mai jogba, némi pi­ár-fogással, rombolva annak saját rendszerét. Így új értelmet nyer Bibó 1935­ben kelt tanulmányának záró mondata. “Valószínűleg a magas fokú ob­jek­ti­vá­ló­dás absztrakt jellege tette lehetővé annak a gondolatnak a felmerülését, hogy a jogot a társadalmi valóságtól és az erkölcsi értéktől függetlenül lehet értelmezni.”

Jegyzetek

 

1 1848. évi I. törvénycikk dicsőült József nádor emlékéről, 1876. évi III. törvénycikk Deák Ferencz emlékének törvénybe iktatásáról, 1925. évi XLV. törvénycikk Széchenyi István gróf, a legnagyobb magyar emlékének törvénybe iktatásáról.

2 1917. évi I. törvénycikk a Dicsőült Első Ferenc József király emlékének törvénybe iktatásáról.

3 1927. évi XXXII. törvénycikk Kossuth Lajos érdemeinek és emlékének törvénybe iktatásáról.

4 1917. évi VIII. törvénycikk a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről.

5 1945. évi IX. törvénycikk a Budapest, székesfőváros felszabadításánál elesett szovjet katonák emlékének megörökítéséről.

6 1938. évi XXIV. törvénycikk az országgyűlésnek Szent István király emlékére Székesfehérvárott tartandó üléséről.

7 1948. évi VI. törvénycikk a magyar köztársaság megalapításának és az 1848/49. évi szabadságharc és forradalom emlékére engedélyezendő közkegyelemről.

8 1922. évi XXIX. törvénycikk a soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról.

9 1896. évi VII. törvénycikk a honalapítás évezredes emlékének törvénybe iktatásáról.

10 1890. évi III. törvénycikk a gróf Andrássy Gyulának állítandó emlékről.

11 1898. évi XXX. törvénycikk.

12 1924. évi XIV. törvénycikk az 1914/1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről.

13 1907. évi XXVIII. törvénycikk.

14 1935. évi XI. törvénycikk a II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékét megörökítő kétpengős ezüstérmék veréséről, 1936. évi XXI. törvénycikk Liszt Ferenc emlékét megörökítő kétpengős ezüstérmék veréséről, 1938. évi IX. törvénycikk Szent István király emlékére ötpengős ezüstérmék veréséről.

15 1559. évi X. törvénycikk: reámutatás az okokra, amelyek miatt az országlakók nehezen adóznak.

16 1596. évi II. törvénycikk: az országlakók Ő császári fe­lsége intelméhez képest a haza védelmére ott ál­la­ná­nak, ha régi erejük és tehetségük megvolna.

17 1094/2001. (VIII.9.) Kormányhatározat, 4. pontja.

18 1152/1998. (XII. 1.) Kormányhatározat a Magyar Millennium megünneplésének irányelveiről.

19 2001. évi XCVI. törvény a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről.

20 2001. évi XVII. törvény az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról.

21 2001. évi XCVI. törvény, 146/1999. (X. 1.) Kormányrendelet, 2000. évi I. törvény, 1112/2001. (X. 4.) Kormányhatározat, 1083/2001. (VII.20.) Kormányhatározat, 1007/2000. (I. 18.) Kormányhatározat.

22 190/2001. (X. 18.) Kormányrendelet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal létrehozásáról.

23 149/1999. (X. 15.) Kormányrendelet a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációért felelős politikai államtitkárának feladat-és hatásköréről.

24 58/2000. (VI. 16.) OGY határozat, 1094/2001. (VIII. 9.) Kormányhatározat, 2001. évi LXIII. törvény, 244/2001. (XII. 14.) Kormányrendelete.

25 2001. évi XVII.törvény, 2001. évi LXIII. törvény, 57/2000. (VI. 16.) OGY határozat.

26 159/2000. (IX. 13.) Kormányrendelet 1., 7. §, 110/1999. (VII. 7.) Kormányrendelet 2. § (3) bekezdés.

27 1152/1998. (XII. 1.) Kormányhatározat a Magyar Millennium megünneplésének irányelveiről.

28 1112/2000. (XII. 23.) Kormányhatározat, 1139/2001. (XII. 26.) Kormányhatározat.

29 270/2000. (XII. 26.) Kormányrendelet az egyedi termelési támogatásról 2001–2002-ben.

30 1083/2001. (VII. 20.) Kormányhatározat a 2012-es nyári olimpiai játékok Budapest helyszínnel történő megrendezésének előkészítése érdekében OPEB létrehozásáról.

31 Magyar Közlöny, 2001. december 31. Millenniumi Versenyfelhívás.

32 1112/2001. (X. 4.) Kormányhatározat.

33 1083/2001. (VII. 30.) Kormányhatározat 3., 10. pontja.

34 Beiktatta a Ktv-be a 2001. évi XXXVI. törvény 58. §-a.

35 237/2001. (XII. 10.) Kormányrendelet a nemzeti gyászról.

36 2001. évi I. törvény, amelyet az Országgyűlés 1999. december 21-i ülésén fogadott el.

37 2277/1999. (X. 22.) Kormányhatározat a Szent Ist­ván-i államalapítás emlékének megőrzéséről és a Szent Koronáról.

38 26/2000. (VII. 6.) AB-határozat.

39 2000. évi XXXVIII. törvény a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról.

 

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk