←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Heller Ágnes

A demokrácia állapotáról

1 A Magyar Köztársaság intézményrendszerei alapjában rendben vannak és működésképesek. Hogy jól vagy rosszul működtetik-e őket, az más lapra tartozik. A parlamenti rendszer megfelel mind a demokrácia szellemének, mind a magyar hagyománynak, s hogy ma – a háromhetenkénti ülésszakok bevezetése után – nem tud jól működni, nem az intézmény hibája. Az Alkotmánybíróság kitűnő intézmény, s nem az intézmény hibája az sem, hogy nem tölti be azt a nemes funkciót, amelyet Sólyom László elnöklése idejében betöltött. Az intézményeket emberek működtetik, s az embereken is múlik, hogy milyen szellemet fognak sugározni.

A tizenegy évvel ezelőtt stabilizált demokratikus formákat csak a két szélsőséges párt – a MIÉP és a Munkáspárt – egyikének esetleges kormányra jutása veszélyeztetheti. Bár mindkét szélsőséges párt tartja magát a demokrácia szabályaihoz, mindkettő ideológiája tartalmaz olyan vonásokat, amelyek lehetővé tennék a diktatórikus kormányzás rendszerét, vagy legalábbis elzárnák Magyarország előtt az Európába való belépés lehetőségét. Ezért nevezném én ezt a két pártot – minden retorikájuk ellenére – nemzetrontó pártnak. Pillanatnyilag a Munkáspártnak nincs annyi támogatottsága sem, hogy akár szövetségesként számba jöhessen, de a MIÉP-nek van. A magyar demokratikus intézményrendszert tehát leginkább az fenyegeti, hogy a MIÉP bekerül a kormányba. Ha ez nem történik meg, egyedül a másik kérdés marad érvényben: hogyan lehet a demokratikus intézményeket demokratikus szellemmel megtölteni.

2 A magyar demokrácia születésének körülményei nehéz helyzetet teremtettek. Nemcsak arról a sokszor emlegetett tényről van szó, hogy a demokratikus intézményrendszereket Magyarország ajándékba kapta, hanem arról is, hogy a piacrendszer, a magántulajdon, a tőkés verseny lehetősége egyrészt, a demokratikus intézményrendszer másrészt egyszerre és egyidejűleg jelentek meg a maguk “kész” formájában hazánkban. Ebben Magyarország csak a második világháborút követő Japánhoz, Olaszországhoz és az NSZK-hoz hasonlítható. Az emberek egyszerre kapták meg a lehetőséget, hogy meggazdagodjanak vagy elszegényedjenek, és azt, hogy felelősségteljes állampolgárokként viselkedjenek. Nem csoda, hogy a kettőt nem vagy csak nehezen tudják elválasztani. Aki gazdagodik, az elsősorban gazdagodni akar, és a demokratikus intézményrendszereket a gazdagodás eszközének tekinti; aki elszegényedik, az pedig a demokratikus intézményeket fogja ezért felelőssé tenni, vagy közömbössé válik irántuk. Ha arra gondolunk, hogy mennyi ideig tartott, amíg Németországban az emberek megtanultak felelősségteljes állampolgárként viselkedni, nem kell csodálkoznunk, hogy tizenegy esztendő ehhez túlságosan kevésnek bizonyult. De a hidegháború után, az európai integráció lehetőségét figyelembe véve, nekünk ehhez kevesebb idő is áll a rendelkezésünkre.

3 Többek között az előbbiekből következik, hogy a közéleti és magánszféra túlságosan összefonódott egymással, s hogy megítélésüket sem választják el egymástól. Méghozzá sokféle, egymástól különböző módon.

A legfontosabb ezek közül a korrupció. Nem arról akarok beszélni, hogy hány politikus korrupt a szó szoros értelmében, mert erre vonatkozóan adatok nemcsak hogy nincsenek, de nem is lehetnek. De feltételezhető, hogy sokan tekintik a politikai szereplést vagy a politikai szereplők támogatását a biztos meggazdagodás egyik legfőbb eszközének. Sokan félnek attól, hogy ha nem támogatják a kormányon levő politikai pártokat, akkor ennek üzletük fogja kárát látni. S mindenekelőtt a magyar társadalom meg van győződve róla, hogy a politikai vezetőréteg korrupt. Mi több, ezt természetesnek is tekinti. De miért tekinti természetesnek? Mert az egész társadalom mélyen át van hatva a korrupciótól. Ebben a mai Magyarország a reform előtti Olaszországhoz hasonlít, ahol szintén mindenki korrupt volt a miniszterektől a taxisofőrökig. Arról nem is beszélek, hogy az adócsalás nemzeti sport, egy olyan nemzeti sport, mely összefonódik a korrupcióval. Sokan attól félnek, hogy ha politikailag nem gazsulálnak, akkor az ő adócsalásukat fogják leleplezni, és a szomszédét, aki a politikailag épp korrekt vonalon áll, el fogják tussolni. A jövedelmi viszonyok és összefonódások átláthatatlanokká váltak, így az emberek mindig a legrosszabbat tételezik fel, továbbá azt, hogy úgysem tudnak semmit sem tenni ellene.

4 A következményekhez tartozik a paternalizmus térhódítása is. A jelenlegi kormány öntudatosan paternalista. A kormány tudja, mi jó a népnek, a nép bízza csak rá magát. Mindenfajta paternalizmus – kimondva vagy kimondatlanul – a jólét értékét a szabadság értéke fölé helyezi. S a paternalizmus vallása értelmében minél kevesebbet avatkoznak be az emberek saját életük intézésébe, annál jobb. Ha hosszú ideig nyúlik a paternalista kormányzás, és az emberek helyzete ha csak keveset is, de javul, az emberek hozzászoknak ahhoz, hogy másra bízzák ügyeik intézését, és a demokrácia szelleme jelentős csorbát szenved.

5 A rendszerváltás idején Magyarország a gazdasági senkiföldjén találta magát, s így a nyakló nélküli gyors meggazdagodás, továbbá a tőkebefektetések feltételek nélküli támogatása érthető és megalapozott volt. Részben ennek következtében az egyenlő esély politikájának minimális feltételei is hiányoznak. Az ország egyes területei és rétegei reményvesztetten elszegényedtek. Az ország szellemiségének fenntartó rétege, a tanárok, tanítók – az egyetemi tanárokat beleértve – nem tudnak jövedelmükből megélni. Itt az ideje, hogy ezen változtassunk. De mivel Magyarországon gyengék a szakszervezetek és csekély hatáskörű az állampolgári tevékenység, az újraelosztás politikájának képviseletét mind a gazdasági életben vesztesek, mind pedig az ő érdekvédelmükre önként szegődött szocialista hajlamú és keresztényi lelkületi publicisták elsősorban az állam jóakaratától várják. Tehát megint csak a paternalista politikától.

6 Kérdés, hogyan lehetne mindezen javítani. Hogyan lehetne eljutni odáig, hogy az emberek megtanulják: polgárnak és honpolgárnak lenni nem ugyanaz? Nagyon sok javaslatot olvastam kitűnő publicisták tollából, de ezekből kettő az, amit különösen megszívlelendőnek tartok.

a) Az egyik a választási törvény módosítása. A magyar állampolgár – mint kiderül – az országos választásokon bármilyen választási módszer mellett is pártokra, és nem személyekre szavaz. Meggondolandó lenne tehát az arányos választási rendszer bevezetése, továbbá az 5 százalékos küszöb leszállítása vagy eltörlése. Ha ez így történne, akár nyolctizenkét párt is bekerülhetne a parlamentbe. Egyetértek azzal az ellenvetéssel, hogy ez a kormányzás destabilizálásához vezetne, mint annak idején Olaszországban. De éppen Olaszország példájára gondoltam, amikor ezt a megoldást felvetettem. Hiszen minden korrupció ellenére Olaszország polgárai váltak a háború utáni évtizedekben a leginkább honpolgárokká. Sehol nem vettek annyian részt a politikai életben, mint éppen ebben az országban. Valamit valamiért? Mindenesetre bizonyos, hogy az arányos választási rendszer és alacsonyabb parlamenti küszöb esetén az emberek nem a kisebb rosszra szavaznának – mint ahogy most többnyire teszik –, hanem egy olyan pártra vagy mozgalomra, amelynek programját magukénak érzik. Ilyen esetben az ország lakossága politizálódik. Hogy megéri-e a kormányzás destabilizálódását a demokratikus rendszer és szellem stabilizálódása, jobban mondva meghonosítása? Ezen érdemes volna gondolkozni.

b) A másik az adórendszer reformja, egy a mainál jóval alacsonyabb adókulcs bevezetése. Nem a prédikálás, magyarkodás és a globalizáció szidalmazása segíti a magyar kisvállalkozót, hanem az adóteher lényeges csökkentése. Ugyanez az intézkedés erős – belső és külső – korlátokat szabna az adócsalásnak. Az az állampolgár, akinek 20 százalék adót kell fizetnie, megengedheti magának, hogy becsületes legyen és őrködjön az ország tisztességének szellemén, anélkül, hogy tönkremenne. Nem is félne a politikusoktól, nem is lenne szüksége arra, hogy félelemből közéleti személyiségeket korrumpáljon.

7 Mindemellett – s részben mindebből következően – szükség lenne Magyarországon egy jól megalapozott és a szakszervezetekkel együtt kidolgozott újraelosztási politikára, továbbá antidiszkriminációs törvényekre. Ezek olyan intézkedések, amelyeket mindenki elvárhat egy demokratikusan megválasztott magyar törvényhozó testülettől és egy felelős magyar kormánytól.

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk