N. T.-nek
Anya, tudod, még túlontúl korán.
Amit adtál – tíz ujjon mért évek –
el is illant néhány füstkarikán.
Anya, azóta csak a hiányod.
Kihez fusson ma bennem a gyerek?
Egy perc volt csak, és plomba kattant rajta,
s szorítja, akár a köré nőtt terek.
Anya, most nem győznek türelemmel,
amikor dacos és konok vagyok,
pedig legbelül, mint a legtöbb ember,
csak nyugalmat, s szerelmet akarok.
Óvatosan, lassan – arcunkon maradék derű –
finom mozdulatokkal lebegünk,
a szférákat szeli szárnyunk ide-oda,
patyolat ingünk világol,
lassan, hisz van időnk, úszunk, repülünk,
csak hát a levegő hasít, jaj, hogy
szúrnak a kések, tépázódnak a szárnyak,
lebegés még vagy már zuhanás ez,
mégis óvatosan, lassan – arcunkról tűnik a derű –
finom mozdulatainkkal el csak el a földtől.
Árkádra árkád, kőre kő.
Szamárhát, csipke, oszlopfő.
A ritmus kúszva körbeér.
A színe barna, törtfehér.
S a látvány – túl a támfalon –
elnyugszik kúton, lombokon.
Darócruhánk is megpihen.
Itt könnyű élned, Istenem.
Alig – bár,
mondta ez is az.
mégis – minek.
Mit – kérdeztem
volna, ha
de nem, bár,
alig, de mégis.
Például reggel,
még voltam,
s ekként a délelőtt,
egész estig.
Akkor mondtam:
Szánts a hajamba.
Mintha földmunka.
Mintha földmunkás.
És köptem is
az ágy mellé,
ahol már több
köpés volt.
Emlék. Kis
csecse-becse
az életemről.
Rossz – mondta
és a porszívóra
gondoltam először,
holott az életem,
ami szintén volt,
ahogy a háztartási
gépek és nem
működött.
Hogy nekem azt a nyálat
kell megennem, amit
habosra vert a nyelve.
Mert ő a szerelmem,
és azoknak meg kell
enniük egymás nyálát.
Mondja, s hogy öltsem
ki az enyémet, és kezdjem
éppen a szájsaroknál,
és onnét menjek befelé,
aztán ő is átnyújtja
az övét az én számba.
Ezt fogjuk csinálni,
s ha már ettünk
elég nyálat, benyúl
a nadrágomba és én
is az övébe – mondja,
neki az orromnak,
meg a szememnek.
Közelített, hogy beváltja
valóban, amit az imént szóban.
Beleláttam a torkába,
megijedtem, becsuktam
a szemem, nehogy tovább
nyíljon a járat,
egészen a gyomrába…
Nem értettem ott csukott
szemmel, hogy a szerel
mesek mért nem hánynak.
Vegyél meleg kabátot,
és érezd, hogy megnyílik az ég,
mikor a bolt csukva és
nem költhetünk pénzt.
Hunyt szem nem néz rám…
Minek, ha nyitva az egész.
Ettem a húst
és eszembe jutott,
hogy meghalt
a szerelmem.
S csak később,
hogy nincs.