←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Kései

N. T.-nek

        Anya, tudod, még túlontúl korán.

        Amit adtál – tíz ujjon mért évek –

        el is illant néhány füstkarikán.

        Anya, azóta csak a hiányod.

        Kihez fusson ma bennem a gyerek?

        Egy perc volt csak, és plomba kattant rajta,

        s szorítja, akár a köré nőtt terek.

        Anya, most nem győznek türelemmel,

        amikor dacos és konok vagyok,

        pedig legbelül, mint a legtöbb ember,

        csak nyugalmat, s szerelmet akarok.

Patyolat ingek alatt

      Óvatosan, lassan – arcunkon maradék derű –

      finom mozdulatokkal lebegünk,

      a szférákat szeli szárnyunk ide-oda,

      patyolat ingünk világol,

      lassan, hisz van időnk, úszunk, repülünk,

      csak hát a levegő hasít, jaj, hogy

      szúrnak a kések, tépázódnak a szárnyak,

      lebegés még vagy már zuhanás ez,

      mégis óvatosan, lassan – arcunkról tűnik a derű –

      finom mozdulatainkkal el csak el a földtől.

Kolostor

           Árkádra árkád, kőre kő.

           Szamárhát, csipke, oszlopfő.

           A ritmus kúszva körbeér.

           A színe barna, törtfehér.

           S a látvány – túl a támfalon –

           elnyugszik kúton, lombokon.

           Darócruhánk is megpihen.

           Itt könnyű élned, Istenem.

Háy János

Alig

             Alig – bár,

             mondta ez is az.

             mégis – minek.

             Mit – kérdeztem

             volna, ha

             de nem, bár,

             alig, de mégis.

             Például reggel,

             még voltam,

             s ekként a délelőtt,

             egész estig.

             Akkor mondtam:

             Szánts a hajamba.

             Mintha földmunka.

             Mintha földmunkás.

             És köptem is

             az ágy mellé,

             ahol már több

             köpés volt.

             Emlék. Kis

             csecse-becse

             az életemről.

Rossz

              Rossz – mondta

              és a porszívóra

              gondoltam először,

              holott az életem,

              ami szintén volt,

              ahogy a háztartási

              gépek és nem

              működött.

Szerelmesek

           Hogy nekem azt a nyálat

           kell megennem, amit

           habosra vert a nyelve.

           Mert ő a szerelmem,

           és azoknak meg kell

           enniük egymás nyálát.

           Mondja, s hogy öltsem

           ki az enyémet, és kezdjem

           éppen a szájsaroknál,

           és onnét menjek befelé,

           aztán ő is átnyújtja

           az övét az én számba.

           Ezt fogjuk csinálni,

           s ha már ettünk

           elég nyálat, benyúl

           a nadrágomba és én

           is az övébe – mondja,

           neki az orromnak,

           meg a szememnek.

           Közelített, hogy beváltja

           valóban, amit az imént szóban.

           Beleláttam a torkába,

           megijedtem, becsuktam

           a szemem, nehogy tovább

           nyíljon a járat,

           egészen a gyomrába…

           Nem értettem ott csukott

           szemmel, hogy a szerel

           mesek mért nem hánynak.

Vegyél

           Vegyél meleg kabátot,

           és érezd, hogy megnyílik az ég,

           mikor a bolt csukva és

           nem költhetünk pénzt.

           Hunyt szem nem néz rám…

           Minek, ha nyitva az egész.

 

Ettem

              Ettem a húst

              és eszembe jutott,

              hogy meghalt

              a szerelmem.

              S csak később,

              hogy nincs.

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk