←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Sükösd Mihály

Bárdossy: mártír vagy háborús bűnös?

Mindig érdemes figyelmesen hallgatni ifj. Hegedűs Lóránt nagytiszteletű urat. Református lelkész és a MIÉP országgyűlési képviselője, zsinóros Bocskai-öltözékben Csurka István mögött szokott lépdelni. Jóképű, egyszerre elszánt és szelíd arculatú fiatal férfi, régi festményeken így ábrázolják Jézus Krisztus lovagját. Most éppen azt állítja, hogy Bárdossy László néhai magyar miniszterelnök nem volt háborús bűnös, ezért igazságtalanul ítélték halálra, és végezték ki 1946-ban. A megjegyzésre, hogy véleménye a magyar történelemtudományi irodalomban meglehetősen elszigeteltnek mondható, ifj. Hegedűs lelkész és képviselő körülbelül azt mondja, hogy az csupa marxista mű. Az újabb megjegyzésre, hogy ezekből a könyvekből tanulnak az egyházi főiskolák hallgatói is, ifj. Hegedűs hallgat. Később azt mondja, hogy Szálasit a MIÉP nem kívánja rehabilitálni, mivel a nemzetvezető gazember volt. Nem épp jogi és történelmi érvelés.

A MIÉP rehabilitációs kísérlete Bárdossy ügyében nem az ősködből keletkezett. Schmidt Mária történész – akkor még korántsem miniszterelnöki főtanácsadó – évekkel korábban terjedelmes tanulmányt írt Bárdossy védelmében. Akkoriban nemigen keltett feltűnést, későbbi könyve – Diktatúrák ördögszekerén – is jórészt visszhangtalan maradt. Schmidt Mária velősen az első magyar kirakatper áldozatának tekinti Bárdossyt. Tehát, ha a szavaknak van értelme: Mindszenty József, Rajk László, Kádár János, Nagy Imre elődének.

Vegyünk most mélységesen mély lélegzetet, és kezdjük a kezdetén. Bárdossyt a népbíróság négy főváddal vádolta. Ezek közül a legsúlyosabb: a Szovjetunió elleni hadüzenet és a hadiállapot meghirdetése az angolszász demokráciákkal. További vádpont volt, hogy Bárdossy miniszterelnöksége idején valósult meg az úgynevezett harmadik zsidótörvény. Mármost kirakatperről, koholt vagy koncepciós perről akkor beszélhetünk, amikor a bírósági tárgyalás vádpontjai valamilyen cél érdekében eleve kitaláltak, koholtak, s a vádlott ártatlan, akár tagadja, akár elismeri nem létező bűneit. Bárdossy esetében koncepciós perről egyebek mellett egyszerűen azért nem beszélhetünk, mert az ellene emelt vádakhoz nem volt szükség kitalált elemekre.

A PER Tény, hogy Bárdossy kiválóan viselkedett a népbírósági tárgyalás során. Hűvös és fegyelmezett magatartást tanúsított, hatalmas történelmi és jogismeret birtokában érvelt és fogalmazott. Már a háború utolsó éveiben számított arra, hogy Németországot és szövetségeseit legyőzik, s őt, a vesztesek egyikét háborús bűnösként bíróság elé állítják, és halálra ítélik. Hogy féltette-e életét, nem tudható. A bíróság előtt nem önmaga személyiségét védte, hanem a státusát, a kötelességét: ő államhivatalnok volt, s mindenkor csupán államhivatalnoki feladatát teljesítette. Továbbá mindenkor függő viszonyban volt, többféle irányban. Fölfelé a kormányzótól függött, lefelé a nyíltan nácibarát, folyvást a német követelésekre hivatkozó magyar tábornokoktól. Leginkább pedig a geopolitikai és külpolitikai körülmények abszolút determinációjának foglya volt.

Hatalmas hiba volt, hogy a népbírósági tárgyalások sorozata éppen Bárdossy perével kezdődött – írja emlékirataiban Schöpflin Gyula, akkoriban a Magyar Rádió műsorigazgatója, később stockholmi követ, aki a Rajk-per után Angliába emigrált. Először azért, mert a háborús bűnösök közül Bárdossy szerepe és felelőssége osztotta meg leginkább a magyar közvéleményt. Másodszor azért, mert a per gyors és kapkodó előkészítése során az illetékesek alábecsülték a vádlott intellektuális és szónoki képességeit, valamint Trianon állandó emlegetését a tárgyalóteremben. Akadtak fontos és zavaró mellékkörülmények is. A bíróság elnöke, Major Ákos nem rendelkezett a Bárdossyéhez mérhető jogi ismeretekkel. Továbbá feszélyezte a szerep, hogy rövid hónapokkal előbb még Horthy hadseregének hadbíró századosa volt, most pedig sokak szemében “kommunista báb”. Az egyébként értelmes Major Ákost olyannyira zavarták a körülmények, hogy a tárgyalás harmadik napján elveszítette a fejét. Amikor Bárdossy valamilyen összefüggésben sértőn említette meg Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét, az elnök a vádlottba fojtotta a szót, megbilincseltette, és kivezettette a teremből. Ezért a csúfságért a magyar népbíróság független elnökét mind a budapesti Szövetséges Ellenőrző Bizottság angol ezredese, mind Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes megdorgálta. A vádlott méltó intellektuális partnere a bíróságból egyedül a szociáldemokrata népügyész, Szalai Sándor szociológiaprofesszor lehetett, ő viszont hadarva beszélt, sőt raccsolt.

Mindezek azonban a per mellékes, bár fontos kulisszái csupán.

A SZEMÉLYISÉG Bárdossy László jellegzetesen magyar lateiner családból származott. Felmenői részint birtokos kisnemesek, részint államhivatalnokok, apja miniszteri tanácsos. Jogot tanult Budapesten és külföldi egyetemeken kiváló eredménnyel, megtanulta a három európai világnyelvet. Az első világháború idején előbb minisztériumi segédtitkár, majd miniszteri titkár a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban. Aztán átkerül a Külügyminisztériumba, s 1930-ban már a londoni követség tanácsosa, tehát gyakorlatilag második embere. Éveken át diplomata külföldön, legutoljára követ Bukarestben, innen emelkedik a külügyminiszteri székbe. 1941. április 3-án, ötvenegy éves korában, gróf Teleki Pál öngyilkossága után a kormányzó őt nevezi ki Magyarország miniszterelnökévé.

Igen okos ember volt, jelentős társadalomtudományi képzettséggel és külföldi tapasztalatokkal rendelkezett, ráadásul jól ismerte az angolszász típusú polgári demokráciák szerkezeti ábráját és működési mechanizmusát. Korán felismerte, hogy az első világháború utáni Magyarország közjogilag és gazdaságilag egyaránt korszerűtlen, Európa színvonala alatti állam. Társadalmi reformokra törekedett, a jobboldali konzervativizmus jegyében persze, de értelmes alapon. Mérsékelt földreformot tervezett, az egészségügyi szolgáltatások javítását, a közigazgatás korszerűsítését. Rövid miniszterelnöksége során mindebből kevés valósult meg.

Személyisége és tudata bonyolultnak látszik, egy hivatott pszichológus feltehetően érdekes dolgozatot írhatna róla. Okossága, intellektuális fölénye, szorgalma, munkabírása, hideg zártsága okából az egyetemen és munkahelyein sokan strébernek tartották. Elismerték, tisztelték, de nem kedvelték. A diplomáciai munkát örökös idegfeszültségben, stresszhelyzetben élte meg, már viszonylag fiatalon súlyos gyomorbántalmakkal küszködött, később fél gyomrát műtéttel kellett eltávolítani. Szakértők szerint a szervezetben felhalmozódó gyomorsavtól a személyiség ilyenkor lazít önfegyelmén, türelmetlenné, ingerültté, szétszórttá lesz: bármily jelentéktelennek látszik, Bárdossy némely döntéseiben ez a betegségfaktor is szerepet játszhatott. Egyetlen példa. Teleki Pál miniszterelnökségének utolsó időszakában Bárdossy még egyetértett fölöttesével: a magyar csatlakozást Jugoszlávia német lerohanásához úgy bonyolítsák le, hogy ne kerüljenek szembe az angolszász nagyhatalmakkal. Már az elképzelés is eleve fából vaskarika benyomását keltette, de aztán, már miniszterelnökként Bárdossy feledni látszott légvárszövögetését, engedett a német nyomásnak, s a Bácskába küldte a magyar csapatokat. Anglia megszakította ugyan a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal, de hát – ezt már gróf Bethlen István is jól tudta – Anglia messze volt.

Világnézetében Bárdossy nem volt náci, miniszterelnöksége előtt és alatt nem látszott különösebben lelkesedni a hitleri eszmékért. Ő egyrészt magyar és keresztény úriember volt, másrészt valóban állami közhivatalnok, ahogy a bíróság előtt nevezte magát. Feltűnő, hogy intellektuális készültsége birtokában sem foglalkozott magyar nemzeti ideológiával, mint elődei közül Gömbös, Imrédy vagy más világkép jegyében Teleki Pál. Horthy kormányzó elkötelezett híve volt, osztotta a Horthy-korszak vezető úri-keresztény osztályának úgynevezett “úri antiszemitizmusát”, de semmiképp nem volt véresszájú zsidófaló. Ez nem fért össze szellemi és lelki alkatával. Sokáig vallotta Horthy elmés mondata nyomán, hogy “a jó magyar zsidó a mi zsidónk”, de 1941 augusztusában habozás nélkül megvalósítja a harmadik zsidótörvényt. Ez az undorító rendelkezés kötelezővé teszi a házasság előtti orvosi vizsgálatot, “fajgyalázásnak” minősíti a zsidók és nem zsidók közti nemi érintkezést, megtiltja az úgynevezett vegyes házasságokat. Bárdossy világképébe a keresztény erkölcsiségen és az államhivatalnoki kötelességtudaton túl jókora adag cinizmus is belefért, Machiavelli klasszikus tanításához igazodva.

Rövid miniszterelnökségének egyik jellemző epizódja Kamenyev-Podolszk tragédiája. Itt 1941 augusztusában mintegy 16 ezer zsidót gyilkoltak meg. Bárdossy és kormánya nem tudta, hogy a deportálásnak tervezett akcióból tömeggyilkosság lesz. Amikor Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter tudomást szerzett a tényekről, azonnal leállíttatta az akciót. Bárdossy egyetértett.

TRIANON Mind e tények fölött ott sötétlett Trianon árnyéka. Magyarország nagy stigmája, a Horthy-korszak alapvető meghatározója a két világháború között. Több mint nyolcmillió magyar állampolgár került a békeszerződés értelmében elcsatolt területekre. Gondoljunk bele köznapi ésszel: ez azt jelentette, hogy legalább minden harmadik magyar családból valaki vagy valakik csehszlovák, román vagy jugoszláv állampolgárrá lettek. Futó személyes példa: népes apai rokonságom kivétel nélkül Erdélyben élt, Marosvásárhely környékén. Apám katonaorvos volt, a Horthy-hadsereg századosa, majd őrnagya. Mégsem látogathatta meg két évtizeden át imádott édesapját és testvéreit, s csak a katonai cenzúra által ellenőrzött leveleket írhatott. Trianon traumája a kor legjobbjait foglalkoztatta és gyötörte meg, Szekfű Gyulától Németh Lászlóig, Babitstól Máraiig.

A Horthy-rendszer egyik, minden mást uraló, szükségszerű alapeszméje lett a revízió, tehát a trianoni országcsonkítás megváltoztatása. “Csonka-Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország”, imádkoztuk már az elemi iskolában is, a tanítás megkezdése előtt. A revíziót azonban az adott politikai térségben csakis békés módon, fegyveres konfliktus nélkül lehetett elképzelni. Nemcsak azért, mert Trianon után a létszámában korlátozott, gyatrán felfegyverzett magyar hadsereggel győzni nem lehetett. Sokkal inkább azért nem, mert a nagyhatalmak nem tűrtek volna el holmi helyi háborút a kelet-európai térségben. Bethlen István, a korszak egyetlen nagy politikusa már a húszas években tudomásul vette, hogy a határrevízióhoz nem számíthat Anglia és Franciaország érdemi támogatására, legfeljebb magasztos ígérgetéseire. A nyugati demokráciák számára a másodrangú kelet-európai kisországok státusa megfelelőnek látszott, legalábbis Hitler felemelkedéséig.

Az egymást követő magyar kormányoknak tehát nagy szövetséges után kellett nézniük. Gömbös Gyula Mussolinihez törleszkedett, Imrédy Béla Hitlerhez. Trianon revíziója érdekében Horthy-Magyarország egyre szorosabban kapcsolta magát a jobboldali nagyhatalmakhoz, csatlakozott az antikomintern paktumhoz és a háromhatalmi egyezményhez. A hűség áraként Magyarország visszakapta a Felvidék nagyobb részét, a Bácskát, Észak-Erdélyt. Az elcsatolt területek visszatértét az anyaország lakosságának túlnyomó többsége diadalmámorban ünnepelte. Kétségtelen, hogy a Bárdossy-per során a vádlott iránti rokonszenv nemcsak intellektuális fölényét és személyes bátorságát illette, hanem a Délvidéket visszaszerző miniszterelnököt is. “Visszatért már Délvidékünk, visszaadta Horthy nékünk”, énekelték kórusban annak idején a kisiskolások. Holott Hitler adta vissza nékünk, későbbi vesztünkre.

Bárdossy miniszterelnöksége idején Magyarország már a hitleri Németország elkötelezett és hűséges szövetségesének számított. Amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót, Werth Henrik vezérkari főnök és nácibarát tábornoktársai arról győzködték a kormányzót és a miniszterelnököt, hogy Magyarország azonnal kapcsolódjék be a háborúba. Bárdossy ürügyként megvárta a kassai bombázást. Hogy a légitámadást német, szovjet, netán román repülőgépek hajtották-e végre: máig vitatott és lezáratlan történettudományi kérdés, de a végeredményen nem változtat. Kormánya élén Bárdossy László magyar miniszterelnök 1941. június 27-én hadat üzent a Szovjetuniónak. A mokány kisegér a szomszédos oroszlánnak, mondanánk, ha élcelődni lenne kedvünk. Később Magyarország hadban állónak tekintette magát Nagy-Britanniával és az Amerikai Egyesült Államokkal. A tárgyaláson hosszadalmas vita zajlott arról, miben egyezik és miként különbözik a hadüzenet, hadiállapot, hadban állás fogalma. Ez ma is a nemzetközi jogászok fontos vitáinak tárgya. Tényszerűen az történt, hogy akkor, 1941. június 27-én Bárdossy hadat üzent a Szovjetuniónak. Vagy hadiállapotban lévőnek nyilvánította országát a Szovjetunióval, gyakorlatilag egyre ment. Nem sokkal később a magyar csapatok átlépték a határt, holott Hitler egyértelműen nem kért magyar katonai támogatást a Szovjetunió elleni háborúhoz. Ez csupán Werth vezérkari főnök és Sztójay Döme berlini magyar követ konfabulációiban létezett.

Bárdossyt bűnösnek találta a népbíróság. Kötél általi halálra ítélték, az ítéletet kegyelemből golyó általi halálra módosították, kivégezték. Akkor, a még osztatlanul egységes, nemzetközi antifasiszta győzelem másnapján, a nürnbergi perekkel azonos időben ez a halálos ítélet várható, elvárható volt.

NÜRNBERG A háború vége felé, már a győzelem tudatában az antifasiszta koalíció vezetői közül Churchill és Sztálin a náci vezetők tömeges kivégzését ajánlotta megfontolásra. Később elvetették a tágan vett kollektív büntetés eszméjét, és a legfőbb háborús bűnösök perére készültek fel. 1945 nyarán Londonban megalakult a Nemzetközi Katonai Törvényszék, ez kezd munkához Nürnbergben 1945. november 20-án.

A háborúkban mindig a győztesnek van igaza. Így tartja a közhiedelem, választékosabban, de ugyanígy vélekedik Metternich és Kissinger is. Ám a második világháború nemcsak méreteiben, jellegében és a halottak számában különbözött minden korábbi háborútól. A büntetés módszerében is. Korlátozták a vádlottak egyéni szabadságjogait, tudatosan figyelmen kívül hagyták az általános jogelvet, hogy a büntetőjognak nem lehet visszamenőleges hatálya. A nürnbergi törvények megvalósítói és végrehajtói abban reménykedtek, hogy a per örökkévaló példa lesz: a jövőben az állam által elrendelt háborús és népellenes bűntettek nem maradnak büntetlenül. Idézet Rugyenko altábornagytól, a nürnbergi per szovjet főügyészétől: “Végre nem csupán a vádlottak személyéről ítélkezünk, hanem az általuk létrehozott intézményekről és szervezetekről is, továbbá emberellenes elméleteikről, amelyeket a világ és az emberiség ellen már régóta tervezett gonosztetteik céljából dolgoztak ki.” Másik idézet az amerikai fővádlótól, Robert H. Jacksontól: “Nem tagadhatjuk, hogy korunknak is joga van ahhoz, hogy új szokásokat kezdeményezzen. Engem tehát nem zavar, hogy az általunk lefolytatni kívánt vizsgálat jogi előzmények nélküli. Valóban itt az ideje annak, hogy ilyen jogi elv alapján cselekedjünk, amely szerint a támadó háború jogellenes, és megindítói megbüntetendők.”

A nürnbergi per egyik legfőbb célja az volt, hogy a legmagasabb szintű náci vezetők személyében a teljes nemzeti szocialista rendszert is elítélje. A második világháború okaként a bíróság a náci Németország vezetőinek agresszív, területszerző szándékát jelöli meg. A vádpontok között szerepel az európai zsidóság elleni népirtás is.

Minderről azt írja különvéleményében Schmidt Mária történelem-tanárnő, hogy “a nürnbergi per igazi kirakat- vagy látványper volt”. Vajon miért? Legfőként azért, mert hallgatott a győztes szövetségesek vétkeiről, a Katynban lemészárolt lengyel katonatisztekről, a polgári lakosságot pusztító drezdai légibombázásról, s nem utolsósorban Hirosimáról. A nürnbergi per kitervelőinek további vétke: “azt hitték, azt hirdették, hogy joguk és erkölcsi alapjuk van arra, hogy megítéljék, melyik háború igazságos, és melyik nem az, ki az agresszor, és ki nem. Magukat az igazságszolgáltatás letéteményesének, az emberiség képviselőjének tekintették, és úgy képzelték, beszélhetnek és ítélhetnek az egész emberiség nevében. Ugyanakkor nem sikerült kivonniuk magukat a »korszellem« hatása alól, ezért vetették be a kollektív büntetés elvét is az általuk megjelölt »bűnösökkel« szemben. Magukat a törvények fölött állóknak tekintve új törvényhozási korszakot hirdettek, melyet azonban csak az általuk meghatározottak körével szemben rendeltek alkalmazni.”

Mit lehet ehhez hozzátenni hosszas történelmi érvelés nélkül, pusztán ép emberi ésszel? Kik azok a nevükön nem megnevezett nagyhatalmi illetékesek, akik a háttérből megtervezték, elrendelték és kivitelezték a nürnbergi pert? A már halott Roosevelt, az élő Truman, Churchill, az ördögi Sztálin? A nürnbergi pernek azóta hatalmas irodalma született, számos történelmi és főként jogi fenntartás olvasható. Schmidt Márián kívül azonban nem ismerünk szerzőt – legfeljebb újnácit –, aki a Nürnbergben elítélt háborús bűnösöket “bűnösöknek” írta volna. Az írásbeliség érvényben lévő szabályai szerint ugyanis az ilyen idézőjel az állítás kétségbe vonását jelenti.

Nem tagadható, hogy Schmidt Mária következetesen gondolkodik. Könyvében Tisót is rehabilitálni kívánja. “A független Szlovákia elnöke, Tiso ellen nagyszabású kirakatperben halálos ítéletet hoztak.” Független Szlovákia? Nem inkább náci bábállam azután, hogy Hitler lerohanta és darabjaira zúzta az egységes Csehszlovákiát, emigrációba kényszerítve Beneš elnököt és kormányát. Természetesen a román Antonescu marsall is kirakatper áldozata lett. Holott Romániának “Antonescu vezetésével sikerült elkerülnie a legrosszabbat, és belső stabilitását megőrizve megszerezni a földrajzilag távolabb fekvő, és irányában legalábbis némi jóindulatot mutató hitleri Németország támogatását.” Az olvasónak olykor az a kényszerképzete támad, Schmidt Mária nem is tudja, mi jön ki az írógépéből vagy a szövegszerkesztőjéből. Antonescu tárgyalásán, akárcsak Tisóén és Bárdossyén, “nem volt szabad a szovjet imperializmusról, az államaikat fenyegető orosz veszélyről, a szovjet katonai fenyegetésről, a szovjet hadsereg által provokált katonai támadásokról etc. beszélni”. Egyrészt ez nem tartozott a népbírósági perek tárgyához. Másrészt és döntően: nem a Szovjetunió támadta meg Romániát, Szlovákiát és Magyarországot, hanem fordítva történt. Ilyen egyszerű ez.

Bárdossy peréből a tanulság nyilvánvaló. Aki a vezető államhivatalnok szerepét felvállalja: szükségszerűség és szabad akarat örökös kettősségében kell hogy a mindenkor lehetséges, legjobb alternatív választ megtalálja. Bárdossy abszolút szükségszerűséget tételezett fel, s ennek jegyében cselekedett. Így lett háborús bűnös, ezért bűnhődött.

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk