Vissza

 „VONZÁSOK ÉS VÁLASZTÁSOK”

AZ ÚJ TÖRVÉNY FŐBB DÖNTÉSI PONTJAI

Részlet Vadász János: Közszolgálati reform c. könyvéből (VI. fejezet 4. alfejezet)


Amikor a közszolgálat emberi erőforrásait – az általa szolgált lakosság teljesebb körű, jobb minőségű, eredményesebb ellátása érdekében – akarja mozgósítani egy reform, egy modernizáció, amely majd (teljes kifejtettségében, a kezdetben hiányzó területek bevonása után) közel nyolcszázezer embert érint közvetlenül, akkor sok következményre kell számítani.

A magyar közszolgálat rendszere ugyanis nem önmagától olyan túlszabályozott, áttekinthetetlen, igazságtalan, pazarló és hiánnyal küszködő, s mindenek előtt (rossz értelemben) konzervatív, mint amilyen. Tapasztalatom szerint van egy kicsi, de fontos része a felső (minisztériumi) köztisztviselői karnak, amely gyakorlatilag kontroll nélkül cselekedhet, érvényesítheti – a szolgálat tartalmától független, vagy azzal éppen ellentétes – érdekeit, ellenállhat minden ésszerűsítő, hierarchiákat lebontó, párhuzamosságokat megszüntető kormányzati akaratnak. Ez a kör akadályozza a modernizációt. Teheti, mert sem a folyamatosan változó politikai-hatalmi berendezkedések, sem a demokratikus intézményi- vagy civil kontroll (ilyen nem lévén) nem zavarja. Súlyos, terhelő bizonyíték minderre az a még ma is hatályos közszolgálati jogszabály-dzsungel, ami az elmúlt tizenöt évben létrejöhetett és folyamatosan növekedhetett. S melynek fennmaradása érdekében 2002-2006 között – az azzal ellentétes kormányzati elhatározás, és a konkrét jogszabályok szerinti cselekvési kötelezettség, az elkészült új törvénytervezet ellenére – sikeresen lobbizott.

„Felül” a politikai-kormányzati közigazgatási-közszolgálati szakértelem és műveltség hiánya okoz súlyos gondokat. „Alul” a civil társadalom kontrollja, közte kiváltképp az erős és harcos szakszervezeti nyomásgyakorlás hiányzik, nagyon. (Ez utóbbi elsődlegesen azért, mert a rendszerváltoztatás kezdetén a gyenge, tömegbázis nélküli választási pártok tudatosan fosztották meg anyagi, jogi eszközeik döntő többségétől, támogatottságuktól, és adták ki a jelszót: „Lépjetek ki a szakszervezetekből!” – nem téve hozzá: „Tegyétek védtelenné magatokat!”)

Ha párt politikai programjának részévé teszi, győz, azután kormány-programjában is megjeleníti a közszolgálati reformot (több példa volt már erre), akkor sok erő mozdul meg. A gazdasági elit – reform alatt restrikciót értve – a forráskivonás -, majd annak megszerzése érdekében kezd dolgozni (jó partnerek ehhez a laikus párt-politikusok). A közszolgálati dolgozók érdekképviseletei, amelyek e töredékes voltukban is a legerősebb szervezettségű, legnagyobb nyomásgyakorló képességű társadalmi szervezetei fogyatékos demokráciánknak, közszolgálati bér- és szociális juttatás-jobbítást követelnek (joggal). A fiskális, a monetáris szakpolitikusok, a pénzügyi és banki apparátusok a költségvetési egyensúly védelmébe fognak rögtön, gyakran egyszerre cselekedve a reformért, és az ellen. A felső köztisztviselők azon része, amelyről írtam már, eközben saját, fejlett technikáival méri fel az erőviszonyokat, teszi fel a kérdéseket és az ál-kérdéseket, majd válaszként szintén – ellenállás nélküli – „munkához” lát.

Bizonyítva: „nincs változtatási szükség-helyzet”, a rendszerek tulajdonképpen jól és eredményesen működnek („bár, ismerjük be – mondják, ha nagyon kell –, vannak jobbítandó részei!”). Bizonygatva: azok a különbségek, amelyek – hogyan, hogyan sem – kialakultak a közszolgálat dolgozói között, alapjában véve rendben vannak, elvégre „hogyan is lehetne egy napon említeni a minisztériumi beosztott tisztviselő bérben és juttatásokban tükröződő súlyos felelősségét a közintézményben szolgáló pedagóguséval, vagy orvoséval!”. S végül, bizonyítva (ha nagyon-nagyon muszáj): elegendő a nagy, valódi reformot jelentő változással szemben a jogintézmények „fokozatos harmonizációja”, a juttatások, a rendező elvek, keretek egymáshoz közelítése úgy, hogy valójában – amiről a politikák mit se tudnak – minden maradjon a „régiben”.

Az elmúlt négy évem legtöbb napját ezekkel a meddő vitákkal kellett eltöltenem úgy, hogy közben a valódi munka, a közszolgálat emberi erőforrásait fejlesztő reform, s az azt megjelenítő törvény, aminek megalkotására vállalkoztam, elkészüljön. Sikerült. Sok tanulsággal szolgálhat e bevezetés után dr. Kiss György szakmai tartalmú tanulmányára alapozottan az a kérdés- és válasz-sor, ami éppen arról szól: maradjon-e meg a több tízezer paragrafusos hatályos szabályozás a közszolgálatokban, legfeljebb „kerettörvény” hozzáillesztésével harmonizálva azt, amit rögzíteni óhatatlanul szükséges, vagy új közszolgálati kódex szülessen, s megkezdjük egyszerűsíteni, áttekinthetővé, feladat-alapúvá, igazságossá tenni a rendszert.

 

I. A KÓDEX ÉS A KERETJELLEGŰ SZABÁLYOZÁS KÖZÖTTI VÁLASZTÁS

Ha – mint most – az egymástól eltérő szabályozási módszerek előnyeinek és hátrányainak bemutatására kerül sor, feltétlenül tekintetbe kell venni a jelenlegi széttöredezett, áttekinthetetlen hazai közszolgálati viszonyokat. A hatályos közszolgálati szabályozások jelenlegi állapota tarthatatlan.

A szabályozás átláthatatlan, nem megfelelő a jogbiztonság, a jogalkalmazás bizonytalanságban van. A szabályozás nem védi megfelelően a szolgálatadó államot, önkormányzatot, másrészt a közszolgálatokat igénybe vevő állampolgárokat s a közszolgálatban foglalkoztatottakat sem. Az egyes közszolgálati bérrendszerek, illetményen kívüli díjazások, valamint szociális rendszerek nem egyensúlyosak, nem teljesítményorientáltak. Indokolatlan különbséget teremtenek az egyes közszolgálati területek között. Az eltérések és megkülönböztetések a jogi rendszerben nem indokolhatók és az e területeken dolgozók számára több esetben szubjektív igazságtalanságérzetet keltenek.

E tények ismeretében kell választani – a modernizáció érdekében – a megoldások között.

 

1) A KERETJELLEGŰ SZABÁLYOZÁS ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI

A keretjellegű szabályozás önmagában is több megoldási változatot jelent. Elképzelhető egy közszolgálati kerettörvény, amely kellő részletességgel meghatározza a közszolgálat általános elveit, valamint szintén részletesen a közszolgálat valamennyi területén érvényesülő szabályokat.

A másik megoldás értelmében a kerettörvényként egy ún. általános közszolgálati statútum jelenne meg, amely meghatározná a közszolgálat elveit és külön részletezés nélkül azokat a nem elv jellegű szabályokat, amelyek valamennyi közszolgálati területen érvényesülnének.

Mindkét megoldás azt feltételezi azonban, hogy megmaradnak a jelenleg hatályos törvények.

A háttérként szolgáló törvények tartalma azonban eltérően alakulna, attól függően, hogy részletesebb kerettörvény, vagy közszolgálati statútum megalkotására kerülne sor. Amennyiben közszolgálati kerettörvény képezné az alapját a közszolgálat szabályozási rendszerének, úgy óhatatlanul azzal a problémával kellene szembesülnie a jogalkotónak, hogy az egyes közszolgálati területek jelenlegi divergáló szabályozási rendszerét egymáshoz közelítenie kellene, hiszen a közszolgálat kereteit meghatározó, kellően részletes szabályozás erre ad felhatalmazást. Ez önmagában nem jelenthet problémát, kérdés azonban, hogy egy ilyen megoldás mellett mi marad az egyes háttértörvényekben.

Másképpen fogalmazva: fennáll az egyes törvények kiüresedésének veszélye.

Abban az esetben viszont, ha közszolgálati statútum szolgál alapul a további szabályozás kiépítésére, úgy az a látszatmegoldás körvonalazható, hogy az elvszerű statútum mögött minden marad a hatályos tartalmú törvények szerint. Azaz, némi korrekcióval, egymással párhuzamosan, de egymástól lényegükben függetlenül érvényesülnek az egyes törvények.

Kérdés, hogy a közszolgálati kerettörvény, illetve statútum alapján felépülő közszolgálati szabályozásnak melyek az előnyei és melyek a hátrányai.

A szabályozási modell előnyei az alábbiak:

– akár kerettörvény, akár statútum a szabályozás kiindulópontja, kialakul egy olyan elvrendszer, illetve különösen a kerettörvény esetén olyan szabályrendszer, amely zsinórmértékül szolgálhat valamennyi közszolgálati terület számára;

– a háttértörvények megjelenítik az egyes közszolgálati területek közötti különbségeket, fenntartva, illetve erősítve a közszolgálati területek között már meglévő prioritásokat. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a rendszer konzervál, ugyanis a kerettörvény, illetve a statútum, valamint a háttér törvények annak ellenére, hogy a keret adott, egymástól relatíve függetlenek, így adott politikai szándék esetén a rendszer elemei könnyebben elmozdíthatók, az új hierarchiák, privilégiumok könnyebben beépíthetők.

 

A rendszer előnyeinek összefoglalásaképpen hangsúlyozandó, hogy ezek alapjaiban a jelenleg hatályos rendszer viszonylatában értékelhetők. Egy ilyen megoldás ugyanis sokkal inkább a differenciálás felé hajlik, illetve mögöttesen sokkal könnyebben a jelenlegi – sokszor bírált – állapot tartalmi fenntartását segíti elő.

 

A kerettörvény, illetve a statútum hátrányai az alábbiak:

– mindkét megoldás konzerválja a jelenlegi, több tízezer paragrafusos közszolgálati törvényi, jogszabályi rendszerek széttagoltságát, áttekinthetetlenségét és az azokban meglévő hátrányos megkülönböztetéseket, sőt, azokhoz újabb törvényi szabályozást tesz hozzá;

– abban az esetben, ha a kerettörvény alapozású szabályozás valósul meg, úgy könnyen előfordulhat, hogy a háttér-törvé-nyek kiüresednek, és ennek elkerülése végett egymás szabályainak átvételére, illetve ismétlésére kerül majd sor, amire a hatályos szabályozásban is bőven találunk példát;

– amennyiben a statútum alapozású szabályozás valósul meg, az egyes közszolgálati területek érdekérvényesítési lehetőségeitől függően a szabályozás változatlan tartalmú marad és a statútum elvei a gyakorlatban elhalványulnak;

– ha a jelenlegi széttagoltság megmarad és ráadásul ezt egy közös elv és szabályozórendszer is támogatja, ez egyrészről a közszolgálatban résztvevők teljes kiábrándultságához vezet, továbbá – mivel a rendszer konzerválódik – a későbbi átalakítására rendkívül csekély a lehetőség.

 

2) A KÓDEX JELLEGŰ SZABÁLYOZÁS ELŐNYEI ÉS HÁTRÁNYAI

A kódex jellegű szabályozás az előző pontban jellemzett szabályozási módszertől filozófiájában tér el. E megoldás már puszta létében is a közszolgálat egységét fejezi ki. Tükrözi a nyilvánvaló differenciálás szükségességét, de ezzel együtt a közszolgálati pályák kiszámíthatóságát, biztonságát, több irányú tervezhetőségét, a stabilitás és a rugalmasság új egyensúlyát jeleníti meg.

 

A közszolgálati kódex megalkotásának előnyei az alábbiak:

– a közszolgálat elveiben és szabályaiban minőségében különbözik a magán munkajog szabályaitól. Ez megnyilvánul a közszolgálati jogviszony törvényi tartalmában, a közszolgálati szerv meghatározásában, az életpálya modellre épülő előmeneteli rendszerben, a szociális juttatások rendszerében, és távlatokban a szociális biztosítási rendszerek kialakításában, az átláthatóság követelményeit teljesítő törvényi joganyag mennyiségének lényeges mértékű, a korábbi (csak a törvényi szinten) 1100 paragrafus egyharmadára való csökkentésében;

– a közszolgálati kódex elsősorban integrál, ugyanakkor nem mellőzi az egyes közszolgálati területeken megnyilvánuló különbözőségek markáns megjelenítését. Következik ez abból a tételből, hogy a minél nagyobb méretű integráció erőteljes és hatékony, szakmai megalapozottságú – de a közös kiinduló pontok által koordinált – differenciálást indokol;

– a közszolgálati kódex hatékonyabb irányítási modell kialakítását is lehetővé teszi. Ebből az is következik, hogy a differenciáláson alapuló, és a rendszer egyes elemeinek elmozdulását igénylő intézkedések egységes szervezetben, azonos koncepció alapján, ugyanakkor az ellentétes érdekek ütköztetésével gyorsabban és hatékonyabban megvalósítható;

– az új közszolgálati rendszer alkalmas arra, hogy integritásán belül akár különböző jogintézmények beiktatásával kellő rugalmassággal szabályozza az eltérő feladatot ellátó közszolgálati alkalmazottak jogviszonyait (lásd a kinevezés és a közszolgálati szerződés differenciált intézményrendszerét);

– az új törvény hatékonyabb érdekegyeztetési rendszer kialakítását is lehetővé teszi, amelyben mind a központi és a helyi, és mind az egyes területeket képviselő érdekképviseletek a rendszer egészéhez viszonyítottan tudják képviselni a közszolgálati alkalmazottak érdekeit;

– jogalkotási és jogalkalmazási szempontból e megoldás előnye, hogy az új közszolgálat másképpen differenciálódik mint a kerettörvény vagy a statútum alapú megoldás. A kódex ugyanis általános és különös részből áll. Az általános rész jóval részletesebben, mint a kerettörvény, meghatározza az elveket és az általános szabályokat. A különös rész, attól függően, hogy az egyes közszolgálati területek milyen sajátossággal rendelkeznek, lehet hogy röviden, illetve akár terjedelmesen rendezi az általános rész felhatalmazása alapján a sajátos viszonyokat. Ez a rendszer már önmagában is jelentős mértékben segíti a jogalkalmazás számára a rendszer áttekinthetőségét, a betartása és betarthatósága iránti közérdek érvényesülését.

 

A közszolgálati kódex által megvalósítandó szabályozási módszer előnyei szintén a jelenleg hatályos szabályozáshoz viszonyítva értékelhetők. A kódex valóban alkalmas arra, hogy mindazokat az aránytalanságokat megszüntesse, melyek a jelenleg egymástól függetlenül egzisztáló törvények által adottak. Kiküszöbölhető a párhuzamos, egymásra utaló szabályok sokasága, azaz ez a megoldás módszere és tartalma miatt modernizálja a jelenlegi szabályozást.

 

A kódex jellegű törvényi szabályozás esetleges hátrányai:

– mivel az e koncepció mentén kialakított szabályozás alapjaiban változtatja meg a jelenlegi széttagolt struktúrát, a véleményezők egy része szerint fennállhat a veszélye, hogy a jogalkotó túlzottan az egységességre helyezi a hangsúlyt. E megjegyzések a rendszer alkotmányossági helyzetének félreértésén alapulnak. A törvény általános részének vitájában az előterjesztő rámutatott az Alkotmánybíróság néhány határozatára, amely rögzítette, hogy a foglalkoztatás eltérő sajátosságait figyelembe vevő, differenciált szabályozás nem minősül diszkriminációnak. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint alkotmányellenes megkülönböztetés ugyanis csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek viszonylatában vetődhet fel. Ezért a közszolgálati kódex nem alkotmányellenes. A kódexnek az általános része is több helyen utal a differenciálás szükségességére azzal, hogy „e törvény” (különös része), illetve közszolgálati jogviszonyra vonatkozó szabály (ebbe a körbe tartozik a kollektív szerződés is) rendezi az általánostól eltérő életviszonyokat;

– kétségtelen, hogy az egy törvényben való szabályozás a jelenlegi széttagolt szabályozással szemben bizonyos rendet igényel, amely valójában azt jelenti, hogy az egyes területeken jelentkező és indokolt modulációkat a többi közszolgálati területhez való viszonyításban kell értékelni. Ezzel kapcsolatban rögzítendő, hogy a rugalmas és hatékony reagálás nem feltétlenül a jogi szabályozás függvénye, hanem sokkal inkább kötődik a rendszer irányításához, igazgatásához;

– a közszolgálati kódex hátrányaként említhető, hogy egy ilyen szabályozásnak lesz tehetetlenségi nyomatéka is. Megfigyelhető azonban, hogy a jelenlegi széttagolt, egymástól függetlenül funkcionáló rendszerek sokkal nagyobb a tehetetlenségi nyomatéka. Ezt jól mutatják azok az észrevételek, melyek az új közszolgálati törvényt már létéért is megkérdőjeleznék. Ami egy adott normaanyag konzerválódását, „besülését” illeti, ez a veszély abban az esetben küszöbölhető ki, ha a szabályanyag kellő belső koherenciával rendelkezik, továbbá a differenciálás követelményeinek megfelelően az egyes elemek oly módon is mozgathatók, hogy ezt a koherenciakövetelményt ne sértsék.

 

Összefoglalva:

A kerettörvény megalkotása esetén a mögötte lévő, törvényi szintű 1100 szakaszos, egymásnak is ellentmondó, egyensúlytalan jelenlegi szabályok megmaradnának azzal, hogy tartalmukban tükrözik az egyes közszolgálati területek specifikumait. A mai hatályos szabályozás viszont nem egyszerűen differenciált, hanem mindenfajta integrálási alap hiányában szétesett (kiemelés: Szerk.). Tükrözi ezt az egyes szaktörvényekben egyre erőteljesebben halmozódó foglalkoztatási szabályok megjelenése, illetve a korábban egységesen kezelt közalkalmazotti bértábla széttöredezése.

A kódex jellegű törvény általános és különös részből áll. A törvény általános része tartalmazza a közszolgálat elveit, és a minden közszolgálati területre kiterjedő szabályokat. A különös rész tartalmazza e kereteken belül az egyes közszolgálati területek sajátosságait. Nem értek egyet azokkal az okfejtésekkel (legutóbb ld.: Dudás [2005]), amelyek ezzel az érvrendszerrel elsősorban a mai kormányzati jelszavakat állítják szembe, védelmezvén a hatályos „rendet”.

A valódi változást az új kódex jellegű közszolgálati törvény megalkotása jelenti. E munka során az integrálás követelménye mellett minden egyes jogintézmény tekintetében feltétlenül figyelemmel kell lenni a differenciálásra, a rendszer flexibilitásának biztosítására.

 

II. A KÖZSZOLGÁLATI JOGVISZONYRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY FŐBB DÖNTÉSI PONTJAI

Az igazságosságot és esélyteremtést képviselő modern Magyar Köztársaságnak racionálisan szervezett, hatékonyan működtetett, versenyképes közszférát kell létrehozni, amelynek jó minőségű szolgáltatásait biztosítani tudja minden magyar állampolgár számára.

E feladat megoldásához: a) az állami, önkormányzati közszolgálati feladatvállalás tartalmát, b) az azt érvényesítő hivatali és közintézményrendszert (központi és önkormányzati igazgatás, rendvédelmi-védelmi szolgálatok, közszolgáltató közintézmények), c) a közvagyonnal való gazdálkodást, a finanszírozást, d) a közszolgálatban dolgozók jogi, foglalkoztatási, bér, szociális, érdekképviseleti helyzetét meg kell vizsgálni, illetve kell újraszabályozni.

A közszolgálati jogviszonyról szóló törvény az államnak, az önkormányzatnak, mint munkáltatóknak, a közérdek érvényesítése céljából foglalkoztatott munkavállalóira (a korábbiak szerinti: köztisztviselőkre, közalkalmazottakra) vonatkozik most, akiktől e törvény, és más jogszabályok pártatlan, méltányos, szakszerű munkát követelnek meg.

A szabályozás egyszerűsége, átláthatósága, tömörsége, betarthatósága – az ellentmondásos, igazságtalan mai törvényekkel szemben – az elvárt rugalmasság, a versenyképesség, a szférák közötti átjárhatóság, a teljesítmény-növelés alapja.

 

A törvénytervezet főbb döntési pontjai a következők:

II. 1) Rugalmasság, versenyképesség, átjárhatóság az új közszolgálatban

1) Az új közszolgálati foglalkoztatás feladat-alapú rendszer. Tartalmát, mértékét a feladat szakmai követelménye határozza meg, ami feladatarányos foglalkoztatást alakít ki. Ott teremt munkahelyet (az embereket közvetlenül érintő közszolgáltatásokban), ahol arra szükség van, s ott takarékoskodik, ahol a párhuzamosságok, felesleges hierarchiák, pazarlások megszüntetése azt lehetővé teszi. Ennek érvényesítése folyamatos munkát igényel, mert először a mérést valósítja meg, azután módosít a foglalkoztatás szerkezetén, mértékén. Ezért nem engedhető meg idő előtt a munkaerő-piaci hatások becslése, hiszen azokról ma (a mérések előtt) senkinek nem lehet valós információja.

2) A törvény az érdemi feladatra közszolgálati kinevezett, a gazdasági, műszaki, technikai, adminisztratív, fizikai munkavégzésre közszolgálati szerződéses foglalkoztatást vezet be.

3) A gyakornoki foglalkoztatás a pályakezdők közszférába vonzását, a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetősége az időseknek az életpálya lezárását, a kettő együttesen a munkaerő-piac nyitottabbá tételét segíti elő.

4) Az atipikus foglalkoztatás rendszerszerű alkalmazása (pl. részmunkaidő, távmunka, otthon végzett munka) növeli a versenyképességet, a rugalmasságot, a feladathoz való alkalmazkodást.

5) Minőséget javít az érdemi feladatot ellátóknál közszolgálati alapvizsga igénye, a szakmai végzettség követelménye alkalmazási feltételként, s az akkreditált – egyetemekre, főiskolákra alapozott – képzési, továbbképzési rendszer bevezetése, mely piacképes tudást nyújt.

6) Munkajövedelemben az új alapilletmény a bértömeg 65 %-át garantálja bértáblában. (A jelenlegi rendszeres illetményből származó jövedelemnél azonban senki nem kaphat kevesebbet.) A szakmai többletvállalást a bértömeg 15%-át kitevő pótlékrendszer, a mért és objektívan értékelt jó teljesítményt a bértömeg több mint 10 %-a ismeri el illetményben. Az értékelés eredménye a munkajövedelmek differenciálása, a jó munka díjazása, s hogy az alacsony színvonalú munkavégzés a rendszerből való kihullást okoz.

7) Szociális juttatásokban az indokolatlan megkülönböztetések felszámolása, a közszolgálati egészségbiztosítási, közszolgálati nyugdíjrendszer több cikluson át megvalósítandó bevezetése, a választható (cafetéria) juttatások rendszereinek fokozatos kiépítése növeli a közszolgálat munkaerő-piaci vonzását.

8) A rendezett munkaügyi kapcsolatokkal, érdekegyeztetéssel az állam és az önkormányzat munkáltatói szerepvállalása nyújt, pl. az ágazati, ágazatközi, önkormányzati, és munkahelyi kollektív szerződés-kötési lehetőséggel a jelenleginél nagyobb rugalmasságot.

9) A törvény teljes körű átjárhatóságot biztosít a korábbi köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszonyok között, megszünteti az igazságtalan megkülönböztetéseket, s nyit a piaci szféra felé is.

 

II. 2) A teljesítményértékelés és a munkajövedelem összekapcsolása

1) A teljesítménymérés – szakítva az eddigi gyakorlattal – arra irányul, hogy a kitűzött feladatot a közszolgálat dolgozója milyen minőségben, mennyire hatékonyan, eredményesen oldotta meg. Teljesítmény és munkajövedelem között – mint a versenyszférában – a közszféra egészében közvetlen kapcsolatot teremt az új törvény.

2) A közfeladatot törvények, egyéb jogszabályok, önkormányzati rendeletek írják elő. Az elvárást a szervezetek munkatervi tartalmazzák. Az értékelés az országgyűlés, a kormány, a minisztériumok, az önkormányzatok, az intézmények, a csoportok és az egyének szintjén történik.

3) Az értékelés folyamatában részt kell venniük, pl. intézményszinten a vezetőknek, a vezetőt irányítóknak, a szakma, a felhasználók, a szakszervezetek képviselőinek, és az értékelteknek. Az eredmény a munka mennyiségét és milyenségét mutatja meg. Az értékelés a versenyszférában bevált objektív módszerek ésszerű alkalmazásával történik.

 

 

Vadász János "Közszolgálati reform" című könyve megrendelhető a Kossuth Kiadó ZRT. 1327 Budapest, PF. 55. postacímen, illetve a marketing@kossuth.hu e-mail címen. A Kossuth Kiadó vevőszolgálata a Toldy Ferenc Könyvesboltban működik, BP. Fő u. 40. (a Magyar Művelődési Intézet közelében)