Vissza

KÖSZÖNTŐ

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége és a Magyar Művelődési Intézet köszönti Juhász Miklós fotóművészt abból az alkalomból, hogy a Magyar Kultúra Napján kitüntették a Csokonai Vitéz Mihály Alkotói díjjal.

Nemcsak neki volt ünnep az a nap, hanem nekünk is, akik ismerhetjük kitartó szorgalmát, különleges tehetségét, vizuális élményt nyújtó képi világát és a folyamatosan bővülő gazdag életművét. Örömet jelent, hogy közvetlen környezete, Miskolc városa is megbecsüli és értékeli közhasznú alkotómunkáját, amely immár fél évszázada rendkívül termékeny. Ennek köszönhetően nemcsak a városban, a megyében vagy az országban, de az egész világon ismerősen cseng Juhász Miklós neve a fotókiállításokon.

Szerény természetéből adódóan, Ő nem biztos, hogy elmondaná Önöknek, én azonban megtehetem: Magyarországon egyedüliként viseli a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség EFIAP kitüntetését, pontosabban ennek bronz fokozatát, amelyet 2004-ben Budapesten, a 27 FIAP Kongresszus megrendezésére hazánkba érkezett FIAP elnökétől vehetett át, az Iparművészeti Múzeumban. És ugyanitt, ugyanekkor tüntették ki az Év Fotográfusa 2004 címmel is, amelyet a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége alapított. Mindkét elismerést csak azok kaphatják, akiknek aktivitása átlagon felüli. Vagyis a díjakat odaítélő szakértői bizottságok kizárólag azt vizsgálják, hogy egy meghatározott időszakban hány hazai vagy nemzetközi tárlaton szerepelt valaki és hány művét mutatták be ezeken a tárlatokon.

Nos, Juhász Miklós elképesztő tempót diktál kortársainak a maga hetvenkét évével. Csak példaként: 2004-ben 26 nemzetközi tárlaton hetven alkotását mutatták be, s négy díjjal tüntették ki a különféle országokban megrendezett kiállításokon. Ha pedig az itthoni szerepléseket is számba vesszük, akkor száz fölé emelkedik a nyilvánosság elé került alkotások száma. Hangsúlyozom, egy év alatt!

Ez az oka annak, hogy a kortárs alkotók közül sokan példaképüknek tekintik Miklóst, s megpróbálják elsajátítani mindazt, ami őt jellemzi: a művészet iránti kellő alázatát; az új alkotások kiérleléséhez szükséges türelmet; az őszinte és egyszerű ábrázolási módot; a változatos kifejező eszköztár alkalmazását és az önértékelés szigorát. Vagyis azt, hogy csak az kerüljön nyilvánosság elé, amely tökéletes.

A vizuális kommunikációnak és élmény-nyújtásnak erre a fokára azok juthatnak el, akik egész életükben tanulnak és rendelkeznek az állandó megújulás képességével. Úgy, mint Miklós, aki mindig meglepi közönségét, a kiállítás-rendezőket, a sokféle kulturális háttérrel rendelkező zsűritagokat újabb és újabb műveivel.

Mi lehet a titka? Miért marad meg hetekig, hónapokig vizuális memóriánkban egy-egy felvétele?

Minden bizonnyal, ennek a hozzáadott érték a fő magyarázata. Vagyis az, hogy Juhász Miklós többet mutat, többet közöl velünk, mint amennyi a valóságban rendelkezésére állt. Tekinthetjük ezt harmadik típusú találkozásnak is, ahol már a nem szavak segítik két ember kommunikációját, hanem kizárólag a látványok, a szem által közvetített gondolatok hatnak ránk. Ehhez persze nekünk is pallérozni kell elménket, mert a képek olvasását, a képi motívumok hangsúlyos értelmezését ugyanúgy meg kell tanulnunk, mint az ábécét vagy a magyar nyelvet írva és olvasva.

A fotográfusok elsősorban a képi anyanyelvet beszélik, amelyet többnyire autodidakta módon sajátítottak el. Miklós barátom ebben is példamutató. Mert a tudás birtokában folyamatosan tanítja a fiatalokat, a fotográfia csodálatos világa iránt érdeklődőket arra, miként állíthatják meg a nézőt, miként hívhatják fel a figyelmet saját alkotásukra, hogyan készíthetnek a társadalom számára is fontos műveket.

De beszélhetnék a fotográfiai közéletben vállalt aktív szerepéről is. Arról, hogyan menedzseli alkotócsoportját, a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kört, amely évente nyeri el az alkotócsoportok országos fotópályázatának valamely díját.  Vagy a Diósgyőri Vizuális Műhelyt, melynek tagjai - vele együtt - sikeres szereplői a nemzetközi tárlatoknak. Figyelmet érdemel odaadó alelnöki munkája a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségében. De tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Magyar Fotóművészek Világszövetségének is. Ha mindenütt csak egy-két programban venne részt akkor is azt mondhatnánk, hogy fél életét a fotográfia, a fotós események töltik ki. És akkor még nem beszéltem a szakértői munkáról, a fotópályázatok zsűrizéséről, a közhasznú önkéntes munkáról, amellyel segíti a kiállítások megvalósulását.

Azt hiszem, azt remélem, hogy Juhász Miklós teljes életét él! Megvalósítja önmagát, segíti mások sikeressé válását és soha, egy pillanatra sem feledkezik meg a családjáról. Összhangba hozta mindezeket, s ennek köszönhető kiegyensúlyozott élete.

Azt kívánom neki, hogy jó egészségben és boldogságban őrizze meg mindezt. S ugyanakkor őrizze meg érdeklődését a környezete iránt; továbbra is segítsen felismerni és kiválasztani az emberi értékeket; öregbítse a kortárs magyar fotóművészet jó hírét a világban; tanítsa a felnövekvő fotós nemzedékeket; és gyarapítsa újabb és újabb alkotásokkal a fotókulturális nemzeti örökséget.

Győri Lajos