Vissza

Tájékoztató az Oktatási és Szakképzési Osztály tevékenységéről

Az Osztály munkatársai 2003-ban:

         Dr. Halász Lászlóné Kovács Éva – osztályvezető

         Kovács Edit – művelődés- és oktatásszervező

         Pozsgai Józsefné – szervező-ügyintéző

         Dr. Szabó Attila – szakképzési referens

 

A nemzeti kulturális örökség minisztere a feladat - és hatásköréről szóló 161/1998.(IX. 30.) kormányrendelet 7. § f. és g. pontja értelmében ellátja az Országos Képzési Jegyzékben ágazatához tartozó szakképesítések tekintetében a szakképzésért felelős miniszter feladatait és gyakorolja az iskolarendszeren kívüli szakmai oktatásban az őt megillető feladat- és hatásköröket.

Megtisztelő számunkra, hogy e fontos feladatok és hatáskörök ellátásával miniszter úr a Magyar Művelődési Intézetet bízta meg. 

Megemlítjük, hogy a társtárcáknál önálló intézetek működnek a szakképzési feladatok ellátása, ilyen pl. a Nemzeti Felnőtt-képzési Intézet, a Nemzeti Szakképzési Intézet vagy az Agrár-szakoktatási Intézet. Ezek az intézetek úgy a szakképzés, mint a felnőttképzés területén jelentős szellemi műhelyeknek tekinthetők, melyek sorába jól illeszkedik az Oktatási és Szakképzési Osztály. Munkánk nem csupán adminisztrációs feladat-tenger, tevőlegesen részt vállalunk ágazati szakképzésünk fejlesztési és korszerűsítési munkáiból.

Újabb perspektívát nyújt számunkra a szakképzésről szóló törvény 2003. évi XXIX. törvénnyel történő módosítása. E törvénymódosítás a képzésben érdekelt szakképesítésért felelős miniszterek hatáskörébe utalja a szakképzés tartalmi fejlesztését is azáltal, hogy az érdekelt minisztériumok feladatává teszi a tankönyvkiadást, a pedagógusok továbbképzését, a szaktanácsadói hálózat kiépítését és működtetését, valamint a szakmai tanulmányi versenyek megszervezését.

Információnk szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma e tartalmi tevékenységek elvégzésével is intézetünket kívánja megbízni, biztosítva ezzel ágazati szakoktatásunk további fejlődését és magas színvonalát.

Végezzük hatósági jellegű feladatainkat is: ellátjuk a 9/2002. (IV. 5.) NKÖM rendelet által intézetünk feladatát képező állami vizsgáztatást az alábbi állami érvényű bizonyítványt adó szakképesítésekben:

Antikváriumi szakeladó

Hangmester/hangtechnikus

Hangosító

Kiadványszerkesztő

Korrektor

Könyv és papírrestaurátor

Könyvkiadói és kottakiadói szerkesztő

Könyvtáros asszisztens

Közművelődési szakember I.

Közművelődési szakember II.

Kulturális menedzser

Levéltári kezelő/iratkezelő irattáros

Segédlevéltáros

Műemléki díszítő

Műemléki helyreállító, restaurátor

Műsorvezető, játékvezető, konferanszié

Népijáték és kismesterségek oktatója

Színházi díszítő, zsinóros, berendező és alsógépezet kezelő

Színházi művészeti vezető, szcenikus

Színpadtechnikus

Világítástechnikus

Világosító

E szakképesítésekben 2003. január 1-től 43 vizsgát szerveztünk meg közel 800 fő számára.

A vizsgaszervezések során folyamatosan végeztük a vizsgára bejelentkezett képző intézmények tájékoztatását, kijelöltük és megbíztuk a vizsgabizottsági tagokat, jegyzőket, értesítettük a szakképzésben illetékes intézményeket (Fővárosi Önkormányzat, Munkaügyi Központ, Ipari és Kereskedelmi Kamara, stb.)

 

Vizsgaszervezési tevékenységünknek mintegy “mellékterméke”, hogy intézetünk presztízse jelentősen megnőtt az utóbbi években, hiszen a kulturális és közművelődési szakképesítésekkel foglalkozó intézmények körében már közismert, hogy ha a képzéssel kapcsolatos szaktanácsra, segítségre van szükség, akkor a Magyar Művelődési Intézet Oktatási és Szakképzési osztályához kell fordulni.

A szakmai vizsgák megszervezése mellett gondoskodtunk az írásbeli tételek előállításáról, sokszorosításáról és expediálásáról is. 2003-ban a mai napig 1109 db írásbeli (gyakorlati) tételt adtunk ki a képző intézeteknek.

Havonta megtartottuk a futárnapokat, biztosítottuk a szükséges dokumentációt (jegyzőkönyv, osztályozó ívek, törzslapok és törzsszámok, stb.) és elvégeztük a vizsgák lezárásával kapcsolatos feladatokat.

 

A 2003. évben a mai napig a szakmai vizsgák szervezésével és az írásbeli tételek értékesítésével 2.205.500.- Ft. bevétel jelentkezett Intézetünkben.

Osztályunk e téren végzett tevékenységének eredményességét jelzi, hogy a szakmai vizsgák szervezésével kapcsolatosan egyetlen reklamáció sem érkezett intézetünkhöz.

 

Vizsgaszervezési tevékenységünk mellett egyéb ­ az intézet képzési-oktatási tevékenységével kapcsolatos ­ szakmai tevékenységet is elláttunk az év folyamán. Rendszeres szakmai tájékoztatást nyújtunk a képzéssel kapcsolatosan érdeklődő intézeti munkatársaknak, elkészítettük intézetünk éves képzési tervét, a Nemzeti Felnőttképzési Intézetben akkreditáltattuk közművelődési programjainkat, stb.

1998-tól Intézetünk helyszínt, osztályunk pedig oktatásszervezői tevékenységeket biztosít a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kar Művelődésszervező szakos, levelező tagozatos hallgatóinak.

A szak képzési ideje 2001-től 6 félév, összóraszáma 690. A gyakorlati órák száma 280, amiből 160 óra a terepen eltöltött órák száma. Ennek a főiskolai képzésnek a keretében a kötelezően választható szakirányok az alábbiak lehetnek:

­ Andragógia

­ Non-profit szervezetek menedzsmentje

­ PR menedzser

­ Gyermek- szabadidő szervező

A művelődésszervező képesítés megszerzésének feltétele az államilag elismert középfokú, “C” típusú nyelvvizsga.

A kihelyezett képzéssel kapcsolatos feladatokat (folyamatos kapcsolattartás a főiskola Társadalomelméleti, Közművelődési és Felnőttképzési Intézetével, Tanulmányi osztályával, a főiskolai oktatókkal és a külső megbízottakkal, a hallgatókkal) osztályunk látja el. A képzések szombati napokon vannak, gondoskodunk az előadók és a hallgatók fogadásáról, a képzéshez és a vizsgáztatáshoz szükséges feltételek megteremtéséről, a technikai eszközök biztosításáról, intézzük a felkérőket és az egyéb adminisztrációt.

 

2003/2004-es tanévben II. évfolyamos és IV. évfolyamos csoportok tanulnak 56 illetve 35 fővel.

A főiskola és Intézetünk közötti megállapodás értelmében minden hallgató után félévenként a tandíj 55%-a a Magyar Művelődési Intézetet illeti. Ebből fizetjük az oktatókat, a tagozatfelelősi díjakat.

A tandíj az első félévben 73.000.- Ft, a II. félévben 76.900.- Ft volt.

Munkánkhoz tartozik intézeti kollégáink által készített képzési programok OKÉV-nél (Országos Közoktatási Értékelési

Vizsgaközpont) történő regisztrálása. Ebben az évben négy új programot vetethettünk fel intézeti képzési listánkra:

1. A média közösségi használata – kommunikáció a társadalmi környezettel

2. Moderntánc-csoportvezetői tanfolyam

3. Társastánc-versenytánc csoportvezetői ismeretek

4. Versmondás-rendezői ismeretek

E négy programot a NKÖM Közművelődési Akkreditációs Bizottságához is benyújtottuk. A Bizottság elfogadta mind a négy programot.

Folyamatosan információt nyújtunk az 5/1976. (X.26.) KM. és a 17/1990. (XII.20) MKM számú rendeletek alapján kiadott bizonyítványokkal és működési engedélyekkel kapcsolatosan.

A 3/1993. (II. 2) MKM rendelet értelmében végzett, de államilag elismert bizonyítványokkal nem rendelkező Népijáték és kismesterségek oktatója szakma első, végzett csoportjának különbözeti vizsgát szerveztünk NKÖM engedély alapján. A vizsgát 19 mester tette le november 12-én és vették át az OKJ 54 8407 01 számú Népijáték és kismesterségek oktatója bizonyítványukat.

Munkánk jellegéből adódóan rendszeresen ismétlődő, szoros határidők feltétele a folyamatos és pontos munkavégzés. Tevékenységünket nyugodt légkörben, jó kollegiális viszonyban végeztük az év folyamán.

 

 

1. sz. melléklet

2003-ban megtartott állami érvényű vizsgák

 

1. Kiadványszerkesztő   OKJ 52 8429 01

Képző intézmény

2003-ban szervezett vizsgák száma

Bizonyítványt kapott

Német Magyar Képző Központ és Egyesület – Budapest.

3

35 fő

CONTROLL Training Továbbképző Központ Kft. – Bpest.

1

  9 fő

Bázis Oktatási Központ – Budapest

2

29 fő

KREA Művészeti Iskola – Budapest

1

  5 fő

 

2. Könyvtáros asszisztens    OKJ 52 8422 01

Képző intézmény

2003-ban szervezett vizsgák száma

Bizonyítványt kapott

Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtári Intézet – Budapest

4

101 fő

BME Országos Műszaki Inf. Köz-pont és Könyvtár – Budapest

1

 17 fő

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár – Szeged

1

 28 fő

Szabolcs-Szatmár Bereg M. Önk. Megyei Pedagógiai Intézet – Nyíregyháza

2

 28 fő

Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár – Győr

1

 16 fő

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Budapest

1

 34 fő

Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár – Debrecen

1

 18 fő

Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár – Eger

1

 13 fő

Jász-Nagykun Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár – Szolnok

1

 14 fő

II. Rákóczi Ferenc Könyvtár – Miskolc

1

 19 fő

Berzsenyi Dániel Könyvtár – Szombathely

1

 15 fő

Csorba Győző Megyei Könyvtár – Pécs

1

 19 fő

 

3. Közművelődési szakember I.   OKJ 71 8407 01

    Közművelődési szakember II.  OKJ 25 8407 01

Képző intézmény

Vizsgák száma

Tevékenység

Bizonyítványt kapott

Népi Mesterségek és Művészetek Szakközépiskolája – Budapest

1

Népi játszóházi foglalkozásvezető

Művészeti szolgáltatás- szervező

Művelődési szolgáltatás- szervező

25 fő

Dél- Alföldi Népművészeti Egyesület – Szeged

1

Népi játszóházi   foglalkozásvezető

15 fő

Bács-Kiskun Megyei Önk. Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete – Kecskemét

1

Népi játszóházi   foglalkozásvezető

Művelődési szolgáltatásszervező

14 fő

Békés Megye Képviselő Testülete Megyei Művelődési Központja és Kéz-művesek Szakiskolája – Békéscsaba

1

Népi játszóházi   foglalkozásvezető

Művelődési szolgáltatásszervező

14 fő

Hajdú Bihar Megyei Önkormányzat Kölcsey Ferenc Közművelődési Intézete – Debrecen

1

Művelődési szolgáltatásszervező

14 fő

 

4. Kulturális menedzser   OKJ 71 8407 02

Képző intézmény

2003-ban szervezett vizsgák száma

Bizonyítványt kapott

TEMI Rónai Művelődési Központ – Miskolc

1

12 fő

 

5. Levéltári kezelő / iratkezelő-irattáros   OKJ 52 3452 03

Képző intézmény

2003-ban szervezett vizsgák száma

Bizonyítványt kapott

SZTÁV Rt. – Budapest

2

 29 fő

Kölcsey F. Református Tanítóképző Főiskola – Debrecen

1

   4 fő

MTESZ Oktatási Központ – Budapest

1

 13 fő

Magyar Országos Levéltár – Budapest

4

117 fő

 

6. Hangmester / hangtechnikus   OKJ 52 1899 01

Képző intézmény

2003-ban szervezett vizsgák száma

Bizonyítványt kapott

Oktáv Továbbképző Központ Rt. – Budapest

2

20 fő

 

7. Népijáték és kismesterségek oktatója   OKJ 54 8407 01

Képző intézmény

2003-ban szervezett vizsgák száma

Bizonyítványt kapott

Népi Mesterségek és Művészetek Szakközépiskolája – Budapest

1

18 fő

Békés Megye Képviselő Testülete Megyei Művelődési Központja és Kézművesek Szakiskolája – Békéscsaba

1

36 fő

Megyei Közművelődési Intézet – Veszprém

1

  9 fő

PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar – Szekszárd

1

14 fő

Különbözeti vizsga a NKÖM 2.5/388-4/2003. sz. ügyirata alapján – Budapest

1

19 fő


 

 

2. sz. melléklet

A 9/2002. (IV.5.) NKÖM rendelet 2. §-a alapján kiadott központi írásbeli tételek

Képző intézmény

Szakmák

Kiadott tételek száma  db

OPAKFI – Budapest

Mozgóképforgalmazó és üzemeltető II.

 21

KKDSZ Szakképzési és Akadémia és Műhely – Bp.

Közművelődési szakember

 16

KKDSZ Szakképzési és Akadémia és Műhely – Bp.

Kulturális menedzser

 46

Debreceni Regionális Munkaerőfejlesztő és Képző Központ – Debrecen

Iratkezelő/irattáros

 27

ELTE Bölcsészettudományi Kar – Budapest

Kulturális menedzser

105

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar – Szeged

Kulturális menedzser

 12

Színházi és filmművészeti Egyetem – Budapest

Színházi műszaki vezető, szcenikus

Színpadtechnikus, Világítástechnikus

 45

Eszterházy Károly Főiskola – Eger

Korrektor

 26

Nyíregyházi Regionális Kiadványszerkesztő Munkaerőfejlesztő és Képző Központ – Nyíregyháza

Kiadványszerkesztő

 16

Garabonciás Kommunikációs és Üzleti Szakközépiskola – Budapest

Kiadványszerkesztő

 28

 

 

3. sz. melléklet

Kiadott Igazolványok 2003-ban

Vizsgaidőpont

Képzőintézet

Szakág

Vizsgázó

február 12.

Dr. Kresz Mária Alapítvány – Budapest

Népi játszóházi foglalkozásvezető

  9 fő

március 22.

Szlovák Magyar Folklórszövetség – Révkomárom

Népi játszóházi foglalkozásvezető

21 fő

március 29.

Népi Mesterségek és Művészetek Szakközépiskolája – Budapest

Népi játszóházi foglalkozásvezető

  8 fő

május 12.

Eszterházy Károly Főiskola Közművelődési Tanszék – Eger

Népi játszóházi foglalkozásvezető

12 fő

május 21-22.

Békés Megye Képviselő Testület Megyei Műv. Központja és Kézműves Szakiskolája – Békéscsaba

Népi játszóházi foglalkozásvezető

40 fő

május 25.

Magyar Művelődési Intézet – Budapest

Moderntánc csoportvezető

  8 fő

május 27.

Megyei Közművelődési Központ – Veszprém

Népi játszóházi foglalkozásvezető

17 fő

június 11.

Matyó Népművészeti Egyesület – Mezőkövesd

Népi játszóházi foglalkozásvezető

11 fő

június 15.

Magyar Művelődési Intézet – Budapest

Társastánc, versenytánc csoportvezető

25 fő

június 27.

Kölcsey Ferenc Közművelődési Tanácsadó és Szolgáltató Intézet – Debrecen

Népi játszóházi foglalkozásvezető

17 fő

július 7.

Fejér Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgáltató Intézet – Székesfehérvár

Népi játszóházi foglalkozásvezető

15 fő

szeptember 15-16.

Hagyományok Háza – Budapest

Népi játszóházi foglalkozásvezető

36 fő

szeptember 24.

Dr. Kresz Mária Alapítvány – Budapest

Népi játszóházi foglalkozásvezető

23 fő

október 6.

Hagyományok Háza – Budapest

Népi játszóházi foglalkozásvezető

11 fő

október 30.

PTE – Illyés Gyula Főiskolai Kar – Szekszárd

Népi játszóházi foglalkozásvezető

19 fő

Összesen:

 

 

     272 fő