Vissza

HARGITAI MÁRIA

SZAKKÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT 2003

A tavalyi év szervezeti egységünk életében nem tartozott a kiemelkedően eredményes évek közé – az Intézet bizonytalan helyzete munkánkra is rányomta bélyegét. A már előre munkatervi pontként tervezett feladatok elhagyása – anyagi okok miatt – természetesen nem tett jót az Információs Központ működésében. Például az év elejére tervezett Szirén integrált könyvtári rendszer beszerzése – melynek alkalmazása az egész könyvtári munka meghatározó eleme lett volna, csak az év vége előtt pár perccel vált valóságossá, annak ellenére, hogy egész évben sürgettük annak realizálását. Így a hangsúlyt próbáltuk más feladatokra áthelyezni, pl. bizonyos könyvtári rend ésszerűbbé tételére, melynek viszont az állandó helyhiány egyrészt a mozgatórugója, másrészt a gátja. Szükségessé vált ez abból a szempontból is, hogy új külön-gyűjteményeket hoztunk létre /Durkó-gyűjtemény, Roma-gyűjtemény/, melyek közül előbbi a Szakkönyvtár területén, másik az Intézeten belül került elhelyezésre. Feladataink között szerepelt még bizonyos fel nem tárt intézeti anyagok rendezése (pl. régi kutatási gyűjtemény feldolgozása), melyre nem kerülhetett sor szintén az említett anyagi hiányosság miatt sem, bár próbáltunk pályázni is a feladatra (on-line könyvesbolt + kutatási anyag feldolgozása), de csak a pályázott összeg töredékét sikerült megnyerünk, így egyik részét el kellett hagynunk.

Előre nem tervezett munkává vált, hogy az olvasóteremben parkettázást kellett elvégezni, mivel a parkett beszakadt az épület vizesedése következtében, így nyárra ez a kéthónapos munka vált esedékessé, ami a kölcsönző helység kiürítésével majd visszapakolásával járt együtt.

Telekommunikációs feladatok megoldásában – MMHÍR, honlap, intézeti belső hálózat – sem alakul kedvezően a helyzet. A két főből álló részleg (ami a feladatot tekintve nevetségesen kevés)– eltekintve a könyvtárosok amúgy is természetes információ-gyűjtő tevékenységétől – márciusban egy személyre apadt, s bár a kolléganőt megbízással átmeneti időre továbbalkalmaztuk, az intézeti rendszergazda és egy polgári szolgálatos vitte tovább a feladatot. Ennek ellenére komoly, meghívásos telematika pályázatot kellett készítenünk nyáron, melynek a tétje a sokat vitatott MMHÍR-rendszer megújítása volt, s csak az év utolsó munkanapjára derült ki, hogy sikeresen.   

A nem tervezett nehézségek (munkaerő-, hely- és pénzhiány, felújítási munka) ellenére igyekeztünk építő jellegű feladatokkal fejleszteni részlegünket.

Ezek közül az alábbiakban megemlítünk néhányat, bár nem emeljük ki külön a napi feladatokból adódóakat, mint például természetesek a különböző téma-bibliográfiák készítése – külső és belső munkatársak kérésére (pl. eseményekhez kötődő nevezetes napok, évfordulók egybegyűjtése, református templomok kigyűjtése, ismertetése bizonyos tájegységen stb.);

intézeti rendezvényekhez kapcsolódó anyaggyűjtés, a rendezvényben való közreműködés – akár a fizikai, akár annak szellemi szervezésében való segítségnyújtás. Az ilyen típusú munkák szervezeti részlegünk természetes, napi feladatai közé tartoznak.

 

Dr. Durkó Mátyás nyugalmazott egyetemi tanár a Nemzeti Kulturális örökség Minisztériumának megkeresésére 2002. őszén úgy határozott, hogy munkásságának dokumentumait a Magyar Művelődési Intézetben kívánja elhelyezni. Az anyag 2003. tavaszán az intézet szakkönyvtárában került, s külön-gyűjteményként elhelyezést nyert.

 

Létrejött az év folyamán a Kisebbségi Osztály roma ügyekkel foglalkozó részlegén a roma gyűjtemény, mely megbeszélésünk értelmében a Szakkönyvtár Külön-gyűjteményét képezi. Kialakításához – az anyag elhelyezésének szempontjai, a gyűjtőkör meghatározásához, a feldolgozás módjainak kidolgozásához – több megbeszélést folytattunk dr. Bódi Zsuzsával, valamint az év vége felé a gyűjtemény kezelésére alkalmazott könyvtáros kolléganővel. Megállapodásunk szerint ez a gyűjtemény is a Szirén integrált könyvtári programmal kerül feldolgozásra.

Az elmúlt év végén sikerült megvásárolnunk az említett Szirén egységes integrált könyvtári program korszerű változatát, melyet telepítési feltételeinek megteremtése (megfelelő géppark), kezelésének betanulása után alkalmazni kívánunk a könyvek, folyóiratok s egyéb könyvtári egységek feldolgozásban, a kölcsönzésében és a nyilvántartásában egyaránt.

 

Az elmúlt év folyamán kikerült a Honlapra az Új beszerzéseinkből c. menüpont, amely alatt rendszeresen közöljük azoknak a kiadványoknak a jegyzékét, amelyek bekerülnek állományunkba, ezzel is segítve a hozzánk fordulók tájékozódását.

 

Létrehoztuk az Intézetünk a sajtó tükrében c. adatbázist honlapunkon, ahol egy helyen megtalálhatóak mindazon cikkek, ismertetők, melyek intézetünkről szólnak, s azon írások is hozzáférhetővé válnak, melyek kollegáink tollából kerülnek ki. Bővítéséről, naprakészségéről folyamatosan gondoskodunk. Szándékaink szerint ezzel Könyvtárunkat és az Intézetet is ismertebbé tesszük.

Egyelőre a belső hálózatunkon működtetjük a Sajtófigyelő c. szolgáltatásunkat, amelyben igyekszünk naprakészen tárolni egy adatbázisban a kulturális életre, művelődéspolitikára, s minden, az Intézet feladatkörébe tartozó feladatra vonatkozó cikkgyűjteményünket (1999 óta), amely méltó folytatása az Intézet életében kiemelt helyen kezelt Tájékoztató a közművelődés hazai szakirodalmából c. kiadványnak. Talán nem lenne haszontalan, ha intézeti folyóiratunkba is bekerülhetne esetleg szelektálva, a bizonyos számokhoz igazodva, bár 2004-től terveink között szerepel, hogy végre kikerüljön honlapunkra is. Akadálya csak a tárhely nagysága lehet.

 

A Művelődés Hete – Tanulás Ünnepe alkalmából, az ünnepségeken való aktív részvételen túl, egyhetes könyvbörzét rendeztünk. A könyvbörze két fő motívuma a Könyvtár által leselejtezett (1996-ban és 2001-ben) könyvek egységes, jelképes áron való értékesítése, valamint a pincében található könyvek – Magyar Műveltség Szolgálat által összegyűjtött, s fel nem használt kiadványok – ingyenes felajánlása volt. A rendezvény igen sikeresnek nevezhető. Az felmerülő igények alapján (a Corvin téren felállított sátrunknál is több érdeklődő keresett meg bennünket, hogy különböző okok miatt leselejtezett könyveinek biztosítva látná helyét, tudva, hogy az így felajánlott könyvek a megfelelő helyre jutnának) úgy látjuk, hogy a börzét hagyományteremtőnek kell tekintenünk, és mindenképpen folytatást igényel a munka.

 

A V4-es országok volt/átalakult társintézeteivel való kapcsolatfelvétel során ott voltunk a hazai megbeszéléseken, melyeket az Intézet bemutatására szerveztek vezetőink. A társintézetek képviselőinek felajánlottuk együttműködési szándékunkat, pl. munkánk részletesebb megismertetésére, vagy akár az intézményeink közötti kiadványcsere megszervezésére.

 

Kiadvány-értékesítés

A Kiadvány-értékesítés tervszerűen zajlott. A Honlapon található megrendelő-jegyzékünket naprakészen frissítjük.

Az informatikai rész beszámolója alapján a könyvek felkerülnek az on line könyvesboltba. A feltöltés folyamatos, s reméljük, hogy a forgalmat is növelni fogja. Ennek érdekében idén már külsős kiadványok értékesítését is vállaltuk bizományos formában.

A Művelődés Hete – Tanulás Ünnepe rendezvény alatt történő kiadvány- értékesítés – talán a könyvbörzének is köszönhetően – sikeresnek mondható.

 

Információ

A MMI honlapjának üzemeltetése, karbantartása

A honlapot 1999-től működtetjük, jelenleg a második változata található meg az Interneten, melynek adatállománya mára megközelíti a 60 megabájtot, 2200 fájlt dolgoztunk fel. 2003. folytattuk a SZIN folyóirat digitalizálását, kilenc száma már teljes terjedelmében megtalálható. Archívumunkban a lezajlott rendezvényeket, pályázatokat, hírleveleket, s felhívásokat gyűjtöttünk csokorba.

Az Aktuális menüpontban az érdeklődők előzetes rendezvény- és kiadványajánlókat, emlékeztetőket, összefoglalókat olvashatnak.

Szintén ebben a menüpontunkban megtalálhatóak az 1996-2000es közművelődési statisztikai adatok, melyekben mind a kereszttáblákat, mind az írásos elemzéseket megjelentettük.

A honlapra keresőmotort telepítettünk, a tárgyszó megadásával a felhasználók könnyen és gyorsan igazodhatnak el oldalainkon. A látogatók a honlap statisztikáját napi, s heti lebontásban is megtekinthetik, melyet a főlapról lehet elérni. Ez a statisztika 350-400 egyedi találatot regisztrál hetente. Jogtár menüpontunkat elindítottuk, itt a hatályos jogszabályokkal kapcsolatos linkgyűjteményünket lehet megtekinteni. A kiemelkedő szakmai rendezvényeknek (pl.: Szegedi Nyári Egyetem, Telematikai Konferencia, Arculattervező Konferencia, MNE Vándorgyűlés,) bannereket készítettünk, s a rendezvényt megelőző hetekben megjelentettük.

Az Intézet belső életére vonatkozó információkat is naprakészen igyekszünk figyelemmel kísérni, így például az osztályok munkájára vonatkozó híreket vagy a belső telefonkönyvet is.

 

MMHIR üzemeltetés

2003-ban, technikai nehézségeink ellenére tovább üzemeltettük az MMHIR honlapot, melynek megújítása érdekében idén is szakmai beszélgetéseket, találkozókat szervezetünk. Igény szerint továbbra is biztosítottuk a regisztrált felhasználóknak a tárhelyet, illetve a megszokott kapcsolódó szolgáltatásokat.

2003. szeptemberében az MMHIR szakmai portál technikai, tartalmi megújítására vonatkozó pályázatot nyújtottunk be a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt meghívásos pályázatra. Pályázatunk olyan szakmai honlap kialakítására vonatkozott mely egységes adatfeltöltési technikával harmonizál a Megyei Közművelődési Információs Rendszerrel, s megszűnteti a duplikált adatbevitelt.

Fő tartalmi egységei: közművelődési honlap-gyűjtemény, honlapozó – hasznos Internet helyek gyűjteménye, képzések, szakmai anyagok, pályázatok, címlisták, digitéka, rendezvények, rendezvényszervezési segédanyagok, szakmai konferencianaptár, amatőr művészeti gyűjtemény, statisztika, kutatás, európai uniós hírek, lehetőségek, magyar kultúra a világban linkgyűjtemény és címjegyzék, továbbá nemzetközi kulturális oldalak elérése.

 

Az Online Könyvesbolt létrehozása és üzemeltetése

2002-es telematikai pályázaton elnyert támogatás segítségével kialakítottuk és megkezdtük az online könyvesbolt üzemeltetését.

A Közművelődési Online Könyvesboltnak önálló do-maint regisztráltattunk, így októbertől a www.polcon.hu oldalon érhető el.

A rendszerben közművelődési, kulturális, népzenei, néprajzi, közösségfejlesztéssel kapcsolatos és módszertani könyveket, videó kazettákat, hangkazettákat, CD-ket és reményeink szerint a jövőben DVD-ket értékesítünk. Az adatbázist jelenleg a Magyar Művelődési Intézet kiadványaival töltöttük fel.

A megyei intézmények felé felhívást intéztünk, melyben leírtuk a rendszerhez való kapcsolódás lehetőségeit. A könyvadatok, ismertetők és kapcsolódó képek felvitelét, a rendelések teljesítését, postázását az MMI munkatársai végzik. Elindítottuk a Polcon.hu rendszer kiteljesedéséhez szükséges háttér marketing tevékenységeket.

 

Informatikai továbbképzés

2003. októberében folytattuk, a régebben rendszeresnek számító, alapfokú informatikai képzést.  A helyszín most is a Balatonalmádiban levő Továbbképző Ház volt. Idén a képzésen 12 fő munkatársunk vett részt, kezdő és haladó szinten – az igényekhez igazodva.

 

Beszerzések, rendszeres karbantartások oroszlánrészét képezték a rendszergazdai feladatoknak, melyet egy fő végez az Intézetben, s egy polgári szolgálatos segítette munkájában az év végéig. Ez hardverek, szoftverek és egyéb kapcsolódó perifériák beszerzését jelentette, s a működés megoldhatóságát is egyben. Ehhez például szükség volt bizonyos hálózati részek felújítására is, s sok gondot okozott a belső szerver zavarainak elhárítása, mely a minőségéből és túlterheltségéből adódott. Szükséges volt az év folyamán a bevezetésre kerülő PIR-gazdasági rendszer különválasztása is. A munkák tűzoltó jellegűek voltak. A teljes biztonságot egy új szerver beállítása jelentené.

 

Mailszerver kihelyezés: 2003. év végén megvalósult a levelező program kihelyezése, amely az alábbi előnyökkel járt: az amúgy is túlterhelt belső szerver tehermentesítése, a levelezés gördülékenységének és biztonságának fokozása, valamint a tetszőleges helyről való betekintés biztosítása a kollegák számára.

 

A 2003-as munkatervi pontjaink között szereplő ICT-felmérés nem valósult meg, mivel a feladat elvégzéséhez szükséges eszközöket – papír, boríték, festékek – megkértük a gondnokságtól, de szeptember végéig nem kaptuk meg. Mivel a munkát szeptember 1-ig terveztük befejezni, s a feladatok módosultak az információs kollega távozásával is- itt kiküldött és beérkezett kérdőívekről lett volna szó, melyeket még fel is kell dolgozni-, jövő évi tervünkben újra szerepeltetjük.

 

Szakmai rendezvényeken való részvétel

Részlegünk az alábbi szakmai rendezvényeken vett részt:

2003. július 7-11. Szegedi Nyári Egyetem

2003. szeptember 25-26. Telematikai Konferencia, Miskolc (előadás-tartás, konferencia levezetés)

2003. október 13-14. Kulturális Intézmények arca és arculata konferencia

2003. november 11-14. MNE Vándorgyűlés, Keszthely (szekcióvezetés)

 

A beszámoló végére néhány statisztikai adat:

A Szakkönyvtár - feladatából adódóan – az igények szerint végezte az információs szolgáltatást.

Gyűjtőkörét figyelembe véve végezte a kiadványok beszerzését, mely a következő módokon történt:

Könyvtárellátóval megkötött szerződés alapján –

Az Új Könyvek megrendelőjegyzék alapján (évente 24) a könyvtár állományába került 281 db könyv – 682.227 Ft értékben, mely 8.400 db katalóguscédula feldolgozását jelenti (leltározás, besorolás a megfelelő betűrendes és szakkatalógusokba).

Egyéb vásárlások útján, a könyvtár állományába került 105 db kiadvány, közel 160.000,- Ft értékben. A kiadványok feldolgozás alatt állnak.

Ajándékozás útján a Szakkönyvtár közel 689 kiadványnak jutott birtokába, melyek szintén feldolgozásra kerültek.

2003. májusától új feldolgozó könyvtárost alkalmaztunk, amely lehetővé tette számunkra, hogy a könyvtári egységek feldolgozásában fennálló restanciáink csökkenjenek.

 

Olvasószolgálati feladatok ellátása:

A Könyvtárba beiratkozott olvasók száma 2003. 3.310 fő.

2003.-ban új- és újrairatkozott olvasók száma: 221 fő.

Könyvtárlátogatók száma: 1.716 fő

Kölcsönzött dokumentumok száma: 2.068  könyvtári egység

Helyben használt dokumentumok száma: 3.687 könyvtári egység

Telefonon történt információ-szolgáltatás: 643

Könyvtárközi kölcsönzés: 12 db könyvtári egység