Vissza

SZERZŐINK

 

Beke Pál 1943-ban született Budapesten. Népművelő, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója.

Bruzlai Czifra Erika 1957-ben született Szabadkán. Az újvidéki Színművészeti Akadémián végzett. Közművelődési szakember. A bajai József Attila Művelődési Központ és Ifjúsági Ház népművelője.

Gonda Emma 1959-ben született Székesfehérváron. Népművelő és történész. A Fejér Megyei Művelődési Központ népművelője, közművelődési szakértő.

Harangi László 1929-ben született Miskolcon. Magyar és angol tanár. A Magyar Művelődési Intézet egykori munkatársa. A Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttnevelési Szakosztályának elnöke. Tagja az MTA Andragógiai Albizottságának. Az Országos Közoktatási Intézet Felnőttoktatási és Kisebbségi Központjának nemzetközi szakértője.

Hámori Hanna 1981-ben született Budapesten. AZ ELTE TÓFK III. éves hallgatója. 2003 január-december között – az Európai Önkéntes Szolgálat tagjaként – sajtóreferensi munkát végzett a Graz Európa Kulturális Fõvárosa c. rendezvényen.

Horváthné Bodnár Mária 1943-ban született Mezőkövesden. Német és orosz szakos tanár. A Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete Budapesti Projekt-irodájának volt koordinátora.

Prof. (H) dr. Heribert Hinzen 1947-ben Mettmannban született. A Bonni Tudományegyetemen filozófia-pedagógia-szociológia szakon végzett, a Heidelbergi Egyetemen szerzett tudományos fokozatot, a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora, a Debreceni Tudományegyetem díszpolgára, valamint több más európai és afrikai egyetem és felnőttoktatási intézmény kitüntetettje. Az IIZ/DVV (Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete) igazgatója, 1996-2002. a Budapesti Projektiroda vezetője. Több német és nemzetközi felnőtt-oktatási szervezetben (pl. UNESCO) fontos pozíciókat tölt be.

Kraiciné dr. Szokoly Mária 1945-ben született, Vácott. Biológia, filozófia szakos tanár, népmûvelõ, felnõttképzési szakértõ. AZ ELTE TÓFK Továbbképzõ Központjának igazgatója és a mûvelõdésszervezõ szak, valamint a gyermektáncoktató és a hagyományismeretoktató tanító szakirányú szakok vezetõje. A Kapocs Kuratórium elnöke.

Lángné Nagy Mária 1954-ben született Salgótarjánban. Népművelő, magyar tanár. A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ és Művészeti Iskola népművelőinek csoportvezetője.

Jacques Lombard 1948-ban született Villedaigne-ben. Aude megye képviselőjének szakmai tanácsadója. Települése tiszteletbeli polgármestere.

Pordány Sarolta 1954-ben született Cecén. Tanár, népművelő, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Közművelődési Főosztályán vezető főtanácsos.

Szilágyi György 1960-ban született Budapesten. Énektanár, karvezető. A Magyar Művelődési Intézet Művészeti Osztályának zeneművészeti referense.

Szöllősi Eszter 1974-ben született Budapesten. Középiskolai történelem és francia szakos tanár, szakfordító és tolmács. A Magyar Művelődési Intézet nemzetközi referense.

Tóth Erzsébet 1950-ben született Dunaalmáson. Népművelő, előadóművész, a Magyar Művelődési Intézet művészeti igazgató helyettese.

Tóth Zsuzsanna 1953-ban született Sátoraljaújhelyen. Színházpedagógus, előadóművész. A Magyar Művelődési Intézet Művészeti Osztályának vezetője.