Betekintő 2009/3.
Sümegi György
Az Esterházy-kincsek és a
Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága, 1949
Az Esterházy-kincstár mozgalmas,
fordulatokban gazdag 20. századi történetéből[1]
egy fontos, ám kevésbé közismert fejezet a második világháború és az azt követő
évekbeli története. Mindez természetesen nem független az előzményektől sem,
mivel az Esterházy-kincstár történetében az első világháború elvesztése, az
Osztrák Magyar Monarchia fölbomlása s mindezek várható következményeinek a
számbavétele, megfontolt mérlegelése során, 1918 őszén határozott úgy Esterházy
Miklós herceg (1869–1920), hogy a gyűjtemény nagy részét Fraknóról Budapestre,
a Tárnok utcai Esterházy-palotába szállítsák. Nem sokkal később, 1919 tavaszán
a Tanácsköztársaság, a proletárdiktatúra idején a kulturális népbiztos
rendelete értelmében, amely nagy értékű, magánszemélyek tulajdonában lévő
műtárgyak köztulajdonba vételét mondta ki, lefoglalták az Esterházy-kincseket
és az Iparművészeti Múzeumba szállították.[2]
A kommün bukása és a műtárgyak köztulajdonba vételét előíró rendelet
hatályvesztése után is maradtak a kincsek a múzeumban, amellyel az Esterházy-hitbizomány[3]
tulajdonosa letéti szerződést kötött 1920 februárjában. A hitbizomány következő
tulajdonosa Esterházy V. Pál (1901–1989)[4]
1923-ban megújíttatta a szerződést s ezzel lehetővé vált a kincstár fontos
részének a bemutatása is.[5]
A
második világháború alatt, különösen 1944 márciusától a szövetséges hatalmak
Budapesten rendszeressé vált bombatámadásai, majd az év őszétől a Vörös Hadsereg
előrenyomulása, a keleti országrész hadszíntérré változása és a háború
pusztításaitól való félelem arra ösztönözte Esterházy Pál herceget, hogy a
kincsek biztonságosabb elhelyezését szorgalmazza: felfüggesztették a letéti
szerződést és 1944. november 29–december 4. között a múzeumi ládákból a herceg
ládáiba átcsomagolt anyagot elszállították a Tárnok utca 7–13. szám alatti Esterházy-palota
pincéjébe.
Az
itt közölt dokumentumokban megnyilatkozók közül többen utalnak arra a bizonytalanságra,
hogy mintha Esterházy és emberei a biztonságosabb külföldre menekítést
hajtották volna végre, vagy legalábbis ennek a látszatát próbálták kelteni. A
bombatalálat érte Tárnok utcai Esterházy-palota és az odamenekített kincs a
budai vár romeltakarítási munkálatai előrehaladtával került újra előtérbe. A
súlyosan rongálódott kincsek romok alóli kimentése és biztonságos helyre
költöztetésének szándéka motiválta Esterházy Pálnak a Nemzeti Múzeumban tett
szóbeli bejelentését.
Nehéz,
szinte a lehetetlennel határos hatvan év múltán a háborús sérülések
bekövetkezésének, illetve a kincsek állapotromlásának felelőseit megállapítani.
Vagyis nem tudunk az objektívnek vélhető utókor pózában még csak pillanatokra
sem tetszelegni. Annál is kevésbé, mert az Esterházy-kincsek ügye, a szinte
villámgyors kihallgatások, Esterházy Pálnak a Mindszenty-perben[6]
való korábbi letartóztatása mind együtt erősíti azt a föltételezést, hogy a
koncepciós Mindszenty-per mellé konstruált bolygó-per lett az Esterházy-kincsekre
sebbel-lobbal elrendelt vizsgálat. A koncepciós perek logikájából következően
föltehetően azért, hogy a Mindszenty-per negyedrendű vádlottjaként[7]
szereplő Esterházy Pál a kincsek ügyével nyomatékosítva legyen még inkább
elmarasztalható.
Ha
összevetjük a Mindszenty-per kronológiáját az Esterházy-kinccsel kapcsolatos
állambiztonsági eljárás időrendjével, valamint megvizsgáljuk az azonos
szereplőket – meglepő, ám a rendszer működéséből következő evidenciákhoz
juthatunk. Kádár János belügyminiszternek Tolnai Gábor kultuszminisztériumi
osztályfőnök és Kardos László ügyosztályvezető által írt feljegyzés (azonnali
vizsgálat elrendelésének a kérése) javaslati részében maguk utaltak a kreált
összefüggésre: „az Esterházy-kincsek eltűnése és megkerülése szoros kapcsolatba
lehet az Esterházyak egyéb politikai tevékenységével, valószínűleg a most folyó
Mindszenty üggyel is” (1. dokumentum). A Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága három nappal később, január 15-én megkezdte a gyanúsított és a tanúk
kihallgatását, amelyek 19-ig tartottak (2–12. dokumentumok). Január 19-én
Tolnai Gábor – a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgató Tanácsa felterjesztésére –
„fegyelmi eljárást” rendelt el, vizsgálóbiztosként Kardos László miniszteri
ügyosztályvezetőt bízta meg (13. dokumentum). Kardos még aznap elkezdte a vizsgálatot,
amit 21-ig folytatott (14–22. dokumentumok).
Ákos
Miklós r. őrnagy január 19-én tett jelentést az Esterházy-kincsekről folytatott
nyomozásáról főnökének, Décsi Gyula r. alezredesnek, aki a Mindszenty-perben is
„dolgozott” (pl. ő vezette a bíboros-érsek 1948. dec. 26-i esztergomi
letartóztatásának az ÁVH-ás különítményét). A Vallás- és Közoktatásügyi
Minisztériumban lefolytatott fegyelmi eljárás eredményéről Ortutay Gyula
miniszter 1949. január 31-én tájékoztatta Kádár János belügyminisztert (23.
dokumentum). Ő Hárich János volt levéltári tisztviselő őrizetbe vételét
javasolta, ám Décsi február 10-én Jánossy Dénest, az Országos Levéltár volt
főigazgatóját is őrizetbe vette (26. dokumentum) és mindkettőjüket még aznap
átadta a Budapesti Államügyészség vezetőjének (27. dokumentum).
A
Mindszenty-per 1949. február 3–8. között zajlott, ezen jelen volt többek között
Ortutay Gyula kultuszminiszter és Tolnai Gábor kultuszminisztériumi
osztályfőnök, akik első kézből informálódhattak. Esterházy Pált, a Mindszenty-per
IV. rendű vádlottját (1948. november 28-tól rendőrhatósági őrizetben, december
29-től előzetes letartóztatásban volt)[8]
elítélték, többek között a teljes vagyonelkobzás is szerepelt az ítéletben.
Vagyonát képező műkincseinek egy részét az Államvédelmi Hatóság átadta a Magyar
Nemzeti Múzeumnak, s a további muzeális értékek (levéltár, könyvtár, bútorok
stb.) átadását „múzeumi elhelyezés céljából” szorgalmazta 1949. augusztus 18-án
a Veszélyeztetett magángyűjtemények miniszteri biztosa, Fügedi Erik (28. dokumentum).[9]
Az
Esterházy-kincsek ügyében lefolytatott vizsgálat nemcsak a két levéltárost
(Hárich, Jánossy )[10]
tette felelőssé, hanem az Iparművészeti Múzeumot vezető Voit Pált és
Csernyánszky Máriát is. Mindkettőjüket eltávolították a múzeumból. Zádor Anna
így idézi meg a történteket: „valami buzgó ember följelentette őket és
megindult egy súlyos fegyelmi vizsgálat. A Voit egy pár hétig előzetes
letartóztatásban volt. Soha nem volt ítélet ellene, ettől ő egy életen át
mártír maradt, soha meg nem bocsátotta, majd elvesztették mindketten az
állásukat. A Csernyánszky Mária mind a mai napig nem kapott rehabilitációt, se
nyugdíj-kiegészítést, semmit.”[11]
Voit Krisztina édesapja élet-történetének ezen részét így idézi meg: „1948
karácsonyán ásta ki az Esterházyak Tárnok utcai palotájának romjai alól az
egykor odamenekített páratlan gyűjtemény siralmas állapotban levő anyagát. […]
A múzeum frissen átadott textil, illetve kerámia restaurátor műhelyei számára
így hamar akadt feladat. Az 1949-es esztendő a múzeumügyben is fordulatot
hozott. Megszüntették a Nemzeti Múzeum Tanácsát, az addigi főigazgatókat
leváltották. Apámat fegyelmivel, és megtiltották neki a gyűjteményekben való
szabad mozgást. A múzeum két fiatal munkatársnője lázas igyekezettel túrta fel
az irattárat vádpontok után kutatva. Az »eredmény« nem maradt el, 1949. június
23-án letartóztatták a szokásos indokkal. Négy hónapi vizsgálati fogság után
felmentették, és november elsején szabadult. Sajátos módon szabadulását Ék
Sándornak[12]
köszönhette, akiről tudott, hogy a Vörös Hadsereg tisztjeként jött 1945-ben
haza és akit sietve az Iparművészeti Múzeum igazgatói székébe ültettek. Ék
Sándor a népbírósági tárgyaláson kijelentette, hogy őt félrevezették és a
korábbi vallomást visszavonta. Természetesen állást nem kapott és 1954-ig
különböző alkalmi munkákból élt.”[13]
Az
Esterházy-kincsek ügyének kezdeményezője a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium
volt. Ortutay Gyula miniszter fönnmaradt naplójában keveset írt minisztersége
éveiről, ám azt – nem kevés cinizmussal – rögzítette, hogy az iskolákat ő
államosította, miközben veretes nevű elődjét tesze-tosza alaknak állította be:
„Egy és háromnegyed éve múlt, hogy miniszter vagyok, államosítottam (no, nem
egyedül) az iskolákat, ami Eötvös Józsefnek sem sikerült.”[14]
A Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának az Esterházy-kinccsel összefüggő
kihallgatásai mellett a vallás- és közoktatásügyi miniszter elrendelte
vizsgálat[15]
is párhuzamosan történt a Mindszenty-perrel.
A Hatóság saját kihallgatásait és a kultuszminisztériumi fegyelmi
vizsgálat „eredményeit” egybeolvasztva jutott el letartóztatási javaslatainak
megfogalmazásához.
Dokumentumok
1. Feljegyzés Kádár János belügyminiszterhez az Esterházy-kincsekről,
1949. január 12.
Az Esterházy-kincsek a magyarság
legnagyobb iparművészeti értékeit jelentik. Viszonylag olyan becsű kincsek
ezek, mint az osztrákok számára a Habsburg kincsek. Rendkívüli értékű textíliák
foglaltatnak benne (Mátyás király kabátja, Oláh Miklós köpenye, XVI., XVII.
századi szőnyegritkaságok, stb. stb.), színarany ötvösművek (óriási serlegek,
kelyhek, tálak, díszkardok, stb. stb.), ékszerek, aranypénzek, röviden minden
fajta, pénzben szinte ki sem fejezhető értékek, amelyeket a XVI. század elején
hatalomra jutott legnagyobb vagyonú magyarországi feudális család elő tudott
állíttatni és külföldön meg tudott vásárolni. Az Esterházy-kincsek az Esterházy
hitbizomány tulajdonát képezik.
Tekintettel
az anyagnak nemcsak pénzben kifejezhető értékére, hanem történeti és tudományos
becsére való tekintettel már igen régóta történészeinknek és
művészettörténészeinknek fontos studiuma volt. Az egész anyagnak lajstromozó
leírását elkészítette Csányi Károly[16],
jelenleg is élő 80 éven felüli öreg tudós, nyugalmazott egyetemi tanár, az Iparművészeti
Múzeum egykori vezetője. Ezek a lajstromok jelenleg is megvannak. Ezen kívül a
kincsek minden egyes darabjáról fényképfelvételek állnak rendelkezésre.
Az
Esterházy-kincsek a Magyar Nemzeti Múzeum Iparművészeti Múzeumában voltak
letétbe helyezve olyan jogi kikötéssel, hogy az Esterházy-család amikor akarja
visszaviheti a múzeumból. (Erre vonatkozó akták nyilvánvalóan megtalálhatók a
Nemzeti Múzeum iratai között.) 1944. december 10-e és 20-a között jelent meg az
Esterházyék jogi képviselője (?) a Nemzeti Múzeum akkori vezetőségénél a
kincset visszakérni. A kincsek akkor már régen a Nemzeti Múzeum egyéb
értékeivel együtt légmentesen zárt fémládákban voltak elhelyezve a Nemzeti
Múzeum bombabiztos óvóhelyén. Esterházyék nyilván abból a megfontolásból
kiindulva kérték vissza a letétbe helyezett kincseket, hogy ílymódon a
fölszabadulás után családi céljaikra használhassák fel. (Nem kétséges, hogy a
Nemzeti Múzeum akkori vezetőségét felelősség terheli, hogy a kincseket Budapest
körülzárása előtt pár nappal könnyelműen kiadta az Esterházyaknak, még ha
jogilag kiadni köteles is volt.) A Nemzeti Múzeum akkori vezetőségéből
kihallgatandó: Dr. Fettich Nándor,[17]
a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Múzeumának Hóman Bálint[18]
megbízásából akkor ideiglenes vezetője (gróf Zichy István,[19]
a történeti múzeum kinevezett főigazgatója Csehszlovákiában tartózkodott).
Pontosság kedvéért megjegyezzük, hogy az Iparművészeti Múzeum ekkor még a
Történeti Múzeumhoz tartozott, az ottlévő anyag fölött a Történeti Múzeum
vezetője intézkedett, a fölszabadulás után lett az Iparművészeti Múzeum önálló
intézmény. Kihallgatandó továbbá: Dr. Tasnádi Kubacska András,[20]
a Magyar Nemzeti Múzeum elnöki hivatalának akkori vezetője, valamint Dr. Huszár
Lajos,[21]
a Történeti Múzeum jelenlegi főigazgatója, aki annak idején az éremtár vezetője
volt és mint legényember az ostrom alatt, sőt tudomásom szerint már előtte
hetekkel a Nemzeti Múzeum óvóhelyén tartózkodott.
A
fölszabadulás után a kincsek nagy értékére való tekintettel úgy tudományos
köreinket, mint a Nemzeti Múzeum vezetőségét kellett, hogy érdekelje, mi lett
az Esterházy-kincs sorsa, megmaradt-e és ha megmaradt hol van? Hogy a kincsek
felkutatása iránt történtek-e és ha történtek, milyen intézkedések történtek,
kihallgatandók: Dr. Supka Géza,[22]
a fölszabadulás után a Magyar Nemzeti Múzeumnak első elnöke, Dr. Jánossy Dénes,[23]
a Magyar Nemzeti Múzeumnak Supka lemondása utáni elnöke, Dr. Gerevich Tibor[24]
egyetemi tanár és Csányi Károly nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti
Múzeum Tanácsának művészettörténész tagjai, valamint a fent felsorolt személyek,
akik annak idején a kincsek kiadása körül tájékozottak. Feltehető, hogy ezen a
téren nem jártak el kötelező gondossággal!
Talán
egy héttel Mindszenty letartóztatása előtt az Iparművészeti Múzeum jelenlegi
vezetőjénél megjelent Esterházy Pál jogi képviselőjével és írásban és szóban
bejelentette, hogy nem tudja, de feltételezhető, hogy a kincsek az Esterházyak
Tárnok utca 7-9-11. számú bombatalálat érte házaiknak pincéjében van. (Ezt az
önmagát naivul leplező bejelentést a fölszabadulás negyedik esztendejében
nyilván azért tartotta szükségesnek Esterházy megtenni, mert a vár
romeltakarító munkálatai fenyegetően közeledtek házaihoz.) A bejelentés után a
VKM[25]
utasítására a Tárnok utca 7-9-11. számú telken azonnal megkezdődtek a kiásási
munkálatok, amelyek folyó hó 11-én délelőtt jutottak eredményhez. A kiásási
munkálatokat Dr. Gerevich László[26]
egyetemi magántanár, fővárosi múzeumi igazgató és Dr. Voit Pál[27]
az Iparművészeti Múzeum vezetője irányítják. A mai napig négy láda került felszínre
megrohadt állapotban, a nagyértékű textíliák a több mint négy évi
eltemetettségben szétfoszlott, rohadt állapotban, a kincsek pedig
összeroncsolódva. A valószínűség szerint még további két láda fog felszínre
kerülni. A munkálatok a holnapi (január 13) estig minden valószínűség szerint
befejeződnek.
Magától
értetődik, hogy az Esterházy-család maga rejtette el a kincset, a bejelentési
kötelezettség elmulasztásával elsősorban őt illeti a felelősség. A Szt. Korona
után legnagyobb kincseink elpusztulása, vagy nagymérvű megrongálódása, még ha
azok egyúttal családi kincsek is, nem csekély felelősség. Valószínű azonban,
hogy Esterházy Pálon kívül a kincs hollétéről másoknak is volt tudomása.
Bizonyos, hogy Esterházy nem sajátkezűleg rejtette el háza pincéjében a
ládákat. Kihallgatandó még feltétlenül az Esterházyak volt főlevéltárnoka
Hárich János[28],
aki jelenleg az Országos Levéltárban teljesít szolgálatot.
Javaslatunk:
Tekintettel arra, hogy az Esterházy-kincsek eltűnése és megkerülése szoros
kapcsolatba lehet az Esterházyak egyéb politikai tevékenységével, valószínűleg
a most folyó Mindszenty üggyel is,[29]
szükséges, hogy a Belügyminiszter Úr azonnal rendelje el a vizsgálatot.
Szükséges
a megtalált és feltárt kincsek további hathatós őrzése. Zöld[30]
államtitkár úr ebben az ügyben már jelentős támogatást nyújtott.
Az
a véleményünk, hogy politikai szempontból kiaknázható lenne a kincsek mostani
feltárásáról és jelenlegi állapotáról a helyszínen elkészítendő filmhíradó,
továbbá a kincseknek jelenlegi állapotában való kiállítása a Nemzeti Múzeumban.
Lássa meg a nagyközönség is, hogyan gazdálkodtak az Esterházyak legnagyobb
nemzeti kincseinkkel!
Most
szereztünk róla tudomást, hogy Fettich Nándor Esterházy Pál bejelentése után néhány
nappal jelentkezett Oltványi Imrénél[31],
a Nemzeti Múzeum elnökénél és bejelentette, hogy az Esterházy-kincsekről a
Nemzeti Múzeumban őrzött fényképek, amelyek az ostrom alatt, illetőleg a
felszabadulás után állítólag (?) eltűntek, most megkerültek.
Ortutay
Gyula[32]
miniszternek az a véleménye, hogy Fettich Nándor, aki leginkább gyanúsítható a
múzeum részéről az Esterházyakkal való összejátszással és akiről épp ebben az
ügyben feltehető, hogy szökni készül, – letartóztatandó.
Budapest, 1949. évi január hó 12.
napján.
(Tolnai Gábor)
(Kardos László)
miniszteri osztályfőnök[33]
ügyosztályvezető[34]
U.i.:
Jelen feljegyzésünket közvetett
információinkra alapoztuk, a nyomozás során felmerülő adatok fognak majd teljes
képet adhatni.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Tolnai Gábor és Kardos
László aláírásával.]
2. Horváth Gábor gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január
15.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Gyanúsított
kihallgatásáról
jegyzőkönyv
Készült Budapest, 1949. évi január
hónap 15. napján […]
Dr. Horváth Gábor […] kegydíjas
tisztviselő […]
Az Esterházy-család tulajdonát
képezték hitbizományi jószágként az ún. fraknói kincsek. Ez alatt kb. hat
ládára való ékszert, muzeális ritkaságot, arany tálakat, serlegeket, kelyheket
kell érteni. Az elnevezés onnan származik, hogy ezen értékeket hosszú időn keresztül
az Esterházy-család tulajdonát képező Fraknó várában (Burgerland) őrizték. E
kincseket a Magyar Nemzeti Múzeum Iparművészeti múzeuma őrizte évtizedeken
keresztül, egészen Budapest ostromáig. Ezt indokolttá tette a kincsek hallatlan
muzeális értéke, továbbá az a körülmény, hogy egy részük szakszerű kezelést
kívánt. A kincsek között volt pl. Mátyás király kabátja, Oláh Miklós esztergomi
érsek díszruhája, Kapisztrán János olvasója, Szobyeszki János [sic!] olvasója,
Tököly Éva [sic!] menyasszonyi ruhája. A múzeum és az Esterházy-család között
olyan értelmű megállapodás keletkezett, hogy a hitbizományos (Esterházy Pál) a
kincseket a múzeumból elszállíttathatja és azt neki kívánságára kiszolgáltatják.
1944. év decemberében tekintve, hogy küszöbön állt Budapest ostroma én
javasoltam Esterházy Pálnak, szállítassa ezeket az értékeket Budapest, Tárnok
utca 9. szám alatti palotájába, mert ilyen módon a kincsek fölött való
közvetlen rendelkezés jogát inkább tudja magának biztosítani. Esterházy Pál
helyt adott javaslatomnak. Megbízásából Hárich János levéltárosa tárgyalt a
Nemzeti Múzeum akkori vezetőségével. Nem tudom, hogy név szerint kivel beszélte
meg a dolgot, azonban úgy emlékszem az elszállítási engedély megadása Zichy
főigazgatótól függött.
1944
decemberében a fraknói féle kincseket a múzeumból a Tárnok utca 9. szám alá
szállíttattuk, és a ládák a Tárnok utca 13. szám alatti épületrész pincéjében
nyertek elhelyezést. A múzeumból való elszállítást és a pincében való
elraktározást Dr. Hárich irányította. Arról a körülményről, hogy a kincseket a
múzeumból a budai Esterházy palotába szállíttattuk tudomással bírtam. Zichy
főigazgatón kívül Dr. Fettich Nándor, Dr. Jánossy Dénes, továbbá Dr. Voit Pál
tudtak arról, hogy a fraknói-féle kincsek a budai Esterházy palotába kerültek.
Budapest
ostroma idején a Tárnok utca 13. szám alatti ház tetőszerkezete beomlott és a
13. szám alatt húzódó pince megközelíthetetlenné vált. Az ostrom után én magam
megállapítottam, hogy a pincéhez csak ásatás útján lehet hozzáférni. Erről Esterházy
Pálnak is tudomása volt. Tudtuk azt is, hogy a kincsek szükségképpen a pincében
vannak, mert a Tárnok utcai palotában az ostrom alatt a svájci és a svéd
követségek működtek. Az épület beomlása, vagyis a pince eltorlaszolódása előtt
az épületben fosztogatás nem történt.
Beismerem,
hogy Esterházy Pál és magam is tudtuk, a fraknói féle kincsekről mivel a
nemesfémből készült tárgyak annak jelentékeny részét tették ki, bejelentést
kellett volna tenni. Esterházy Pállal mégis úgy döntöttünk, hogy ezt mellőzzük.
Nem akarta Esterházy Pál a kincsek hollétét az illetékes hatóság tudomására
hozni addig, amíg a fennálló politikai rendszer következtében várni lehetett,
hogy az állami hatóságok a kincsek fölött megszüntetik az Esterházy-család
rendelkezési jogát. Ez a vélemény Esterházy Pál és köztem lefolyt megbeszélés
során kialakult és azt alátámasztotta Dr. Nagyfejeő József jogi véleménye.
Nagyfejeő úgy vélekedett, hogy amíg nem tisztázódott ott vannak-e a kincsek a
pincében, a bejelentési kötelezettség nem áll fenn.
Beismerem,
hogy valójában sem Esterházy Pálnak, sem nekem nem lehetett kétségem afelől,
hogy a kincsek a pincében vannak. Legfeljebb arra lehetett gondolni, hogy egy
részük a beomlás következtében megsérült. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a
kincshez tartozó aranyértékek nem semmisülhettek meg.
Előadom,
hogy 1948 decemberében az illetékes hatóságok romeltakarítási munkát kezdtek a
Tárnok utca 13. szám alatti ház épületénél. Ekkor nyilvánvalóvá vált Esterházy
Pál és előttem, hogy a pincéhez jutva a hatóságok felfedik a kincsek hollétét.
Így azután 1948 decemberében többször is megbeszélést folytattunk Esterházy
Pál, jó magam, Dr. Nagyfejeő József jogtanácsos és Rabár Ferenc, Esterházy
gazdasági intézője. A megbeszélések eredményeképpen elhatároztuk, hogy bejelentést
teszünk az Iparművészeti Múzeum igazgatóságánál. A Nemzeti Banknál még azonban
ekkor nem tettünk bejelentést, bár Nagyfejeő már jóval régebben felvetette a
gondolatot, hogy ez szükséges lenne. Az Iparművészeti Múzeumnál megjelent Esterházy
Pál, Nagyfejeő József és én jelentünk meg, és Dr. Voit főigazgatóval
tárgyaltunk. Tekintettel arra, hogy az egész bejelentés arra szolgált, hogy
leplezzük a kincsekre vonatkozó bejelentési kötelezettség elmulasztását,
kérésünkre Voit Pál a megbeszélésről jegyzőkönyvet vétetett fel. A
jegyzőkönyvben Esterházy Pál kijelentette, hogy nem tudja mi van a pincében a
kincsekből, de amit feltárnak, azt továbbra is az Iparművészeti Múzeumban
kívánja őriztetni.
Beismerem,
hogy Esterházy Pál eljárása, melyet az én tanácsomra követett, nagyértékű
aranytárgyakat a bejelentési kötelezettség alól elvont. Sem, hogy bejelentésre
legyen kényszerítve, Esterházy Pál inkább belenyugodott abba, hogy
felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklyék a Tárnok utcai palota beomlott
pincéjében a nedvesség, szakszerű kezelés hiánya miatt megsemmisüljenek.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és az
elolvasása után írtam alá.
Felvette:
Gyanúsított:
[…] Gábor
Dr. Horváth Gábor
r. fhdgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat olvashatatlan vezetéknevű
rendőr főhadnagy és Horváth Gábor aláírásával.]
3. Huszár Lajos tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január 17.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Jegyzőkönyv
Tanú kihallgatása. Készült 1949.
év jan. hó 17. napján […]
Dr. Huszár Lajos […] Magyar
Történeti Múzeum főigazgatója […]
1944 decemberében a Nemzeti Múzeum
épületében laktam. Tudok arról, hogy az Esterházy-család ún. fraknói kincseit a
vonatkozó megállapodás alapján Fettich Nándor Dr. kiadta. A gyűjteményben volt
néhány érme, amit én fényképeztettem le a kiadás előtt. Azt tudtam, hogy a
hercegi család megbízásából Dr. Hárich veszi át az értékeket, de arról nem volt
tudomásom, hogy azokat hol helyezik biztonságba.
A
felszabadulás után a Nemzeti Múzeum tanácsülésein több alkalommal is
szóbakerültek 1945-ben az Esterházy-kincsek. Arról, hogy a kincsek
megszerzésére történt-e valami lépés, nincsen tudomásom. Én a magam részéről
semmiféle ilyen irányú lépést nem tettem és a visszaszerzésre vonatkozó indítványt
sem terjesztettem elő. Más előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az
igazságnak megfelelően tettem és elolvasása után írtam alá.
Felvette:
Huszár Lajos
Ákos Miklós[35]
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Huszár Lajos
aláírásával]
4. Tasnádi Kubacska András tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január
17.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Jegyzőkönyv
Tanú kihallgatása. Készült 1949.
év január hó 17. napján […]
Dr. Tasnádi Kubacska András […]
Természettudományi Múzeum főigazgatója […]
Megfelel a valóságnak, hogy 1944
december közepe körül Dr. Hárich, mint az Esterházy-család levéltárosa,
jelentkezett nálam és hivatkozva a Nemzeti Múzeummal kötött megállapodásra,
amely szerint az ún. fraknói kincsek csak kiállítási letétként vannak a múzeum
birtokában és azokat bármikor vissza kell szolgáltatnunk, a kincsek kiadását
kérte. A kincseket kénytelen voltam több napig tartó huzavona után kiadni, mert
fennállott az a veszély, hogy a nyilasok megtudják, hogy az Esterházy-kincsek a
múzeumban vannak, holott én már előbb olyan információt adtam nekik, hogy a
kincseket nyugatra menekítettük. Dr. Hárich a kincseket – fényképezés után –
megkapta, elszállíttatta, és azt mondotta, hogy a Várban, a svájci követség
bunkerében fogják elrejteni.
A
felszabadulás után néhány hónapig még én voltam a Nemzeti Múzeum elnöki
tanácsosa. Amikor a kormány bejött Budapestre és a rendes tanácsülések
megkezdődtek, a Dr. Jánossy Dénes elnöklete alatt tartott egyik tanácsülésen
napirendre került az elszállított Esterházy-kincsek kérdése. Elnök volt: Dr.
Jánossy Dénes, rajta kívül biztosan jelen voltak: az akkori elnöki tanácsos –
vagy az azóta elhalálozott Dr. Györke József, vagy már Tolnai Gábor, Dr.
Gerevich Tibor, a Műemlékek Bizottságának elnöke, Dr. Huszár Lajos, a Történeti
Múzeum főigazgatója, aki alá az Iparművészeti Múzeum tartozott és volt rajtam
kívül Dr. Genthon István[36],
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Az Esterházy-kincsekkel kapcsolatosan
kialakult beszélgetés folyamán azt a határozatot hoztuk, hogy a kincseket fel
kell kutattatni, ebből a célból kapcsolatot kell teremteni a kormánnyal és a
hatóságokkal, azért, hogy a kincset felkutassák és esetleges kicsempészését az
országból megakadályozzák. Nem tudok ma már pontosan visszaemlékezni arra, hogy
ki kapott a Tanácstól megbízást, hogy az ügyben lépéseket tegyen, de biztosan
valamelyik idős tanácstag volt. (Talán Gerevich vagy Jánossy?)
Megfelel
a valóságnak, hogy az 1945-ben tartott tanácsülésen, de lehet, hogy még egy
tanácsülésen átbeszélt Esterházy-ügy kapcsán és azóta sehol [sic!], senkinek
hivatalosan jelentést vagy előterjesztést nem tettem arra vonatkozólag, hogy
ezeket a kulturális vonatkozásban nagy értéket jelentő kincseket meg kellene
keresni, hogy azokat ismét kiállíthassuk.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem, és
elolvasás után írtam alá.
Felvette:
Dr.
Tasnádi Kubacska András
Ákos Miklós
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Tasnádi
Kubacska András aláírásával.]
5. Fettich Nándor tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január 17.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Jegyzőkönyv
Tanú kihallgatása. Készült 1949.
év jan. hó 17. napján […]
Dr. Fettich Nándor […] múzeumi
igazg[ató]. őr. […]
Megfelel a valóságnak, hogy 1944
év december közepe után a Nemzeti Múzeumban jelentkezett Dr. Hárich, mint az Esterházy-család
levéltárnoka és követelte, hogy az ún. fraknói kincseket, amelyeket az Esterházy-család
visszakérésig bocsájtott a Nemzeti Múzeum rendelkezésére, adjuk vissza, mert a
herceg nem látja nálunk biztosítva. Tasnádi Kubacska Andrással, aki akkor
elnöki tanácsos volt, áttanulmányoztuk az erre vonatkozó aktát és
megállapítottuk, hogy a fraknói kincseket ki kell adnunk. A kincsket – ismerve
azok ritkaságát és kulturális értékét, – azonnal lefényképeztettem és azután,
annak ellenére, hogy azt eredetileg fémmel bélelt ládákban igen jól elrejtettem,
az Esterházy-családnak kiadtam. A fraknói kincsekért Dr. Hárich jelentkezett és
ő vette át.
Megfelel
a valóságnak, hogy a felszabadulás után, amikor is 1945. évi május elejéig a
Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője voltam és az összes Nemzeti Múzeumi
épületek, kincsek és gyűjtemények védelme énrám tartozott, senkinek hivatalosan
jelentést, illetőleg indítványt arra vonatkozólag nem tettem, hogy a véleményem
szerint magántulajdonba visszakerült fraknói kincseknek a köz számára történő
felkutatására lépések történjenek.
Ragaszkodnom
kell annak lerögzítéséhez, hogy 1945 májusáig a múzeum épületei és kincsei a
legnagyobb veszélyben forogtak, részben tűz miatt is.
Abban
az időben, mivel oroszul beszéltem, állandóan az orosz hatóságok rendelkezésére
kellett állanom, azóta pedig állandóan betegeskedem, az akkori izgalmak következtében.
1945
májusában bélistáztak, illetve nyugdíjaztak. 1945 májusában elköltöztem a
Nemzeti Múzeum épületéből. Emlékezetem szerint 1947-ben felállították a Nemzeti
Múzeum fémrestaurátori és ötvös műhelyét. Ugyanabban az időpontban Dr. Halász
György igazoló bizottsági ügyész levelet írt nekem, amelyben tárgyalásra hívott
visszahozásom ügyében. Új igazolási tárgyalást tartottak és engem igazoltak. Ez
1945 szeptemberében történt, ugyanakkor mint beosztottat alkalmaztak régi
helyemen.
Megfelel
a valóságnak, hogy én azóta sem tettem sehol, senkinek hivatalosan indítványt
arra, hogy az ostrom előtt kiadott fraknói kincseket fel kellene kutatni,
illetőleg a köz számára visszahozni a múzeumba.
Határozottan
állítom, hogy a kincseknek 1944 decemberében történt elszállítása alkalmával
nem tettem fel kérdést Dr. Hárichnak arra vonatkozólag, hogy az Esterházy-kincseket
hová szállíttatja, illetőleg hol fogják azokat biztonságosan elrejteni.
Helyesbítem: Dr. Hárich emlékezetem szerint említést tett arról, hogy a
kincseket a Várba viszik.
Körülbelül
10 nap előtt Dr. Párducz Mihály[37],
a régészet igazgatója felkeresett azzal, hogy megtalálta az Esterházy-féle
kincsekről készült fényképfelvételeket. Én ezeket a fényképeket azonnal
átvittem Dr. Voit Pálnak, az Iparművészeti Múzeum igazgatójának.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá.
Felvette:
Dr.
Fettich Nándor
Ákos Miklós
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Fettich
Nándor aláírásával.]
6. Supka Géza tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január 17.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Jegyzőkönyv
Tanú kihallgatása. Készült 1949.
év jan. hó 17. napján […]
Supka Géza […] képviselő,
főszerkesztő […]
1945 év februárjában foglaltam el
a Nemzeti Múzeum elnöki székét és ugyanezen év júniusáig töltöttem be. A
Nemzeti Múzeum Régiségtárától, amelynek igazgatója voltam, illetve őre voltam,
1920-ban távolítottak el.
Arról,
hogy az Esterházyak fraknói gyűjteményének kincseit a család mikor kérte vissza
a Magyar Nemzeti Múzeumtól, hogy azt ki mikor és hol adta át, hogy azt hol
ásták el vagy tárolták, arról semmi tudomásom nincsen, miután a kincsről
egyáltalában senki semmiféle jelentést nem tett.
Megfelel
a valóságnak, hogy a Nemzeti Múzeum tisztviselői közül elnöki működésem idején
az alább felsorolt személyekkel voltam hivatali érintkezésben: Dr. Tasnádi
Kubacska András, akkori elnöki tanácsos, Dr. Huszár Lajos, a történelmi oszt.
igazgatója, Dr. Fettich Nándor, a régiségtár igazgatója, Dr. Jánossy Dénes, az
Orsz. Levéltár igazgatója, Dr. Voit Pál, a történelmi arcképcsarnok vezetője.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá.
Felvette:
Supka
Géza
Ákos Miklós
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Supka Géza
aláírásával.]
7. Voit Pál tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január 17.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Jegyzőkönyv
Tanú kihallgatása. Készült 1949.
év január hó 17. napján […]
Dr. Voit Pál […] az Iparművészeti
Múzeum igazgatója […]
1946 ősze óta vezetem az
Iparművészeti Múzeumot. Tudomásom volt arról, hogy az Esterházy-féle, ún.
fraknói kincseket, amelyeket a Nemzeti Múzeum pincéjében őriztek, a család a
megállapodás értelmében 1944 decemberében elvitette. Tudok arról, hogy a kincseket
Dr. Hárich vette át az Esterházy-család megbízásából.
A
felszabadulás után én is jelen voltam olyan tanácsülésen, amelyen szó esett az Esterházy-kincsekről
és arról, hogy ezeket vissza kellene szerezni a Múzeum számára. Meg kell
jegyeznem, én nem tudtam arról, hogy a kincseket Budán, a Tárnok utca 13. sz.
ház pincéjében őrzik, illetőleg őrizték és abban a feltevésben éltem, hogy
azokat nyugatra menekítették.
1948.
december közepén megjelent nálam Esterházy Pál és Horváth Dr. valamint
Nagyfejeő nevű jogtanácsosai és arról kezdtek beszélni, hogy miután most a
Várat, illetőleg a Tárnok u. 13. sz. házat romtalanítják, lehetséges, hogy
onnan a fraknói kincsek egy része előkerül, bár lehetséges, hogy a németek
elvitték. Az egész előadásuk gyanús volt és ezért arról jegyzőkönyvet vettem
fel. Az ő kérésük az volt, adjon a múzeum szakembert a romtalanításhoz, illetve
kísérjük figyelemmel, hogy előkerül-e valami, mert ebben az esetben hajlandók
ismét a tárgyakat kiállítási letétként a múzeumnak átengedni. Ebbe a herceg és
két jogtanácsosa beleegyezett és ezt alá is írták.
Ezt
követően történt, hogy Dr. Fettich Nándor nálam előbb telefonon, majd személyesen
jelentkezett azzal, hogy végre megtalálta az Esterházy-kincsekről készült
fényképfelvételeket. Azt is hozzá tette, hogy ennek a dolognak most aktualitása
van. Csodálkozó kérdésemre azután elárulta, hogy valakitől, „legilletékesebb
helyről”, ami alatt nyilván a családhoz közelálló személyt értett, tudta meg,
hogy a Tárnok u. 13. romtalanítása megkezdődött. Megjegyzem, hogy a fényképek,
illetve színes filmek mindhárom példánya Fettichnél volt, holott annak idején ő
úgy nyilatkozott, hogy a filmek egy-egy példánya a hercegnél, illetőleg a
Nemzeti Múzeum Történeti Tárát vezető és azóta disszidált Dr. Bárányné
Oberschall Magdánál[38]
volt és eltűnt.
Megfelel
a valóságnak, hogy én azon a néhány 1945-ben tartott tanácsülésen kívül, amikor
a fraknói kincsekről szó volt, ebben a kérdésben semmiféle előterjesztést,
indítványt nem tettem. Állítom, hogy azért nem, mert abban a hitben éltem, hogy
a kincsek külföldre kerültek.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá.
Felvette:
Dr.
Voit Pál
Ákos Miklós
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Voit Pál
aláírásával.]
8. Csányi Károly tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január 18.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Jegyzőkönyv
Tanú kihallgatása. Készült 1949.
év I. hó 18. napján […]
Csányi Károly […] ny. műegyetemi
tanár […]
Annak idején, kb. az első
világháború után, az Iparművészeti Múzeumban én leltároztam az Esterházy vagyon
ún. fraknói kincseit. A szóbanforgó kincseket tehát jól ismerem, ennek alapján
kaptam most megbízást a Kultuszminisztériumtól, hogy a Tárnok utca 13. szám
alól előkerülő kincseket leltározzam, és a sérüléseiket megállapítsam.
Előadom,
hogy 1945-ben a Dr. Jánossy Dénes elnöklete alatt tartott múzeumi
tanácsüléseken több ízben is szó esett arról, hogy a szóban forgó kincseket nem
kellett volna kiadni, és természetesen felmerült az a kérdés, hogy a kincsek
hollétét meg kell állapítania abból a célból, hogy azok visszakerüljenek a
Nemzeti Múzeumba, ill. az Iparművészeti Múzeumba. Jánossy Dénes Dr. ekkor
ígéretet tett arra, hogy nyomozni fog a kincsek holléte után, a későbbiek során
a tanácsüléseken különféle verziók keltek szárnyra, egyesek szerint a kincset
Svájcba vitték, vagy Ausztriába. Nem tudok arra visszaemlékezni, hogy Jánossy
Dr. valaha is azt mondotta volna, hogy attól a személytől beszerzett információ
alapján, aki a kincseket a múzeumból elvitte, biztos tudomása van a kincsek
hollétéről. A későbbiek folyamán ez a kérdés elaludt, bár néha-néha még
felvetődött a kérdés, hol lehetnek az Esterházy-kincsek.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá.
Felvette:
Csányi
Károly
Ákos Miklós
tanú
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Csányi Károly
aláírásával.]
9. Gerevich Tibor tanúkihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január 18.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Jegyzőkönyv
Tanú kihallgatása. Készült 1949.
év I. hó 18. napján […]
Gerevich Tibor, egy. tanár […]
Előadom, hogy 1945-ben a Jánossy
Dénes Dr. elnöklete alatt tartott nemzeti múzeumi elnöki tanácson felvetettem a
kérdést, ki, mikor, hogyan, kinek a rendeletére és kinek adta ki az Esterházy-kincseket.
Természetszerűleg azt is megkérdeztem, hogy hol vannak jelenleg ezek a
kulturális szempontból a nemzet számára felbecsülhetetlen értéket jelentő
kincsek. Arra emlékszem, hogy Dr. Jánossy Dénes helyeselte a kérdés felvetését
és megígérte, hogy lépéseket tesz majd az ügy felderítésére, abból a célból,
hogy a kincsek visszakerüljenek a Múzeumba.
Ez
a kérdés a későbbiek folyamán is ismételten felvetődött, de nem tudok arról,
hogy valami történt volna, amivel közelebb jutottunk a kincs hollétének
megállapításához, vagy visszaszerzéséhez. Később azután az egész kérdés
elaludt.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá.
Felvette:
Tanú:
Ákos Miklós
Gerevich Tibor
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Gerevich
Tibor aláírásával.]
10. Hárich János gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január
18.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
524/1949. szám
Gyanúsított
kihallgatásról
Jegyzőkönyv
Készült Budapest, 1949. évi január
hónap 18. napján […]
Dr. Hárich János […] Országos
levéltáros […]
1944-ben én voltam az Esterházy-család
levéltárosa. A hitbizomány ura, valószínűleg jogtanácsosai befolyására, úgy
határozott, hogy a Nemzeti Múzeumban lévő és kiállítási letétként kezelendő ún.
fraknói kincseket a veszélyeztetett időkben nem hagyja a múzeumban, hanem maga
helyezi biztonságba.
A
család megbízásából én tárgyaltam Dr. Fettich Nándorral és Dr. Tasnádi Kubacska
Andrással, akik abban az időben a nyugatra menekült Hóman Bálint megbízásából a
múzeumot vezették. Miután a múzeumnak a családdal kötött megállapodása az Esterházy-kincsek
elvitelét bármely időpontban lehetővé tette, én azokat meg is kaptam. 1944 decemberében,
pontosan már nem tudom, hogy melyik napon, miután ezeket a kulturális
szempontból rendkívüli értéket képviselő kincseket lefényképezték és
lefilmezték, én azokat a hercegi család megbízásából nyugta ellenében átvettem
és Budára, a Tárnok utca 13. szám alá szállítottam. Megfelel a valóságnak, hogy
bár én magam nem segédkeztem a kincseknek a Tárnok utca 13. számú ház
pincéjében történt elraktározásában, de tudomásom van arról, hogy azokat ott
rejtették el.
Megfelel
a valóságnak, hogy 1947-ig senki énhozzám kérdést arra nézve nem intézett, hogy
az általam elszállított Esterházy-kincsek hol vannak. Annak ellenére így van
ez, hogy Dr. Tasnádi Kubacska András, Fettich Nándor Dr., Dr. Huszár Lajos, Dr.
Jánossy Béla, Dr. Gerevich Tibor, Csányi Károly, Dr. Voit Pál, valamennyien
tudomással bírtak arról, hogy a szóbanforgó kincseket 1944 decemberében én
vittem el a múzeumból, és hogy az ostrom során nem történt semmi bajom, sőt a
felszabadulás után azon igyekszem, hogy az Országos Levéltárba kerülhessek.
Megfelel a valóságnak, hogy 1947 során kb. egy és egy negyedévvel ezelőtt,
beszélgetés közben Dr. Jánossy Dénes[nek], aki egy ideig a Nemzeti Múzeum
elnöke is volt, majd később az Országos Levéltár főigazgatója lett,
megmondottam, hogy hol rejtettük el az Esterházy-kincseket.
Elismerem,
hogy Dr. Horváth Gáborral, az Esterházy-család jogtanácsosával 1948 karácsonya
előtt a kincsekről beszélgetve kifejtettem álláspontomat arra nézve, hogy
véleményem szerint a Tárnok utca 13. számú ház pincéjének mely részén fekszenek
a fraknói kincsek.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és az
elolvasás után írtam alá.
Felvette:
Gyanúsított:
Ákos Miklós
Dr. Hárich János
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Hárich János
aláírásával)
11. Jánossy Dénes gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyve, 1949. január
18.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
524/1949. szám
Gyanúsított
kihallgatásról
Jegyzőkönyv
Készült Budapest, 1949. évi január
hónap 18. napján […]
Dr. Jánossy Dénes […] Országos
Levéltár főigazgatója […]
1944 decemberében én az Országos
Levéltárban tartózkodtam, és csak Dr. Tasnádi Kubacska András
telefonértesítéséből tudtam meg, hogy Dr. Hárich János az Esterházy-család
megbízásából elvitte a múzeumban őrzött ún. fraknói kincseket. 1945
decemberétől én voltam a Nemzeti Múzeum elnöke. Elismerem, hogy az én
elnökletem alatt lefolytatott ún. múzeumi tanácson, ill. tanácsokon több ízben
is szó esett arról, hogy az 1944 decemberében elvitt Esterházy-féle fraknói
kincseket fel kellene kutatni és ismét megszerezni a múzeum számára. A kérdés
körül kialakult megbeszélésben belefolyt Dr. Gerevich Tibor is, és most már nem
tudom pontosan megmondani, hogy ki indítványozta foglalkozni kell azzal, hol
van az Esterházy-kincs, hogy azt a múzeum számára visszaszerezzük.
Arról,
hogy a fraknói kincseket 1944 decemberében ki, mikor és hogyan szállította el a
múzeumból, és hogy azok előkerítésére nyomozás vagy pedig más lépések megtétele
szükséges, a kultuszkormánynak semmiféle értesítést nem adtam.
Emlékezetem
szerint kérdést intéztem Dr. Hárich Jánoshoz arra vonatkozólag, hogy a
szóbanforgó kincsek hol vannak, mire ő azt válaszolta, hogy jó helyen,
Magyarország területén. Dr. Hárichnak erről a kijelentéséről, tehát arról, hogy
van egy ember, aki tudja, hol vannak biztonságba helyezve az Esterházy-kincsek,
a kultuszkormánynak nem tettem jelentést.
Kérem
az imént mondottak helyesbítését: nem tudok visszaemlékezni arra, hogy tettem,
vagy nem tettem jelentést.
Nem
tudok visszaemlékezni arra, hogy nekem Dr. Hárich János 1947-ben megmondotta
volna, hol van az Esterházy-család fraknói kincse.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá.
Felvette:
Gyanúsított:
Ákos Miklós
Jánossy Dénes
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Jánossy Dénes
aláírásával.]
12. Nagyfejeő József gyanúsított kihallgatási jegyzőkönyve, 1949.
január 19.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Gyanúsított
kihallgatási
jegyzőkönyv
Készült Budapest, 1949. évi január
hónap 19. napján […]
Dr. Nagyfejeő József […] ügyvéd
[…]
1923-tól kezdve én voltam az Esterházy-hitbizomány
ügyésze. Arról, hogy az Esterházy-család a tulajdonát képező ún. fraknói
kincseket a felszabadulás előtt hol őrizte és a harcok alatt hová vitette, a
felszabadulás után nem volt tudomásom. Az Esterházy-kincsekről, helyesebben az
indokolt fraknói kincsekről első ízben 1946-ban értesültem, amikor a forintot
bevezették. A forint bevezetésével egyidejűleg megjelent az arany
bejelentéséről szóló rendelkezés és ekkor fordult hozzám Esterházy Pál a
fraknói kincsek ügyében. Megmondotta, hogy az ostrom alatt, helyesebben
közvetlenül előtte, ezeket az értékeket a Magyar Nemzeti Múzeumból a Tárnok
utca 13. szám alatt lévő palota pincéjébe szállíttatta. Sem ő, sem Dr. Horváth
Gábor nem tudták biztosan megmondani, hogy meg vannak-e a szóbanforgó kincsek.
Határozottan állítom, hogy a bejelentési kötelezettség kérdésével kapcsolatban
én azt mondottam, hogy amennyiben a kincsek megvannak, ez a bejelentési
kötelezettség fennáll.
Tagadom,
hogy azt mondottam volna, hogy ameddig nem tudják biztosan, hogy a tárgyak
megvannak-e, a bejelentési kötelezettség nem áll fenn. Sőt, azt mondottam, hogy
ezzel utólag nem is lehet védekezni. Esterházy nem közölte velem, hogy ebben az
ügyben mit határozott.
Másodszor
az ún. fraknói kincsek kérdése 1948 decemberében vetődött fel, amikor is Esterházy
Pál értesítést kapott arra vonatkozólag, hogy a Tárnok utca 13. szám alatt lévő
palotája romtalanítási munkáit a sz[ékes]f[ő]v[áros] rövidesen megkezdi. Ekkor
tárgyaltam ismét Esterházyval és Dr. Horváth Gáborral, akik úgy vélték, hogy
most Esterházyt kár érheti azáltal, hogy az épületben dolgozó idegen munkások
valamit találnak a pince körül és azt elviszik. Határozottan állítom tehát, nem
azzal jöttek, hogy most kellemetlen helyzetbe kerülnek, mert a bejelentési kötelezettséget
elmulasztották, hanem azért fordultak hozzám, mert az esetleg ott lévő
kincsekből az ásatás során valami elveszhet. Ekkor indítványoztam azt, hogy
menjünk el az Iparművészeti Múzeumba, hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a
Tárnok utca 13. szám alatt esetleg ott találhatók a fraknói kincsek.
Más
előadnivalóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és az
elolvasás után írtam alá.
Felvette:
Gyanúsított:
Ákos Miklós
Dr. Nagyfejeő József
r. őrgy.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós és Nagyfejeő
József aláírásával.]
13. Tolnai Gábor levele Ákos Miklós rendőr őrnagynak, 1949. január 19.
Vallás és Közoktatásügyi
Minisztérium
Budapest, V. Hold u. 16.
Tárgy: Kardos László Dr. miniszteri
Telefon: 129–430
ügyosztályvezető
megbízása.
211.068/1949.VI/2. szám.
Hiv. szám: -
Melléklet:
-
A Magyar Nemzeti Múzeum Igazgató
Tanácsa felterjesztésére fegyelmi eljárást rendeltem el az úgynevezett Esterházy-kincsek
ügyének kivizsgálására, s vizsgálóbiztosul Kardos László Dr. miniszteri
ügyosztályvezetőt bíztam meg.
Felkérem
Őrnagy Urat, hogy Kardos László doktornak az ez ügyben rendelkezésére álló
jelentések, jegyzőkönyvek és feljegyzésekbe való betekintés jogát biztosítani
szíveskedjék.
Budapest, 1949. január hó 19.
Ákos Miklós
A
miniszter rendeletéből:
Rendőr őrnagy Úrnak
(Tolnai
Gábor)
Budapest
miniszteri osztályfőnök
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat a Vallás- és Közoktatásügyi
Minisztérium szárazpecsétes fejlécével, Tolnai Gábor aláírásával.]
14. Jegyzőkönyv Jánossy Dénes nyilatkozatáról, 1949. január 19.
Jegyzőkönyv
Az Esterházy-kincsek ügyében Dr.
Jánossy Dénes az Országos Levéltár főigazgatója nyilatkozata: 1949. év január
hó 19. napján.
Az
Esterházy-kincseket 1944. december közepe előtt nem ismertem. Tizedike és
huszadika között telefonon értesítettek arról, hogy az Esterházy-család
kincseit el akarja szállíttatni, hivatkozva arra a szerződésre, amelyet a
család és a múzeum annak előtte megkötött és amely szerint a Nemzeti Múzeum,
illetőleg a Történeti Múzeum felszólításra bármikor visszaszolgáltatni köteles.
Én az eredeti szerződést nem láttam, nem ismertem, de bízva a telefonáló
Kubacska András tárgyi ismeretében s részint támaszkodva az eddigi gyakorlatra,
beleegyezésemet adtam a kincsek visszaszolgáltatására azzal a közléssel, hogy
azok előbb fényképeztessenek le. A kiadatás körülményeire, hovaszállítására
vonatkozólag semmiféle tudomásom nem volt. A telefonálások abbamaradásának
időpontjától kezdve semmi gondom nem volt a kincsekre. Az Esterházy-kincsek ügye
legközelebb csak 1947. májusában merült fel újra előttem, amikor is egy
tanácsülés alkalmával Gerevich professzor a kincs felkutatásának aktualitására
hívta fel a figyelmet. 1947 májusáig emlékezetem szerint ebben a tárgyban
jelenlétemben tanácsüléseken és azon kívül semmiféle felszólalás, vagy
intervenció nem történt. Ez azért történhetett így, mert felfogásom, amely
véleményem szerint egyezett az akkori tanács közfelfogásával, azt diktálta,
hogy minden intézmény hatáskörébe tartozik a saját ügyeinek a gondozása. 1947
májusi idézett tanácsülésen a tanácstagok felkértek arra, hogy Hárichal vegyem
fel az érintkezést az Esterházy-kincsek hollétének megállapítása végett. A
felkérés egyenes intenciója az volt, hogy óvatosan, magánviszonylatban
történjék, nehogy az Esterházyak tudomást szerezve a múzeum szándékáról, az
esetleg Magyarországon levő kincseket eltüntessék.
Ezidőtájban
hozott a tanács végleges döntést Hárichnak szerződéses tisztviselőként történő
alkalmazására. Tudomásom szerint itt hangzott el az a vélemény is, hogy Hárich
alkalmazása azért is szükséges, mert így mód nyílik közvetlenebbül a kincsek
hollétének felderítésére. Az előbbi és erre a szempontra támaszkodva júniusban
három ízben is magamhoz hivattam Hárichot és kérdést intéztem hozzá az Esterházy-kincsnek
holléte felől. A válaszok tagadók voltak, az egyetlen eredmény az az
általánosság, amely körülbelül így hangzott: a kincsek Magyarországon vannak,
biztonságban vannak. Említést tett arról is, hogy ezt az információt a család
közvetlen környezetétől nyerte. Hárich ilyen válaszával lezártnak is
tekintettem az ügyet, miután erről a tanácsnak a következő ülések egyikén
jelentést tettem. Ettől a tanácskozási időponttól egészen a kincs felmerüléséig
ismételten nem foglalkoztatott sem engem és tudomásom szerint a tanácsot sem az
Esterházy-kincsek hollétének az ügye. Visszaemlékezésem szerint ez azért
történhetett meg, mert a tanácsban velem együtt az a vélemény alakult ki, hogy
az Esterházy-kincs ügye holtpontra jutott. Magam részéről az ügyet lezártnak
tekintettem.
Legújabban
csak a kincsek megtalálásakor kerültem kapcsolatba az üggyel. Ez alkalommal az
államvédelmi szerv kihallgatott.[39]
Ekkor jutott tudomásomra, hogy Hárich János azt állította, hogy velem
annakidején 1947 nyarán közölte a kincs lelőhelyét és így alakulhatott ki velem
szemben az a vád, hogy bűnrészes lehetek a kincsek lelőhelyének elhallgatásában.
1949. január 18-án magamhoz hivattam Hárich Jánost e kérdés tisztázására, mert
Hárich állítását valótlannak tartottam és tartom. Hárich velem szemben
fenntartotta álláspontját azzal az enyhítéssel, hogy lehetséges, hogy
annakidején 1947 nyarán ő, már mint Hárich János nem fejezte ki magát világosan
a kincsek pontos rejtekhelyének kérdésében. Véleményének ezt az enyhítését
annak hatására tette, hogy elébe tártam ellenbizonyítékaimat. Az egyik volt az,
hogy én többször hivattam magamhoz Hárichot azon az emlékezetes nyáron. Erre
nem lett volna szükség, ha a beszélgetések egyikén is valóban megvolta[40]
a rejtekhelyet. Másik ellenérvem az volt, hogy a vele való beszélgetést
közvetlen a beszélgetés után nyilvánosságra hoztam a tanács előtt.
Az
az álláspontom, hogy sem én, sem pedig a tanács tagjai nem tudtak és nem tudhattak
a kincsek hollétéről, és a véleményem, hogy jogilag és a Nemzeti Múzeum
tanácsában kialakult gyakorlat szerint nem terhel bennünket jogi felelősség,
mert a múzeumi jogszabályok szerint a múzeum nem felügyeleti hatóság a
magánkézen lévő kulturjavaknak. Véleményem továbbá az, hogy a jogi felelősség
ténye elsősorban jön tekintetbe ez ügy megbírálásánál a szakmai, a morális és a
nemzeti felelősség kérdését megelőzően.
A
rendőrségnél tett vallomásomat pongyolának tekintem, a jelen vallomást az igazsághoz
közelállóbbnak tekintem.
Más
megjegyezni valóm nincsen, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően
tettem és elolvasása után írtam alá.
Tanúk:
Kmf
Dr.
Jánossy Dénes
Kardos László
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Jánossy Dénes, Kardos László
és a két tanú olvashatatlan aláírásával.]
15. Jegyzőkönyv Dobrovits Aladár nyilatkozatáról, 1949. január 19.
Jegyzőkönyv
Az Esterházy-kincsek ügyében Dr.
Dobrovits Aladár[41]
elnöki tanácsos úr nyilatkozata: 1949. évi január hó 19. napján.
Nem
volt tudomásom a kincseknek 1944 év telén való elszállításáról és hova szállításáról.
Erről az ügyről 1946. december 17-ig nem is hallottam, tekintve, hogy nem tartózkodtam
a fővárosban.
1946.
december 17-én mint a Magyar Nemzeti Múzeum elnöki tanácsának tanácsjegyzője
vezettem a tanácsülés jegyzőkönyvét és ez alkalomkor szereztem először részletes
tudomást az egész Esterházy-kincs problémáról. (Mellékelem jegyzőkönyvemhez az
ekkori ülésnek saját kézírásom másolatában elkészült egyidejű jegyzőkönyvet.)[42]
Ezen
a tanácsülésen két vonatkozásban esett szó az Esterházy-kincsről. Beterjesztettem
hivatalos úton Hárich János szerződéses alkalmaztatás iránti kérését. Hárich az
Esterházyak főlevéltárosa volt. Alkalmaztatása körül vita alakult ki. A vitának
egyik főmomentuma az Esterházy-kincs előkerítésének lehetősége volt, tudniillik
az egyik tanácstagnak, Alföldy[43]
professzornak az volt a véleménye, hogy Hárich alkalmaztatása csak az esetben
lehetséges, ha Hárich nyomravezeti a tanácsot a kincseket illetőleg. Jánossy elnöknek
az volt a véleménye, hogy ez csak Hárich alkalmaztatása után történhet meg.
Jánossy javaslatát fogadták el. Véleményem szerint Jánossy ez esetben olyannak
mutatkozott, mint aki lehetségesnek tartja, hogy Hárich tud a kincs hollétéről.
Alföldy magatartása pedig arra engedett következtetni, hogy ez valóban így is
van. Tolnai Gábor határozott benyomása volt, hogy Hárich tud a kincsekről. Ezen
a tanácsülésen Huszár megbízott főigazgató azt a kijelentést tette, hogy ő
beszélt Hárichhal a kincs ügyében, de az tagadó választ adott.
Ugyanezen
a tanácsülésen Gerevich professzor általánosságban felvetette ismételten az Esterházy-kincsek
ügyét, ezúttal egy magánjavaslattal toldva meg eddigi fölszólalásait azzal,
hogy „a tanácsnak nincsenek eszközei arra, hogy” a kincsek ügyében eljárjon,
ezt műemléki vonalon lehetne, [mármint] a Herceget felelősségre vonni és
felszólítani, hogy a kincseket adja letétbe a múzeumnak. Gerevich további
eljárásáról nincs tudomásom. Arról, hogy a kincs hollétéről a tanácsban
hivatalosan tárgyaltak volna a későbbiek folyamán, nincs tudomásom. Benyomásaim
szerint az a véleményem, hogy a tanács tagjai a kincsek hollétéről nem tudtak.
Véleményem
szerint a Tanácsot egyetemleges felelősség terheli abban, hogy a kincsek
felkutatását nem szorgalmazta, amennyiben a felelősség kérdése felvethető.
Az
Esterházy-kincs felderítésére vonatkozólag a következő mozzanatokat emelem ki:
1948. évi december 17-én Voit Pál jelentette nekem, majd Oltványi elnöknek,
hogy Esterházy Pál és jogtanácsosa jelentkeztek nála és bejelentették, hogy
amennyiben bontás közben a kincs megkerülne, úgy ezt az Iparművészeti Múzeumnak
adják át letétbe. Voit ezt a körülményt gyanúsnak találta és az elnök
segítségével rendőri készenlétet kért. Ez volt a kiindulása a kincs
felderítésének. Kiemelem azt a körülményt, hogy a bejelentés után következő
napok egyikén Voit ismét jelentette, hogy előkerültek azok a felvételek,
amelyeket a kincsek elszállítása előtt a múzeum hivatalosan készíttetett. A
felvételeket Fettich Nándor találta meg, ezt a tényt Párducz közölte Voital,
aki hivatalos úton jelentette az elnökségnek. Ezt a körülményt Voit gyanúsnak
találta.
Más
megjegyezni valóm nincsen, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően
tettem és elolvasása után írtam alá.
Tanúk:
Kmf
Dr.
Dobrovits Aladár
Kardos
László
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Dobrovits Aladár, Kardos
László és a két tanú olvashatatlan aláírásával.]
16. Jegyzőkönyv Voit Pál nyilatkozatáról, 1949. január 19.
Jegyzőkönyv
Az Esterházy-kincsek ügyében Dr.
Voit Pál az Iparművészeti Múzeum mb. igazgatója nyilatkozata: 1949. évi január
hó 19. napján.
Az
Esterházy-kincseknek a Magyar Nemzeti Múzeumból való elszállításával 1944.
december 10. és 20-a között kerültem kapcsolatba, amikor az Iparművészeti
Múzeum részéről engem küldtek ki az anyagnak leltárszerű átadására. Két napot
és két éjszakát töltöttem együtt az anyaggal akkor foglalatoskodó és az átadást
intéző múzeumi tisztviselőkkel és Esterházy embereivel. Emlékezetem szerint
jelen voltak Fettich, Hárich, Tasnádi Kubacska, a két fényképész, Huszár Lajos
és a herceg két szolgája, valamint velem együtt Csernyánszky Mária.[44]
Az anyag elszállítását elleneztem Fettich Nándor előtt. Hogy hová szállítják,
arról nem volt tudomásom. A szóbeszédből csak annyit vettem ki, hogy a Lovas
útra. Tudtam, hogy a kincsekről jelenlétemben három sorozat fényképfelvétel készült
körülbelül. A fényképek, illetve színes filmek a fényképészeknél maradtak,
utána tudomásom szerint egyik sorozat színes film Fettich Nándorhoz, a másik
Bárány Istvánnéhoz, a harmadik Kalotay Lajos mérnökhöz [került]. A fényképek
egyik sorozatát Dr. Csernyánszky Mária még 1944 decemberében látta Bárány
Istvánnénál. A fényképek után 1945 tavaszától kezdve többször eredménytelenül
érdeklődtem. Azt a választ adták az illetékesek, hogy elvesztek, nem találják.
A fényképek, illetve színes filmek vegyes sorozatával közvetlen a kincs
felmerülése utáni napokban jelentkezett nálam Fettich Nándor, aki ezúttal azt
állította, hogy Párducz adta át neki. (Én ezt a körülményt gyanúsnak találtam
és jelentettem is.) A színes filmek megvizsgálása után kiderült, hogy mind a
három sorozat Fettich Nándornál volt.
1946
őszéig a kincsek felől ugyan érdeklődtem, de felkutatásukra lépéseket nem tettem
és nem tehettem. Elképzelésem az volt, hogy a kincseket az Esterházy-család
nyugatra szállította el. Abban a hitben voltam, hogy az illetékesek mind a
nyugatra elhurcolt javak visszaszerzésére alakított miniszteri biztossága, mind
pedig a veszélyeztetett magángyűjtemények vezetőségének jelentést tettek.
Tudomásom volt arról, hogy a Nemzeti Múzeum tanácsában ezt a kérdést
fölvetették és tárgyalták. 1946 végétől kezdve a tanácsüléseken résztvettem,
ahol mint meghívott szakértő voltam jelen, amikor is az Esterházy-kincsek ügyét
többször tárgyalták. Abban a hitben voltam, hogy a Kultusztárcához felterjesztett
jegyzőkönyvek alapján az illetékesek tudomást szereztek a tanácsnak arról a
szándékáról, hogy az Esterházy-kincsek sorsára fényt kívánnak deríteni. Az a
véleményem, hogy a tanács tagjai a kincsek hollétéről nem tudtak. Emlékezetem
szerint az egyik tanácsülésen Jánossy vállalta a kincsek hollétének
felkutatását. Ez tanácsmegbízás volt. A legutóbbi időkig nem volt tudomásom
arról, hogy Jánossy milyen eredményt ért el. 1946-nak őszétől sem hivatalos
felterjesztést, beadványt vagy javaslatot nem tettem a Tanácshoz, sem más
illetékes tényezőhöz a kincsek felderítésének ügyében, mert az volt a meggyőződésem,
hogy e tekintetben már a tanács korábban megtette az intézkedéseket.
1948.
december 14-én Esterházy Pál és megbízottai megkerestek és jelentést tettek a
kincs hollétéről. A jelentésről jegyzőkönyvet vettem fel és azonnal
továbbítottam feletteseimhez. (A kincs fölbukkanásának összes körülményeire
fénytvető jegyzőkönyvet, felterjesztést, pro domót és a színes filmek átvételét
igazoló elismervényt mellékelem, számszerint négy darabot.[45]
Ezeket az okmányokat a vizsgálat lezajlása után az Iparművészeti Múzeum
irattára részére visszakérem.)
Tájékozódásom
szerint az elmúlt esztendőknek a során a tanács tagjai tőlük telhetően minden
lehetőt megtettek az Esterházy-kincsek felderítésére és a múzeumhoz való
visszajuttatására.
Jelen
jegyzőkönyvhöz mellékelem 1949. január 19-én kelt feljegyzésemet,[46]
amelyben arra akarok világosságot vetni, hogy újabb vizsgálataim szerint az
előkerült Esterházy-kincseket korántsem érte akkora kár, különösen a
textíliákat, mint arról első időben az illetékeseket tájékoztattam.
A
rendőrség előtt tett vallomásomat fenntartom.
Más
előadnivalóm nincsen, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá.
Tanúk:
Kmf
Dr. Voit Pál
Kardos
László
vizsgálóbiztos
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Voit Pál, Kardos László és a
két tanú olvashatatlan aláírásával.]
17. Jegyzőkönyv Huszár Lajos nyilatkozatáról, 1949. január 19.
Jegyzőkönyv
Az Esterházy-kincsek ügyében Dr.
Huszár Lajos a Történeti Múzeum főigazgatója nyilatkozata; 1949. évi január hó
19. napján.
Az
Esterházy-kincseknek a Nemzeti Múzeumból való elszállításával 1944 karácsony
előtti napok egyikén, közvetlenül az elszállítás előtti napon kerültem
kapcsolatba. Fettich Nándor szólított fel az érmek kijelölésére fényképezés
céljából. Ez alkalomkor egész éjszaka ezt a munkát végeztem. Jelen voltak
tudomásom szerint Fettich Nándor, Hárich János, az Iparművészeti Múzeumnak
egyik tisztviselője (?) lehetséges, hogy Kubacska András is (?) és Karáth
József fényképész. A kincsek hova szállításáról semmi tudomásom nem volt.
Érdeklődni
csak 1945-ben érdeklődtem a kincsek holléte felől. Két ízben alkalomszerűen
megkérdeztem Hárich Jánost, mire ő ilyen feleletet adott: a kincsek Magyarországon
vannak és biztonságban vannak.
Az
Esterházy-kincsek ügye igen gyakran, gondolom mintegy tízszer is felmerülhetett
a különböző tanácsüléseken. Próbáltuk a fölkutatás módját eldönteni, vagy azt a
jogi formát megtalálni, amelynek segítségével visszaszerezhetnénk ezeket a
kincseket. Felkérések több alkalommal történtek az irányban, hogy a tanácstagok
egyike vagy másika járjon el az illetékeseknél, próbálkozzék a minisztériumban,
stb. Tudomásom szerint eredmény nem következett be. A magam részéről a
Közalapítványi Jogügyigazgatóságnál érdeklődtem, hogy mint hitbizományt nem
lehetne-e valamiképpen megszerezni. Kísérletezésem eredménytelen maradt. Ezek
után egyéb lépéseket nem tettem és nem is tehettem.
Az
Esterházy-kincsek felkutatásával kapcsolatban véleményem szerint a Tanács talán
tehetett volna több és eredményesebb intézkedéseket is, de felmerült többször
is az aggodalom, hogy miután jogi eljárást tudomásunk szerint nem áll
rendelkezésünkre a kincsek megszerzésére, Esterházy Pál esetleg a kincseket,
vagy azok egy részét külföldre szállítja. Feltételezem, hogy a tanácsnak a
tagjai a kincsek hollétéről nem tudtak.
A
kincsekről készült eredeti felvételek hollétéről, jóllehet érdeklődtem utána az
elmúlt esztendők során, semmiféle tájékoztatást nem tudtam szerezni, illetőleg
azt a választ kaptam, hogy valószínűleg elpusztultak az ostrom alatt, de
tudomásom van Kalotay Lajos mérnökről, aki a kincsek fényképezésénél jelen volt
és színes fényképeket készített saját részére és 1946-ban egy sorozatot el is
adott a Történeti Múzeumnak.
Más
előadni valóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem s
elolvasása után aláírtam.
Tanúk:
Kmf
Dr.
Huszár Lajos
Kardos László
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Huszár Lajos, Kardos László
és a két tanú olvashatatlan aláírásával.]
18. Jegyzőkönyv Tasnádi Kubacska András nyilatkozatáról, 1949. január
19.
Jegyzőkönyv
Az Esterházy-kincsek ügyében Dr.
Tasnádi Kubacska András, a Természettudományi Múzeum főigazgatója nyilatkozata:
1949. január hó 19. napján.
Az
Esterházy-kincsek elszállítását és az ezzel kapcsolatos problémákat 1944
december második felében közölte velem Fettich Nándor. Fettich Nándor ebben az
időben a távollévő történeti múzeum főigazgatójának helyettese volt. Nekem e
dátum előtt az Esterházy-kincsekről semmiféle tudomásom nem volt. Ez alkalommal
Fettich felvetette előttem az Esterházy-kincs elszállítására vonatkozó
tárgyalásokat, amelyeket ő ezt az alkalmat megelőzően Hárich[kal,] Esterházy
levéltárosával folytatott. A kincsek elvitelét elleneztem, de végül kénytelen
voltam engedni a körülményeknek: 1. jogi viszony, 2. általános felfordulás, a
múzeum idegen emberekkel volt tele, 3. az elvitelt megelőzően felhívott
telefonon Gál Csaba nyilas képviselő (akkor nem tudtam, ki volt az illető), aki
utasítást adott a múzeumi kincsek szállításra való előkészítésére, amit én úgy
kerültem ki, hogy azt állítottam, a kincseket már elszállították. Kiadtam
tehát, mert meg akartam előzni az esetleges nyilas vegzálásokat, amelyek a
múzeum teljes kincsanyagát veszélyeztették volna.
A
kincsek lefényképezésénél, egy rövid idejénél jelen voltam, de elszállításánál
nem. Arról tudomásom van, hogy a kincseket Esterházyék a várba, a palotájába
viteti és továbbszállítani óhajtja „biztos rejtett helyre”. Ezt arra alapítom,
hogy Fettich Nándor az Esterházyakkal való tárgyalás után közvetlenül közölte
velem, hogy Esterházy magához viteti a kincseket, hogy onnét továbbvigye a
megfelelő rejtekhelyre. Ennél a beszélgetésnél jelenlévő Hárich arra tett
célzást, hogy a kincseket a svájciak segítségével nemzetközi védelem alá
helyezik. Ettől kezdve én a kincsek további sorsáról semmit sem tudok. Előttem
az Esterházy-kincsek ügye legközelebb csak 1945. év folyamán (?) merült fel
Györke József elnöki tanácsos működésének idejében. Részleteket erről az
időpontról mondani nem tudok. Ismét már csak 1946 év folyamán (?) került
tárgyalásra ez az ügy az én jelenlétemben egy elnöki tanácsülés alkalmakor,
amikor én jelentést tettem a tanács előtt az elvitel körülményeiről. Ez a
jelentésem nem felszólításra történt. A tanács a jelentést tárgyalta,
hozzászóltak ez alkalomkor Genthlon, Jánossy, Huszár, Gerevich. Hogy mit mondtak,
arra már nem emlékszem. A vita tárgya volt a kincs hollétének felkutatása, a
vele kapcsolatos problémák tisztázása és hogy miképpen jelentsék a
hatóságoknak. Visszaemlékezésem szerint Gerevich sürgette a kincsek
felkutatását és a tanács megbízta Jánossy Dénest, hogy tegyen jelentést a
kormányzatnak s általánosságban rábízta az ügy rendezését. Ettől az időponttól
többször szóbakerült ez az ügy a tanácsüléseken, de hozzám eredményekről hír
nem érkezett. Arról, hogy történtek-e lépések megbízottak részéről és felelősek
részéről, tudomásom nincs. A kincs további sorsával nem törődtem, mert az volt
a véleményem, hogy nem rám tartozik és a tanács intézkedett az ügyben.
Meggyőződésem, hogy felelősség a kincs további sorsáról való nem törődés miatt
nem terhel. Arra a kérdésre nem tudok határozott választ adni, hogy kit és
milyen mértékben terhel felelősség a kincsek felkutatásának elmulasztásáért,
mivel nem tudom, hogy milyen lépések történtek ezirányban. A kincsekre
vonatkozó legutóbbi tájékozódásom egybeesik a kincsek felmerülésének
időpontjával.
Véleményem
szerint a tanács tagjai a kincs hollétéről nem tudtak és nem is tudhattak.
A
rendőrség előtt tett vallomásomat fenntartom.
Más
megjegyeznivalóm nincsen, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem
és elolvasása után írtam alá.
Tanúk:
Kmf
Dr.
Tasnádi Kubacska András
Kardos László
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Tasnádi Kubacska András,
Kardos László és a két tanú olvashatatlan aláírásával.]
19. Jegyzőkönyv Gerevich Tibor
nyilatkozatáról, 1949. január 19.
Jegyzőkönyv
Az Esterházy-kincsek ügyében Dr.
Gerevich Tibor professzor úr nyilatkozata; 1949. évi január hó 19. napján.
Nem
volt tudomásom az Esterházy-kincseknek 1944. december 10. és 20-a közötti
elszállításáról. Erről csak a fölszabadulás után szereztem tudomást. 1945 őszén
– emlékezetem szerint – felszólaltam az Esterházy-kincs elszállításának és
hollétének az ügyében. Felszólalásomra azt a választ kaptam, ma már nem tudom
kitől, vagy kiktől, hogy egy fiatalember szállította el hivatalos formák
között, de a kincs jelenlegi őrzési helyét nem ismerik. Ekkor kértem, hogy a
következő tanácsülésre mutassák be a tanács tagjai számára az átadási okmányt,
a leltárt és az eredeti letéti szerződést. Ezt a következő alkalomkor, amikor
ismét tárgyaltuk az Esterházy-kincsnek az ügyét, bemutatták. Tudomásom szerint
a tanács hivatalosan megkérte Jánossy akkori elnököt, hogy az Esterházy-kincs
sorsáról igyekezzen tájékozódni. Jánossy egy következő tanácsüléskor azt a
választ adta, hogy ő informálódott, de eredmény nélkül. Ő vetette föl azt a
gondolatot is, amelyhez a tanács hozzájárult, hogy „Hárich János, volt Esterházy
levéltárost alkalmazni kell a levéltárban, ezáltal Hárich a Nemzeti Múzeum
kötelékébe fog tartozni és így remélhető, hogy információkat tud tőle szerezni
a kincs holléte felől”. Benyomásom szerint Jánossy nem tudott az Esterházy-kincs
hollétéről. Véleményem szerint Jánossynak ez a lépése a kincs felderítésének
ügyében történt.
A
fent említett két eseten kívül még több ízben kérdést intéztem a Tanácshoz a
kincs ügyében konkrét válasz nélkül, benyomásom szerint csak találgatások
voltak.
Az
első két tanácsülésen, amikor először az ügy szóba került, tudomásom szerint a
tanácstagok közül jelen volt Jánossy elnök, Kubacska ügyvezető alelnök, Csányi
Károly tanácstagi minőségben, Genthon István (?), stb.
Véleményem
szerint Jánossy elnök, úgy is mint a Nemzeti Múzeum jogi képviselője, amint
tudta, ahogy tudta, tájékozódott.
Pótlólag
kijelentem, hogy ez első két alkalomkor, amikor az Esterházy-kincset
szóbahoztam, tudomásunkra hozták, hogy a kincstár fontosabb darabjairól az
átadás előtt fényképfelvételeket készíttetett a múzeum.
Más
előadni valóm nincs, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá.
Tanúk:
Kmf
Gerevich
Tibor
Kardos László
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Gerevich Tibor, Kardos
László és a két tanú olvashatatlan aláírásával.]
20. Ákos Miklós r. őrnagy jelentése, 1949. január 19.
Jelentés
Budapest, 1949. január 19.
Borítékban mellékelem az Esterházy-ügyben
felvett összes vallomásokat, Tolnai min. osztályfőnök eredeti feljegyzését,
összefoglaló jelentésemet, végül a Kultuszminisztérium átiratát, illetőleg az
arra rávezetett átvételi elismervényt az iratokról.
Décsi[47]
alezredes bajtárssal történt megbeszélés szerint két nap múlva az iratok
visszaszármaztatásával egyidejűleg, megkapjuk a Kultuszminisztérium
határozatát, illetőleg feljelentését.
Kardos
tanácsos az iratokat azonnal bemutatja Ortutay miniszter Úrnak.
Felhívom
a figyelmet – miután a kultuszminisztériumi feljegyzést Kádár Belügyminiszter
Úr adta le osztályunknak, illetve Hatóságunknak, – a vizsgálat eredményéről
neki is jelentést kellene adni.
Ákos
Miklós
r. őrgy
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Ákos Miklós aláírásával.]
21. Jelentés a vizsgálatról, 1949. január 19.
Jelentés
Budapest,
1949. január 19.
Tárgy: A részben elpusztult
Esterházy-kincsek
ügye.
Jelentem, hogy utasítás alapján
nyomozást folytattam annak megállapítására, kit terhel a felelősség azért, hogy
a Nemzeti Múzeumban őrzött, az Esterházyak által kiállítási letétként átadott
ún. fraknói kincseket közvetlenül az ostrom előtt a Múzeumból kiadták és kit
terhel a felelősség azért, hogy ezek a kincsek a felszabadulás óta részben
elpusztultak.
Nyomozásom
során kihallgattam Dr. Supka Gézát, a Nemzeti Múzeum felszabadulás utáni első
elnökét, Dr. Jánossy Dénes Országos Levéltári igazgatót, Dr. Hárich János
Országos Levéltárost, Dr. Fettich Nándor múzeumi igazgatót, Dr. Tasnádi
Kubacska András főigazgatót, Dr. Huszár Lajos igazgatót, Dr. Voit Pál
igazgatót, Gerevich Tibor és Csányi Károly egyetemi tanárokat. Rajtuk kívül
kihallgattam Dr. Horváth Gábort, aki Esterházy Pál megbízásából úgy az ostrom
előtt, mind az ostrom után a szóbanforgó kincsek ügyében intézkedett.
Megállapítottam,
hogy a kincsekért 1944. december közepén Dr. Hárich János jelentkezett a
Nemzeti Múzeumban az Esterházy-család megbízásából. A fraknói kincseket Dr.
Fettich Nándor akkori igazgató és Dr. Tasnádi Kubacska András akkori elnöki
tanácsos adták ki. Fettich azért, mert a kérést jogszerűnek találta, Tasnádi
Kubacska arra hivatkozik, hogy a nyilasok különböző fenyegetéseitől tartott,
akik előtt eltitkolta, hogy a Nemzeti Múzeumban még vannak értékek. A kincseket
Dr. Hárich János szállította fel az Esterházy palotába, a Tárnok utca 13. szám
alá és pontosan tudta, hogy az Esterházy ház inasai és alkalmazottai a kincset
a pince melyik részén rejtették el.
A
kincseknek közvetlenül az ostromot megelőző napokban történő kiadásáért tehát
Dr. Fettich Nándort és Dr. Tasnádi Kubacska Andrtást terheli a felelősség. Dr.
Hárich János felelősségének kérdése már itt előtérbe nyomul, mert nevezett a
Nemzeti Múzeumban fémmel bélelt ládákban őrzött és kulturális szempontból
nagybecsű kincseket közönséges szappanládákba rakta át. A felszabadulás után
Dr. Supka Géza, mint a Nemzeti Múzeum első elnöke, senkitől e kincsekre
vonatkozólag semmiféle jelentést nem kapott, holott az ügy szereplői kivétel
nélkül tudták, hogy azokat az Esterházy-család Magyarországon helyezte el.
A
Nemzeti Múzeum második elnöke Dr. Jánossy Dénes lett. Az ő elnöksége idején már
ún. teljes tanácsülésen, melyen Gerevich Tibor professzor, mint a Műemlékek
Országos Bizottságának elnöke is résztvett, felvetődött a kérdés, hol lehetnek
a kincsek és mi történt velük. A teljes elnöki tanács úgy határozott, hogy
ebben az ügyben lépéseket tesznek a kormányhoz, illetve a hatóságokhoz
fordulnak, hogy a kincsek felderítésére lépések történjenek. Annak ellenére,
hogy a fraknói kincsek kérdése sorozatosan több tanácsülésen felvetődött Dr.
Jánossy Dénes, illetőleg az akkor még tanácsosként működő Tasnádi Kubacska
András sem a kultuszkormányt, sem a hatóságokat ez ügyben meg nem keresték.
Jánossy Dr. saját beismerése szerint kérdést intézett ugyan Dr. Hárich Jánoshoz
arra vonatkozólag, hogy a fraknói kincsek hol vannak, de mikor azt a választ
kapta, hogy jó helyen, Magyarország területén, ezzel az ügyet a maga részéről
be is fejezte.
Dr.
Hárich János, aki a felszabadulás előtt az Esterházy-család levéltárosa volt,
és csak a felszabadulás óta áll az Országos Levéltár alkalmazásában, sehol
senkinek nem tett közlést arról, hogy a kulturális szempontból
felbecsülhetetlen értékű kincsek közönséges szappanládákban az Esterházy palota
romjai alatt fekszenek.
A
kincsek részbeni pusztulásáért tehát teljes felelősség terheli Dr. Jánossy
Dénes Országos Levéltári főigazgatót, Dr. Hárich János levéltárost, de nem
mentes a felelősség alól Dr. Voit Pál, az Iparművészeti Múzeum igazgatója sem,
aki négy év alatt semmiféle kutatást nem folytatott annak felderítésére, hol
lehetnek az 1944-ben elhurcolt fraknói kincsek, amelyek az igazgatása alatt
álló múzeum legszebb kiállítási tárgyai.
Részleges
felelősség terheli Dr. Huszár Lajost a Magyar Történelmi Múzeum főigazgatóját
is, aki 1944-ben jelen volt, amikor Dr. Hárich a fraknói kincseket a múzeumból
elvitte, de azzal kapcsolatosan a felszabadulás után senkivel semmit nem közölt
és egy lépést sem tett arra, hogy a kincsek helyét felderítsék és azok
visszakerüljenek a Múzeumba.
A
lefolytatott kihallgatások során az a kép alakult ki, hogy a felelős személyek
a fraknói gyűjtemény napfényre kerülését ugyanabból az okból nem szorgalmazták,
amelyet Esterházy tanácsosa indítékul felhoz: „Nem akarta Esterházy Pál a
kincsek hollétét az illetékes hatóság tudomására hozni addig, amíg a fennálló
politikai rendszer következtében várni lehetett, hogy az állami hatóságok a
kincsek felett megszüntetik az Esterházy-család rendelkezési jogát.”
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat aláírás nélkül]
22. Jegyzőkönyv Párducz Mihály nyilatkozatáról, 1949. január 21.
Jegyzőkönyv
Az Esterházy-kincsek ügyében Dr.
Párducz Mihály, a Történeti Múzeum régészeti tára vezetőjének nyilatkozata
1949. évi január hó 21-én.
Az
Esterházy-kincseket sohasem láttam. Nem volt tudomásom egészen 1948. december
közepéig ezekről az értékekről. Legelőször ezidőtájt hallottam valamit Fettich
Nándortól. Ez az idő egybeesik a kincsekről az elszállítást megelőzően
elkészített színes negatívok (számszerint mintegy 140 db) megtalálásának
időpontjával. Ezeket a felvételeket véletlenül – takarítás közben – két
altisztnek a jelenlétében a régészeti tár irodájának előszobájában egy szekrény
mellett közvetlenül a szekrény és a fal között körülbelül egy méter magas
polcon találtam meg egy skatulya fedelén. A polcról az altiszt emelte le és így
nyújtotta át nekem. A negatívok celofán zacskóba voltak csomagolva. Hogy milyen
régóta lehettek ott, erről nincs tudomásom. Mindenesetre nem voltak nagyon
porosak. A fényképek más lomokkal és múzeumi tárgyakkal együtt hevertek, a
többi tárgyak régóta lapultak meg a polcon. A fényképeket különösebben nem
vizsgáltam meg, hanem azon mód rögtön átvittem Fettich Nándor szobájába és
megmutattam neki. Fettich megjegyezte, hogy ezek a negatívok az Esterházy-kincsekről
készült felvételek. Ezekről mesélte, hogy az ostrom előtt az Esterházyaknak
adta át azok kérésére. Ezt megelőzően engedélyt kapott arra, hogy a kincseket
lefényképezhesse. Állítólag három negatív készült. Az általam megtalált
negatívról Fettich Nándor azt mondotta, hogy ez az egyik sorozat. Ekkor nyilatkozott
arról is, hogy a Nemzeti Múzeum kincseit aknazáporban hozták át Budáról a
központba. Úgy emlékezem, hogy az Esterházy-kincsekről olyaténképpen beszélt,
hogy azok fenn voltak a Várban és azokat ott fényképezték le két éjszaka.
Számomra
feltűnő volt az a tény, hogy a fent említett negatívot az iroda előszobájában
leltem meg. Ma sem találok magyarázatot arra, hogy mikor és milyen szándékkal
tették oda. A negatívok nem voltak megsérülve, holott ha a többi szekrények és
fiókok tartalmának a sorsa érte volna, akkor ez feltétlenül meglátszott volna
rajtuk. Elképzelhető az, hogy Fettich Nándor, aki a felvételeket előzőleg
készíttette és őrizte, valamikor, valamilyen okból az említett helyre tehette.
A
fényképekről semmi egyebet nem tudok. Az Esterházy-kincsek feltárásáról csak az
újságból értesültem.
Más
előadni valóm nincsen, vallomásomat önként, az igazságnak megfelelően tettem és
elolvasása után írtam alá, a fenti négy gépjavítással és négy kézírásos
javítással együtt.
Tanúk: Élő Mária
Dr. Párducz Mihály
Buday
Árpád
a régészeti tár vezetője
Kardos
László
vizsgálóbiztos
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Párducz Mihály, Kardos
László, Élő Mária és Buday Árpád aláírásaival.]
23. Oltványi Imre levele az Államvédelmi Hatóságának, 1949. január 22.
Magyar Nemzeti Múzeum
Elnök
1501-3./1949. szám.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatóságának
Budapest
A Vallás- és Közoktatásügyi
Miniszter Úr által 211.069/1949. VI.1. számú rendeletével kijelölt rendkívüli
fegyelmi bizottság az Esterházy-kincsek ügyében indított fegyelmi eljárásából
felkérte Sági Ferenc nemzeti múzeumi tisztviselő urat, hogy a fegyelmi ügy
tisztázatlan kérdéseivel kapcsolatban hallgassa ki Dr. Horváth Gábort, Esterházy
Pál személyi tanácsosát, aki jelenleg őrizetben van.
Mint
a fent említett fegyelmi bizottság elnöke tisztelettel kérem, hogy a
kihallgatás haladéktalan megtörténtének lehetővé tételét biztosítani szíveskedjék.
Budapest, 1949. évi január hó
22-én.
Oltványi
Imre Dr.
a
Magyar Nemzeti Múzeum elnöke
[ÁBTL 3.1.9 V-77991 Géppel írt tisztázat Oltványi Imre aláírásával, a
Magyar Nemzeti Múzeum Elnökének fejléces papírján, a végén a Magyar Nemzeti
Múzeum Tanácsának körbélyegzővel.]
24. Dobrovits Aladár levele az Államvédelmi Hatóságnak, 1949. január
31.
Magyar Nemzeti Múzeum Tanács
Budapest, VIII. Múzeum krt. 14.
Telefon: 138–014
57/1949. szám.
Államvédelmi
Hatóságnak
Budapest
Az
Esterházy-kincsek ügyében lefolytatott fegyelmi vizsgálatok jegyzőkönyvét
mellékleteivel együtt van szerencsém másolatban tisztelettel megküldeni.
Budapest,
1949. január 31.
Dr. Dobrovits Aladár
a
Magyar Nemzeti Múzeum
elnöki tanácsosa
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Dobrovits Aladár
aláírásával, végén a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának körbélyegzőjével.]
25. Ortutay Gyula levele Kádár Jánosnak, 1949. január 31.
Másolat
Vallás- és Közoktatásügyi
Tárgy: Az Esterházy-kincsek
Minisztérium
ügyében
lefolytatott fegyelmi eljárás
Budapest, V., Hold u. 16.
eredménye.
Telefon: 129–430
Hiv. sz.: –
211.950/1949.VI.l. szám
Melléklet száma: –
A Magyar Nemzeti Múzeum
Igazgató-tanácsa jelentette, hogy a tudomására jutott adatok szerint a Múzeum
egyes tisztviselőit felelősség terheli az ún. Esterházy-kincsek kései
megkerülésével kapcsolatosan.
A
fegyelmi vizsgálatot az ügy kiderítésére azonnal elrendeltem, s tekintettel az
ügy rendkívül jelentőségére – a vonatkozó rendes fegyelmi hatóságok helyett –
rendkívüli Fegyelmi Bizottságot rendeltem ki, amelynek tagjai között
kiküldöttem is szerepel. A Bizottság eljárását egy hét alatt befejezve, s kiküldöttem
javaslatára kimondotta, hogy az ügy iratait másolatban – az eljárás
jegyzőkönyvével együtt – Miniszter Úr Államvédelmi Hatóságának megküldi.
Ezen
túlmenően magam is kívánatosnak tartom felhívni Miniszter Úr figyelmét az abban
foglaltakra, s javasolom, hogy első sorban Hárich János volt levéltári
tisztviselőt őrizetbe venni és kihallgatni szíveskedjék, mivel a legalaposabban
ő gyanúsítható, hogy Esterházy Pállal a kincsek rejtekhelyének titokban tartása
terén szorosan együttműködött, ugyanakkor azonban lehetségesnek tartom, hogy a
jegyzőkönyvből más személyekre is olyan adatok kerülnek Miniszter Úr
tudomására, amelyeknek Államvédelmi Hatósága hasznát fogja venni.
Budapest, 1949. évi január hó
31-én.
Ortutay
Gyula s.k.
A másolat hiteléül:
Horváth Istvánné
ri.II.o.tiszt.
Bpest, 1949. febr. 2.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Gépelt másolat, végén a Magyar Belügyminiszter
körbélyegzővel.]
26. Décsi Gyula r. alezredes levele Ortutay Gyulának, 1949. február
10.
524/1949.
49.
február 10.
Dr. Ortutay Gyula miniszter úrnak
Budapest
211.950/1949.VI.1. számú
megkeresése[48]
alapján értesítem Miniszter Urat, hogy Dr. Jánossy Dénest, az Országos Levéltár
volt főigazgatóját és Dr. Hárich Jánost, volt országos levéltárost, akik az Esterházy-kincsek
rejtekhelyét szándékosan elhallgatták, a Btk. 471. §-ába ütköző hivatali
visszaélés vétsége miatt a mai napon őrizetbe vettem és a Budapesti Államügyészséghez
átkísértettem.
a
Hatóság vezetője rendeletéből:
Dr.
Décsi Gyula r. alez.
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Décsi Gyula aláírásával,
végén a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága körbélyegzővel.]
27. Décsi Gyula levele a Budapesti Államügyészség vezetőjének, 1949.
február 10.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Budapest, VI., Andrássy-út 60.
Telefon: 121–710
Előadó: Ákos Miklós r.őrgy.
Tárgy: Dr. Jánossy Dénes és
Dr.
Hárich János ügye
Szám: 523/1949.
Melléklet:
csomag
Budapesti Államügyészség
Vezetőjének
Budapest
Egyidejűleg őrizetben átkísértetem
Dr. Jánossy Dénest (1891. Baja) az Országos Levéltár volt főigazgatóját és Dr.
Hárich Jánost (1904. Veszprém) volt országos levéltárost.
Mindketten
a Btk. 471. §-a szerint minősülő hivatali visszaélés vétségét követték el
azáltal, hogy bár tudomással bírtak arról, hogy a Nemzeti Múzeumból 1944
decemberében elvitt, az Esterházy hitbizomány haszonélvezőjének tulajdonát
képező ún. fraknói kincseket hol rejtették el, annak ellenére, hogy a Nemzeti
Múzeum múzeumi tanácsa ez ügyben hosszasan nyomozott, fenti tényt, abból a
célból, hogy a kincsek tulajdonjogát Dr. Esterházy Pál számára biztosítsák –
elhallgatták.
A
Kultuszminisztérium különleges fegyelmi tanácsa mindkettőjüket azonnali
állásvesztésre ítélte. A fegyelmi tanács jelentését, folyamatos jegyzőkönyvét,
az Esterházy-család és a Kultuszminisztérium között létrejött letéti szerződés
másolatát, valamint a rendőri eljárás során felvett jegyzőkönyveket egyidejűleg
átszármaztatom.
Budapest, 1949. február 10.
a
Hatóság vezetője rendeletéből:
Dr.
Décsi Gyula r. alezr.
alosztályvezető
[ÁBTL 3.1.9. V-77991. Géppel írt tisztázat Décsi Gyula aláírásával, a
Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága fejléces papírján, végén annak
körbélyegzőjével.]
28. Fügedi Erik levele az Államvédelmi Hatóságnak, 1949. augusztus 18.
Veszélyeztetett Magángyűjtemények
Tárgy: Esterházy Pál
Miniszteri biztossága
műkincseinek
múzeumi
Budapest I., Bécsi kapu tér 4.
elhelyezéséről
846/1949. sz.
Belügyminisztérium Államvédelmi
Hatósága
Budapest, VI.
Andrássy út 60.
A Mindszenty-perben vádlottként
szereplő „herceg” Esterházy Pál műkincseinek egy részét (a kincstár) a
Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága a Magyar Nemzeti Múzeumnak adta át.
További muzeális értékek (levéltár, könyvtár, és műjellegű ingóságok: bútorok,
stb.) egyelőre a Tárnok u. 13. sz. alatti házban maradtak a Belügyminisztérium
Államvédelmi Hatósága őrizetében.
Mint a nemzeti szempontból jelentős műgyűjtemények,
levéltárak és könyvtárak a 4450/1945.M.E. rendelet alapján védelmet gyakorló
szerv tisztelettel kérem a most már jogerősen elítélt Esterházy Pál birtokát
képező, hitbizományi kötöttség alá eső, s elkobzott levéltári és könyvtári
anyagnak, valamint műjellegű ingóságoknak a Pénzügy Igazgatóság közbejöttével a
miniszteri biztosságnak elismervény ellenében múzeumi elhelyezés céljából s az
állami vagyonállagba való felvétel eljárására átadni szíveskedjék.
Tisztelettel közlöm, hogy az ügy elintézése sürgősséget
kíván, miután a Tárnok utcában tárolt anyagot a korai őszi esőzés már most
tönkreteheti.
Budapest, 1949. augusztus hó 18-án.
Kiváló
tisztelettel
Dr.
Fügedi Erik
miniszteri
biztos[49]
[ÁBTL 3.1.9 V-77991. Géppel írt tisztázat Fügedi Erik aláírásával, a Veszélyeztetett
Magángyűjtemények Miniszteri Bizottsága fejléces papírján, végén annak
körbélyegzőjével.]
[1] Békési Éva: A 20. század történései. In Esterházy-kincsek. Öt évszázad műalkotásai a hercegi gyűjteményekből. Szerk., bev.: Szilágyi András. Budapest, Iparművészeti Múzeum, 2006–2007. 49–50.
[2] Végh Gyula: Esterházy-műkincsek az Iparművészeti Múzeumban. Magyar Iparművészet, 1920. XXIII. évf., 1–3. sz. 9–11.
[3] Hitbizomány: valamely családon belül meghatározott rend szerint öröklődő, meg nem terhelhető (föld)tulajdon.
[4] Esterházy V. Pál (1901–1989) nagybirtokos, jogász. Apja Miklós (1869–1920) halála után Sopron vármegye örökös főispánja lett, de politikával nem foglalkozott. Támogatta a tudományokat, művészeteket. 1945 után is Magyarországon maradt. 1948-ban letartóztatták, a Mindszenty-per negyedrendű vádlottjaként 1949. február 8-án 15 év fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték. 1956 októberében szabadult ki, Ausztriában, majd haláláig Svájcban élt.
[5] 1924 február, Iparművészeti Múzeum.
[6] Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ezentúl: ÁBTL) a Mindszenty-per dokumentumai 60 dossziéban találhatóak (ÁBTL V-700/1–58. A mára már jelentékennyé nőtt Mindszenty-per irodalmából lásd Dr. Vécsey József: Mindszenty Okmánytár III. München, 1957. 247–305., Gergely Jenő: Mindszenty-per. Budapest, Kossuth Kiadó, 2001.
[7] Gergely Jenő: i. m. 45, 74–75.
[8] ÁBTL V-700/56/A. 159., Esterházy kihallgatásáról uo. 190–196.
[9] 1949-ben a budavári ásatások irányítója, a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója, Gerevich László elrendelte az Esterházy-kincstár anyagának beszállítását az Iparművészeti Múzeumba, ahol az 1960-as évektől folyik a sérült darabok restaurálása, az elkészültek publikálása (kiállítások, kiadványok). Lásd bővebben Békési Éva: i. m.
[10] Jánossy Dénes főigazgató eltávolításáról az Országos Levéltár éléről részletesen beszámol: Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története. Budapest, Magyar Országos Levéltár, 2006. 301–310.
[11] Zádor Anna 3. Enigma, 57. sz. 2009. 110–111.
[12] Ék Sándor (1902–1975) grafikus, festőművész. A Proletár Képzőművészeti Tanműhelyben tanult. Emigrációban élt (1920 Bécs, 1925-től Németország, 1933–1945 Szovjetúnió), 1945-ben hazajött. Rövid ideig az Iparművészeti Múzeum igazgatója, majd a Képzőművészeti Főiskola rektora volt.
[13] Voit Krisztina: Voit Pálról. Kézirat, Iparművészeti Múzeum, Adattár 3443/7.
[14] Ortutay Gyula: Napló I. 1938–1954. Budapest, Alexandra, 2009. 374. Utalás Báró Eötvös József 1867 és 1871 közötti vallás- és közoktatásügyi miniszteri tevékenységére.
[15] A vizsgálatban fontos szerepet játszó Tolnai Gáborról, közvetlen beosztottjáról jegyezte föl Ortutay: „az elhitványodott, gyáva Tolnai Gábor”. Ortutay Gyula: i. m. 434.
[16] Csányi Károly (1873–1956) építész, művészettörténész. Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumban különböző beosztásokban dolgozott (1902–1932), majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanított. Jelentős szerepe volt a múzeumba kerülő, nagy értékű leletek (pl. Esterházy-letét) és a magángyűjtőktől származó ajándékozások megvalósításában.
[17] Fettich Nándor (1900–1971) régész. 1923-tól dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban különböző beosztásokban. A Régészeti Tár igazgatója, főigazgató helyettese (1944), majd az intézmény vezetője (1945) volt, de megbízatásáról lemondott, de nyugdíjazásáig a Régészeti Tár igazgató őre maradt. Kétszer kényszernyugdíjazták (1945, 1949). A második alkalommal az Esterházy-kincs elvitelével kapcsolatos felelősségének téves megállapítása miatt.
[18] Hóman Bálint (1885–1951) történész, kulturpolitikus. 1922-től az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója, a 1923 és 1932 között a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója (1923–1932), egyetemi tanár. 1932-től 1938-ig és 1939-től 1942-ig vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1932 és 1945 között országgyűlési képviselő. Háborús bűnösként életfogytiglan tartó fegyházbüntetésre ítélték.
[19] Zichy István (1879–1951), festő, grafikus, történész. A Szépművészeti Múzeum Magyar Történelmi Képcsarnokának vezetője (1913–1919), majd tiszteletbeli őre, az Országos Magyar Történeti Múzeum főigazgatója (1934–1944).
[20] Tasnádi Kubacska András (1902–1977) geológus, paleontológus. A Magyar Nemzeti Múzeum elnöki titkára és az Országos Természettudományi Múzeum I. osztályú múzeum-őre (1941-től), az Országos Természettudományi Múzeum főigazgatója (1945–1949). A Magyar Nemzeti Múzeum alelnöke (1945–1946), tisztéről a B-listázás idején lemondott. Főigazgatói állásából azonnali hatállyal felmentették (1949), azon koncepciós vád alapján, hogy az ostrom alatt elmulasztotta az Esterházy-kincsek kiadásának megakadályozását, és a „felszabadulás” után a kincsek felkutatásában nem tanúsított megfelelő érdeklődést.
[21] Huszár Lajos (1906–1987) numizmatikus. A Magyar Nemzeti Múzeum éremtárában kezdett dolgozni (1929), 1945-től megbízott, majd rendes főigazgatója (1946–1949).
[22] Supka Géza (1883–1956) régész, művészettörténész, publicista. A Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában dolgozott (1904-től), igazgató őr (1918-tól), majd a proletárdiktatúra idején tanúsított magatartása miatt múzeumi állásából elbocsátották (1921). Kezdeményezésére rendezték meg az első könyvnapot (1927). 1945-ben rehabilitálták, így lett rövid időre a Magyar Nemzeti Múzeum elnöke (1945. február–június).
[23] Jánossy Dénes (1891–1966) a Magyar Országos Levéltár főigazgatója.
[24] Gerevich Tibor (1882–1954) művészettörténész, egyetemi tanár. A Római Magyar Történeti Intézet igazgatója, majd kurátora (1925–1944), a Velencei Biennalé magyar kormánybiztosa. A Műemlékek Országos Bizottságának elnökeként (1932–1948) és művészettörténészként volt tagja a Magyar Nemzeti Múzeum elnöki tanácsának, az ún. teljes tanácsnak a tagja.
[25] Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium.
[26] Gerevich László, művészettörténész, régész. 1945 után a főváros megbízásából felügyelte a főváros ostroma során a Várnegyedben romossá vált lakóházak bontását, helyreállítását. A Történeti Múzeum osztályigazgatója (1947-től), majd az intézmény igazgatója (1948-tól). Előbb helyettes (1949-től), majd a Fővárosi Múzeumok igazgatója (1950).
[27] Voit Pál (1909–1988), művészettörténész. Az Iparművészeti Múzeumban gyakornok (1936-tól), múzeumi őr (1939-től). Budapest ostroma alatt (Domanovszky Györggyel) megbízást kapott az Iparművészeti Múzeum értékeinek védelmezésére. A múzeum gyűjteményei megmentésében végzett munkájáért kinevezték a múzeum igazgatójává (1946–1949). Koholt vádak alapján letartóztatták és leváltották, 1954-ig alkalmi munkákból élt, pl. segédmunkásként a budavári palota letétanyagát válogatta.
[28] Hárich János (1904–?) levéltáros. 1928-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett, az Esterházy uradalom levéltárosa volt.
[29] A Mindszenty-per anyagában semmiféle utalást nem találtam az Esterházy-kincsek ügyében párhuzamosan folyó vizsgálatra.
[30]Zöld Sándor (1913–1951) orvos, belügyi államtitkár (1944–1945, 1948–1950), majd belügyminiszter. A letartóztatásától való félelmében a családját megölte, majd öngyilkos lett.
[31] Oltványi (Ártinger) Imre (1893–1963) politikus, műgyűjtő, műkritikus. A Magyar Nemzeti Bank elnöke (1945), majd pénzügyminiszter, svájci nagykövet (1947–1948), országgyűlési képviselő (1945–1947). A Magyar Nemzeti Múzeum elnöke (1948-tól), majd a Szépművészeti Múzeum főigazgatója (1950–1952).
[32] Ortutay Gyula (1910–1978) etnográfus, kulturpolitikus. Dolgozott a Magyar Rádiónál, 1945 után a Független Kisgazdapárt ún. polgári tagozatának egyik vezetője, vallás- és közoktatásügyi miniszter (1947–1950).
[33] Tolnai Gábor (1910–1990) irodalomtörténész, 1945-től a Magyar Nemzeti Múzeum elnöki hivatalának vezetője, 1948-tól a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban osztályfőnök, egyidejűen az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója.
[34] Kardos László (1918–1980) tanár, etnográfus, szociológus. A népi kollégiumi mozgalom kezdeményezője és szervezője, országgyűlési képviselő (1946–1947). A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban miniszteri titkár és miniszteri osztálytanácsos, tudományos osztályvezető (1948–1950), felügyelte a múzeumi, levéltári, könyvtári és tudományos intézeteket. Hozzájárult az egységes múzeumi nyilvántartási rendszer kidolgozásához és a nemzeti értékű műkincsek védettségéről szóló törvény megalkotásához (1949. évi 13. tv.).
[35] Ákos/Adler/Appel/Miklós (1911-?) 1945-ben a Politikai Rendészeti Osztály intellektuális „G” csoportjánál dolgozott, csoportvezető, vezető-helyettes majd főcsoportvezető volt. 1952-ben leszerelt az ÁVH-tól. 1956-ban elhagyta az országot, Izraelben élt.
[36] Genthon István (1903–1969) művészettörténész, egyetemi tanár. A Római Magyar Akadémia igazgatója (1940–1943), a Szépművészeti Múzeum főigazgatója (1945. márciustól), majd a Múzeum Régi Magyar Osztályának, ill. Modern Képtárának vezetője (1948–1969), a Magyar Nemzeti Múzeum Igazgatótanácsának alelnöke (1946-tól).
[37] Párducz Mihály (1908–1994) régész, egyetemi tanár. A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának a vezetője (1945–1955).
[38] Bárányné Oberschall Magda (1904–1985) művészettörténész. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályának a vezetője (1939-től). 1942-ben – Tápai Szabó Gabriellával – segített a Zsidó Múzeum tárgyait a Magyar Nemzeti Múzeum pincéjébe menteni. Római ösztöndíjasként (1948) kutatásai folytatására kért fizetés nélküli szabadságot, amelyet nem kapott meg, ezért nem tért haza. Münchenben és az USA-ban élt.
[39] Lásd a 11. dokumentumot.
[40] Elírás, helyesen: megmondta volna.
[41] Dobrovits Aladár (1909–1970) egyiptológus, múzeumigazgató, egyetemi tanár. A hazai egyiptológia meghatározó egyénisége, a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályának a vezetője (1946-tól), a Magyar Nemzeti Múzeum elnöki tanácsosa, majd főtitkára (1946–1950). Az intézményi függetlenséget 1948-ban visszanyerő Iparművészeti Múzeum főigazgatója (1949–1961).
[42] Dobrovitsnak a tanácsülésen készített jegyzőkönyve nem maradt meg ezen iratok között.
[43] Alföldy András (1895–1981) ókortörténész, régész, numizmatikus. A Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának gyakornoka, majd őre (1919–1923), egyetemi tanár, a Pázmány Péter Tudományegyetem Régészeti Intézetében tanszékvezető (1930–1947). 1948-től külföldi egyetemeken tanított.
[44]
Csernyánszky Mária (1903–1998) művészettörténész. Az Iparművészeti Múzeum
textilgyűjteményének vezetője (1945-től), igazgatóhelyettese (1947). 1949-ben
koholt vádak alapján eljárást indítottak ellene (s az intézmény igazgatója
ellen), és elbocsátották a múzeumtól, 1949–1961 közötti években nem
publikálhatott, később „személytelenül” végzett művészettörténészi munkát.
[45] A dossziéban a mellékelt iratok nem találhatók.
[46] A dossziéban a mellékelt irat nem található.
[47] Décsi Gyula (1919–1990) jogász. A Pénzintézeti Központban (1940–1944), majd a politikai rendőrségen dolgozott. 1945 októberétől őrnagy, 1947 decemberétől alezredes, 1948-ban a BM nyílt nyomozási alosztályának a vezetője lett. Részese volt több jelentős politikai per – pl. a Mindszenty- és a Rajk-per – lebonyolításában. Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, igazságügy-miniszter (1953). A Péter Gábor és más volt államvédelmi vezetők ellen indított perben kilencévi szabadságvesztésre ítélték. Az Akadémiai Kiadó szótárszerkesztőségének vezetőjeként ment nyugdíjba.
[48] Lásd az előző dokumentumot.
[49] Fügedi Erik (1916–1992) történész. Dolgozott a Magyar Országos Levéltárban, majd 1945–1946-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Veszélyeztetett Magángyűjtemények Biztosságának helyettes vezetője, 1946-tól vezetője, 1949-től a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjában csoportvezető.