Argejó Éva
„...töltse jól megérdemelt büntetését Magyarország
egyetlen szubalpin börtönében, Márianosztrán”
Fogdaügynöki jelentések a Váci Országos Börtönben
1960-ban történt éhségsztrájkról
1960. április 7-én reggeli-osztásnál
a kőműves brigád egyik tagja egy gyors mozdulattal a „trepnire”
csapta a reggelijét. Példáját követve 16 társa nem vette fel az ételt, délután
az asztalos és lakatosműhely 70 elítéltje pedig már
ennél is továbbment, és megtagadta a munkát. Így kezdődött a Váci Országos
Börtönben az a tömeges éhségsztrájk, amely az 1956 utáni megtorlásokat követően
a legnagyobb szabású zendülés volt büntetésvégrehajtási
intézetben. Időpontja éppen az 1957 elejétől 1963 tavaszáig terjedő hatéves
„nagyidős” rabsági időszak felező idejére esett. Lezajlása, letörése, utólagos
felgöngyölítése és megtorlása éles fényt vet mind a korabeli börtönviszonyokra,
mind a politikai elítéltek és fogvatartóik
mentalitására.[1] A
Kádár-korszak e sokáig titokban tartott eseményéről mindmáig keveset tudunk,
pedig olyan jelentős és közismert szereplői voltak, mint Bibó
István, Göncz Árpád, Litván György, Mérei Ferenc,
Nagy Elek, Széll Jenő, vagy Mészáros Gábor, aki a
váci börtön raborvosaként hosszú elbeszélő költeményében írta meg ezt a
történetet.[2]
Az
1960-as váci éhségsztrájk kirobbanásának bonyolult és sokrétű előzménye volt.
Az 1956-os forradalmat követő megtorlás elítéltjeinek első amnesztiarendeletére
1959 tavaszán, az április 4-i ünnep előtt került sor, de ekkor még mindössze
697 fő szabadult az elítéltek közül. Az amnesztiarendelet lehetőséget
biztosított az egyéni kegyelemgyakorlásra, ilyenben részesült a Nagy
Imre-perben elítélt idős és beteg Tildy Zoltán is.
1959. május 8-án az egyéni kegyelemadás elbírálására két bizottság is alakult,
melynek tagjai az Elnöki Tanácshoz terjeszthették fel javaslataikat, illetve a
legsúlyosabb ügyekkel a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiuma mellett
megalakult bizottság foglalkozott.[3] A
bizottságok tevékenységének híre beszivárgott a börtönökbe is, és felfokozott
amnesztia reményeket ébresztett mind a hozzátartozókban, mind az elítéltek
körében. Az 1960-hoz kötődő – 1945-től számított – 15. évforduló csak még
tovább fokozta a várakozást. Ezt a hangulatot, és vele a reményt csak
erősítették a börtön őrszemélyzetének elejtett megjegyzései, és magatartása is.[4] 1960. április 1-én jelent meg az Elnöki Tanács 1960/10. sz.
törvényerejű rendelete a második részleges közkegyelemről, amely amnesztiában
részesítette az 1957. május 1. előtti cselekményekért hat évet meg nem haladó
börtönbüntetésre ítélteket, s egyéni kegyelemben részesítette többek között a
forradalom résztvevői közül Déry Tibort, Donáth Ferencet, Jánosi Ferencet. Azonban ugyancsak
szabadulást hozott – a törvénytelenségeken való részvétel miatt elítélt –
egykori honvédelmi miniszternek, Farkas Mihálynak és fiának, Farkas Vladimirnak, az ÁVH volt alezredesének. A csalódottság csak
tovább fokozódott Vácon, amikor nyilvánossá vált az amnesztiában részesülők
névsora. A „Farkasok” szabadulása is felkorbácsolta az indulatokat, de a külföldi
közvélemény nyomása miatt amúgy is kedvezményezett helyzetben lévő Déry Tibor személye még antiszemita színezetet is
kölcsönzött az elégedetlenségnek, különösen, amikor a szabaduló Déry könyvekkel teli bőröndjeit cipelő börtönőrökről, s a
kapu előtt rá várakozó Volgáról is szétfutott a hír a rabok közt.[5] A váci
börtönben rekedt politikai elítéltekben a csalódás és a düh indulata dolgozott,
amitől igen feszültté vált bent a hangulat.
A
váci éhségsztrájk geneziséhez, és a megtorlás jellegének megértéséhez ismerni
kell a korabeli börtönviszonyokat is. Az 1956-os forradalom ítéleteit követően
a Gyűjtőfogház őrizte a „kisidősöket”, vagyis az öt évnél rövidebb büntetésben
részesülőket, a váci börtönbe kerültek az ‘56-os elítéltek közül a „nagyidősők”, akik öt évnél hosszabb börtönbüntetést kaptak,
és a legszigorúbbnak tartott márianosztrai börtönben
őrizték továbbra is a kegyelemre nem számító „osztályidegeneket”: a régi
tiszteket, csendőröket, rendőröket, papokat, kulákokat, ún. úri
elemeket és a még büntetésüket töltő háborús bűnösöket, akiket teljességgel el
akartak zárni a többi elítélttől, s akik a megfélemlítés és a vasfegyelem miatt
nem is lettek voltak képesek szervezkedésre. Az 1960-as amnesztiarendelet
hatására a „kisidősöket” őrző Gyűjtőfogház szinte kiürült, míg a „nagyidősöket”
fogva tartó váci börtönből mindössze 193 rab kapott kegyelmet a mintegy másfél
ezer közül.[6] Ezek után
szinte törvényszerűnek látszott, hogy az elkeseredettség és a bent feszülő
dühös indulatok a váci börtönben szabadulnak el.
Mivel
az 1959-es közkegyelmi rendelet általi egyéni kegyelemben részesülés reménye
továbbra is élt az elítéltekben – sokan hitték azt, hogy ítéletfelezéssel
szabadulhatnak –, néhány izgatott, forrongó nap után végül április 7-én a
reggeli-osztás közben kezdődött el az éhségsztrájk, amely másnapra kiterjedt a
börtön többi egységére is. Hanyatlását követően azonban a váci börtön egy
különösen kegyetlen részén, az ún. Doberdó föld
alatti fegyelmi zárkáiban, még egy hétig eltartott. A sztrájk spontán vagy szervezett
jellegéről sokáig még maguk a foglyok sem tudtak megegyezni, de a belügyi
szervek képviselői és a büntetésvégrehajtás
illetékesei sem jutottak közös nevezőre a sztrájk megítélését illetően.
Szervezett, előre megtervezett akcióról és nagypolitikai célokról – a májusra
kitűzött párizsi csúcsértekezlet[7]
megzavarásáról – a belügyi és büntetésvégrehajtási
szervek beszéltek. Ezt az álláspontot képviselte a váci
börtönbe mindjárt az események kezdetekor kiszálló Földes László
belügyminiszter-helyettes is, aki így emlékezett a Vácon történtekre: „Egyikük
elmondta, az keserítette el őket, hogy több vezető
ember és író – akik tulajdonképpen belesodorták őket az ellenforradalmi cselekményekbe
– amnesztiát kapott és kiszabadult, ők viszont nem. Azt
válaszoltam, hogy az Elnöki Tanács rendeletét nem bírálhatja senki.
Viselkedjenek a börtön szabályai szerint, akkor kedvezményt kaphatnak.
Visszatértünk Pestre. Másnap reggel jelentették, hogy az éhségsztrájk megszűnt,
vagyis 36 óra alatt teljesen összeomlott. Azok, akik a háttérből irányították,
arra számítottak, hogy akciójukkal hatást gyakorolhatnak a Párizsban sorra
kerülő májusi csúcstalálkozóra.”[8]
A sztrájk tehát rövid idő leforgása alatt véget ért, és a Doberdón elkülönítetteket is visszavitték a cellájukba, amint
elfogadták az ételt. Néhány napig nem történt semmi, majd űrlapokat osztottak
szét a váci rabok között, amelyen jelölniük kellett az elmúlt napokban történt
étel- és munkafelvételeiket. A begyűjtött íveket feldolgozták, majd a
rákövetkező napokban a sztrájkban valószínűsíthetően
résztvevő több száz elítéltet három transzportban elszállították Vácról.
Április 20-án éjjel kezdték a „főbűnösőkkel”, a 15
fős csoportot Budapestre, a BM Gyorskocsi utcai Vizsgálati Osztályára
szállították azzal a céllal, hogy fogolylázadás szervezéséért bíróság elé
állítsák őket. A második csoportot, 29 elítélttel[9]
április 28-án éjjel Márianosztrára
szállították át, közöttük Bibó Istvánt, Göncz
Árpádot, Dr. Mészáros Gábort és Annus Istvánt, akikről a fogdajelentésekben
sűrűn szó esik. A harmadik, nagyszámú csapatot, közöttük olyan ismert
személyeket is, mint Mérei Ferencet és Széll Jenőt, Sátoraljaújhelyre szállították. Valamennyien,
akik részesei voltak a sztrájknak, egyéves összkedvezmény-elvonásban
is részesültek fegyelmi fenyítésként, e szerint egy évre megfosztották őket a
levélváltástól, a látogatástól és a csomagküldés jogától.
A dokumentum összeállításban a második
transzporttal Márianosztrára átszállított elítéltek
ott tartózkodásának néhány hónapját követhetjük nyomon három fogdaügynök, „Koltai” és „Csorba Pál” fedőnevű, valamint a saját nevén
jelentő, Vácról rabként átszállított Czajlik Péter[10]
jelentéseinek tükrében. A rabok napi ellátásában segédkező,
házimunkásként dolgozó vamzerek azt kapták feladatul tartótisztjeiktől, hogy
derítsék ki, kik voltak a sztrájk szervezői, vezetői és április 7-én milyen
céllal kezdték el a sztrájkot. A fogdaügynökök eredetileg kézzel írt
jelentéseiből képet kaphatunk a váci és a márianosztrai
börtönviszonyok közti különbségről, a nyomozók kihallgatási módszereiről, s
azok kihallgatottakra tett lelki hatásairól. De írásaikból a vamzerek
lelkivilágára is némi fény derül: kötelező penzumukon túl
„önként és dalolva” jelentenek gyanútlan rabtársaikról olyan dolgokat, amiről
hallgathatnának is. Jelentéseikből, mint apró puzzle-darabkákból, lassan kibontakozik a sztrájk története
a maga ellentmondásosságában, úgy ahogy a résztvevők megélték. Bár az elítéltek
próbálták humorral is fűszerezni az életüket, mint például Göncz Árpád,
aki a séták alatt időnként mondogatta a többieknek: „töltse jól megérdemelt
büntetését Magyarország egyetlen szubalpin börtönében, Márianosztrán”,[11] de Bibó István visszaemlékezése szerint nehéz időket éltek át
ott: „A kihallgatásnak a hangneme
egyébként sokkalta rosszabb volt, mit a Fő utcaié; provokáló, agresszív, sértő
volt; állandó letorkolás, kétségbevonás. Úgyhogy emlékszem, nagyon fölizgattam
magam, és reszkettem az indulattól. Mikor replikáztam, egy
dologra tértem mindig vissza: kérem, tessék bíróság elé vinni, boldog leszek,
ha bíróság elé visznek, mert én nem tudom elképzelni, hogy létezik olyan
bíróság, aki ezt a bűncselekményt meg tudja állapítani.”[12]
A kemény bánásmódról már megérkezésükkor gondoskodtak a börtön irányítói, erről
tanúskodik Niedermüller [Gyula] százados jelentése
is: „...Wekerle őrgy.
elvtárs tájékoztatott bennünket arról, hogy ezekkel szemben kemény
börtönrezsimet kell kialakítani. Már a befogadásuk alkalmával úgy
mutatkoztam be, hogy még gondolatban se merüljön fel a váci események
megismétlése bennük.”[13]
Az éhséglázadás után három hónappal a
váci politikai elítélteket a Gyűjtőfogházba szállították át. A váci
parancsnokot és több beosztottját leváltották, néhány őrt korrupciós vádakkal
bíróság elé állítottak, s Vác megszűnt politikai börtön lenni.[14] A Vácról az éhséglázadást követően Márianosztrára
és Sátoraljaújhelyre átszállított elítélteket az év második felétől kezdődően a
Gyűjtőfogház fogadta be.
Dokumentumok
1. „Koltai” fedőnevű fogdaügynök jelentése a Vácról Márianosztrára átszállított rabok figyeléséről, 1960.
április 27.
Márianosztra, Orsz[ágos]
Börtön
„Szig[orúan] Bizalmas!”
Jelentés
M[ária]nosztra,
1960. április 27.-én
Alulírott jelentem, hogy a Vácról
ideszállított elítéltek szigorú elkülönítése és ellenőrzése végett
eddig csak darabos
suttogások formában sikerült némi „anyagot” gyűjtenem. Ugyanis az ott beosztott
felügyelet érthető oknál fogva engem is fékez. Bár a Hadnagy Úr másként
ismertette velem feladatom lényegét, mégsem úgy történt, pedig a megbeszélt
taktika a jelek szerint szépen bevált volna. Nekem ennél a feladatnál az lenne
a legfontosabb, hogy megnyerjek magamnak egy harmadrendű szerepet játszó, de
fecsegő természetű elítéltet, és az intellektuellek
közül is egyet, hogy bizalmukba férkőzve megtudjam mindazt, amire az operatív
szerveknek ebből az ügyből kifolyólag szüksége van.
Szerintem a következőkre:
a.)
Milyen hangulat vagy egyéb vetette fel a sztrájk
gondolatát?
b.)
Kik, melyik elítéltek kezdeményezték, és hogyan?
c.)
Tudott-e az előkészületekről esetleg valaki a bv. őrségből?
d.)
A lezajlott sztrájk főbb mozzanatai?
e.)
Kik azok az elítéltek, akik akár tevékenyen, akár
másként, de résztvevői voltak a
f.)
sztrájknak, de nem kerültek felszínre?
Ezek
volnának szerintem a legfontosabb felderítendő anyagok. És ehhez, hogy sikeres
legyen a munkám, én a következő taktikát látom a legjobbnak: Nekem, mint
„házimunkásnak”, ügyesen fel kell használni azokat a lehetőségeket,
módszereket, amelyek ilyen esetben előfordulnak. Pl. most, amikor a dohányosok
még fájlalják, hogy nincs szívnivaló, a fiatalabbak
pedig több ennivalót is szívesen vesznek, így néha-néha egy bedobott cigaretta,
egy-egy „velük együttérző” jó szó, vagy csak
sajnálatos fejcsóválgatás is bizalmat ébreszt, ha azt ők úgy tudják, hogy az
őrség háta mögött reszkírozok értük. Minden, még a legkisebb alkalmat is
felhasználni arra, hogy tiszta képet kapjunk a sztrájk előzményeire és
körülményeire. Úgy hiszem, hogy az operatív szerveknek is az igazság
felderítése a legfontosabb. Így esetleg ártatlanok is állhatnak gyanúsítás
alatt, viszont jól lehet az is, hogy még vannak olyanok, akik még „futnak”,
illetve akiknek sikerült kibújni a felelősségrevonás
elől. Ezt az utóbbit annál is inkább hiszem, mert már ezek közül is tettek
olyan célzást (amikor a borotvapamacsokat osztottam ki borotválás előtt:),
hogy: „Oh, öregfiú, leszünk még itt száznál is többen,
most hirtelen csak minket kapkodtak össze.”
Szentmártoni Sándor (629-622 Tkv.
sz.)[15]
és Szegedi György (296-003 Tkv. sz.) a
szereplők közül kettő a következőket mondta: „Édes öregem! Tudjátok
ti itt, hogy miért hoztak minket ide?” (Erre én azt válaszoltam, hogy
össze-vissza mondogatják, de senki elítélt még nem tud biztosat.) Erre ő: „Mi
értetek is harcolunk, ezt add tovább, hogy megtudják a rabtársak, hogy mi az
igazságtalanság ellen fogtunk fegyvert, és Vácott 800 elítélt kezdett
éhségsztrájkot, azért mert a Nagy Imre volt „fejeseit” és egy csomó zsidó írót
szabadon engedtek, mivelünk még csak „leírás” sem történt. De nem fogjuk
abbahagyni itt sem a harcot, csak egy kicsit megismerjük az itteni helyzetet.
Meg, hát ígérgettek fűt-fát, hogy majd lesz-e az ügyünkbe valami változás, a fene tudja. Mindenesetre várunk egy kicsit még, hátha észhez
térnek. Ha pedig nem, hát itt most eggyel több okunk lesz, mert tiltakozni
fogunk az ellen, hogy osztályidegenek között legyünk. Van neked fogalmad milyen
ribilliót csináltunk mi Vácott? Három napig még a munka
is szünetelt, és egy héten átjártak hozzánk a minisztériumból, és az Országos
Börtönparancsnokságtól is. Csak úgy nyüzsögtek az alezredesek, meg a hasonló
fejesek, […].[16] Képzeld, az a szemét Darázs [István][17] is mint
törzstiszt jelent meg ott, pedig az hírlett róla, hogy
lefogták már őt is. Pedig az a csavargó megérdemelné, mert Észak-Magyarország
legkegyetlenebb pufajkás parancsnoka volt. Na de nem kell félni, május 16. majd
Kádárnak is nagy változásokat fog hozni, sőt meglepetéseket. Ugyanis Hruscsov
most készül Adenauerhez és ez döntő lépés lesz ránk
nézve is. Mi csak megvagyunk itt kérlek, de mi történt
azzal a 22 rabtársunkkal akiket állítólag a Fő utcára (Pv.)[18]
szállítottak...? El tudom képzelni, hogy azokból hogyan fognak még egy csomó
elítéltet kipréselni azok közül, akikre nem figyeltek fel eddig és sikerült
kibújniuk. Hát még a „Heti Híradó”[19]
nem írta meg az esetünket? (kérdezte). Végül azt kérdezte még, hogy
ismerem-e Lupkovics [György],[20]
Bán István[21] és Babits
László elítélteket, s kik vannak még itt Nyíregyházáról?
Ennyit
sikerült három nap alatt csupán [megtudnom], és hogy többet, illetve a már
jelzett részleteket is fel tudjam deríteni, ehhez elsősorban Hadnagy Úr
hozzájárulása és intézkedése szükséges olyan irányban, hogy: 1. Velem
ismételten ismertetni a szempontokat. 2. Úgy intézkedni, hogy nekem módomban
legyen az általam kiszemelt váci elítéltet segítség gyanánt igénybe venni,
persze arra én ügyelek, hogy ő, illetve az, aki kijönne néha segíteni, a többi
társaival érintkezni, vagy jelezni ne tudjon. Adja át a közölnivalóját nekem, s
majd én „továbbítom.”
Eddig
csak a kiblizés, és takarítás alkalmával lehettem
fent és akkor is kettesben Garas elítélt házim[unkáss]-al,
ez is csak fékez, mert előtte én se dolgozhatok.
Azért
volna szerintem a legjobb megoldás az, hogy én egyedül, és állandóan fent lehetnék mint házim[unkás]. És
amikor a kiblizés-takarítás van, olyankor mindig
kiengedi a felügyelet azt a személyt, akit én előtte neki előre jelezni fogok. Este pedig nyugodtan megírhatnám mindig a jelentésemet, amit
aznap sikerült megtudnom.
Jó
lenne, ha személyesen beszélhetnék Hadnagy Úrral, mert van egy kibontakozóban
lévő ügy, amiben nem tudom meddig merülhetek bele
mielőtt Hadnagy úrral beszélhetnék.
Más
lényeges jelentenivalóm nincs!
Kmft.
Koltai elítélt
[ÁBTL 3.1.2. M-18703. 80–82. Aláírás nélküli, kézzel írt jelentés.]
2. „Koltai”
fedőnevű fogdaügynök jelentése Dr. Mészáros Gábor Vácról átszállított
elítéltről, 1960. május 16.
Márianosztra, Orsz[ágos] Börtön
„Szig[orúan] Bizalmas!”
Jelentés
M[ária]nosztra,
1960. május 16-án
Feladatom volt: Dr. Mészáros Gábor
elítélten (volt orvos proff. [sic!]) keresztül
megtudni, hogy mi volt a Váci börtönben lezajlott sztrájk előzménye, célja és
[kik voltak] annak értelmi szerzői.
A fentebb említett feladatommal
kapcsolatban jelentem az alábbiakat:
Mivel
az „elkülönített” részen, az MZ-körletben[22]
én voltam az egyik házimunkás, így már látásból ismertük egymást
Mészáros Gábor elítélttel, s a kórházban történt találkozásunk alkalmával már
nem voltam teljesen idegen Mészárosnak, ami nagyban elősegítette a kölcsönös
bizalom kialakulását köztünk. Hiszen egy-két jelentéktelennek látszó apró
„házimunkás” szívességnek mindig meg van ilyen esetben az eredménye.
Kórházba
való találkozásunk alkalmával, Mészáros Gábor örömének adott kifejezést,
ellenben Dr. Lukács Elemér kissé bizalmatlannak mutatkozott. Sőt a későbbiek
folyamán teljesen lefékezte Mészárost közlékenységében, amikor érdeklődtem
Mészárostól afelől, hogy hogyan zajlott le a váci
sztrájk, franciául figyelmeztette, hogy „lassabban, mert a falnak is füle van!”
Egy
kis ideig megfigyeltem, hogy az egymás közti beszélgetések, stílusok, finom[ságából] vagy durvaságából
meg tudjam állapítani Mészáros Gábor kb. karakterét. Sikerült is! Igen magas,
az átlag intelligencián felül áll! Érzékenysége és tapintatossága igazi orvosra
vall, ha szabad azt mondanom, hogy az úgynevezett „régi igazi úriember” típus,
aki nem tud hazudni, hanem inkább nem beszél. Ezenkívül
étkezések előtt és után, valamint esti takarodó után mindig imádkozni szokott.
Amikor azt kérdeztem tőle (Mészárostól), miután ő elmondta, hogy milyen jó
dolga volt Vácon, mint raborvos: „Hogy hát tulajdonképpen mi volt ott Gábor
bátyám, hogy ilyen komoly emberek is belekeveredtek ebbe a marhaságba?” Erre
Mészáros a következőket mondta el: „Nézd, fiam! Ezt a megmozdulást nem lehet
éppen marhaságnak nevezni, ahogy te helytelenül mondtad. Ez elég komoly
akciónak indult, és nem is most keletkezett, ahogy ti tudjátok itt, hogy az
amnesztia végett történt ez. Nem kérlek! Hanem ez a gondolat már felvetődött
1959 karácsonya előtt is, méghozzá akkor úgy értesültem, hogy Bibó[23] szervezett valamit, amivel magunkra akartuk vonni az elítéltek
figyelmét. Ezt pedig az a körülmény hozta magával,
amikor akkor már két esetben félrevezettek bennünket, olyan formán, hogy
kihirdették azt, hogy felül fogják vizsgálni a külön tanácsok és a népbíróságok
által hozott ítéleteket. Igen ám, de közben valóban szabadítottak néhányat, és
így Bibónak el kellett vetni ezt a tervet, hiszen nem
mondhattuk azt, hogy senki sem szabadult. Csúfolták is annak idején ezért a
visszavonulásért Bibót, akit különben egynapos
miniszternek neveznek, mert valóban csak napkeltétől napnyugtáig volt
miniszter. Tehát ez elmaradt akkor. Most pedig úgy tudom, hogy a kőműveseknél dolgozóknál vetette fel újra valaki, ha jól
emlékszem a brigádvezető bíztatására indult el ez a lavina. Nekem ezt Veres Dezső[24]
üzente Dr. Kertész Dezsőn[25] keresztül.
Nem is értem rá sokáig latolgatni a hallottakat, máris jöttek és ránk zárták az
ajtót.[26]
Engem
is kihallgatott később Rózsa őrnagy,[27] aki tudta,
hogy nekem milyen beosztásom volt, és éppen ezért azt kérdezte tőlem, hogy »Na jó azt
elhiszem, hogy maga nem sztrájkolt, de sok sus-musról
van magának tudomása.« Ilyen szavak
hallatára, hogy sus-mus, hát eltökéltem, hogy
bezárkózom. Pedig, ha nem ezt a hangot használja velem szemben, én nyíltan megmondtam
volna, hogy mi fáj az elítélteknek, és kinek mi a véleménye az ilyen
igazságszolgáltatásról, mint ami itt a szemünk előtt lejátszódott. Nagyon
felsült velem a Rózsa őrnagy azzal a kísérletével is, amikor engem egy külön
kórterembe tetetett, ahol pont olyan elítéltet ültetett mellém, akiről mindenki
tudta, hogy a Központi Bizottság tagja volt az illető, tehát virtigli kommunista. De az őr, aki betette őt mellém, ahogy
csukta be az ajtót, a szájára téve a mutatóujját figyelmeztetett, hogy ne
beszéljek. Rögtön megértettem mindent.
Utána
engem újra munkába állítottak, de most már nem az MZ körletben, hanem a Soós szds. mellé a kórházba. Itt
hat napig dolgoztam még. De Nagy Lajos elítélttől, aki nekem hat hónapig volt
gyógyszerelosztóm, s később házimunkás lett, tőle üzentem a kollégáknak, hogy
egy ideig ne ostromoljanak, mivel attól tartottam, hogy figyeltetni fognak.
Mert tudod, hogy van fiacskám...? Én
mint orvos sok szívességet tudtam tenni, így sokszor voltak olyanok, akik
megkértek arra, hogy ha XY jön vizitre, hát akkor őt is hivassam fel valami
egészségügyi oknál fogva.
Tudom,
hogy Rózsa őrgy. erre célzott, amikor nekem azt a sus-must említette, na dehát így
kell egy idős orvossal beszélni? Azt meg Nagy Lajostól tudtam meg szintén, hogy
engem egy bizonyos Zelei Péter házimunkás beárult
azzal, hogy nem betegeket is »kezelni« szoktam. Én meg vagyok győződve, hogy ő miatta kerültem a listára én is, Zsiros Bandi, az ottani főházi[munkás]
is tett hasonló említést erről a Zelei Péterről
nekem.
Mikor
az első listát felolvasták, megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy én nem
vagyok köztük. De nemsokára rá, már jött az őrségtől az egyik őrmester és
közölte velem, hogy a másodikon én is rajta vagyok, Dr. Lukács Elemérrel
együtt. Aztán így kerültem ide. Csak azon csodálkozom, hogy Marjai, és pld. Jenei [Andor][28]
meg a kis Czajlik hogy kerültek közénk...?
Itt
aztán már elmondtam a főorvosnak is a dolgokat és kértem a tanácsát. Azt
mondta, hogy kérjem a kivizsgálását, ha úgy érzem, hogy bűntelenül vagyok itt.
Hát majd megpróbálok összeállítani, egy panaszbeadványt a belügyminiszterhez.
Az itteni szigorúság ellenére azért rendesen bánnak velünk, csak hát tudod
fiacskám más volt Vác.” – fejezi be ezzel kapcsolatos beszélgetését Dr.
Mészáros Gábor elítélt.
Hozzá
kell még fűzzem azt, hogy bár egészen őszintének
látszik Mészáros Gábor elítélt, de nem lehetett nekem rögtön „visszakérdezni”,
vagy nevek után tapogatózni, korainak véltem. De ha nincs vele Dr. Lukács
Elemér is, úgy sokkal könnyebben vezettem volna a beszélgetésünk fonalát, és a
részleteket is mélyebben érinthettem volna. De így nem mertem próbálkozni éppen
Lukács rafináltsága miatt.
Meg
vagyok róla győződve, hogy Dr. Mészáros Gábor elítélt még sok hasznos adatot
fog szolgálni anélkül, hogy ő tudná, csak meg kell találni az Achilles sarkát.
Más, lényeges jelenteni valóm jelenleg nincs még tisztázva.
Kmtf
Koltai
elítélt
Értékelés: A jelentés értékes, mert Mészáros Gábor elítélt beszélgetését írja le a váci eseményekkel kapcsolatban. Tartalmazza a jelentés azt is, hogy eredetileg mikor és kinek az elgondolása alapján, és miért akartak sztrájkolni. [A jelentés tartalmazza] Egyes elítéltek, őrök és Mészáros szerepét az ügyben
Intézkedés:
Kombinációval legalább egy fél napra elviszem a zárkából Lukács Elemért, hogy
az ügynök nyugodtan beszélgethessen Mészárossal.
Feladat:
Megállapítani azt, hogy kik voltak a sztrájk szervezői, irányítói, és az egyes
személyeknek mi volt a feladatuk?
Találkozás:
1960. máj. 20.
Darin
Antal
r. fhdgy.
[ÁBTL 3.1.2.
M-18703. 83–86. Darin Antal aláírásával ellátott,
kézzel írt jelentés.]
3. „Koltai” fedőnevű
fogdaügynök jelentése Bibó István Vácról átszállított
elítéltről,
1960. május 27.
Márianosztra Orsz[ágos]
Börtön
Adta:
„Koltai”
Nytsz: 253-1398/60.
Vette:
Darin fhdgy.
Idő:
1960. május 27.
„Szigorúan
bizalmas!”
Jelentés
Márianosztra, 1960. május
27-én
Feladatom volt: Bibó
István elitélttől megtudni a Váci börtönben lezajlott sztrájk előzményeit,
célját, és a „hangadók”-at névszerint
A
fentiekkel kapcsolatban jelentem az alábbiakat:
Bibó István elítéltet sajnos csak egy esetben volt
lehetőségem megközelíteni és így a „kezdő lépéseken” kívül többet nem tudtam
megtenni, mivel a Főhadnagy Úr taktikája (a vizezésnél segíteni fog) csak
részben lett végrehajtva ez az utasítása Pichler bv. töm. úr szabadsága miatt.
Különben
az első találkozásunk így jó sikerült, mert a felügyelet talpraesetten
állította be ezt a „segítést”, és gyanút nem keltett. Sőt mivel, ahogy már szóbelileg jelentettem is már, Bíbóval
két esetben beszélgettünk néhány szót. Amikor az a „sötét”-ben volt fegyelmin –
így könnyebb volt megindulnia, – mivel a bizalom alapját még itt leraktam nála,
vagyis kezdett bizalmasan beszélgetni velem.
Most, ahogy találkoztunk vele, azzal fogott velem kezet annál a
bizonyos vízcsapnál, hogy: „Na végre talán megszűntem vesztegzár alatt lenni!?”
Erre én azt válaszoltam neki, hogy: “Igen, most szerencséd van Pista bátyám,
mert ma »jó« őrség van szolgálatban
és mivel a másik házinak felvágta az orvos a vállát, így csak egyedül vagyok és
én kértem az őrt, hogy adjon valakit legalább a vizet engedni a kannákba.
Mire azt mondta az őr, hogy az utolsó zárkából majd kiengedi azt, akinek jó a
lába, hát így kerültél ki. Csak arra kérlek, hogy fegyelmezetten viselkedj, a
vízcsaptól távolabb ne menj, mert akkor be fog küldeni az őr. Megérted ugye,
hogy attól tartanak, hogy esetleg valamelyik zárkába »drótozol« valamit. Inkább, ha megbízol bennem, Pista bátyám, és ha
van valamelyik váci kollégádnak mondanivalód, én szívesen továbbítom az
üzenetedet, amikor arra alkalmas pillanat adódik” – mondtam én Bibónak.
Mire
ő a következőket válaszolta: „Nagyon szép tőled ez a szolidaritás, Jánosom,
csak tudod itt annyira össze vagyunk csere-berélve, hogy pld. azt sem
tudom, hogy ki van már a harmadik zárkában. Mert itt csak a mellette lévő
zárkatársakat ismerheti az ember. Borzasztó, ahogy meg van ez itt szervezve.
Nem hiába emlegették az elítéltek „mumusként” ezt a M[ária]nosztrai börtönt, de ez az is. Igaz, hogy másrészt
kellemesen csalódtunk, azt hiszem mindannyian váciak, mert ahogy minket itt
fogadtak, hát rosszabbra voltunk felkészülve. De nincs gorombaság, hálistennek, csak ez a túlzott fegyelem talán az, ami
nekünk szokatlan. Attól tartok, hogy ezek a fiúk itt némelyik össze fog
roppanni, mert ugyebár mindig vannak gyengébbek, és azok esetleg arra számítva,
hogy előnyük fog származni abból, ha elkezdenek fecsegni. Nem sok ilyen akad
köztünk, de azért van. Hiszen nem vagyunk egyformák.
Tudod
én a váci akciót is másként képzeltem el, és mégsem úgy sikerült, ahogy az pontról-pontra ki volt dolgozva. Ezt annak köszönhetjük,
hogy már az első ütem el lett rontva az ingadozók által. Másrészt
pedig nagy hiba volt az is tőlünk okosabbaktól, hogy nem mi értelmiségiek
kezdtük nyíltan az akciót, hogy ezzel bátorságot és kitartást, erőt adhattunk
volna a kisebbekbe, hanem pont az ellenkezője történt. Mivel Dr. Göncz[29]
és Veres Dezső tervmódosításról spekuláltak, közben nem tudtuk időben
értesíteni erről a változásról a fizikai munkán dolgozókat és erre persze azok
az első tervezés értelmében cselekedtek. Persze mi következhetett ebből?
Felborult a szervezettség és kis csoportok támasz nélkül, irányítás nélkül
cselekedtek. Végül persze hogy az értelmiség is csatlakozott, de már
elvesztette jellegét, tekintélyét az egész megmozdulás. Nekem
aztán pont jó jött, hogy így történt az eset, mert ha bárki megkérdez engem,
hogy mi történt, én nyugodtan védekezhetek most azzal, hogy »Kérem én csak későn és
szolidaritásból léptem sztrájkba, nehogy a fizikai dolgozók azt mondhassák,
hogy mi értelmiségiek kihúztuk magunkat az egész megmozdulásból.« Arról pedig, hogy
hogyan kell harcolnunk az igazságunkért miután Nagy Imre környezetéből is csak
a kicsinyek maradtak bent, és a tábornokok is szabadultak, a kis katonák meg
szintén »ülnek» tovább, ennek a ténynek
furcsa és érthetetlen arculatára viszont mi értelmiségiek hívtuk fel a figyelmét
a kevésbé jártas embereknek, tehát sehogy se lett volna gerinces dolog őket cserben hagyni.
Van
itt azonban egy néhány köztünk, akik nem tudom
miképpen kerültek közénk. Pl. az öreg Kiss bácsi meg az a félkegyelmű Lendvay Dani és Gerényi [Gyula].[30] Ezek csak
rontják jelenlétükkel a többit.
Megvagyok győződve arról, kérlek szépen, hogy még lesz ennek
folytatása, ahogy én ismerem az embereket. Nem lehet csak úgy megfélemlítéssel
eloltani egy-egy ember […][31]
sérelmét, amit az igazságtalanság gerjesztett benne tűzzé. Én író ember vagyok, Jánosom, és sokat […][32] harcoltam
már az életben az igazságért. Ezért szerettek az emberek Vácon is épp úgy, mint
kint a szabad életben. Respektáltak is mindig. Tudnék én neked néhány dolgot
elsorolni, amit én személyesen vívtam ki. Szeretett az őrség is Vácott, de ott
valahogy emberebb emberek vannak ezen a poszton, mint itt. Nem mintha
panaszkodhatnék itt valamelyikre, de mégse jönnek le közénk a zárkába
elbeszélgetni, mint ahogy ott tették. Itt, ha ránéz az ember egy-egy őrre, úgy látja mintha a fogdaszabályzatot magát nézné. Nincs mosoly
az arcukon, csak az a hivatalos külső és szigor” – fejezi be a beszélgetést Bibó István elítélt.
Meg
kell jegyeznem azt, hogy ő sokkal szebb beszédstílusban mondta el a fentieket,
amit igyekeztem tőlem telhetően legalább megközelítően visszaadni.
Mélyebben
az idő rövidsége miatt, és azért, hogy túl érdeklődőnek ne tűnhessek fel
előtte, nem reszkíroztam első alakalommal többet.
Kmft.
Koltai
elítélt.
Értékelés:
A jelentés értékes, mert Bibó István elbeszéléséből
meg lehet állapítani, hogy az egész akció előre meg volt szervezve. A szervezők
közül a jelentés egy pár nevet meg is említ.
Intézkedés:
Az MZ körleten elintézem azt, hogy Bibó vizezésnél és
kiblizésnél segítsen és ilyenkor az ügynök tud vele beszélni. A jelentést felhasználásra
az alosztályra megküldöm.
Feladat:
Meg kell állapítani, hogy kik dolgozták ki „pontról-pontra” az akciót név
szerint? Mi volt az a módosítás, amit Göncz és Veres Dezső akartak csinálni? Kik voltak az egyes helyeken az összekötők?
Találkozás:
1960. június 6-án.
Darin Antal
r. főhadnagy
[ÁBTL 3.1.2. M-18703. 89–92. Darin Antal
aláírásával ellátott, kézzel írt jelentés.]
4. „Koltai” fedőnevű
fogdaügynök jelentése Bibó István elítéltről, 1960.
június 2.
Márianosztra Orsz[ágos]
Börtön
Adta:
„Koltai”
Vette:
Darin fhdgy.
Idő:
1960. jún. 2.
„Szig[orúan] bizalmas!”
Jelentés
Márianosztra, 1960.
június 2.-án
Feladatom volt Bibó
István elítélttől megtudni, illetve „tisztázni” vele azt, hogy hogyan volt
„pontról-pontra” a váci börtönben lezajlott sztrájk szervezve és melyek voltak
azok a módosítási részletek, amit Dr. Göncz Árpád elítélt ingadozása (vacilált) meghiusított?
A
fentiekkel kapcsolatban jelentem, hogy a mai napon Bibó
István elitélttel lavórsúrolás ürügyével dolgoztam
együtt kb. két órán keresztül. „Igen boldog vagyok, Jánosom,
(mondta:) hogy megint egy kis mozgási lehetőséghez jutottam.” Erre én azt
válaszoltam, hogy: „De remélem nem veszed »kitolásnak«,
hogy mindig éppen a legpiszkosabb munkához hivatlak ki segíteni, mert
tudod mi háziak nyakig vagyunk munkával mindig és sajnos csak akkor akad egy
kis segítség ha a »jó
váltás« van
szolgálatban, s ilyenkor is veletek váciak[kal]
nagyon körülményes minden. Látod, csak ez a komoly képű törm.-er mer néha kiengedni, ezt is nagy könyörgésre
teszi.” Mire Bibó elitélt azt mondta, hogy: „Ugyan
kérlek! Hát van neked fogalmad, hogy milyen szívesen csinálok
bármit is, csak egy kicsit mozoghassak. És különben is a börtönben mindent úgy
kell venni, ahogy van. Én külön megfogom kérni, most
amikor befog engedni a törzsőrmester, hogy akár mikor hívjon, bármilyen munkát
vállalok. Külön és ismételten megköszönöm neked a »Szputnyikot« (Heti Híradót). Mire én közbevágtam
és rögtön rákérdeztem, hogy „na és mi a te véleményed a csúcsértekezlet
kudarcát illetően Pista bátyám?” Erre Ő: „Ugyan-ugyan! Hát ez a kis gömböc
Hruscsov azt képzelte, hogy a négerekkel lesz dolga, akik talán megtették volna
azt a kívánságát, hogy térden állva bocsánatot kérjen[ek], de egy Eisenhover [sic!]
tábornok, egy amerikai elnök soha. Az is lehet, kérlek, hogy Hruscsov tudta
azt, hogy nem fognak meghajolni előtte, és éppen ezért kezdte ilyen állati
nyilatkozattal, csak azért, hogy elodázza a dolgokat. Nincs kizárva az sem,
hogy Hruscsov úgy látja a helyzetet, hogy elkerülhetetlen a háború, és éppen
ezért van az az éles fenyegetés a támaszpontok felé,
ami arra enged következtetni, hogy igenis fel van már most készülve a Szovjet
is, és ő akarja kiprovokálni a háborút, ez viszont a kommunizmus katasztrófáját
jelenti, s ezt ők jól tudják.
Annyi
biztos Jánoskám, hogy ez volt a legveszélyesebb három politikai lépcsők egyike,
amelyikbe most Ruscsov [sic!] a békét szajkózva
rálépett. Persze ti itt úgy el vagytok szigetelve a külvilágtól Jánoskám, hogy
még egy »Népszabadság« se fut be sehonnan. Pedig azt kellene még átfutni, mert
abból mégis lehet a hazugságokból is következtetni. Nézd fiam, én író ember vagyok, s tudom, hogy mi a sajtó, ha az »övékét« egyáltalán
sajtónak lehet nevezni.” Ennyit és így nyilatkozott Bibó
István a „Heti Híradó” utóbbi számáról. Majd átvettem a szót s igyekeztem a
váci eseményekre visszavezetni a beszélgetést, mondva, hogy: „Úgy hallottam
Pista bátyám, hogy rövidesen felülvizsgálják a ti fegyelmi ügyeteket, és akiről
ki fog derülni, hogy csak kevésbé bűnös, az rövidesen
dolgozni fog, mert itt nagy munkáshiány van”. Erre Ő azt mondta, hogy: „Ebben
én nem nagyon bízhatom, sajnos, mert rólam jól tudják, hogy mit tettem azért,
hogy a tervbe vett sztrájknak meg is legyen az eredménye. Persze
»ezek«-nek fogalmuk sincs hogy hány
hónapos keserves munkába, álmatlan éjszakába került ez nekünk, mire
végre-valahára kész lettünk. Ugye itt figyelembe kellett venni azt is, hogy a
kinti hangulatot is meg kell, hogy zavarja a mi megmozdulásunk. Le kellett
ellenőrizni azokat az őröket, akiknek ebbe a játékba szerepet szántunk, végül »rostálni« kellett sok élhetetlen fickót az elítéltek közül is stb.
stb. Munkahelyenként és csoportonként úgy elosztani, hogy mindenhová kerüljön
az értelmesebb elítéltek közül. Oh, Jánosom! Ha az a csacsi Göncz nem kezd el
spekulálni, akkor... egy
villanyjelzésre pokollá lehetett volna változtatni az egész börtön területét,
ahol már úgyis úgy zümmögött minden a felháborodástól, mint egy kitörni készülő
méhkas. S lásd mi lett belőle!? Egy halva született
gyermek. Neked nincs fogalmad, hogy mit lehetett volna elérni ennyi
feldühödött, a szabadsága után sóvárgó emberekkel, s íme itt csücsülünk, és
némaságra vagyunk ítélve. Még csak kacsintani sincs módja senkinek. De én meg
vagyok győződve arról – ahogy én a váci társaságot ismerem –, hogy nem fognak
sokáig tűrni itt sem. Ne haragudj, de mi nem vagyunk még olyan elfásult emberek,
mint ti itt, akik már 8-10 éveket börtönben vagytok. Bennünk még ég a küzdelem
az elszántság, ha az igazságunkért kell harcolni. Minket nem lehet már
ígéretekkel elámítani. Ez csak egyszer sikerült nekik. És meglásd, ha itt csak
5-6 váci dolgozni fog, az majd elhinti köztetek is azt a magot, ami gyökeret
kell, hogy verjen minden elítéltben. Csak nálatok itt Nosztrán
az is nagy baj, hogy kisebbségi érzésben vagytok azért, mivel állandóan ott zúg
a fületekben az a borzasztó szó és kegyetlen megkülönböztetés, hogy
osztályidegenek vagytok. Ennek már régen el kellett volna tűnnie még a Rákosiékkal. De ti itt csak hallgattok, és nemtörődömséggel
fogadnátok talán már azt a rendelkezést is, hogy már
pedig most minden osztályidegent likvidálni fogunk![33] Igen ez így
van fiam. Én ismerem az embereket, hiszen én is voltam valamikor valaki, s ezt
Vácon az őrség, ha titokban is, de észrevettem, hogy respektálta. Itt sajnos
olyan elfogult hülyék szolgálnak, akik nem tanultak
sem a 45 előttiből, sem az 56-os forradalomból. Ne adj isten, hogy egy
félrepillantás a sétán, vagy a legkisebb kilengés, rögtön kiállítják a fegyelmi
lapot. Főleg ezen a szendeképű Niedermüller [Gyula]
századoson csodálkozom, erről azt tudták a váciak, hogy még a légynek sem
ártott soha, amíg ott szolgált, itt meg szinte keresztül nézi az embert. Igaz,
én Vácon nem ismertem őt, mert akkor még nem voltam ott, de itt meg van róla a
véleményem és garantálom azt, hogy még eljön az az
idő, amikor a külföldi rádió az ő nevét is zengedezni fogja” – fejezte be
beszédét Bibó István elítélt.
Meg
kívánom még jegyezni, hogy Bibót nem igyekszem
lehetőleg „félbeszakítani” elbeszéléseiben, csak hadd beszélje először ki
magát, hisz mindig lehet valami értékes anyag az elbeszélésében. Másrészt pedig gyanús lehetne, ha én erőszakkal és állandóan
csak szűken a sztrájkkal kapcsolatos dolgokról tanúsítanék a kelleténél nagyobb
érdeklődést.
Kmft.
Koltai elítélt
Értékelés:
A jelentés értékes, mert Bibó és társai
tevékenységét, illetve annak részleteit írja le a váci eseményekkel
kapcsolatban.
Intézkedés:
A jelentést megküldöm gépelésre az alosztályvezető elvtárs utasítása szerint.
Feladat:
Mélyítse el a barátságot jobban Bibóval. Értesítse őt
arról, hogy Mészáros dr-t Pestre vitték. Ezt úgy
közölje, hogy a 119-es zárkásoktól tudja. Közölje vele azt is, hogy látta
Lukács dr-t az átjárón, valószínűleg kihallgatáson
volt. Mondja neki azt, hogy ha akar, közvetít üzenetet. Meg kell állapítani: 1.
Kik voltak név szerint a szervezkedés szellemi irányítói? 2. Miféle módosítást
akartak Gönczék végrehajtani?
Találkozás:
1960. jún.11
Darin Antal
r. fhdgy.
[ÁBTL 3.1.2.
M-18703. 93–96. Darin
Antal aláírásával ellátott, kézzel írt jelentés.]
5. Czajlik Péter fogdaügynök
jelentése Asztalos György szerepéről a váci éhségsztrájkban, 1960. június 15.
Adta:
Czajlik Péter
Vette:
Darin fhdgy.
Idő:
1960. jún. 15.
Jelentés
Az utolsó 3 hét alatt a következőket
tudtam meg Asztalos György[34]
szerepéről a sztrájk
alatt.
Asztalos
György már az első napon a gombüzemben értesült a sztrájkról. Ekkor kereste fel
és beszélt vele Thuránszky Zoltán[35]
a rajzolóban. Majd vasárnap a zárkában mikor az elítélt társa behozta a
reggelit és elmondták, hogy ők az elsők, akik felvették a reggelit. Asztalos
kikelt magából, hogy szégyelljék magukat és elhordta azokat mindenféle
csavargónak. Ezután mivel a zárkatársával szembekerült, óvatosságból nem
sztrájkolt. Ez a 76-os zárkában történt.
Délelőtt amikor lementek a műszakra, lent a rajzolóban is, a
TMK-ban Szabó Imre Ferenccel megbeszélték az
eseményeket és ott is lázító magatartást tanúsított, mindaddig amíg a TMK-ban kitört a zűrzavar, ezután hagyták az eseményeket a
maguk folyásában.
Ezenkívül a gombüzemben Thuránszkyval
Pallos Lajos, és Májerszky Bélával[36] tárgyaltak a
sztrájkról.
Márianosztra 1960. jún. 15.
Czajlik Péter
Értékelés:
A jelentés tájékoztató jellegű, mert Asztalos György
és társai POFOSZ szervezőknek a sztrájkkal kapcsolatos tevékenységét írja le.
Intézkedés:
A jelentést másolásra megküldöm.
Feladat:
Állapítsa meg, hogy a POFOSZ egyes vezető személyeinek milyen szerepe volt a
sztrájk előkészítésében.
Találkozás:
1960. jún. 25.
Darin r. fhadgy.
[ÁBTL 3.1.2. M-18130. 10. Darin
Antal aláírásával ellátott, kézzel írt jelentés.]
6. „Koltai”
fedőnevű fogdaügynök jelentése Bibó István
elítéltről, 1960. június 24.
Márianosztra Orsz[ágos] Börtön
Nytsz: 253-1582
Adta:
„Koltai”
253-1619
Vette: Darin fhdgy.
Idő:
1960. jún. 24.
„Szig[orúan] bizalmas!”
Jelentés
M[ária]nosztra 1960. 6. 24.-én
Feladatom volt: Bibó
István elítélttől megtudni, hogy ki, vagy kik, voltak Farkas Béla[37] elítélt közvetlen „összekötői” a köműves-brigádban dolgozó váci elítéltek közül. Továbbá
azt, hogy személy szerint kinek mi volt a szerepe a kőműves brigádon belül,
vagy esetleg ezen a területen kívül?
A
fentiekkel kapcsolatban jelentem az alábbiakat:
Bibó István
elítélt amikor a vízházban találkoztunk, ma különösen jókedvűnek látszott, és
meglepetésemet alig tudtam palástolni, amikor is azzal kezdte a beszélgetést,
hogy: „Mondd Jánoskám, ti mit hallottatok arról, hogy végre Hruscsov megbukott
volna.?” Erre lehet, hogy észre is vette, hogy meglepődtem, és csak annyit
tudtam kinyögni, hogy „Én még nem hallottam erről”, így azzal folytatta, hogy:
„Tudod valamelyik »köteles« (kötélfonó) mondta, de
olyan hangosan, hogy többen is meghallották közülünk. Ezért gondoltam,
hogy te is tudsz már valamit efelől, hiszen egész
bátran és nyíltan mondta az illető. S, nézd kérlek,
utóvégre ez már várható volt, hiszen Hruscsov politikája már régen megérett
erre. És ha ez igaz, akkor csakis egy katonai puccs következtében állhatott be,
akkor pedig háború lesz! Ha pedig a Párt tette őt
félre, akkor pedig még nagyobb fordulatok várhatók,
mint a Molotovék buktatása után. Jönnek
majd újra a nagy »szánom-bánomokkal«.” Itt, hogy ne fogjon
nekem bele egy végtelen nemzetközi politikai prédikációba, mikor úgyis rövid
ideig beszélhetünk csak, azzal szakítottam félbe őt, hogy: „Ja, igen Pista
bátyám, átadtam Lupkovicsnak üzenetedet, és sokszor
üdvözöl, majd próbál valamiképp a segítségedre lenni.” Erre Bibó
azt válaszolta, hogy: „Igazán kedves Jánoskám, ne félj még ezt meghálálom
neked. Bibó még lesz. Tudom, hogy a
közeljövőben nemcsak »egynapos
miniszter« leszek, ahogy most ugratnak, illetve
tréfálnak velem. Mert a magyar közéletben mégis nevem volt, és rögtön
megtaláltak, amikor szükségük volt rám. Na és bent a börtönben is csak »Bibó« maradtam én,
és minden rabtársamtól megkaptam a kellő tiszteletet, már amennyire ezt a
börtönkörülmények megengedték.” Itt újra átvettem a „fonalat”, és
megszakítottam őt azzal, hogy: „Csak azt nem értem Pista bátyám,... már ne haragudj, hogy mindig visszatérek erre a ti
sztrájkotokra, de ha már annyi okos, tapasztalt politikus, és volt katonatiszt
volt közöttetek, hát minek kellett akkor egy kis bányamérnöknek olyan szerepet
adni, mint ti, hogy az szervezze meg a kőműves brigádot? Ugyan
»kire
támaszkodhatott« ő a
szerencsétlen, mikor szerintem csak parasztokat, vagy gyári segédmunkásokat
szoktak a börtönbe a kőművesekhez beosztani?” Erre Bibó
a következőket válaszolta: „Tévedsz Jánoskám! Mert nem tudom, hogy itt Nosztrán nálatok milyen emberekből tevődik össze, de nálunk
Vácott bizony nagyon sok értelmes ember is dolgozott ebben a minőségben. Sőt a »legrámenősebb« társaság volt, hiszen ha csak azokat hozták volna ide, akkor itt már nincs
elkülönítés nekünk, az biztos. Bátor magyar fiúk
voltak mindannyian, ezért is kerültek Sátoraljaújhelyre, ha jól tudom. Na de
Farkas Béla is »belevaló« ember volt, és őróla senki nem sejtett semmit, mert »jól feküdt« mindenhol, ami szintén csak nekünk volt jó. Különben is ott volt mellette Székelyaz
írnok egy nagyon rendes és megbízható egyén volt, és legtöbbször Székelynél
tárgyaltunk meg dolgokat, mert ő jobban tudott magának időt szakítani erre,
mint Farkas Béla. Kezdetben pedig még Szegedi [György]
is jól tudtuk használni, csak nála az volt a baj, hogy egy kicsit nagyszájú
volt, s nem győztük figyelmeztetni és fékezni. Tőle, mármint
Szegeditől nem kell tartani, hogy fecsegni fog, sem a Harmati [Attilát]tól aki az asztalosok között volt a mi emberünk, ugyanúgy
mint a Szentmártoni [Sándor] is” – mondja Bibó István elítélt, majd én azzal szakítottam újra félbe,
hogy: „Na és mondd Pista bátyám, arra nem gondolsz, hogy lesz olyan is ezek
közül aki idővel meg fog törni és beszélni fog? Erre ő azt felelte,
hogy: „Ahogy a jelek mutatják, még eddig nem sok lényeges dolgot tudnak, csak
tapogatóztak nálam is, amikor kihallgattak. Hiszen mindegyik a saját bőrével is
számol. Na és ha egy-kettő akadna is, aki megtörik, azt meg a többiek kifogják hurrogni, és egyszerűen azzal fogunk védekezni,
hogy ezek csak azért beszélnek, mert idegileg összeroppantak és kész. A
legvégső fokon pedig, ha úgy látnánk, hogy »minden kötél
szakad«,… hát akkor is inkább olyan
színezetben fogjuk lefesteni a dolgokat, hogy inkább csak zendülést tudjanak
ránk sózni. Mert ezért mivel nem katonák, hanem csak elítéltek vagyunk, nem
kaphatunk többet, mint 1 és fél évet. De ha a szervezkedést sikerül nekik ránk
bizonyítani, akkor még 5 év is lehet könnyen. Na, de még
addig sok minden történhet.” – mondja Bibó István
elítélt, majd néhány jelentéktelen börtön dologgal fejeztük be
beszélgetésünket, kért tőlem smirgli papírt, hogy ceruzát tudjanak hegyezni, s
mikor azt kérdeztem, hogy nem fél, hogy a „Hipis”
megtalálja a ceruzát, azt felelte, hogy: „Annus Pista[38]
(a zárkatársa) jól járt ezzel a járógép felszereléssel, vagy mi a csoda,...
de abban akármit el lehet rejteni.”
Kmft.
Koltai elítélt
Értékelés:
A jelentés értékes, mert meghatározza azt, hogy a kőműves brigádnál kik voltak
Farkas Bélának és általában nekik az embereik.
Intézkedés:
A jelentést másolásra és felhasználásra megküldöm.
Feladat:
Meg kell még állapítani a másik szabadult vezető személy nevét. Ezenkívül azt, hogy hol, milyen körülmények között szoktak
találkozni, beszélgetni és azt, hogy ki volt közülük az általánosan elismert
vezető.
Találkozás:
1960. júl. 2-án
Darin Antal
r. fhdgy.
[ÁBTL 3.1.2. M-18703. 108–110. Darin
Antal aláírásával ellátott, kézzel írt jelentés.]
7. „Koltai”
fedőnevű fogdaügynök jelentése Bibó István elítéltről
1960. július 3.
Nysz: 253-1645/60
Márianosztra Orsz[ágos] Börtön
„Szig[orúan] bizalmas!”
Jelentés
M[ária]nosztra, 1960.7. 3.-án
Feladatom volt: Bibó
István elítélttel való „beszélgetéseink” alkalmával, olyan helyzetet teremteni,
illetve úgy vezetni a beszélgetésünk fonalát,
hogy a következő tények tisztázódjanak:
1. Eredetileg milyen időpontra
tervezték a megmozdulást, vagy volt-e meghatározott időpontjuk erre egyáltalán...?
2. Ő (Bibó)
kitől hallotta először, hogy a kőműves brigád megkezdte a sztrájkot, és hogyan
értesült arról pld, hogy melyik elítélt adta ki az utasítást a megkezdéshez és
kinek...?
A
fentiekkel kapcsolatban jelentem a következőket:
A
tegnapi nap folyamán (júl. 2-án)[39]
úgy jártam el, ahogy azt előzőleg Főhadnagy Úrral megbeszéltük. Megvártam amíg Veres Dezsőt előállítják, majd ezt
„bizalmasan” megsúgtam Bibó István elítéltnek. Ennek
az előjátéknak meg is volt az eredménye, ahogy a későbbiek során Bibó elbeszéléseiből érezhető volt, ennek az előzménynek a
lélektani hatása. Másrészt pedig Bibó
előtt újra beigazolódott, hogy nem mondtam neki valótlant, ami megerősítette
velem szembeni bizalmát még jobban. Ez esetben[40]
megkönnyítette munkámat az a körülmény is, hogy nem volt Bibó István mellett a zárkatársa, Annus István elítélt,
ugyanis nevezett pont jókor került fegyelmi zárkába valami fegyelmezetlenség
miatt, s így nem állt módjában Bibót rafinériájában
kiegészíteni. A szolgálatban lévő bv. törm. úrral megbeszélve, előkészítettük aztán a
lehetőségeket ahhoz, hogy mikor Bibó visszatér
kihallgatásáról, rögtön mellém adja segítségül a
takarítósokhoz. Amikor Bibó István elítélt visszatért
kihallgatásáról, megvártam amíg megebédel, s aztán
kértem a felügyelő urat, hogy engedje ki a Bibót a
megbeszélt zárkatakarításhoz segítségül. Találkozásunk alkalmával én
kezdeményeztem a beszélgetést azzal, hogy „félelmet színlelve” azt kérdeztem Bibótól, hogy: „Mondd Pista bátyám! Csak nem
»buktunk meg« azzal az egy-két újsággal, amit én neked titokban
beadtam? Hisz láttam, hogy téged is a »sóhajok hídján« át kísértek, mint Veres Dezsőt, tehát sejthettem hogy csakis
kihallgatásra vittek téged is. Már alig vártam, hogy mivel fogsz
visszatérni, és már a sötét
zárkában éreztem félig magam. De remélem nem
beszéltél ilyesmiről, hiszen szavadat adtad...?” – mondtam én Bibó Istvánnak, mire ő a következőket válaszolta: „Áh,
dehogy Jánoskám! Ugyanazon ügyből kifolyólag hívtak, mint a múltkor, és
ugyanazok a »pofák« is hallgattak ki, a váci »buli« miatt”. „Még mindig ezzel
vesződnek?” – kérdeztem én. „Sajnos, (mondja Bibó) de
úgy látszik mégiscsak vádemelés lesz a vége. Különben nem mertek volna olyan
hangnemben beszélni velem, mint amilyet használtak velem szemben. Még jó, hogy
a te jóvoltadból tudtam arról, hogy doktor Veres
Dezsőt már előttem kihallgatták, különben azt a bizonyos találkozót Mészáros
doktor szobájába is letagadtam volna, de így mikor feltették azt a kérdést,
hogy szoktam-e a Mészáros rendelőjében megfordulni és hányszor voltam nála, már
rögtön sejtettem, hogy erről Veres Dezső már beszélt. Tehát marhaság lett volna
tagadni, de annyival módosítottam a dolgot, hogy azt feleltem, hogy igen, egy
esetben valóban találkoztam ott (Mészáros doktornál) Veressel, de csak
hőmérőzés miatt jártam ott akkor.” „Na és mit
beszéltetek meg akkor, vagy miről beszélgettetek” – tettem fel ismét a kérdést.
„Az a pesti nyomozó volt, aki a múltkor is foglalkozott velem. Mondanom sem
kell, hogy zavarban voltam, hát mit felelhetek erre? Aztán azt is kérdezték
tőlem, hogy mikor kezdtük meg a szervezést, és azt, hogy ki volt az az illető, aki által tudomást szereztünk arról, hogy a
kőművesek megkezdték a sztrájkot. Erre én megneveztem az egyik váci felügyelőt,
hogy attól hallottam először, hogy mi van. Meg is neveztem az őrt, mert tudod
valóban beszólt az nekünk, tehát ezt lehet nekik
kontrollálni, és igazolni fog. Pedig alig tudtuk magunkat türtőztetni,
meglepetést színlelve azt válaszolni neki – mármint az őrnek –, hogy »Ugyan
tényleg? Nahát, ilyen őrültséget! stb.« Csak tudod ezzel a kérdéssel ott lesz a hiba, ha mondjuk pont Szegedi tört
meg, és az vallomást tett már nekik ebből kifolyólag.
Mert tulajdonképpen Szegedi jelezte Nagy Lajosnak a volt házimunkásnak, Nagy
aztán továbbította nekünk. Én persze a hajamat téptem, hogy ilyen zavarosan
indult meg az egész.” – mondja Bibó István elítélt,
majd közbevágva azt kérdeztem tőle, (hogy kiugrasszam, ki volt az indítórugója
az egésznek) mondva, hogy: „Na és ki volt az a marha,
aki erre az »ukázt« kiadta, hogy kezdjék meg? Nem sok sütnivalója volt az illetőnek
ilyen vonatkozásban, az biztos”. Erre Bibó azt
felelte, hogy: „Tudod János, amikor valamit elrontanak, annak nehezen akad
gazdája. Így ebben az esetben is az egyik a másikra fogja, hogy ő volt a hibás.
Annyit azonban megtudtam, hogy nem Farkas mérnök adta az utasítást, talán az is
volt a baj nála, hogy egy kicsit gyenge volt az emberek kezelésében. Székelyi
inkább értett a nyelvükön, de itt Székelyi is elkésett, mert valamelyik kisebb
csoport, állítólag 4-5 ember úgy körülvették őt, és mire szóhoz jutott volna,
már elkiáltotta valamelyik magát, hogy: „Elég volt! Sztrájk! Nem dolgozunk
stb.” „Na és ez hol zajlott le Pista bátyám, a börtön
valamelyik udvarán, vagy hol?” – kérdeztem újra Bibót.
Mire ő azt válaszolta, hogy: „Ezt nem tudom most neked pontosan megmagyarázni,
hogy melyik részen történt, mert futótűzként szaladt végig a házon. Aztán olyan
kavarodás támadt, hogy senki sem kereste a »forrást« hanem csatlakoztak. A villanyjelzés volt tulajdonképpen
megbeszélve, de ebbe is valami hiba csúszott, és nem úgy történt
ahogy tervezve volt.” – mondja Bibó István. Ezután én
vettem át újra a szót, és azt kérdeztem tőle, hogy: „Na
és most »ezek« mire mentek veled Pista bátyám, akik kihallgattak?” Erre azt felelte,
hogy: „Én váltig igyekeztem olyképpen viselkedni, mint aki örül, hogy bíróság
elé kerül az ügy. Ezt úgy adtam elő, hogy nekem ez csak jó lesz, mert úgy
tisztázódni fog az én szerepem. Próbálkoztam egy kicsit erősebb hangot is
megütni, és úgy látszik, hogy valami sértő kifejezést is használhattam, mert az
egyik a két pesti nyomozó közül engem szemtelennek nevezett, és azzal
fenyegetett meg, hogy ezért külön felelni fogok. A másik meg újra azzal
vigasztalt, hogy el fognak szállítani a Fő utcára, ahol aztán majd a szemembe
mondják a többiek, mert azok már rájöttek, hogy ők félre voltak vezetve. Sajnos
ezek után Mészáros doktorról is feltételezhetem, hogy ő is »elkotyogott« valamit, mert a Veres Dezsővel való találkozásomról
csakis tőle tudhatnak valamit. Szóval a nagy Proffesszor
[sic!] is meggörbült volna már! Ezt nem hittem volna János. Most aztán még az a
körülmény is gyanús, hogy ezek most se jegyzőkönyveztek, tehát valóban el
fognak szállítani a Fő utcára úgy látszik” – mondja Bibó
I. Mire én azt kérdeztem tőle, hogy: „Na és most mi a
szándékod, Pista bátyám, ha elszállítanak, és azt látod, hogy tényleg a
szemedbe mondják majd a dolgokat?” „Ugyan kérlek! Hát van ezen
mit gondolkodni? Vallomást tenni ráérek még akkor is, ha már látom, hogy minden
kötél szakad. Addig viszont nagyon óvatosnak kell lennem arra, hogy a legkisebb
ellentmondásba ne keverjem önmagamat, mert akkor vége, ha már egyszer
rajtacsípnek, hogy blablázok. Hű! A mindenit, hogy fog majd velem foglalkozni
ez az egyik a kettő közül, a fiatalabbik pesti nyomozó, aki már itt is azt a
megjegyzést tette szemtelen magatartásom miatt, hogy azt mondta, hogy: »Tudja
Ön, hogy ilyen szemtelenkedésért valamikor két ’taslit’ biztos kapott volna?« – ezt mondta nekem. Na most képzeld el, hogy fog ez majd
a képembe nevetni, és gúnyolódni, ha már tényleg nem lesz kiutam?” – mondta Bibó István elítélt, ügyével kapcsolatban.
Különben ideges volt és állandóan az
ajtóhoz ugrott, hogy nem jön-e az őr. Nem mondja, hogy fél a Fő utcai
átszállítástól, de ezt a magatartása igazolja, hogy tart tőle.
Kmft.
Koltai elítélt
[ÁBTL 3.1.2. M-18703 113–116.
Aláírás nélküli, kézzel írt jelentés.]
8. „Csorba Pál” fedőnevű fogdaügynök jelentése a váci
sztrájk résztvevőiről és a közöttük lévő kapcsolatról, 1960. július 28.
Adta:
„Csorba Pál”
Vette:
Darin r. fhdgy.
Idő:
1960. júl. 28.
Jelentés
Tisztelettel jelentem az utóbbi
időkben Bibó Istvántól, Göncz Árpádtól, és Dr.
Kertész Dezsőtől a váci sztrájkkal kapcsolatban valamint annak előkészítéséről
az alábbiakat tudtam meg:
Mindhármuk
elbeszéléséből kitűnik, hogy a váci sztrájkot megelőzően Vácon az Országos
Börtönben már szervezetek alakultak, hogy Bibó
szavával éljek: „a váci sztrájk nem csak azért érdekes, mert egy megfelelő
politikai helyzetben jól jött, hanem egyben jele annak is, hogy a Vácon lévő
politikai foglyok egy része egységbe tömörült, ennek az egységnek volt a jele a
váci demonstratív sztrájk.”
Göncz
Árpád elbeszéléséből a következőket tudtam meg: A sztrájkot megelőző időben a
fordítóknál és a laboratóriumban kialakult egy politikai csoport, amely 2
részre oszlott. Ennek egyik része az úgynevezett ifjúsági csoportot alkotta a
laboratóriumban dolgozó: Hegedűs László, Rácz József,
Pataki László,[41]
Dr. Tóth Lajos, Mécs Imre,[42] Hrabovszky László,[43] Papp József, Rácz Sándor.[44]
Ezzel
kapcsolatban megjegyezni kívánom, hogy Rácz József
már 1958-ban kapcsolatba lépett a POFOSZ egyik főszervezőjével, Gyarmati Lajossal[45]
a Bp-i Országos Börtönben, itt ismerkedett meg
a POFOSZ eszméjével és itt tette magáévá a POFOSZ-ra
oly jellemző „szintézis” középutas politikai eszmét. E ifjúsági csoportot a
„felnőttek” közül főleg Haraszti Sándor,[46] Mérei Ferenc,[47] Göncz Árpád
irányította, de ezt oly taktikával csinálták, hogy az
ifjak észre se vegyék a befolyásolást. Göncznek ez könnyű volt, hiszen sokáig ott
dolgozott velük, majd mikor fegyelmi úton eltávolították onnan, akkor pedig könnyű volt az áldozatot játszani. Mérei és Haraszti először kulturális síkon közelített,
vagyis könyveket adott kölcsön nekik, sőt Haraszti Sándor több száz forint értékű könyvet hagyott Rácz
Józsefre. És megígérte neki, hogy szabadulás után Ráczot
magához veszi, így annak politikai karrierjét is jobban tudja segíteni,
mindebből az tűnik ki, hogy ezeknek az ifjúsági csoporttal messzemenő terveik
voltak.
Az
ifjúsági csoport feladata Göncz szerint az volt a váci demonstratív sztrájk
alatt, hogy mivel együtt laktak az 50-es zárkában az asztalosok, kőművesek
által elkezdett demonstráció mellé odaálljanak elsőnek, hogy evvel példát
adjanak a szolidaritásra.
Göncz
ezenkívül elmondta, hogy az MZ-re kerülése után is kitűnő szervező
munkát tudott végezni, mert december után oly annyira fellazult az MZ
fegyelme, hogy az elítéltek nyugodtan tudtak egyik zárkából a másikba menni,
így őnála is nyugodtan tudott gyülekezni: Litván György,[48] Lőcsei Pál,[49] Herczeg András, Eötvös Lajos.[50] Ahol azután
nyugodtan megtárgyalták a napi híreket, valamint minden börtön és azon kívüli
dolgot. Többek között itt beszélték meg többszörösen Dr. Zudar
Endre[51] lebuktatását aki szerintük veszedelmes „vamzer” volt. Amit
azután Herczeg Endre és Eötvös Lajos hajtott végre.
Ide többször különféle ürüggyel Dr. Mészáros is feljárt, ezenkívül
állandóan tartották a kapcsolatot a fordítókkal, akik a házimunkásokon, Nagy
Lajoson és Mészároson keresztül üzentek. Bibó
elmondta, hogy Vácon a szervezést komolyan tavaly ősszel kezdték el Donáthtal, Harasztival és Méreivel.
Decemberben majdnem le is buktak Mérei kórházba
járásával, de hála óvatosságuknak ez nem történt meg.
Mérei és Donát többször hosszabb időt töltött a kórházban,
itt alkalom volt a különböző munkahelyeken dolgozó egyénekkel összetalálkozni,
megismerkedni és ezáltal „barátokat” szerezni, itt
ismerkedett meg és később szorosabb kapcsolatot tartott fent Mérei és Donáth, Szegedi György
és Viktor Károly elítélttel. Mint Bibó elmondja, Szegedin keresztül tudott azután Donáth,
Mérei nagyobb összeköttetést és kontaktust szerezni a
kőművesekkel.
Ezenkívül még beszélt arról is, hogy Dr. Radó
György[52] elítélt
szintén „baráti” kapcsolatot tartott fent a fenti egyénekkel, miután Radó az 53-as zárkából átkerült a kórházba, mind könnyebbé
vált az átjutás a kórházba bizonyos időre. Radó a
kórházban állandóan gyűjtötte a híreket és azokat a hozzá átjáró Széll
Jenőnek,[53] Klaus Sándornak, Mérei Ferencnek
átadta, valamint ugyanúgy tudták az üzeneteket is [küldeni] a más munkahelyen
dolgozó elítélteknek, és az azoktól jövő híreket is így kapták meg.
Radó a demonstrációs sztrájk után, mint orvos igen könnyen
tudott érintkezni az elkülönített elítéltekkel is, és így a dolgok minden állását
tudta[54]
közölni azokkal, és a nagyobb meglepetéseket” ezzel kiküszöbölni.
Dr.
Kertész Dezsőtől az alábbiakat tudtam meg. Mint olyan ember, aki hosszú ideig
volt az MZ orvosa, majd a kórházban lett orvos, s igen nagy személyi
ismeretsége volt a váci elítéltek között. Így Gönczöl
Dezsővel, aki az asztalos műhelyben dolgozott, állandó szoros kapcsolatot
tartott fent, aki számára a híreket, melyeket az asztalos műhelyben olvastak az
újságokból, valamint a kintről bejáró civilek hoztak, így kapta meg. Kertész azonban nem tartott Méreiékkel és
a többi „Nagy Imréssel” szorosabb kapcsolatot, mert jómaga habár valamikor
kommunista volt, de az idő multával saját elvét elárulta, és végleg ellene
fordult, nem szívlelte a jobboldali beállítottságával a baloldali Méreiéket, és ezért mivel Göncz és Bibó
ezekkel szoros kapcsolatot tartott fent, még ezeket is bizonyos előítéletekkel
kezelte, amit azóta erősen megbánt, ami az itteni viselkedéséből kitűnik, és
mindinkább szoros kapcsolatot épített ki Gönczcel,
amit azonban Göncz elszállítása ketté húzott.
Márianosztra 1960. júl. 28.
Csorba
Pál
Értékelés:
A jelentés értékes, mert a váci sztrájk ügyben újabb adatokat és újabb
személyeket közöl.
Ezenkívül pedig
kontrol jelentésként is lehet használni a váci sztrájk ügyben.
Intézkedés:
A jelentést másolásra megküldöm és a vizsgálati osztálynak is
kérek
egy másolati
példányt megküldeni.
Feladat:
Irányítsa úgy a beszélgetést, hogy Bibó és társai
beszéljenek arról is, hogy a POFOSZ-nak volt-e
szerepe a sztrájkban? Mit tudnak ők a POFOSZ-ról?
Találkozás:
Orvosi rendelés ürügye alatt 1960. aug. 13.
Darin Antal r. fhdgy.
[ÁBTL 3.1.2. M-18130. 25–29. Darin Antal
aláírásával ellátott, kézzel írt jelentés.]
9. „Csorba Pál” fedőnevű fogdaügynök
jelentése Peszlen Antal szabaduló elítéltről és a
Vácról átszállított POFOSZ tagokkal való kapcsolatáról, 1960. október 20.
Adta:
„Csorba Pál”
Vette:
Darin r. fhdgy.
Idő:
1960. október 20.
Jelentés
1960. október 20-án „Csorba Pál” fn. ügynök a találkozón az alábbi
jelentést adta:
„Alulírott
tisztelettel jelentem, hogy Peszlen Antal,[55]
aki 1961. január 3.-án szabadul, jelenleg a fürdőben az
elítélt-társaival tart kapcsolatot, itt ezektől összegyűjti az üzeneteket, hogy
szabadulása után ezeket azok hozzátartozóinak átadja. Így pl. Asztalos György
feleségének azt az üzenetet közli, hogy menjen el az ügyészségre
és ott intézkedjen, mert ő jogtalanul kapta fegyelmi büntetését.
Bibó István azt üzeni feleségének, hogy menjen el Erdei
Ferenchez, és annak mondjon el mindent, ami itt Márianosztrán
történt, valamint Göncz Árpád feleségét is keresse fel és mondja meg neki, hogy
férje a váci sztrájk miatt a Fő utcán van. Mondjon el mindent a sztrájkról is.
Megjegyezni
kívánom, hogy e hó 13-án, csütörtökön reggel Niedermüller
szds. úr ellenőrzés alatt Annus Istvántól kivette a
plusz kenyeret a fegyelmi zárkáról, amit Újházi törm.
úr visszaadott azonnal, hogy „egye meg gyorsan”.
Márianosztra, 1960. október 19.
Csorba
Pál s.k.
Értékelés:
A jelentés értékes, mert rajta keresztül ellenőrizni tudom Peszlen
Antal ügynökjelölt őszinteségét. Ezenkívül Újházi törm Annus István elítélthez való viszonyát is jelenti.
Intézkedés:
1. Kérem a jelentést lemásolni és egy másolati példányt Márianosztrára
megküldeni. 2. Újházi törm-el kapcsolatos részt kérem
kivonatolni és megküldeni a BM Felügyeleti Csoportnak Bárány r. fhdgy. elvtárs részére.
Feladat:
Az ügyben az ügynök feladatot nem kapott.
Találkozás:
1960. november 17. a kórházban
Darin Antal r. fhdgy.
[ÁBTL 3.1.2. M-18130. 40. Darin
Antal aláírásával ellátott, kézzel írt jelentés]
[1] Kertész Dezső – Litván György: Váci börtönsztrájk, 1960. Visszaemlékezések
és dokumentumok. In Évkönyv IV. 1995. 1956-os
Intézet, Budapest, 1995, 163.
[2] Dr. Mészáros Gábor a szellemi hagyatékát: verseit
és prózai írásait halála után fia rendezte sajtó alá. „Az éhségsztrájk”
című, a váci éhségsztrájkról írt versének részlete olvasható: Uo. 180.
[3] Uo. 164.
[4] Földvári Rudolf
visszaemlékezése a váci éhségsztrájkra. Lásd uo. 175.
[5] Tóth Nándor elítélt
visszaemlékezése a váci éhségsztrájkra. Lásd uo. 177.
[6] Uo.166.
[7] 1960-ban az 1955-ös genfi mintájára szervezett négyes csúcstalálkozó
előkészületei alatt, május 1-én Szverdlovszk
közelében a szovjet légvédelem egy föld-levegő rakétával lelőtt egy amerikai
U2-es kémrepülőgépet, melynek katapultált pilótáját foglyul is ejtették.
Hruscsov az Eisenhowerrel való párizsi találkozását
ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az amerikai elnök kérjen nyilvánosan
bocsánatot a szovjet légtér megsértéséért. Eisenhower
először tagadta a tényt, de mikor nyilvánosan bemutatták az élve maradt
pilótát, aki beszámolt feladatáról, beismerte a kémkedést. A szovjet főtitkár
elutazott Párizsból, a csúcstalálkozó elmaradt, s szovjet részről lemondták az
amerikai elnök Moszkvába tervezett látogatását is.
[8] Földes László: A második vonalban. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1984, 279.
[9] A Márianosztrára
szállított rabok névsora: Annus István, Asztalos György, Bibó
István, Bognár Ferenc, Czajlik Péter, Csongrádi
Vilmos, Dr. Dobai István, Gerényi
Gyula, Göncz Árpád, Harmathi János, Jenei Andor, Dr. Kertész Dezső, Kiss Károly, Lendvay Dániel, Lichtenstein
Sándor, Lukács Elemér, Marjai József, Dr. Mészáros Gábor, Molnár Ferenc, Nagy
Lajos, Peszler Antal, Suba György, Szatmári János,
Szatmári Sándor, Szegedi György, Szentmártoni Sándor,
Dr. Tóth István, Vereczki György, Veres Dezső.
Kertész – Litván: i. m. 231.
[10] Czajlik Pétert az
1956-os forradalomban való részvételéért és tiltott határátlépésért 12 év börtönre
ítélték, 1963-ban szabadult.
[11] Tóth István visszaemlékezése a váci
éhségsztrájkra. Lásd Kertész – Litván: i. m. 178.
[12] Bibó István visszaemlékezése a váci éhségsztrájkra Lásd uo. 187.
[13] Niedermüller százados
beszámolója parancsnokának Lásd uo. 218.
[14] Uo. 171.
[15] Tkv sz.: törzskönyv szám.
[16] A kézírás elmosódottsága miatt nem lehet pontosan
érteni a szót, vélhetően: „palik”.
[17] Darázs István az 1956-os forradalom idején a
salgótarjáni karhatalom parancsnoka.
[18] Pv.: Pestvidéki Törvényszék és Fogda.
[19] A Heti
Híradó a váci börtön belső újságja volt.
[20] Dr. Lupkovics Györgyöt
az 1956-os forradalomban való részvételéért, röplapterjesztésért és több
bizottság munkájában való részvételéért 1958-ban 15 év börtönbüntetésre
ítélték, 1961-ben szabadult.
[21] Bán Istvánt 1957-ben demokráciaellenes
izgatásért 8 év börtönbüntetésre ítélték, amnesztiával szabadult.
[22] MZ-körlet: magánzárka körlet.
[23] Bibó István 1946–1949 között a Kelet-Európai Tudományos Intézet tanára, majd
elnöke, 1950-től könyvtáros az Egyetemi Könyvtárban. A forradalom alatt 1956.
október 30-én részt vett a Nemzeti Parasztpárt (Petőfi Párt) újjászervezésében.
November 2-án a párt miniszternek jelölte az újjáalakuló Nagy Imre-kormányba,
így államminiszterré nevezték ki. November 4-én Tildy
Zoltánnal együtt tárgyalt az Országgyűlés épületét megszálló szovjet
csapatokkal, s még aznap kiáltványt fogalmazott meg, mint a törvényes kormány
egyetlen képviselője. 1958-ban életfogytiglani börtönre ítélték, az 1963. évi
amnesztiával szabadult.
[24] Veres Dezsőt az 1956-os forradalomban való
részvételéért 1958-ban 6 év börtönbüntetésre ítélték
[25] Dr. Kertész Dezső az 1956-os forradalom ideje
alatt a hódmezővásárhelyi honvédségi alakulatnál a forradalmi katonai bizottság
elnöke volt. 1957-ben a Szegedi Katonai Bíróság 7 év börtönbüntetésre ítélte,
1962-ben szabadult.
[26] A lap oldalán kézzel írt megjegyzés: „Az üzenet
lényege az volt, hogy ne vállaljuk az etetést, ha sztrájkoló elítéltekről lenne
szó.”
[27] Rózsa László r. őrnagy, a Váci Országos Börtön
operatív csoportjának vezetője volt
[28] Jenei Andor munkást az
1956-os forradalomban való szervezkedésért 8 évi börtönbüntetésre ítéltek.
[29] Göncz Árpád az 1956-os forradalom alatt az Értelmiségi Forradalmi
Bizottságot szervezte, tagja volt a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottságnak. 1958-ban
életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, amit 15 évre csökkentettek.
1963-ban amnesztiával szabadult.
[30] Gerényi Gyula az újpesti forradalmi
bizottság tagja volt. 1959-ben 15 év börtönbüntetésre ítélték, 1963-ban
szabadult.
[31] Két szó áthúzással olvashatatlanná téve.
[32] Egy szó áthúzással olvashatatlanná téve.
[33] Ennél a bekezdésnél a lap oldala vonallal
kijelölve, a szöveget egy nagy kérdőjellel látták el.
[34] Asztalos Györgyöt 1956-ban a Budapesti Katonai Bíróság hűtlenség bűntette
miatt 8 év börtönbüntetésre ítélte.
[35] Thuránszky Zoltán 1950–54
között vezetőségi tagja volt a Magyar Keresztény Nemzeti Párt szervezkedésének.
1955-ben 13 év börtönbüntetésre ítélték, 1964-ben szabadult.
[36] Májerszky Bélát az
1956-os forradalomban való részvételéért ítélték börtönbüntetésre.
[37] Farkas Béla az 1956-os forradalom idején munkahelye, a Lovászi
Kőolajtermelő Vállalat munkástanácsának tagja volt. 1958-ban 13 év
börtönbüntetésre ítélték, 1963-ban szabadult.
[38] Annus Istvánt az 1956-os forradalomban való részvételéért életfogytiglani
börtönbüntetésre ítélték, amnesztiával szabadult.
[39] A dátum mellett a „meg” szó áthúzva.
[40] Az „esetben” szó áthúzással javítva.
[41] Pataki László az 1956-os forradalom idején a XVI. kerületi Forradalmi
Ifjúsági Bizottság nemzetőr csoportjának tagja volt, amiért 19 év
börtönbüntetésre ítélték.
[42] Mécs Imrét az 1956-os forradalomban való részvételéért 1958-ban halálra
ítélték, amit 1959-ben életfogytiglani börtönbüntetésre változtattak. 1963-ban
amnesztiával szabadult.
[43] Hrabovszky Lászlót az
1956-os forradalomban való szervezkedéséért 10 év börtönbüntetésre ítéltek.
[44] Rácz Sándort a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökét 1957-ben
életfogytiglan tartó börtönbüntetésre ítélték, 1963-ban szabadult.
[45] Gyarmati Lajost 1954-ben demokratikus államrend elleni szervezkedésért 15
év börtönbüntetésre ítéltek, ezt 1958-ban 8 évre csökkentették.
[46] Haraszti Sándort az 1956-os forradalomban való
részvételéért, szervezkedésért 6 év börtönbüntetésre ítéltek, 1960-ban
szabadult.
[47] Mérei Ferenc pszichológus, az 1956-os forradalomban játszott szerepe miatt
1958-ban 10 év börtönbüntetésre ítélték, 1963-ban amnesztiával szabadult.
[48] Litván György 1956-ban a Petőfi Kör tagjaként résztvett
a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom szervezésében. 1959-ben 6 év
börtönbüntetésre ítélték, 1963-ban amnesztiával szabadult.
[49] Lőcsei Pál újságíróként az 1956-os forradalom
idején forradalmi újság szerkesztésében vett részt. 1958-ban 8 év
börtönbüntetésre ítélték.
[50] Eötvös Lajos az 1956-os forradalom idején
hivatalos kiküldetésben lévő alezredesként a bécsi követségen kezdeményezője
volt a Forradalmi Bizottság megalakításának. 1958-ban a Budapesti Katonai
Bíróság 12 év börtönbüntetésre ítélte, 1963-ban szabadult.
[51] Dr. Zudar Endrét
1954-ben szervezkedés kezdeményezése és vezetésének bűntette miatt 14 év
börtönbüntetésre ítélték, 1956-ban szabadult.
[52] Dr. Radó György az
1956-os forradalom előkészítéséért és szervezéséért 12 év börtönbüntetésre
ítélték, 1961-ben szabadult.
[53] Széll Jenő az 1956-os forradalom idején a Magyar Rádió kormánybiztosa volt,
1959-ben 5 év börtönbüntetésre ítélték, 1961-ben amnesztiával szabadult.
[54] Egy olvashatatlan szó áthúzva.
[55] Peszlen Antalt 1958-ban
a Budapesti Katonai Bíróság tiltott határátlépés kísérlete, és egyéb
köztörvényes büntettek miatt 5 év 7 hónap börtönbüntetésre
ítélték.