Varga Krisztián
A III/III.
Csoportfőnökség jelentései az állambiztonság feladatairól és strukturális
átalakításáról 1989-ben
A
rendszerváltás előestéjén, 1988–89 fordulóján a szocializmusnak nevezett
pártállami modell minden elemében változtatásra szorult. Az ország növekvő
gazdasági és társadalmi gondjai indukálta feszültség miatt a hatalmon lévő
Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezető csoportjai között politikai
küzdelem bontakozott ki az ország irányításáért.[1]
A válságból kiutat kereső technokrata pártelit „modernizációs” elképzelései
beleütköztek a rendszer mozdíthatatlanságában érdekelt „gerontokrata”
pártvezetés uralmába. Az 1988. májusi országos pártértekezleten megválasztott
grémium személyi összetétele az idősebb pártvezetés és a fiatalabb generáció
közötti kompromisszum eredménye volt. A „reformerekként” emlegetett
csoportosulás a Grósz Károly nevével fémjelzett posztkádári érában a Központi
Bizottság (KB) és a Politikai Bizottság (PB) ülésein mindinkább erőfölényt
tudott kialakítani a régi pártvezetés megmaradt kádereivel szemben. A
változásokat ellenző gondolkodó „funkciokrata” pártelit 1989 folyamán kiszorult
a hatalomból. Az irányítás jelentős része azoknak az egymással is versengő,
középkorú pártbürokratáknak a kezébe került, akik az MSZMP két vezető
testületében, valamint az állami apparátus különböző területein pozícióra
tettek szert. Az új főtitkár, Grósz Károly mellett jelentős politikai
befolyással bíró Berecz János és Pozsgay Imre államminiszter, valamint az 1988
novemberében kinevezett Németh Miklós miniszterelnök nagymértékben
meghatározták az állampárt politikai irányvonalát.
Az elképzelések, melyek a párt különböző döntéshozó
plénumain ekkortájt megszülettek, részét képezték azoknak a
reformtörekvéseknek, melyek 1988-ban „modellváltást” és nem rendszerváltást
céloztak meg. A pártvezetés elsősorban a gazdasági válság megoldását célzó
intézkedésekkel szándékozott megtartani erőpozícióját a hatalomban, és elérni
azt, hogy az MSZMP továbbra is a magyar társadalom kizárólagos vezető tényezője
maradjon. Az egypártrendszer fenntartása érdekében először gazdasági, majd
politikai reformok bevezetésére került sor, ami 1989 elejére tovább élezte az
állampárt belső konfliktusait. A Grósz Károly vezette centrum a hatalmi status quo fenntartására törekedett és
igyekezett minden egyes változtatási igényt saját hatalmi szempontjainak
alárendelni, mérlegelni. Ezzel szemben a Pozsgay Imre és Németh Miklós mögött
álló „osztályvezetői” kádercsoport a társadalmat és a közpolitikát is érintő
kérdéseket vetett fel, sőt egyes vezetői nyíltan kapcsolatot tartottak fenn a
rendszer ellenzékével.
Az MSZMP belső erőviszonyainak alakulását jelentősen
befolyásolták a világpolitikai események is. A lengyelországi Szolidaritás
mozgalom előretörése, a szovjet-amerikai „leszerelési” tárgyalások, valamint a
nyugati országok óvatos szimpátiája a magyarországi reformok iránt nemcsak az
MSZMP tagság jelentékeny részének politikai attitűdjét változtatta meg, de a
társadalom egyre szélesebb csoportjait is aktívabb szerepvállalásra késztette.
Ez az aktivitás elsősorban a nyolcvanas évek magyarországi ellenzéki
mozgalmaiban öltött testet. A különféle ideológiai háttérrel rendelkező
értelmiségi csoportok és a hozzájuk csatlakozók, a teljes gazdasági, társadalmi
és politikai rendszerváltást tűzték ki célul.
A különböző ellenzéki politikai szerveződések és
programjaik 1989 elejére már kiléptek az illegalitásból és a – függetlenedő
média segítségével – nagy nyilvánosság előtt hallatták hangjukat. Pozsgay
Imrének 1989. január 28-án a Magyar Rádió 168 óra című műsorában elhangzott
beszéde – az 1956-os események „népfelkeléssé” való minősítése – a
rendszerváltás szimbolikus aktusának volt tekinthető. Az események innentől
kezdve felpörögtek; az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), majd a Nemzeti Kerekasztal
(NKA) megalakulása után az állampárt politikai defenzívába került.[2] A
háromoldalú tárgyalások alkalmával sorra kerülő sarkalatos kérdések
megtárgyalása a rendszer fokozatos lebontását eredményezte. A törvényi háttér
megváltoztatásával, valamint az MSZMP monopolhelyzetének feladásával lényegében
1989 végére kialakult a pluralizmuson alapuló többpártrendszer.
Az ellenzéki mozgalmak társadalmi támogatottsága – nem
utolsó sorban a bomló pártállami vezetés hibáinak köszönhetően – ugrásszerűen
megnőtt, ami az illetékeseket elgondolkodtatta a rendszer
„kontrollszervezeteinek” politikai megbízhatóságáról és szakmai
hatékonyságáról. Ez a tömegkommunikációs intézmények mellett (sajtó, tv, rádió)
vonatkozott az ellenzék által „vörös posztónak” tekintett Munkásőrség
szerepére, de a fegyveres testületek (honvédség, rendőrség stb.)
pártirányításának kérdése is ekkor merült fel.[3]
Az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályán (KAO), valamint
utódszervezetében a Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottságnál[4] mint
illetékes pártszervnél napirendre került az állambiztonsági szolgálatok
feladata, hatásköre és strukturális átszervezése a megváltozott politikai és
társadalmi helyzetre való tekintettel. Ugyanilyen megfontolásból – szorosan
kapcsolódva az MSZMP vezetősége által megfogalmazott aktuális elvi
útmutatásokhoz – 1989 folyamán a Belügyminisztérium (BM) „munkacsoportjaiban”
különböző terveket dolgoztak ki az állambiztonság reformjáról.[5]
Az MSZMP vezető testületeiben meghozott „nemzetstratégiai”
koncepciók kialakítása, valamint az aktuálpolitikai döntések erőteljesen az
állambiztonsági szervek hírszerző-elhárító munkájára támaszkodtak. Nemcsak a
belső „ellenség”, ellenzék megfigyelésében és elnyomásában, hanem a
megváltozott világpolitikai helyzethez való alkalmazkodásban, a kormány
külpolitikai irányvonalának kialakításában is komoly szerepet játszottak az
egyes csoportfőnökségek által hozott „információs anyagok”.
A késő Kádár-kori állambiztonság nem különbözött
lényegesen az azt megelőző időszaktól.[6]
Az 1950-es évek totális hírszerző-elhárító doktrínája módosult a
hatvanas–hetvenes évek fordulóján, ám a politika rendőrségeként[7] is
funkcionáló állambiztonsági szervek a társadalom valamennyi szegmensében jelen
voltak, „láthatatlan hálóként” szőtték át a rendszer egészét még a nyolcvanas
évek végén is. Az 1950-es évek kollektív paranoiára hajló politikai légkörével
szemben alig lehetett észlelni a lehallgatásokkal, megfigyelésekkel,
beépülésekkel operáló és széles körű hálózati apparátussal rendelkező szervek
munkáját. A hetvenes években sor került néhány törvény jellegű jogszabály
megalkotására,[8] ami
bizonyos „jogállami” keretek közé próbálta szorítani az állambiztonság
működését. Ez, valamint a rendszer elavultságából adódó elbürokratizálódás
lassú erjedést idézett elő az állambiztonság szervezeti felépítésében.[9]
A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériumához tartozó
állambiztonság az ún. csoportfőnökségi struktúra alapján épült fel.[10]
Ennek lényege az volt, hogy a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség
parancsnoka egyszersmind a minisztérium helyettes vezetője is volt és az
irányítása alá tartozó öt csoportfőnökség (III/I: hírszerzés, III/II: elhárítás,
III/III: belső reakció elhárítása, III/IV: katonai elhárítás, III/V: operatív
technika) és az önálló osztályok jelentették a tulajdonképpeni magyar
állambiztonsági szolgálatot. Ez alól csak a katonai hírszerzés képezett
kivételt, mely a Magyar Néphadsereg Vezérkari Főnökségének (MNVK) 2.
(Felderítő) Csoportfőnöksége néven a Honvédelmi Minisztériumba tagozódott be.
A Belügyminisztériumba integrált, konglomerátum jellegű
szerveződés a rendszer alkonyán jelentős szerkezeti átalakításokra szorult. A
változtatásokra részben a társadalmi-politikai rendszer válsága és a
pártirányítási mechanizmusban rejlő ellentmondások felszínre kerülése adott
okot. Az elavult intézményi modell jelentős disszonanciákat okozott a szervek
munkájában, amit a „hibás” politikai döntések, a párt vezetőinek „útmutatásai”
csak tetéztek.[11]
A másik átalakítást ösztönző tényező a magyar külpolitika fokozott
aktivitásában keresendő. A hírszerzés-elhárítás hagyományos nyugat-európai
orientációja mellett egyre fajsúlyosabbá vált a határon túli magyar kisebbség
helyzetét is érintő új „nemzetbiztonsági” koncepció kialakítása, mely nemcsak
strukturális, de szemléletmódbeli változásokat is eredményezett.[12]
Mélyreható, feladat-és hatásköri kompetenciákra vonatkozó
átalakításokra a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökségénél, a belső
reakció elhárítás szolgálatánál lehetett számítani. A totalitárius rendszerek
alapjának számító politikai „rendészeti-rendőrségi” tevékenységet – mely a
„társadalom politikai arculatának teljes körű feltérképezésére, illetve
politikai orientációjának befolyásolására”[13]
törekedett – e szerv működésénél lehetett a legjobban megfigyelni. Az 1980-as
években a pártvezetés részéről tapasztalható belpolitikai információszerzés
fokozott igénye miatt a Belügyminisztérium a szervezetfejlesztés terén nagyfokú
prioritást biztosított a csoportfőnökség számára. E privilégium megmutatkozott
a feladat-végrehajtás, az operatív szakszolgálat, valamint az elvi
iránymutatások direkt alkalmazása terén, aminek következtében bonyolultabb,
tagoltabb intézményi rendszer jött létre, mint a korábbi időszakban.[14]
Az 1989-es év politikai változásai azonban jelentősen kikezdték a belügyi
szakzsargonban csak „hármasoknak” nevezett csoportfőnökség morális és
strukturális komponenseit. Ez egyaránt vonatkozott a szervezeti keretek
átalakítására, valamint a politikai irányítás egymásnak ellentmondó utasításaira,
ami nemcsak a vezetőket bizonytalanította el, hanem az állomány jövőképét is
pesszimistává tette. (Lásd a 3. dokumentumot.) Az „ideológiai diverzió” ellen
(is) fellépő állambiztonsági szervek az ellenzéki mozgalmak megerősödését azért
nem tudták már megakadályozni, mert az MSZMP vezetése maga is megosztott volt e
kérdésben.
Az alább közölt dokumentumok alapján jól nyomon követhető
az a koncepcióváltás, ami 1989 januárjától az év végéig a csoportfőnökség
„illetékeseiben” a hatalomhoz való viszonyról, magáról a szervezetről, valamint
a politikai rendszerről kialakulni látszott. Mindez vonatkozik a BM
főcsoportfőnökségi struktúrájának átszervezésére, a szolgálatok politikai
szerepvállalásra és a modellváltásból kinövő rendszerváltás
„állambiztonság-filozófiai” elképzeléseire is.[15]
A Kádár-kori (állambiztonsági) főcsoportfőnökség tervezett szervezeti
átalakítására a Belügyminisztérium 1989. január 10-én kelt feljegyzésének
mellékletében részletes terveket találunk. (Lásd 1 dokumentumának mellékletei.)
Megfigyelhető, hogy az iratokat készítő III/III. Csoportfőnökség struktúra- és
szerkezetváltásra vonatkozó újításai már nemcsak az „állam” biztonságára
vonatkoznak, hanem – a „nemzet”, mint politikai entitás fogalmának
állambiztonsági bevezetésével – új stratégiai, sőt „biztonságpolitika-elméleti”
koncepcióváltásban gondolkodnak. A másik újítása a „Belső Biztonsági
Szolgálatra” elkeresztelt csoportfőnökségnek, hogy beszámolóiban egyértelműen a
demokratikus változások mellett teszi le voksát, ami a „modellváltásban”
megfogalmazott pártkoncepció alapján a jogállamiságba történő átmenetet és az
állambiztonság működésének alkotmányos alapjait jelenti. A szervezet
átalakítására vonatkozó elképzelések nem elsősorban a műveleti hatékonyságot
szolgálták, hanem egyfajta „titkosszolgálati paradigmaváltást” célozták meg. Az
iratok alapján mindazonáltal valószínűsíthető, hogy a III/III. Csoportfőnökség
„új eszmeiséggel”, de a régi apparátus jelentős részének megtartásával
igyekezett a hatalom átmentésében és az intézményrendszer „átstrukturálásában”
közreműködni.
A „nemzetbiztonság” demokratikus hazai interpretációja nem
az ellenzéki mozgalmak programjai alapján, hanem az állampárt illetékes
„szakbizottságai” révén született meg. Ennek oka az volt, hogy 1989 folyamán
nem került köztudatba az állambiztonság gyakorlati tevékenysége és a
kerekasztal-tárgyalásokon sem vált napirendi ponttá a BM III. Főcsoportfőnökség
szervezeti átalakítása.[16]
Az állambiztonsági szervek munkája, politikai szerepvállalása – ellentétben a
Német Demokratikus Köztársasággal, ahol mindez komoly politikai vitát
gerjesztett és a közvéleményt is foglalkoztatta a kérdés – Magyarországon
egészen a „Duna-gate” botrányig a közéletben semmiféle jelentőségre nem tett
szert.[17]
A III/III. Csoportfőnökség által készített dokumentumok
nemcsak a stratégiai és koncepcionális irányváltást tartalmazzák, de konkrét
javaslatokat is megfogalmaznak a pártvezetés számára.[18]
A politikai vezetés is tisztában volt azzal, hogy a megváltozott körülmények
között sem nélkülözheti az állambiztonság operatív tevékenységen alapuló
információs szolgálatát, ezt azonban az ellenzékkel folytatott tárgyalásuk
során gondosan el kellett rejteni. Az iratok egy részén ezért érződik az
„operatív munka” fokozottabb igénybevételének igenlése (lásd 2. dokumentum),
másrészről viszont arról tanúskodnak, hogy a „demokratizálódási” folyamat
megköveteli az alkotmányosan szabályozott, jogállami keretek között működő
„erők és eszközök” alkalmazását. A dokumentumok által „jelentős
profilváltásnak” nevezett folyamat – ami tartalmazza az állambiztonság
pártirányításának fokozatos megszüntetését is – ugyanakkor nem zárta ki a
korábbi „beidegződéseknek” megfelelő, MSZMP utasításokon alapuló operatív
manőverezést.
A forrásközlésben található Emlékeztető (2. dokumentum)
részletesen leírja azt a „nagyszabású biztosítási” műveletet, miszerint az
állambiztonság – az MSZMP illetékeseinek irányításával – ún. Intézkedési tervet
dolgozott ki a demokratikus választások lebonyolítására. E munka során konkrét
elképzelések születtek arra vonatkozóan, hogy a rendelkezésre álló operatív
erők és eszközök igénybevételével, milyen szintű állambiztonsági befolyásolásra
lehet szükség az országgyűlési választások kedvező végeredményének eléréséhez,
azaz az MSZMP hatalmának megtartásához. Az iratok alapján egyértelműsíthető,
hogy a BM III. Főcsoportfőnökség titkosszolgálati eszközök igénybevételével
nemcsak a közelgő választások „biztosítására” készült, de figyelemmel kísérte
az ellenzéki mozgalmak minden jelentős politikai megnyilvánulását
(tömegrendezvény, demonstráció, nagygyűlés) a nemzeti ünnepektől kezdve a Nagy
Imre és társai temetésén keresztül az október 23-i megemlékezésekig. Pontos és
részletes összefoglalás készült a hálózati munka 1989-es alkalmazásáról, és a
jövőben betöltendő stratégiai szerepvállalásáról is (3. dokumentum). Ugyanez
mondható el a tömegkommunikációs csatornák (média) állambiztonsági
alkalmazásáról, mely egyfajta információs „versenyfutást” eredményezett a
pártállamtól függetlenedő sajtó és az állambiztonság „hírforrásai” között.
Az 1989-es év állambiztonsági koncepciói szorosan
illeszkedtek a hazai politikai élet eseményeihez. Az állandóan formálódó és a
napi igényekhez igazodó állambiztonsági „teóriák” fokozatosan hoztak létre egy
olyan átfogó koncepcionális működéstervet, mely képesnek látszott arra, hogy
egyaránt megfeleljen a nemzetállami alapokon nyugvó, modern titkosszolgálati
struktúra megalkotására és az ország vezető politikai csoportjai számára
szállított információk beszerzésére. A BM III Főcsoportfőnökségének
alkalmazkodása a megváltozott politikai közeghez szükségessé tette a nyugati
titkosszolgálati minta jogszabályi háttérrel biztosított (részbeni) átültetését
a hazai viszonylatba, ugyanakkor jelenthette a hatalom átmentésében érdekelt
politikai körök terveihez való állambiztonsági asszisztálást is. A Belső
Biztonsági Szolgálat elképzelései között 1989-ben már egyértelműen az a cél
lebegett, hogy az állambiztonsági szerveket nemzetbiztonsági szolgálattal, a
pártállami irányítású mechanizmust jogállami, alkotmányos kontrollal ellátott
intézményrendszerrel cserélje fel.[19]
A BM. III. Csoportfőnökség 1989 folyamán született jelentéseinek, tervezeteinek
és munkabeszámolóinak többsége tartalmazza az „átmenet évének” változó
állambiztonsági felfogását. A Belső Biztonsági Szolgálat tervezetei a
rendszerváltás békés „levezényléséről” beillesztették azon alapelveket a
szervek működésébe, melynek eredményeképpen az „alkotmányvédő” funkció
felülírta a korábban reakciósnak és rendszerellenesnek minősített politikai
csoportosulások ellen végzett elhárító tevékenységet.
Dokumentumok
1. Feljegyzés az állambiztonság
feladat-és hatáskörének strukturális átalakításának terveiről, 1989. január 10.
FELJEGYZÉS
Napjaink
társadalmi, politikai életének van egy olyan vonulata, amelyről ugyan
közvetlenül és egyértelműen nem sok szó esik, de a valóságban kimondatlanul is
valamennyi kérdés, vita harc, végül is beletorkollik ebbe a problémakörbe,
nevezetesen a hatalom kérdése. Grósz Károly elvtárs által megfogalmazott tétel
„a hatalmat nem osztjuk meg”, „a hatalom gyakorlását megosztjuk” formula a
politikai erők belső elemzéseinek központi kérdése lett.
Ez a megfogalmazás a maga tömörségében kérdőjeleket
állított fel az alternatív szerződések hangadói előtt és kulcskérdéssé vált a
társadalmi változásokra, a politikai porondon jelentkező sorait rendező és
meghatározott irányba mozgó, szerveződő erőknél, de a hatalom berkeiben és az
azt támogató társadalmi bázist alkotó erők között is.
A helyzet dinamizmusa a társadalom különböző erői
között különféleképpen hat. Egyértelmű azonban, hogy a bizonytalansági tényezők a hatalom bázisát erőteljesebben erodálják. Ugyanakkor
a hatalom felé lopakodó, a sáncain belül kerülésére törő erők helyenként már a
kritika fegyvereivel is, növekvő erkölcsi tőkét, lassan de fokozatosan növekvő
bázist szereznek.
A kialakult helyzet egyre erőteljesebben követeli,
hogy a párt gondolja végig
biztonságpolitikáját, és a biztonságpolitika konzekvens végrehajtásához
szükséges szervezeti, intézményi rendszer, személyi, technikai és tárgyi
feltételeit is.
A biztonságpolitika külső biztonságra vonatkozó részével –
amely magában foglalja az ország külpolitikáját, annak gazdasági, kulturális,
nemzetiségi, katonai és egyéb vonatkozásait, feltételrendszerét, a nemzetközi
kapcsolatok egész hálóját, működésének biztonságát, különös tekintettel
szövetségi kötelezettségünkre – nem kívánok foglalkozni, bár e területnek a
teljes horizontú fölvállalása, elemzése szintén elengedhetetlen, ha reálisan
működő, hatékony biztonságpolitikát akarunk kimunkálni és működtetni. Illetve,
ha a „fennmaradásért küzdő szocializmus” korából a korszerűsödő, magabiztosan
fejlődő és ezt a fejlődést biztosító környezetet fenntartani tudó szocializmus
korába akarunk jutni.
A biztonságpolitika belső biztonságra vonatkozó részével –
amelybe a dolog természetéből adódóan beletartoznak a társadalmi mozgások, a
gazdasági állapot, a politikai erők helyzete és irányultsága a maguk főbb
változási tendenciáival és bonyolult ellentmondásaival – terjedelmi okok miatt
részleteiben szintén nem foglalkozom, bár ez a terület, főként a biztonságpolitika megalapozása,
végrehajthatósága és eredményessége vonatkozásában szintén fontos
feltételek hordozója és mindenféle, a társadalmat érintő döntés helyességét,
legitimizálását csak ezekkel szoros összefüggésben lehet biztosítani. E
kérdések sokoldalú és helyes elemzése alapján lehet csak megnyugtató módon
eldönteni, hogy a belső biztonság kérdései az adott erők, eszközök és
feltételrendszer mellett megnyugtatóan vannak-e megoldva.
Ennél a kérdésnél kell válaszolni arra is, hogyan lehet
biztosítani a két világrendszer együttélésében – figyelembe véve a valóságos
erőviszonyokat és a reális veszélyeket – a szocialista
viszonyok alakulásának, fejlődésének primátusát, azt, hogy a hatalom egyértelműen a szocialista erők
kezében maradjon, de a társadalom irányítása során, valamennyi érdekviszony
felszínre jöhessen, megméret[tet]hessen a társadalom mérlegén, a szocialista
értékteremtésbe beépülhessen és a hatalom ellenőrzése alá kerüljön. Ennek az
értékkiválasztó és támogató munkának, a hatalomgyakorlás mechanizmusába
beépített rendnek, a hatalmi és
közfunkció elválasztásában kellene megnyilvánulnia. Vagyis, az egyik, a
hatalmi funkció szégyenlősség nélküli [?!] törvényi biztosításában, a
szocializmus elkötelezett erői számára, míg a közfunkció keretei a társadalmi
közmegegyezés szintjén politikai alku tárgy lehetne. A hatalmi funkció – a monopol szerep helyett – a párt vezető
szerepére épülne. A hatalmi pozíciót a miniszterelnöki, köztársasági elnöki,
parlament elnöki; az államminiszteri funkció a BM, a HM, a KÜM és a parlament
60%-os, (a párt 51%-os, kétharmados) képviselői helye jelentené.
Megfontolandó lenne egy Legfelsőbb Biztonságpolitikai Tanács létesítése is, amelynek élén a
párt állami képviselője állna, amely rendkívüli
helyzetben, törvényben körülírt jogokat gyakorolna, biztosítékként a
hatalomnak, a társadalmi nyugalom biztosítása érdekében, a különböző túlsúlyra
törekvő restaurációs erők esetleges agresszív fellépése ellen. Amennyiben
komolyan vesszük, hogy az MSZMP az egész
nép, a társadalom képviseletét vállalja, (és a történelmi felelősség ezt
követeli) úgy ezt a történelmi felelősséget a társadalom, az alternatív
politikai erői oldaláról is akceptálni kell. Miközben tehát kiépül a hatalom
feletti társadalmi kontroll (független bírói szervezet, Közigazgatási Bíróság,
Alkotmánybíróság, hatalmi és közfunkciók elválasztása, Parlament szerepének
átértékelése, stb.) nyilván ki kell, hogy épüljön a hatalom cselekvését, a
társadalom érdekében hozott döntései érvényesülését biztosító feltételrendszer
is. Az úgynevezett közfunkció, a hatalom „gyakorlásának” különböző politikai
erők közötti megosztása, egyben a társadalom iránti felelősség megosztását is
jelenti és így a társadalmi erők közötti alku, az új módon felfogott
közmegegyezés kialakításának és folyamatos karbantartásának kohója is lenne.
Ehhez azonban a hatalom működőképességének biztosítékain
belül az intézményrendszer egészének működését stratégiai oldaláról kellene átgondolni és átalakítani. Az
intézményrendszer működési zavarai éppen abból következnek, hogy az elmúlt
évtizedek dinamikus változásai és a párt óvatos reagálása miatt, megragadtunk a
felszíni változások szintjén (szervezeti módosítás, személycsere). Az így
kialakult és zökkenőkkel működő intézményrendszerünk egyik hibája, hogy a
stabilizációs és kibontakozási program végrehajtására jelenlegi szervezetében
és működésében nem nyújt kellő intézményi-működési
biztosítékot, mert:
a.) a szervezetek egy része
konglomerátum jellegű, kevésbé áttekinthető, túlzottan centralizált funkciókat
tart kezében, stb.,
b.) reakció ideje, dinamizmusa elmarad
a változás üteme, a szükségletek mögött,
c.) a társadalmi változás felgyorsult
üteme és nehéz áttekinthetősége mögött a konglomerátum jellegű szervezetek
koncepció és működési zavarokkal küszködnek,
d.) fontos, néha országos ügyekben
sürgető, központi döntésekre érett kérdésekben is a döntés hiánya és az önálló
döntéstől, a felelősségtől való félelem miatt,
e.) a vezetők egy jelentős részének
realitás érzékét, valóságlátását zavarja a ragaszkodás a megszokotthoz. A múlt
visszatartó ereje, az eddig személyes sikerei biztosítékának elvesztéséről való
félelem, és a megnövekedett társadalmi kontroll, helyenként demagógia is
bénítólag hat,
f.) néhol hiányzik az
intézményrendszer eredményes működéséhez szükséges politikai kultúra.
A belső
biztonság szempontjából fontos szervek egyike a Belügyminisztérium, a maga
összetett, bonyolult szervezetével, erőivel, eszközeivel, a társadalomban
betöltött szerepével, feladataival, az itt mozgatott társadalmi értékekkel.
A Belügyminisztérium a stabilizációs és
kibontakozási politika, a demokratizálódási csomagterv és a jogállamiság, cél,
program és eszköz jellegével összefüggésben a társadalmi igényeknek megfelelően
jelentős átalakulási folyamaton megy végbe. Az átalakulás során eddig
„integrálta” a helyi, tanácsi szakigazgatási szerveket, folyamatban van az
építésügyi szervezet városgazdálkodással, városépítéssel stb., kapcsolatos
integrálása. Ezen kívül több részleges belső alakulás, szervezeti módosulás
történt a jelzett cél, a Minisztérium átalakulása érdekében. Azonban mindez
kevésnek tűnik. A minisztériumra még újabb, nem kevésbé jelentős változás vár.
Közbevetőleg érdemes
megjegyezni: a
legutóbbi parlamenti ülésen és utána a sajtótájékoztatókon felmerült esetleg új
elnevezése a Minisztériumnak. Megítélésem szerint a jelenlegi hűen kifejezi (és
tömören) azt, hogy milyen társadalmi és állami funkciót kell betöltenie. Ehhez
kell alakítani a szervezet rendjét, fő feladatait és kapcsolódását az intézményrendszerben.
Minden egyéb elnevezés legfeljebb hosszabb, vagy kevésbé kifejező lenne. A
Minisztérium profilját tekintve a
klasszikus értelemben vett belpolitikai, belső igazgatási, társadalom-szervezői
teendők irányába fejlődik.
A jelenlegi szervezetből azonban, amely felöleli a helyi
tanácsi igazgatási szervek felügyeletétől az állambiztonságig, az
állampolgárokkal és az állam működési mechanizmusával összefüggő szinte
valamennyi kérdést, hiányzik a szükséges dinamizmus, nem kellően elhatárolt a
különböző szervezetek helye, szerepe, nincs kellő önállóság a szervezetek
működési mechanizmusában, fölösleges párhuzamosságok, helyenként úttévesztések,
néhol alacsony hatásfok, bürokratikus megoldások a jellemzők.
Ugyanakkor az intézményrendszeren belül a Belügyminisztérium
a nehezen áttekinthető, nehezen irányítható konglomerátum jellegű intézmények
közé tartozik, miközben a vele, valamint az első
számú vezetőjével szemben megnövekedett társadalmi türelmetlenség – az
ezzel kapcsolatban megalapozatlanul kiterjesztett egyszemélyi felelősség –
napról napra nő. Az elmúlt évtized minden tényleges és feltételezett hibáját az
éppen hivatalban lévő vezető[20]
terhére írják. A szocializmus lényegi hibáit a rendszer egészére a párt után
alapvetően a belügyi szervekre igyekeznek hárítani.
A belügyminiszter minden apró témában közvetlenül támadható (sajtó, rádió, televízió, Parlament növekvő
számban ad erre vonatkozó példákat.) Várható, hogy ellenségeink támadásainak
egyre inkább e terület lesz a célpontja. Nem jut kellően érvényre az
államtitkárra vonatkozó törvény, miszerint az államtitkár a minisztérium
„kvázi” szakmai vezetője.
A miniszter az, aki a társadalom
képviselőjeként a társadalom által megbízott hatalom helyi képviselőjének
pozíciójából az önálló, felelős szervi vezetők
felé érvényesíti irányító, ellenőrző, a társadalom nevében felelősségre
vonó, vagy felelősségre vonást kezdeményező szerepét. Kormányzati vezető, aki
ha bárhol felmerül a szervezeti működési zavar, azonnal igazolásra szólít, felelősséget megállapít, felelősségre
von, vagy ilyent kezdeményez és mindezt nyilvánosság
előtt kezdettől a befejezésig. Nyomatékát ennek a tömegkommunikációval
kialakított jó kapcsolata, a folyamatos politikai cselekvés adja. A tanácsi
szerveket az ORFK-t, vagy éppen a biztonsági szolgálatot ért bírálatok felett
áll, mert ezeknek a szervezeteknek az élén országos felelős egyszemélyi vezető van (aki a
miniszternek nem helyettese!), aki teljes felelősséggel tartozik a szervezetért
és ezt a felelősséget, a miniszter kéri
számon a társadalom nevében. Ez lenne
a kívánatos.
Politikai legitimitás biztosítása, a szocialista hatalom elismertségének
erősítése egy újfajta politikai stabilitás az, amit kaphatunk cserébe. Ez
azonban csak kívánság, a jelenlegi felfogás és struktúra kereteiben lehetséges
kiút, de csak amíg el nem torlaszolják, vagy mások, előttünk le nem foglalják
az utat.
A fentiek alapján szükségesnek látszik a
Belügyminisztérium szervezetének áttekintése és bevezetésben említett
programok, a stratégiai cél, a szocializmus és annak korszerűen felfogott
érdeke, az egyes szervek felelősségének, dinamizmusának a társadalomba történő
jobb beágyazottságának nemzetközi és hazai elfogadottsági színvonalának
növelése érdekében.
Ahhoz, hogy a Belügyminisztérium jelenlegi bonyolult rendjét
tisztítsuk, és a legfontosabb területek felelős szervezetei tevékenységét
modernizáljuk, megvizsgálandónak, illetve megváltoztatandónak látszik:
–
Vizsgálni kell, hogy
mi tartozik szorosan a miniszteriális feladatokhoz, és mit kellene attól
határozottan leválasztani, önálló felelős
vezető alá rendelten működtetni, pl. a bűnügyi-, közbiztonsági és
közlekedésrendészeti szolgálatot az országos rendőrfőkapitány vezetésével.
Egyértelműen el kell választani:
a.)
funkcionális
anyagi, technikai ellátó kisegítő felügyeleti,
b.)
a tanácsi
igazgatási, igazgatásrendészeti, tűzrendészeti,
c.)
közrend,
közigazgatási, közbiztonsági,
d.)
biztonságszolgálati
tevékenységeket.
–
Az országos hatáskörű
szervek centrális irányítás alá helyezése kívánatos, központtól a megyei szervekig. Egy időben az egyszemélyi
parancsnoki irányítás érvényesülését világos szabályozással biztosítani, hogy a
helyi hatások, partikuláris érdekek ne torzíthassák, ne téríthessék el a fő
irányoktól sem törvénysértő, sem apolitikus, sem szakszerűtlenség irányába.
–
Ebben a helyzetben a
központi irányító apparátus funkcióinak
határozott elkülönítése indokolt, amelyben a központ: irányít, koordinál, szervez, segít, ellenőriz, országos és
nemzetközi súlyú ügyeket kezel, stratégiai célok irányába mozgatja a
szervezetet. Gondoskodik az adott állománynak az operatív helyzetre való
folyamatos ráhangolásáról, továbbképzéséről, stb. A területi szervek töltik be
a végrehajtói szerepet.
Az
intézményrendszer korszerűsítésének biztosítani kell:
Egy modern, változásokra dinamikusan reagáló, a
stabilizációt szolgáló, taktikai lépéseket kidolgozó, és végrehajtó, a munka
irányait meghatározni tudó, a prioritásokat a változó valósághoz igazító, a két
világrendszer erőviszonyait, valós helyzetét és ennek hosszútávon ható
veszélyeit figyelembe vevő, a belső konspirációt biztosító, a szocialista
rendszer belső biztonságát veszélyeztető mindenfajta mozgásra ráhangolódó, a
törvényességi felügyeletet szolgáló, a társadalmi változásokhoz kapcsolódó
orientációs pontok időbeni felkutatását, megértését és vezérelni tudás
képességének megszerzését és megteremtését indukáló szolgálat, személyi, eszköz
és tárgyi feltételeit.
Mindezen feladatoknak csak akkor tud megfelelni az
állambiztonsági szolgálat, ha
–
egyértelműbbé
válik a központi területi munkamegosztás tartalma,
–
a
szakszolgálat vezetői a folyamatos
irányítás, a munka koordinációja, ellenőrzése és segítése tekintetében
naprakészséget biztosítanak,
–
megakadályozzák
a helyi erők partikuláris érdekét szolgáló dezorientációs tevékenységének
kialakulását és hatását.
A
jelzett megoldás nagyobb mozgékonyságot ígér, gyorsabban felszínre hozza a
vezetői gyengeségeket, szervezeti zavarokat, alkalmazkodási képtelenséget,
dinamizmushiányt, egyben a kívánatos, adott esetben a folyamatos
alkalmazkodást, korrekciót is jobban kikényszeríti.
A fentieknek megfelelően az állambiztonsági
szolgálat szinte valamennyi kérdése tekintetében szükséges változtatásokat,
árnyalásokat, iránymódosításokat végrehajtani. Felmerül, hogy az egyre
specializálódó világunkban célszerű lenne a hírszerzés önállósítása és az
elhárító szolgálatot összevonása, valamint a két szerv háttérintézményeinek,
szervezeteinek megfelelő szervezeti
keretekben történő csoportosítása. A három fő részre tagolt mozgékony
szervezetet egy irányító, koordináló, ellenőrző központ vezetése alá rendeli.
Hosszú távon a biztonsági szolgálat társadalmi
beágyazottságának és elfogadottságának elérése érdekében megfelelő
intézkedéssor megteremtésével biztosítani szükséges:
–
a
tevékenységünk tartalmát és irányát jobban kifejező helyes név megválasztását,
–
a nagyobb
társadalmi kontroll elfogadtatását, ezzel egy időben a belső konspiráció
magasabb fokának biztosítását,
–
a
folyamatosabb és a politika fő irányait segítő tájékoztatás megjelenítését,
–
és általában
egy modernebb megfelelés peremfeltételeit körvonalazó nyitott, a jogállamiság
kiteljesedésének irányába való mozgást biztosító cselekvéssor bevezetését.
Fő
vonásaiban megfontolásra érdemesnek látszó kérdések:
Elnevezés:
„Biztonsági Szolgálat”, „Alkotmányvédő Hivatal” vagy hasonló név, amely
elkerüli az elmúlt évtizedekben társadalmi szinten negatív képzetet keltő
állambiztonsági elnevezést.
Szervezeti
felállás:
1.)
Egyszerűbb
megoldásnak látszik a jelenlegi összállambiztonsági koncepciónak megfelelő
tagozódás fenntartása, belső strukturális árnyalással, profiltisztítással,
feladat átorientálással és prioritás kijelöléssel a megyei szervek centrális
irányítás alá vonásával, szervezeti korszerűsítéssel, a központi és területi
feladatok egyértelmű elhatárolásával.
2.)
A szervezet
eddigi felfogásával szemben alternatíva lehet egy mozgékonyabb szervezeti rend kialakítása.
Eszerint:
a.)A III/I. Csoportfőnökség
„Hírszerző Hivatal”, „Külső Biztonsági Szolgálat” stb. név alatt önálló
parancsnok vezetésével a miniszterhelyettes (miniszter, államtitkár) közvetlen
irányításával végzi munkáját. Az előző pontban jelzett belső átalakítást,
modernizálást ez esetben is végre kellene hajtani.
b.)A III/II. és III/III.
Csoportfőnökség összevonása „Belső Biztonsági Szolgálat”, „Elhárító Szolgálat”
stb. név alatt önálló parancsnok vezetésével, államtitkár (miniszterhelyettes)
irányításával teljesíti az 1. pontban jelzett strukturális átalakításnak
megfelelően megszabott feladatait. A belső biztonsággal összefüggő teljes
horizontú feladatrendszer, kapcsolódási pontok kidolgozása itt különös
részletességgel indokolt, tekintettel a felgyorsult belső változásokra.
A centrális irányítás itt a jelen
helyzetben és hosszútávon megkülönböztetett politikai
súlyt kap. Kellően dinamikus szervi működés mellett a politikaszolgálati szerep és a belső biztonság fenntartása, az
intézményrendszer folyamatos támogatása jelentős színvonal-emelkedést is
hozhat.
Ebben a szervezetben mind a
kémelhárítás, mind a belső elhárítás megtartaná belső szervezetét (szükséges
korrekció, modernizálás, ugyanakkor a felesleges párhuzamosság
megszüntetésével). Az irányítás egységessége az operatív erők és eszközök
céltudatosabb, összehangoltabb felhasználásával a „Belső Biztonság”
egységességének biztosítását az egységes parancsnoklás és az osztatlan
felelősség biztosítaná.
c.) A
III/IV. Csoportfőnökség szervezetét átgondolt, a helyzethez igazított feladat-
és létszámviszonyokkal esetleg a Honvédelmi Minisztériumhoz lehetne
átcsoportosítani – kivétel a Határőrséggel foglalkozó részlege, – mely a Belbiztonsági
Osztály keretében képzelhető el.
d.)Az állambiztonsági munka
alaptevékenységét biztosító szakaszolgálatok a III/V. Csoportfőnökség,
figyelőszolgálat[21],
K, 3/e, 3/a szolgálatok,[22]
Vizsgálati Osztály,[23]
„Belbiztonság-szolgálatot Ellátó, Fejlesztő, Szolgáltató Szervezet” keretében
főcsoport-főnökségi szintű szervezetként,
önálló parancsnok vezetésével a miniszterhelyettesnek alárendelten végzi
tevékenységét. Biztosítja a „Hírszerző Szolgálat” és az „Elhárító Szolgálat”
munkájának feltételeit, kutatásfejlesztési tevékenységét. A tevékenységi
keretein belül a folyamatos ellátást biztosítja.
A
vázlatok szerint az állambiztonsági szolgálat a megfelelő változtatások után a minisztérium szervezetén belül az
eddigieknél nagyobb önállósággal, a
megyei szerveit centrálisan irányítva képessé tehető a jelentkező új
feladatok elvégzésére.
Felmerülhet: a jogállamiság megteremtése, a demokrácia
csomagterv, az új alkotmány és törvények életbe léptetése alapján a biztonsági
szolgálat más irányú viszonyrendszerének kialakítása is. Hasonlóan más modern
államokhoz, távlatilag miniszterelnök, parlamenti bizottság vagy más
speciálisan erre a célra létrehozott szerv alá rendelés is elképzelhető.
A jelenlegi átmeneti időszakban azonban reálisnak,
kivitelezhetőnek a 2. pontban vázoltakat tartom elképzelhetőnek.
A feljegyzésben foglaltak mozgásirányt, keretet jelölnek. A jövő szempontjából fontos
kérdéseknek sora további tanulmányozást, „hangos” gondolkodást, egyeztetést
kíván, néhány kérdés megoldása azonban halaszthatatlan és ez adhatja meg a
keretét is a további elképzelések pontosításának, kikristályosításának.
Budapest,
1989. január 10.
Melléklet:
[Tervezet
a Belügyminisztérium szervezeti felépítésére]
[Tervezetek
a Biztonsági Szolgálat szervezeti felépítésére]
[ÁBTL 1.11.6. 6. d. Aláírás
nélküli, géppel írt másodlat.]
2. Emlékeztető a választások
lebonyolításához szükséges biztonságpolitikai feladatok előkészítésére alakult
operatív bizottság 1989. június 30-i üléséről, 1989. július 3.
BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III-7.
Osztály[24]
SZIGORÚAN TITKOS!
(Selejtezésig!)
Jóváhagyom:
Dr.
Horváth József r. vezérőrnagy
csoportfőnök
EMLÉKEZTETŐ
a választások lebonyolításához
szükséges biztonságpolitikai feladatok előkészítésére alakult á[llam]b[iztonsági]
operatív bizottság 1989. június 30-i üléséről.
Jelen
voltak:
Dr.
Horváth József r. vőrgy., III/III. csoportfőnök
Szász
József r. őrgy., III/I-7.[25]
osztályvezető-helyettes
Dr.
Ruha János r. alezredes, III/II. csoportfőnök-helyettes
Forgács
Lajos r. alezds., III/III-4.[26]
osztályvezető
Hajós
Sándor r. őrgy., III/III-7. osztályvezető-helyettes
Veres
András r. ezds., III/IV-6.[27]
osztályvezető
Dr.
Stefán Géza r. ezds., BRFK ÁB helyettes
Cirkos
Tibor r. alezds., BFRK III/III. osztályvezető
Karmos
Gábor r. hadnagy, az operatív bizottság titkára
Napirenden
szerepelt:
Az
operatív bizottság tevékenysége az 1989 végén, esetleg 1990 elején tartandó
parlamenti és helyhatósági választásokkal összefüggő állambiztonsági feladatok
összehangolása, irányítása, a biztonságos előkészítés és lebonyolítás, az
alkotmányos rend, a jogállamiság megteremtése, a biztonságpolitika érvényre
juttatása érdekében.
Dr.
Horváth József r. vezérőrnagy elvtárs bevezetőjében
jelezte, hogy a jelenlegi bonyolult helyzetben a jövőt megalapozó választási
harc különleges fontossággal bír. Az MSZMP stratégiai célja a többpártrendszerű
politikai felépítmény létrehozása úgy, hogy ebben a folyamatban a társadalom
politikai stabilitása állandóan biztosított legyen. A független szervezetek fő
törekvése az MSZMP-re vereséget mérni, amivel objektíve a modellváltás
feladatát veszélyeztetik. Az MSZMP nagyméretű veresége az országot a robbanás
szélére sodorná. Ezért olyan választási harcra kell készülni és olyan
eredményre kell törekedni, amely megalapozhatja a jogállamiságra való
átmenetet, a modellváltás békés eszközökkel történő megvalósítását. Olyan
választási eredmény kívánatos, amelynek a nyomán nem alakul ki az országban
hatalmi vákuum és a választások után működni képes, legalább az MSZMP vezetése
alatt álló koalíciós kormány alakítására alkalmas Parlamentet hoz létre. Ennek
alapvető feltétele, hogy az MSZMP – amely helyzeténél fogva egyedül esélyes és
képes kívánatos modell létrehozására – a választásokból minimálisan
koalícióképes erőként kerüljön ki. Elérendő – az MSZMP stratégiai céljait szem
előtt tartva – hogy a közvélemény előtt lejáratódjon, hogy elítéltessék minden
olyan erő, amely az átalakulást a robbanás veszélye felé tereli, amely az MSZMP
vereségét tűzve ki célul, hatalmi űrt és káoszt akar teremteni. A jelenlegi
helyzet még „cseppfolyós”, a választási harcban résztvevő pártok és mozgalmak
álláspontjai, pontos elképzelései (programok, koalíció, készség a választások
alatt és után, az indítandó személyek kiválasztása, illetve annak metodikája, a
választási harc eszközei stb.) még nem kristályosodtak ki.
A létrehozott bizottság feladata a fenti céloknak
és körülményeknek megfelelő titkos intézkedések megtervezése, végrehajtásának
megszervezése és irányítása, a keletkezett információk folyamatos értékelése és
a konspiráció szabályainak szigorú betartásával azok hasznosítása.
Mindezek hatékony végrehajtása és elérése érdekében
az operatív bizottság országos szintű, a megyei állambiztonsági szervek
tevékenységét is tartalmazó Intézkedési tervet
készít, melyet a választásokig tartó időszakban a bekövetkezett külső és
belső feltételekhez igazodva szükség szerint módosít. A Terv fő rendező elve
az, hogy az állambiztonsági szolgálat minden intézkedésének és kombinációjának
a minisztérium vezetése által meghatározott célokat kell szolgálnia.
Az Állambiztonsági Szolgálat ennek érdekében
felhasználja az összes operatív erőt és eszközt. Kiemelkedően fontosnak
tekinti, hogy a rendelkezésre álló, ellenőrzött és megbízható hálózati
kontingenst, az SZT állományt,[28]
valamint a hivatásos és társadalmi kapcsolatokat, a sajtóorgánumoknál és az
emigráció körében lévő pozícióit, a történelmi súlyú célnak megfelelően hasznosítsa.
Az előbbieken túl figyelembe veszi a
Belügyminisztérium valamennyi rendelkezésre álló erejét, valamint felméri az
állambiztonsági szervekkel munkakapcsolatban álló és hatás gyakorlására képes
tényezők lehetőségeit is.
A választási harc legfontosabb szereplői a
képviselőjelöltek. Adataikat, személyiségükre jellemző, anyagi, egzisztenciális
helyzetükre vonatkozó információkat – pártállástól függetlenül – össze kell
gyűjteni, azok hasznosíthatósága a legszigorúbb konspirációs szabályok
betartásával – megfelelő időpontban, időzítetten – történhet. Az MSZMP jelöltek
mellett esetlegesen elképzelhető a
választási győzelemre alkalmas, az MSZMP-vel szövetségben induló jelöltek kellő
differenciáltsággal történő támogatása is.
Azokban a választási körzetekben, ahol a független
szervezetek külön-külön is állítanak jelölteket, a szervezetek közötti
ellentmondásokat, a személyek közötti esetleges szubjektív ellentéteket erősíteni,
fokozni kell.
A független szervezetek támadhatóságára, „fehér
foltjaira” vonatkozóan külön-külön tervet kell kidolgozni, amelyek
szerepeljenek az illetékes osztályok terveiben.
Meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a
médiában azokat kell-e előnyben részesíteni, melyek nyerési esélye kicsi,
támogatottságunk nem jelentős (pl. műsoridő és tartam, publicitás stb.),
különös tekintettel arra, hogy ezeknek kellő felkészültséggel rendelkező
szakértőgárdája nincs.
Fel kell mérni a független szervezetekben lévő
hálózati pozícióinkat amelyekkel befolyásolni tudjuk, hogy e szervezetek
képviselőjelöltjeiket már eleve a kisebb képességű, kompromittálható
személyekből válasszák ki.
Meg kell vizsgálni a hálózati személyeink
képviselői megválasztásának lehetőségét is.
Fel kell deríteni azt, ha a közeljövőben
elfogadásra kerülő párttörvényt az alternatív szervezetek nyugati kapcsolataik
segítségével megsértik. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani egy
nemzetközi választási ellenőrző bizottság behívását követelő törekvéseikre.
A III/I. és III/II. csoportfőnökségek tekintsék
végig, hogy kapcsolataik révén milyen módon érhető el az emigráció véleményének
céljaink szerinti befolyásolása. A hatalom humanizálódásának és a tiszta
választásokat követelő véleményének markáns megjelenítésével konstatálják az
uralkodó párt pozitív irányú változását. Ennek érdekében a két csoportfőnökség
vizsgálja meg, hogy kik a azok a vezető emigráns személyek, akik
nyilatkozataikban a jogállamiság megteremtése, a demokratizálási folyamat
további folytatása fő letéteményesének a megújult MSZMP-t tekintik, akik
szerint Magyarország modellváltása az MSZMP erős parlamenti frakciója révén
érhető el.
Az operatív bizottság tagjai számára követelmény a
konspiráció szabályainak maximális betartása. Az egyes csoportfőnökségek erőinek alkalmazásáért, a végrehajtás
megszervezéséért, a munka összehangolásáért az operatív bizottság illetékes
tagjai a felelősek.
A megtett intézkedésekről kizárólag az arra jogosultak
tudhatnak, azokat írásban rögzíteni kell és „sk” felbontású borítékban kell
megküldeni a III/III-7. Osztály részére. A választásokra vonatkozó összesített
adatok és a személyekre vonatkozó információk csak a III/III-7. Osztályon
tárolhatók.
A
bizottság tagjai intézkedjenek, hogy július 20-ig a III/I, a III/II, a III/IV. csoportfőnökségek,
valamint a III/III. Csoportfőnökség osztályai – a feladataik végrehajtásáért
felelős operatív tisztek megjelölésével –
részterveket juttassanak el a III/III-7. Osztályra, ahol az Intézkedési tervet
július 25-ig készítsék el.
Az MSZMP KB Választási Bizottságának vezetőjével a
kapcsolatot Dr. Horváth József r. vezérőrnagy elvtárs tartja.[29]
A bizottság kezdeményezi, hogy szeptember első
felében Miniszterhelyettes Elvtárs[30]
hívja össze a megyei állambiztonsági helyettesek értekezletét, ahol a
választások lebonyolításához szükséges biztonságpolitikai feladatokról és
október 23-a biztosításának előkészítésére alakult operatív bizottság
tevékenységéről kapjanak szóbeli tájékoztatást, jelöljék meg számukra a feladatokat.
Az
operatív bizottság soros ülésén, 1989. augusztus 1-én 15 órakor vitatja meg az
Intézkedési tervet, azt követően minden hétfőn 15 órától kezdődően tartja
megbeszélését. Az ülésekről
készült emlékeztetőket és az Intézkedési tervet jóváhagyás után egy-egy
példányban szigorúan személyre szólóan kapják meg a bizottság tagjai, azokat
csak az illetékes parancsnokaiknak mutathatják be.
Budapest,
1989. július 3.
Karmos Gábor r. hadnagy
Készült:
1 pld/6 lap + 12 xerox
Kapják:
elosztó szerint
11-13/1039/1989.
[ÁBTL
1. 11. 5. 48/104/2005. beszállítás 6. sz. melléklet, 164. d. Géppel írt másolat,
első oldalán Horváth József, az utolsó oldalon Karmos Gábor aláírásával.]
3. A III/III. Csoportfőnökség
értékelő jelentése, 1989. december
BELÜGYMINISZTÉRIUM
III/III.
CSOPORTFŐNÖKSÉG
Szigorúan Titkos!
(Selejtezésig!)
Jóváhagyom:
Pallagi
Ferenc r. vezérőrnagy
miniszterhelyettes
Tárgy: A Belső Biztonsági
Szolgálat 1989. évi munkájáról
ÉRTÉKELŐ JELENTÉS
Az
elmúlt év során a Belső Biztonsági Szolgálat feladatrendszere, a vele szemben
támasztott követelmények, működési keretei, s mindezeknek megfelelően
tevékenysége is folyamatosan változott, elemeiben és egészében gyökeresen
átalakult.
Az operatív helyzet változását alapvetően a belső politikai, gazdasági és egyéb tényezők, folyamatok
határozták meg, de jelentősen befolyásolták külső tényezők is.
A magyar társadalomban a vizsgált időszakban mind
politikai, mind gazdasági téren hajszálegyensúly alakult ki. Össztársadalmi
mértékben megosztottság tapasztalható, a célok és eszközök heterogén volta nem
biztosítja az egy irányba való mozdulást, az ország felemelkedéséért való
hatékony együttmunkálkodást.
A különböző részérdekek megjelenítésében
toleranciahiány mutatkozik, jellemző a türelmetlenség, egyes esetekben a politikai
arrogancia. A közvélemény előtti kiállásra jellemző, hogy nem valami – pl. a
nemzeti egység megteremtése, a gazdasági felemelkedés, stb. – mellett, hanem
többségében a „múlt”, vagy annak egyes elemei, bármely vonása, intézménye, az
ezekhez kapcsolódó személyiségek ellen történik.
A magyar népgazdaság állapota változatlanul súlyos,
az év folyamán mind a külső, mind a belső egyensúly megbomlása folytatódott,
amivel az inflációs folyamat veszélyes mértékűvé fokozódott. Mindehhez
hozzájárult, hogy működési zavarok léptek fel a kormány, a parlament és a
kormányzó pártként működő MSZMP, majd az MSZP tevékenységében. A baloldali erők
egymás elleni harcra fordítják energiáik jelentősebb részét.
A társadalmi, állampolgári fegyelem állapota soha
eddig nem tapasztalt mértékben romlott, egyes részterületeken egyenesen
megszűnt. A jogszabályok, állami intézkedések semmibevétele általánossá vált,
olyan méretű bűnözési hullám alakult ki, amellyel az elmúlt negyven évben a
társadalomnak még nem kellett szembekerülnie.
A vázolt körülmények között az operatív helyzetre
alapvető befolyással az MSZMP KB 1989. februári ülése volt. Itt került
bejelentésre és elfogadásra az a tétel, mely szerint hazánk továbbfejlődésének
egyetlen lehetséges útja a többpártrendszer bevezetése.
Ennek hatására a különböző politikai erőcsoportok,
szervezetek, mozgalmak fejlődése, pártokká szerveződése felgyorsult, országos
méretűvé vált, legálissá, majd legitimmé váló, valós politikai tényezőként mind
szélesebb körben és területeken aktív részesei lettek a politikai küzdelemnek.
Az ellenzéki politikai erők körében a kezdettől két
fő vonulat figyelhető meg. A „nemzeti centrumot” képviselő MDF és a hozzá
kapcsolódó, de önálló arculatra törekvő kisebb pártok, és a jobboldalhoz
sorolható, radikalizmusra hajlamos SZDSZ és FIDESZ.
Az Ellenzéki Kerekasztal létrehozásában, majd
működésében mindvégig megfigyelhető ez a kettősség. A háromoldalú tárgyalások,
bár a radikális szervezetek igyekeztek meghiusítani azt, eredményre vezettek,
megegyezés született az Alkotmány módosításában, a BTK módosításában és az
úgynevezett sarkalatos törvények megszületésében, amelyeket az Országgyűlés
jóváhagyott.
Az év utolsó negyedére gyakorlatilag megvalósult a
többpártrendszer. Tisztázódtak az erőviszonyok és az is megfigyelhető volt,
hogy a szocialista erők és a „nemzeti centrum” lépéshátrányba került. Mindezt
jól példázza népszavazás kierőszakolása, eredménye.[31]
Az SZDSZ, a FIDESZ és a hozzájuk csatlakozó FKgP és
MSZDP a háromoldalú tárgyalásokon elszenvedett „vereséget” igyekezett
kompenzálni ezzel. Agresszív aláírásgyűjtési és demagóg választási kampányuk
példázza, hogy a kisebbség akaratát hogyan kényszeríthetik rá a többségre, ha
érdekeik azt kívánják. Minimális győzelmüket emellett elősegítette a baloldali
erők határozatlansága, széthúzása, valamint az MDF taktikailag elhibázott, a
távolmaradásra felszólító felhívása.
Az 1989. végére kialakult helyzetben – a fő
vonulatok mellett – megfigyelhető a demokrácia jelszavával fellépő szélsőségek
megjelenése is. Jellemzőjük az agresszivitás, a gátlástalanság, a manipulatív
politizálás. Egyes személyek körében felvetődött a leszámolás szükségessége,
esetenként terrorcselekményekkel való fenyegetődzés. Megfigyelhető, hogy számos
szélsőséges személy, illetve csoport a működő pártok mögött megbújva, nevüket
felhasználva igyekszik kifejteni alkotmányellenes, törvényellenes
tevékenységét.
Az operatív helyzet alakulására lényeges hatást
gyakorolt 1956 újra-, illetve átértékelése, amely az egész társadalmat
megrázta, hovatartozástól és tapasztalattól függően érintette. Követelményei,
egyes mozzanatai az egész esztendőt átfogták. 1989 februárjában megtörténik a
bejelentés,[32]
ami lendületet ad azoknak a szerveződéseknek, amelynek eddig is az „Igazságot
56-nak” jelszavával léptek fel. Közöttük is – mint valamennyi jelenlegi hazai
politikai szervezet között is – megtalálhatók voltak a mérsékelt,
kompromisszumokra készek, mint például a TIB[33]
és a szélsőségekre hajló csoportok, mint például a POFOSZ[34] és
a MOP.[35]
A következő kapcsolódó esemény 1989. június 16-a,
Nagy Imre és sorstársai temetése. Az ellenzéki erők ezt az eseményt
hatalomellenes tömegdemonstrációvá kívánták változtatni és csak a TIB
konstruktív magatartása és számos operatív intézkedés tette lehetővé a
kegyeleti jelleg megőrzését.
Végezetül az október 23-i demonstrációk
kapcsolhatók az operatív helyzet[nek] ehhez az eleméhez. Az időközben
folyamatosan végrehajtott rehabilitációk és elsősorban a Magyar Köztársaság
kikiáltásának ezen a napra történt időzítése is lehetővé tette az események
robbanásmentes lefolyását.
Az év során megkezdődött az intézményrendszer
átalakítása. Az Állami Egyházügy Hivatal megszűnésével megváltozott az egyházak
státusza. A korábbi illegációs[36]
tevékenység az egyházak belügyévé vált, a szerzetesrendek visszaállításának
engedélyezése további lehetőséget nyitott a vallásos tevékenység számára.
Megszűnt a Munkásőrség, ezzel az ellenzék egyik fő követelése, a „párthadsereg”
felszámolása valósult meg.
Külön figyelmet érdemel a tömegkommunikáció
átalakulása és szerepe. A média már az év elején is részben független, önálló
belpolitikai tényező volt. A politikai folyamatok kiteljesedésével és
felgyorsulásával párhuzamosan a nyilvánosság is erősödött, közvetítő, gerjesztő
szerepe megnövekedett. Belpolitikai jelentőségét, hatóerejét még inkább
nyomatékosítja, hogy elsősorban az elektronikus média, döntő mértékben a
rendszerváltás mellett elkötelezett.
Az operatív helyzet változására ható külső tényezők
– a korábbiakhoz képest – nem voltak meghatározó jellegűek, azonban közvetett
módon erősítő, vagy korlátozó hatást gyakoroltak. Ebből a szempontból
meghatározóak voltak a Szovjetunióban zajló folyamatok. Változatlan
intenzitással folytatódott a társadalom és a gazdaság reformja, átalakítása,
amely rendkívüli helyzeteket, kísérő jelenségeket produkált. Elemi erővel
törtek felszínre és egymás hatását erősítették a lappangó gazdasági, politikai,
nemzetiségi és egyéb problémák. A korábbi doktrínák leértékelődtek, s a szovjet
vezetés sorozatosan kényszerült rendkívüli intézkedések megtételére a
viszonylagos stabilitás fenntartásáért.
A vizsgált időszak elejét a szocialista
világrendszer viszonylagos stabilitása jellemezte. A szovjet – magyar – lengyel
változások kisugárzásaként az év végére robbanásszerű változások következtek be
az NDK-ban és Csehszlovákiában, küszöbön állnak Bulgáriában. A jelenlegi
folyamatok előrevetítik a szocialista világrendszer teljes erózióját, amelynek
következményei egyelőre beláthatatlanok.
Az USA és a nyugat-európai országok hivatalos
politikájában a hangsúlyt a be nem avatkozásra, a segítségnyújtási készség
hangoztatására, a stabilitás megtartásának elősegítésére helyezték.
Megnövekedett a külföldi magyar emigráció szerepe is. Várhatóan a jövőben
nagyobb belpolitikai – elsősorban gazdasági – tényezőként jelentkeznek, amire
az élettér egyre inkább adott lesz, mivel a magyar politikai emigráció, mint
kategória megszűnőben van, maga az emigráns megjelölés is értelmét veszti.
Összefoglalva
megállapítható, hogy az operatív
helyzet az 1989. év folyamán rendkívül gyors, radikális átalakuláson ment
keresztül. Lebomlott az egypártrendszerű politikai struktúra, gyakorlatilag
kialakult a többpártrendszer. Az Alkotmány módosítása két irányú mozgást tesz
lehetővé: egy demokratikus, szocialista, plurális berendezkedést és egy polgári
demokratikus irányzatot.
Megjelentek szélsőséges, új erők, mint például a
terrorizmus, a náci eszmék, amik előrevetítik egy rendszerváltást követő
lehetséges leszámolás képét, ami azért sem zárható ki, mert az alkotmányellenes
erők a legális pártok mögé sorakoznak fel, ezzel biztosítva legitimitásukat.
A kialakult helyzetben a Belső Biztonsági Szolgálat
fő feladata már nem a békés átmenet elősegítése, hanem csak a társadalmi
robbanás, az összeomlás elkerülésének támogatása lehet.
Az állambiztonsági munka
Az
1989. évi munkáját a társadalmi, politikai, állambiztonsági követelményekkel
összhangban a vonatkozó törvények és belügyi jogszabályok, valamint az
elhárítási terület operatív helyzetének sajátosságait és változásait figyelembe
véve végeztük.
A felgyorsuló társadalmi, politikai folyamatok – politikai
intézményrendszer gyökeres átalakulása, az erőteljes törvény- és
jogszabályalkotó munka, valamint a monolitikus szocialista modell fokozatos
felváltása a többpárti struktúrával – szükségessé tették az operatív munka fő
irányainak újragondolását, tartalmi és formai elemeinek módosítását a
változások függvényében. Ennek megfelelően tevékenységüknek igazodnia kellett –
és kell a jövőben is – a társadalmi és politikai élet kialakuló plurális jellegéhez,
az egyes politikai tömörülések törvényes keretek között folyó küzdelméhez.
A tárgyidőszak első negyedében még meghatározó volt
tevékenységünkben a lebomló régi struktúra támogatása, vagyis az MSZMP
irányítása alatt, az érvényben lévő Alkotmánnyal, törvényekkel összhangban
befolyásolni azokat a folyamatokat, melyek legális, vagy féllegális keretek
között a politikai rendszer átalakítására, az MSZMP vezető szerepének
megszüntetésére irányultak.
A változások következtében tevékenységünk közvetlen, majd
közvetett pártirányítása fokozatosan megszűnt, a korábban jogellenesnek
tekintett politikai cselekvések időközben társadalmilag elfogadottá, jogilag
rendezetté, illetve biztosítottá váltak.
Ennek következtében jelentős profilváltást hajtottunk
végre, amely során arra törekedtünk, hogy szolgálatunk tevékenysége aktívan
elősegítse:
–
a
konszolidált keretek között folyó plurális politikai közélet védelmét;
–
a
többpártrendszerű demokratikus társadalmi berendezkedés és jogállamiság
megteremtésének folyamatát;
–
a
politikai tevékenység kereteit meghatározó jogi és politikai normák
érvényesülését;
–
az
illetékes kormányzati szintek, vezetési pontok döntéseihez szükséges
informáltság biztosítását.
A
korábban alkalmazott objektumi és vonalas elv alapján végzett munka korlátai –
elsősorban a területi szerveknél – a fenti célkitűzések megvalósításának
gátjává váltak, ezért folyamatosan belső szervezeti igazításokra került sor.
Szinte valamennyi megyében és több központi osztályon is témakörre és célra
orientált, meghatározott feladatkörrel rendelkező csoportokat alakítottak,
amelyek így a fő irányokra kellő operativitással tevékenykedhettek.
A feldolgozó munkában a konkrét célszemélyek irányába
végzett felderítő, akadályozó, korlátozó, befolyásoló tevékenységet felváltotta
egy, a főként szervezetek, csoportok legális kereteit szélsőséges,
alkotmányellenes, törvényellenes cselekvésre felhasználni kívánó személyek
irányába végzett információszerző-felderítő munka.
Ennek alapvető tapasztalatai az alábbiak szerint
összegezhetők:
–
A
jogszabályi változások és a demokratikus viszonyokat megteremtő jogalkotás
eredményeként a célszemélyek korábban jogellenesnek minősült tevékenysége ma
már nem haladja meg az alapvető polgári és politikai jogok keretében
meghatározottak szerint biztosított
egyesülési, gyülekezési és véleménynyilvánítási (írásban és szóban)
szabadság kereteit. A hatályos büntető törvénykönyvi rendelkezések tükrében
tevékenységük nem tekinthető jogellenesnek, nem jelent tényleges veszélyt a
háromoldalú politikai egyeztetőtárgyalások eredményeinek megvalósítására, végső
soron a kormányzati politikára.
–
A
korábban jogellenesnek tekintett tevékenység legfontosabb elemei, a
szervezetbe, szövetségbe tömörülés, a legalitásra törekvés, az illegális
sajtótermék előállítása, a „tömegpolitizálás” (demonstrációk, aláírásgyűjtések
stb.) időközben társadalmilag elfogadottá, majd jogilag rendezetté, illetve
biztosítottá váltak.
–
A
különféle szervezetekben, pártokban megtalálható célszemélyek politizálása –
még ha az év nagy részében jogszabály hiányában is folyt – nem volt alkotmány,
illetve jogellenes. Döntő többségük cselekedeteinek konspiratív jellege a
társadalmi, politikai változásokkal egyidejűleg leszűkült.
–
A
kormányzat egyházpolitikájának átalakulásával megváltozott az illegális egyházi
tevékenység megítélése, a korábban ilyennek minősülő szekták, kisegyházak
elnyerték legalitásukat. Egyes kérdésekben fenntartották szélsőséges
nézeteiket, ezek rendezése azonban alapvetően az egyházak vezetésének és
jogszabályalkotásának a feladata.
–
Az
1956-os események újraértékelése és résztvevőinek ezzel összefüggésben
megváltozott jogi, illetve politikai megítélése következtében az „állam elleni
bűncselekményért elítélt személyek”, mint önálló elhárítási kategória rendkívül
nagymértékben leszűkült, elhanyagolható önálló jelentősége miatt gyakorlatilag
megszűnőben van.
–
A
társadalmi, politikai átalakulás eredményeként a vizsgált időszakban
megváltozott a rendkívüli események elkövetőinek, cselekményeinek megítélése. A
korábban ellenséges röplapok, minősített anyagok legális „szórólappá”
szelídültek, az úgynevezett „vélemény bűncselekmények” megszűntek.
–
Mindezek
mellett felszínre kerültek az alkotmányos rend erőszakos megdöntésével
fenyegető spontán, vagy szervezett törekvések, valamint látókörbe kerültek
olyan személyek, akik különböző politikai szervezetek álarca mögé bújva
antidemokratikus, illetve fenyegető tevékenységet folytatnak.
–
Az
információszerző munkában új elemként jelentkezett az, hogy a sajtó és
tömegkommunikáció útján nyerhető adatok száma és jelentősége megnőtt. Az ilyen
úton szerzett információban, több esetben jellemző volt a torzultság, a
pontatlanság és az ellenőrizetlenség. Többször előfordult, hogy operatív erők
és eszközök koncentrált alkalmazásával is a médiához képest csak késve jutottunk
a szükséges információk birtokába.
Az
operatív feldolgozó munka a fentieknek megfelelően alakult országosan. Az
előzetes ellenőrzések,[37]
bizalmas nyomozások,[38]
„F” dosszié[39] felülvizsgálata
döntő részben megtörtént, vagy folyamatban van. Az indokoltság függvényében
intézkedés történt lezárásukra, illetve megszüntetésükre. Az állomány
leterheltségének függvényében folyik az alap- és kutató nyilvántartások[40] felülvizsgálata,
e kategóriákban is számos törlésre került sor.
Mindezeket összegezve megállapítható, hogy korábbinál
kisebb mértékben, hatókörrel és személyi bázissal, de a pluralista politikai
viszonyok között továbbra is számolnunk kell alkotmányellenes politikai
törekvések és képviselőik, valamint jogellenes, antidemokratikus politikai
tevékenységet folytatók megjelenésével, ami szükségessé teszi a belső
biztonsági munka prioritásainak ismételt meghatározását, az ehhez szükséges
magas szintű jogszabály megalkotását.
Hálózati munka
Az év
során az operatív helyzet döntő átalakulása meghatározóvá vált a hálózati
munkában is. A szolgálat feladatrendszerének módosulása, egyes esetekben a
feladat megszűnése szükségessé tette a kapcsolatok átcsoportosítását, az egyes
hálózati személyek alkalmasságának, hírszerző lehetőségének, anyagi,
egzisztenciális, konspirációs helyzetének felülvizsgálatát.
Országos viszonylatban megállapítható, hogy a hálózatok
többsége továbbra is hajlandó az együttműködésre, magává tette a biztonsági
szolgálat új koncepcióját, meggyőződésből vesz részt az alkotmányellenes,
jogsértő tevékenységek felderítésében. Segítségükkel elérhető volt, hogy
valamennyi jelentős szerveződésben mélységi információszerzésre képes a
szolgálat, eredményesen deríti fel a törvénysértő cselekményeket. Fontos
feladata a különböző aktív társadalmi csoportokba bevezetett hálózatoknak a
befolyásolás, a szélsőséges elképzelések tompítása, leszerelése, eltérítése.
Ennek eredményes végrehajtását bizonyítja, hogy Nagy Imre
és sorstársai temetésén a szélsőséges politikai agitációt kifejteni kívánó
személyeket sikerült elszigetelni a szervező bizottságon belül, az október 23-i
megemlékezések programjának összeállításánál pedig a megbékélés, emlékezés
nyomatékosításával hatottunk hálózatainkon keresztül az eseményekre.
A hálózati munka során egyfajta sajátos versenyfutás
alakult ki a kiteljesedett sajtónyilvánossággal, ugyanis az operatív értékkel
bíró információk tartalmilag mást jelentenek napjainkban, amikor nyíltan
szervezett, legális megmozdulások, rendezvények zajlanak, mint az elmúlt
években.
Ez a felgyorsult tempó viszont a kiemelt pozícióban lévő
hálózatokat és az őket foglalkoztató operatív tiszteket jelentősen leterhelte.
A hálózati információk értékelésénél, elemzésénél szintén gondot okoz az, hogy
a tömegkommunikációs eszközök is behatóan foglalkoznak az adott témával.
A kvalifikált hálózati személyeknek az alapjaiban
megváltozott helyzethez sokszor önállóan kellett dönteniük, mivel önmaguk
legalizálása, a konspirációs szabályok és nem utolsó sorban a gyorsan pergő
események is erre kényszerítették őket. Mindezek még nyomatékosabban teszik
szükségessé a tartó operatív tisztek felkészültségének javítását, a vezetés, a
nevelés, feladat meghatározás következetes egységét, egyénre szabottságának
biztosítását.
Az elmúlt év során tapasztalható volt az is, hogy a
hálózati személyek egy kisebb része elbizonytalanodott. Nem látták biztosítva
anonimitásukat, félelmek keletkeztek bennük egzisztenciális helyzetük esetleges
megingásával kapcsolatban. Elsősorban a korábbi statisztikai szemlélet
következtében a kampányszerűen beszervezett kapcsolatok törekedtek a rendszeres
együttműködés lazítására, megszakítására. Elhanyagolható számban, de előfordult
az is, hogy a hálózat új politikai szervezetben betöltött pozíciójára,
politikai meggyőződésére hivatkozva kezdeményezte a kapcsolat megszakítását.
Valamennyi belső biztonsági szervnél fokozott törekvés
volt tapasztalható a hálózati munka konspirációs szabályainak betartására.
Megszűnt az a korábbi káros gyakorlat, amely egyes területi osztályokra volt
jellemző, hogy a találkozókat ügyintéző gépkocsikban tartották. A kiemelt
pozícióban lévő hálózati személyekkel szinte kizárólag „K”, „F” és „T” lakásokban[41]
bonyolódnak le a találkozók és törekvés tapasztalható arra, hogy ezek számát
bővítsék. Ennek során elsősorban az „F” és „T” lakásokra kell koncentrálni,
mivel a „K” lakások dekonspirálódási veszélye a jelen és a prognosztizálható
jövő helyzetben megnövekszik.
Összességében megállapítható, hogy a felgyorsult
társadalmi, politikai változások közepette a hálózati kontingens alapvetően
megfelelt a támasztott igényeknek, biztosította az információs igényeket.
Számos esetben eredményes befolyásoló hatást gyakorolt a szélsőséges
elképzelések leszerelésére, eltérítésére. A jelenlegi létszám megfelelőnek
látszik a további feladatok ellátására, azonban a vezetés, nevelés, ellenőrzés
színvonalát még a jelenleginél is magasabb szintre szükséges emelni. Előbbre
kell lépni a kiválasztó, tanulmányozó, beszervező munkában annak érdekében,
hogy a hálózati kontingens olyan kvalifikált, mélységi információszerzésre
alkalmas személyekkel bővüljön, akik az alkotmányellenes, törvénysértő
cselekmények felderítésén túl alkalmasak és képesek a szélsőséges elképzelések
leszerelésére, a kívánatos hatás gyakorlására. Megfontolásra érdemes a
beszervezési alapok közül előtérbe helyezni az anyagi-egzisztenciális alapot,
ennek azonban feltételeit is meg kell teremteni.
Az „SZT” állomány az év során betöltötte feladatát,
megfelelő támogatást nyújtott az operatív munka végzéséhez, kiemelkedő szerepet
játszott a mélységi felderítésben, helyzetértékelésben. A jelenlegi és
prognosztizálható körülmények között az „SZT” állomány felértékelődött.
Bővítése szükségszerű azonban általános tapasztalatként megállapítható, hogy a
jövőben nem foglalkozáshoz, munkahelyhez, beosztáshoz kötött személyek bevonása
lesz a célszerű, hanem szellemi szabadfoglalkozású, „szabadúszóké”, akiknek a
kötöttségek nélküli mozgás lehetővé teszi az éppen szükséges politikai image
kialakítását.
Biztosítási feladatok végrehajtása
Az
1989. év döntő változást hozott a különböző demonstrációk, utcai rendezvények
biztosításában. Az 1989. évi III. törvény a gyülekezési jogról rendelkezett, s
e szerint bármely utcai rendezvény lebonyolítható, ha azt az előírt időben a
rendőrhatóságnál bejelentik, az engedélyezi, és a szervezők garantálják a
zavarmentes lebonyolítást.
Az országos tapasztalatok azt mutatják, hogy a
demonstrációt kezdeményezők, szervezők döntő többsége betartotta a törvényes
előírásokat, eleget tett a bejelentési és rendfenntartási kötelezettségeinek.
Az év során három kiemelt biztosítás végrehajtására került
sor. A már hagyományosnak mondható budapesti, március 15-i tömegdemonstráció
szervezésére politikailag új helyzetben került sor. Az Országgyűlés az 1848-as
forradalom kitörésének napját piros betűs nemzeti ünneppé és egyben
munkaszüneti nappá nyilvánította.
Az előkészületek során nyilvánvalóvá vált, hogy a
különböző politikai csoportok az ünneplést olyan politikai erődemonstrációvá
igyekeznek átalakítani, ahol bemutathatják erejüket, egyben növelhetik
tömegbázisukat. A rendezvények – sokoldalú megelőző és befolyásoló
intézkedéseink hatására is – zavartalanul lezajlottak, még az olyan provokatív
jellegű eseményeknek, mint a Magyar Televízió jelképes elfoglalása, sem volt
mérhető hatása. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a szervezők által
felállított rendezőgárda képes a rend fenntartására és az bebizonyosodott, hogy
igénylik a rendőri szervekkel való szoros együttműködést.
1989. június 16-án került sor Nagy Imre és sorstársai
temetésére, amire az 1956-os események újraértékelése teremtett lehetőséget.
Már az előkészületek időszakában érzékelhető volt, hogy az esemény szélsőséges
indulatokat korbácsolhat. Az ellenzéki csoportok radikálisabbjai hatalomellenes
demonstrációvá kívánták változtatni a temetést, míg a mérsékelt csoportok a
kegyeleti jellegre helyezték a hangsúlyt.
A kialakult helyzetben, a minisztérium vezetésének döntése
alapján operatív bizottságot állítottunk fel, amelyben részt vett az
állambiztonsági szolgálat valamennyi érintett szerve. Feladatul tűzték, hogy
minden rendelkezésre álló operatív erővel és eszközzel biztosítsák az esemény
zavartalan lefolyását, kegyeleti jellegének megőrzését, a békés átmenetet
megzavarni szándékozó elképzelések leszerelését, eltérítését.
Komplex intézkedési tervet dolgoztunk ki, amelynek
végrehajtása nyomán a temetés nyugodt körülmények között, a kívánt keretekben
lezajlott, rendkívüli eseményre nem került sor. Itt is bebizonyosodott, hogy a
szervezők igénylik a rendőri szervek segítő együttműködését, rendező gárdájuk
pedig a szükséges feladatokat végrehajtja.
Az év harmadik, kiemelkedő biztosítási feladata az október
23-i megemlékezésekhez kapcsolódott. A létrehozott operatív bizottság erre az
eseményre is komplex intézkedési tervet dolgozott ki, amelynek fő célkitűzése
volt, hogy a megemlékezéséket olyan mederben tartsa, amely alkalmas a
társadalmi robbanás elkerülésére, a plurális politikai berendezkedéshez vezető
átmenet békés keretek között tartására, a szélsőségek leszerelésére.
A biztosítás előkészítése és végrehajtása igazolta az
operatív munka irányának helyességét, a megemlékezések rendezetten lezajlottak,
rendőri intézkedés nem vált szükségessé. A fenti három kiemelt eseményen túl
országosan számos utcai rendezvényre került sor, amelynek biztosítása
szükségessé vált. (Csak Budapesten 145 ilyen rendezvény volt.) Az év folyamán
alapvetően megszűnt az a gyakorlat, amely szerint az operatív állományt nyílt
rendőri biztosításra vezényelték. Ezzel lehetővé vált, hogy az előkészületek és
lebonyolítás során több mélységi-felderítési információt gyűjtsön a biztonsági
szolgálat, azokat a megfelelő döntési szintekre juttassa. Eközben érdemi,
folyamatos együttműködés alakult ki a biztosításért felelős rendőri szervekkel
és ez a gyakorlat a jövőre nézve is példaértékű.
Általános értékelésként a Belső Biztonsági Szolgálat egész
évi munkájáról elmondható, hogy azt rendkívüli feszültségekkel teli helyzetben
végezte. A folyamatosan romló körülmények ellenére feladatit végrehajtotta.
Tevékenysége tudatosan arra irányult, hogy a társadalomban, a politikai életben
jelentkező szélsőségeket időben felderítse, szükséges esetben fellépjen
ellenük, koncentrált operatív intézkedésekkel hatástalanítsa azokat. Zavart,
esetenként tanácstalanságot okozott a hatályos parancsok korszerűtlensége,
elavultsága, ami egyes esetekben elbizonytalanodáshoz vezetett. Az állomány
jövőképe pesszimista, az útkeresés a beosztottak szintjén nem megvalósítható,
ezért mielőbb szükségesnek látják egy korszerű, pluralista viszonyok között
érvényesülő Állambiztonsági Törvény megalkotását, az azt követő konkrét belső
szabályozást.
Budapest,
1989. december
Dr. Horváth József r. vezérőrnagy
csoportfőnök
11-13/1780/1989.
[ÁBTL 1.11.6. 6. d. Géppel írt
másodlat Horváth József aláírásával.]
[1] A magyarországi rendszerváltozás gazdag irodalmából lásd például Tőkés Rudolf: A kialkudott forradalom. Budapest, Kossuth Kiadó, 1998., valamint Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Budapest, Rubicon-Ház Bt. 2003.
[2] A
tárgyalásokról lásd A rendszerváltás
forgatókönyve: kerekasztal-tárgyalások 1989-ben. 1–8. kötet. Szerk. Bozóki
András és mások. Budapest, Magvető Könyvkiadó, Új Mandátum Kiadó, 1999–2000.
Vö. Bozóki András: Az Ellenzéki Kerekasztal (első) története. Beszélő, 1990. március 3. Az NKA
pártjainak és szervezeteinek elképzeléseiről Vígh Károly: Az Ellenzéki
Kerekasztaltól a Nemzeti Kerekasztalig. In: Magyarország
Politikai Évkönyve 1990. Szerk. Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László.
Budapest, Ökonómia Alapítvány Economix Rt. 1991.
[3] Révész Béla: Az állambiztonságtól a nemzetvédelemig. (A belső biztonsági szolgálat átalakításának alternatívái a rendszerváltás idején.) Acta Universitates Szegediensis. Acta Juridica et Politica. Tomus LXIII. Fasc. 17. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának Tudományos Bizottsága, 2003. 23–25.
[4] A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1985–1989. Összeállította és szerkesztette Vass Henrik. Budapest, Interart Stúdió, 1994. 510–513. Az állambiztonság pártellenőrzését ellátó KAO-t 1988. november 22-én a KB zárt ülésén megszüntették, és bővített hatáskörrel létrehozták a Nemzetközi, Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottságot. A Bizottság vezetője Grósz Károly lett, tagjai között szerepelt Horváth István belügyminiszter és a KAO-t korábban irányító KB-titkár Fejti György is.
[5] Révész Béla: A „Duna-.gate” ügy jelentősége a rendszerváltás történelmében. (Politológiai értelmezési lehetőségek.) Acta Universitates Szegediensis. Acta Juridica et Politica. Tomus LXVIII. Fasc. 19. Szeged, Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karának Tudományos Bizottsága, 2006. 59–82.
[6] Lásd: Urbán Attila: Kádár politikai rendőrsége. A BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség felépítése és működése. Rubicon, 2002/6–7. 58–65.
[7] A politikai rendészet, politikai rendőrség terminológiákat Gyarmati György: A politika rendőrsége a Rákosi-korszakban, 1945–1956. című tanulmánya (Beszélő, 2000/9–10. 85–93.) alapján használom.
[8] Urbán: i.m. 62–63.
[9] Galambos Lajos: Az állambiztonsági szolgálat az 1980-as évek második felében. Belügyi Szemle, 1999/4–5. 49–50.
[10] A belügyminisztérium és az állambiztonság 1980 utáni szervezeti felépítéséről lásd Urbán: i. m. 60–61.
[11] Uo. 63–64.
[12] Vö. Belügyminisztériumi jelentés a Magyar Népköztársaság állam és belbiztonságának helyzetéről. ÁBTL 1.11.6. III/III. Csoportfőnökség iratai. 6. doboz.
[13] Gyarmati: i. m. 85.
[14] Galambos: i. m. 46.
[15] Az állambiztonság versus nemzetbiztonság kérdéskörének teoretikus vizsgálatáról lásd Finszter Géza: Ismét a nemzetbiztonságról. Belügyi Szemle, 1999/4–5. 5–19.
[16] Vígh: i. m.
[17] Révész: A „Duna-gate” ügy… i. m. 116–129.
[18] Uo. 27–29.
[19] Vö. Varga Krisztián: Állambiztonság és rendszerváltás. In: Nemzetbiztonsági szolgálatok hatékonysága a XXI: században. Tanulmánykötet. Geopolitikai Tanács Közhasznú Alapítvány Műhelymunkák 2007/8. Szerk. Pintér István. Budapest, Geopolitikai Tanács Alapítvány, 2007. 64.
[20] 1989-ben a Belügyminiszter Horváth István volt.
[21]A III/2 (Operatív Figyelő és Környezettanulmányozó) Osztály 1989-ben önálló, főcsoport-közvetlen szervezeti egységet jelentett.
[22] 1989-ben közvetlenül a főcsoportfőnök irányítása alá tartozott a postai küldemények ellenőrzésében illetékes III/3. („K” Ellenőrzési) Osztály. A 3/a rendszabály a telefonok lehallgatásának, a 3/e rendszabály a helyiség, lakó-, munkaszoba lehallgatásának szabályozására szolgált. Az említett két rendszabály ellenőrzését, a kapott információk feldolgozását, 1989-ben az ugyancsak önálló III/4. („X” Ellenőrzési) Osztály látta el.
[23] 1989-ben közvetlenül a főcsoportfőnök irányítása alá tartozott a III/1. (Állambiztonsági Vizsgálati) Osztály.
[24]
Jelentőszolgálat, belső elhárítási adattár.
[25] Az osztály feladata az emigráns szervezetekben való hírszerzés és bomlasztás volt.
[26] Ellenséges ellenzék fő erőit elhárító osztály.
[27] Az osztály a hátországi parancsnokság területén történő elhárítást végezte.
[28] Az állambiztonság „Szigorúan Titkos” (SZT) hivatásos jogállású munkatársainak összessége.
[29] Feltehetően az MSZMP KB Választási Irodájáról van szó, amelynek a létrehozására az MSZMP PB 1989. június 13-i ülésén tett javaslatot. Vezetőjének Borbély Gábort, helyettes vezetőjének Tóth Andrást javasolták. A PB a párt választási felkészüléséhez fontosnak tartotta a választási információk összegyűjtésében érintett állami szervek, így többek között a Belügyminisztérium vezető munkatársaival való „élő munkakapcsolat” kiépítését, illetve a „rendszeres együttműködés” biztosítását. MOL M-KS 288. f. 5/1068. ő. e. (1989.06.13) 5, 56 és 59.
[30] 1989
májusától Pallagi Ferenc rendőr vezérőrnagy volt a belügyminiszter
állambiztonsági helyettese, egyben III. főcsoportfőnök. Életrajza: www.abtl.hu/index_h_start.html
[31] Az 1989. november 26-i „négyigenes” népszavazásról van szó.
[32] Pozsgay
Imrének 1989. január 28-án a Magyar Rádió 168 óra című műsorában elhangzott
beszédéről van szó, amelyben az 1956-os eseményeket „népfelkeléssé” minősítette.
[33] Történelmi Igazságtétel Bizottság.
[34] Politikai Foglyok Országos Szövetsége.
[35] Magyar Október Párt.
[36] Az illegációk a feloszlatott szerzetesrendek, valamint az egyházak „kereten kívüli” tagjainak állam által el nem ismert szerveződései voltak.
[37] Azokról a személyekről készített nyilvántartások, akiket az állambiztonsági szervek még nem ellenőriztek, de velük kapcsolatban figyelmet érdemlő, ellenséges tevékenységre utaló információk érkeztek.
[38] Operatív erők és eszközök igénybevételével végzett titkos nyomozati eljárás.
[39] Az 1960-tól nyitott „F” azaz figyelő dossziék, azoknak a társadalomra veszélyesnek minősített személyeknek anyagait tartalmazza, akiket kompromittálódásuk vagy későbbi ellenséges magatartásuk miatt az állambiztonság fokozott és rendszeres ellenőrzés alá vont.
[40] Az állambiztonság által alkalmazott alapnyilvántartás olyan operatív nyilvántartási rendszer volt, melyben az egyes személyekről készített terhelő és kompromittáló adatok (priusz) alapján a személyekkel szemben meghatározott korlátozó intézkedéseket lehetett hozni. A kutató nyilvántartásban szereplő személyek nyilvántartott adatait nem lehetett priuszként felhasználni, csak operatív adattárként funkcionált.
[41] A „K” lakás, azaz konspirált lakás, olyan az állambiztonsági szerv vagy fedőszerve által fenntartott és üzemeltetett ingatlan, melyben a hálózati személy (ügynök, tmb., tmt.) és az operatív tiszt(ek) kapcsolatfelvétele, találkozása történt. Az „F” lakás vagy fedett lakás az állambiztonsággal együttműködő személy tulajdonában lévő lakás, mely a hálózati személy és az operatív tiszt kapcsolattartására, valamint műveleti tevékenységek (külső figyelés, lehallgatás stb.) ellátására egyaránt szolgált. A „T” azaz, találkozási lakás az állambiztonsági szervek operatív tisztje és a hálózati személy – elvileg kizárólagosan kapcsolattartásra használt – titkos találkozási helye, amit nem az állambiztonság tartott fenn.