Elektronikus Könyv és Nevelés

   

Olvasáspedagógia

   

Belső borító

 

Tartalomjegyzék

 

Rovatok

Könyvtár

Olvasáspedagógia

Tankönyv – taneszköz

Ifjúsági irodalom

Kitekintés

Hírek

 

 

Impresszum

 

Acrobat Reader 5.0 CE

 

Mészáros Lajosné

 

O

l

v

a

s

á

s

p

e

d

a

g

ó

g

i

a

Nagy pedagógus elődeink

Emlékezés Panni nénire

 

Oldal Annát, Panni nénit, aki 42 évig volt a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium, illetve a Budapesti Pedagógus Továbbképző Intézet gyakorló általános iskolájának (Horváth Mihály tér 8.) tanítója, tankönyvei, cikkei, előadásai, tanításai nyomán országszerte ismerték. Én olyan szerencsés voltam, hogy végzett tanítóként az ő előadásait hallgattam 1947-ben azon a továbbképzésen, amelyet akkoriban minden kezdő, budapesti tanítónak – így nekem is – el kellett végezni. Néhány évvel később, mikor engem is a Horváth Mihály téri gyakorlóba helyeztek, az a megtiszteltetés és öröm ért, hogy második osztályban azokat a gyerekeket taníthattam, akiket az akkor már hófehér hajú, drága Panni néni tanított meg elsőben az olvasás, írás, számolás és ezernyi más alapismeret rejtelmeire.

 

Sajnos, annak már 15 éve, hogy nincs közöttünk, de Oldal Anna neve és emléke ma is szinte minden pedagógustalálkozón, összejövetelen előkerül. Gondolatban vissza-visszaidézzük és idézem a vele és munkájával kapcsolatos emlékeim…

 

Mi volt magatartásának, pedagógiai művészetének a titka? Ezt a nagyszerű munkát a Magyar Népköztársaság kormánya is nagyra értékelte. Két alkalommal is megkapta a Népköztársaság Érdemérem ezüst fokozatát és 1953-ban a Kiváló Tanító kitüntetésben részesült. Mi az, ami a remek első osztályos tanítót, az ünnepelt előadót, a felkészült tankönyvírót, a szeretve tisztelt kollégát, a drága barátnőt, az embert jellemezte? Mi az a minőségi többlet, amivel ma is példaképül állíthatjuk pedagógus kartársaink elé? A róla írott, azóta megjelent cikkek ebből a gazdag jellemből sok mindent elárulnak, ezért én most fiatal olvasóim számára (akik őt nem ismerhették) csak a naponta helytálló, lelkiismeretes, mindig első osztályban tanító pedagógus egy-egy jellemző tulajdonságát villantom fel azért, hogy emlékezzük Panni nénire és tanuljunk tőle!
 

Elmondhatom, hogy nagyon szerette és tisztelte tanítványait: a kis hatéves emberkéket. Ezért minden órájára (még több évtizedes gyakorlat után is) gondosan felkészült. Azt vallotta, ha a tanítási anyag nem is változott tavaly óta, de akiknek azt átadjuk, nem azonosak az előző évi gyermekcsoporttal. A legjobban felépített betűtanítási foglalkozás is csak akkor sikeres – mondogatta –, ha megalkotásánál a körülöttünk ülő Zolikák, Imikék tudását, munkatempóját is figyelembe vesszük. Ha aztán az így elkészített óravázlat, feljegyzés ott is volt íróasztalán pl. bemutató tanítás közben, azt nem tekintette sablonnak, legfeljebb iránytűnek. Panni néni még a gyerekek pillanatnyi reakcióit, megjegyzéseit, kéréseit és kérdéseit is beépítette a munka folyamatába olyan művészi érzékkel, hogy az óra befejezését jelző csengőszó után sokszor tapssal köszöntük meg a látottakat, hallottakat. Így ünnepeltük a tanítás csodálatos mesterét!

 

Nem kedvelte az előre megfestett (megfestetett) gondosa megkomponált, amolyan vendégpedagógust pukkasztó szemléltetőeszközöket. Hitte és naponta be is bizonyította az iskolai tábla, a kréta és a gyerek szeme előtt kialakuló ismertető ábra (rajz, kép) pótolhatatlan jelentőségét. Így aztán táblájánál – szabad időben – versenyt rajzoltak tanítványai is, hiszen Panni néni példája – többek között – erre is ösztönözte őket… A mai agyonszemléltetett, mindent készen váró és kapó pedagógiai gyakorlatban, ha megelevenednének tanítási óráinak ezrei, megismerhetnénk az élő szó, a belső szemléltetés, a tanulók szeme előtt kialakult kép, szó mondat, fogalmazás felmérhetetlen jelentőségét. Igaz ehhez ízig-vérig pedagógus egyéniség kell, aki tanítónak készült, ezt tanulta, ezt szereti csinálni, és olyan, mint amilyennek Oldal Annát ismertem.

 

Mindig csodáltam nyugalmát. Nem sietett, nem kapkodott sem az órán, se a szünetekben, mégis mindenre jutott ideje. Órák elején gondosan összegeztette tanítványaival mit tudnak már eddig (ismétlés, összefoglalás, lényegkiemelés). Közölte velük, mi az az új, amit ma megtanít nekik. Igaz, úgy ismerte tanítványait, hogy a Péterkék, Józsikák közül már szeptemberben számon tartotta azokat, akik a ma soron következő új ismeretet is tudják, s ezért igazi Panni nénis külön feladatokkal látta el őket. Pl. kikereshették a verseskötetből a szükséges verset, kioszthatták a füzeteket, írólapokat, vagy éppen fogalmazást írt Attila akkor, amikor még az osztály többsége az összeolvasás és a betűkötés rejtelmeivel birkózott. Természetesen ezt a is „remekművet” a szünetben együtt olvastuk Panni nénivel, de megismerte az ilyen külön munkákat az osztály is. Minden tanítását szellemes anyanyelvi torna, szótanulás, a legmegfelelőbb kifejezés megkeresésére való törekvés jellemezte. Mondanom sem kell, a pedagógus maga is szépen, pontosan és érthetően beszélt. A tanultak bevésését sok és ötletes egyéni gyakorlattal, feladattal segítette. Kis tanítványai tempósan, fegyelmezetten, jókedvvel dolgoztak. Az óra összefoglalása sohasem maradt el, hiszen Oldal Anna tudatos nevelő volt.

 

Szeretettel gondolok Panni nénire, mint kartársra is! Már első találkozásunkkor is örömmel tapasztaltam – mint szemináriumi csoportjának hallgatója –, mennyi ötlettel, jó tanáccsal látta el kartársait, köztük engem, az akkori Benne Esztert is… De később, amikor már egy iskolában dolgoztunk – és szinte minden tízpercet egymás és tanítványaink társaságában töltöttünk – is megcsodáltam önzetlenségét, amellyel engem, a fiatalt igyekezett bevezetni mély szakmai tudása titkaiba. Csak annak nem segített, aki „kész” tanítási vázlatot kért tőle. Azt vallotta, ezt a munkát, az órára való felkészülést (a vázlatot) mindenkinek egyedül kell elkészíteni egyéniségéhez, osztályához, a helyi körülményekhez alkalmazkodva. De aki módszertani vagy technikai útmutatásért jött hozzá és elmondta sajátos helyzetét, körvonalazta osztálya összetételét, bizony nem távozott üres kézzel. S mivel ekkor a felajánlások idejét éltük az iskolai és egyéni munkatervekben, gyakran felmerült Panni néni neve. Pl. „Felajánlom, hogy eredményesebb munkám érdekében hospitálok Oldal Anna tanítónőnél a Horváth Mihály téren” … Ha a kartársak felajánlásukat teljesítették, jól jártak, mert tapasztalatokban gazdagodva, a mesterségbeli tudás szépségeiben gyönyörködve, rendszerint új tervekkel, új elgondolásokkal folytatták saját oktató-nevelő munkájukat.

 

Szerette, kereste az újat, de csak akkor, ha meggyőződött arról, hogy ez az órafelépítés, ez a tananyagbeosztás, ez a szemléltetés, ez a tankönyv többet nyújt, mint az előző, sokoldalúbban szolgálja a kisiskolás fejlődését, fejlesztését. Nem csábították a divatos, látszatra tetszetős pedagógiai megoldások. Panni néni mindig a legkönnyebben célravezető, a legbiztosabb tudást nyújtó módszereket alkalmazta az olvasás és az írás tanításánál, még akkor is, amikor már a rádió, a televízió szinte „istenítette” az éppen legdivatosabbnak, legcsalhatatlanabbnak kikiáltott új eljárást, kísérletet stb. Az idő rendszerint őt igazolta…

 

Életvitele is példaként állhat minden pedagógus előtt. Fiatal éveiben sokat és szívesen utazott, hogy telítődjön a hazai és a külföldi táj, művészet és kultúra szépségeivel. Idősebb korában a nyári szünet nagy részét kedves családi nyaralójában pihenéssel, kikapcsolódással töltötte. Mindig mondogatta: tanítani csak pihenten, frissen lehet. Aki fáradtan lép a gyerekek közé, az türelmetlenné, kapkodóvá válik és a legfinomabb műszer, a kisgyermek megérzi ezt és nem tud szárnyalni a pedagógussal. Igen, Oldal Anna tanító nénivel a tanítás minden percében együtt mentek a kis hatéves gyerekek, mert megérezték azt a kivételes egyéniséget, aki élete minden rezdülésével pedagógus volt és az is marad sok ezer hajdani kisdiák és tanítónő emlékezetében…
  

 

(Az írás eredetileg Tanító 1986. 3. számában jelent meg.)

 

 

 

 

 

 

 

Tartalomjegyzék  |  Fel  ]